//Második szál//
//Csillaghullás//
//En'ard, Taitos, Pashthra//
- Nem tudom. - *Rázza ő is a fejét.* Az égből hullottak, talán valamely égitest részei. De hogy miért zuhantak le, s miért itatja át őket a mágia ilyen formában, nem tudom. Lehetséges, hogy az összes égitestre jellemző ez? A holdak és a nap két mágiaág forrásai, ennek alapján lehetséges, hogy a csillagok, vagy más, számunkra nem látható égitestek is rendelkeznek mágikus hatással. - *Elmélkedik hangosan, a férfi kérdésére reagálva. Közben kapkodja a fejét, néha még meg is ijed, mikor furcsa hangokat, zúgást hall, majd egy-egy pillanatra meglát valami furcsa lényt vagy jelenséget. Pánik azonban nem tör ki és a jelek szerint bántódása sem esik senkinek, vagy ha mégis, azt nem hallja, vagy észleli... Viszont annyira ismeri az értelmes lények viselkedését, hogy tudja, ha baj van, általában menekülnek.
Úgyhogy mivel senki sem menekül, sőt, egyre gyűlnek itt a humanoidok, szedegetve a szilánkokat, egyelőre viszonylagos biztonságban érzi magát és a kíváncsisága erősebbnek bizonyul az óvatosságánál.
Aztán pedig megpillantja mesterét, s Ardot maga után húzva felé veszi az irányt.*
- Üdv! Krestvir Drelm. - *Hajol meg a lányos külsejű fiú felé, mikor az bemutatkozik, bár nem biztos benne, hogy ez neki is szólt. De sokat nem is érdemes foglalkoznia vele, mert az idegen már távozik is a közelükből.
Ő meg furcsállón néz a Taitos kezében lévő kilincsre. Nem tudja hova rakni ezt a holmit ebben a helyzetben. Aztán megtudja, hogy ezt is a szilánkok "adták".*
- Egy kilincs? - *Kérdez rá a nyilvánvalóra, inkább csak meglepetését kifejezve. Közben a saját szilánkját is kiveszi a zsebéből, hogy megmutassa Taitosnak, ám mivel újabb bemutatkozás történik, eszébe jut, hogy mit is akart elsősorban.*
- Ő U'sernys En'ard, tanoncnak jelentkezett hozzánk. A tűz ág iránt érdeklődik. - *Mutatja be a férfit röviden.*
- Részemről engedélyeztem a csatlakozását.
*Mestere bemutatkozójának kiegészítését a szokásos fintorával fogadja, de mivel állandóan fintorogni látszik, ez nem feltűnő. Nem tudja, ki hívná Botosnak a fiút, de a tavaszünnepi bohóckodása jut eszébe, s így már nem is tűnik annyira furcsának a komolytalan becenév.
A kilincset átveszi, és megérti Taitos izgatottságát, hogy azonnal szeretné kipróbálni, mire képes ez a tárgy, de nem hinné, hogy a közelben találnak ajtót, ahhoz azért menniük kell.*
- Mi is megpróbáltuk, mi történik, ha egymás mellé tesszük őket. Elvesztették a színűket és ilyenek lettek, de ezen kívül nem történt semmi, amit észleltünk volna.