Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 214 (4261. - 4280. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4280. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-24 22:53:39
Üzenet elküldve: 2016-07-24 22:53:39
ÚJ
![>Lorew Mazoral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/562_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*Nem sok olyan pont volt az életében, amikor azt mondta, hogy akkor és ott boldogan tudna meghalni, de ez most mindenképpen ilyen. Amiket a lány mond arról, hogy mennyire értéktelen az élete, és... hát nagyjából minden, amit mond, olyan szinten boldoggá teszi, hogy szóhoz sem jut. Ez meg talán még ritkább jelenség, leszámítva persze azt, amikor be van tömve a szája. Bár valahol bántja, hogy ő maga nem tudta ilyen szépen leírni a dolgot, viszont... A tény, hogy Idya csak azért van itt, és kínozza őt egész éjjel, mert behódol neki, nos... gyakorlatilag könnyeket csal a szemébe a meghatottság. Vagy... csak a félbevágott tenyerei okozta fájdalom, ezt nem tudná egyértelműen eldönteni, de nem is érdekli. Nem is számít ebben a helyzetben semmi, kizárólag az, hogy szenvedjen, és a szenvedésével szórakoztassa a tündért. Amikor viszont a tőr kezd egyre becsúszni az orra alá, a fájdalom pedig egyre iszonyatosabbá válni, akkor újból szembesül a légzés problémájával. Ugyan az üvöltésének a hangját teljesen lefogja az anyagdarab, ami a szájában van, viszont a szuszból így is kifogy gyakorlatilag másodpercek múltán, akkor pedig szeretné pótolni a kiesett levegőt, viszont... A szája be van tömve, a rongy mostanra nem csak nyállal, de vérrel is jócskán át lett itatva, gyakorlatilag semmi levegőt nem enged át. Szörcsögés és hörgés közti hangot hallat, miközben próbálkozik, de hát teljesen esélytelen. Az orrán meg sem próbál levegőt venni, teljesen telement vérrel, viszont így újból a száján át kell próbálkozzon. A hörgés hamarosan köhögésbe csap át, amint sikerül némi véres nyálat szívnia a légcsövébe, így pedig kis híján meg is fullad. Már a teljes pánik határán van, amikor a lány kiveszi a rongyot a szájából, és abban a pillanatban el is fordítja oldalra fejét, majd teljes testében rázkódni kezd, miközben hangos, fuldokló köhögésroham kíséretében a fűre fröcsög a felesleges vér és nyál. A levegőt még utána is kapkodni kényszerül, és apróbbakat köhint ugyan, de a lehetősége már nem áll fent annak, hogy bármi a tündér ruhájára fröcsögjön, így újra felé fordul.*
- Sajnálom... *nyögi a tündér magyarázata közben* Bárcsak tovább bírnám... levegő nélkül...
*De hát főleg pánikhelyzetben teljesen esélytelen, hogy jól gazdálkodjon vele. Az orrára nem tudja biztosan, hogy rá szeretne-e kérdezni, de... nagyon érdekli, hogy végül mit is csinált ott a tündér, valami maradandót, vagy olyasmit, amiből csak hegek maradnak vissza... Esetleg már csak ott leffeg az orra, mert félig levágta.*
- Ha... megengedsz egy kérdést... az orrommal... mit csináltál?
*Zihálja, közben pedig igyekszik nem gondolni a vérre, ami beteríti az arcát, és ami szépet lassan kezd rászáradni. Kivéve persze azokon a pontokon, ahol még mindig csordogál a friss, vagy ahol egy-egy vízcsepp egy csíkban tisztára (vagy tisztábbra) mosta.*
- Volt szó az erdőről is, csak... csak a vérszag...
*Egy pillanatra fellelkesül, hogy támadt egy jó ötlete, elvégre éjjel az erdőben aztán senki emberfia nem zavarná őket, üvöltözhetne Lorew akármilyen hangosan, de... ott meg jönnének a farkasok, vagy ki tudja mi. Így hát nem érti, minek is szólalt még valójában... Talán csak arra kéne használnia a száját, amiért visszakapta, lélegezni, és azontúl meg... semmi. Nem mintha képes lenne rá, de tervnek nem rossz. Közben pedig Idya gyakorlatilag mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül fölé hajol, és noha a szerzetes egy pillanatig szeretné azt hinni, hogy csókról lesz szó, de valahol legbelül kétli. Eddig mindenféle előjel nélkül sosem történt ilyesmi. Az ajkaik összeérnek ugyan, viszont a következő pillanatban megérzi a fájdalmat az oldalánál, viszont nem tud üvölteni. A száját tökéletesen befogta a tündér, olyannyira, hogy levegőt is alig kap rajta, így azzal a kevéssel kéne takarékoskodnia. Közben a fájdalom fokozódik, így az erőfeszítés is a részéről, hogy üvöltsön, de hiába. Néhány másodperc múltán megérzi, hogy nem a penge, hanem a lány ujjai matatnak a bőre, és minden alkalommal, ahogy egy kicsivel mélyebbre fúródnak, az egész teste megremeg a fájdalomtól. Időről időre erősödik, majd gyengül a nyögése, de ennél többre nem képes, ha nem akar megfulladni, mivel az orrán még mindig nem tud levegőt venni.*
*Nem sok olyan pont volt az életében, amikor azt mondta, hogy akkor és ott boldogan tudna meghalni, de ez most mindenképpen ilyen. Amiket a lány mond arról, hogy mennyire értéktelen az élete, és... hát nagyjából minden, amit mond, olyan szinten boldoggá teszi, hogy szóhoz sem jut. Ez meg talán még ritkább jelenség, leszámítva persze azt, amikor be van tömve a szája. Bár valahol bántja, hogy ő maga nem tudta ilyen szépen leírni a dolgot, viszont... A tény, hogy Idya csak azért van itt, és kínozza őt egész éjjel, mert behódol neki, nos... gyakorlatilag könnyeket csal a szemébe a meghatottság. Vagy... csak a félbevágott tenyerei okozta fájdalom, ezt nem tudná egyértelműen eldönteni, de nem is érdekli. Nem is számít ebben a helyzetben semmi, kizárólag az, hogy szenvedjen, és a szenvedésével szórakoztassa a tündért. Amikor viszont a tőr kezd egyre becsúszni az orra alá, a fájdalom pedig egyre iszonyatosabbá válni, akkor újból szembesül a légzés problémájával. Ugyan az üvöltésének a hangját teljesen lefogja az anyagdarab, ami a szájában van, viszont a szuszból így is kifogy gyakorlatilag másodpercek múltán, akkor pedig szeretné pótolni a kiesett levegőt, viszont... A szája be van tömve, a rongy mostanra nem csak nyállal, de vérrel is jócskán át lett itatva, gyakorlatilag semmi levegőt nem enged át. Szörcsögés és hörgés közti hangot hallat, miközben próbálkozik, de hát teljesen esélytelen. Az orrán meg sem próbál levegőt venni, teljesen telement vérrel, viszont így újból a száján át kell próbálkozzon. A hörgés hamarosan köhögésbe csap át, amint sikerül némi véres nyálat szívnia a légcsövébe, így pedig kis híján meg is fullad. Már a teljes pánik határán van, amikor a lány kiveszi a rongyot a szájából, és abban a pillanatban el is fordítja oldalra fejét, majd teljes testében rázkódni kezd, miközben hangos, fuldokló köhögésroham kíséretében a fűre fröcsög a felesleges vér és nyál. A levegőt még utána is kapkodni kényszerül, és apróbbakat köhint ugyan, de a lehetősége már nem áll fent annak, hogy bármi a tündér ruhájára fröcsögjön, így újra felé fordul.*
- Sajnálom... *nyögi a tündér magyarázata közben* Bárcsak tovább bírnám... levegő nélkül...
*De hát főleg pánikhelyzetben teljesen esélytelen, hogy jól gazdálkodjon vele. Az orrára nem tudja biztosan, hogy rá szeretne-e kérdezni, de... nagyon érdekli, hogy végül mit is csinált ott a tündér, valami maradandót, vagy olyasmit, amiből csak hegek maradnak vissza... Esetleg már csak ott leffeg az orra, mert félig levágta.*
- Ha... megengedsz egy kérdést... az orrommal... mit csináltál?
*Zihálja, közben pedig igyekszik nem gondolni a vérre, ami beteríti az arcát, és ami szépet lassan kezd rászáradni. Kivéve persze azokon a pontokon, ahol még mindig csordogál a friss, vagy ahol egy-egy vízcsepp egy csíkban tisztára (vagy tisztábbra) mosta.*
- Volt szó az erdőről is, csak... csak a vérszag...
*Egy pillanatra fellelkesül, hogy támadt egy jó ötlete, elvégre éjjel az erdőben aztán senki emberfia nem zavarná őket, üvöltözhetne Lorew akármilyen hangosan, de... ott meg jönnének a farkasok, vagy ki tudja mi. Így hát nem érti, minek is szólalt még valójában... Talán csak arra kéne használnia a száját, amiért visszakapta, lélegezni, és azontúl meg... semmi. Nem mintha képes lenne rá, de tervnek nem rossz. Közben pedig Idya gyakorlatilag mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül fölé hajol, és noha a szerzetes egy pillanatig szeretné azt hinni, hogy csókról lesz szó, de valahol legbelül kétli. Eddig mindenféle előjel nélkül sosem történt ilyesmi. Az ajkaik összeérnek ugyan, viszont a következő pillanatban megérzi a fájdalmat az oldalánál, viszont nem tud üvölteni. A száját tökéletesen befogta a tündér, olyannyira, hogy levegőt is alig kap rajta, így azzal a kevéssel kéne takarékoskodnia. Közben a fájdalom fokozódik, így az erőfeszítés is a részéről, hogy üvöltsön, de hiába. Néhány másodperc múltán megérzi, hogy nem a penge, hanem a lány ujjai matatnak a bőre, és minden alkalommal, ahogy egy kicsivel mélyebbre fúródnak, az egész teste megremeg a fájdalomtól. Időről időre erősödik, majd gyengül a nyögése, de ennél többre nem képes, ha nem akar megfulladni, mivel az orrán még mindig nem tud levegőt venni.*
4279. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-24 20:03:00
Üzenet elküldve: 2016-07-24 20:03:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A hit nem annyira triviális, mint azok gondolják, akik hisznek. Hiszen mi a halál? Egy erő, egy olyan folyamat, amit halandó elme nem képes felfogni, ezért belehelyezik egy ismert alakba: vannak, akik a kaszásként képzelik, vannak akik egy szellemként, és van Lorew, aki a tündérben látta meg ezt a természetfeletti entitást. És egyetlen egy szó elég, hogy a tündér tudja, hite megingathatatlan, és bármi is történik, abban a tudatban fog fejet hajtani előtte, hogy a Halállal néz farkasszemet. Milyen ironikus, hogy Idya csak ezen az éjszakán szeretné szenvedésbe taszítani, lehetőleg megmentve az örök sötétségtől, erre a szerzetes legfőbb vágya, hogy elragadja ebből az életből. Egyszer nem akar valakit megölni, hát persze, hogy az a halálra fog vágyni!*
-Pontosan... értéktelen... az egyetlen oka az ittlétemnek, hogy behódolsz nekem, így kedvemre játszadozhatok egész éjjel. Azt csinálok veled, amit csak szeretnék, és még csak meg sem kell erőltetnem magam. *Ez a legjobb az egészben. Bárkivel itt lehetne ma este, ha éppen úgy tartja kedve, csak ahhoz halálosan meg kell fenyegetni, elrángatni idáig, át a városon, és közben figyelni, nehogy megpróbáljon elszökni, és még sok kellemetlenség. A férfival minden sokkal egyszerűbb, bármit mond, azt megteszi, és még üvöltöznie sem kell. Legalábbis nem ezért. Csak magában tisztázza a dolgot, de mintha hangosan is kimondaná a gondolatait, úgy visszhangoznak a szavak Lorew ajkairól. Ez eddig is nyilvánvaló volt, mindketten tudták, de a lánynak már ez sem segít, hogy lenyugodjon. Az ég látja, nem akar idegeskedni, abból sosem sül ki jó, ha haragból kínoz és nem élvezetből. Az ostor, az például harag volt, és meg is lett az eredménye, majdnem halálra korbácsolta, de olyan szerencsétlen ütésekkel, hogy legalább a harmada célba sem talált. Nem akarja ezt a hibát még egyszer elkövetni, nem ma, úgyhogy vigyáznia kell magára.
A tőrjét könnyedén visszaszerzi, így a másik egyelőre feleslegessé válik; az orr kicsontozásához egy is bőven elég. Alulról kezdi a porc lefeszegetését, és néhány gyors vágás után sikerül kipattintania a helyéről. Rengeteg vér ömlik ki a sebből, elárasztva az egész arcot. A rongycsomó magába szívja a nagy részét, ami az elején nem is lenne baj, de ahogy lassan átszivárog a szájába, meg van rá az esély, hogy a saját vérébe fog belefulladni. Amikor már teljesen vörössé vált az anyag, kiveszi a szájából és kihúzza a pengét az orrából. Egy újabb, még tiszta rongyszalagot vesz elő, kicsit benyálazza, azzal törli le a száradásnak indult vért.*
-Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet... *Motyogja. Azt már nem tudjuk meg, hogy mi nehezíti meg a helyzetét, de arcáról leolvasható, hogy nem lehet túl nagy a baj. Halvány mosollyal az arcán, élvezettel tisztogatja.* Talán nem az orroddal kellett volna folytatnom, de most már mindegy. *Dobja félre a csatakos csomót.* Azon most nem fogsz tudni levegőt venni egy darabig, muszáj szabaddá tennem a szádat. Így viszont... *Sóhajt.* Megint nem tehetek akármit, ha nem szeretném, hogy idevonzd a kíváncsiskodókat az üvöltéseddel. Játszhatnánk még egyet egy csókért, de félő, fizikailag képtelen lennél csendben maradni. *Összevonja a szemöldökét azon gondolkodva, hogyan hidalhatná át ezt a hibát, miközben a tőrjét beletöröli a tiszta fűbe.*
-Mindegy is... akkor hanyagolok néhány dolgot. *Sajnálja, hogy le kell mondania néhány tervben lévő kínzásról, de nem vállalhat ekkora kockázatot. A végén még a nyakára hozná a városőrséget.* Vagy... *Gondolkodik hangosan.* Akár vissza is mehetnénk abba a viskóba. Bár ahhoz semmi kedvem. Egyszer bőven elég volt megtenni ezt az utat, és amúgy is, csak mocsok és fertő az egész hely. *Ül ki az undor az arcára.* Marad az eredeti felállás. Te csendben maradsz, én pedig csinálom a dolgom. Csak el ne ragadtassam magam.
