//Kharasshi, Rilkäline//
*Elégedett morranás a jussa, és épp olyan elégedett mosoly hullámzik Käli ajkára is. Ebbe a mély torokhangba mindig is örömét leli. Ebben a helyzetben nem arra gondol, hogy akaratát parancsolja vissza Kharasshi, így gondtalan élvezi a hangulatot. Hogy a kívánsága a szigetekről támogatásra talál, s hogy karcos dörmögős nevetés tölti be a fogadó kályha környéki szegletét, amikor a bokalánc kívánságot tálalja. *
- Felháborodtam * dorombolja.* Most is felháborodnék, és mégis.
*Izgatott fények a szemeiben, amikor elorozzák a falatot az ujjai közül. Egyszerre a lánc felemlegetése, és annak a reggeli emléknek az érzése szítja, amikor ő tette ugyan ezt a hímmel. Örömest adja a falatot, s fogadja a kézfejére a csókot is.*
- Mégis hiányérzetem van. Te tehetsz róla *hirdeti ki az ítéletet, majd immár üres ujjairól azt a néhány finom kenyérmorzsát szopogatja le.
Hogy Kharasshi a világ végére is elmenne miatta, nem válaszol, csak két tenyere közé fogja a hím arcát, úgy csókolja meg.
Kivár egy pillanatot, míg a fakó íriszeket fürkészi, csak utána távolodik el, hogy újabb falatot törjön, s kedvesének kínálja újfent.*
- Ühüm, derengő fák. Egyetlen is csodálatos, hát, még ha egész erdő volna. Istenekre… el sem tudod képzelni *Ha a falatot elfogadja Kharasshi, utána visszahúzza kezét, s oldalvást könyököl az asztalra. Fejét a tenyerébe támasztja. Csapzott tincsei száradásnak indultak már, de néhány még mindig nedvesen tapad a sápadt arcra, nyakára.*
- Minden vándor álma, hogy rátaláljon a derengő fára. Úgy hallottam, egy idősödő arcot formáz a fa kérge, egy idős urat, vagy asszonyt. Dús ezüstös-zöld levelei, éjjel derengenek a sötétben. A fa tövében pedig, a legmélyebb békét élheti át az, aki megleli, s ott álomra hajtja fejét. De nem könnyű megtalálni. Gondol egyet, a gyökereit kihúzza a földből, és odébb áll. Nem olyan, mint a legtöbb növény. Talán nem is növény. És most képzelj el egy egész erdőt, ami nem megy sehova, és dereng éjjel. Ha létezik, nekem látnom kell.
*A semmibe réved, másik keze Kharasshi térdén simítva mozdul.*
-A timorenekről, pedig az a hír járja, hogy a tündérek miniatűr másaik, és a derengő fát zsongják körbe. *Térdet simító kezét ekkor közéjük emeli, és mutatja a timornek vélt méretét.* Ilyen picik, vagy ekkorák, de lehet, hogy ekkorák.* változtatja ujjai közt a távolságot.*
- Szárnyuk is van, és derengenek a sötétben, mint a szentjánosbogarak. De ami a legcsodálatosabb bennük, hogy * Kharasshi sebzett alkarjára vezeti ujjait, amit ő varrt össze még tavasszal.* állítólag, gyógyítják a sebesüléseket, miközben a sebesült, az igazak álmát alussza a fa tövében.
*Mindent elmond, amit hallott ezekről a piciny lényekről, aztán csak csendben vár, Kharasshi, vajon mit szól a mesés kis lényekhez.*
- Ez minden, amit hallottam. De most már én is ennék, szórakoztass te tovább engem. Gyerünk, gyerünk!
*Közelebb hajol a marconához, szája sarkára lehel egy gyors csókocskát, ezzel lezárva a rá eső mese estet, és egyben engesztelésképp is.
Kezében a kanál, vacsorára készen várakozik immár, hogy ízlelhesse azt az őzragut, amire már egy éve vár.*