Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 338 (6741. - 6760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6760. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-28 14:47:07
Üzenet elküldve: 2019-01-28 14:47:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta mint a hó//
- Hasznos vagy sem, most jól jött. * Vigyorog a gnóm Lynára, aztán legyint is, hogy hagyják a múltat. Nem szeret visszagondolni azokra az időkre, amikor tanult. Igazából, kevés dologra szeret visszagondolni. Szomorú, ha a gnóm már annyi idős, mint ő, és nem igazán őriz szép emlékeket. *
- Vasborda, bizony. Rám ragadt ez a név. * Bólint a férfi, s ahogy így tesz, feje búbjáról hópelyhek szállnak alá, amik még nem olvadtak el a kötésen. * Neked mindent szabad, kedveském. Kérdezni főleg. Minden kérdés egy lépés a tudáshoz vezető úton. Egyébként azért Vasborda, mert sokszor rúgnak oldalba, de jól bírom. Mármint, azt hiszik, hogy jól bírom. Amúgy csak tudom, hogy hogyan tegyek helyre néhány törött bordát. * Öblös hangon felnevet, nem úgy, mint korábban, ez most őszinte nevetés a részéről. *
- Nem fázom, dehogy fázom. Tudtad, hogy a hó nagyon jól szigetel? Ha valaha nagy hóban találod magad, és jön az éjszaka, te pedig nem tudod hol húzd meg magad, csak áss magadnak egy odút a hóba, hogy ne fagyj meg. Éhes sem vagyok. ~ Olyan rég voltam nem éhes, már el is felejtettem, hogy milyen a jóllakottság érzése. Mindig éhes vagyok... ~ Egyébként jövök megyek, ellátom akit el kell, nincs állandó helyem. ~ Otthonom sincs, csak az utca köve. ~ Segítek, aki rászorul, és néha még meg is fizetik.
* Na persze Vasborda nem szokott önzetlenül segíteni, de ezt nem akarja Cerlyna orrára kötni. A fiatal elf túl ártatlan, ezért nem élt még vissza a helyzettel. Lát benne valamit, ami miatt nem akar neki ártani. *
- Nagyon kedves tőled, leányom, de nem tudnád, hogy merre keress. Feleslegesen fáradnál a ruhával. Amúgy is, már adtál egy kis pénzt, abból átvészelem majd a telet. * Érdeklődve pillant fel a lányra, kíváncsi, hogy ezek a szavak mit váltanak ki belőle. Talán egy újabb bőkezű cselekedet. *
- Hasznos vagy sem, most jól jött. * Vigyorog a gnóm Lynára, aztán legyint is, hogy hagyják a múltat. Nem szeret visszagondolni azokra az időkre, amikor tanult. Igazából, kevés dologra szeret visszagondolni. Szomorú, ha a gnóm már annyi idős, mint ő, és nem igazán őriz szép emlékeket. *
- Vasborda, bizony. Rám ragadt ez a név. * Bólint a férfi, s ahogy így tesz, feje búbjáról hópelyhek szállnak alá, amik még nem olvadtak el a kötésen. * Neked mindent szabad, kedveském. Kérdezni főleg. Minden kérdés egy lépés a tudáshoz vezető úton. Egyébként azért Vasborda, mert sokszor rúgnak oldalba, de jól bírom. Mármint, azt hiszik, hogy jól bírom. Amúgy csak tudom, hogy hogyan tegyek helyre néhány törött bordát. * Öblös hangon felnevet, nem úgy, mint korábban, ez most őszinte nevetés a részéről. *
- Nem fázom, dehogy fázom. Tudtad, hogy a hó nagyon jól szigetel? Ha valaha nagy hóban találod magad, és jön az éjszaka, te pedig nem tudod hol húzd meg magad, csak áss magadnak egy odút a hóba, hogy ne fagyj meg. Éhes sem vagyok. ~ Olyan rég voltam nem éhes, már el is felejtettem, hogy milyen a jóllakottság érzése. Mindig éhes vagyok... ~ Egyébként jövök megyek, ellátom akit el kell, nincs állandó helyem. ~ Otthonom sincs, csak az utca köve. ~ Segítek, aki rászorul, és néha még meg is fizetik.
* Na persze Vasborda nem szokott önzetlenül segíteni, de ezt nem akarja Cerlyna orrára kötni. A fiatal elf túl ártatlan, ezért nem élt még vissza a helyzettel. Lát benne valamit, ami miatt nem akar neki ártani. *
- Nagyon kedves tőled, leányom, de nem tudnád, hogy merre keress. Feleslegesen fáradnál a ruhával. Amúgy is, már adtál egy kis pénzt, abból átvészelem majd a telet. * Érdeklődve pillant fel a lányra, kíváncsi, hogy ezek a szavak mit váltanak ki belőle. Talán egy újabb bőkezű cselekedet. *
6759. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-21 19:48:55
Üzenet elküldve: 2019-01-21 19:48:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Tiszta mint a hó//
*Lehet Vasborda számára csupán egy ócska rongy amit adott neki és lehet valójában tényleg csupán ennyi, Lyna mégis nagyra értékeli és rendkívül hálás érte. Jobban is érzi magát egy újabb réteggel magán, kicsit kevésbé fázik.*
- Ó ez igaz. Biztos hasznos tudás lehetett ez.
*Erre nem is gondolt és érdeklődését le is köti ez az ötlet, illetve gondolat. Ő maga is szívesen foglalkozna akár állatok ellátásával is. Úgy érzi ma még sokat fog tanulni a bácsitól.*
- Vasborda?
*Kérdez vissza meglepetten és nagy, kíváncsi szemekkel nézve a férfit.*
- Elég szokatlan megnevezés. Szabad megkérdezni, hogy miért lett a bácsi Vasborda?
*Körbenéz a tájon és megállapítja, hogy még mindig hideg van, de a férfi nem úgy tűnik, hogy fázik, amiből arra következtet, hogy a sok viszontagság megedzette őt.*
- A bácsi nem fázik vagy nem éhes? Egyébként hol tetszik orvosnak lenni? Vagy nincs konkrét hely?
*Kezd bele lelkesen és már azon töpreng, hogy mivel hálálhatná meg ténylegesen a segítséget. Sőt, talán ha szerencséje van még Rhalkumn tanítaná is, amiért különösen nagyon hálás lenne.*
- Elég ügyesen tudok varrni, csinálhatok szép ruhákat a bácsinak, hogy ne fázzon. Szívesen elviszem önnek.
*Természetesen egy pici hátsó szándék van benne, mert a galambot biztosan visszavinné ellenőrzésre, hogy véletlenül se ápolja helytelenül, de talán ennyi önzés még belefér.*
*Lehet Vasborda számára csupán egy ócska rongy amit adott neki és lehet valójában tényleg csupán ennyi, Lyna mégis nagyra értékeli és rendkívül hálás érte. Jobban is érzi magát egy újabb réteggel magán, kicsit kevésbé fázik.*
- Ó ez igaz. Biztos hasznos tudás lehetett ez.
*Erre nem is gondolt és érdeklődését le is köti ez az ötlet, illetve gondolat. Ő maga is szívesen foglalkozna akár állatok ellátásával is. Úgy érzi ma még sokat fog tanulni a bácsitól.*
- Vasborda?
*Kérdez vissza meglepetten és nagy, kíváncsi szemekkel nézve a férfit.*
- Elég szokatlan megnevezés. Szabad megkérdezni, hogy miért lett a bácsi Vasborda?
*Körbenéz a tájon és megállapítja, hogy még mindig hideg van, de a férfi nem úgy tűnik, hogy fázik, amiből arra következtet, hogy a sok viszontagság megedzette őt.*
- A bácsi nem fázik vagy nem éhes? Egyébként hol tetszik orvosnak lenni? Vagy nincs konkrét hely?
*Kezd bele lelkesen és már azon töpreng, hogy mivel hálálhatná meg ténylegesen a segítséget. Sőt, talán ha szerencséje van még Rhalkumn tanítaná is, amiért különösen nagyon hálás lenne.*
- Elég ügyesen tudok varrni, csinálhatok szép ruhákat a bácsinak, hogy ne fázzon. Szívesen elviszem önnek.
*Természetesen egy pici hátsó szándék van benne, mert a galambot biztosan visszavinné ellenőrzésre, hogy véletlenül se ápolja helytelenül, de talán ennyi önzés még belefér.*
6758. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-21 14:00:11
Üzenet elküldve: 2019-01-21 14:00:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Szürke hátán a pusztába//
*Cilanney összeszoruló szívvel, de tettvággyal lelkében indul, mit indul suhan Szürke hátán a tisztás felé, s azon is túl. Néhány nap is elég volt, hogy megismerje az elfet annyira, hogy ha netán elmarad egy pár napra, akkor se aggódjon. Tudja, hogy jó helyen van, tudja, hogy Mal a fél szemét rajta tartja, és serpenyővel csapja tarkón, ha más nőcskével látja netán. Azt is tudni véli, hogy a ház is biztonságban van, és nem valami útszéli hantást vitt haza, aki aztán kilopja a fél vagyont mire hazaér.
Illetve látja maga előtt a felháborodott nemes arcélt, ahogy a puszta feltételezést is kikéri magának.
Mosolyogtató, és ösztönző, hogy hazaérvén kipróbálja, vajon jól gondolja-e. S ha valóban magasba emelkedik az elf orra, hát majd valahogyan csak megbékíti.*
*Cilanney összeszoruló szívvel, de tettvággyal lelkében indul, mit indul suhan Szürke hátán a tisztás felé, s azon is túl. Néhány nap is elég volt, hogy megismerje az elfet annyira, hogy ha netán elmarad egy pár napra, akkor se aggódjon. Tudja, hogy jó helyen van, tudja, hogy Mal a fél szemét rajta tartja, és serpenyővel csapja tarkón, ha más nőcskével látja netán. Azt is tudni véli, hogy a ház is biztonságban van, és nem valami útszéli hantást vitt haza, aki aztán kilopja a fél vagyont mire hazaér.
Illetve látja maga előtt a felháborodott nemes arcélt, ahogy a puszta feltételezést is kikéri magának.
Mosolyogtató, és ösztönző, hogy hazaérvén kipróbálja, vajon jól gondolja-e. S ha valóban magasba emelkedik az elf orra, hát majd valahogyan csak megbékíti.*
6757. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-21 11:52:16
Üzenet elküldve: 2019-01-21 11:52:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Öt hosszú fül//
*Örül, hogy egyetértenek vele, végre nem érzi annyira nagyon ostobának magát. A tűzre dobáson kicsit elmélázik, magába merül és felidézi magában édesanyja mindig szomorú, gondterhelt arcát, sovány, törékeny alkatát. Komoly veszteség ez számára, és szokatlan érzés fogja el Seut hasonlatától, mintha meg is borzongana picit.*
- Ez nem hülyeség. Élve vagy döglötten, de azokat is kéne tűzre dobálgatni. *Csak rohadt sok van belőlük, oszt szaporák is, mint a rossz nyavalya.
El is képzeli, hogy a mocskos kis dögöket összekötözött lábbal a tűzre dobja. Szerinte meg is érdemlik, hiszen csak állatok és abból is csupán az alávaló fajta.*
- Höh, balszerencse.
*Horkant fel és húzza el az orrát. Akár nevezhetik ennek is, bár ebben az esetben egész élete egy merő balszerencse, talán a születésével kezdve.*
- Ezt azé nem mondanám segítségnek.
*Szemei összeszűkülnek és morgolódni kezd, hiszen felhívták figyelmét egy apró logikátlanságra. Semmiképpen sem szeretné, ha valami barátságos jótevőnek hinnék őt, hiszen nem az, csupán egy szerencsétlen, megkeseredett senki. Seut felvetésére csupán biccent, Ilidrion szavaira meg megvonja a vállát. Részéről mehetnek és részéről mehetnek mind együtt.*
*Örül, hogy egyetértenek vele, végre nem érzi annyira nagyon ostobának magát. A tűzre dobáson kicsit elmélázik, magába merül és felidézi magában édesanyja mindig szomorú, gondterhelt arcát, sovány, törékeny alkatát. Komoly veszteség ez számára, és szokatlan érzés fogja el Seut hasonlatától, mintha meg is borzongana picit.*
- Ez nem hülyeség. Élve vagy döglötten, de azokat is kéne tűzre dobálgatni. *Csak rohadt sok van belőlük, oszt szaporák is, mint a rossz nyavalya.
El is képzeli, hogy a mocskos kis dögöket összekötözött lábbal a tűzre dobja. Szerinte meg is érdemlik, hiszen csak állatok és abból is csupán az alávaló fajta.*
- Höh, balszerencse.
*Horkant fel és húzza el az orrát. Akár nevezhetik ennek is, bár ebben az esetben egész élete egy merő balszerencse, talán a születésével kezdve.*
- Ezt azé nem mondanám segítségnek.
*Szemei összeszűkülnek és morgolódni kezd, hiszen felhívták figyelmét egy apró logikátlanságra. Semmiképpen sem szeretné, ha valami barátságos jótevőnek hinnék őt, hiszen nem az, csupán egy szerencsétlen, megkeseredett senki. Seut felvetésére csupán biccent, Ilidrion szavaira meg megvonja a vállát. Részéről mehetnek és részéről mehetnek mind együtt.*
6756. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-20 15:25:29
Üzenet elküldve: 2019-01-20 15:25:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Öt hosszú fül//
*Dromel kerülő hozzáállása kicsit kiül Ilidrion arcára értetlenség formájában, de ahogy a megelőzést hallgatja, kicsit megenyhül.
~ Lehet nem is tudnék semmit tenni, azon kívül, hogy magamat védem, és nem terjesztés tovább a kórt. ~ Tanakodik, de ettől függetlenül is tettre kész, ha már itt van, nem akar meghalni, ha előre tudná mozdítani a történéseket bárhogy, akkor ott lenne. Az más kérdés, hogy valóban hiányzik belőle a megfelelő tudás, lévén nagyobb városban is most jár először.*
- A rágcsálókra akkor figyelni fogok. *Biccent, ha már ezt mind a ketten említették. Ő maga is észrevette, hogy sokan vannak a patkányok, de egy városban ez amúgy is jobban jelen van, mint erdei közösségekben, szóval messzemenő következtetéseket nem akart levonni. Azt azért sejtette, hogy ez az igénytelen állatfaj betegségek forrása lehet alkalomadtán. A hullaégetés említésére hevesen bólogat, mivel jó ötletnek tartja. A tűz nem hagy sok mindent hátra, így gyaníthatóan csökkenti ez a módszer a betegség terjedését.*
- Lehet akkor a patkányokat is tűzre kéne dobni, több halott példányt is láttam. *Veti fel, bár fogalma sincs, hogy ez bevett gyakorlat-e, csak logikusnak tűnik az előbb elmondottakból.
Az Erdőmélyét illető beszélgetéshez nem igazán tud szólni, de azért elraktározza, hogy veszélyes, így Seutot vélhetően nem érdemes felbosszantani. Küld felé egy tiszteletteljes pillantást, és örül neki, hogy mégis jónak tűnő társakat talált a kezdeti félelme ellenére.*
- Az okos az túlzás... *Szegi le a tekintetét, már nagyképűnek érezve a korábbi megszólalását.* De szeretnék tanulni. *Teszi hozzá, lévén hülyének se akar tetszeni.*
- Pénzt valóban nehéz belőle csinálni... *Sóhajt a szabad ég alatt töltött éjszakákra gondolva.* Legalábbis az én szintemen. Nincs még állandó foglalkozásom, oda szegődök napszámba, ahol fogadnak. Legalábbis eddig így volt, még nem tudom, a városban mit tudok majd dolgozni. *Osztja meg velük egyik fontos problémáját. Csak pár napja van Artheniorban, de még nem talált sok lehetőséget. Azt reméli, hogy a lerombolt épületek és a betegségek kapcsán jönni fog majd valami, talán el tud szegődni valakihez tanítványnak, vagy ilyesmi.