*Aztán eszébe jut még valami, amit tehetne. Hogy mennyire működőképes, azt még ő sem tudja, de jobb, mintha sutba vágna mindent. Lorew fölé hajol, akárcsak az eddigi három alkalommal, ajkain mézédes mosoly ül azt üzenve: "Nem kell félned!" Ajkaik ismét találkoznak, de ez más, mint az eddigiek. Mintha egy lehelettel több lenne benne a tündér részéről. De nem csók! Amint jeges szája a férfiét érinti, tőrjét végighúzza a meztelen oldalán, mély vágást ejtve a húsban. Balját a szerzetes feje alá csúsztatja, nehogy elszakadjanak egymástól, jobbjának ujjait a sebbe mélyeszti, a bőre alatt ölelve vonja közelebb magához, és nem ereszti.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A hit nem annyira triviális, mint azok gondolják, akik hisznek. Hiszen mi a halál? Egy erő, egy olyan folyamat, amit halandó elme nem képes felfogni, ezért belehelyezik egy ismert alakba: vannak, akik a kaszásként képzelik, vannak akik egy szellemként, és van Lorew, aki a tündérben látta meg ezt a természetfeletti entitást. És egyetlen egy szó elég, hogy a tündér tudja, hite megingathatatlan, és bármi is történik, abban a tudatban fog fejet hajtani előtte, hogy a Halállal néz farkasszemet. Milyen ironikus, hogy Idya csak ezen az éjszakán szeretné szenvedésbe taszítani, lehetőleg megmentve az örök sötétségtől, erre a szerzetes legfőbb vágya, hogy elragadja ebből az életből. Egyszer nem akar valakit megölni, hát persze, hogy az a halálra fog vágyni!*
-Pontosan... értéktelen... az egyetlen oka az ittlétemnek, hogy behódolsz nekem, így kedvemre játszadozhatok egész éjjel. Azt csinálok veled, amit csak szeretnék, és még csak meg sem kell erőltetnem magam. *Ez a legjobb az egészben. Bárkivel itt lehetne ma este, ha éppen úgy tartja kedve, csak ahhoz halálosan meg kell fenyegetni, elrángatni idáig, át a városon, és közben figyelni, nehogy megpróbáljon elszökni, és még sok kellemetlenség. A férfival minden sokkal egyszerűbb, bármit mond, azt megteszi, és még üvöltöznie sem kell. Legalábbis nem ezért. Csak magában tisztázza a dolgot, de mintha hangosan is kimondaná a gondolatait, úgy visszhangoznak a szavak Lorew ajkairól. Ez eddig is nyilvánvaló volt, mindketten tudták, de a lánynak már ez sem segít, hogy lenyugodjon. Az ég látja, nem akar idegeskedni, abból sosem sül ki jó, ha haragból kínoz és nem élvezetből. Az ostor, az például harag volt, és meg is lett az eredménye, majdnem halálra korbácsolta, de olyan szerencsétlen ütésekkel, hogy legalább a harmada célba sem talált. Nem akarja ezt a hibát még egyszer elkövetni, nem ma, úgyhogy vigyáznia kell magára.
A tőrjét könnyedén visszaszerzi, így a másik egyelőre feleslegessé válik; az orr kicsontozásához egy is bőven elég. Alulról kezdi a porc lefeszegetését, és néhány gyors vágás után sikerül kipattintania a helyéről. Rengeteg vér ömlik ki a sebből, elárasztva az egész arcot. A rongycsomó magába szívja a nagy részét, ami az elején nem is lenne baj, de ahogy lassan átszivárog a szájába, meg van rá az esély, hogy a saját vérébe fog belefulladni. Amikor már teljesen vörössé vált az anyag, kiveszi a szájából és kihúzza a pengét az orrából. Egy újabb, még tiszta rongyszalagot vesz elő, kicsit benyálazza, azzal törli le a száradásnak indult vért.*
-Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet... *Motyogja. Azt már nem tudjuk meg, hogy mi nehezíti meg a helyzetét, de arcáról leolvasható, hogy nem lehet túl nagy a baj. Halvány mosollyal az arcán, élvezettel tisztogatja.* Talán nem az orroddal kellett volna folytatnom, de most már mindegy. *Dobja félre a csatakos csomót.* Azon most nem fogsz tudni levegőt venni egy darabig, muszáj szabaddá tennem a szádat. Így viszont... *Sóhajt.* Megint nem tehetek akármit, ha nem szeretném, hogy idevonzd a kíváncsiskodókat az üvöltéseddel. Játszhatnánk még egyet egy csókért, de félő, fizikailag képtelen lennél csendben maradni. *Összevonja a szemöldökét azon gondolkodva, hogyan hidalhatná át ezt a hibát, miközben a tőrjét beletöröli a tiszta fűbe.*
-Mindegy is... akkor hanyagolok néhány dolgot. *Sajnálja, hogy le kell mondania néhány tervben lévő kínzásról, de nem vállalhat ekkora kockázatot. A végén még a nyakára hozná a városőrséget.* Vagy... *Gondolkodik hangosan.* Akár vissza is mehetnénk abba a viskóba. Bár ahhoz semmi kedvem. Egyszer bőven elég volt megtenni ezt az utat, és amúgy is, csak mocsok és fertő az egész hely. *Ül ki az undor az arcára.* Marad az eredeti felállás. Te csendben maradsz, én pedig csinálom a dolgom. Csak el ne ragadtassam magam.
*Aztán eszébe jut még valami, amit tehetne. Hogy mennyire működőképes, azt még ő sem tudja, de jobb, mintha sutba vágna mindent. Lorew fölé hajol, akárcsak az eddigi három alkalommal, ajkain mézédes mosoly ül azt üzenve: "Nem kell félned!" Ajkaik ismét találkoznak, de ez más, mint az eddigiek. Mintha egy lehelettel több lenne benne a tündér részéről. De nem csók! Amint jeges szája a férfiét érinti, tőrjét végighúzza a meztelen oldalán, mély vágást ejtve a húsban. Balját a szerzetes feje alá csúsztatja, nehogy elszakadjanak egymástól, jobbjának ujjait a sebbe mélyeszti, a bőre alatt ölelve vonja közelebb magához, és nem ereszti.*
4278. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-24 15:02:54
Üzenet elküldve: 2016-07-24 15:02:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjtáncos Ruara//
*A mondandók végére kicsit elkerekedik a tekintete. Látott már okrot választékosan beszélni, de dialektusa ellenére is ott van a legjobbak között, pedig látható, hogy Artheniort nem látta, vagy járt erre eddig. Piciny nyelvismereti képességeiben kutatva gondolkozik, melyik régióból jöhetett a jövevény. Persze ez nem jön össze.*
~Hát ehhez még tanulnom kell.~
*Szívesen megkérdezné honnan jött, de tudja hogy csak saját fejlődése érdekében támasztott kérdések, pont olyan átlagos érdeklődésnek hatnának, mintha "valóban érdekelné a dolog". Tehát nem teszi föl ezt a kérdést. Cserébe mondandója zavaros végkimenetele alapján, és az eddigi, furcsán, mégis megmagyarázható szívtelen gondolatok szerint azonnal bolondnak titulálja, mikor otthagyja, és ellép mellette Arthenior felé véve ezzel az irányt.*
~Ennek mi értelme volt?~
*Kérdez magában értelmetlen fintorral az arcán ahogy utána néz. Ő is arra tartana...*
~De olyan kínos volna utána menni. Most maradjak még? De mi van ha keresnek a villában? Most alig akad ott bárki a múltkori incidens óta. Nehéz dolog. Háhh...~
*Mondja magában és úgy gondolja, tökéletes lenne az a megoldás, ha a lehető legközömbösebben haladna el mellette. Gyorsan sétál hatalmas lábaival.*
~Vagy lehetnék kedves is.~
*Gondolja magában, talán mint végső opció. Alapvetően aranyos lány, de nem szereti az idegeneket, vagy akik szerinte "erőre születtek". Hát mégis e mellet dönt. Hamar utoléri az orkot, egy két lépés csupán, és semmi színjáték, vagy sallang. Csak szimplán feltesz egy kérdést.*
-Merre tartasz? Hátha segíthetek?
*A mondandók végére kicsit elkerekedik a tekintete. Látott már okrot választékosan beszélni, de dialektusa ellenére is ott van a legjobbak között, pedig látható, hogy Artheniort nem látta, vagy járt erre eddig. Piciny nyelvismereti képességeiben kutatva gondolkozik, melyik régióból jöhetett a jövevény. Persze ez nem jön össze.*
~Hát ehhez még tanulnom kell.~
*Szívesen megkérdezné honnan jött, de tudja hogy csak saját fejlődése érdekében támasztott kérdések, pont olyan átlagos érdeklődésnek hatnának, mintha "valóban érdekelné a dolog". Tehát nem teszi föl ezt a kérdést. Cserébe mondandója zavaros végkimenetele alapján, és az eddigi, furcsán, mégis megmagyarázható szívtelen gondolatok szerint azonnal bolondnak titulálja, mikor otthagyja, és ellép mellette Arthenior felé véve ezzel az irányt.*
~Ennek mi értelme volt?~
*Kérdez magában értelmetlen fintorral az arcán ahogy utána néz. Ő is arra tartana...*
~De olyan kínos volna utána menni. Most maradjak még? De mi van ha keresnek a villában? Most alig akad ott bárki a múltkori incidens óta. Nehéz dolog. Háhh...~
*Mondja magában és úgy gondolja, tökéletes lenne az a megoldás, ha a lehető legközömbösebben haladna el mellette. Gyorsan sétál hatalmas lábaival.*
~Vagy lehetnék kedves is.~
*Gondolja magában, talán mint végső opció. Alapvetően aranyos lány, de nem szereti az idegeneket, vagy akik szerinte "erőre születtek". Hát mégis e mellet dönt. Hamar utoléri az orkot, egy két lépés csupán, és semmi színjáték, vagy sallang. Csak szimplán feltesz egy kérdést.*
-Merre tartasz? Hátha segíthetek?
4277. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-24 12:47:35
Üzenet elküldve: 2016-07-24 12:47:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hiellia Dannue//
*Vicros a szokásos feszes tartásával és halálos nyugalmával érkezik meg a tisztásra. Körbenéz egy kicsit, majd leül valahova a fűbe, nem nézi, hogy hol vannak többen, hol vannak kevesebben, nem érdekli az ilyesmi. Előveszi a füzetet, amibe azt a vázlatot rajzolta a Holdudvarban a fáról és a rajta átszűrődő fényekről és teljes nyugalommal folytatja tovább. Pár perc múlva abbahagyja és csak néz ki bambán a fejéből, úgy érzi, hogy hiányzik még valami. Arra vár, hogy majd ez a hely ihletet ad neki. És bizony ad is. Megpillant egy sötételf nőt, teljesen lenyűgözi a látványa, Vicros úgy érzi, hogy ez a finom alak hiányzik az ő képéről. Bőszen rajzolni kezd, közben fel-felnéz, hogy minél hitelesebben papírra vethesse a nőt.*
*Vicros a szokásos feszes tartásával és halálos nyugalmával érkezik meg a tisztásra. Körbenéz egy kicsit, majd leül valahova a fűbe, nem nézi, hogy hol vannak többen, hol vannak kevesebben, nem érdekli az ilyesmi. Előveszi a füzetet, amibe azt a vázlatot rajzolta a Holdudvarban a fáról és a rajta átszűrődő fényekről és teljes nyugalommal folytatja tovább. Pár perc múlva abbahagyja és csak néz ki bambán a fejéből, úgy érzi, hogy hiányzik még valami. Arra vár, hogy majd ez a hely ihletet ad neki. És bizony ad is. Megpillant egy sötételf nőt, teljesen lenyűgözi a látványa, Vicros úgy érzi, hogy ez a finom alak hiányzik az ő képéről. Bőszen rajzolni kezd, közben fel-felnéz, hogy minél hitelesebben papírra vethesse a nőt.*
4276. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 21:50:05
Üzenet elküldve: 2016-07-23 21:50:05
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árva Lazyar//
- Senki nem kért rá, hogy magyarázkodj. Ha magyarázkodni akarsz, az te döntésed, ha nem akkor pedig semminek nem állsz ellent. *mondja, egyre csak közeledve a látszólag igencsak dacos lány felé.
Nem nagyon érti meg a másik amiről beszél. De ez nem szokatlan a számára. Sokszor nem értik, miről beszél, főleg ha még egy olyasvalakivel vált szót, akivel eleve más kultúrából származnak minden téren. A lány pedig ember - elsőre legalábbis úgy tűnik - és keleti, nem pedig nyugati, mint ő. Már ez is épp elég volna ahhoz, hogy elbeszéljenek egymás mellett.
De az ork egészen érti, hogy miről van itt szó. Ugyanarról, mint mindenki másnál. Felül akarnak kerekedni. Hogy miért? Mert nem értik, hogy nincs semmi, amin felülkerekedhetnének.*
- Nem vagyok az anyád, se a Tiéd, se senkié. Ugyanakkor ugyanannyi közöm van hozzád, mint mindenkinek minden máshoz. Azért mondanád el mégis, mert én szépen megkérdeztem, Te pedig illően válaszolsz. És azért érdekel, mert igen különleges a heg, ami rajtad van. Mágikus, ugye? Ez egy jel.
