//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Közjáték - néhány pillanattal Salwar megiramodása után//
*Salwar megindul, mint a nyíl oly sebesen, s közben a kedves, turbános árus a tapssal jelző tömeget csitítja. Néhány pillanattal később egy gyermek rohan oda hozzá, majd rá néhány pillanatra egy elf, karjában véráztatta néma csemetével érkezik. A tömeg elcsendesedik, s feszülten figyel. Vannak, akik rosszul lesznek, vannak, kik felháborodnak, de zenét, azt már egyikük sem akar. Az árus némán hallgatja a beszámolót, s elfehéredik, majd vékonyra húzódó szájjal, s öles léptekkel elindul. A karavánban több fekete vagon van szerteszét, de őt csak egy érdekli, mely egészen véletlenül Lorew fehér vagonjától nem messze helyezkedik el. Miközben az árus közeledik, egy marcona katona rohan el mellette meglehetősen ijedt tekintettel, de az árust nem érdekli. Mindenét felteszi egy lapra, mert a szégyen, mi érte, s a gyermek sorsa erre készteti. Jól tudja, mi jár a rossz hírek hívatlan és kéretlen vivőjének, de nem foglalkozik vele. A fekete vagon ásító sötétje előtte magasodik, s egyetlen teendő immár bekopogni, melyet azonnal meg is tesz. Persze a vagon elfüggönyözött ablakai mögül, árgus tekintetek figyelik minden lépését. Hogy a vagonban, pontosan mi és miért történik, az maradjon egyelőre a vagon, s benne cselekvők titka. Tény, hogy Lorew mikor elhagyja a tisztást, mit maga után hagy, csak egy marék fájdalom. Az is igaz ugyan, hogy ezúttal nem ő volt a fájdalom okozója. Egy árus, patakzó könnyekkel, s tátongó sebbel halántéka alatt, áll, vérző bal fülét szorongatva markában, s lassan a sötét, menetelő csapat után indul. Hogy ki a központi figura, a mélyfeketébe öltözött személy, ez már egy másik történet, de a jelenlegi kontextusban meglehetősen nagy befolyással bír.*
//Salwar//
*Szinte tapintani lehet a sajnálatot, mit színjátéka gerjeszt. Egyes sötételfek sírva is fakadnak a tömegben, hátukat idegen fajú egyedek lapogatják, simogatják, vigasztalják őket.*
- Hát eddig terjedt már! *Kiáltja egy másik sötételf, s arcát eltakarva fordul el, s indul meg Salwar irányába. Salwar előtt a tömeg lassan szétválik, ő sajnos nem néz fel, így nem veheti észre, hogy a tömeg másik oldala is nyílik, kissé gyorsabban, mint előtte, hogy aztán a két szétváló csoportosulás hamarosan egy utat hozzon létre, melynek egyik oldaláról az orrát lógató színész Salwar, a másik oldalról a csapat érkezzen, közepén a hollófekete, felvértezett, csuklyában sétáló, hideg tekintetű emberrel. Csak a rideg tekintet látszik, mert csuklyája nem hagyományos, mindösszesen két apró lyuk van a szemei előtt. Amit Salwar észrevehet, meghallhat, hogy az iménti felháborodott felkiáltó, még menet közben, mellette is kiabál:*
- Ez az ő hibája! Én mondom néktek! Meg kéne ölni már végre valakinek!! *Ordít, s ami igaz, az igaz, ő sem veszi észre, hogy akiről talán épp ócsárolva beszél, bizony vele szemben inti megállásra embereit. Az egyik bal oldali katonája fülébe súg valamit, ki oly gyorsan rántja elő dobókését, hogy szinte csak egy villanást látni. Salwar lehajtott fejével észlelheti, hogy a kiabáló, lába elé borul, pont lehajtott feje alá, rá meredő üveges tekintettel. Nyakából, a beleálló tőr mellett patakzik a vér, szemében bocsánatért esedező tekintet ragadt meg. Azt is észreveheti, hogy a tisztáson a harsogást, mintha elvágták volna, néma csend ural mindent és mindenkit. Jelenleg egy kisebb sereg áll előtte, mélyvörösben, csuklyában, ketten fekete palástban, egyedül az az egy ott középütt, kit körbevesznek, ő hollófekete minden tekintetben. Csak a két csuklyáján ejtett lyukon világlanak ki szemei, melyek olybá tűnnek, hogy fehérek. Teljesen fehérek. Pont a sötételfre merednek. Csak az a néma csend ne lenne.*