Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 335 (6681. - 6700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6700. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-23 21:02:29
Üzenet elküldve: 2018-12-23 21:02:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//Aki cselt vet, vihart arat//
~ Eeyr-mező ~
*Ahogy mély vízből tör elő a fulladni kész, úgy tolul a tüdejébe a levegő, amikor magához tér. Mindenre emlékszik, mindenre, mióta él és mindenre, mióta az Erdő Szíve megérintette és katonájává emelte a sötétség seregei ellen, mindenre, mióta elindult, hogy küldetésével szembenézzen és visszaadja a Fákban Lakónak azt a békét, amelyet Sa'Tereth kutyái elvettek tőle.
Hasra fordul, kitámasztott kezeivel tolja guggoló helyzetbe magát, jobb lábát maga alá húzza, míg balja kinyújtva marad. Viharzöld tekintete a környezetét igyekszik felmérni, pillantása villámgyorsan cikázik körbe maga körül.
Mellette egy eldőlő test, a Quantallként bemutatkozó mélységi férfié, akiről aranyló részekben válik le egy varázsos vért, halódni látszik. Mellette Xauzur, az irbisz, vicsorogva fordul el tőle, hogy előre, a csuhátlan csuhás elé nézzen valakire. Előtte egy másik elf közeledik, az irbisz őt nézi, látta már korábban, éppen összecsap egy kutyával, akiben az erdőmélyi szerzetes Quantall társát ismeri fel. Rövid, halálos összecsapás a precízen mozgó elf javára. A hűséges, bátor eb a hóba hullik, vér szennyezi a szűz havat.
Az elf mögött, felbőszült, acsarkodó tömeg, egyelőre meghatározhatatlan céllal közeledve, tőle balra, a háttérben Hanloren és mintha egyszerű városiak állnának tétlen, majd egy részük megindulni látszik, Eeyr papnője azonban mozdulatlan marad, mintha Arenih atyát keresné.
Egészen oldalról pedig egy ismeretlen ember nő zeng szívbe markoló, szomorú éneket, melyre mintha a szenvtelen arcú, kivont karddal közeledő rossz-arcú elf lelassulni látszana.
A történések is lelassulni látszanak, pedig csak az adrenalintól felpezsdült elme űz tréfát a csuhátlan csuhás érzékeivel. Quantall mellette-előtte halódik, felé közelít kivont pengével az elf, kétségtelenné téve számára, hogy a varázsló vérét akarja venni, felismeri az ölni készek arcára kiülő szenvtelen vonásokat.
A küldetés egyik sarkalatos pontja a sötételf férfi, aki azt mondta, talán képes lehet visszaadni a fényt a templomi oltárnak a temetés után. Ugyan nem tudja, hogy mi történt, hova tűnt a fekete halálmadár, s hogyan is került oda, ahol most van, de a küldetés szempontjából nem is fontos. Kizárólag a mélységi. Ha még él, nem hagyhatja, hogy az ismeretlen-ismerős elf megölje, ha pedig sikerrel vitte véghez korábban talán valahogyan, akkor azért kell halnia.
Az Erdő Szívének törvényei szerint nem élhet.
Úgy rugaszkodik el, mint senki más, gyorsasága megkérdőjelezhetetlen, a felvett pozíció lehetővé teszi, nem hiába helyezkedett el ebben a pózban ösztönösen. Nem hagyja, hogy az ismeretlen szövetséges szőke nő megelőzze. Mint kilőtt nyílvessző szelné át a távolságot a lelassuló, majd megtorpanó, kardját leengedő, a mélységi teste felett megálló elfig.
Hátsó kézzel indítja az ütést, kezét keményen ökölbe szorítva, válla, csípője vezeti az ütést és kíméletlen erőt kölcsönöz a legendás képességekkel és tudással indított ütésnek.