Dromel tanítószándékú történetét udvariasan hallgatja, néha egy-egy bólintást beiktatva, hogy figyelméről biztosítsa. Az egyetértés nem leolvasható az arcáról, inkább csak elgondolkodtatónak látja a megtudottakat.*
- Sajnálom a veled történteket. *Nyögi ki végül, mivel semmi mást nem tud erre válaszolni. Vitatkozni nem akar, nem is talál magában súlyos ellenérveket, illetve nem is tartja célravezetőnek.*
- De például most is segítették egy elf társadnak, hírrel, tanáccsal. Vagy ebből is pénzt vársz? *Kérdezi cseles mosollyal, igazán pofára esne, ha erre igent kapna, amúgy is inkább biztatásnak szánta ezt, mint bármi másnak. Csak van olyan segítség, amit nem szükséges megtagadni, pusztán azért, mert közvetlen haszon nem származik belőle.
Seut felvetésére megvonja a vállát, nem egy nagy sörfogyasztó, de jobban bízik benne, mint a vízben, aztán valahol ezt is el kell kezdeni.*
- Szívesen veletek tartanék, és igen, nekem is kéne találnom valami munkát. *Ért egyet mosolyogva, miközben próbálja felmérni, hogy így újonnan hozzájuk csapódva nem zavarja-e őket. Szüksége van társakra, de alkalmatlankodni se szeretne.*
*Dromel kerülő hozzáállása kicsit kiül Ilidrion arcára értetlenség formájában, de ahogy a megelőzést hallgatja, kicsit megenyhül.
~ Lehet nem is tudnék semmit tenni, azon kívül, hogy magamat védem, és nem terjesztés tovább a kórt. ~ Tanakodik, de ettől függetlenül is tettre kész, ha már itt van, nem akar meghalni, ha előre tudná mozdítani a történéseket bárhogy, akkor ott lenne. Az más kérdés, hogy valóban hiányzik belőle a megfelelő tudás, lévén nagyobb városban is most jár először.*
- A rágcsálókra akkor figyelni fogok. *Biccent, ha már ezt mind a ketten említették. Ő maga is észrevette, hogy sokan vannak a patkányok, de egy városban ez amúgy is jobban jelen van, mint erdei közösségekben, szóval messzemenő következtetéseket nem akart levonni. Azt azért sejtette, hogy ez az igénytelen állatfaj betegségek forrása lehet alkalomadtán. A hullaégetés említésére hevesen bólogat, mivel jó ötletnek tartja. A tűz nem hagy sok mindent hátra, így gyaníthatóan csökkenti ez a módszer a betegség terjedését.*
- Lehet akkor a patkányokat is tűzre kéne dobni, több halott példányt is láttam. *Veti fel, bár fogalma sincs, hogy ez bevett gyakorlat-e, csak logikusnak tűnik az előbb elmondottakból.
Az Erdőmélyét illető beszélgetéshez nem igazán tud szólni, de azért elraktározza, hogy veszélyes, így Seutot vélhetően nem érdemes felbosszantani. Küld felé egy tiszteletteljes pillantást, és örül neki, hogy mégis jónak tűnő társakat talált a kezdeti félelme ellenére.*
- Az okos az túlzás... *Szegi le a tekintetét, már nagyképűnek érezve a korábbi megszólalását.* De szeretnék tanulni. *Teszi hozzá, lévén hülyének se akar tetszeni.*
- Pénzt valóban nehéz belőle csinálni... *Sóhajt a szabad ég alatt töltött éjszakákra gondolva.* Legalábbis az én szintemen. Nincs még állandó foglalkozásom, oda szegődök napszámba, ahol fogadnak. Legalábbis eddig így volt, még nem tudom, a városban mit tudok majd dolgozni. *Osztja meg velük egyik fontos problémáját. Csak pár napja van Artheniorban, de még nem talált sok lehetőséget. Azt reméli, hogy a lerombolt épületek és a betegségek kapcsán jönni fog majd valami, talán el tud szegődni valakihez tanítványnak, vagy ilyesmi.
Dromel tanítószándékú történetét udvariasan hallgatja, néha egy-egy bólintást beiktatva, hogy figyelméről biztosítsa. Az egyetértés nem leolvasható az arcáról, inkább csak elgondolkodtatónak látja a megtudottakat.*
- Sajnálom a veled történteket. *Nyögi ki végül, mivel semmi mást nem tud erre válaszolni. Vitatkozni nem akar, nem is talál magában súlyos ellenérveket, illetve nem is tartja célravezetőnek.*
- De például most is segítették egy elf társadnak, hírrel, tanáccsal. Vagy ebből is pénzt vársz? *Kérdezi cseles mosollyal, igazán pofára esne, ha erre igent kapna, amúgy is inkább biztatásnak szánta ezt, mint bármi másnak. Csak van olyan segítség, amit nem szükséges megtagadni, pusztán azért, mert közvetlen haszon nem származik belőle.
Seut felvetésére megvonja a vállát, nem egy nagy sörfogyasztó, de jobban bízik benne, mint a vízben, aztán valahol ezt is el kell kezdeni.*
- Szívesen veletek tartanék, és igen, nekem is kéne találnom valami munkát. *Ért egyet mosolyogva, miközben próbálja felmérni, hogy így újonnan hozzájuk csapódva nem zavarja-e őket. Szüksége van társakra, de alkalmatlankodni se szeretne.*
6755. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-18 13:29:44
Üzenet elküldve: 2019-01-18 13:29:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Öt hosszú fül//
*Mély szippantás és néhány füstpamacs. Ízlelgeti az ajándék dohányt és arra jut, hogy nagyon finom.*
~A következő alkalmi munkám is annál a földműves gazdánál kellene végeznem hátha meglep megint ilyen finom aprósággal.~
*Hallgatja a másik két elfet.*
- Hát a város most igazán nem a legszebb arcát mutatja Ilidrion.
- Druidák bizony. Furcsa szerzetek. *Elgondolkodik és mosolyogva folytatja.*
-Mondom én ezt csonka füllel. A járvány pedig nem mozgat annyira. A városi fajtárs jól beszél a rágcsálók hozzák viszik a fertőt, elkerülöm őket. A város elég ügyesen védekezik.
*A levegőben lengedező általa termelt füstre mutat.*
- Látod amit most kifújtam a pipámból? Pontosan így néz ki most minden halott a hozzátartozója szemében. A hullákat tűzre dobják így nem tudják szennyezni a földet.
*Végighallgatja Dromel monológját az életről. Tetszik neki.*
~Közel sem hülye Dromel mint amennyire tűnik. Nagyon értelmes csak hozzá kellett szoknom a modorához.~
-Segíteni jó és ha ezt tudod csinálni anélkül, hogy éhen vesznél tökéletes élet szerintem. Ezért várok el némi aranyérmét a szolgálataimért. Drága nyílvessző főleg amit elf munkál meg. Ezt nekem pótolni kell. A munka után fáradt vagyok és jól szeretnék lakni és kényelemben álomba merülni. Nekem ne állítsd, hogy te nem akarod pénzé tenni a tudásod. Ami pedig veled történt Dromel az puszta balszerencse, próbálkozzunk meg együtt, lehet többet érünk. Velünk tartasz Ilidrion?
-Nem teljesen, de sok mindenben osztom az élet szemléleted Dromel. Most, hogy így beszéltünk róla megszomjaztam. Egy pofa sör vagy egy pohár az uraknak? Jól esne valami finom étel is. A Pegazus Fogadóba már megszálltam. Ott megtudhatnánk néhány dolgot hátha tudnak valami melót.
*Ilidrion felé fordul, miközben lassan tisztítja a pipájából a megmaradt hamut és dohány maradékot.*
-Nem tudom te, hogy állsz a pénzzel, de nem esne rosszul valami amivel több arany nyomná az erszényem. Meg ennyi nyílvessző nem igazán elég sok rossz fiúra.
*Ránéz tegezére és a földön heverő holmijaira. Elkezdi őket magára venni. Pont elég időt töltöttek itt.*
*Mély szippantás és néhány füstpamacs. Ízlelgeti az ajándék dohányt és arra jut, hogy nagyon finom.*
~A következő alkalmi munkám is annál a földműves gazdánál kellene végeznem hátha meglep megint ilyen finom aprósággal.~
*Hallgatja a másik két elfet.*
- Hát a város most igazán nem a legszebb arcát mutatja Ilidrion.
- Druidák bizony. Furcsa szerzetek. *Elgondolkodik és mosolyogva folytatja.*
-Mondom én ezt csonka füllel. A járvány pedig nem mozgat annyira. A városi fajtárs jól beszél a rágcsálók hozzák viszik a fertőt, elkerülöm őket. A város elég ügyesen védekezik.
*A levegőben lengedező általa termelt füstre mutat.*
- Látod amit most kifújtam a pipámból? Pontosan így néz ki most minden halott a hozzátartozója szemében. A hullákat tűzre dobják így nem tudják szennyezni a földet.
*Végighallgatja Dromel monológját az életről. Tetszik neki.*
~Közel sem hülye Dromel mint amennyire tűnik. Nagyon értelmes csak hozzá kellett szoknom a modorához.~
-Segíteni jó és ha ezt tudod csinálni anélkül, hogy éhen vesznél tökéletes élet szerintem. Ezért várok el némi aranyérmét a szolgálataimért. Drága nyílvessző főleg amit elf munkál meg. Ezt nekem pótolni kell. A munka után fáradt vagyok és jól szeretnék lakni és kényelemben álomba merülni. Nekem ne állítsd, hogy te nem akarod pénzé tenni a tudásod. Ami pedig veled történt Dromel az puszta balszerencse, próbálkozzunk meg együtt, lehet többet érünk. Velünk tartasz Ilidrion?
-Nem teljesen, de sok mindenben osztom az élet szemléleted Dromel. Most, hogy így beszéltünk róla megszomjaztam. Egy pofa sör vagy egy pohár az uraknak? Jól esne valami finom étel is. A Pegazus Fogadóba már megszálltam. Ott megtudhatnánk néhány dolgot hátha tudnak valami melót.
*Ilidrion felé fordul, miközben lassan tisztítja a pipájából a megmaradt hamut és dohány maradékot.*
-Nem tudom te, hogy állsz a pénzzel, de nem esne rosszul valami amivel több arany nyomná az erszényem. Meg ennyi nyílvessző nem igazán elég sok rossz fiúra.
*Ránéz tegezére és a földön heverő holmijaira. Elkezdi őket magára venni. Pont elég időt töltöttek itt.*
6754. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-17 12:53:06
Üzenet elküldve: 2019-01-17 12:53:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Örömmel konstatálja, hogy nem változott semmi Artheniorban. Kissé talán korán, mert igazából még messze van a várostól, épp csak a tisztásra ért, de az hasonlít arra, amit nemrég itt hagyott. Ellenben később, logikus eszmefuttatás útján belátja a hibáját. Onnantól inkább csak reménykedésre szorítkozik, nem próbál felelőtlen kijelentéseket tenni. Úgy nagyjából öt percig, aztán folytatódik a dolog.
~ Há lelázatták, meg minden... de legalább pettis nincs. ~
Ugyanis ő például egyáltalán nem is hallott róla, hogy a fertőzés eddig terjedt, ő szentül hiszi, hogyha maga mögött hagyja Amon Ruadhot, akkor megmenekült. Nem mintha amúgy aggódós fajta lenne, de tudomása szerint a halál nem kellemes dolog, meg hát azért is rossz, mert akkor véget ér az élete. És ez a kislány bizony élni akar. Az tény, hogy kifejezetten sok erőfeszítést nem tesz ez ügyben, a tisztálkodási szokásait figyelembe véve kiváló hordozó lenne, ráadásul egyfolytában magára rázza a pofonfát, de... legalább kicsit meghízott az elmúlt hónapokban. Száradt kóróból előavanzsált girhes csatalóvá. Egy nagyon apró girhes csatalóvá. Persze nem a méret a lényeg, de azért kissé jobban érzi magát így, hogy nem fújja el a szél. Komolyan eltűnődik rajta, hogy állandósítsa az életében a napi kétszeri étkezést. Valahogyan... Mert hát anyagilag finanszírozni nem igazán tudja.
~ Szegény Kapa meghatt, most ki etet engem? ~
Meg persze szegény Vaskorsó, ami fertőzött lett, és nem akar már ott étkezni a jövőben. Ennyire még ő sem a saját maga ellensége.*
~ Há lelázatták, meg minden... de legalább pettis nincs. ~
Ugyanis ő például egyáltalán nem is hallott róla, hogy a fertőzés eddig terjedt, ő szentül hiszi, hogyha maga mögött hagyja Amon Ruadhot, akkor megmenekült. Nem mintha amúgy aggódós fajta lenne, de tudomása szerint a halál nem kellemes dolog, meg hát azért is rossz, mert akkor véget ér az élete. És ez a kislány bizony élni akar. Az tény, hogy kifejezetten sok erőfeszítést nem tesz ez ügyben, a tisztálkodási szokásait figyelembe véve kiváló hordozó lenne, ráadásul egyfolytában magára rázza a pofonfát, de... legalább kicsit meghízott az elmúlt hónapokban. Száradt kóróból előavanzsált girhes csatalóvá. Egy nagyon apró girhes csatalóvá. Persze nem a méret a lényeg, de azért kissé jobban érzi magát így, hogy nem fújja el a szél. Komolyan eltűnődik rajta, hogy állandósítsa az életében a napi kétszeri étkezést. Valahogyan... Mert hát anyagilag finanszírozni nem igazán tudja.
~ Szegény Kapa meghatt, most ki etet engem? ~
Meg persze szegény Vaskorsó, ami fertőzött lett, és nem akar már ott étkezni a jövőben. Ennyire még ő sem a saját maga ellensége.*
6753. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-14 17:20:33
Üzenet elküldve: 2019-01-14 17:20:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tiszta mint a hó//
- Biztos, kis drágám. Vedd csak el. * Ajánlgatja tovább a köpenyt, és barátságosan mosolyog, amikor végre a lányra kerül. * Ne köszönd, csak egy ócska rongy. De legalább meleg.
* Legyint a lányra, nem vár ő hálálkodást, csak azt, hogy a másiknak ne legyen baja. Ahogy végzett, és visszaadja a madarat, megnézi magának a lányt. Látja rajta az őszinte aggódást, ami megmelengeti a szívét. Örül neki, hogy még vannak ilyenek is a világban. *
- Nem tartott semmiből, nincs mit köszönj. * Legyint megint, és rámosolyog a lányra. * Amúgy is, nemrég még te segítettél rajtam egy kis arannyal. A minimum, hogy meghálálom. * Őszintén mondja, ha nem kapott volna alamizsnát, akkor nem látta volna el a galambot. Nem szereti látni mások szenvedését, de az állatok állatok, és az élet rendje, hogy mindenféle hülyeségben meghalnak. *
- A tanárom foglalkozott. Amíg tanította a szakmát, muszáj volt megtanuljak néhány egyszerű dolgot, hogy besegíthessek neki a ház körül. Az emberek jó pénzt fizettek, gyakran jobbat, mint a többi ember ellátásáért, szóval értem, hogy miért csinálta. * Vonja meg a vállát, és ismét a galambra pillant. *
- Rhalkumn vagyok, de a legtöbben Vasbordának hívnak. De te kedveském úgy szólítasz, ahogy akarsz. * Teszi hozzá előzékenyen. * Nem fázol, ugye? Nem a legvastagabb köpeny, és nem is a te méreted, de azért valamennyit talán melegít.
- Biztos, kis drágám. Vedd csak el. * Ajánlgatja tovább a köpenyt, és barátságosan mosolyog, amikor végre a lányra kerül. * Ne köszönd, csak egy ócska rongy. De legalább meleg.
