//Lóra(!), Pesti//
- Jajj, szegény, ártatlan kislánnyal csúnyán elbánt az élet... *jegyzi meg affektálva Dora történetét hallva. ~Most meg kellene sajnáljalak, vagy mi?~ fintorog magában, inkább megtartva a további epés megjegyzéseket magának, hisz úgy véli, a lány még hasznára lehet a továbbiakban, hogy mihamarabb teljesítsék a küldetést, amit a kancellár bízott rájuk. ~Vagy legalábbis Habrertus így véli...~ egészíti ki magát gondolatban* Képzeld, jó emberekkel is történnek rossz dolgok, és az élet szinte sose igazságos, senki nem azt kapja, amit megérdemel. Sajnálom, hogy nekem kell felvilágosítsalak. *folytatja nemtörődöm hangnemben, mintha csak azt ecsetelné, milyen szép idejük van ma. Úgy tűnik, mindkettejükkel történtek nem túl kellemes dolgok a múltban, ő azonban megtanulta már, nem érdemes túl sokat rágódni a történteken, hiszen az csak megmérgezi az ember életét. ~El kell engedni minden rosszat, ami történt... szinte mindent~ gondolja magában, hiszen bár sok mindenen túl tudta magát tenni, egyvalami továbbra sem hagyja nyugodni, de az biztos, hogy arról nem fog sem Dorának, sem másnak mesélni, így részéről lezártnak is tekinti ezt a témát, helyeslően bólogatva a lány szavaira*
- Miért vigasztalna ez? *néz azonban nemsokára megvetéssel vegyes meghökkenéssel a lányra, mintha csak egy ork nyilvánította volna éppen a testvérének magát. Igaz, ami igaz, az utóbbi időben sok időt töltöttek együtt, de ennek ellenére kicsit sem bízik Dorában, így ha lenne csapata, se tartaná a tagjának, de világ életében magányos farkas volt, és nem most fog elkezdeni falkát alapítani, főleg nem olyasvalakivel, aki minden pillanatban azt figyeli, mikor döfhetné hátba. Ilyen barátokból már bőven kijutott neki, még ha Dora is az, akinek a legkevésbé irritálja a társasága* Mindenesetre megtisztelő, hogy így gondolod. *teszi hozzá kimérten, ahogy beüt évek úri nevelése és felszínre törnek a régi berögződések*
- Hát, ezennel eldőlt. Örülök, hogy egyet értesz. *vigyorog végül a lányra, ahogy a tisztás széle felé irányítja a lovát. ~Szóval elismered, hogy én vagyok az ész a csapatban. Meg a szépség is, ez vitathatatlan. Az erőben nem vagyok biztos, de annyira mindenképp képes vagyok, mint te. Akkor te tulajdonképpen miért is vagy a csapatban?~ mereng magában, vajon miért is van szüksége a lányra. Egy pillanatra elfogja a vágy, hogy megfordítsa a lovát és csak elvágtázzon a messzeségbe, szomorúan veszi azonban tudomásul, hogy azok az idők már elmúltak, amikor ezt nyugodt szívvel megtehette. A merengésből Dora viccesnek szánt megjegyzése téríti magához*
- Mintha rászorulnék arra, hogy ötleteket lopjak. És majd pont egy nevesincs senkiházitól tenném ezt. *dohog magában, már a felvetést is nevetségesnek tartva, hogy bárki is jobban tudná nála, hogyan kell egy kocsmát vezetni* Számtalan ötletem van, hogyan lehetne még tovább növelni a hely forgalmát. Biztos vagyok benne, ha meghallgatja az ajánlatomat, a kancellár is kapva fog kapni a lehetőségen, hogy hozzájáruljon a fejlesztésekhez. *szúrja oda Dorának, csak hogy bosszantsa a lányt a ténnyel, hogy nem ő az egyetlen, aki ért a kancellár meggyőzéséhez* Bár, ha egy csapat vagyunk, akár te is segíthetnél... *veti fel egy kacsintás kíséretében, mielőtt a lova oldalába vágná a sarkát, hogy gyorsabb tempóra bírja. Bár a városban már nem igazán lehet vágtázni, a viszonylag üres tisztás még lehetőséget ad egy utolsó menetre, mielőtt poroszkálásra lennének kárhoztatva. Míg a tisztáson nyargal át, nem igazán figyel rá, Dora képes-e tartani vele a lépést, vagy sem, a fák közé érve azonban óvatosan hátrapillant, és ha a lány lemaradt volna, akkor megáll egy pillanatra, hogy együtt folytassák útjukat a fogadó felé.*