Az ütés a megtorpanó elf torkát célozza, elölről, szemből, pontosan az áll alatt, a vért nyakvédője felett, hogy bezúzza a gigát, a légző- és nyelőcsövet is akár. Megvan hozzá az ereje és a tudása. Nem törődik védekezéssel, hisz a másik láthatóan kába, fegyvereit leengedte és az erdőmélyi elf gyorsasága nem sokban marad el a legendáktól. Közel vannak egymáshoz, a kardos hosszúéletű Quantall teste felett torpant meg, szemeiben a szomorú dal mákonya csillog.
Nem kétséges, a csuhátlan csuhás is ölni akar. Egyetlen ütéssel, ha tud. Még akkor is, ha az elf védekezésre képtelen, de nem cselekedhet másképp, meg kell védenie a varázslót, akinél a feloldozás kulcsa lehet, mert ezt parancsolja a Fákban Lakó. És az ő parancsa szent.
Ha sikerrel járt, akkor is újra üt, Kíméletlenül sújt le kétszer-háromszor, csak azután foglalkozik az acsargó tömeggel. Ha kell, velük is végez, akár az élete árán is. Mert ez a dolga.*
//Aki cselt vet, vihart arat//
~ Eeyr-mező ~
*Ahogy mély vízből tör elő a fulladni kész, úgy tolul a tüdejébe a levegő, amikor magához tér. Mindenre emlékszik, mindenre, mióta él és mindenre, mióta az Erdő Szíve megérintette és katonájává emelte a sötétség seregei ellen, mindenre, mióta elindult, hogy küldetésével szembenézzen és visszaadja a Fákban Lakónak azt a békét, amelyet Sa'Tereth kutyái elvettek tőle.
Hasra fordul, kitámasztott kezeivel tolja guggoló helyzetbe magát, jobb lábát maga alá húzza, míg balja kinyújtva marad. Viharzöld tekintete a környezetét igyekszik felmérni, pillantása villámgyorsan cikázik körbe maga körül.
Mellette egy eldőlő test, a Quantallként bemutatkozó mélységi férfié, akiről aranyló részekben válik le egy varázsos vért, halódni látszik. Mellette Xauzur, az irbisz, vicsorogva fordul el tőle, hogy előre, a csuhátlan csuhás elé nézzen valakire. Előtte egy másik elf közeledik, az irbisz őt nézi, látta már korábban, éppen összecsap egy kutyával, akiben az erdőmélyi szerzetes Quantall társát ismeri fel. Rövid, halálos összecsapás a precízen mozgó elf javára. A hűséges, bátor eb a hóba hullik, vér szennyezi a szűz havat.
Az elf mögött, felbőszült, acsarkodó tömeg, egyelőre meghatározhatatlan céllal közeledve, tőle balra, a háttérben Hanloren és mintha egyszerű városiak állnának tétlen, majd egy részük megindulni látszik, Eeyr papnője azonban mozdulatlan marad, mintha Arenih atyát keresné.
Egészen oldalról pedig egy ismeretlen ember nő zeng szívbe markoló, szomorú éneket, melyre mintha a szenvtelen arcú, kivont karddal közeledő rossz-arcú elf lelassulni látszana.
A történések is lelassulni látszanak, pedig csak az adrenalintól felpezsdült elme űz tréfát a csuhátlan csuhás érzékeivel. Quantall mellette-előtte halódik, felé közelít kivont pengével az elf, kétségtelenné téve számára, hogy a varázsló vérét akarja venni, felismeri az ölni készek arcára kiülő szenvtelen vonásokat.
A küldetés egyik sarkalatos pontja a sötételf férfi, aki azt mondta, talán képes lehet visszaadni a fényt a templomi oltárnak a temetés után. Ugyan nem tudja, hogy mi történt, hova tűnt a fekete halálmadár, s hogyan is került oda, ahol most van, de a küldetés szempontjából nem is fontos. Kizárólag a mélységi. Ha még él, nem hagyhatja, hogy az ismeretlen-ismerős elf megölje, ha pedig sikerrel vitte véghez korábban talán valahogyan, akkor azért kell halnia.