* Legyint a lányra, nem vár ő hálálkodást, csak azt, hogy a másiknak ne legyen baja. Ahogy végzett, és visszaadja a madarat, megnézi magának a lányt. Látja rajta az őszinte aggódást, ami megmelengeti a szívét. Örül neki, hogy még vannak ilyenek is a világban. *
- Nem tartott semmiből, nincs mit köszönj. * Legyint megint, és rámosolyog a lányra. * Amúgy is, nemrég még te segítettél rajtam egy kis arannyal. A minimum, hogy meghálálom. * Őszintén mondja, ha nem kapott volna alamizsnát, akkor nem látta volna el a galambot. Nem szereti látni mások szenvedését, de az állatok állatok, és az élet rendje, hogy mindenféle hülyeségben meghalnak. *
- A tanárom foglalkozott. Amíg tanította a szakmát, muszáj volt megtanuljak néhány egyszerű dolgot, hogy besegíthessek neki a ház körül. Az emberek jó pénzt fizettek, gyakran jobbat, mint a többi ember ellátásáért, szóval értem, hogy miért csinálta. * Vonja meg a vállát, és ismét a galambra pillant. *
- Rhalkumn vagyok, de a legtöbben Vasbordának hívnak. De te kedveském úgy szólítasz, ahogy akarsz. * Teszi hozzá előzékenyen. * Nem fázol, ugye? Nem a legvastagabb köpeny, és nem is a te méreted, de azért valamennyit talán melegít.
6752. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-14 03:40:30
Üzenet elküldve: 2019-01-14 03:40:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Öt hosszú fül//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Ööö semmit?
*Néz Ilidrionra aki tenni akar a járvány ellen. Lehet ő tud tenni valamit, talán Seut is, de Dromel, aki egy hétköznapi szegény hülye, aligha.*
- Elkerülni és nem megdegleni, asszem ennyit.
*Aztán rájön, hogy nem megoldást vár fajtársa, hanem megelőzést.*
- Há gondolom ja, oda kell figyelni. Meg talán macskákat venni.
*Mert még annyit ő is tud, hogy a rágcsálókkal csak a gond van, nem csak amiatt, hogy a karmákban lévő dolgokat dézsmálják, hanem mert koszosak, arról nem is beszélve, hogy az egérszar is milyen büdös tud lenni. Dromel ezen a logikán haladva pedig úgy gondolja, hogy ezek a koszos állatok biztos sok betegséget okoznak.
Hümmögve hallgatja Seut kis élettörténetét a druidáival együtt.*
- Én úgy tom Erdőmélye elég veszélyes hely.
*Vállrándítással jelzi, hogy ő maga nem nagyon tapasztalta még, mert városi elf lévén nem igen járt arra felé. De ha valaki egy ilyen veszélyesnek titulált közegben nőtt fel az mindenképpen elismerendő. Egy a kikötőben cseperedett alakkal sem kötné össze olyan szívesen a bajszát, mint mondjuk egy átlag artheniori puhánnyal, mint amilyen ő maga is. Vigyorogva jelzi Seut számára, hogy értékeli a humorát. Legalább van neki, ez is elismerendő.*
- Á szal okos gyerek vagy.
*Megint hümmög ezúttal Ilidrion széles érdeklődési körét hallgatva, akinek már mindjárt nem is elég egy.*
- Az jó, az jó. Főleg ha tudsz belőle pénzt csinálni, ami azé manapság nem biztos, hogy könnyű.
*Mert persze az okos személyek is kellenek, főleg mert alig maradt belőlük és főleg, ha értenek valamennyire az orvosláshoz. Az nagyon fontos, sosem kihaló ág, hiszen véleménye szerint az emberek annyiszor megbetegszenek, és annyi ember van egyébként is, hogy jó orvosként sosem lehet unatkozni. Illetve rosszként sem, ha nincs más.*
- De rendes gyerek vagy te. Le kéne szokjál róla, nem fogsz te jól járni, higgyed el nekem. Nézzed meg!
*Vigyorog vagy vicsorog, pontosabban összeszorított fogsorát mutatja, ami hibádzik valamelyest, mert egyik foga félig ki van törve. Igaz a többi sincs olyan jó állapotban főleg talán a vitaminhiány miatt.*
- Látod eztet itt? Egy lánynak próbáltam segíteni, mert pár bajkeverő szaros elkapta. Tudod, aszitték, hogy hű de nagyon felnőttek és tompa bökőkkel hadonásztak. Na hát nagy segítségem közben ki lett verve a fogam is, a lány is teljes megzuhant, mert szétvagdosta ott a pulyák felét.
*Persze picit ferdít, egy picit túloz, egy picit a sajátos módján meséli el a történetet, de lényegében nem hazudik.*
- Szal ne segítsél senkinek, mert nincs benne köszönet. Soha.
*Ő ezt látta, illetve tapasztalta és tanulta meg eddigi élete során.*
- A világ kegyetlen, a világ magadra hagy és csak jó bűzös, tocsogó szart önt a nyakadba. Szal ha valamit csinálsz, akkor jó pénzért csináld, mert amúgy nem lesz neked jó.
*Hevesen bólogatva támasztja alá a saját vélt igazát és az igazságtalan világ miatt kedve támad kiköpni egyet oldalra, ezért meg is teszi. ~ Eztet a kurva világnak! ~*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Ööö semmit?
*Néz Ilidrionra aki tenni akar a járvány ellen. Lehet ő tud tenni valamit, talán Seut is, de Dromel, aki egy hétköznapi szegény hülye, aligha.*
- Elkerülni és nem megdegleni, asszem ennyit.
*Aztán rájön, hogy nem megoldást vár fajtársa, hanem megelőzést.*
- Há gondolom ja, oda kell figyelni. Meg talán macskákat venni.
*Mert még annyit ő is tud, hogy a rágcsálókkal csak a gond van, nem csak amiatt, hogy a karmákban lévő dolgokat dézsmálják, hanem mert koszosak, arról nem is beszélve, hogy az egérszar is milyen büdös tud lenni. Dromel ezen a logikán haladva pedig úgy gondolja, hogy ezek a koszos állatok biztos sok betegséget okoznak.
Hümmögve hallgatja Seut kis élettörténetét a druidáival együtt.*
- Én úgy tom Erdőmélye elég veszélyes hely.
*Vállrándítással jelzi, hogy ő maga nem nagyon tapasztalta még, mert városi elf lévén nem igen járt arra felé. De ha valaki egy ilyen veszélyesnek titulált közegben nőtt fel az mindenképpen elismerendő. Egy a kikötőben cseperedett alakkal sem kötné össze olyan szívesen a bajszát, mint mondjuk egy átlag artheniori puhánnyal, mint amilyen ő maga is. Vigyorogva jelzi Seut számára, hogy értékeli a humorát. Legalább van neki, ez is elismerendő.*
- Á szal okos gyerek vagy.
*Megint hümmög ezúttal Ilidrion széles érdeklődési körét hallgatva, akinek már mindjárt nem is elég egy.*
- Az jó, az jó. Főleg ha tudsz belőle pénzt csinálni, ami azé manapság nem biztos, hogy könnyű.
*Mert persze az okos személyek is kellenek, főleg mert alig maradt belőlük és főleg, ha értenek valamennyire az orvosláshoz. Az nagyon fontos, sosem kihaló ág, hiszen véleménye szerint az emberek annyiszor megbetegszenek, és annyi ember van egyébként is, hogy jó orvosként sosem lehet unatkozni. Illetve rosszként sem, ha nincs más.*
- De rendes gyerek vagy te. Le kéne szokjál róla, nem fogsz te jól járni, higgyed el nekem. Nézzed meg!
*Vigyorog vagy vicsorog, pontosabban összeszorított fogsorát mutatja, ami hibádzik valamelyest, mert egyik foga félig ki van törve. Igaz a többi sincs olyan jó állapotban főleg talán a vitaminhiány miatt.*
- Látod eztet itt? Egy lánynak próbáltam segíteni, mert pár bajkeverő szaros elkapta. Tudod, aszitték, hogy hű de nagyon felnőttek és tompa bökőkkel hadonásztak. Na hát nagy segítségem közben ki lett verve a fogam is, a lány is teljes megzuhant, mert szétvagdosta ott a pulyák felét.
*Persze picit ferdít, egy picit túloz, egy picit a sajátos módján meséli el a történetet, de lényegében nem hazudik.*
- Szal ne segítsél senkinek, mert nincs benne köszönet. Soha.
*Ő ezt látta, illetve tapasztalta és tanulta meg eddigi élete során.*
- A világ kegyetlen, a világ magadra hagy és csak jó bűzös, tocsogó szart önt a nyakadba. Szal ha valamit csinálsz, akkor jó pénzért csináld, mert amúgy nem lesz neked jó.
*Hevesen bólogatva támasztja alá a saját vélt igazát és az igazságtalan világ miatt kedve támad kiköpni egyet oldalra, ezért meg is teszi. ~ Eztet a kurva világnak! ~*
6751. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-11 17:30:49
Üzenet elküldve: 2019-01-11 17:30:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
- Széttépni... mi nem is... *Zavarodnak össze, majd egymásra is néznek, mint, aki nem emlékszik arra, mit tett épp az imént. Tény, hogy így értelmesen már nem is tűnnek annyira ijesztőnek, bár még a vér ott folyik a földön, mély barázdákat áztatva a lassan vastagodó hóbundában. Dron, Quantall varázslatára immár feláll, majd hálásan néz a férfira.*
- Köszönöm. Jól vagyok és nem akartam senkinek sem ártani. *Megrázza a fejét, bár mintha kissé erőteljesebben tenné, mint kellene, de ettől függetlenül más nem történik.*
- A városban szaporodnak a betegek. *Fordul Pyctához a kérdésre.* A halottak terjesztik a járványt azt mondják. Foltok jelennek meg, az emberek teste felforrósodik, majd rövid időn belül meghalnak. Szólni kell a tanácsnak. *Süti le szemét Dron. A már elkészült sírokon nincsen virág, hisz a sírásó, aki már betemette a gyermekeket és a papnőt is, nem helyezett rá. Senki nem mondta, hogy erről neki kell gondoskodni, jóllehet lehet Arenih készült, de Syoud és az őrültek minden számítását keresztül húzták. Xotarának így egyszerűbb dolga van, hiszen "csak" a friss halottakat kell eltemetnie, azonban azokat gond nélkül eltemetheti. Natalayda szavaira az egyik korábban is normális állapotú ember a szekérhez szalad, majd elemel valamit onnan:*
- Ezt keresitek? *Kérdezi, s kezében Pycta mesterkardja fekszik. Talán Hanloren tette fel, mielőtt elindultak volna a piactérről. Mindenesetre a kard megvan, a munkát elvégezték, így semmi sem akadályozza immár a csapatot, hogy továbbinduljanak.*
//A nulladik beteg//
- Széttépni... mi nem is... *Zavarodnak össze, majd egymásra is néznek, mint, aki nem emlékszik arra, mit tett épp az imént. Tény, hogy így értelmesen már nem is tűnnek annyira ijesztőnek, bár még a vér ott folyik a földön, mély barázdákat áztatva a lassan vastagodó hóbundában. Dron, Quantall varázslatára immár feláll, majd hálásan néz a férfira.*
- Köszönöm. Jól vagyok és nem akartam senkinek sem ártani. *Megrázza a fejét, bár mintha kissé erőteljesebben tenné, mint kellene, de ettől függetlenül más nem történik.*
- A városban szaporodnak a betegek. *Fordul Pyctához a kérdésre.* A halottak terjesztik a járványt azt mondják. Foltok jelennek meg, az emberek teste felforrósodik, majd rövid időn belül meghalnak. Szólni kell a tanácsnak. *Süti le szemét Dron. A már elkészült sírokon nincsen virág, hisz a sírásó, aki már betemette a gyermekeket és a papnőt is, nem helyezett rá. Senki nem mondta, hogy erről neki kell gondoskodni, jóllehet lehet Arenih készült, de Syoud és az őrültek minden számítását keresztül húzták. Xotarának így egyszerűbb dolga van, hiszen "csak" a friss halottakat kell eltemetnie, azonban azokat gond nélkül eltemetheti. Natalayda szavaira az egyik korábban is normális állapotú ember a szekérhez szalad, majd elemel valamit onnan:*
- Ezt keresitek? *Kérdezi, s kezében Pycta mesterkardja fekszik. Talán Hanloren tette fel, mielőtt elindultak volna a piactérről. Mindenesetre a kard megvan, a munkát elvégezték, így semmi sem akadályozza immár a csapatot, hogy továbbinduljanak.*
6750. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-11 06:00:53
Üzenet elküldve: 2019-01-11 06:00:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Natalaydának sem rémlik, hogy hallotta volna a híreket a furcsa sötét foltos betegségről, csak úgy, ahogy az elf sem hallott róla.
Amikor a sérült felül, és végigcsodálkozik rajtuk, a szőke szépség inkább elsüllyedne szégyenében. Nagyon rosszul érzi magát, hogy az dicséri meg, ámul e hangján, és feltételezi róla, hogy segített, akit korábban leszúrt. A vér említésére tőrt markoló kezét háta mögé rejti, nem szeretne ennél is jobban említésre kerülni. Világgá menne ha tehetné, de itt van a mélységi ifjú, akit nem hagyna most egyedül, számára ismeretlenekkel.
Csámpás halála Natalaydát is megrázza, de tudja, hogy hamuszín barátját nálánál sokkal jobban. Amikor kicsit félrevonul, a szőke lány utána fordul. Nem tolakszik, de mögé lépve vállára simítja balját, s mikor megrázkódik a válla, szíve szerint megölelné, de másik keze csupa vér, nem beszélve ruhájáról, hamu és könnymaszatos arcáról, s bár Quantall se néz ki sokkal jobban, ez az állapot az egykori gazdag szépséget feszélyezi annyira, hogy keze mellé, csak homlokát támassza neki a fiú hátának. Nem nagy támogatás, és rövid ideig is tart, hiszen haladniuk kell. Sorban érkeznek újabb kérdések, és az a Nővér is eltűnt.
Hagyja, hogy az elf, vagy a lelkileg összetört Quantall határozza meg menetük következő állomását, ő úgyis a varázslóval tart rögtönzött tervei szerint.
A wegtoreni pengét nem látta ugyan, de utolsó emlékei szerint az elf a kocsira került, és egy ilyen kard biztosan nem maradt volna gazdátlanul a piac porában.*
- Talán a kocsin van, amin idáig hoztunk. Nem hiszem, hogy ott maradt. *Jegyzi meg halkan, hátha csak az elf hallja. A kard után pedig a madár minták dolga furcsa fordulatot vesz.
- Igen, van nekem is *Bólint az elf visszakérdezésére, s mikor a mélységi nő hozzá toldja a sajátját, a szőke lány elgondolkodik.*
~Mindenkit megszállt a madár minta, aki…? Harcolt a sötétség ellen? A madarak ellen, és a dög ellen? A nővér gyógyított csak, mégis kapott. Ez nem jó. Hm…~ Járnak az agytekervényei. Nem buta lány, és vél felfedezni összefüggést, és mégsem. Vajmi kevés információja van, és könnyen lehet, hogy áldás helyett valami átok. Nemigen jut semmi hasznos az eszébe, ami miatt szót emelne.
A földön fekvő bordatöröttről nem tudja Naty hogy milyen sérülése van, de elég rosszul veszi a levegőt. A sípolás idáig is elhallik.*
- Quantall? Esetleg, egy kicsike varázs jutna neki is?*fordul újra Quantallhoz.