*Megáll a lány előtt, egészen közel hozzá, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszerűen az arcához nyúl, hogy megérintse a heget. Ha engedi a másik, akkor sikerül is neki, és kissé megsimítja azt, ha pedig nem, akkor leereszti maga mellé fekete karmos kezeit.*
- Nem sajnálom a vak asszonyt, mert ugyanolyan, mint Te vagy én. Ugyanígy nem sajnálom a nyomorék koldust, sem a nincstelenné vált gazdagot, vagy a szüleit elvesztett árvát. Senkinek sem egyszerűbb, és senkinek sem jobb. Az erő pedig... *levegőt vesz.*
- Az erő az, amikor felfeded az arcod egy idegen előtt, még ha tudod is, hogy mit kaphatsz cserébe... az erő az, amikor mindened elveszett, mégis talpra állsz. Az erő az... amikor a semmiből is képesek vagyunk valami újat teremteni. *mondja kissé szigorú hangnemben. Ám ekkor kap egy gúnyos monológot, és minden bizonnyal a beszélgetés lezárásának szánva. Ekkor ismét elmosolyodik.*
- Szegény gyermek... *sóhajt fel.*-És szegény városiak. Ha nem szeretik a kérdéseket, melyeket ők feleslegesnek látnak, de sosem azok... akkor Arthenior máris elveszett. *utal egy kicsit arra, hogy talán veszély fenyegeti a várost, de most ő szúr ezzel oda egyet, ha van bármi sikere a mondatnak, és a lánnyal ellentétben ő valóban hátat fordít a másiknak, és hosszú léptekben indul meg a város felé.*
- Senki nem kért rá, hogy magyarázkodj. Ha magyarázkodni akarsz, az te döntésed, ha nem akkor pedig semminek nem állsz ellent. *mondja, egyre csak közeledve a látszólag igencsak dacos lány felé.
Nem nagyon érti meg a másik amiről beszél. De ez nem szokatlan a számára. Sokszor nem értik, miről beszél, főleg ha még egy olyasvalakivel vált szót, akivel eleve más kultúrából származnak minden téren. A lány pedig ember - elsőre legalábbis úgy tűnik - és keleti, nem pedig nyugati, mint ő. Már ez is épp elég volna ahhoz, hogy elbeszéljenek egymás mellett.
De az ork egészen érti, hogy miről van itt szó. Ugyanarról, mint mindenki másnál. Felül akarnak kerekedni. Hogy miért? Mert nem értik, hogy nincs semmi, amin felülkerekedhetnének.*
- Nem vagyok az anyád, se a Tiéd, se senkié. Ugyanakkor ugyanannyi közöm van hozzád, mint mindenkinek minden máshoz. Azért mondanád el mégis, mert én szépen megkérdeztem, Te pedig illően válaszolsz. És azért érdekel, mert igen különleges a heg, ami rajtad van. Mágikus, ugye? Ez egy jel.
*Megáll a lány előtt, egészen közel hozzá, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszerűen az arcához nyúl, hogy megérintse a heget. Ha engedi a másik, akkor sikerül is neki, és kissé megsimítja azt, ha pedig nem, akkor leereszti maga mellé fekete karmos kezeit.*
- Nem sajnálom a vak asszonyt, mert ugyanolyan, mint Te vagy én. Ugyanígy nem sajnálom a nyomorék koldust, sem a nincstelenné vált gazdagot, vagy a szüleit elvesztett árvát. Senkinek sem egyszerűbb, és senkinek sem jobb. Az erő pedig... *levegőt vesz.*
- Az erő az, amikor felfeded az arcod egy idegen előtt, még ha tudod is, hogy mit kaphatsz cserébe... az erő az, amikor mindened elveszett, mégis talpra állsz. Az erő az... amikor a semmiből is képesek vagyunk valami újat teremteni. *mondja kissé szigorú hangnemben. Ám ekkor kap egy gúnyos monológot, és minden bizonnyal a beszélgetés lezárásának szánva. Ekkor ismét elmosolyodik.*
- Szegény gyermek... *sóhajt fel.*-És szegény városiak. Ha nem szeretik a kérdéseket, melyeket ők feleslegesnek látnak, de sosem azok... akkor Arthenior máris elveszett. *utal egy kicsit arra, hogy talán veszély fenyegeti a várost, de most ő szúr ezzel oda egyet, ha van bármi sikere a mondatnak, és a lánnyal ellentétben ő valóban hátat fordít a másiknak, és hosszú léptekben indul meg a város felé.*
4275. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 21:14:46
Üzenet elküldve: 2016-07-23 21:14:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjtáncos Ruara//
~A lány nincs tisztában a szerep fogalmával. De ezt nem róhatom fel neki. Ork.~
*Hatalmas szerencséje, hogy ez nem csúszik ki a száján, ez a halvány előítéletes, "fajizmus". Egyszerűen csak ignorálja az özönlő provokáló kérdéseket. Azaz mégsem. Sokáig próbálja semmibe venni, ezer dolga van, és ez a legkisebb. Aztán még sem sikerül, agyának a tudálékos kioktató részén ég a "kiselőadás" fáklya. De még hogy! Sőt! Nem fáklya, egyenest tábortűz, de elfojtja. Azért egy pislákolásnyi fényt kiereszt, hogy jelezze, menyire "nem érdekli".*
-Nem magyarázkodom senkinek. Bárkinek meg főleg nem.
*Mondja, persze ha tényleg nem érdekelné a dolog, csak szimplán ott hagyná. De van valami a lányban, ami érdekli Yar-t. Ezért nem megy sehova. Áll és nem feltűnően megnézi magának. Keresmi mi ilyen furcsa rajta.*
~Talán az összhatás.~
*Tanakodik magában.*
~Miért érdekli ennyire a heg?~
*Tanakodik tovább, és egyre több kérdést számol, limitált menyiséget befogadó agya. Újra rájön, hogy nem kellene vele törődni, de nem tud vele nem törődni. Nem ellenségeskedő, mintsem távolságtartó válasz érkezik.*
-Anyám vagy te nekem? Miért mondanám el? Miért érdekel? Szerinted mi az erő? Miért nem sajnálnál egy vak asszonyt aki az erdőbe tévedt? Miért teszel fel ennyi kérdést?
*Vág vissza, hogy éreztesse milyen egy igazi kérdésáradat. Felhúzza jobb szemöldökét, és ezzel egy olyan arckompozíciót kölcsönöz magának mintha azt mondaná: "Nos? Győztem?". Ezt is hozzászámolja feltett kérdéseihez, és sajnos még így sem. Több kérdést tett fel a jövevény, mint ő. Ezen e kicsit bosszankodik belül, de rájön, hogy megint értelmetlen bosszantania magát, amin persze tovább bosszantja magát. Vet egy nyálalgó, műbájos mosolyt és egy halvány pukedlit. Ezzel a cinikus egyveleggel döf egy utolsót mielőtt hátat fordítana az orknak.*
-Üdv Artheniorban. Egy jó tanács: Itt nem szeretik a felesleges kérdéseket.
*Mondja majd végül, szándékával ellentétesen nem fordul meg. Várja a hatást, nem rezdülő arccal.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.07.24 11:03:28, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
~A lány nincs tisztában a szerep fogalmával. De ezt nem róhatom fel neki. Ork.~
*Hatalmas szerencséje, hogy ez nem csúszik ki a száján, ez a halvány előítéletes, "fajizmus". Egyszerűen csak ignorálja az özönlő provokáló kérdéseket. Azaz mégsem. Sokáig próbálja semmibe venni, ezer dolga van, és ez a legkisebb. Aztán még sem sikerül, agyának a tudálékos kioktató részén ég a "kiselőadás" fáklya. De még hogy! Sőt! Nem fáklya, egyenest tábortűz, de elfojtja. Azért egy pislákolásnyi fényt kiereszt, hogy jelezze, menyire "nem érdekli".*
-Nem magyarázkodom senkinek. Bárkinek meg főleg nem.
*Mondja, persze ha tényleg nem érdekelné a dolog, csak szimplán ott hagyná. De van valami a lányban, ami érdekli Yar-t. Ezért nem megy sehova. Áll és nem feltűnően megnézi magának. Keresmi mi ilyen furcsa rajta.*
~Talán az összhatás.~
*Tanakodik magában.*
~Miért érdekli ennyire a heg?~
*Tanakodik tovább, és egyre több kérdést számol, limitált menyiséget befogadó agya. Újra rájön, hogy nem kellene vele törődni, de nem tud vele nem törődni. Nem ellenségeskedő, mintsem távolságtartó válasz érkezik.*
-Anyám vagy te nekem? Miért mondanám el? Miért érdekel? Szerinted mi az erő? Miért nem sajnálnál egy vak asszonyt aki az erdőbe tévedt? Miért teszel fel ennyi kérdést?
*Vág vissza, hogy éreztesse milyen egy igazi kérdésáradat. Felhúzza jobb szemöldökét, és ezzel egy olyan arckompozíciót kölcsönöz magának mintha azt mondaná: "Nos? Győztem?". Ezt is hozzászámolja feltett kérdéseihez, és sajnos még így sem. Több kérdést tett fel a jövevény, mint ő. Ezen e kicsit bosszankodik belül, de rájön, hogy megint értelmetlen bosszantania magát, amin persze tovább bosszantja magát. Vet egy nyálalgó, műbájos mosolyt és egy halvány pukedlit. Ezzel a cinikus egyveleggel döf egy utolsót mielőtt hátat fordítana az orknak.*
-Üdv Artheniorban. Egy jó tanács: Itt nem szeretik a felesleges kérdéseket.
*Mondja majd végül, szándékával ellentétesen nem fordul meg. Várja a hatást, nem rezdülő arccal.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.07.24 11:03:28, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
4274. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:44:43
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:44:43
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árva Lazyar//
- Sajnáljalak?
*Egy pillanatig döbbentnek tűnő kerek szemmel nézi a lányt... aztán egyszerre csak felkacag. Jóízűen nevet és nevet, és nem tűnik túl meglepettnek akkor sem, amikor visszapillantva már a másik egész arcát, és annak másik ép szemét láthatja.
Hiszen pont erről beszélt. Hogy gyanús neki az egész, ahogyan valaki vakon csetlik botlik az erdőben. Ha valóban vak volna, mit keresne itt? Eljött ide meghalni? Más értelme nem volna. Aki valóban vak, az a városban koldul, vagy élvezi a gazdagok kényelmét, ha olyan.*
- Ugyan, minek kell neked a sajnálatom és a szánakozásom? Tényleg jobb lesz neked tőle? Az kell, hogy egy vadidegen feletted szomorkodjon a nyomorodon? És miért vesselek meg? Azért, mert vaknak tettetted magad? Nem elég szánni való az, aki szánt szándékkal tenné magát sajnálatra méltóbbá. *mondja, még mindig széles vigyorral arcán. Különösen elállnak ettől a nagy agyarai.*
- Könnyű a dolgom... ch.*morfondírozik hangosan.*- Senkinek sem könnyű soha. *morogja eztán.*
- És úgy látom, egészen más elképzeléseink vannak az erőről.
*A lány elteszi a tőröket, és tovább beszél. Ruara viszont most megindul felé. Lassan, nem fenyegetően, de közeledik.*
- Nem feleltél a kérdésemre. *mondja aztán.*- Honnan a heg? *kérdzei eztán ismét, tekintetével leplezetlenül vizslatva az említett részt a lány arcán.*
- Sajnáljalak?
*Egy pillanatig döbbentnek tűnő kerek szemmel nézi a lányt... aztán egyszerre csak felkacag. Jóízűen nevet és nevet, és nem tűnik túl meglepettnek akkor sem, amikor visszapillantva már a másik egész arcát, és annak másik ép szemét láthatja.
Hiszen pont erről beszélt. Hogy gyanús neki az egész, ahogyan valaki vakon csetlik botlik az erdőben. Ha valóban vak volna, mit keresne itt? Eljött ide meghalni? Más értelme nem volna. Aki valóban vak, az a városban koldul, vagy élvezi a gazdagok kényelmét, ha olyan.*
- Ugyan, minek kell neked a sajnálatom és a szánakozásom? Tényleg jobb lesz neked tőle? Az kell, hogy egy vadidegen feletted szomorkodjon a nyomorodon? És miért vesselek meg? Azért, mert vaknak tettetted magad? Nem elég szánni való az, aki szánt szándékkal tenné magát sajnálatra méltóbbá. *mondja, még mindig széles vigyorral arcán. Különösen elállnak ettől a nagy agyarai.*
- Könnyű a dolgom... ch.*morfondírozik hangosan.*- Senkinek sem könnyű soha. *morogja eztán.*
- És úgy látom, egészen más elképzeléseink vannak az erőről.
*A lány elteszi a tőröket, és tovább beszél. Ruara viszont most megindul felé. Lassan, nem fenyegetően, de közeledik.*
- Nem feleltél a kérdésemre. *mondja aztán.*- Honnan a heg? *kérdzei eztán ismét, tekintetével leplezetlenül vizslatva az említett részt a lány arcán.*
4273. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:27:51
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:27:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjtáncos Ruara//
~Mi az fenéről beszél ez?~
*Ridegen hallgatja végig a mondandót, teljes mozdulatlanságban. Kicsit zavaros elmerendszerébe beérkező kérdések elcímkéződnek valahol, és rossz polcra kerülnek, vagy csak a félkészségben nem tudja hova tenni amit a lány mondott, de teljes a kép zavar.*
-Igen. Sajnálj.
*Mondja ki végül a konklúzióját, egy gyors agypörgetésnek.*
~Végtére nem rántott fegyvert, talán nincs mitől tartanom.~
*Lassan, görnyedt pózából fölegyenesedik, és izzasztó haját is elsöpri az útból. Az álca megszakadt.*
~De bevált.~
*Aminek ő nagyon örül.*
-Sajnálj, vess meg, és szánj! Bízd el magad, és mikor azt hinnéd könnyű a dolgod, lehet hogy fal van a köd mögött, te meg belefutottál.
~Milyen jó kis vers volna. Megírásra vár.~
-Vannak akik nem erőre lettek teremtve. Azoknak csak ez marad.
*Zárja kis beszédét, s végül tőreit, is elteszi deréktokjába. Ridegen néz a nőre, s nem leplezi értetlenségét láttán rajta, és meghökken a kérdésen.*
-Ügyetlen voltam, és elővigyázatlan. Tanulópénz. Azóta ezt nem követem el.
*Teszi hozzá, utalva előbbi maskarás kis trükkjére, elővigyázatosság címen. Amint a forradásra kerül a szó teljes, egyébként keskeny, mellszélességében kihúzza magát, és büszke arccal hordja hegét.*
~Hiszen a varázslat sikerült! Egyből. Tanulás nélkül. Igaz balul, de elsült.~
*Azóta fordult meg az élete.*
~Mi az fenéről beszél ez?~
*Ridegen hallgatja végig a mondandót, teljes mozdulatlanságban. Kicsit zavaros elmerendszerébe beérkező kérdések elcímkéződnek valahol, és rossz polcra kerülnek, vagy csak a félkészségben nem tudja hova tenni amit a lány mondott, de teljes a kép zavar.*
-Igen. Sajnálj.
