//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
- Ó, amit tudok, azt én is Kimmeritől tanultam. Ő egy öreg elf füvészmester, nagytudású gyógyító. Azt hiszem, ért az alkímiához is, de azzal már nem igazán szeret pepecselni. Szívesebben gyógyít a füvek erejével. Szerinte az azonnal ható varázsitalokért csak a kalandorok, meg a kardot forgatók vannak oda.
És hogy van idő mindenre, ha türelemmel kivárjuk. *nevet.* - Tudod, 220 éves... nagyon öreg már.
- Akkor már nem vagy gyerek. De még felnőtt sem... *vigyorog egy kicsit, ahogy a tündér kiböki az életkorát.* - Majdnem mint én... de én betöltöttem a huszonhatot. Huszonnégy voltam, amikor először Artheniorba jöttem. *mondja, cseppet sem büszkélkedőn, inkább csak ténymegállapításként.*
- Nem, nem, én nem vagyok elf! Apám volt az, ő hozott haza, tudod. De aztán nemsokra rá újra elment. És többet nem is jött haza. Nagyon kicsi voltam.
És Kimmeri nevet fel, tudod, magához vett. Meg hát az egész falu. *mosolyog. Nem volt rossz a gyerekkora egyáltalán, erre főleg azóta döbbent rá, mióta látta, hogy hány család nélküli gyerek hányódik Arthenior utcáin, meg hány kalandor fiatal csavarog szerte Lanawinon, minden kötődés meg családi háttér nélkül.*
- Hát, én a kereskedőkön kívül csak elfeket láttam életemben, mielőtt ide jöttem. Itt Artheniorban először nagyon furcsa volt látni, hogy ennyiféle faj él Lanawinon. Amikor először láttam óriást a piacon, csak hüledeztem.
- És nekem igen, furcsák az emberek! *erősíti meg, ahogy Maeriri úgy látja, nem osztozik ebbéli nézetében.*
- Olyan... *keresi a szót* - öntörvényűek! Nekem nem elég udvariasak, előzékenyek, lassú beszédűek. Nem olyanok, mint az elfek. De igen, sok kivétel is van közöttük. *mosolyog. Nem zavarja őt ez a dolog, nem is szereti kevésbé az embereket ettől, sőt inkább újra meg újra rájuk csodálkozik.*
- Hamariak, elveszik, ami kell nekik, célratörőbbek. Vagyis hát én így látom. Erre mondtam, hogy furcsák.
- De mióta Vadvédben élek, megismertem például egy sötételfet, akit nagyon megkedveltem. Abból, amit hallottam róluk, ezt nem tudtam volna elképzelni korábban. Meg egy embert is, vele is szeretek lenni. Szóval attól még barátkozom velük. *ezzel a magáról mesélés közben meg is válaszolja talán a feltett kérdést, hogy még kertész-e.*
- Meg ott, Vadvédben ugyanaz a helyzet, mint Artheniorban. Mindenféle fajúak élnek. Mondjuk én a növényeket eleve jobban szeretem, mint az embereket, vagy elfeket. *nevet hangosan.*
- Képes vagyok napokig az erdőben csatangolni. Erdőmélyén aztán megtehetem.
- Hát, sok sikert kívánok ám Neked! Remélem, megtalálod a helyed! Én először jó sokat csavarogtam. Főleg a Piacon! *mosolyog.*
- Azután beálltam kertésznek a Namos-házba. De ott nem volt jó, nem is volt igazi kert. Úgyhogy felkerestem az erdei mágusokat, akik délre élnek, egy titkos helyen. Aztán meg jött a Holtak Háborúja. Akkor én hazamentem. *mondja Ririnek, ahogy végez az evéssel.*
- Előbb-utóbb Te is biztosan megtalálod a helyed. Meg egyszer talán még haza is térsz. Mint híres gyógyító. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülnének Neked. bármi is történt.