Éppen az a beteg az, aki a véres kezét újra felemlegeti, amiről meg is feledkezett, így újra háta mögé rejti azokat. Tudja, hogy akár még igaza is lehet a földön fekvőnek. Egyetlen reménysugár, a Thargok említése, ami úgy tűnik egyetlen út lesz a megoldásra. Nem bánja, bármilyen messze is legyen, ha menni kell. Nem érzi ezt egyébként olyan rossznak, arra a vidékre amúgy is el szeretett volna látogatni, bár jobb lenne fekete göbök nélkül. Érzései mellőzik a félelmet ezektől a foltoktól. Mostani megviselt állapotában beletörődve fogadná azt is, ha halnia kellene miattuk. Egyedül Quantallt sajnálná magára hagyni, aki Csámpás nélkül olyan magányosnak tűnik.
A templom lesz a következő hely, amit a többiek szerint fel kell keresni, így hát, ha a mélységi fiú velük tart, ő is úgy tesz. Nem szeretne egyedül bóklászni a városban. Pláne egy fertős városban. Hátha nem kapta el.
Örül, hogy a mélységi nő felajánlja Csámpás temetését, nem örülne, ha a varázslóak kellene eltemetnie. Túl sok mindenen ment már keresztül.*
//A nulladik beteg//
*Natalaydának sem rémlik, hogy hallotta volna a híreket a furcsa sötét foltos betegségről, csak úgy, ahogy az elf sem hallott róla.
Amikor a sérült felül, és végigcsodálkozik rajtuk, a szőke szépség inkább elsüllyedne szégyenében. Nagyon rosszul érzi magát, hogy az dicséri meg, ámul e hangján, és feltételezi róla, hogy segített, akit korábban leszúrt. A vér említésére tőrt markoló kezét háta mögé rejti, nem szeretne ennél is jobban említésre kerülni. Világgá menne ha tehetné, de itt van a mélységi ifjú, akit nem hagyna most egyedül, számára ismeretlenekkel.
Csámpás halála Natalaydát is megrázza, de tudja, hogy hamuszín barátját nálánál sokkal jobban. Amikor kicsit félrevonul, a szőke lány utána fordul. Nem tolakszik, de mögé lépve vállára simítja balját, s mikor megrázkódik a válla, szíve szerint megölelné, de másik keze csupa vér, nem beszélve ruhájáról, hamu és könnymaszatos arcáról, s bár Quantall se néz ki sokkal jobban, ez az állapot az egykori gazdag szépséget feszélyezi annyira, hogy keze mellé, csak homlokát támassza neki a fiú hátának. Nem nagy támogatás, és rövid ideig is tart, hiszen haladniuk kell. Sorban érkeznek újabb kérdések, és az a Nővér is eltűnt.
Hagyja, hogy az elf, vagy a lelkileg összetört Quantall határozza meg menetük következő állomását, ő úgyis a varázslóval tart rögtönzött tervei szerint.
A wegtoreni pengét nem látta ugyan, de utolsó emlékei szerint az elf a kocsira került, és egy ilyen kard biztosan nem maradt volna gazdátlanul a piac porában.*
- Talán a kocsin van, amin idáig hoztunk. Nem hiszem, hogy ott maradt. *Jegyzi meg halkan, hátha csak az elf hallja. A kard után pedig a madár minták dolga furcsa fordulatot vesz.
- Igen, van nekem is *Bólint az elf visszakérdezésére, s mikor a mélységi nő hozzá toldja a sajátját, a szőke lány elgondolkodik.*
~Mindenkit megszállt a madár minta, aki…? Harcolt a sötétség ellen? A madarak ellen, és a dög ellen? A nővér gyógyított csak, mégis kapott. Ez nem jó. Hm…~ Járnak az agytekervényei. Nem buta lány, és vél felfedezni összefüggést, és mégsem. Vajmi kevés információja van, és könnyen lehet, hogy áldás helyett valami átok. Nemigen jut semmi hasznos az eszébe, ami miatt szót emelne.
A földön fekvő bordatöröttről nem tudja Naty hogy milyen sérülése van, de elég rosszul veszi a levegőt. A sípolás idáig is elhallik.*
- Quantall? Esetleg, egy kicsike varázs jutna neki is?*fordul újra Quantallhoz.
Éppen az a beteg az, aki a véres kezét újra felemlegeti, amiről meg is feledkezett, így újra háta mögé rejti azokat. Tudja, hogy akár még igaza is lehet a földön fekvőnek. Egyetlen reménysugár, a Thargok említése, ami úgy tűnik egyetlen út lesz a megoldásra. Nem bánja, bármilyen messze is legyen, ha menni kell. Nem érzi ezt egyébként olyan rossznak, arra a vidékre amúgy is el szeretett volna látogatni, bár jobb lenne fekete göbök nélkül. Érzései mellőzik a félelmet ezektől a foltoktól. Mostani megviselt állapotában beletörődve fogadná azt is, ha halnia kellene miattuk. Egyedül Quantallt sajnálná magára hagyni, aki Csámpás nélkül olyan magányosnak tűnik.
A templom lesz a következő hely, amit a többiek szerint fel kell keresni, így hát, ha a mélységi fiú velük tart, ő is úgy tesz. Nem szeretne egyedül bóklászni a városban. Pláne egy fertős városban. Hátha nem kapta el.
Örül, hogy a mélységi nő felajánlja Csámpás temetését, nem örülne, ha a varázslóak kellene eltemetnie. Túl sok mindenen ment már keresztül.*
6749. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-11 04:48:52
Üzenet elküldve: 2019-01-11 04:48:52
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Xotara teljes mértékben együtt érez Quantallal, és ebben az együttérzésben nincs semmi olyan faji miszticizmus, mint ami a tiszta-vérű elfek esetében, ahogy faji mivoltuk miatt jobban képesek egymásra hangolódni. Ő nem is tapasztalt ilyesmit a sötételfeknél, és úgy gondolja ez a nemes tulajdonság a bányász generációk során ki is veszett a fajtájából. Egyszerűen csak átérzi a fiú fájdalmát. Látja a máguson, hogy sérülései és mana kimerülés mellett, mennyire megrázza a jószága elvesztése, csak pillantásával követi és figyeli, ahogy megsiratja kutyáját, ami miatt egyáltalán nem nézi le, vagy tartja nevetségesnek Quantallt, sőt. Xotara nem az a sírósfajta, és nem is szeret sírni, volt egy idő, amikor nem is volt képes rá, ezt a tulajdonságát a Vadvédben kapta vissza. Egyfelől gyengeségnek véli, másfelől tudja, hogy sokan manipulációként bármikor képesek rá, főleg a nők szoktak visszaélni vele, de Xotara mindig megvetette az ilyesmit, ezzel a praktikával sosem élt. Viszont, a mágus fiú szemeiben igaz könnyeket lát, amitől neki is sírhatnékja támad, de gyakorlott abban, hogy tartsa magát, persze arca és testtartása, mint mindig most is beszédes. Kezei ökölbe zárva, karjai a testéhez szorítva, vállai ernyedten előre esve, enyhén leszegett állal, fejét másfelé fordítja, csak tekintetét tartja a gyászoló fiún, amit azonnal félre is kap, ahogy visszasétál hozzájuk. Amikor Quantall hozzálép, és a vállait megszorítva kérleli kutyája végtisztessége miatt, hát esélye sincs tovább visszatartani könnyeit, amik remegve öntik el szemeit, kicsordulva lassan lefolynak arcán. Sűrű pislogások közepette válaszol.*
- Tessék… megríkattál… pedig annyira nem akartam sírni. Igen, nemcsak egy kutya… hanem társ… ahogy általában, sok minden más is több annál, mint aminek elsőre látszik. Külcsín és a belbecs. Hidd el én megértem.
*Ráfog Quantall egyik karjára, és a sírástól fojtott hangon folytatja.*
- Igaz kegyelettel fogom örök nyugalomra helyezni. Én is sajnálom.
*Egyszer megszorítva, elengedi a mágus fiú karját. Nagy remegős levegőt véve, egy erélyes mozdulattal csapja ki szemeiből a könnycseppeket, amik ujjbegyein végiggördülve hullnak le.*
- Most pedig menj!... persze ne vedd utasítgatásnak.
*Mondja Xotara, egy kis fránya mosollyal szája szegletében, mert emlékszik, hogy kiakadt, amikor Pycta utasította, hogy mit csináljon. Ez a mosoly szabadkozón vigasztaló, mert számára a humor nagy támasz, ez akár sért másokat, akár nem, de reméli inkább támaszt nyújt másnak is.*
*Ahogy hallgatagon megindul a menet, vissza a templomba, Xotara egy ideig csak álldogálva néz maga elé. Biztos vannak a menetben, akik hitetlenkedve megvetik, de biztos benne, hogy ezt neki kell megtennie, és így kell lennie. Mély lélegzetet véve körbetekint a hófödte erdőszéli tisztáson. Az ősöreg fákkal körbevett dombocskán, a kiásott sírok fekete űrként tátonganak, dermedten várva, hogy magukba fogadják, a holtakat. Nem messze a szekér, a fehér lepelbe csavar gyermekekkel, a közelben Goma koporsója. Hozzálát. Először a kutya tetemét veszi a karjaiba, és viszi az egyik gödör mellé, majd a számszeríjas elf testét vonszolja egy másikhoz. Két holttal több, és két sírhellyel kevesebb, de a föld nincs megfagyva, hogy ne áshatna két újat. Xotara ásót ragad, a szerszámmal méri ki a távolságot és a méreteket az új sírokhoz, felhajtja kabátja ujjait, amiről eszébe jut, hogy az honnan van, mire leszeget fejét csóválja.*
~ Nem hiszem el, és még én vagyok gúnyos. ~
*A földbe vágja az ásót, emeli a földet és félredobja. Ismét a talajba mélyeszti az ásót, rálép, és újabb földhantot lapátol félre. Monotonon ismétli a mozdulatokat újra és újra, míg a négy szöglet kialakul, a gödör egyre mélyebb lesz, ahogy elkészült, kimászik belőle és hozzálát a következőhöz, amit azonos műveletsorral ás ki, és a sírverem sötéten tátogva ölt alakot. Xotara homlokáról egy csíkban veríték szalad végig, csordul le az orrán. Kidobja az ásót, ez is elkészült. Végignéz tenyerein, melyek lüktetnek, és két vízhólyaggal is gazdagodott. Hiába, 'nem szokta a kormos a szántást'. Kezeit kabátjába törli, majd kimászik, és a szekérhez sétál. Egyesével a vermekbe fekteti a gyermekeket. Aztán az elfet húzza bele a következő sírba. Elsétál a nyílpuskáért és a kardért is, amiket a test mellé helyez, de aztán felveszi a számszeríjat, egy pillanatra eltűnődik, méricskélve forgatja a kezei között, majd gondol egyet, és a hátizsákjába teszi, mint valami furcsa emléket. A verem peremére felmászva, háttal a sírnak, megtorpanva elgondolkozik, mert ezt valahol lopásnak érzi. Zsebébe nyúl, az érméért. Felpöccinti a magasba az aranyat, ami perdülve forog a levegőben, át a válla fölött és pottyan az elf mellkasára. Felrémlik neki, hogy a bőrsisakját is elejtette valahol, még a piactéren. Goma koporsójához lép. Felnyitja a fedelet, mert koporsóstól egyedül nem tudná a mélybe leereszteni. Goma teste könnyebb, mint az elfé volt, a vállára veszi. Egy sírt kihagyva tovább sétál, és a következőbe helyezi Gomát. A szentéletű csuhás és az ámokfutó elf közötti sírverem még üres. Csámpás testét emeli magához, és a gödörbe huppanva fekteti bele a kutyát. Kimászva, végigtekint a sírok során, majd pillantása megakad a kihelyezett égő gyertyákon, és a koporsón. A járvány is eszébe jut. A szekérhez sétál, amin fejszét is hoztak magukkal. Xotara egy pillantással néz végig a koporsón, majd lendíti a fejszét, és lesújt, amit addig ismétel, amíg darabokra nem hasogatta a fa alkalmatosságot. Kissé zihálva, visszadobja a szekérre a fejszét, majd széthordja a sírok között a fadarabokat. A kocsiról magához veszi a meg nem gyújtott fáklyákat. Egy gyertyát is elvesz a kihelyezettekből, és végigsétálva a sírok mellett mindegyiknél meggyújt egy fáklyát és a verembe dobja. A puhafa azonnal lángra kap. Könnybe lábadnak a sötétzöld szemei, arcába húzza fekete kendőjét a füst és a szag miatt, majd leül a szekér mellé és megvárja, amíg a hófödte dombon a sírgödrök kiégnek. Hosszan ül így csendben, hallgatva a tűzet és a szelet, ami időközben szintén feltámadt, és temetési hangulattal kontrasztosan, vagy talán azt erősítve játszik a sírokban pattogó lángokkal, mintha egy főnix kelne birokra a téli széllel. Xotarának átvillan elméjén a temetői kapujának felirata; Feltámadunk!, majd a beteges szójáték, amit fejben alkotott akkor belőle; Fel! Támadunk! Önkéntelenül is elmosolyodik ezen, mert tudja a halál is az élet része, és nélküle nem lenne élet sem. Sokszor valaminek véget kell érnie, hogy más elkezdődhessen.*
~ Így kell lennie. ~
*Amikor a lángok alábbhagynak, sorban betemeti a vermeket, sírhantot felhalmozva mindegyiknél. Az előkészített fejfákat a bolygatott, puha földbe szúrja, persze két fejfa híja van, de nem fog jelöletlenül hagyni egy sírt se. Elsétál az egykori folyóparthoz, ami csordogálva beleveszett a meredélybe, de a közelben talál a víz sodrása által simára csiszolt nagyobb köveket. A két legnagyobbat, amit talál Csámpás és a nyílpuskás elf sírjára, teszi. Rövidkardjával megjelöli a köveket. Az elf kövére két vonalat vés, Csámpáséra hármat, majd elteszi a kardját. Nagyot sóhajt, mint aki elvégezte, amit elvégzett, de ekkor lehúzza arcáról a fekete kendőt. Elnézve összegyűri ökölbe zárt ujjai között, majd odasétál Goma fejfájához és ráakassza, mint valami sötétlő lobogót, majd ennyit mond: *
- Látlak titeket testvérek, és köszönetet mondok. Bár testetek itt marad, és az anyaföld részévé válik, de szellemetek visszatér az élet erdeibe.
*Xotara elfúja a csonkig égett gyertyákat, és maga is megindul a templomhoz.*
*Xotara teljes mértékben együtt érez Quantallal, és ebben az együttérzésben nincs semmi olyan faji miszticizmus, mint ami a tiszta-vérű elfek esetében, ahogy faji mivoltuk miatt jobban képesek egymásra hangolódni. Ő nem is tapasztalt ilyesmit a sötételfeknél, és úgy gondolja ez a nemes tulajdonság a bányász generációk során ki is veszett a fajtájából. Egyszerűen csak átérzi a fiú fájdalmát. Látja a máguson, hogy sérülései és mana kimerülés mellett, mennyire megrázza a jószága elvesztése, csak pillantásával követi és figyeli, ahogy megsiratja kutyáját, ami miatt egyáltalán nem nézi le, vagy tartja nevetségesnek Quantallt, sőt. Xotara nem az a sírósfajta, és nem is szeret sírni, volt egy idő, amikor nem is volt képes rá, ezt a tulajdonságát a Vadvédben kapta vissza. Egyfelől gyengeségnek véli, másfelől tudja, hogy sokan manipulációként bármikor képesek rá, főleg a nők szoktak visszaélni vele, de Xotara mindig megvetette az ilyesmit, ezzel a praktikával sosem élt. Viszont, a mágus fiú szemeiben igaz könnyeket lát, amitől neki is sírhatnékja támad, de gyakorlott abban, hogy tartsa magát, persze arca és testtartása, mint mindig most is beszédes. Kezei ökölbe zárva, karjai a testéhez szorítva, vállai ernyedten előre esve, enyhén leszegett állal, fejét másfelé fordítja, csak tekintetét tartja a gyászoló fiún, amit azonnal félre is kap, ahogy visszasétál hozzájuk. Amikor Quantall hozzálép, és a vállait megszorítva kérleli kutyája végtisztessége miatt, hát esélye sincs tovább visszatartani könnyeit, amik remegve öntik el szemeit, kicsordulva lassan lefolynak arcán. Sűrű pislogások közepette válaszol.*
- Tessék… megríkattál… pedig annyira nem akartam sírni. Igen, nemcsak egy kutya… hanem társ… ahogy általában, sok minden más is több annál, mint aminek elsőre látszik. Külcsín és a belbecs. Hidd el én megértem.
