//Második szál//
//Nyárközépi piknik//
//Mágustusa döntő//
//Védőkerubi idézése: még 2 kör//
//Mana: 11//
*Ösztönösen is megkönnyebbült sóhajtás hagyja el ajkait, amikor végre újra lát.
Hiába tudta eszével nagyon is jól, hogy a tusát felügyelő mágusok úgy sem engedélyeztek volna olyan varázslatot a versenyen, ami tartós károsodást, vagy komoly sérülést okozhat bármelyiküknek, teste ami tulajdonképpen valamennyire mégiscsak tudatától függetlenül működik, saját törvényei szerint és azoknak engedelmeskedve ettől még ugyanúgy megijedt az őt letámadó ingereknek köszönhetően, mintha ő maga mindezt nem tudta volna. Már persze csak akkor, ha feltétlenül meg szeretné személyesíteni magát a testét.
Igazából nem igazán akarja. Végtére is, addig jó, ameddig az, akit önmagának gondol, és a teste egyek, mert amint ez már nem így lesz, az nyilván nem jelenthet mást, mint azt, hogy álmodik, vagy halott, márpedig jelen pillanatban, egyik sem lenne túl jó, amennyiben akár győzni szeretne, akár legalább azt szeretné elkerülni, hogy ő legyen a következő kieső.
Ha pedig, akár véletlennek, akár mások visszalépésének, mégis saját képességeinek, tudásának és szerencséének köszönhetően is sikerült eddig eljutnia, már legalább ez utóbbit szeretné elkerülni, a halált pedig eleve mégiscsak jobb lenne magától a lehető legtávolabbi jövőbe tolni.
Egy terv pedig már a pislogás, szemdörgölés, kerubi idézés pillanatai közepette is körvonalazódott homályosan az elméjében, de most, hogy végre újra, - reményei szerint egyszerre óvatosan és gyorsan - fel tudja mérni a környezetét, nehogy újra vakító gömbbe nézzen, rájön, hogy lehet nem is nagyon maradt más választása.
Ha jól sejti és reméli is, társaitól messze sodródott, így, ha támadni nem is tud ő sem, legalább a támadásaiknak sincsen kiszolgáltatva éppen.
A férfit Maydeleine, - kizárásos alapon, hiszen nem ő tette, aki szintén megtehette volna, - holdfal mögé zárta, a lány viszont elérte a csónakot, amelynek elérése neki is ott szerepelt tartalék tervei között. Mert az biztos, hogy a jégtáblák hamarosan szanaszét szakadnak, erre pedig ő maga erősített rá nem sokkal korábban a varázslatával, amikor némiképp elsietve, de mindenképpen elveszettnek ítélte saját helyzetét.
A lényeg, hogy ettől még jég jó eséllyel hamarosan eltűnik mindhármuk alól, és ő az ember mágussal együtt vízbe fog kerülni elveszíteni a tollát.
Hacsak nem kerülnek le a magáról a jégről. A csónak viszont már foglalt.
Közben nem mer nem varázsolni, hiába tudja, hogy a mostani igéje jelen helyzetben kissé haszontalan. Mégis ez legalább gyors, a szakállas mágus pedig akár védőmágiának is nézheti az őt reményei szerint hamarosan körül ölelő ezüstös ragyogást, ha minden igaz.*
- Segíts kérlek eljutni odáig, ahogyan csak tudsz! *kéri a kerubit ezek után, megindulva a hozzá legközelebb lévő, akár hold, akár napfényrács felé, ami a küzdőteret lezárja, remélve, hogy valóban annyira közel van hozzá, mint amennyire hirtelen visszatért látásával együtt látszik. Korábban karját nyújtotta ennek a másik létsík különös, de mégis e világi holdmágia által idehívott teremtményének, remélve, hogy tényleg elvezeti és átsegíti őt egészen a céljáig, főleg, ha a többiek addig sem foglalkoznak vele.*
- Muszáj lesz felmásznom a rácsra. *teszi hozzá. Reméli, hogy segítője, tényleg képes lesz megsegíteni annyira, hogy akár be, akár szétszakadó jégtábla próbálja akadályozni, eljusson addig ameddig a segítségével szeretne.
Végső esetben, ha kell, talán átrepül vele a jég által feltárt víz felett, hogy kezével és lábával szilárd támaszt legyen képes találni magának a rácson, mert hiába szakadt be a part és a híd, bízik abban, hogy a mágikus rácsokat, ami elválasztja a külvilágtól mesterségesen elszeparált arénájukat, nem ingatta meg még az ő földrengése sem.
Ha nincs más lehetősége akár ugrik is, hogy elérje a célját, reménykedve abban, hogy minden erejét megfeszítve sikerül a legközelebbi jégtábláról ráugrania a hozzá legközelebb eső rácsra.
A célja mindenképpen az, hogy sikerüljön, és mindent meg is tesz érte, hogy akár saját erejéből, gyorsaságából és ügyességéből, akár védőangyala segítségével sikerüljön legalább egy-két lépés magasságban, de a jég felett kapaszkodni valamiben, ami a csónakot leszámítva pillanatnyilag az egyetlen biztos pontnak látszik.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.08 21:07:21
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.