//Csillaghullás//
*Lesha a piactéri padon üldögél, még mindig végtagjait csodálja, ahogy a gyógyital beforrasztotta sebeit.*
~ Elképesztő. ~
*Amikor távoli, de az egész tája rázó morajlás hallatszik, ami egyszeri éles robbanásba csap át. Süvítő hangok, cikázó fényjátékok rajzanak a világ mennyezetén. Lesha azonnal talpra pattan, és az eget pásztázzák ragyogóbarna szemei. Először csak azt gondolja, hogy kápráznak a szemei, netán elaludt a padon és most álmodik. Vegyes érzések váltakoznak az óriás lányban.*
~ Barlangok Asszonyára! Fejünkre szakad az ég?! Itt a világvége? Lehet most kerülök át isteneink füves fennsíkjaira? De, ha így van, akkor le kéne peregni az életemnek a szemem előtt, vagy nem? ~
*A tüzes fénypászmákból, amikről most már Leshának is leesik, hogy mind hullócsillagok, rengeteg az erdőszéli tisztásra pereg le, akárcsak a széllel szálló izzó hamupernye.*
- Félelmetes és meseszép!
*Ragadja magával a látvány termetes hősnőnket. Látja, hogy össznépi tolongás megy a tisztáson, de nincs halálhörgés, se siralom hangjai, tehát nem sérül meg senki.*
~ Szedek egy ilyen csillagzatot én is. Ez olyan szupcsi. ~
*A trampli virágszál felmarja holmijait a padról. Nyakába kapva hosszú lábait, döndülően térnyerő léptekkel átrobog a téren, akárcsak mint amikor először viharzott keresztül egész Arthenioron, most is riadtan térnek ki az útjából a járókelők. A termetes leányzó kipirult arccal toppan a tisztásra, ahogy szétnézve, csak kapkodja a fejét.*
~ Tyű! Mennyi fajú szerzet. Van itt minden. Ott egy csillámló kőbigyó! ~
*A parázsló kőszilánkra pillantva, nyomban négykézlábra vágja magát, eldobva mindent, mi keze ügyében volt és jobbjával már markol is rá az égi kavicsra, de menten ejti is vissza a füstölgő kis kráterbe, mert bizony az izzó kőzet megégette Lesha ujjait, átégetve a bőrkesztyűjét.*
- Aúúú! Ej! Hupszi!
*Lerántva a kesztyűjét látja, hogy hólyagosra perzselődöttek ujjai, a kesztyű kellő védelmet nyújtott, hogy ne égesse húsig az ujjbegyeit. Az óriás lány ujjait fújogatva, sarkaira ülve megvárja, míg a szilánkkőzet foghatóra hűl. Ahogy nézi a csillagdarabot, annak lassan a színe is elő tűnik, mely olyan akár az ametiszé. Felvéve és ujjai között forgatva a szilánkot: *
- Milyen szép! Kicsit éles a pereme.
*Tenyerébe ejti a csillagdarabkát, ami a tenyere tövéhez gurul, majd mintha, magától bukdácsolna még egyet a szilánk, beolvad Lesha csuklójába és láthatóan a bőre alatt felszalad a karján, a vállán, a nyakán, az arcán és eltűnik a halántéka mögött. Mely látványra az óriás hősnőnk riadt ugrik talpra, minek következtében lendülő karjaival egy másik kavicsszedegetőt kis híján fellök.*
- Teringettét! Elnézést. Én csak…
*Elharapja a mondatot és megdörzsöli a karját. Némiképpen furcsán érzi magát, hullámozni kezd körülötte a tisztás, és enyhe szúrást érez a fejében, melyet aztán meleg bizsergés vált fel. Szemeit lehunyva homlokát masszírozza, felveszi szeretett lándzsáját, és arra támaszkodik.*