*Helyet ad az idős embernek, hogy ha javítani akar a lány tökéletes csapdáján, akkor kényelmesen megtehesse. Meg is történik a szemle, Daldsh nyakát nyújtogatva figyeli miben hibázott, mikhez nyúlkál a férfi. Meglepve veszi észre, hogy a botokhoz csak felületesen kellett hozzányúlnia a másiknak, inkább a csomókat szorítja, lazítja meg.
A szavakra válaszként csak elmosolyodik, de azt szélesen, szemeit kicsit be is hunyorítja. Enyhe büszkeség úszkál az arckifejezésén, de annál több öröm. Amint jelt kap arra, hogy elindíthatja a csapdát, ugyanazt játssza el ő is, mint Fareum a sajátjának a végén. Ha nem is olyan szépen, de legalább a kötél a vesszővel a magasba ível. A fiatal lány naiv csillogással a szemeiben nézi, ahogy az működésbe lép. A lényeg az, hogy működik, neki ez elég, az hogy hogyan az már más kérdés.*
- Hmm? *Szemeit a férfira fordítja, ahogy meghallja annak kérdését. Lelkesedéstől telve bólint egy akkorát, hogy félő a feje is lerepül.
Karjait a magasba emeli, hogy elkapja a kötelet a faággal együtt és magához húzza. Baljával rátapos, hogy a földön tartsa, közben pedig Fareumra les időnként, hogy biztos legyen benne, hogy ő megállítja majd, ha butaságot csinálna.
Ha nem állítja meg, akkor a lány elrendezgeti a botokat, megigazítja őket. A kötelet pedig már jobban odafigyelve csomózza meg, itt lazábban, mint az előbb, amott pedig szorosabban. Barnáit ráveti a férfire, amint végzett és várja, hogy az parancsot adjon a működtetésre. Közben pedig gyermeteg, bamba, önelégült mosolya le nem szárad a képéről.*