Az Erdő Szívének törvényei szerint nem élhet.
Úgy rugaszkodik el, mint senki más, gyorsasága megkérdőjelezhetetlen, a felvett pozíció lehetővé teszi, nem hiába helyezkedett el ebben a pózban ösztönösen. Nem hagyja, hogy az ismeretlen szövetséges szőke nő megelőzze. Mint kilőtt nyílvessző szelné át a távolságot a lelassuló, majd megtorpanó, kardját leengedő, a mélységi teste felett megálló elfig.
Hátsó kézzel indítja az ütést, kezét keményen ökölbe szorítva, válla, csípője vezeti az ütést és kíméletlen erőt kölcsönöz a legendás képességekkel és tudással indított ütésnek.
Az ütés a megtorpanó elf torkát célozza, elölről, szemből, pontosan az áll alatt, a vért nyakvédője felett, hogy bezúzza a gigát, a légző- és nyelőcsövet is akár. Megvan hozzá az ereje és a tudása. Nem törődik védekezéssel, hisz a másik láthatóan kába, fegyvereit leengedte és az erdőmélyi elf gyorsasága nem sokban marad el a legendáktól. Közel vannak egymáshoz, a kardos hosszúéletű Quantall teste felett torpant meg, szemeiben a szomorú dal mákonya csillog.
Nem kétséges, a csuhátlan csuhás is ölni akar. Egyetlen ütéssel, ha tud. Még akkor is, ha az elf védekezésre képtelen, de nem cselekedhet másképp, meg kell védenie a varázslót, akinél a feloldozás kulcsa lehet, mert ezt parancsolja a Fákban Lakó. És az ő parancsa szent.
Ha sikerrel járt, akkor is újra üt, Kíméletlenül sújt le kétszer-háromszor, csak azután foglalkozik az acsargó tömeggel. Ha kell, velük is végez, akár az élete árán is. Mert ez a dolga.*
6699. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-23 19:44:14
Üzenet elküldve: 2018-12-23 19:44:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
-Nem...
*Bontakozik ki az ölelésből és fordul a csatatérre igyekvők felé.*
-Nem folyt már elég vér?
*Ha Quantall életben van is odaát, ezek az emberek nem kockáztathatják életük, ő legalábbis biztos nem fogja harcra buzdítani őket.*
-Atyám!
*Kiáltja el magát és keresi tekintetével Arenih atyát.*
-Vissza kell mennünk az oltárhoz, a csatát nem itt nyerjük meg, hanem a templomban!
*Túrja ki türelmetlenül arcából a tincseket és ha felbukkannak a csuhások, Arenihbe kapaszkodik. Fogalma sincs, mi zajlik az embertömegen túl, de hallja a fütyülő szél hozta vérszomjas ordítozást.*
-Mennünk kell...
*Szól elfúló hangon, talán nem is hallja más. Nem akar részt venni a végeláthatatlan káoszban, rendet, tisztaságot és boldogságot kíván lelke.*
-Nem...
*Bontakozik ki az ölelésből és fordul a csatatérre igyekvők felé.*
-Nem folyt már elég vér?
*Ha Quantall életben van is odaát, ezek az emberek nem kockáztathatják életük, ő legalábbis biztos nem fogja harcra buzdítani őket.*
-Atyám!
*Kiáltja el magát és keresi tekintetével Arenih atyát.*
-Vissza kell mennünk az oltárhoz, a csatát nem itt nyerjük meg, hanem a templomban!
*Túrja ki türelmetlenül arcából a tincseket és ha felbukkannak a csuhások, Arenihbe kapaszkodik. Fogalma sincs, mi zajlik az embertömegen túl, de hallja a fütyülő szél hozta vérszomjas ordítozást.*
-Mennünk kell...
