//Időváltozás//
//Érintőlegesen Esh//
*Az eső nem érkezik, ő pedig nem tűri a fa hűsét, a napot keresi tekintetével, hogy cserzett arcbőrét megfürössze benne, de hiába. Az égboltot sűrű felhők takarják, s a távolból érkező égzengés nem is ígér ettől jobbat.*
- Szakthté! *Sziszegi fogai között szokványos káromkodását, miközben arca sem rezdül. Hűvös van, legalábbis nem ehhez a hőmérséklethez szokott, akkor jó, ha úgy ég a nap, mintha bőrét perzselné, ha már izzadni sem képes, s a szenvedés erőt ad számára. De ez a lagymatag idő... még, ha az eső esne legalább, a hideg zápor frissítő, földnek és léleknek egyaránt. Kis idő múlva szemeit kinyitva néz körbe, lábai keresztezve, keze ölében pihen, háta egyenesen kihúzva. A fiatal nő, szarvasával úgy sétál be a tisztásra, mintha magával húzná a világ fájdalmát. D'or innen nem látja, hogy sírna... talán ez a lány szerencséje, de a testtartás árulkodó lehet.*
- Ihs'maillon nem ejtett könnyet a fáért, nem ejtett könnyet Árnyékért, nem ejtett könnyet semmiért, csak a célja volt fontos, hisz így született a világ, s csak így maradhat fenn, így lehet ismét a Semmi... *mély hangján szólal meg, s saját nyelvén, így, ha a lány nem jártas a síkföldi, sivatagi törzs nyelvjárásában, vélhetően egy szót sem érthet belőle, annyit láthat, hogy nem hozzá szól, csak a szélnek beszél. Nem is baj. A sivatagi népek arca nem szenvedi az érzelmeket, s csak nagy ritkán tisztelik meg vele társukat, hogy kimutassák azt. Így arcéle kemény, szemei szigorúak, viszont egy valami feltűnhet, együttérzés sem süt le róla, s a fekete arc felett világító szinte hófehér szempár ránctalanul figyel előre. A szarvas már inkább érdekesebb, főként, hogy csak hallott róla, látni még nem látott sohasem. A sivatagi állatokhoz képest jóval fakóbb színű, s ágas-bogas csont a fején, igazán ékes trófea lehetne, akár darabokban a nyakában egy bőrszíjon, vagy fegyvere ékeként. Egy pillanatra megindul keze a fúvócsőért, aztán letesz róla. Nincs rendes kése, amivel felkoncolhatná, úgy meg tiszteletlenség lenne a természettel szemben. Feleslegesen nem pazarol, a vérét sem tudná felfogni semmiben.*
- Imo, minas eger, ut im ish drot, né f'rothal, asseles mana. *Valaha csak az egy volt, s nem bántá, társául hagyva a szélnek... Halkan felsóhajt. Hisz a lánynak tulajdonképpen egy erénye akad... ~ Knot'taro so fama teres, mana der. ~ Az embernek magával folytatott vitáit kell rendezni elébb, ehhez társa a Csend. Ő pedig valóban nem kiabál.*