*Ráfog Quantall egyik karjára, és a sírástól fojtott hangon folytatja.*
- Igaz kegyelettel fogom örök nyugalomra helyezni. Én is sajnálom.
*Egyszer megszorítva, elengedi a mágus fiú karját. Nagy remegős levegőt véve, egy erélyes mozdulattal csapja ki szemeiből a könnycseppeket, amik ujjbegyein végiggördülve hullnak le.*
- Most pedig menj!... persze ne vedd utasítgatásnak.
*Mondja Xotara, egy kis fránya mosollyal szája szegletében, mert emlékszik, hogy kiakadt, amikor Pycta utasította, hogy mit csináljon. Ez a mosoly szabadkozón vigasztaló, mert számára a humor nagy támasz, ez akár sért másokat, akár nem, de reméli inkább támaszt nyújt másnak is.*
*Ahogy hallgatagon megindul a menet, vissza a templomba, Xotara egy ideig csak álldogálva néz maga elé. Biztos vannak a menetben, akik hitetlenkedve megvetik, de biztos benne, hogy ezt neki kell megtennie, és így kell lennie. Mély lélegzetet véve körbetekint a hófödte erdőszéli tisztáson. Az ősöreg fákkal körbevett dombocskán, a kiásott sírok fekete űrként tátonganak, dermedten várva, hogy magukba fogadják, a holtakat. Nem messze a szekér, a fehér lepelbe csavar gyermekekkel, a közelben Goma koporsója. Hozzálát. Először a kutya tetemét veszi a karjaiba, és viszi az egyik gödör mellé, majd a számszeríjas elf testét vonszolja egy másikhoz. Két holttal több, és két sírhellyel kevesebb, de a föld nincs megfagyva, hogy ne áshatna két újat. Xotara ásót ragad, a szerszámmal méri ki a távolságot és a méreteket az új sírokhoz, felhajtja kabátja ujjait, amiről eszébe jut, hogy az honnan van, mire leszeget fejét csóválja.*
~ Nem hiszem el, és még én vagyok gúnyos. ~
*A földbe vágja az ásót, emeli a földet és félredobja. Ismét a talajba mélyeszti az ásót, rálép, és újabb földhantot lapátol félre. Monotonon ismétli a mozdulatokat újra és újra, míg a négy szöglet kialakul, a gödör egyre mélyebb lesz, ahogy elkészült, kimászik belőle és hozzálát a következőhöz, amit azonos műveletsorral ás ki, és a sírverem sötéten tátogva ölt alakot. Xotara homlokáról egy csíkban veríték szalad végig, csordul le az orrán. Kidobja az ásót, ez is elkészült. Végignéz tenyerein, melyek lüktetnek, és két vízhólyaggal is gazdagodott. Hiába, 'nem szokta a kormos a szántást'. Kezeit kabátjába törli, majd kimászik, és a szekérhez sétál. Egyesével a vermekbe fekteti a gyermekeket. Aztán az elfet húzza bele a következő sírba. Elsétál a nyílpuskáért és a kardért is, amiket a test mellé helyez, de aztán felveszi a számszeríjat, egy pillanatra eltűnődik, méricskélve forgatja a kezei között, majd gondol egyet, és a hátizsákjába teszi, mint valami furcsa emléket. A verem peremére felmászva, háttal a sírnak, megtorpanva elgondolkozik, mert ezt valahol lopásnak érzi. Zsebébe nyúl, az érméért. Felpöccinti a magasba az aranyat, ami perdülve forog a levegőben, át a válla fölött és pottyan az elf mellkasára. Felrémlik neki, hogy a bőrsisakját is elejtette valahol, még a piactéren. Goma koporsójához lép. Felnyitja a fedelet, mert koporsóstól egyedül nem tudná a mélybe leereszteni. Goma teste könnyebb, mint az elfé volt, a vállára veszi. Egy sírt kihagyva tovább sétál, és a következőbe helyezi Gomát. A szentéletű csuhás és az ámokfutó elf közötti sírverem még üres. Csámpás testét emeli magához, és a gödörbe huppanva fekteti bele a kutyát. Kimászva, végigtekint a sírok során, majd pillantása megakad a kihelyezett égő gyertyákon, és a koporsón. A járvány is eszébe jut. A szekérhez sétál, amin fejszét is hoztak magukkal. Xotara egy pillantással néz végig a koporsón, majd lendíti a fejszét, és lesújt, amit addig ismétel, amíg darabokra nem hasogatta a fa alkalmatosságot. Kissé zihálva, visszadobja a szekérre a fejszét, majd széthordja a sírok között a fadarabokat. A kocsiról magához veszi a meg nem gyújtott fáklyákat. Egy gyertyát is elvesz a kihelyezettekből, és végigsétálva a sírok mellett mindegyiknél meggyújt egy fáklyát és a verembe dobja. A puhafa azonnal lángra kap. Könnybe lábadnak a sötétzöld szemei, arcába húzza fekete kendőjét a füst és a szag miatt, majd leül a szekér mellé és megvárja, amíg a hófödte dombon a sírgödrök kiégnek. Hosszan ül így csendben, hallgatva a tűzet és a szelet, ami időközben szintén feltámadt, és temetési hangulattal kontrasztosan, vagy talán azt erősítve játszik a sírokban pattogó lángokkal, mintha egy főnix kelne birokra a téli széllel. Xotarának átvillan elméjén a temetői kapujának felirata; Feltámadunk!, majd a beteges szójáték, amit fejben alkotott akkor belőle; Fel! Támadunk! Önkéntelenül is elmosolyodik ezen, mert tudja a halál is az élet része, és nélküle nem lenne élet sem. Sokszor valaminek véget kell érnie, hogy más elkezdődhessen.*
~ Így kell lennie. ~
*Amikor a lángok alábbhagynak, sorban betemeti a vermeket, sírhantot felhalmozva mindegyiknél. Az előkészített fejfákat a bolygatott, puha földbe szúrja, persze két fejfa híja van, de nem fog jelöletlenül hagyni egy sírt se. Elsétál az egykori folyóparthoz, ami csordogálva beleveszett a meredélybe, de a közelben talál a víz sodrása által simára csiszolt nagyobb köveket. A két legnagyobbat, amit talál Csámpás és a nyílpuskás elf sírjára, teszi. Rövidkardjával megjelöli a köveket. Az elf kövére két vonalat vés, Csámpáséra hármat, majd elteszi a kardját. Nagyot sóhajt, mint aki elvégezte, amit elvégzett, de ekkor lehúzza arcáról a fekete kendőt. Elnézve összegyűri ökölbe zárt ujjai között, majd odasétál Goma fejfájához és ráakassza, mint valami sötétlő lobogót, majd ennyit mond: *
- Látlak titeket testvérek, és köszönetet mondok. Bár testetek itt marad, és az anyaföld részévé válik, de szellemetek visszatér az élet erdeibe.
*Xotara elfúja a csonkig égett gyertyákat, és maga is megindul a templomhoz.*
6748. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-10 06:22:07
Üzenet elküldve: 2019-01-10 06:22:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Úgy tűnik a feszültség eltűnt. Quantall motyog magában és a sérült jobban lesz. Hogy közben miről beszélnek arra nem figyel. Naty mondatára ránéz majd bólint.*
~Beszélnem kell vele.~
*A sérült szavaira is bólint.*
-Már semmi baj. Nem hagyom, hogy a halál több áldozatot szedjen.
*Ha nem egy megfáradt mélységi lenne akkor ez talán jól is hangzana. Most nem úgy cseng a hangja mint mikor a fényes páncélban volt. Annak az említésére fáradtan elmosolyodik. Most nincs hangulatban a vitára, hogy mélységi nem lehet hős. Amúgy is most inkább egy koszos koldusnak néz ki mint hősnek. A kérdésre a kinövésekről vállat ránt.*
-Nem vagyok orvos. Talán a templomban tudnak segíteni. Ha jól sejtem a következő varázslatom után már jobban lesz Donr. Ezt még kibírja.
*Majd megismétli a varázslatát. Még soha nem mozgatott meg ennyi mágikus energiát egy nap. A gyakorlást sosem hanyagolta, de örülne ha lenne segítsége. Ha sikerült akkor felteszi a kérdését amire Naty-tól a legrosszabb választ kapja. Ettől megtört benne valami. A tekintetében lévő fásultságot felváltja a fájdalom. Nem régóta ismerte az állatot, de neki nagyon fontosak azok akiket megszeret. Csámpás pedig megmentette az életét, az előző gazdája is megmentette az életét ő meg nem tudja mit tehetne. Szemeiben könnyek gyűlnek és megremeg a hangja ahogy kifújja a levegőt. Csak úgy maga elé motyogja.*
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem tehettem semmit. És sajnálom neked is, hogy nem voltam ott.
*Kicsit félre fordul és meglátja Csámpás testét. Ha nem akadályozzák meg is indul felé. A fajtárs megjegyzésére is így válaszol.*
-Valószínűleg ő se magától tette.
*Vagyis ugyan úgy befolyásolva volt vont a többi aki kövekkel rájuk támadt. Ha odaér barátja testéhez akkor végigsimít a bundáján, meg a pofáján és megremeg kicsit a háta. Nem bírja ki. Sír egy kutya miatt. Otthon ezért biztos elvernék. De neki bár csak egy állat volt, de őszinte barátja is. A magányos utat feldobta és volt akire vigyázhatott. Megtanította trükkökre. Olyan okos állat volt. Mikor a többiek indulnának akkor ő szíve szerint itt maradna, de élnek még a fejében a látnok szavai. Rá szükség van.*
~Nem tudom a végső célodat. Hova fut ki ez az egész és tényleg olyan fontos vagyok-e, de ti vagytok a hősök. Igyekszem megtenni amit lehet. Sajnálom Csámpást vagy ahogy te hívtad. Ha tudok bármit tenni kérlek segíts a továbbiakban is.~
*A ruhája ujjával megtörli a képét és visszamegy a többiekhez akik időközben megbeszélhették a dolgokat. Xotara szavait hallva odalép hozzá és szinte segélykérőn megfogja a fajtárs ruháját annak vállainál.*
-Csámpás nem egy átlagos kutya volt. Megmentette az életemet kétszer. Egyszer pedig a templomot. Sokat szenvedett Satereth fekete mágusai által mikor rátaláltam és képes volt megérezni a sötétség lényeit. A gazdája pedig feladta az életét, hogy Satereth-et akadályozhassa és segítse a jó célokat. Ezt teszi halála után is. Kérlek legyen gondod rá, hogy megkapja a végtisztességet. Ő nem csak egy kutya volt.
*A végére megremeg a hangja és elengedi a lányt.*
-Sajnálom.
*Egyáltalán nem hősnek tűnik. A nap megviselte és a barátját is elvesztette és olyan szintű gonoszságot tapasztalt, ami halandókból nem származhat.*
-Menjünk a templomba jól vagyok. Leszek. Igyekszem összeszedni magam. Sajnálom.
*Szabadkozik megint.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
//A nulladik beteg//
*Úgy tűnik a feszültség eltűnt. Quantall motyog magában és a sérült jobban lesz. Hogy közben miről beszélnek arra nem figyel. Naty mondatára ránéz majd bólint.*
~Beszélnem kell vele.~
*A sérült szavaira is bólint.*
-Már semmi baj. Nem hagyom, hogy a halál több áldozatot szedjen.
*Ha nem egy megfáradt mélységi lenne akkor ez talán jól is hangzana. Most nem úgy cseng a hangja mint mikor a fényes páncélban volt. Annak az említésére fáradtan elmosolyodik. Most nincs hangulatban a vitára, hogy mélységi nem lehet hős. Amúgy is most inkább egy koszos koldusnak néz ki mint hősnek. A kérdésre a kinövésekről vállat ránt.*
-Nem vagyok orvos. Talán a templomban tudnak segíteni. Ha jól sejtem a következő varázslatom után már jobban lesz Donr. Ezt még kibírja.
*Majd megismétli a varázslatát. Még soha nem mozgatott meg ennyi mágikus energiát egy nap. A gyakorlást sosem hanyagolta, de örülne ha lenne segítsége. Ha sikerült akkor felteszi a kérdését amire Naty-tól a legrosszabb választ kapja. Ettől megtört benne valami. A tekintetében lévő fásultságot felváltja a fájdalom. Nem régóta ismerte az állatot, de neki nagyon fontosak azok akiket megszeret. Csámpás pedig megmentette az életét, az előző gazdája is megmentette az életét ő meg nem tudja mit tehetne. Szemeiben könnyek gyűlnek és megremeg a hangja ahogy kifújja a levegőt. Csak úgy maga elé motyogja.*
-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem tehettem semmit. És sajnálom neked is, hogy nem voltam ott.
*Kicsit félre fordul és meglátja Csámpás testét. Ha nem akadályozzák meg is indul felé. A fajtárs megjegyzésére is így válaszol.*
-Valószínűleg ő se magától tette.
*Vagyis ugyan úgy befolyásolva volt vont a többi aki kövekkel rájuk támadt. Ha odaér barátja testéhez akkor végigsimít a bundáján, meg a pofáján és megremeg kicsit a háta. Nem bírja ki. Sír egy kutya miatt. Otthon ezért biztos elvernék. De neki bár csak egy állat volt, de őszinte barátja is. A magányos utat feldobta és volt akire vigyázhatott. Megtanította trükkökre. Olyan okos állat volt. Mikor a többiek indulnának akkor ő szíve szerint itt maradna, de élnek még a fejében a látnok szavai. Rá szükség van.*
~Nem tudom a végső célodat. Hova fut ki ez az egész és tényleg olyan fontos vagyok-e, de ti vagytok a hősök. Igyekszem megtenni amit lehet. Sajnálom Csámpást vagy ahogy te hívtad. Ha tudok bármit tenni kérlek segíts a továbbiakban is.~
*A ruhája ujjával megtörli a képét és visszamegy a többiekhez akik időközben megbeszélhették a dolgokat. Xotara szavait hallva odalép hozzá és szinte segélykérőn megfogja a fajtárs ruháját annak vállainál.*
-Csámpás nem egy átlagos kutya volt. Megmentette az életemet kétszer. Egyszer pedig a templomot. Sokat szenvedett Satereth fekete mágusai által mikor rátaláltam és képes volt megérezni a sötétség lényeit. A gazdája pedig feladta az életét, hogy Satereth-et akadályozhassa és segítse a jó célokat. Ezt teszi halála után is. Kérlek legyen gondod rá, hogy megkapja a végtisztességet. Ő nem csak egy kutya volt.
*A végére megremeg a hangja és elengedi a lányt.*
-Sajnálom.
*Egyáltalán nem hősnek tűnik. A nap megviselte és a barátját is elvesztette és olyan szintű gonoszságot tapasztalt, ami halandókból nem származhat.*
-Menjünk a templomba jól vagyok. Leszek. Igyekszem összeszedni magam. Sajnálom.