*Mondja ki végül a konklúzióját, egy gyors agypörgetésnek.*
~Végtére nem rántott fegyvert, talán nincs mitől tartanom.~
*Lassan, görnyedt pózából fölegyenesedik, és izzasztó haját is elsöpri az útból. Az álca megszakadt.*
~De bevált.~
*Aminek ő nagyon örül.*
-Sajnálj, vess meg, és szánj! Bízd el magad, és mikor azt hinnéd könnyű a dolgod, lehet hogy fal van a köd mögött, te meg belefutottál.
~Milyen jó kis vers volna. Megírásra vár.~
-Vannak akik nem erőre lettek teremtve. Azoknak csak ez marad.
*Zárja kis beszédét, s végül tőreit, is elteszi deréktokjába. Ridegen néz a nőre, s nem leplezi értetlenségét láttán rajta, és meghökken a kérdésen.*
-Ügyetlen voltam, és elővigyázatlan. Tanulópénz. Azóta ezt nem követem el.
*Teszi hozzá, utalva előbbi maskarás kis trükkjére, elővigyázatosság címen. Amint a forradásra kerül a szó teljes, egyébként keskeny, mellszélességében kihúzza magát, és büszke arccal hordja hegét.*
~Hiszen a varázslat sikerült! Egyből. Tanulás nélkül. Igaz balul, de elsült.~
*Azóta fordult meg az élete.*
4272. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:09:45
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:09:45
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árva Lazyar//
*A kérdésére nem érkezik válasz, viszont néhány lélegzetvételnyi idő múlva egy csuklyás alak botorkál ki a bokorból. Egészen magasnak tűnik, Ruara pedig érdeklődve dönti oldalra a fejét, ahogyan szemléli őt.
Végül megszólal az alak... és nem kell sokkal közelebb mennie, hogy a nő meglássa az arcát csúfító hosszúkás sebhelyet, és a szürke, élettelen tekintetet. Akár egy élőholt.
Különös, hogy Artheniorhoz érkezve pont egy ilyen az első tekintet, amelyet meglát. Élettelen, akár a mágia által irányított holtak. Mi ez, ha nem a sors?*
- Valóban?
*Tényleg, mintha vak volna. Sőt... igazából szinte egészen biztos, hogy az. De gyanús neki, hogy a lány másik szeme el van takarva.*
- És szeretnéd, ha sajnálnálak? *kérdezi.*- Attól lenne jobb neked? Attól lennél erősebb? *fordul a lány felé, és borostyán szemeit rászegezi.*
- Ha sosem látod akivel beszélsz, százszor erősebb vagy másképp, ha ilyen messzire kijöttél az erdőbe. Mert biztosan nem itt élsz. Ahhoz túl zajos vagy. *vonja le a következtetést, és egy ideig nem szól semmit. Elég célzást tett így elsőre.*
- Honnan van a heg? *kérdezi aztán, mindenféle tolerancia és sajnálkozás nélkül, csak tárgyilagosan. Még mindig nem nyúl a fegyvereiért, habár a másik kezében tőrök vannak. Nem becsüli alá azt, aki látszólag vakon fegyverrel hadakozna... de nem érzi, hogy szükséges lenne védekeznie ellene.*
*A kérdésére nem érkezik válasz, viszont néhány lélegzetvételnyi idő múlva egy csuklyás alak botorkál ki a bokorból. Egészen magasnak tűnik, Ruara pedig érdeklődve dönti oldalra a fejét, ahogyan szemléli őt.
Végül megszólal az alak... és nem kell sokkal közelebb mennie, hogy a nő meglássa az arcát csúfító hosszúkás sebhelyet, és a szürke, élettelen tekintetet. Akár egy élőholt.
Különös, hogy Artheniorhoz érkezve pont egy ilyen az első tekintet, amelyet meglát. Élettelen, akár a mágia által irányított holtak. Mi ez, ha nem a sors?*
- Valóban?
*Tényleg, mintha vak volna. Sőt... igazából szinte egészen biztos, hogy az. De gyanús neki, hogy a lány másik szeme el van takarva.*
- És szeretnéd, ha sajnálnálak? *kérdezi.*- Attól lenne jobb neked? Attól lennél erősebb? *fordul a lány felé, és borostyán szemeit rászegezi.*
- Ha sosem látod akivel beszélsz, százszor erősebb vagy másképp, ha ilyen messzire kijöttél az erdőbe. Mert biztosan nem itt élsz. Ahhoz túl zajos vagy. *vonja le a következtetést, és egy ideig nem szól semmit. Elég célzást tett így elsőre.*
- Honnan van a heg? *kérdezi aztán, mindenféle tolerancia és sajnálkozás nélkül, csak tárgyilagosan. Még mindig nem nyúl a fegyvereiért, habár a másik kezében tőrök vannak. Nem becsüli alá azt, aki látszólag vakon fegyverrel hadakozna... de nem érzi, hogy szükséges lenne védekeznie ellene.*
4271. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:04:44
Üzenet elküldve: 2016-07-23 20:04:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjtáncos Ruara//
*Balszerencséjére meghallotta a réten álló lény, az ő balfácánkodását. Szerencsétlen eset.*
~Átkozott jó füle van.~
*Bosszankodik magában, hogy ne kelljen magát felelősségre vonnia. Persze tudja, hogy volt olyan hangos, hogy bárki meghallotta volna olyan közelségből. Viszont ami ő hall az már érdekes. Az alakra, tartásra, és eddig csak sziluettre látszódó, beazonosíthatatlan lény hangja is beleillik a képbe. Nem tudja, sem fajhoz, sem hovatartozáshoz kapcsolni a dolgot. Csak a nemében biztos a jövevénynek.*
~Északi ember nő, vagy törp, esetleg ork nőstény? Dialektussal beszél ez világos, de honnan?~
*Kutat vissza emlékeiben. Úgy is félig a pakolás kellős közepén van, könnyen talál északiakat akikkel valaha beszélt, és hamar megállapítja, hogy a pipafüstös északi ridegség, más mint amit most hall.*
~Egy ork nőt, viszont nehéz lenne megijeszteni egy sebhellyel. Gondolom élete során nem kislányokkal riogatták.~
*Állapodik meg a mellet, hogy legalább ez nem okoz bajt. Azonban nem túl szelíd faj, ezt meg kell hagyni.*
~Mégis mivel húzom tovább, ha elengedem a fülem mellet, és itt a bozótban kap el... Vagy a réten, ahol talán van esélyem gyorsabbnak lenni?~
*Gyors felesleges valószínűségszámítás. Persze, hogy az utóbbi. De azért ő szereti a hatásos belépőt, tehát kicsit vár, tényleg nem sokat, csak egy két lélegzett vételnyit. Haját ezalatt a jó szeme elé rendezgeti, és feljebb tolja fején a szövetet, s így botorkál elő a bokorból. Tökéletesen játszva az esetlen, vak lányt. Annak is látszik, hiszen csak sebhelyes, szürke, semmiberévedő szeme látszik csak. Rideg hangon teszi hozzá*
-Tudod én sosem láthatom akivel beszélek.
*Balszerencséjére meghallotta a réten álló lény, az ő balfácánkodását. Szerencsétlen eset.*
~Átkozott jó füle van.~
*Bosszankodik magában, hogy ne kelljen magát felelősségre vonnia. Persze tudja, hogy volt olyan hangos, hogy bárki meghallotta volna olyan közelségből. Viszont ami ő hall az már érdekes. Az alakra, tartásra, és eddig csak sziluettre látszódó, beazonosíthatatlan lény hangja is beleillik a képbe. Nem tudja, sem fajhoz, sem hovatartozáshoz kapcsolni a dolgot. Csak a nemében biztos a jövevénynek.*
~Északi ember nő, vagy törp, esetleg ork nőstény? Dialektussal beszél ez világos, de honnan?~
*Kutat vissza emlékeiben. Úgy is félig a pakolás kellős közepén van, könnyen talál északiakat akikkel valaha beszélt, és hamar megállapítja, hogy a pipafüstös északi ridegség, más mint amit most hall.*
~Egy ork nőt, viszont nehéz lenne megijeszteni egy sebhellyel. Gondolom élete során nem kislányokkal riogatták.~
*Állapodik meg a mellet, hogy legalább ez nem okoz bajt. Azonban nem túl szelíd faj, ezt meg kell hagyni.*
~Mégis mivel húzom tovább, ha elengedem a fülem mellet, és itt a bozótban kap el... Vagy a réten, ahol talán van esélyem gyorsabbnak lenni?~
*Gyors felesleges valószínűségszámítás. Persze, hogy az utóbbi. De azért ő szereti a hatásos belépőt, tehát kicsit vár, tényleg nem sokat, csak egy két lélegzett vételnyit. Haját ezalatt a jó szeme elé rendezgeti, és feljebb tolja fején a szövetet, s így botorkál elő a bokorból. Tökéletesen játszva az esetlen, vak lányt. Annak is látszik, hiszen csak sebhelyes, szürke, semmiberévedő szeme látszik csak. Rideg hangon teszi hozzá*
-Tudod én sosem láthatom akivel beszélek.
4270. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 19:21:21
Üzenet elküldve: 2016-07-23 19:21:21
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árva Lazyar//
*Csend és béke honol, akárcsak az erdőben.
Madarak csivitelnek a fák között, tücskök zúgnak a fűben, de ezen kívül nem hallani más zajt, csak az erdő halk motozását. Ez a csend számára. Az a csend, amely nem fülrepesztő és üres, hanem az, ami békés és nyugodt. Ami természetes.
A meleggel az arcán, a száraz fű illatával az otthont idézik benne. Valahol neki is hiányzik, ami ott volt. Valahol. Valahol pedig ő mindig és mindenben más volt kezdettől fogva.
Ekkor lesz figyelmes valami furcsa reccsenésre, és nyomban odakapja a fejét. Ám nem nyúl semmilyen fegyverért. Főképp nem akkor, amikor meghall valami halk szitkozódásfélét. Mintha egy lány hangja volna.*
- Ki van ott? *szólal még kissé rekedtes, de szokatlanul fiatalos és egészen lágy hangján. Szokatlan egy orktól, ahogyan a külseje is az. Már akkor is az volna, ha csak a derékig érő, felül összefogott kék haját vennénk számításba. Nemhogy még az arcát, ami eléggé... nos, mondjuk úgy, egészen elfogadható.*
- Gyere elő! Nem szeretem ha nem látom azt, akihez beszélek.
*Ahogyan a szavakat kiejti az is szokatlan. Egyrészt, mert orkhoz képest egészen választékosan beszél... másrészt pedig mert eleve nehezebben szólal meg egy ork az emberi nyelven az agyarai miatt, harmad részt pedig valami különös, háttér akcentusa is van.
Mozdulatlanul áll tovább a tisztáson, még mindig nem nyúlva semmilyen fegyver után, és csak vár. Úgyis minden úgy történik majd, ahogyan történnie kell.*
*Csend és béke honol, akárcsak az erdőben.
Madarak csivitelnek a fák között, tücskök zúgnak a fűben, de ezen kívül nem hallani más zajt, csak az erdő halk motozását. Ez a csend számára. Az a csend, amely nem fülrepesztő és üres, hanem az, ami békés és nyugodt. Ami természetes.
A meleggel az arcán, a száraz fű illatával az otthont idézik benne. Valahol neki is hiányzik, ami ott volt. Valahol. Valahol pedig ő mindig és mindenben más volt kezdettől fogva.
Ekkor lesz figyelmes valami furcsa reccsenésre, és nyomban odakapja a fejét. Ám nem nyúl semmilyen fegyverért. Főképp nem akkor, amikor meghall valami halk szitkozódásfélét. Mintha egy lány hangja volna.*
- Ki van ott? *szólal még kissé rekedtes, de szokatlanul fiatalos és egészen lágy hangján. Szokatlan egy orktól, ahogyan a külseje is az. Már akkor is az volna, ha csak a derékig érő, felül összefogott kék haját vennénk számításba. Nemhogy még az arcát, ami eléggé... nos, mondjuk úgy, egészen elfogadható.*
- Gyere elő! Nem szeretem ha nem látom azt, akihez beszélek.
*Ahogyan a szavakat kiejti az is szokatlan. Egyrészt, mert orkhoz képest egészen választékosan beszél... másrészt pedig mert eleve nehezebben szólal meg egy ork az emberi nyelven az agyarai miatt, harmad részt pedig valami különös, háttér akcentusa is van.
Mozdulatlanul áll tovább a tisztáson, még mindig nem nyúlva semmilyen fegyver után, és csak vár. Úgyis minden úgy történik majd, ahogyan történnie kell.*
4269. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 19:08:37
Üzenet elküldve: 2016-07-23 19:08:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Éjtáncos Ruara//
*Agyának raktárszobáját éppen kitakarítja. Mindent, kvázi kiszór a folyosóra, amíg ő port töröl és sepreget. Saját problémái, és személyes sérelmei a felesleges kosz, amit ki kell mosnia ebből a szellemi fészerből. Meditálásnak igen csak fura, de ezt hamar tisztázza magában.*
~Aki évekig cselédlány, és szobákat takarít, annak a meditáció is mehet ilyesképp.~
*Mondja, majd tovább, mély lélegzetvételekkel próbálja kifújni a haszontalan problémákat, és megtartani a hasznos, megoldásra váró küldetéseit. Ezek persze nem valami hatalmas életcélok, csak a napokban a sok munka miatt összezavarodott egy kicsit. Mindezalatt, a munkáival sem szeretne elmaradni, hű, és segítőkész akar lenni gazdájához, és családjához, no meg persze a tanulással sem akar elmaradni. Tehát csak meditálgatni nem lenne ideje, ha nem lenne szükséges. Nem a legfigyelmesebb ekkor, mégis mintha megütné a fülét valami.*
~Mi volt ez?~
*Feltételezett, furcsa transzát megborítva magában, teszi föl magának a költői kérdést. Azonnal besunnyog egy bokor mögé, és onnan néz körül. Egy az erdőből, kifele baktató elsőre beazonosíthatatlan lény közeledik erre. Mivel, mágiából még igen igen tudatlan, és kezdő, és eléggé bizalmatlan, így mindkét kezébe tőrt ragad, alkartartásban, ahogy régen azt tanították neki. Persze a lény méreteihez képest, ez csekély játék csupán, és ő sem forgatja valami ügyesen. De megnyugtatja, hogy van a kezében valami, amivel legalább a véletlen megmentheti az életét ha arról van szó.*
~Ha meglát, és megijed, még nekem támad. Várjuk meg mi sül ki belőle.~
*Csitítja magát nyugalomra, és barnászöld, lápszín kabátjának csuklyáját az arcába hajtja. Leginkább a sebhelyt tartják ijesztőnek az emberek, és ezért szoktak rögtön ellenszenvvel reagálni a lány felé. Ehhez már hozzászokott. Hosszú lábai, és egyenes gerince azonnali ugráshoz van bekészítve. A nyurga lány amúgy is fura mozgással rendelkezik magassága, és vékonysága végett, s ezen nem segít osonása, amit nem csinál túlzottan jól. Kíváncsisága hajtja a lény felé ezért tesz egy két lépést a csalitosban. Egy két hangos lépést. Egy ág zöld gally törést is szenved.*
-Hogy a fene...
