//Molthier, Avalija, Kriyon, Navarentine, Sorakeya//
*Még mindig úgy hiszi, hogy nála jobban senki sem áll készen arra, hogy a Fényt szolgálja. Elvégre is szinte biztos, hogy ő tette eddig a halandók közül a legtöbbet Eeyrért, mármint a városban élő halandók közül.*
-Rád találtak, ahogyan rám is.
~Mázli, hogy nem valami démoni szekta jött!~
-Ne érezd maga emiatt rosszul, barátom! A Prexorom messze van innen. Az élet szentségét és Pmolrat már említettem. Kolostort építettek neki, és naponta háromszor imádkoznak hozzá, közös ima keretében. Láttál már imakereket? Henger alakú kerekek, amiknek van egy kis nyelük. A Prexoromnál hagyomány, hogy kizárólag fából készítik. A kerék külsején szerepel a legfontosabb mantra, ami amolyan dogma a rendnél. Ezt mindenki naponta háromszor elmondja a napisten tiszteletére. A henger belsejébe, merthogy szétszedhető egy egyszerű mozdulattal, kicsire hajtott tekercseket dugdosnak bele, amiken imaszövegek vannak. Ezek az életfák! Innen eredeztethető a név, hogy a templomkertben elültetett fámnak miért adtam azt a nevet, hogy az Élet Fája!
*Ogadelnél minden összefügg mindennel.*
-A napról, mint jelképről mit tudsz? A nap az életet adó fényt jeleníti meg, magában hordozza a fehér fényt, amiben az összes szín megtalálható! A Prexorom hierarchiájában a nap mindenek felett áll, minden más csak ez alatt létezik. A nap pompát és büszkeséget sugall, ezt tükrözi.
*Oldalra pillant társára remélvén, hogy nem untatja nagyon. Érdekes dolgok azok, amiket a kopasz pap megemlít, csak ehhez szükségek egy érdeklődő hallgatóság.*
-A rendről még annyit, hogy tilos az alkoholfogyasztás, a bódító hatású szerek használata, hiszen ezek mind a Sötétségtől származnak, hogy elvegyék vele az emberek eszét és megmérgezzék testüket, lelküket. Vegetáriánus étrendünk van, bár gondolom ez nem meglepő.
*Az élet jellemű emberek biztosan nem fogják zabálni a húst.*
-Időnk java részében olvasunk, tanulunk és fejtegetjük az ősi imaszövegeket, tekercseket, továbbá próbáljuk felkutatni őket és visszamenni a hit gyökeréig, ahonnan eredeztethető. A válaszok után kutatás, a kíváncsiság a rendnél is jelen van, nem tilos. Mondhatni, emberi dolog, emberi természet. Ha végső esetben harcolnunk kell, akkor a testünkre kell hagyatkoznunk. A Prexorom a fegyverekre úgy tekint, mint a bajok forrására, ami kihívó hatást kelt. Végezetül. *vesz egy mély levegőt.* -A rend Nagy Törvénykönyvébe, amit a Kilencek láttak el saját kezű aláírásukkal és pecsétjeikkel szerepel, hogy végső és indokolt esetben, az élet védelme érdekében vért onthatnak a rend tagjai. Ezt azonban olyan vizsgálatok követik, amibe belerokkanhat a rend tagja. Nos, barátom... ilyen lenne az én rendem. Nem említettem még a hármas fogadalmat: Békesség, Tisztaság, Önzetlenség. A habitus, mint olyan kötelező ruhaviselet, a kopasz fejbőr pedig szintén szabály. Van bármi kérdésed az elhangzottakkal kapcsolatban?
*Szívesen válaszol a kérdésekre, mert lehetséges, hogy vannak.*
-Igen. Nylisanival többször is találkoztam már! Igen jó a kapcsolatom vele.
*Mondjuk az igaz, hogy az utóbbi időkben nem jelent meg a kopasz papnál, de ez most nem fontos.*
-Az istentiszteletre majdnem eljött maga Eeyr is, de végül sugallatok formájában jelent meg.
*Ogadel büszke is arra, amit már sikerült elérnie. És még közel sincs vége!*
-Az űzés és pusztítás nem feltétlenül fizikailag értendő! Nagyon fontos, hogy a tanokat megfelelően értelmezzük és ne csavarjuk ki a jelentésüket!
*Itt vannak általában a gondok, hiszen sajna azok a fránya írások mindig rébuszokban beszélnek. Még a vaknak is világos, hogy nem egyértelműek.
Ekkor jelenik meg a lányka, aki meghajol. Láthatóan tényleg nincs egyedül.*
-Áldás, Békesség! Eeyr Fénye ragyogja be lépteiteket, gyermekeim! *köszönti jóformán az összes fiatalt egyszerre.* -Való igaz, nincs erre szükség, leányom! *mondja Avalijanak.* -Ugyanakkor láthatóan ismered a jó modort, ami dicséretes.
*Egy futó pillantással a szoborszerű alak végigméri a fiatalokat, akik talán nem is oly ifjak, mint elsőre tűnik. Molthierre tekint, amolyan "most mi legyen?" arckifejezéssel. Ha a harcos azt mondja, hogy nem sietnek, akkor a pap felől maradhatnak egy kicsit, de ha várják őket, akkor menniük kell.*