*Szabadkozik megint.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
6747. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-10 03:13:03
Üzenet elküldve: 2019-01-10 03:13:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Xotara érzi, hogy finoman szólva sem fogadják kirobbanó örömmel, sokkal inkább egyfajta gyanakvással, mondhatni bizalmatlansággal, amit megért, hiszen elhagyta a menetet, mert az isteneknek ismét sikerült megtörni, hiába fogadta meg, hogy soha többé nem fog kételkedni magában. Még a magának tett ígéretét sem volt képes megtartani. Teljesen nem érti mi történt vele ott a piactéren, de mintha lényéből veszett volna ki valami, talán több dolog is, és a jóslat, ami időről időre visszatért álmaiban, tudja beteljesült. Mióta eljött Pirtianesből, egész végig apjától, Itarotól, rettegett, hogy egyszer a nyomára bukkan és megtalálja, azonban, amitől tartania kellett volna, az mindvégig vele volt, magában hordozta, a sötételf vérét, ami mintha csak a megfelelő alkalomra várt volna, hogy kitörjön belőle, mintha ott és akkor, a város szívében, ennek meg kellett volna történnie. Bár most nem érez magában semmi negatív késztetést, de legszívesebben, most azonnal elhagyná Artheniort, úgy érzi minél előbb el kell mennie a városból, de mellette ott van ez a másik késztetés is, hogy a feladatot, amit Pyctával elkezdtek, azt be kell fejezni.*
~ Az a rohadt pénzérme megmondta, hogy ez lesz. De hogy a fenébe? ~
*Xotara szótalanul néhány lépéssel elhátrál a többiektől, hogy ne zavarjon senkit, és passzívan tovább figyel, csak akkor szól, amikor úgy véli, hogy kell. A népet is kizárja figyelméből, ami láthatóan nem oszlik. Egy szál magában tehetetlen is lenne velük szemben, de most amúgy is teljes mértékben a konfliktus kerülés a célja. Nem foglalkozik semmivel, ha úgy tetszik, a kimerültségtől elvakultan továbbra is csak az erdőszéli tisztáson, a menetben zajló történésekre összpontosítja minden figyelmét. Végigméri a fekete fekélyeket az emberen, de azon kívül, hogy nyilván annak a kórságnak tünetei lehetnek, ami felütötte a fejét Artheniorban is, nem tudna, semmi használhatót mondani, szóval csak hallgat. Persze taszítja a betegség, mint amikor azt hitte a szürke elfről, hogy leprás. Quantall nyomozást, orvost és templomot emleget. Pycta kezeiben is megvillan néhány zöld üvegcse, aki felfedezi a tetoválást a mellkasán, és kiderül, hogy a többieken is vannak hasonló madár minták. Xotara ráfog kabátja ujjaira, mert neki azok takarják el a kézfején lévő tetoválásokat, ez hasznos információ lehet, bár ő se érti, mi célt szolgálhatnak, hiszen Pycta mellkasán kialakuló mintára is azt hitte, hogy egy fekete jegy.*
- Nekem is van.
*Szól és emeli maga elé karját, ép kézfejét kifelé fordítva. Amikor a mágus fiú társállatát keresi, Xotara a levágott kutya maradványai felé pillant. Sajnálja a kutyát, nagyon is. Mindig is többre becsülte az állatokat a lanawinieknél. Átvillan az agyán, ha előbb érkezik, talán megtudta volna akadályozni, de a sors másképp rendelte. Megcsóválja a fejét.*
- Igazságtalan az élet, de reméljük, már egy jobb helyen van, és az a lesipuskás is feldobta a talpát.
*Szól vigasztalóan Quantallhoz, de ahogy belegondol, hogy a lovával, Kajtárral, végeztek volna így, egy pillanatra elönti a düh. Viszont, annak örül, hogy Pycta nem halt meg, emlékszik, hogyan öntötte el akkor is a tehetetlenség dühe, amikor azt hitte a szürke elf meghalt. Aztán jött az elméjében az törés és az álomjóslat képei. Bár nem tudja, hogy lehetséges, hogy a szürke barátja él, és a tetoválásokat sem tudja felfogni. Úgy gondolja, késő azon keseregni mi lett volna, ha. A múlton nem lehet változtatni. A csuhátlan csuhás ekkor a wegtoreni fegyverét keresi. Pillantást váltanak, a haragos- és a sötétzöld. Xotarának már majdnem ki is bukik a száján, hogy a mellkasára tette, de utána távozott a temetési menetből, szóval igazából fogalma sincs mi lett a míves pengével, ezért inkább nem is mond erről semmit. A hogylétével kapcsolatban is tömören felel, de egy gúnyos félmosolyt még most is képes kipréselni magából, pedig tudja, hogy mennyire ellene van az elf a halálon való gúnyolódásnak.*
- Voltam már jobban is, de én legalább nem haltam meg.
*Ekkor, a vérző, sötét göbös férfi mindenféléről kezd beszélni, amiknek egy részét érti, de vannak, amiket nem, de elengedi a dolgot és az ügy egyszerű lezárására koncentrál, ezért nem is fűz hozzá semmit. Az ember tömegből is többen megszólalnak, de láthatóan nincs támadó szándékuk. Xotara örül ennek, főleg, hogy magában sem érez továbbra se negatív késztetést, de szerinte, ez az összetűzéstől mentes állapot, csak átmeneti, ahogy mindig, és ettől jobb állapotot úgy sem képesek elérni. Egy újabb félreértés és úgy is kitör megint a balhé. Szóval, itt kéne befejezniük, és mindenkinek továbbállni.
Eszébe jut egy nagyon régi gyerekkori emlék, ami nyilván csak azért idéződik fel benne, mert a frissen visszakapott emlékei még kavarognak az elméjében. Volt egy gyerekkori játszótársa, akivel valamiféle barátok voltak, de mégis mindig vitában álltak egymással, és sose értettek egyet semmiben se, mindig mást és máshogy akartak csinálni, és máshova menni. A nézeteltéréseik aztán szépen elmélyültek, amiket sehogy sem tudtak tisztázni, eltávolodtak egymástól, végül meg is szakadt a barátságuk, amit Xotara sajnál, de így visszagondolva már nem érti, miért lógtak együtt, hiszen annyira adja magát, hogy ez sose volt működés képes kapcsolat, hiszen mindvégig csak a konfliktusok voltak közöttük.
A kézfején lévő madaras mintákon gondolkozik el, amikről valamiért hirtelen Seles jut az eszébe.*
- Pycta! Figyelj, t'om, hogy nem vág ide, vagyis nem egészen, de nem rég tettem egy ígéretet. Találkoztam Selessel és mondtam neki, hogy beszélek veled, a tharg küldetésről, hogy menjünk el a hadúrhoz lemondani az elvállat megbízást, és ha van gyógyszerük abból is hozhatnánk.
*Xotarát nem érdekli, hogy Natalayda, Quantall és az idegen emberek is hallnak erről a klán ügyről. Tovább beszél, mert nem tudhatja, hogy lesz-e lehetősége még erről beszélni Pyctával, hiszen egyszer már majdnem meghalt.*
- Persze, nem kell aggódni. Én nem mennék Thargiába. Hallottam a hírét, hogy a sötételfeket már a kapuban lenyilazzák, és ismerve magam valószínűleg tényleg csak bajt okoznék. Aztán, ha nem is lőnének le, de tuti, hogy szadizó vermükben végezném. Nem, csak egy darabig elkísérnélek, aztán majd feltalálom magam.
~ Úgy érzem alkotói magányra van szükségem. Aszkézisre. Az idő minden sebet begyógyít. ~
- Van néhány ötletem. Aztán, majd még talizunk, ha taliznunk kell. Mit szólsz?
*Xotara továbbra is úgy véli, jobb minél előbb zárni ezt az egész városi ügyet, ezért még így szól, de amit mond, már többi jelenlévőnek is szánja.*
- Menjetek csak a templomba. Nekem elegem van a mindenféle istenekből. Én majd méltó módon eltemetem a holtakat.
*Hozzátenné, hogy ért hozzá, de biztos benne, hogy arcátlan hencegésnek, vagy gúnyolódásnak vennék, netán mártíromságnak, pedig csak azért mondaná, hogy nyugodtan bízzák rá. Nem fog hullákat gyalázni és semmi ilyesmi. Csak ennyit jegyez még meg.*
- Utánatok megyek, ha végeztem.
*Bár, biztos nem fog rohanni. Pláne nem a templomba.*
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Xotara érzi, hogy finoman szólva sem fogadják kirobbanó örömmel, sokkal inkább egyfajta gyanakvással, mondhatni bizalmatlansággal, amit megért, hiszen elhagyta a menetet, mert az isteneknek ismét sikerült megtörni, hiába fogadta meg, hogy soha többé nem fog kételkedni magában. Még a magának tett ígéretét sem volt képes megtartani. Teljesen nem érti mi történt vele ott a piactéren, de mintha lényéből veszett volna ki valami, talán több dolog is, és a jóslat, ami időről időre visszatért álmaiban, tudja beteljesült. Mióta eljött Pirtianesből, egész végig apjától, Itarotól, rettegett, hogy egyszer a nyomára bukkan és megtalálja, azonban, amitől tartania kellett volna, az mindvégig vele volt, magában hordozta, a sötételf vérét, ami mintha csak a megfelelő alkalomra várt volna, hogy kitörjön belőle, mintha ott és akkor, a város szívében, ennek meg kellett volna történnie. Bár most nem érez magában semmi negatív késztetést, de legszívesebben, most azonnal elhagyná Artheniort, úgy érzi minél előbb el kell mennie a városból, de mellette ott van ez a másik késztetés is, hogy a feladatot, amit Pyctával elkezdtek, azt be kell fejezni.*
~ Az a rohadt pénzérme megmondta, hogy ez lesz. De hogy a fenébe? ~
*Xotara szótalanul néhány lépéssel elhátrál a többiektől, hogy ne zavarjon senkit, és passzívan tovább figyel, csak akkor szól, amikor úgy véli, hogy kell. A népet is kizárja figyelméből, ami láthatóan nem oszlik. Egy szál magában tehetetlen is lenne velük szemben, de most amúgy is teljes mértékben a konfliktus kerülés a célja. Nem foglalkozik semmivel, ha úgy tetszik, a kimerültségtől elvakultan továbbra is csak az erdőszéli tisztáson, a menetben zajló történésekre összpontosítja minden figyelmét. Végigméri a fekete fekélyeket az emberen, de azon kívül, hogy nyilván annak a kórságnak tünetei lehetnek, ami felütötte a fejét Artheniorban is, nem tudna, semmi használhatót mondani, szóval csak hallgat. Persze taszítja a betegség, mint amikor azt hitte a szürke elfről, hogy leprás. Quantall nyomozást, orvost és templomot emleget. Pycta kezeiben is megvillan néhány zöld üvegcse, aki felfedezi a tetoválást a mellkasán, és kiderül, hogy a többieken is vannak hasonló madár minták. Xotara ráfog kabátja ujjaira, mert neki azok takarják el a kézfején lévő tetoválásokat, ez hasznos információ lehet, bár ő se érti, mi célt szolgálhatnak, hiszen Pycta mellkasán kialakuló mintára is azt hitte, hogy egy fekete jegy.*
- Nekem is van.
*Szól és emeli maga elé karját, ép kézfejét kifelé fordítva. Amikor a mágus fiú társállatát keresi, Xotara a levágott kutya maradványai felé pillant. Sajnálja a kutyát, nagyon is. Mindig is többre becsülte az állatokat a lanawinieknél. Átvillan az agyán, ha előbb érkezik, talán megtudta volna akadályozni, de a sors másképp rendelte. Megcsóválja a fejét.*
- Igazságtalan az élet, de reméljük, már egy jobb helyen van, és az a lesipuskás is feldobta a talpát.
*Szól vigasztalóan Quantallhoz, de ahogy belegondol, hogy a lovával, Kajtárral, végeztek volna így, egy pillanatra elönti a düh. Viszont, annak örül, hogy Pycta nem halt meg, emlékszik, hogyan öntötte el akkor is a tehetetlenség dühe, amikor azt hitte a szürke elf meghalt. Aztán jött az elméjében az törés és az álomjóslat képei. Bár nem tudja, hogy lehetséges, hogy a szürke barátja él, és a tetoválásokat sem tudja felfogni. Úgy gondolja, késő azon keseregni mi lett volna, ha. A múlton nem lehet változtatni. A csuhátlan csuhás ekkor a wegtoreni fegyverét keresi. Pillantást váltanak, a haragos- és a sötétzöld. Xotarának már majdnem ki is bukik a száján, hogy a mellkasára tette, de utána távozott a temetési menetből, szóval igazából fogalma sincs mi lett a míves pengével, ezért inkább nem is mond erről semmit. A hogylétével kapcsolatban is tömören felel, de egy gúnyos félmosolyt még most is képes kipréselni magából, pedig tudja, hogy mennyire ellene van az elf a halálon való gúnyolódásnak.*
- Voltam már jobban is, de én legalább nem haltam meg.
*Ekkor, a vérző, sötét göbös férfi mindenféléről kezd beszélni, amiknek egy részét érti, de vannak, amiket nem, de elengedi a dolgot és az ügy egyszerű lezárására koncentrál, ezért nem is fűz hozzá semmit. Az ember tömegből is többen megszólalnak, de láthatóan nincs támadó szándékuk. Xotara örül ennek, főleg, hogy magában sem érez továbbra se negatív késztetést, de szerinte, ez az összetűzéstől mentes állapot, csak átmeneti, ahogy mindig, és ettől jobb állapotot úgy sem képesek elérni. Egy újabb félreértés és úgy is kitör megint a balhé. Szóval, itt kéne befejezniük, és mindenkinek továbbállni.
Eszébe jut egy nagyon régi gyerekkori emlék, ami nyilván csak azért idéződik fel benne, mert a frissen visszakapott emlékei még kavarognak az elméjében. Volt egy gyerekkori játszótársa, akivel valamiféle barátok voltak, de mégis mindig vitában álltak egymással, és sose értettek egyet semmiben se, mindig mást és máshogy akartak csinálni, és máshova menni. A nézeteltéréseik aztán szépen elmélyültek, amiket sehogy sem tudtak tisztázni, eltávolodtak egymástól, végül meg is szakadt a barátságuk, amit Xotara sajnál, de így visszagondolva már nem érti, miért lógtak együtt, hiszen annyira adja magát, hogy ez sose volt működés képes kapcsolat, hiszen mindvégig csak a konfliktusok voltak közöttük.
A kézfején lévő madaras mintákon gondolkozik el, amikről valamiért hirtelen Seles jut az eszébe.*
- Pycta! Figyelj, t'om, hogy nem vág ide, vagyis nem egészen, de nem rég tettem egy ígéretet. Találkoztam Selessel és mondtam neki, hogy beszélek veled, a tharg küldetésről, hogy menjünk el a hadúrhoz lemondani az elvállat megbízást, és ha van gyógyszerük abból is hozhatnánk.
*Xotarát nem érdekli, hogy Natalayda, Quantall és az idegen emberek is hallnak erről a klán ügyről. Tovább beszél, mert nem tudhatja, hogy lesz-e lehetősége még erről beszélni Pyctával, hiszen egyszer már majdnem meghalt.*
- Persze, nem kell aggódni. Én nem mennék Thargiába. Hallottam a hírét, hogy a sötételfeket már a kapuban lenyilazzák, és ismerve magam valószínűleg tényleg csak bajt okoznék. Aztán, ha nem is lőnének le, de tuti, hogy szadizó vermükben végezném. Nem, csak egy darabig elkísérnélek, aztán majd feltalálom magam.
~ Úgy érzem alkotói magányra van szükségem. Aszkézisre. Az idő minden sebet begyógyít. ~
- Van néhány ötletem. Aztán, majd még talizunk, ha taliznunk kell. Mit szólsz?
*Xotara továbbra is úgy véli, jobb minél előbb zárni ezt az egész városi ügyet, ezért még így szól, de amit mond, már többi jelenlévőnek is szánja.*
- Menjetek csak a templomba. Nekem elegem van a mindenféle istenekből. Én majd méltó módon eltemetem a holtakat.