*Szalad ki a fogai között, persze halk sóhajként, de azért esetleg hallhatóan.*
~Hogy a fene. Nem tudod befogni a szádat.~
*Agyának raktárszobáját éppen kitakarítja. Mindent, kvázi kiszór a folyosóra, amíg ő port töröl és sepreget. Saját problémái, és személyes sérelmei a felesleges kosz, amit ki kell mosnia ebből a szellemi fészerből. Meditálásnak igen csak fura, de ezt hamar tisztázza magában.*
~Aki évekig cselédlány, és szobákat takarít, annak a meditáció is mehet ilyesképp.~
*Mondja, majd tovább, mély lélegzetvételekkel próbálja kifújni a haszontalan problémákat, és megtartani a hasznos, megoldásra váró küldetéseit. Ezek persze nem valami hatalmas életcélok, csak a napokban a sok munka miatt összezavarodott egy kicsit. Mindezalatt, a munkáival sem szeretne elmaradni, hű, és segítőkész akar lenni gazdájához, és családjához, no meg persze a tanulással sem akar elmaradni. Tehát csak meditálgatni nem lenne ideje, ha nem lenne szükséges. Nem a legfigyelmesebb ekkor, mégis mintha megütné a fülét valami.*
~Mi volt ez?~
*Feltételezett, furcsa transzát megborítva magában, teszi föl magának a költői kérdést. Azonnal besunnyog egy bokor mögé, és onnan néz körül. Egy az erdőből, kifele baktató elsőre beazonosíthatatlan lény közeledik erre. Mivel, mágiából még igen igen tudatlan, és kezdő, és eléggé bizalmatlan, így mindkét kezébe tőrt ragad, alkartartásban, ahogy régen azt tanították neki. Persze a lény méreteihez képest, ez csekély játék csupán, és ő sem forgatja valami ügyesen. De megnyugtatja, hogy van a kezében valami, amivel legalább a véletlen megmentheti az életét ha arról van szó.*
~Ha meglát, és megijed, még nekem támad. Várjuk meg mi sül ki belőle.~
*Csitítja magát nyugalomra, és barnászöld, lápszín kabátjának csuklyáját az arcába hajtja. Leginkább a sebhelyt tartják ijesztőnek az emberek, és ezért szoktak rögtön ellenszenvvel reagálni a lány felé. Ehhez már hozzászokott. Hosszú lábai, és egyenes gerince azonnali ugráshoz van bekészítve. A nyurga lány amúgy is fura mozgással rendelkezik magassága, és vékonysága végett, s ezen nem segít osonása, amit nem csinál túlzottan jól. Kíváncsisága hajtja a lény felé ezért tesz egy két lépést a csalitosban. Egy két hangos lépést. Egy ág zöld gally törést is szenved.*
-Hogy a fene...
*Szalad ki a fogai között, persze halk sóhajként, de azért esetleg hallhatóan.*
~Hogy a fene. Nem tudod befogni a szádat.~
4268. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 18:57:28
Üzenet elküldve: 2016-07-23 18:57:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*A csodálkozás színlelt, ebben szinte biztos, de nem érdekli. Mégis hogyne hinne bárki a halálban? Talán az egyetlen olyasmi, amiben minden halandó egyformán hisz, csak nem akarják elfogadni. Az persze más kérdés, hogy Lorew előtt megjelent, és testet öltött, de hát ez... ez egy csoda. A szerencse vagy balszerencse olcsó fogalmain ez már régen túlmegy, és még ha akarnák se lehetne egy ilyen mértékű dolgot besorolni a jó és a rossz csoportjai közül valamelyikbe. A szerzetes viszont biztosan nem akar azon gondolkodni, hogy ez jó vagy rossz, őt nem érdekli, számára ez egy megtiszteltetés. A Halál személyesen. Akármi történjen is vele az éjszaka végéig, nem fog tiltakozni ellene.*
- Hiszek *suttogja halkan, majd a folytatással maximálisan egyet tud érteni. Helytelen volt neki könyörögni azért, hogy áldozatot hozhasson érte, Idya el fogja venni, ami kell neki. És akkor, amikor kell neki* Igazad van, a életem... és bármi, amit ajánlani tudnék... teljességgel értéktelen.
*Bocsánatot nem kérhet, azt megtiltotta neki, viszont azért azt fontosnak érzi, hogy kihangsúlyozza, mennyire igaza van a tündérnek. Még ha nyilvánvaló is. Egy pillanatig sem szeretne kételyt ébreszteni sem benne (már ha ez egyáltalán lehetséges volna) sem pedig magában. A következő dolgokkal is teljesen egyet tud érteni, az ő akarata, csak úgy, mint az élete is, jelentéktelen. Talán túlságosan elvesztette a valóságérzetét? Vagy csak most próbálgatja a saját maga határait? A kemény ketrecből kitörve most méregeti, hogy az őt határoló buborék hajszálvékony fala meddig nyújtható? Nem tudná megmagyarázni magának, de hát természetesen nem is akarja. Sem magának, sem a lánynak, egyetlen fontos dolgot szeretne csak kihangsúlyozni:*
Minden kizárólag a te akaratod szerint történik *az, hogy az övé nem számít, majdnem ilyen egyértelmű, következik ebből, és Idya már kihangsúlyozta korábban. Egy mondat ugyanakkor félbeszakad, azonban a szerzetes nem tud sokáig azon tűnődni, hogy vajon, mit nem szeretne a tündér, amit ő sem... Hogy más fájdalmat okozzon Lorewnek? Azt már kijelentette, hogy minden fájdalma az övé, és az ő szava felülírhatatlan. Így ezt már... elintézettnek is tekinti, más pedig nem igazán jut eszébe. Nagyjából ennyi idő múltán kap egy pofont, így a gondolatmenet megszakad, és elvész valahol a homályban, mert neki arra kell figyelnie, amit a lány mond. Egy enyhe bólintással jelzi, hogy megértette, és kitátja a száját, hogy a tündér gondosan beletömködhesse a rongyot. A magyarázatra is bólint egy aprót, bár nem érzi szükségesnek. Addig marad a teljes kiszolgáltatottság állapotában, ameddig csak szükséges. Elvesztette minden lehetőségét arra, hogy varázsoljon valamit, amivel kimentheti magát ebből a helyzetből, így az élete most tényleg csak és kizárólag Idya kezében van. Az az állapot következett be, amelyet már a legelejétől fogva megérdemelt volna a lány, így ebben a pillanatban Lorew úgy érzi, helyén van a világ rendje. Végre tökéletesen érezheti, milyen jelentéktelen kis porszem ő. Eztán a tündér a tőrhöz nyúl, kijjebb húzza kicsit, a föld elengedi ugyan, de a szerzetes nem tudja lehúzni róla a kezeit. Szeretne segíteni a mozdulatban, viszont rosszul méri fel, mit tervez a lány. Igyekszik a földhöz szorítani a kezeit, hogy könnyebben kicsússzon a tőr felfelé, azonban a következő pillanatban megérzi, hogy a penge máshol akart távozni. Egy kétségbeesett nyüszítést hallat, miközben a tőr gyakorlatilag kivágja magát a kézfejéből, majd óvatosan maga elé emeli a kezeit, hogy megszemlélje a végeredményt. A bal kezét a középső, és a gyűrűs ujj közt hasította át, míg a jobb a mutató- és középső ujj mentén vált félig ketté. Néhány másodpercre leszorítja a szemeit, mert a fájdalom egy dolog, de a látványt feldolgozni néhány esetben még sokkal nehezebb. Inkább lehajtja a kezeit maga mellé a földre, és Idxára pillant a szokásos, könyörgő tekintetével. Ezúttal persze egy kis plusz is van benne, bízik abban, hogy újra oda fog térdelni, a könyökhajlatába, ami talán ahhoz kevés lesz, hogy kézfejéből áradó fájdalmat ne érezze, de... legalább mozgatni nem tudja majd. És nem fogja érezni a természetellenesen nagy réseket. Ehelyett a tündér térdei ezúttal a felkarjára nehezednek (már ha a szétoszló súlyát nehéznek lehet nevezni), és a tőr ismét Lorew orrát találja meg. Ezúttal kicsit másképpen, mint korábban, de a szúrás első pillanatától kezdve ugyanazt a borzalmas fájdalmat érzi, és persze újfent patakzani kezdenek a könnyek szeméből. Az első pár pillanatban elhiszi, hogy képes lesz talán halk, tompa hangokkal túladni a fájdalmán, de amint a teljes kín eléri az agyát, nem is beszélve arról, hogy a penge is tovább halad befelé... Kontrollálhatatlan üvöltés szakad fel a torkából, amin viszont az anyag, amivel a szája tele van, épp eleget tompít, így csak némi elhalónak ható, azonban nagyon is folyamatos visítás jut a külvilágnak. Az egész teste remeg, de különösen az arca rándul össze a tör legapróbb moccanására is, és olyan iszonyatos a fájdalom, hogy azt nem is érzi, ahogy két oldalt folyik le az arcán a vér, apró kis patakokban, melyek fentebb néhány ponton összefolynak a könnyeivel, arca alsó részén pedig a nyállal. Meg persze jut bőven a szájába is, de az még idő, amíg a rongygolyó teljesen átengedi magán (ha egyáltalán átengedi valaha) és megérezheti az ízét is.*
*A csodálkozás színlelt, ebben szinte biztos, de nem érdekli. Mégis hogyne hinne bárki a halálban? Talán az egyetlen olyasmi, amiben minden halandó egyformán hisz, csak nem akarják elfogadni. Az persze más kérdés, hogy Lorew előtt megjelent, és testet öltött, de hát ez... ez egy csoda. A szerencse vagy balszerencse olcsó fogalmain ez már régen túlmegy, és még ha akarnák se lehetne egy ilyen mértékű dolgot besorolni a jó és a rossz csoportjai közül valamelyikbe. A szerzetes viszont biztosan nem akar azon gondolkodni, hogy ez jó vagy rossz, őt nem érdekli, számára ez egy megtiszteltetés. A Halál személyesen. Akármi történjen is vele az éjszaka végéig, nem fog tiltakozni ellene.*
- Hiszek *suttogja halkan, majd a folytatással maximálisan egyet tud érteni. Helytelen volt neki könyörögni azért, hogy áldozatot hozhasson érte, Idya el fogja venni, ami kell neki. És akkor, amikor kell neki* Igazad van, a életem... és bármi, amit ajánlani tudnék... teljességgel értéktelen.
*Bocsánatot nem kérhet, azt megtiltotta neki, viszont azért azt fontosnak érzi, hogy kihangsúlyozza, mennyire igaza van a tündérnek. Még ha nyilvánvaló is. Egy pillanatig sem szeretne kételyt ébreszteni sem benne (már ha ez egyáltalán lehetséges volna) sem pedig magában. A következő dolgokkal is teljesen egyet tud érteni, az ő akarata, csak úgy, mint az élete is, jelentéktelen. Talán túlságosan elvesztette a valóságérzetét? Vagy csak most próbálgatja a saját maga határait? A kemény ketrecből kitörve most méregeti, hogy az őt határoló buborék hajszálvékony fala meddig nyújtható? Nem tudná megmagyarázni magának, de hát természetesen nem is akarja. Sem magának, sem a lánynak, egyetlen fontos dolgot szeretne csak kihangsúlyozni:*
Minden kizárólag a te akaratod szerint történik *az, hogy az övé nem számít, majdnem ilyen egyértelmű, következik ebből, és Idya már kihangsúlyozta korábban. Egy mondat ugyanakkor félbeszakad, azonban a szerzetes nem tud sokáig azon tűnődni, hogy vajon, mit nem szeretne a tündér, amit ő sem... Hogy más fájdalmat okozzon Lorewnek? Azt már kijelentette, hogy minden fájdalma az övé, és az ő szava felülírhatatlan. Így ezt már... elintézettnek is tekinti, más pedig nem igazán jut eszébe. Nagyjából ennyi idő múltán kap egy pofont, így a gondolatmenet megszakad, és elvész valahol a homályban, mert neki arra kell figyelnie, amit a lány mond. Egy enyhe bólintással jelzi, hogy megértette, és kitátja a száját, hogy a tündér gondosan beletömködhesse a rongyot. A magyarázatra is bólint egy aprót, bár nem érzi szükségesnek. Addig marad a teljes kiszolgáltatottság állapotában, ameddig csak szükséges. Elvesztette minden lehetőségét arra, hogy varázsoljon valamit, amivel kimentheti magát ebből a helyzetből, így az élete most tényleg csak és kizárólag Idya kezében van. Az az állapot következett be, amelyet már a legelejétől fogva megérdemelt volna a lány, így ebben a pillanatban Lorew úgy érzi, helyén van a világ rendje. Végre tökéletesen érezheti, milyen jelentéktelen kis porszem ő. Eztán a tündér a tőrhöz nyúl, kijjebb húzza kicsit, a föld elengedi ugyan, de a szerzetes nem tudja lehúzni róla a kezeit. Szeretne segíteni a mozdulatban, viszont rosszul méri fel, mit tervez a lány. Igyekszik a földhöz szorítani a kezeit, hogy könnyebben kicsússzon a tőr felfelé, azonban a következő pillanatban megérzi, hogy a penge máshol akart távozni. Egy kétségbeesett nyüszítést hallat, miközben a tőr gyakorlatilag kivágja magát a kézfejéből, majd óvatosan maga elé emeli a kezeit, hogy megszemlélje a végeredményt. A bal kezét a középső, és a gyűrűs ujj közt hasította át, míg a jobb a mutató- és középső ujj mentén vált félig ketté. Néhány másodpercre leszorítja a szemeit, mert a fájdalom egy dolog, de a látványt feldolgozni néhány esetben még sokkal nehezebb. Inkább lehajtja a kezeit maga mellé a földre, és Idxára pillant a szokásos, könyörgő tekintetével. Ezúttal persze egy kis plusz is van benne, bízik abban, hogy újra oda fog térdelni, a könyökhajlatába, ami talán ahhoz kevés lesz, hogy kézfejéből áradó fájdalmat ne érezze, de... legalább mozgatni nem tudja majd. És nem fogja érezni a természetellenesen nagy réseket. Ehelyett a tündér térdei ezúttal a felkarjára nehezednek (már ha a szétoszló súlyát nehéznek lehet nevezni), és a tőr ismét Lorew orrát találja meg. Ezúttal kicsit másképpen, mint korábban, de a szúrás első pillanatától kezdve ugyanazt a borzalmas fájdalmat érzi, és persze újfent patakzani kezdenek a könnyek szeméből. Az első pár pillanatban elhiszi, hogy képes lesz talán halk, tompa hangokkal túladni a fájdalmán, de amint a teljes kín eléri az agyát, nem is beszélve arról, hogy a penge is tovább halad befelé... Kontrollálhatatlan üvöltés szakad fel a torkából, amin viszont az anyag, amivel a szája tele van, épp eleget tompít, így csak némi elhalónak ható, azonban nagyon is folyamatos visítás jut a külvilágnak. Az egész teste remeg, de különösen az arca rándul össze a tör legapróbb moccanására is, és olyan iszonyatos a fájdalom, hogy azt nem is érzi, ahogy két oldalt folyik le az arcán a vér, apró kis patakokban, melyek fentebb néhány ponton összefolynak a könnyeivel, arca alsó részén pedig a nyállal. Meg persze jut bőven a szájába is, de az még idő, amíg a rongygolyó teljesen átengedi magán (ha egyáltalán átengedi valaha) és megérezheti az ízét is.*
4267. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 18:36:16
Üzenet elküldve: 2016-07-23 18:36:16
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árva Lazyar//
*Már jó ideje járja az erdőt.