*Szól elfúló hangon, talán nem is hallja más. Nem akar részt venni a végeláthatatlan káoszban, rendet, tisztaságot és boldogságot kíván lelke.*
6698. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-23 14:25:53
Üzenet elküldve: 2018-12-23 14:25:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre hűvösebb a szél. Sokszor orkánerejű, ruhákat tépő és farkasordító. A hangja is erős, ahogyan a félkörben állók füle megett fütyül, immár havat is hozva, ami úgy kavarog a tisztáson csatában állók teste körül, mintha táncot járna harcias jókedvében. A holdak egy pillanatra ismét megmutatják magukat és szomorúan tekintenek le a tisztásra, halvány karjukkal az arcokon végigsimítva, azonban ezek az érintések most nem érnek semmit. Az őrültek csoportja Syoudot követi nagy vehemenciával, de nem támadó szándékkal, sőt, mintha őt kívánnák szolgálni, vérre és káoszra éhes tekintetük, néhol kilógó nyelvük az elfen csüng élvezettel.*
- Ölj, ölj, ÖLJ, ölj, ölj, ÖLJ, ölj... ! *Hangzik a lábdobbanásokkal együtt élő tompa kántálás, melynek minden harmadik szava üvöltésként harsan, mindig pontosan a harmadik. A rohanó elfet fekete aura fogja közre, ugyan ez nem látható, csak a jéghideg szélben is hidegnek érezhető, az őrültek ebben fürdőznek meg, miképpen talán Syoud is.*
//Hanloren//
//Karizmapróba - kockadobás//
*A lány őszinte hitének ereje átjárja jéghideg tagjait, s melegséggel tölti el. Az ijedtség ellenére érezheti az erőt, mely belé száll, hogy szavait még hangosabbá tehesse. Hogy ez isteni beavatkozás lenne? Nem valószínű, mintsem inkább, hogy a lány, természetéből adódóan fogékony a hitre, s szívében ártatlan, mint a született gyermek. Aura nem lengi körül, de mindenféleképpen hatással van a körülötte lévőkre. Sajnos azonban ez csak az ijedtségükre igaz. Hanloren hite és elhivatottsága erős, azonban hatása még gyenge a csupán kezdődő teljes bizalom elnyeréséhez. Arenih és a két atya meghallja szavait, s egymásnak jelezve indulnak feléje, hogy együtt kulcsolják imára kezüket, azonban még meglehetősen távol vannak, jelenleg nem tudnak a lánynak segíteni. Kérésére emberek, elfek, törpök és gnómok ijedt tekintetét kapja válaszul, de csak néhányan indulnak el, a nagy többség itt marad, s a lány köré tömörül, ami nem baj, mert védelmül szolgálhatnak, persze csak, ha ő is úgy akarja. Persze közben Quantall körül más is befolyásolja a népet.*
//Syoud//
//Ügyesség és gyorsaság próbája - kockadobás//
*Könnyen észreveheti a felé acsarkodva rohanó kutyát, ahogyan azt is, hogy az állat azért még nincs ereje teljében, ettől függetlenül persze hajtja az ösztön, de valószínűleg nem fog különösebben cselezgetni, ez persze amiatt is van, hogy egyszerűen nem erre képezték, hűsége azonban megkérdőjelezhetetlen. Syoud megfelelően gondolkodik előre, fejben valószínűleg pontosan elképzeli a mozdulatot és a cselekményt, mert mértani pontossággal hatja végre. Az oldalra kitérő mozdulat, a kitartott éles penge aztán magától elvégzi a dolgát, mert Csámpás lendülő testét, gyakorlatilag majdnem kettészeli. Egy halk vonyításra jut csak idő, mikor az állat teste végleg a puha hóba hull, s sebéből ömlő, gőzölgő vérfolyam megállíthatatlanul tör utat magának a hófödte tájon. Csámpás nem sír, hallgat némán és mozdulatlanul. Nem szenvedett sokat. A vágás precíz, a találat pedig önkéntelenül is pontos és megkérdőjelezhetetlen. A kitérés persze időbe kerül, mint minden más, igaz csupán egy fordulat, s különösebben a haladás sebességét sem befolyásolja, így a gyilkoló géppé avanzsált elf, nyakában a kéjesen felhördülő tömeggel, ki a kutya testén átgázolva követi, Quantall testéhez közelít.