*Hozzátenné, hogy ért hozzá, de biztos benne, hogy arcátlan hencegésnek, vagy gúnyolódásnak vennék, netán mártíromságnak, pedig csak azért mondaná, hogy nyugodtan bízzák rá. Nem fog hullákat gyalázni és semmi ilyesmi. Csak ennyit jegyez még meg.*
- Utánatok megyek, ha végeztem.
*Bár, biztos nem fog rohanni. Pláne nem a templomba.*
6746. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-10 01:13:06
Üzenet elküldve: 2019-01-10 01:13:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Szíve szerint megkönnyebbülten ölelné meg az erdőmélyi ragadozót, amikor az látszólag sértetlenül kerül elő. A pofáját jóllehet még mindig a városi ember vére szennyezi, de sajnos ebben a háborúban is vannak áldozatok és az elf korábban mindent elkövetett, hogy ne legyen több, mint azt a lelke képes elviselni.
Egy megnyugtató pillantással üdvözli az irbiszt, aki strázsát áll mellettük, de úgy tűnik, az észhez térő városiak nem kívánnak elmenni, így más közbelépésre nem lesz szükség.
Amikor a választ meghallja, s számára is láthatóvá válnak az embereken lévő göbök, igyekszik leplezni a lelkére ülő iszonyatot, így inkább visszafordul Quantallhoz.*
- Sajnáljuk, de nem tehettünk mást, széttéptetek volna minket, ha nem védekezünk. *Mondja a ruháikat igazgató városiak felé, de már a mélységi felé néz.*
- Mik lehetnek ezek az elváltozások? Valami betegség? *Nincs tudomása a városi eseményekről, akkor még nem foglalkozott ilyesmivel, amikor átvágtak a városon, így a járványról sem tud.*
- Meghaltam? *Kérdi hitetlenül és zavartan. Nem tud róla, hogy mi történt a piacon történtek és a temetés eseményei között. Az az utolsó emléke, hogy az a halálmadár a mellkasába mar és utána az eszmélés a látomás után itt, a tisztáson. Talán az idő alatt hihették halottnak. A látomás képei újra megkísértik, felnéz Xotarára, de nem szól semmit, csak a haragoszöld szemek fürkészik a mélységi lányt.*
- Neked nem esett bajod? *Kérdi, hisz nem látta, hogy a sötételf lány elhagyta őket a piacon történtek után. Bájitalaira úgy tűnik, nem lesz szükség, így visszarázza őket hátizsákjába, amit visszavesz a hátára.*
- Hol a kardom? *Apróság, de csak úgy az eszébe ötlik a wegtoreni penge holléte. Az a kard sokat jelent a számára, olyan fegyver, amit nem dob el az elf. Körbenéz, hátha megleli, de nem lát rá sok esélyt.*
- Sajnálom a barátodat. *Sóhajtja Quantall felé, amikor az ismeretlen szőke embernő közli vele, mi történt hű társával.*
- Neked is? *Újabb furcsa, de fontos információ lát napvilágot.*
- Többen is kaptunk ilyen jeleket? *Néz a nőre, majd onnan a varázslóra és Xotarára választ várva. De akkor tudatába kerül egy újabb hiányzó részletnek.*
- Hol van a lány... Hanloren. Aki kísért bennünket a menetben? *Őszinte aggodalom cseng a hangjában, a lány bár fizikailag gyenge volt, a hite még az érzéketlenség jégpáncélján át is átütött.*
- A templom. Menjünk a templomba. *Választ magabiztosan, ahogy körbenéz a társaságon és a tébláboló városiakon.*
- A templomban talán válaszokat kapunk és gyógymódot. Ha pedig nem, magam megyek el a thargokhoz, hogy elhozzam nektek. *Szorulnak ökölbe kezei. Nem tudja, mi történt a templomban, de úgy gondolja, az a hely biztonságosabb, mint visszamenni a városba, ahol az elmondások szerint tombol valami járvány.
Amikor a megsebzett férfi megáll előttük és a vérről kezd beszélni, végignéz magán. De rajta talán nincs vér, hisz ütései és rúgásai nem okoztak vérző sebet, de a szőke nő ruhája eléggé véres és azt sejti, hogy nem a saját vérétől.*
- Az Erdő Szíve megvéd engem. *Hagyja annyiban, de legbelül kissé megretten, hogy maga is elkaphatta a furcsa betegséget. De ez bizonyosan ki fog derülni hamarosan, ám most még cselekedni kell és visszamenni a templomba.
Ha sikerült összeszedni a városiakat és nem ellenkeznek, akkor megindul elől, hogy vezesse a városiakat vissza, a templomba. Most talán már nem leselkednek rájuk olyan veszélyek, mint idefelé, így gyorsabban visszajuthatnak. Int Xauzurnak és az irbisz mellett megindul visszafelé. Minden perc számíthat.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.10 01:13:52
//A nulladik beteg//
*Szíve szerint megkönnyebbülten ölelné meg az erdőmélyi ragadozót, amikor az látszólag sértetlenül kerül elő. A pofáját jóllehet még mindig a városi ember vére szennyezi, de sajnos ebben a háborúban is vannak áldozatok és az elf korábban mindent elkövetett, hogy ne legyen több, mint azt a lelke képes elviselni.
Egy megnyugtató pillantással üdvözli az irbiszt, aki strázsát áll mellettük, de úgy tűnik, az észhez térő városiak nem kívánnak elmenni, így más közbelépésre nem lesz szükség.
Amikor a választ meghallja, s számára is láthatóvá válnak az embereken lévő göbök, igyekszik leplezni a lelkére ülő iszonyatot, így inkább visszafordul Quantallhoz.*
- Sajnáljuk, de nem tehettünk mást, széttéptetek volna minket, ha nem védekezünk. *Mondja a ruháikat igazgató városiak felé, de már a mélységi felé néz.*
- Mik lehetnek ezek az elváltozások? Valami betegség? *Nincs tudomása a városi eseményekről, akkor még nem foglalkozott ilyesmivel, amikor átvágtak a városon, így a járványról sem tud.*
- Meghaltam? *Kérdi hitetlenül és zavartan. Nem tud róla, hogy mi történt a piacon történtek és a temetés eseményei között. Az az utolsó emléke, hogy az a halálmadár a mellkasába mar és utána az eszmélés a látomás után itt, a tisztáson. Talán az idő alatt hihették halottnak. A látomás képei újra megkísértik, felnéz Xotarára, de nem szól semmit, csak a haragoszöld szemek fürkészik a mélységi lányt.*
- Neked nem esett bajod? *Kérdi, hisz nem látta, hogy a sötételf lány elhagyta őket a piacon történtek után. Bájitalaira úgy tűnik, nem lesz szükség, így visszarázza őket hátizsákjába, amit visszavesz a hátára.*
- Hol a kardom? *Apróság, de csak úgy az eszébe ötlik a wegtoreni penge holléte. Az a kard sokat jelent a számára, olyan fegyver, amit nem dob el az elf. Körbenéz, hátha megleli, de nem lát rá sok esélyt.*
- Sajnálom a barátodat. *Sóhajtja Quantall felé, amikor az ismeretlen szőke embernő közli vele, mi történt hű társával.*
- Neked is? *Újabb furcsa, de fontos információ lát napvilágot.*
- Többen is kaptunk ilyen jeleket? *Néz a nőre, majd onnan a varázslóra és Xotarára választ várva. De akkor tudatába kerül egy újabb hiányzó részletnek.*
- Hol van a lány... Hanloren. Aki kísért bennünket a menetben? *Őszinte aggodalom cseng a hangjában, a lány bár fizikailag gyenge volt, a hite még az érzéketlenség jégpáncélján át is átütött.*
- A templom. Menjünk a templomba. *Választ magabiztosan, ahogy körbenéz a társaságon és a tébláboló városiakon.*
- A templomban talán válaszokat kapunk és gyógymódot. Ha pedig nem, magam megyek el a thargokhoz, hogy elhozzam nektek. *Szorulnak ökölbe kezei. Nem tudja, mi történt a templomban, de úgy gondolja, az a hely biztonságosabb, mint visszamenni a városba, ahol az elmondások szerint tombol valami járvány.
Amikor a megsebzett férfi megáll előttük és a vérről kezd beszélni, végignéz magán. De rajta talán nincs vér, hisz ütései és rúgásai nem okoztak vérző sebet, de a szőke nő ruhája eléggé véres és azt sejti, hogy nem a saját vérétől.*
- Az Erdő Szíve megvéd engem. *Hagyja annyiban, de legbelül kissé megretten, hogy maga is elkaphatta a furcsa betegséget. De ez bizonyosan ki fog derülni hamarosan, ám most még cselekedni kell és visszamenni a templomba.
Ha sikerült összeszedni a városiakat és nem ellenkeznek, akkor megindul elől, hogy vezesse a városiakat vissza, a templomba. Most talán már nem leselkednek rájuk olyan veszélyek, mint idefelé, így gyorsabban visszajuthatnak. Int Xauzurnak és az irbisz mellett megindul visszafelé. Minden perc számíthat.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.10 01:13:52
6745. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-09 20:21:29
Üzenet elküldve: 2019-01-09 20:21:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
~Végre itt! Itt szépen végiggondolhatom a mai eseményeket. ~*Kinéz magának egy holdvilágos részt és leteríti köpenyét, elrejti alá értékeit, kivéve pénze egy kicsíny részét amit előkészít, hogy feláldozza saját lénye oltárán. Ezután gyújt egy aprócska tüzet és kényelmesen elhelyezkedi az előkészített helyecskén. Lassan a tűz fölé emeli kezét, tenyerét köré zárja és ott tartja amég nem érzi, hogy égeti. Majd lassan elnyúl az aranyért és a tűzbe szórja. Miután az összes elfogy amit erre a célra szánt eloltja az apró lángocskát és egy mélyebb állapotba engedi magát, hogy feldolgozhassa az elmúlt hetek nehézségeit.*
6744. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-09 19:47:01
Üzenet elküldve: 2019-01-09 19:47:01
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//A nulladik beteg//
*Pycta kiáltására Xauzur morranva ront elő valamelyik sötétebb utcából. Láthatóan türelmetlenül várakozott eddig, valószínűleg félthette is gazdáját. Engedelmesen megül Pycta mellett, s szemeit az idegeneken nyugtatja.*
- Persze, hogy van! *Hangzik a méltatlankodó kiáltás.* Végig azt próbáltuk jelezni, de valami megszállta az elménket. *Rántja le nyakáról a ruhát az egyik, míg a másik lábán húzza fel a nadrágot. Mindenfelé hatalmas, fekete és zöld színekben játszó, olykor kékes árnyalatú dudorok helyezkednek el testükön. Egyik sem levedzik.* Eszünk ágában sincs mozdulni, csak engedjetek el bennünket. A család már vár. *Hallatszik a lefogottak közül fojtott hangon. A kalandorok közül pontosan egyikük sem ismerheti, hogy mivel állnak szemben, bár a városszerte terjengő pletykákról bizonyára mindnyájan hallottak.*
- A tanácshoz indultunk! *Kiáltja megint csak az egyik talpon álló.* Mindenfelé hasonló tünetekkel találkozni, egyre több van belőlük a városban. Szólni akartunk, csak aztán annyira ünnepélyes volt a temetés... *Rázza meg fejét lemondóan, miközben lassan Xotara is megérkezik. Kap ő is néhány tekintetet az idegenektől, akiken láthatja, hogy fásultságukon, bágyadtságukon kívül támadó szándékuk nincs. Quantall eközben újabb varázslatot használ a sérültre, ki már kiszáradt szájjal felül:*
- Donr vagyok... Ez... ez az én vérem? *Néz körbe elkerekedő szemekkel.* Nagyon fáj... *Lábad könnybe a szeme, majd Natalaydára néz.* Milyen szép vagy... te is segítettél? *Mosolyodik el halványan, majd hálás tekintettel a többiekre tekint.* Te vagy a fényes hős! Te meg az elf elől, te meg az íjász! Neked meg csodálatos a hangod. *Nem akar még felállni, egyelőre jól érzi magát a földön. A másik kettő is tétován áll, mígnem a négy segítő közül az egyik megszólal.*
- A templomba akarjátok vinni őket? Vagy a tanácsba? *Kérdezi immár nyugodtabban, s társainak is int, hogy felállhatnak a lefogottak nem tanúsítanak ellenállást. Kezd magához térni az elkaszált lábú is, ahogyan a borda törött is felnyög. Lassan az élők magukhoz térnek, s hitetlenkedve tekintenek körbe.*
- Értesítenünk kell mindenkit... azt hallottuk a thargoknak van gyógyszere. *A borda törött, fájdalmas arccal szorítja kezét bordáira, s sípolva veszi a levegőt. Kezét lassan emeli fel Pyctára és Natalaydára, ujja reszketegen mutat a két kalandorra:*
- A vér... ti is betegek lehettek...
//A nulladik beteg//
*Pycta kiáltására Xauzur morranva ront elő valamelyik sötétebb utcából. Láthatóan türelmetlenül várakozott eddig, valószínűleg félthette is gazdáját. Engedelmesen megül Pycta mellett, s szemeit az idegeneken nyugtatja.*
- Persze, hogy van! *Hangzik a méltatlankodó kiáltás.* Végig azt próbáltuk jelezni, de valami megszállta az elménket. *Rántja le nyakáról a ruhát az egyik, míg a másik lábán húzza fel a nadrágot. Mindenfelé hatalmas, fekete és zöld színekben játszó, olykor kékes árnyalatú dudorok helyezkednek el testükön. Egyik sem levedzik.* Eszünk ágában sincs mozdulni, csak engedjetek el bennünket. A család már vár. *Hallatszik a lefogottak közül fojtott hangon. A kalandorok közül pontosan egyikük sem ismerheti, hogy mivel állnak szemben, bár a városszerte terjengő pletykákról bizonyára mindnyájan hallottak.*
- A tanácshoz indultunk! *Kiáltja megint csak az egyik talpon álló.* Mindenfelé hasonló tünetekkel találkozni, egyre több van belőlük a városban. Szólni akartunk, csak aztán annyira ünnepélyes volt a temetés... *Rázza meg fejét lemondóan, miközben lassan Xotara is megérkezik. Kap ő is néhány tekintetet az idegenektől, akiken láthatja, hogy fásultságukon, bágyadtságukon kívül támadó szándékuk nincs. Quantall eközben újabb varázslatot használ a sérültre, ki már kiszáradt szájjal felül:*
- Donr vagyok... Ez... ez az én vérem? *Néz körbe elkerekedő szemekkel.* Nagyon fáj... *Lábad könnybe a szeme, majd Natalaydára néz.* Milyen szép vagy... te is segítettél? *Mosolyodik el halványan, majd hálás tekintettel a többiekre tekint.* Te vagy a fényes hős! Te meg az elf elől, te meg az íjász! Neked meg csodálatos a hangod. *Nem akar még felállni, egyelőre jól érzi magát a földön. A másik kettő is tétován áll, mígnem a négy segítő közül az egyik megszólal.*
- A templomba akarjátok vinni őket? Vagy a tanácsba? *Kérdezi immár nyugodtabban, s társainak is int, hogy felállhatnak a lefogottak nem tanúsítanak ellenállást. Kezd magához térni az elkaszált lábú is, ahogyan a borda törött is felnyög. Lassan az élők magukhoz térnek, s hitetlenkedve tekintenek körbe.*
- Értesítenünk kell mindenkit... azt hallottuk a thargoknak van gyógyszere. *A borda törött, fájdalmas arccal szorítja kezét bordáira, s sípolva veszi a levegőt. Kezét lassan emeli fel Pyctára és Natalaydára, ujja reszketegen mutat a két kalandorra:*
- A vér... ti is betegek lehettek...
6743. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-08 19:59:30
Üzenet elküldve: 2019-01-08 19:59:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A nulladik beteg//
*Natalayda tettének súlya alatt rogyadozik, és igyekszik úgy helyezkedni, hogy ne nagyon legyen szem előtt, míg Quantall gyógyítja az elesettet. Nem tud elég hálás lenni a mágusnak. Egy gyermek több mint elég áldozat egy napra.