És már sok-sok hat eltelt azóta, hogy elhagyta a nyugati pusztaságokat, kopár síkságokat és forró sivatagokat.
Nem könnyű átkelni a hegyeken, de jóval olcsóbb, mint a hajó út, vagy a nagy kerülőút a pihenők felé, amik nem is biztonságosak mostanában. Legalábbis hallomásból. Hiszen Wegtoren környékére is eljutott már a hír, ami itt zajlik keleten, de sokan még mendemondának tartják, és ostoba pletykákról suttognak. De ő nem így véli. Ő nem. Ő tudja.
Ruara, az Éjtáncos, a törzs boszorkánya, az árnyékok régi ismerőse... álmot látott. Álmot, melyet Az Árnyak küldtek rá, és melyben zöld villanás szelte át a horizontot, majd fekete tenger áradt, és elmosta a partokat, az utcákat és a házakat... elmosta az embereket, és vörössé változtatta az árt. Felébredvén vörös nap tűzött rá kelet felől. Ez volt a végső jel.
Ekkor indult útnak.
De nem volt sem vagyona sem pedig ideje rá, hogy körbe hajókázzon, így nekiveselkedett a veszélyes és meredek hegyvidéknek, azután pedig a sűrű rengetegnek.
Nem volt könnyű dolga... de mégsem adta fel, csak ment előre töretlenül, minél kevesebbet aludva, minél többet járva... és végre olyan fény vetül rá a tágas tisztáson, amelyet már nagyon régóta nem látott.
Nem csak az erdő végének igaz fénye ez, hanem az útja végének fényessége. Célja van itt, valami, amit még maga sem tud, valami, amit még nem ismer, de tudja, hogy itt kell lennie. Itt és most.
Lassú léptekben indul meg a fűben, mezítláb, lenge öltözetében, ám ork létére mégis meglehetősen egyenes háttal, és egészen méltóságteljes tartással. Egy pillanatig nem is veszi észre, hogy nincs egyedül a tisztáson. Csak megtorpan, nagyjából középen, lehunyja szemeit, és mélyen beszívja a szabad levegő hűs illatát. Arthenior... sosem gondolta volna, hogy egyszer ide jön. De a sorsát senki sem írhatja felül.*
*Már jó ideje járja az erdőt.
És már sok-sok hat eltelt azóta, hogy elhagyta a nyugati pusztaságokat, kopár síkságokat és forró sivatagokat.
Nem könnyű átkelni a hegyeken, de jóval olcsóbb, mint a hajó út, vagy a nagy kerülőút a pihenők felé, amik nem is biztonságosak mostanában. Legalábbis hallomásból. Hiszen Wegtoren környékére is eljutott már a hír, ami itt zajlik keleten, de sokan még mendemondának tartják, és ostoba pletykákról suttognak. De ő nem így véli. Ő nem. Ő tudja.
Ruara, az Éjtáncos, a törzs boszorkánya, az árnyékok régi ismerőse... álmot látott. Álmot, melyet Az Árnyak küldtek rá, és melyben zöld villanás szelte át a horizontot, majd fekete tenger áradt, és elmosta a partokat, az utcákat és a házakat... elmosta az embereket, és vörössé változtatta az árt. Felébredvén vörös nap tűzött rá kelet felől. Ez volt a végső jel.
Ekkor indult útnak.
De nem volt sem vagyona sem pedig ideje rá, hogy körbe hajókázzon, így nekiveselkedett a veszélyes és meredek hegyvidéknek, azután pedig a sűrű rengetegnek.
Nem volt könnyű dolga... de mégsem adta fel, csak ment előre töretlenül, minél kevesebbet aludva, minél többet járva... és végre olyan fény vetül rá a tágas tisztáson, amelyet már nagyon régóta nem látott.
Nem csak az erdő végének igaz fénye ez, hanem az útja végének fényessége. Célja van itt, valami, amit még maga sem tud, valami, amit még nem ismer, de tudja, hogy itt kell lennie. Itt és most.
Lassú léptekben indul meg a fűben, mezítláb, lenge öltözetében, ám ork létére mégis meglehetősen egyenes háttal, és egészen méltóságteljes tartással. Egy pillanatig nem is veszi észre, hogy nincs egyedül a tisztáson. Csak megtorpan, nagyjából középen, lehunyja szemeit, és mélyen beszívja a szabad levegő hűs illatát. Arthenior... sosem gondolta volna, hogy egyszer ide jön. De a sorsát senki sem írhatja felül.*
4266. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 16:57:17
Üzenet elküldve: 2016-07-23 16:57:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Határozottan élvezi a helyzetet. A félnótás azt hiszi róla, hogy maga a Halál, vagy legalábbis ezt állítja. Hogy tényleg így van-e vagy csak szórakoztatni próbálja magát ebben a szorult helyzetben, azt nem tudhatja, de nem is érdekli; mindenképpen belemegy a játékba, ezzel is egy kis pluszt adva az éjszakának. Az már más kérdés, hogy figyelemre szomjazó, női lelkét is pátyolgatja ezzel, hiszen semmihez sem szeretne közelebb kerülni, mint a halálhoz. Pontosabban afféle közvetítő Lanawin és a túlvilág között, kezében van a hatalom, hogy döntsön, ki él és ki távozik erről a sárgolyóról. Lorew egyelőre él, valószínűleg holnap is élni fég és még hat nap múlva is, de valamikor, hónapok, évek, évtizedek múltán neki is lejár az ideje, és Idya ott szeretne lenni, mikor ez megtörténik. Nem feltétlenül azért, mert meg szeretné ölni a férfit, egyszerűen csak látni akarja a szemeit, amikor kihunynak bennük az élet fényei. Hadd legyen ő az utolsó kép, amit még lát, mielőtt végleg eltávozik... Amit mond, ahogy áradozik a "halálnak", annyira szórakoztatja, hogy muszáj elengednie egy mosolyt.*
-Te tényleg... hiszel bennem! *Ámul kikerekedett szemekkel. Örömmel játsza a rá kiszabott szerepet, nem szeretne csalódást okozni.* Azt viszont tudhatnád, vagy legalább megtanulhattad volna az elmúlt pár órában, hogy nincs szükségem áldozatra. *Fanyarodik el az arca. Érzi, hogy ez inkább hízelgés próbált lenni, mégsem tudja annak nekinteni, sokkal inkább sértés.*Amit akarok, azt úgy is eleszem, amire meg nincs szükségem, az áldozatként sem fog többet érni. Úgysem hat meg semmi, sem könyörgés, sem sírás, de még a hódolat sem. A helyzet azóta sem változott, hogy tettem néhány engedményt. Engedtem egy-két kérésednek, de még mindig az van, amit én akarok. Nem vagy több, mint egy nyomorult, haldokló porhüvely és egy halandó lélek. Egy pillanatig sem haboznék, ha meg akarnálak ölni... *Háborog félhangosan. Annyi még van benne, hogy ne kezdjen el ordibálni a tisztás közelében, de így is határozottan felemelte a hangját. Nem hiszi el, hogy ilyen messzire eljutottak, de még mindig nevelnie kell. Már egyáltalán nem olyan kedves és barátsogos a hangja, mint néhány perce, de azért nem tört meg az a különleges kapcsolat, amit felépítettek egymás között. Egyszerűen csak a hangulat változott meg. A lány még mindig nem tette túl magát azon, hogy elkezdett kötődni a szerzeteshez, de ennek a legkisebb jelét sem szeretné mutatni, különben olyan lesz, mint mindenki más: gyarló, akit összezavarnak a saját emberi, vagyis tündéri érzelmei.*
-Ne haragudj, de az semmit nem számít, hogy te mit akarsz. *Horkan fel.* Az az egyetlen szerencséd, hogy én sem szeretném, hogy... *Na, most hogy fejezi be a mondatot? Épp az előbb próbálta elrejteni, mennyi érzelem tombol benne, erre önmagát ejti csapdába egy ostoba mondatta.* Mindegy. *Legyint.* A lényeg, hogy szerencsés vagy. *Lorewnek még nem is lenne akkora baj, hogy Idyán kedzdenek elhatalmasodni az érzelmei, ha nem lenne két ujja is a húsában. Így viszont érezheti, amint minden egyes szó után, és a hosszú hallgatás közben is meg-megrándul, ami nem lehet valami kellemes. Kihúzza kezét a sebből, és azzal a lendülettel képen is törli a férfit, hosszú vércsíkot húzva ujjai nyomán.*
-Idióta barom! Az őrületbe kergetsz... *Morogja az orra alatt. Túl sokat beszélgettek, amihez nincs hozzászokva. Alapból élvezi az intellektuális csevejeket, még akár az áldozataival is, de azokat könyörgések és kétségbeesett halálfélelem szokta követni. Muszáj visszatérnie a rendes kerékvágásba; megkínozza, és habár nem akarja a halálát, nem lesz olyan kegyes, mint eddig. Agyára ment a sok jótett.* Sajnálom, komolyan. Jól elbeszélgettünk, de kell egy kis szünet. *Sóhajt, és még a házban elvett rongygombócot betömi a szerzetes szájába.* Majd kiveszem, ha megnyugodtam. Addig jobb, ha nem tudsz beszélni, a végén még annyira felidegesítenél, hogy önkéntelenülis kinyírnálak.