Az irbisz persze időközben Pycta testéhez ér, s acsarkodva egyenesedik fel méla nyalogatásából, de tekintettel arra, hogy az elf nem a testre támad, nem tesz semmit, csak morog és további fejleményeket tesz kilátásba.
Az elf, futása közben azonban mást is érezhet az őrületen kívül. Míg a kutyával végez, semmi nem befolyásolja, azonban, ahogy közeledik egyre inkább száll el a késztetés, s saját teste feletti uralma. Csengő énekszót hall, igaz, távolinak és halknak tűnik, de egyre erősödik és lenyűgözi őt. Futása lassul, s lassan elenyészik, immár tompa sétálásnak hat, mely a sötételf teste felett meg is áll, s a taposó, vagy szúró mozdulatot már nem tudja elvégezni. Syoud gyors, de az irbisszel egy időben indul, akit szorosan, egy pillanattal később Natalayda követ. A távolság egy és ugyanaz, de a hang gyorsan terjed a levegőben, emellett kering a hideg széllel, mint a levegőben kavargó hópernyék.*
//Quantall//
//Fájdalom és erőpróba - kockadobás//
*Izzó fájdalom járja át tagjait, nehéz a légzés, s minden mozdulat. Fohásza korábban, Hanlorenhez hasonlóan nem talál meghallgatásra, de a korábban hőssé avanzsált Quantall nem adja fel. Fektében csak kezét kell megemelnie, melyhez minden erejére és tűrőképességére szüksége van. A csoda nem minden helyzetben adatik, de az istenek és a gondviselés keze megkérdőjelezhetetlen. Mondhatjuk úgy is, hogy a mélységi lapot húzott a lehetetlenre, s csak egy kósza asztalra dobás választotta el a haláltól. Azonban megcsinálja. Persze lehet méltóságon alul felordít a fájdalomtól és a mozdulattól, meg attól, ami ezután következik, mert a varázslat elsül, s hátsebe jócskán felizzik, a nyílvessző mozogni kezd, s teste kezdi kilökni magából. Szinte elviselhetetlen a fájdalom, de a mélységi ébren marad, vére nem folyik, hisz elzárják az útját, s ahogyan lassan egyre nő az űr testében a távolodó tárgytól, úgy zárul összébb a seb is, de még nem engedve idegen vendégét. A továbbiakban valószínűleg még legalább egyszer meg kell ismételnie a mozdulatot, hogy egyáltalán fel tudjon állni, s minden alkalommal erejét és tűrőképességét kell próbára tennie. A halál szele ezúttal csak meglegyintette, igaz, elég alaposan. Ordítására az egyszerű embertömeg felkapja fejét, s látják, ahogyan a korábban hősként tetszelgő mélységiről lassan lefoszlik a páncél, apró szikrákban pattogva, néhol megolvasztva a havat. Immár megint csak egy sötételf a hideg földön, egy baráttal kevesebben, de valószínűleg jó néhánnyal gazdagodva. Kiáltása és Hanloren felrázó szavai az egyszerű embereket összezavarják, s ki addig elindult, most üvöltve mutat a kíntól fetrengő férfira. Néhányan (úgy a felük) elindulnak, hogy segíteni próbáljanak.*
//Natalayda//
//Gyorsaságpróba - kockadobás//