Az elf ez alatt egész sokat tesz, többek közt üvegeket szed elő, ugyan így a mélységi nő is, akiről meg volt győződve eddig, hogy a piac után továbbállt. Nagyon sietősnek tűnt akkor, most mégis valahogy visszatért. Rövidke gondolatmenet, ami ekkor végigfut az egykori szépség fején, ami után főleg az eseményeknek szenteli figyelmét.
A mélységi nő közben elküldi a népeket, legalábbis próbálkozik, Natalayda pedig tűnődik, vajon sikerül-e. A feltáruló göböket nem ismeri, csak rémtörténeteket hallott ilyesmiről, és világ életében csak gyermekriogatásnak tartotta. Valószínűleg a fele nem is igaz, így inkább nem is ejt róla szót.
Ami jobban felkelti érdeklődését, az elf által újonnan felfedezett madár mintázat. Ugyanis neki is van valami a bőrén, ami ahhoz hasonlatos. Ha korábban nem kérték jobban számon, és nem kényszerült erőteljesebb védekezésre, akkor a csendben álldogálásból halk szavakkal bontakozik ki.*
- Nekem is lett valami a bőrömmel *kezét alhasára simítja, ahol az égető vonalak kúsztak széjjel*
- Olyasmi, mint neked az*int Pycta felé, de hogy neki ez hol is van, nem szeretné felemlegetni, mert megmutatni biztosan nem fogja, de legalábbis nagyon körülményes volna.* És, a nővérnek is láttam. A vállán volt. Egy madár vagy szárny.
*Akkor ugyanis a nővér fedezte fel hamarabb az égő terjedő vonalakat, ami szemük láttára bontakozott ki. Utána vette szemügyre a fáklya homályos árnyakat játszó fényénél Natalayda is a sajátját.*
- Köszönöm *szomorú, bűnbánó szemekkel köszöni meg, hogy Quantall rendbe hozta azt, amit ő elrontott. Illetve ki tudja, hogy elrontott-e. Hisz egyértelműnek tűnt, hogy a szőke immár halott elfet támogatva indultak meg.
Ha a feltett kérdéseire választ kap a sérülttől, Natalayda csendben hallgatja meg, és talán nem is szólalna többet, ha nem olyan kérdés hangzana el, ami késként hasít az ő szívébe is. *
- Csámpás, az életét adta érted
*Ha húzná az időt, csak rosszabb lenne.*
- Nagyon sajnálom Quantall.
*Szomorú pillantása a fiú szemeire siklik lassacskán, mert inkább ez, mint hogy az elesett állat felé nézzen.
Számára egyértelmű hogy el kell temetniük, vagy máglyát állítani neki. Csámpás nem csak egy árokparti vegyes eb volt. Hős volt, és úgy is halt meg. Kijár neki is a végtisztesség.*
//A nulladik beteg//
*Natalayda tettének súlya alatt rogyadozik, és igyekszik úgy helyezkedni, hogy ne nagyon legyen szem előtt, míg Quantall gyógyítja az elesettet. Nem tud elég hálás lenni a mágusnak. Egy gyermek több mint elég áldozat egy napra.
Az elf ez alatt egész sokat tesz, többek közt üvegeket szed elő, ugyan így a mélységi nő is, akiről meg volt győződve eddig, hogy a piac után továbbállt. Nagyon sietősnek tűnt akkor, most mégis valahogy visszatért. Rövidke gondolatmenet, ami ekkor végigfut az egykori szépség fején, ami után főleg az eseményeknek szenteli figyelmét.
A mélységi nő közben elküldi a népeket, legalábbis próbálkozik, Natalayda pedig tűnődik, vajon sikerül-e. A feltáruló göböket nem ismeri, csak rémtörténeteket hallott ilyesmiről, és világ életében csak gyermekriogatásnak tartotta. Valószínűleg a fele nem is igaz, így inkább nem is ejt róla szót.
Ami jobban felkelti érdeklődését, az elf által újonnan felfedezett madár mintázat. Ugyanis neki is van valami a bőrén, ami ahhoz hasonlatos. Ha korábban nem kérték jobban számon, és nem kényszerült erőteljesebb védekezésre, akkor a csendben álldogálásból halk szavakkal bontakozik ki.*
- Nekem is lett valami a bőrömmel *kezét alhasára simítja, ahol az égető vonalak kúsztak széjjel*
- Olyasmi, mint neked az*int Pycta felé, de hogy neki ez hol is van, nem szeretné felemlegetni, mert megmutatni biztosan nem fogja, de legalábbis nagyon körülményes volna.* És, a nővérnek is láttam. A vállán volt. Egy madár vagy szárny.
*Akkor ugyanis a nővér fedezte fel hamarabb az égő terjedő vonalakat, ami szemük láttára bontakozott ki. Utána vette szemügyre a fáklya homályos árnyakat játszó fényénél Natalayda is a sajátját.*
- Köszönöm *szomorú, bűnbánó szemekkel köszöni meg, hogy Quantall rendbe hozta azt, amit ő elrontott. Illetve ki tudja, hogy elrontott-e. Hisz egyértelműnek tűnt, hogy a szőke immár halott elfet támogatva indultak meg.
Ha a feltett kérdéseire választ kap a sérülttől, Natalayda csendben hallgatja meg, és talán nem is szólalna többet, ha nem olyan kérdés hangzana el, ami késként hasít az ő szívébe is. *
- Csámpás, az életét adta érted
*Ha húzná az időt, csak rosszabb lenne.*
- Nagyon sajnálom Quantall.
*Szomorú pillantása a fiú szemeire siklik lassacskán, mert inkább ez, mint hogy az elesett állat felé nézzen.
Számára egyértelmű hogy el kell temetniük, vagy máglyát állítani neki. Csámpás nem csak egy árokparti vegyes eb volt. Hős volt, és úgy is halt meg. Kijár neki is a végtisztesség.*
6742. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-08 14:30:11
Üzenet elküldve: 2019-01-08 14:30:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Öt hosszú fül//
*Rion érdeklődve hallgatja a két elfet, és egészen lenyűgözi, hogy mindketten teljesen külön világot képeznek, sőt, ő maga is egészen más jellemet, felfogást képvisel.
~ Hiába, ez a város különlegessége. Nem is jelentenek már annyit a faji határok. ~ Gondolkozik el, miközben Dromel beszámolóját hallgatja a városi állapotokról. Érdekes, hogy a piacon látott sötételffel több közös tulajdonsággal bírnak, ha már mindkettőjük szíve a tudományok felé irányul.*
- Igen, ezek egy részét én is észrevettem. *Rázza a fejét szomorúan a helyzet miatt. Először mérges volt, hogy pont ilyen rossz időkben tévedt ide, de már inkább a lehetőséget látja benne, talán most alkalma nyílik segíteni, bizonyítani rátermettségét, vagy bármi ilyesmi. Nyitva is tartja a szemét a lehetőségekre, találkozókra, jó lenne valamilyen helyi történésbe bonyolódni, hogy első vonalban tehessen a városért. Nem tervez hosszú távon itt maradni, még évekig vándorolni szeretne, de a mostani helyzet miatt még egy darabig itt fog ragadni vélhetően.* A betegség is szörnyű, sajnálom, hogy ennyien halnak meg. Mit tehetünk vajon? *Kérdezi, hátha a helyi jobban képben van már a megelőzéssel.* Én leginkább a tisztaságra próbálok figyelni, és az ivóvizet is a városon kívülről hozom. *Osztja meg a saját technikáját, amit innen-onnan hallott, és mivel okos dolognak tűnt, ő is követni kezdte.
A másik elf bemutatkozásának folytatására most felé fordul, hogy hallgassa a történetet.*
- Druidák? *Ismétli meg csodálkozva, a saját népének is megvan a maga mágiája, bár ő nem járatos benne, azt viszont nem tudja, az is druidizmusnak számít-e vajon.* Néha messze kerülünk az őseinktől. *Bólint rá, mivel ő maga is hasonlóan járt, bár náluk az ősi tudásnak kicsi az értéke, inkább boldogan élnek egymással, a saját világukkal törődve, minden mástól elzárkózva.*
- Legalább az elf nyilak pontosságának nevét növelheted, szép szakma. *Válaszol tisztelettel, ő maga is használt régen íjakat, de csak vadászatra, és nem is volt benne különösebben jó.* Én magam a tudományok felé érdeklődöm. Az alkímia és a gyógyítás mesterségei vonzanak a leginkább, de ki tudja, a mágiáról sem tudok még sokat. *Osztja meg érdeklődési területeit, bár ezek tényleg nem többek még időtöltésnél a számára, hosszú út áll előtte ilyen szempontból is.*
- Szerintetek tudunk valamit tenni az ügyért? Nem érzem magam nagy szakértőnek még semmiben, de ha tudok valamit tenni, akkor amim van, azt szolgálatba állítanám. *Fordul a többiek felé. Talán tiszta kedves jószándék nyilvánul meg most belőle, de azért egyértelműen megbújik a tudásvágy és a tapasztalatgyűjtés lehetősége.*
*Rion érdeklődve hallgatja a két elfet, és egészen lenyűgözi, hogy mindketten teljesen külön világot képeznek, sőt, ő maga is egészen más jellemet, felfogást képvisel.
~ Hiába, ez a város különlegessége. Nem is jelentenek már annyit a faji határok. ~ Gondolkozik el, miközben Dromel beszámolóját hallgatja a városi állapotokról. Érdekes, hogy a piacon látott sötételffel több közös tulajdonsággal bírnak, ha már mindkettőjük szíve a tudományok felé irányul.*
- Igen, ezek egy részét én is észrevettem. *Rázza a fejét szomorúan a helyzet miatt. Először mérges volt, hogy pont ilyen rossz időkben tévedt ide, de már inkább a lehetőséget látja benne, talán most alkalma nyílik segíteni, bizonyítani rátermettségét, vagy bármi ilyesmi. Nyitva is tartja a szemét a lehetőségekre, találkozókra, jó lenne valamilyen helyi történésbe bonyolódni, hogy első vonalban tehessen a városért. Nem tervez hosszú távon itt maradni, még évekig vándorolni szeretne, de a mostani helyzet miatt még egy darabig itt fog ragadni vélhetően.* A betegség is szörnyű, sajnálom, hogy ennyien halnak meg. Mit tehetünk vajon? *Kérdezi, hátha a helyi jobban képben van már a megelőzéssel.* Én leginkább a tisztaságra próbálok figyelni, és az ivóvizet is a városon kívülről hozom. *Osztja meg a saját technikáját, amit innen-onnan hallott, és mivel okos dolognak tűnt, ő is követni kezdte.
A másik elf bemutatkozásának folytatására most felé fordul, hogy hallgassa a történetet.*
- Druidák? *Ismétli meg csodálkozva, a saját népének is megvan a maga mágiája, bár ő nem járatos benne, azt viszont nem tudja, az is druidizmusnak számít-e vajon.* Néha messze kerülünk az őseinktől. *Bólint rá, mivel ő maga is hasonlóan járt, bár náluk az ősi tudásnak kicsi az értéke, inkább boldogan élnek egymással, a saját világukkal törődve, minden mástól elzárkózva.*
- Legalább az elf nyilak pontosságának nevét növelheted, szép szakma. *Válaszol tisztelettel, ő maga is használt régen íjakat, de csak vadászatra, és nem is volt benne különösebben jó.* Én magam a tudományok felé érdeklődöm. Az alkímia és a gyógyítás mesterségei vonzanak a leginkább, de ki tudja, a mágiáról sem tudok még sokat. *Osztja meg érdeklődési területeit, bár ezek tényleg nem többek még időtöltésnél a számára, hosszú út áll előtte ilyen szempontból is.*
- Szerintetek tudunk valamit tenni az ügyért? Nem érzem magam nagy szakértőnek még semmiben, de ha tudok valamit tenni, akkor amim van, azt szolgálatba állítanám. *Fordul a többiek felé. Talán tiszta kedves jószándék nyilvánul meg most belőle, de azért egyértelműen megbújik a tudásvágy és a tapasztalatgyűjtés lehetősége.*
6741. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2019-01-08 03:31:41
Üzenet elküldve: 2019-01-08 03:31:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
//A nulladik beteg//
*Quantall mozgása és tekintete más mint korábban volt. Kicsit fásultnak tűnhet. Elképesztően fáradt. A mai nap nagyon megviselte. Ha testileg nem is fejben már nagyon a béka feneke alatt van. A sérülthöz sétál, a varázslata működik és sikerült megmenteni szerencsétlent a halál kapujából. A kapott kérdésre, hogy megmarad-e Quantall csak bólint és még egyszer megpróbálja elsütni a varázslatát. Reméli ezzel már tényleg megmarad szerencsétlen. Tetteit nem csak az vezeti, hogy megmentsen egy életet hanem, hogy a lány, Naty bűntudatát enyhítse. Ha a következő varázslata is sikerült és úgy látja a sérülések már nem olyan súlyosak akkor hajlandó a többiekkel foglalkozni. Egészen addig az ismét felbukkanó mélységi lány se érdekli, aki jelen állapotában kicsit zavarja. Akár társ, akár nem egy mélységit nem tud szívesebben a háta mögött mint azt az elfet tudta aki lelőtte.*
-Megvagyok. Később megmagyarázom. Ti ne menjetek sehova!*Szól a támadókhoz.*Furán viselkedtetek és ezt ki kell nyomozni ahogy azokat is jobb lenne ha megnézné egy orvos.
*Mutat a fekete valamikre a férfin. Pycta észrevétele után magát is megnézi. Ez már meg se lepi. Fáradtan sóhajt.*
-Valószínűleg mikor, azt hittük meghaltál. Éreztem valamit. Majd a templomban talán válaszokat kapunk.*Ahhoz fordul akit gyógyított.*Mi a neve tud mozogni? Csak óvatosan!
*Ha szükséges segít is neki majd felteszi, azt a kérdést, ami csak most jut el a tudatáig.*
-Hol van Csámpás?
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
//A nulladik beteg//
*Quantall mozgása és tekintete más mint korábban volt. Kicsit fásultnak tűnhet. Elképesztően fáradt. A mai nap nagyon megviselte. Ha testileg nem is fejben már nagyon a béka feneke alatt van. A sérülthöz sétál, a varázslata működik és sikerült megmenteni szerencsétlent a halál kapujából. A kapott kérdésre, hogy megmarad-e Quantall csak bólint és még egyszer megpróbálja elsütni a varázslatát. Reméli ezzel már tényleg megmarad szerencsétlen. Tetteit nem csak az vezeti, hogy megmentsen egy életet hanem, hogy a lány, Naty bűntudatát enyhítse. Ha a következő varázslata is sikerült és úgy látja a sérülések már nem olyan súlyosak akkor hajlandó a többiekkel foglalkozni. Egészen addig az ismét felbukkanó mélységi lány se érdekli, aki jelen állapotában kicsit zavarja. Akár társ, akár nem egy mélységit nem tud szívesebben a háta mögött mint azt az elfet tudta aki lelőtte.*
-Megvagyok. Később megmagyarázom. Ti ne menjetek sehova!*Szól a támadókhoz.*Furán viselkedtetek és ezt ki kell nyomozni ahogy azokat is jobb lenne ha megnézné egy orvos.
*Mutat a fekete valamikre a férfin. Pycta észrevétele után magát is megnézi. Ez már meg se lepi. Fáradtan sóhajt.*
-Valószínűleg mikor, azt hittük meghaltál. Éreztem valamit. Majd a templomban talán válaszokat kapunk.*Ahhoz fordul akit gyógyított.*Mi a neve tud mozogni? Csak óvatosan!
*Ha szükséges segít is neki majd felteszi, azt a kérdést, ami csak most jut el a tudatáig.*
-Hol van Csámpás?
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587