*Megragadja a tenyérbe fúródott tőrt, kifeszegeti a fagyos talajból, majd egy határozott mozdulattal kirántja a húsból. De nem fölfelé. A penge nem ért csontot, valamelyik két kézközépcsont közé ékelődhetett be, így ha magától elfele tolja, akkor könnyedén végigsiklik a kézben és végül két ujj között szabadul ki. Ez kellett, erre volt szüksége, hogy ismét vér permetezze a környező fűszálakat. Hallani ugyan nem nagyon hallhatja a szenvedést, de arcról és a szemekből éppen eleget ki tud olvasni, hogy megnyugodjon.*
-Maradj nyugton! *Szól határozottan, és felveszi az eredeti testhelyzetet. Mivelmár nincs semmi, ami megakadályozhatná a hadonászásban, beletérdel a felkarjába, ezzel szegezve ismét a talajhoz. Az újonnan visszaszerzett fegyvert a férfi orrához nyomja, amin még a bájital után is látszódnak előző vágásainak nyoma. A hegyét becsúsztatja a koponyacsont és az orrporc közé, mintha alulról próbálná meg felfeszíteni. Elég erős a vérzés, de "csak" ömlik, nem kell attól tartania, hogy ismét olyan lesz.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Határozottan élvezi a helyzetet. A félnótás azt hiszi róla, hogy maga a Halál, vagy legalábbis ezt állítja. Hogy tényleg így van-e vagy csak szórakoztatni próbálja magát ebben a szorult helyzetben, azt nem tudhatja, de nem is érdekli; mindenképpen belemegy a játékba, ezzel is egy kis pluszt adva az éjszakának. Az már más kérdés, hogy figyelemre szomjazó, női lelkét is pátyolgatja ezzel, hiszen semmihez sem szeretne közelebb kerülni, mint a halálhoz. Pontosabban afféle közvetítő Lanawin és a túlvilág között, kezében van a hatalom, hogy döntsön, ki él és ki távozik erről a sárgolyóról. Lorew egyelőre él, valószínűleg holnap is élni fég és még hat nap múlva is, de valamikor, hónapok, évek, évtizedek múltán neki is lejár az ideje, és Idya ott szeretne lenni, mikor ez megtörténik. Nem feltétlenül azért, mert meg szeretné ölni a férfit, egyszerűen csak látni akarja a szemeit, amikor kihunynak bennük az élet fényei. Hadd legyen ő az utolsó kép, amit még lát, mielőtt végleg eltávozik... Amit mond, ahogy áradozik a "halálnak", annyira szórakoztatja, hogy muszáj elengednie egy mosolyt.*
-Te tényleg... hiszel bennem! *Ámul kikerekedett szemekkel. Örömmel játsza a rá kiszabott szerepet, nem szeretne csalódást okozni.* Azt viszont tudhatnád, vagy legalább megtanulhattad volna az elmúlt pár órában, hogy nincs szükségem áldozatra. *Fanyarodik el az arca. Érzi, hogy ez inkább hízelgés próbált lenni, mégsem tudja annak nekinteni, sokkal inkább sértés.*Amit akarok, azt úgy is eleszem, amire meg nincs szükségem, az áldozatként sem fog többet érni. Úgysem hat meg semmi, sem könyörgés, sem sírás, de még a hódolat sem. A helyzet azóta sem változott, hogy tettem néhány engedményt. Engedtem egy-két kérésednek, de még mindig az van, amit én akarok. Nem vagy több, mint egy nyomorult, haldokló porhüvely és egy halandó lélek. Egy pillanatig sem haboznék, ha meg akarnálak ölni... *Háborog félhangosan. Annyi még van benne, hogy ne kezdjen el ordibálni a tisztás közelében, de így is határozottan felemelte a hangját. Nem hiszi el, hogy ilyen messzire eljutottak, de még mindig nevelnie kell. Már egyáltalán nem olyan kedves és barátsogos a hangja, mint néhány perce, de azért nem tört meg az a különleges kapcsolat, amit felépítettek egymás között. Egyszerűen csak a hangulat változott meg. A lány még mindig nem tette túl magát azon, hogy elkezdett kötődni a szerzeteshez, de ennek a legkisebb jelét sem szeretné mutatni, különben olyan lesz, mint mindenki más: gyarló, akit összezavarnak a saját emberi, vagyis tündéri érzelmei.*
-Ne haragudj, de az semmit nem számít, hogy te mit akarsz. *Horkan fel.* Az az egyetlen szerencséd, hogy én sem szeretném, hogy... *Na, most hogy fejezi be a mondatot? Épp az előbb próbálta elrejteni, mennyi érzelem tombol benne, erre önmagát ejti csapdába egy ostoba mondatta.* Mindegy. *Legyint.* A lényeg, hogy szerencsés vagy. *Lorewnek még nem is lenne akkora baj, hogy Idyán kedzdenek elhatalmasodni az érzelmei, ha nem lenne két ujja is a húsában. Így viszont érezheti, amint minden egyes szó után, és a hosszú hallgatás közben is meg-megrándul, ami nem lehet valami kellemes. Kihúzza kezét a sebből, és azzal a lendülettel képen is törli a férfit, hosszú vércsíkot húzva ujjai nyomán.*
-Idióta barom! Az őrületbe kergetsz... *Morogja az orra alatt. Túl sokat beszélgettek, amihez nincs hozzászokva. Alapból élvezi az intellektuális csevejeket, még akár az áldozataival is, de azokat könyörgések és kétségbeesett halálfélelem szokta követni. Muszáj visszatérnie a rendes kerékvágásba; megkínozza, és habár nem akarja a halálát, nem lesz olyan kegyes, mint eddig. Agyára ment a sok jótett.* Sajnálom, komolyan. Jól elbeszélgettünk, de kell egy kis szünet. *Sóhajt, és még a házban elvett rongygombócot betömi a szerzetes szájába.* Majd kiveszem, ha megnyugodtam. Addig jobb, ha nem tudsz beszélni, a végén még annyira felidegesítenél, hogy önkéntelenülis kinyírnálak.
*Megragadja a tenyérbe fúródott tőrt, kifeszegeti a fagyos talajból, majd egy határozott mozdulattal kirántja a húsból. De nem fölfelé. A penge nem ért csontot, valamelyik két kézközépcsont közé ékelődhetett be, így ha magától elfele tolja, akkor könnyedén végigsiklik a kézben és végül két ujj között szabadul ki. Ez kellett, erre volt szüksége, hogy ismét vér permetezze a környező fűszálakat. Hallani ugyan nem nagyon hallhatja a szenvedést, de arcról és a szemekből éppen eleget ki tud olvasni, hogy megnyugodjon.*
-Maradj nyugton! *Szól határozottan, és felveszi az eredeti testhelyzetet. Mivelmár nincs semmi, ami megakadályozhatná a hadonászásban, beletérdel a felkarjába, ezzel szegezve ismét a talajhoz. Az újonnan visszaszerzett fegyvert a férfi orrához nyomja, amin még a bájital után is látszódnak előző vágásainak nyoma. A hegyét becsúsztatja a koponyacsont és az orrporc közé, mintha alulról próbálná meg felfeszíteni. Elég erős a vérzés, de "csak" ömlik, nem kell attól tartania, hogy ismét olyan lesz.*
4265. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 13:21:17
Üzenet elküldve: 2016-07-23 13:21:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Azért jött ide mint mindenki más. Kicsit sétálni, kiszellőztetni a fejét. Mióta mestere meghalt, az ő nyakába szakadt minden, s nem elég felkészült, hogy a család terheit egyedül vigye a hátán. Már ami az ő hátát nyomja. Tapasztalatlan, tanulatlan, kezdő. Eddig csak egy cselédlányból felemelkedett varázslóinas volt. Most pedig dolga van ezer, s hogy egy kicsit csillapodjék ide jött, egy kicsit ülni a fűbe. Keresztbe font lábakkal ül, s egyenes kihúzott háttal, szemét is becsukva figyel légzésére. Elmerül gondolataiban, és kicsit megpróbál rendet rakni közöttük.*
~Mi hova való? Mi, minek, a miértje? Kizökkent a világ, és az én dolgom a helyére tolni azt.~
*Gondolatai elrévedeznek, hallgatag koncentrációja ellenére. Felnyitja a szemeit. Jobb szemébe fény szüremlik. Mire hozzásimul a pupilla az új fényviszonyokhoz, a lány már talpon van, és körülnéz a magányos réten.*
-Gyönyörű.
*Jelenti ki magában. Elidőzik itt még egy kicsit.*
~Mi hova való? Mi, minek, a miértje? Kizökkent a világ, és az én dolgom a helyére tolni azt.~
*Gondolatai elrévedeznek, hallgatag koncentrációja ellenére. Felnyitja a szemeit. Jobb szemébe fény szüremlik. Mire hozzásimul a pupilla az új fényviszonyokhoz, a lány már talpon van, és körülnéz a magányos réten.*
-Gyönyörű.
*Jelenti ki magában. Elidőzik itt még egy kicsit.*
4264. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-23 02:12:07
Üzenet elküldve: 2016-07-23 02:12:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*Az elméje egy pillanatig sem volt jó állapotban, amióta Isvu eltűnt, ebben nem is kételkedett soha. Abból a szempontból vicces csak, hogy ez volna a szakterülete. Halandók elmebajának vizsgálata, és milyen ironikus, hogy magát soha nem gyógyíthatja ki. Nem is akarta. Ha végig tisztában volt vele, valahol mélyen legbelül, akkor az azt jelenti, hogy volt ott mélyen még valami. Egy érzés. Egy tudat alatti akarat, hogy nem is akar meggyógyulni. Talán azt is pontosan tudta, hogy az állapota már csak romlani fog, elvégre a magára hagyott probléma olyan, akár valami komisz féreg. Egy giliszta, amely nem is azért rág, mert éhes, pusztán csak haladni akar. Nem azért, mert élvezi az értelmes elme szövetét rágni, egyszerűen kíváncsi, mi van néhány ujjnyival arrébb. Majd néhány hüvelyk, láb, lépés, öl... végül pedig keresztül rágta magát a teljes elmén, és még csak fel sem tűnt neki. Miért is tűnt volna? Még ha saját nyomába botlik is, úgysem fog újra azon végigsiklani, mindig új és új ösvényeket igyekszik rágni. Átszeli keresztben akár a saját járatait is, ezzel pedig meggyengíti a talaj teljes szerkezetét. Idővel nem csak belezavar, hanem teljesen megforgatja a földet. Akárcsak a repedés az üveg felületén, megállíthatatlan, és addig terjed, amíg az egyes mellékágak már behálózzák a teljes felszínt. Majd néhány másodpercig néma csendben van, elvégezte a dolgát, és már csak vár a jól megérdemelt jutalomra. Amikor az üveg egyetlen villanás alatt megszámlálhatatlanul sok szilánkra esik szét, és azok idegesítő, csörömpölő hanggal hullnak alá, beborítja mindent, mint milliónyi apró csillag. Ez a csörömpölő, zúgó hang visszhangzik Lorew fejében is egészen azóta, hogy Idyát egyértelműen sikerült azonosítania a Halállal.*
- Hadd áldozzak neked... bármit... végy el bármit...
*Nem viszi el, ezt már közölte korábban, de áldozatról nem volt szó. Ha már nem lehet vele örökké, legalább hadd áldozzon neki valamit, amivel kifejezheti a végtelen csodálatát. Bármit örömmel odaadna azok közül, amiket Idya felsorolt, azonban erre egyelőre nem kerül sor. Egy dolog viszont kristálytiszta a számára, és az utolsó néhány szó csak megerősíti ebben. A fájdalma... Minden fájdalom, és szenvedés, amit csak átélt az életben, mind azért történt, hogy a tündért szolgálja. Ki tudja, talán a veszteség vonzotta ide. Hogy a szerzetes elvesztette a hitét a világban. Csekély ár. Bármi az lenne, elvégre nem lehet megfizetni azt, hogy Idya most itt van előtte, és az ujjait éppen egyre mélyebbre süllyeszti a sebében.*
- Minden... fájdalmam a tied... *a szavakat enyhén remegő hangon mondja, és itt-ott megszakad a mondat egy-egy nyögés miatt* Csak a te... kezeid közt akarok szenvedni...
*Senki más... Senki mástól nem hajlandó elfogadni a fájdalmat, elvégre az mind a tündéré, így csak tőle származhat. Ahogy az ujjait egyre mélyebbre fúrja, és a fogai is egyre erőteljesebben mélyednek a szerzetes vállába, úgy a beszéd lehetőségét elveszíti, már amennyiben nem akar zajt csapni. És miért akarna? Nem őrült meg teljesen... Vagyis de. A száját újfent összeszorítja, és csak a keserves, tompa nyüszítése hivatott a világ felé jelezni, hogy a fájdalma egyre fokozódik. Az arca is görcsbe rándul, mégis igyekszik nyitva tartani a szemeit, és figyelni. Látni akar minden pillanatot.*
*Az elméje egy pillanatig sem volt jó állapotban, amióta Isvu eltűnt, ebben nem is kételkedett soha. Abból a szempontból vicces csak, hogy ez volna a szakterülete. Halandók elmebajának vizsgálata, és milyen ironikus, hogy magát soha nem gyógyíthatja ki. Nem is akarta. Ha végig tisztában volt vele, valahol mélyen legbelül, akkor az azt jelenti, hogy volt ott mélyen még valami. Egy érzés. Egy tudat alatti akarat, hogy nem is akar meggyógyulni. Talán azt is pontosan tudta, hogy az állapota már csak romlani fog, elvégre a magára hagyott probléma olyan, akár valami komisz féreg. Egy giliszta, amely nem is azért rág, mert éhes, pusztán csak haladni akar. Nem azért, mert élvezi az értelmes elme szövetét rágni, egyszerűen kíváncsi, mi van néhány ujjnyival arrébb. Majd néhány hüvelyk, láb, lépés, öl... végül pedig keresztül rágta magát a teljes elmén, és még csak fel sem tűnt neki. Miért is tűnt volna? Még ha saját nyomába botlik is, úgysem fog újra azon végigsiklani, mindig új és új ösvényeket igyekszik rágni. Átszeli keresztben akár a saját járatait is, ezzel pedig meggyengíti a talaj teljes szerkezetét. Idővel nem csak belezavar, hanem teljesen megforgatja a földet. Akárcsak a repedés az üveg felületén, megállíthatatlan, és addig terjed, amíg az egyes mellékágak már behálózzák a teljes felszínt. Majd néhány másodpercig néma csendben van, elvégezte a dolgát, és már csak vár a jól megérdemelt jutalomra. Amikor az üveg egyetlen villanás alatt megszámlálhatatlanul sok szilánkra esik szét, és azok idegesítő, csörömpölő hanggal hullnak alá, beborítja mindent, mint milliónyi apró csillag. Ez a csörömpölő, zúgó hang visszhangzik Lorew fejében is egészen azóta, hogy Idyát egyértelműen sikerült azonosítania a Halállal.*
- Hadd áldozzak neked... bármit... végy el bármit...
*Nem viszi el, ezt már közölte korábban, de áldozatról nem volt szó. Ha már nem lehet vele örökké, legalább hadd áldozzon neki valamit, amivel kifejezheti a végtelen csodálatát. Bármit örömmel odaadna azok közül, amiket Idya felsorolt, azonban erre egyelőre nem kerül sor. Egy dolog viszont kristálytiszta a számára, és az utolsó néhány szó csak megerősíti ebben. A fájdalma... Minden fájdalom, és szenvedés, amit csak átélt az életben, mind azért történt, hogy a tündért szolgálja. Ki tudja, talán a veszteség vonzotta ide. Hogy a szerzetes elvesztette a hitét a világban. Csekély ár. Bármi az lenne, elvégre nem lehet megfizetni azt, hogy Idya most itt van előtte, és az ujjait éppen egyre mélyebbre süllyeszti a sebében.*
- Minden... fájdalmam a tied... *a szavakat enyhén remegő hangon mondja, és itt-ott megszakad a mondat egy-egy nyögés miatt* Csak a te... kezeid közt akarok szenvedni...
*Senki más... Senki mástól nem hajlandó elfogadni a fájdalmat, elvégre az mind a tündéré, így csak tőle származhat. Ahogy az ujjait egyre mélyebbre fúrja, és a fogai is egyre erőteljesebben mélyednek a szerzetes vállába, úgy a beszéd lehetőségét elveszíti, már amennyiben nem akar zajt csapni. És miért akarna? Nem őrült meg teljesen... Vagyis de. A száját újfent összeszorítja, és csak a keserves, tompa nyüszítése hivatott a világ felé jelezni, hogy a fájdalma egyre fokozódik. Az arca is görcsbe rándul, mégis igyekszik nyitva tartani a szemeit, és figyelni. Látni akar minden pillanatot.*
4263. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 20:18:43
Üzenet elküldve: 2016-07-22 20:18:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Ha tudsz írni és olvasni, akkor el tudod kezdeni. Nem fogsz az első lecke után varázsolni, ahhoz idő kell és sok kitartás. Minden nap kell meditálnod például, mert az megerősít, de ez csak az egyik dolog. Plusz az olvasás is kell, hogy sokat gondolkodj, fejleszd az elmét. A mágia egyik alapfeltétele az, hogy jó tudj gondolkodni, ezért annyira okosak a mesterek. Mindig tanulnak.