*Szemei elé borzalmas látvány tárul, s a már egyébként is sokat megélt leányt a harci láz szállja meg. Nem őrület ez, s nem is vérszomj, de a bosszú és a harag érzete mindenféleképpen közrejátszik. Az irbisz után, feleszmélve kábulatából hirtelen iramodik meg a mélységi teste felé, s dalát hamar elkezdi. Zengve száll az ének, mely ugyan néhol sok levegőbe kerül, de istenek adta tehetsége miatt hatása megkérdőjelezhetetlen. Natalayda erre született, s torkában aranyhúrokat rejtettek el, mit ha megpenget, sikerre vannak ítélve és lenyűgöznek mindenkit, kit célpontjául jelöl meg. Így van ez Syouddal is, ki apró Csámpás miatti megtorpanása miatt, az irányára merőlegesen közeledő lány hangjára lassulni kényszerül, majd végül a mélységi teste mellett megáll. Natalayda gyors ugyan, azonban nem eléggé, így nem tudja karjaiba ölelni a a sötételfet, majd csak eztán ér oda, a dalt viszont folytatnia kell, amellett pedig mást nem tud cselekedni, így marad az önkéntelen futás, a mélységi felé. Az irbisz előtt. Azt éneke közben láthatja azonban, hogy az őrült tömeg is közeledik, nagyjából egy időben érnek oda a testhez, kérdés, hogy mi a céljuk? Csupán Syoudot követni, vagy más egyebet is terveznek?*
//Pycta//
- Hogy emlékezz... *Hangzik a csengő válasz, s az udvaron, addig Lan'Erdyznek ismert Lyzendra közeledik, mellette egy sötét csuhába bújtatott alakkal, kinek stigmák apró tánca rejlik arcán. Mások is érkeznek, egy vörös hajú lány, valamiért Pyctának a Seles név jut eszébe, s miközben a csenevész csemetefát nézi, lágy derengés veszi kezdetét, s a táj elmosódni látszik. A közeledő lány mosolyogva emeli intésre kezét, s hajának aranyló színe, a sivatag ragyogásával vetekszik. A szerzetes karba font kézzel bólint, arcára halvány mosoly kerül, de nem szól, bár mintha mozogni látszódna szája.*
- Hogy érezz... *A hang oldalról jön, s egy kalózforma férfi karján gyermekével érkezik lassan, szokásos cinikus mosolyával, mi megtöri a komor arcélt.*
- Hogy láss... *Apró tündér ugrál a fák ágai között, tollas szárnyai a levegőben terülnek, kacagás is hallik, mintha a tündér nevetne.*
- Hogy felemeld végre azt a mogorva fejed! *Méltósággal áll meg mellette a sötételf lány a lovon, hetyke vigyorával illetve őt.* Az érmének két oldala van, hisz tudod! *Oktatja ki fennkölt hangsúllyal.*
- Van gyógyír a szívedre! *Sétál ki egy félelf a fák közül, kezében kosár, mi tele van gyógyfűvel, kezével kínálja is rögtön.*
- Mindig van visszaút. *Egy emberleány keze fonódik övébe, ki most tűnik fel, s kedves mosollyal tekint fel az elfre.*
- Ahogyan fent, olykor lent. *Vonja meg vállát a kék ruhába bújtatott druida, ki szalmás hajú vöröslő szépséget kísér maga mellett kézen fogva az istállóból jövet, mögöttük egy vörös csuhába bújtatott sötételf forgatja tőreit kezében. A vörös lány nem szól, pusztán nagyot kacsint az elfre. Mások is feltűnnek, de minden változik, s az apró druida tündér, s a mélabús, fa alatt üldögélő elf alakja már kevésbé látszik. A táj forogni kezd, egyedül a csemetefa, mi megmarad tompa ragyogásában, a körötte ülő virágok lassan nyílni kezdenek, s az elf hirtelen ismét a falu határában virágzó mezőn találja magát, a tábla előtt. Reye... Erey... Yere... EEYR... mező... Levegőért kapkodva ébred fel, hirtelen minden érzés megszállja, hiányérzet, szerelem, öröm, bánat és szomorúság egyvelege rántja ki a kábulatból, majd rögtön nedves nyelvet érezhet arcán, ha