//Előre//
*Vannát rendkívüli boldogsággal tölti el, hogy társával együtt tündökölhet. Meg igazából úgy általában minden, jelen pillanatban. A reggel és a természet gyönyörű együttese, a levegő tisztasága… Úgy érzi, az ilyen pillanatoknak van igazán értelme. Mindezt pedig betetőzi a karjában szuszogó görény, a jó társaság, és a várakozás, hogy hamarosan megmutathat valakinek valami igazán szépet – hiszen Lyndrya hagyja őt mutatni az utat. Azt sem tudja, hova legyen örömében. Ez megmutatkozik viselkedésén is. Hol néma, hogy kiélvezhesse a pillanatot, hol rohamos mesélésbe, vagy kérdezgetésbe kezd. Mivel pedig a tisztás még kicsit odébb van, útközben bőven jut idő mindenféle történetre.*
- Tudod, nem mindig szerettem én ám a kökényt, de egyszer O'baaval – tudod, aki vigyázott rám, már meséltem róla – csináltunk belőle lekvárt. Na azóta odavagyok érte. *Meséli egyszer.* És te, hogy állsz ezzel? *Kérdezi nem sokkal utána.
Ilyen és ehhez hasonló csapongó gondolatokkal árasztja el társát, már amikor nem burkolózik épp teljes hallgatásba. Természetesen, ha a másik hozzá szól, mindig figyel rá, akár hallgat, akár nem. Csak egyszerűen néha jobban esik csendben lennie.
Közben a nap egyre feljebb kúszik a horizonton, de ettől nem lesz kevésbé szebb Vanna szemében, mint volt. Egyre izgatottabb, hiszen nemsoká szemük elé tárul a látvány, amiért ennyit talpaltak. Gyakran előre is szalad izgatottságában, ilyenkor kiabálva beszél (amire a görény néha fel is ébred, mancsa csapkodásával, vagy álmos harapásokkal jelezve méltatlankodását). Közben mindig szemmel tartja a másikat, amit úgy ér el, hogy hátrafelé sétál. Amikor megunja, akkor bevárja Lyndryát és mellette baktat tovább.
Mikor már majdnem a tisztáson vannak, ismét előreszalad és háttal kezd el sétálni, de nem szól semmit, csak izgatott pillantásokkal jelzi társának, hogy közel a várva várt hely. Léptei egyre gyorsulnak, de nem fordul előre, így nem is láthatja, hogy mindjárt nekiszalad valakinek.
Az ütközés váratlanul éri, teljesen ledöbben, sőt, meg is ijed. Lába kifordul alóla, és hacsak az ütközés másik áldozata, Frädricus Saelevester, időben fel nem készül a szerencsétlen baleset tompítására, avagy reagál eléggé gyorsan, mikor már kész a baj, a lány elterül a földön. Ha valóban a földre esik, annyi lelkierőt még épphogy talál magában, hogy a görényt úgy igazítsa kezében, ne essen nagy baja. Szeme sarkából ében színű fürtöket lát, amelyeket szőrnek vél, ezért egyetlen logikus magyarázatot talál, mibe futhatott bele. ~ Medve! ~ gondolja halálraváltan. Bár szereti a mackókat, azt azért tudja, nem túl szerencsés nekimenni egyiknek sem, ezért meglehetősen rémült – ha valaki le szeretné nyugtatni a lányt, nem lesz egyszerű dolga.*