*Miközben beszél elindul a folyó felé, persze csak akkor, ha a fiú követi őt. Még nem tudja, hogy mit fognak ott csinálni, de csak feltalálja magát.*
- Ha tudsz írni és olvasni, akkor el tudod kezdeni. Nem fogsz az első lecke után varázsolni, ahhoz idő kell és sok kitartás. Minden nap kell meditálnod például, mert az megerősít, de ez csak az egyik dolog. Plusz az olvasás is kell, hogy sokat gondolkodj, fejleszd az elmét. A mágia egyik alapfeltétele az, hogy jó tudj gondolkodni, ezért annyira okosak a mesterek. Mindig tanulnak.
*Miközben beszél elindul a folyó felé, persze csak akkor, ha a fiú követi őt. Még nem tudja, hogy mit fognak ott csinálni, de csak feltalálja magát.*
4262. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 18:56:48
Üzenet elküldve: 2016-07-22 18:56:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mégis csak lesz alkalma megcsodálni a tetoválást. Nem olyan egyszerű az egész, mint szeretné, ahelyett, hogy Lorew erőltetné meg magát, hogy a tündér kedvében járjon, neki kell szerveznie. Pontosabban arra kell figyelnie, hogy ne legyen senki a tőre pengéjén hat nap múlva. Kellemetlen lenne, ha a munkája közben szólítanák el, mivel a szerencsétlen áldozata életben marad és hanyatt-homlok rohan a városőrséghez, őt pedig még aznap bevágnák egy zárkába. Figyelnie kell, el ne felejtse az időpontot és türelmesen, egy sikátorban ücsörögve várja, hogy megidézzék. Hogy a következő pár napot hogyan fogja tölteni, az viszont még kérdéses. A fogadó bezárt, a veszély növekszik a környező területeken, nem valószínű, hogy elhagyhatja Artheniort. Majd meghúzza magát a szegénynegyedben vagy az erdőben, ismeri a környéket, és ha nem talál még néhány hasonló játékot, halálra fogja unni magát. Kelyhe sincsen, pedig abban reménykedett még alkonyatkor, hogy azt lesz alkalma kitapasztalni, a működését, a trükkjeit. A szerzetessel nem maradhat, mert... mert miért maradna? Pedig biztosan sokkal izgalmasabbak lennének az éjszakák, ha lenne valaki, akit kínozhat és aki könyörög neki. Még bájitala is van, így újra és újra célba vehetné ugyanazokat a területeket. Milyen szép is lenne...*
-Akkor jó. *Erre nem tud mást mondani. Vagy megtartja a szavát, vagy nem. De jobban jár, ha igen, akkor nem kell a végén megölnie. Szívesen megismételné néhanapján a ma estét, de ez csak akkor működik, ha mindketten élnek és éreznek. A kínzásnak semmi értelme, ha halott az áldozat, kivéve persze, ha nekromanta az illető, de az megint más történet. Ő egy egyszerű, halandó tündér, aki imádja a vér látványát, és bárkin képes átgázolni ezért a mániájáért.*
-Az enyém vagy. Mindened az enyém. *Ismétli meg az arcát simogatva. Annyira érzékeny a bőr, még a jeges ujjak érintése sem lehet kellemes, de egy mély vágás sokkal szebben mutatna rajta. Vagy sok vágás. Mint egy arcműtét, és mikor az összes seb begyógyul egy teljesen új arccal néz majd farkasszemet a tükörben.* Az enyém a füled... az orrod... a nyakad... az ajkaid... * Minden szavát egy harapással nyomatékosítja az adott testrészen. Legyőzhetetlen -vagy legalábbis nehezen legyőzhető- vágyat érez, hogy levágjon minden kiálló részt az arcáról. De beéri egy merüléssel is a vérrel telt sebben.* És a fájdalmad is csak hozzám tartozik. *A végén még féltékeny lesz. Magának akarja a nyögéseit, a nyüszítését, és elégedettséggel tölti el, hogy ez most csak neki szól. Kezd teljesen megőrülni... eddig nem tartotta magát bolondnak, de a gondolatait már nem bírja megmagyarázni. Mitől más az éjszaka, mint bármelyik másik? Mitől ragaszkodik Lorewhez jobban, mint bárkihez máshoz? Ennyire élvezné a csodálatot, az imádatot, hogy végre valaki elismeri? Talán... ujját mélyebbre nyomja a húsban, ajkaival közrefogja a kulcscsontját, fogait a bőrbe mélyeszti. Ez a tehetetlenség és értetlenség kétségbe ejti, nem tudja, mit szeretne, nem tudja, mi lenne a legjobb. Ha a nap felkeltével kivégezné a szerzetest, az lenne a legtisztább. Maga mögött hagy egy szétmarcangolt testet, akit a felismerhetetlenségig szabdalt, és soha többé nem gondol az éjszakára. Mennyivel könnyebb lenne... megérzi a vasas ízt a szájában, olyan erősen harapott, hogy kiserkent a vér. Hirtelen elkapja a fejét, kézfejével letörli a felesleget az arcáról. Kezdi elveszíteni az önuralmát, de most nem a harag vagy az idegesség miatt. Össze van zavarodva.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mégis csak lesz alkalma megcsodálni a tetoválást. Nem olyan egyszerű az egész, mint szeretné, ahelyett, hogy Lorew erőltetné meg magát, hogy a tündér kedvében járjon, neki kell szerveznie. Pontosabban arra kell figyelnie, hogy ne legyen senki a tőre pengéjén hat nap múlva. Kellemetlen lenne, ha a munkája közben szólítanák el, mivel a szerencsétlen áldozata életben marad és hanyatt-homlok rohan a városőrséghez, őt pedig még aznap bevágnák egy zárkába. Figyelnie kell, el ne felejtse az időpontot és türelmesen, egy sikátorban ücsörögve várja, hogy megidézzék. Hogy a következő pár napot hogyan fogja tölteni, az viszont még kérdéses. A fogadó bezárt, a veszély növekszik a környező területeken, nem valószínű, hogy elhagyhatja Artheniort. Majd meghúzza magát a szegénynegyedben vagy az erdőben, ismeri a környéket, és ha nem talál még néhány hasonló játékot, halálra fogja unni magát. Kelyhe sincsen, pedig abban reménykedett még alkonyatkor, hogy azt lesz alkalma kitapasztalni, a működését, a trükkjeit. A szerzetessel nem maradhat, mert... mert miért maradna? Pedig biztosan sokkal izgalmasabbak lennének az éjszakák, ha lenne valaki, akit kínozhat és aki könyörög neki. Még bájitala is van, így újra és újra célba vehetné ugyanazokat a területeket. Milyen szép is lenne...*
-Akkor jó. *Erre nem tud mást mondani. Vagy megtartja a szavát, vagy nem. De jobban jár, ha igen, akkor nem kell a végén megölnie. Szívesen megismételné néhanapján a ma estét, de ez csak akkor működik, ha mindketten élnek és éreznek. A kínzásnak semmi értelme, ha halott az áldozat, kivéve persze, ha nekromanta az illető, de az megint más történet. Ő egy egyszerű, halandó tündér, aki imádja a vér látványát, és bárkin képes átgázolni ezért a mániájáért.*
-Az enyém vagy. Mindened az enyém. *Ismétli meg az arcát simogatva. Annyira érzékeny a bőr, még a jeges ujjak érintése sem lehet kellemes, de egy mély vágás sokkal szebben mutatna rajta. Vagy sok vágás. Mint egy arcműtét, és mikor az összes seb begyógyul egy teljesen új arccal néz majd farkasszemet a tükörben.* Az enyém a füled... az orrod... a nyakad... az ajkaid... * Minden szavát egy harapással nyomatékosítja az adott testrészen. Legyőzhetetlen -vagy legalábbis nehezen legyőzhető- vágyat érez, hogy levágjon minden kiálló részt az arcáról. De beéri egy merüléssel is a vérrel telt sebben.* És a fájdalmad is csak hozzám tartozik. *A végén még féltékeny lesz. Magának akarja a nyögéseit, a nyüszítését, és elégedettséggel tölti el, hogy ez most csak neki szól. Kezd teljesen megőrülni... eddig nem tartotta magát bolondnak, de a gondolatait már nem bírja megmagyarázni. Mitől más az éjszaka, mint bármelyik másik? Mitől ragaszkodik Lorewhez jobban, mint bárkihez máshoz? Ennyire élvezné a csodálatot, az imádatot, hogy végre valaki elismeri? Talán... ujját mélyebbre nyomja a húsban, ajkaival közrefogja a kulcscsontját, fogait a bőrbe mélyeszti. Ez a tehetetlenség és értetlenség kétségbe ejti, nem tudja, mit szeretne, nem tudja, mi lenne a legjobb. Ha a nap felkeltével kivégezné a szerzetest, az lenne a legtisztább. Maga mögött hagy egy szétmarcangolt testet, akit a felismerhetetlenségig szabdalt, és soha többé nem gondol az éjszakára. Mennyivel könnyebb lenne... megérzi a vasas ízt a szájában, olyan erősen harapott, hogy kiserkent a vér. Hirtelen elkapja a fejét, kézfejével letörli a felesleget az arcáról. Kezdi elveszíteni az önuralmát, de most nem a harag vagy az idegesség miatt. Össze van zavarodva.*
4261. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 14:34:59
Üzenet elküldve: 2016-07-22 14:34:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem tudja, mennyiben működhet a tetoválás, csak annyit, hogy ő nem hisz benne. Egyébként, nehéz lenne megmondani, hogy a túlélése és boldogulása mennyiben köszönhető a mintának, mennyiben az óvatosságának.*
-Kölcsönösen kapzsi lényeknek bélyegezték egymást. Valószínű, hogy az elfekkel való kapcsolat sem segített. Mármint, nagyobb ellentét van köztünk és az elfek közt, mint amilyen az emberekkel van és ők is felszínlakók, közelebb állnak egymáshoz. Mi gyengének bélyegeztük őket, ők gonosznak minket. Tartja magát a nézet, hogy a bőrünk ettől a tulajdonságtól sötét. Ott van az is, hogy más a kultúra felépítése, más az értékrend. A sötételfeké javában nők által irányított társadalom, ami nagyban támaszkodik a harcra és az építészetre, bányászatra. Az emberi és elf kultúra alapvetően békésebb, amennyire én látom. És határozottan férfiak által irányított a társadalom. *Így hirtelen ennyit tud felsorolni. Ha lenne elég ideje, akkor talán alaposabban is össze tudná hasonlítani a különböző felszíni kultúrákat a sajátjukkal.*
-Igen. Ügyes, csak a művészet nem hoz túl sok dicsőséget. *Bólint rá Krestvir megfigyelésére.*
-Nem hiszem. Azt, amit eddig megúsztam meg lehet magyarázni egyszerűen csak óvatossággal és időnkénti szerencsével.
-Most a hegyekben, barlangokban. Igazából nem lenne túl nagy kihívás ott újrakezdeni az építkezéseket. Sokban megkönnyítené az életüket, de nem, véletlen sem lehet azt csinálni, ami logikus lenne. *A hangja szépen lassan monotonná válik a vége felé, ez egy egyszerű trükk arra, hogy akik nem ismerik ne vegyék azonnal észre, ha dühös. Azért hamar észbe kap, és válaszol a másik kérdésre.*
-Nem voltam soha túl jóban a közösséggel otthon, így jónak tartottuk, hogy eljöjjek tanulni. Recepteket, mágiát, bármit. Egy pár éve már úton voltam, amikor ide vetődtem. Az orkokhoz úgy kerültem, hogy belefutottam egy nagyon részeg és nagyon bátor fajtársba. Aki neki akart menni egy orknak, akivel én éppen beszélgettem. Később elmentem megkérdezni, miért is nem csapta agyon a hímet, mert megtehette volna. Aztán ott ragadtam.
*Nem tudja, mennyiben működhet a tetoválás, csak annyit, hogy ő nem hisz benne. Egyébként, nehéz lenne megmondani, hogy a túlélése és boldogulása mennyiben köszönhető a mintának, mennyiben az óvatosságának.*
-Kölcsönösen kapzsi lényeknek bélyegezték egymást. Valószínű, hogy az elfekkel való kapcsolat sem segített. Mármint, nagyobb ellentét van köztünk és az elfek közt, mint amilyen az emberekkel van és ők is felszínlakók, közelebb állnak egymáshoz. Mi gyengének bélyegeztük őket, ők gonosznak minket. Tartja magát a nézet, hogy a bőrünk ettől a tulajdonságtól sötét. Ott van az is, hogy más a kultúra felépítése, más az értékrend. A sötételfeké javában nők által irányított társadalom, ami nagyban támaszkodik a harcra és az építészetre, bányászatra. Az emberi és elf kultúra alapvetően békésebb, amennyire én látom. És határozottan férfiak által irányított a társadalom. *Így hirtelen ennyit tud felsorolni. Ha lenne elég ideje, akkor talán alaposabban is össze tudná hasonlítani a különböző felszíni kultúrákat a sajátjukkal.*
-Igen. Ügyes, csak a művészet nem hoz túl sok dicsőséget. *Bólint rá Krestvir megfigyelésére.*
-Nem hiszem. Azt, amit eddig megúsztam meg lehet magyarázni egyszerűen csak óvatossággal és időnkénti szerencsével.
-Most a hegyekben, barlangokban. Igazából nem lenne túl nagy kihívás ott újrakezdeni az építkezéseket. Sokban megkönnyítené az életüket, de nem, véletlen sem lehet azt csinálni, ami logikus lenne. *A hangja szépen lassan monotonná válik a vége felé, ez egy egyszerű trükk arra, hogy akik nem ismerik ne vegyék azonnal észre, ha dühös. Azért hamar észbe kap, és válaszol a másik kérdésre.*
-Nem voltam soha túl jóban a közösséggel otthon, így jónak tartottuk, hogy eljöjjek tanulni. Recepteket, mágiát, bármit. Egy pár éve már úton voltam, amikor ide vetődtem. Az orkokhoz úgy kerültem, hogy belefutottam egy nagyon részeg és nagyon bátor fajtársba. Aki neki akart menni egy orknak, akivel én éppen beszélgettem. Később elmentem megkérdezni, miért is nem csapta agyon a hímet, mert megtehette volna. Aztán ott ragadtam.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587