//Egy lépés a ranglétrán//
*Néhány röpke órával később, Elwyrien magától ébred, ahogy azt már megszokta. Az Izzó Gömb még nem kelt fel, s bőven van is ideje addig. Azonban tudja, hogy nem maradhat egy helyen, így következő állomásnak újfent az erdő szélén található tisztást jelöli ki magának. Az éjszakai szél szinte csontig hatol, de odaérve úgy dönt, újra megkockáztat egy kisebbfajta tüzet, csupán arra a nagyjából egy órára, amit itt fog tölteni. Azután innen is tovább kell állnia. Valószínűleg majd a szegénynegyedbe megy, ott elég sok helyütt el lehet rejtőzni a kíváncsi szemek elől. Vagy a temetőbe, egy kriptába. Ezutóbbi nem túl vonzó, elvégre ki szeret holtak közt lenni, de az éjelf gyilkos számára nem riasztóbb, mint éppen az a malom, ahonnan az imént eljött. A holtak már nem árthatnak neki, kivéve, ha valami sötét mágiával irányítják őket, de az elmúlt években (egészen pontosan azóta, hogy feljött Odalentről) nem találkozott ilyesmivel, így nem is igen tart tőle. Csakhamar összeszed néhány gallyat, amiből remek gyújtós lesz, majd pár karvastagságú ágat is. A hüvelyből kihúzza Tépőfogat, s szikrát csihol vele egy száraz fűcsomóra, ami kisvártatva fel is lobban. Ezzel meg is van, olyan közel húzódik az apró tűzhöz, amennyire csak lehet, ily módon a testével is takarva annak fényét. Legalábbis a jelentős részét. Tekintetét a város felé irányítja, bár innen csak halovány, távoli fényeket lát csupán. Gondolatai természetesen leginkább a Raan nevű fickó körül járnak. Merre lehet most, mit csinál, s mikor jön végre el az alkalmas pillanat, amikor végre lecsaphat, s fegyvereit a gyűlölt férfi vérével nedvesítheti meg. Nem lesz sem könnyű, sem gyors halála. Még arra is gondja lesz, hogy a lelke örökre itt ragadjon, végtelen szenvedésre kárhoztatva. Csúnyán meg fogja csonkítani a holttestet, s egy hajtincsét elégetve Acrywae egyik sötét átkával fogja sújtani, mely ehhez a múlandó világhoz köti őt, hogy soha ne tapasztalhassa meg a túlvilág végtelen nyugalmát. Szellemként fog bolyongani e földön, amíg a világ végül fel nem feslik a varratoknál, s össze nem dől saját magába borulva.
Ezekre a sötét gondolatokra Elwyrien arcára hasonszőrű vigyor kúszik. Általában nem szokott érzelemmel viseltetni az áldozatai (vagy leendő áldozatai) iránt, de ez a fickó annyira megnehezítette a dolgát, s annyira nyilvánvalóan, már pofátlanul mocskos módon játszik, hogy megérdemli a sorsot, amit a nő neki szán...*