//Kharasshi, Rilkälne//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kicsalta bizony, azt a néhány számára kedves szót, bár még mindig van, amit nem tudott beazonosítani. Pedig esténként, kedvtelve hallgatja a kemény hangzású ropogós szavakat, s igyekszik jelentést találni mögéjük. Amíg nem veszi el az eszét ez a galád.
Szélesedik a pimasz mosoly, amikor Kharasshi szemére veti az igazat. Minden szava az, de ebbe nem is gondolna bele, régi családja hogy megbotránkozna a dolgon. Csak kedvét leli abban, ahogy a másik ránéz, ahogy hamisan feddi, ahogy incselkedik vele. Számított valami hasonlóra, hogy nem eszik olyan forrón a kását, hogy ő majd csókot kér, és egyszerűen kap is. Minden mozdulásra várja, hogy mely testrésze részesül a kegyben, mivel ő maga nem szabott egyéb határt, amit amúgy nem is lehetne. Lágy reszketeg sóhaj hagyja el ajkait, ahogy egyik majd másik keble sem nyeri el a csók kegyét, csupán a kínzó kiskapuk egyikét.
A föléjük boruló szomorúfűz levelei összezizegnek a langymeleg szellőtől, mely a nyár ezen részében alájuk kap. Némely kíváncsi levelecske még alá is hullik, hogy testközelből láthassa a morgó kérdések után erősödő lúdbőrt, mely akár még szavak nélküli válasz is lehetne Käli bőrén. Minthogy „Ne merészeld megtagadni” s mit végül a cicázástól hevülten, szájára is vesz.*
- Igen *sóhajtja megremegve* Kharasshi *suttogja az édes nevet.
Ujjai a puha fűszálakba marnak, másik kezének ujjai pedig a kreolszín ujjak közé fonódnak, mely oly biztosan tartja a kéjek színpompás kertjében.
Erősödő sóhajai belevesznek a folyó sodrásába, a zizzenő levelek hullámzásába, míg már nem csupán sóhajok lesznek. Az első sikkantásra összeszorítja ajkait, s bár örvendeztetné kedvesét, s még milyen szabad volna utat engedni a gyönyör hangjainak. Nem szeretné, ha egy kósza vándornak is a fülébe szökne. Ujjainak szorítása is erősödik, egy-egy óvatlan mámoros hangocska mégis kiszökik ajkai közül, pedig igyekszik másképp levezetni testét mardosó elsöprő kéjeket.*
- Várj! *leheli* Várj! *próbálja újra erősebben, de hangja még egészen bágyatag, ahogy a nyeldekli a levegőt, s igyekszik visszafogni a hím lendületét.
Mielőtt Kharasshi birtokba vehetné, Käli még remegő ujjakkal, de a mellkasára tapasztja tenyerét, s próbál taszítani rajta, ahogy tőle telik. Gyenge még a keze, de akarata mindig is megvolt, ebből talán elegendő határozottságot tud nyerni, hogy nálánál jóval erősebb hím engedjen neki.*
- Ilyen piszok helyzetbe hozni *búgja még szaporán szuszogva a fehér fonatok közé, mielőtt a hím nyakára csókolná a feloldozást. Ujjaikat összefűzve Kharasshi feje mellé támaszkodna, oda szegezve annak kezeit is, s úgy emelkedne fölé, miközben szemeiben olyan fények játszanak, mely a csatamezőkön a revans ízét hordozzák. Újabb csókra hajol, ám ha kívánkozna Kharasshi, halovány engedékeny mosollyal ajkain ereszkedne alá, elodázva a vágyott csókot. Elakadó lélegzete, s egyenesen a fakó szemekbe fúrt pillantás vágyja a folytatást, de az a korábbi tűz hamar visszatér, s a végre beteljesült forró csók után ezt újra láthatja Kharasshi. Talán felismeri, hisz megjárt már komoly harcokat is. Amellett a csatározás, mely akár még sajátos szeretetnyelvüknek is mondható volna, majd' mindennapos köztük. Ám ez a fény valamivel másabb, mint az apró harcaik paprikássá érő szikrái. Inkább olyan, mellyel királyságokat szoktak felforgatni, s melyre csak egy nő lehet képes.*