//Baarcas//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ha Baarcas mester élt Wegtorenben, talán találkozott Mélységet Járó szerzetesekkel is, akik a közeli erdőből jártak be néha a városba. Ruhájuk olyan, mint Nawanthirié, csupa óriás, mind hallgatag. Bár békésnek és tisztelettudónak tűntek, mindenféle bizarr pletykák keringtek róluk. Megeszik a környékükre tévedő rablókat. Démonok neveit veszik föl, hogy azok a testükbe költözve segítsék őket a harcban. Vad orgiákat tartanak, az ilyenek során fogant magzatokból pedig az életet meghosszabbító pasztillákat készítenek. Soha nem derült ki, mi igaz mindebből.
A lány ha észre is vette, nem foglalkozik a kereskedő könnyeivel. Végigénekli az utat, míg a hídon át nem kelnek. A mantrát időnként elengedi, és csak egy-egy szót ismételget belőle, vagy variációkat énekel az alap dallamra. Néha csettint hozzá, vagy az ujjaival dobol a teherhordó rúdon, esetleg dobbant a lábával az "ohm"-moknál a szöveg elején - ilyenkor táncosan bele is ereszkedik egy kicsit a dobbantásba.
Mikor a dal elhallgat, és Baarcas kérdez, némán felpillant rá a viharvert kalap alól, de aztán újra előre fordítja a tekintetét. Az arca olyan üres, mint a templomi szobroké. Egyetlen szót sem szól, míg a tisztáson át nem érnek.
A hallgatás a Kovácsműhelyig tart. Megáll az épület hátsó ajtajánál, és szembefordul a nagydarab kufárral.*
- Nekem itt van a szállásom. Köszönöm, hogy elkísértél. *amennyire a málhája engedi, meghajol Baarcas felé, ha pedig a férfi nem áll elő valami nagyon különleges, tartóztató indokkal, bemegy a műhelybe, és bezárja az ajtót maga mögött.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.01.16 11:53:08