//Emlékek sebei//
*Amíg a kevéske szétrakott holmiját szedi össze, végig magán érzi a férfi tekintetét. Jó érzés, bár kissé szokatlan számára, ugyanakkor kezd rájönni, hogy ha Rendoll a közelében van, erre kell számítania. Éppen ezért igyekszik teljesen természetesen mozogni és cselekedni és nem azt lesni állandóan, hogy vajon a férfi éppen nézi-e őt. Mert valószínűleg igen.
Lia elgondolkodik, vajon mi lehet ennek az oka. Hihetné azt is, hogy csakis azért van, mert szép, de igazság szerint ő nincs annyira odáig a saját megjelenésétől, és nem hiszi magát különlegesnek.*
~Különben is a szépség olyasmi, ami az emberek ízlésétől függ.~
*Aztán arra gondol, a férfi esetleg azért nézi, mert tényleg hasonlít Ehnorához.*
~Ha így is lenne, bizonyára nem vagyok ugyanolyan. Remélem nem. Remélem, ezt ő is látja.~
*Nem telt el olyan sok idő még, amióta ismerik egymást, hogy azt hinné, Rendoll megfelejtkezik a korábbi párjáról. Nem, tudja ez nem is fog bekövetkezni.*
~Nem fogod őt elfelejteni, de nem is kell, hogy elfelejtsd. Főleg nem szabad, hogy elfelejtsd a kisfiadat. Nem szeretném, hogy megfeledkezz róluk, mert az azt jelentené, hogy később ugyanúgy, vagy még könnyebben megfeledkeznél rólam is akár.~
*Lopva ő is a másik felé pillant.*
~Vajon lesz-e hely számomra is a szívedben? Vajon ők emlékké tudnak-e válni, múlttá, és én jelenné? Vagy túl sokat akarnék túl rövid idő után? Lehet, hogy csak álmodozom?~
*Örül, hogy Rendoll megtöri a csendet, visszarántva őt a valóság talajára.*
– Hallottam már Arthenior fogadójáról, a Pegazusról, ha arra gondolsz. Szerintem ez jó ötlet és a sorrend is jó. Reggeli és a piac ahol… *mondja és elpirul, nem is a szó miatt, ami következne, hanem mert a férfi úgy néz rá, mintha maga elé képzelné, csakis alsóneműben. Úgy, ahogy akkor is nézett rá, mikor a fűben ölelkeztek és a keze a szoknyája alatt járt.
Nyel egyet, majd mély levegőt vesz.*
– De esetleg kezdhetünk az istállóban is, vagy elhozzuk onnan a te lovadat is, vagy Gebét is ott hagyjuk, amíg vásárolni megyünk.
*Ekkor eszébe jut valami, és összeszedi a bátorságát.*
~Ki kell mondanom, különben sose tudom meg. Látnom kell, hatnak-e a szavaim.~
– Kivéve persze, ha jobban szeretnél egy lovon menni.
*Finoman elmosolyodik, mikor a férfi lóra ül, és már ügyesebben, mint az előbb, feladja neki a málhájukat, majd megfogja a kezét és a segítségével, meg némi saját lendülettel felül mögé.*
– Gebe nagyon nyugodt ló, nagyon kedves, és téged kedvel is *suttogja a szőke tincsek között a férfi nyaka oldalára.* Észrevettem azonban, hogy könnyebben fordul, ha a szárat lazán tartod, nem a zablát húzod, hanem csak kicsit megnyomod a térdeddel azt az oldalát, amerre menni szeretnél.
*A lány úgy véli, ezt biztos kitapasztalná Rendoll is, de miért nem mondhatná el ő a lováról, ha már így alakult. Miért ne tehetné meg, főleg úgy, hogy közben langymeleg lehelete a másik bőrét csiklandozza, és az orra a szőke tincsekhez ér?
Átkarolja a férfi karcsú derekát, és a hátához simul, álla a bal vállához ér.*
– Akkor Artheniorba, jó uram? *kérdi vidáman, és ha A szőke fej felé fordul, akkor szélesen elmosolyodik.*