szemét kinyitja, egy őt nyaldosó irbisz hatalmas képébe tekint. Mindenre emlékszik a múltból, nincs egyetlen elmulasztott perce sem. Nem érzi fáradtnak magát, mintha eddig pihent volna, esetleg némi hideget érez. Arra van ideje, hogy körbepillantson, s zsibbadt tagokkal felugorjon. Kissé jobbra maga mellett, Quantall nyögő testét láthatja, s a felette magasodó Syoudot. Másik oldalról az énekelve közeledő Natalaydával szembesülhet, aki hamarosan elhalad előtte. Syoud mögött pedig acsarkodva közeledő őrült tömeget láthat, kik a megtorpant elf mögött sorakoznak, egyelőre tanácstalanul.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.23 14:42:01
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre hűvösebb a szél. Sokszor orkánerejű, ruhákat tépő és farkasordító. A hangja is erős, ahogyan a félkörben állók füle megett fütyül, immár havat is hozva, ami úgy kavarog a tisztáson csatában állók teste körül, mintha táncot járna harcias jókedvében. A holdak egy pillanatra ismét megmutatják magukat és szomorúan tekintenek le a tisztásra, halvány karjukkal az arcokon végigsimítva, azonban ezek az érintések most nem érnek semmit. Az őrültek csoportja Syoudot követi nagy vehemenciával, de nem támadó szándékkal, sőt, mintha őt kívánnák szolgálni, vérre és káoszra éhes tekintetük, néhol kilógó nyelvük az elfen csüng élvezettel.*
- Ölj, ölj, ÖLJ, ölj, ölj, ÖLJ, ölj... ! *Hangzik a lábdobbanásokkal együtt élő tompa kántálás, melynek minden harmadik szava üvöltésként harsan, mindig pontosan a harmadik. A rohanó elfet fekete aura fogja közre, ugyan ez nem látható, csak a jéghideg szélben is hidegnek érezhető, az őrültek ebben fürdőznek meg, miképpen talán Syoud is.*
//Hanloren//
//Karizmapróba - kockadobás//
*A lány őszinte hitének ereje átjárja jéghideg tagjait, s melegséggel tölti el. Az ijedtség ellenére érezheti az erőt, mely belé száll, hogy szavait még hangosabbá tehesse. Hogy ez isteni beavatkozás lenne? Nem valószínű, mintsem inkább, hogy a lány, természetéből adódóan fogékony a hitre, s szívében ártatlan, mint a született gyermek. Aura nem lengi körül, de mindenféleképpen hatással van a körülötte lévőkre. Sajnos azonban ez csak az ijedtségükre igaz. Hanloren hite és elhivatottsága erős, azonban hatása még gyenge a csupán kezdődő teljes bizalom elnyeréséhez. Arenih és a két atya meghallja szavait, s egymásnak jelezve indulnak feléje, hogy együtt kulcsolják imára kezüket, azonban még meglehetősen távol vannak, jelenleg nem tudnak a lánynak segíteni. Kérésére emberek, elfek, törpök és gnómok ijedt tekintetét kapja válaszul, de csak néhányan indulnak el, a nagy többség itt marad, s a lány köré tömörül, ami nem baj, mert védelmül szolgálhatnak, persze csak, ha ő is úgy akarja. Persze közben Quantall körül más is befolyásolja a népet.*
//Syoud//
//Ügyesség és gyorsaság próbája - kockadobás//
*Könnyen észreveheti a felé acsarkodva rohanó kutyát, ahogyan azt is, hogy az állat azért még nincs ereje teljében, ettől függetlenül persze hajtja az ösztön, de valószínűleg nem fog különösebben cselezgetni, ez persze amiatt is van, hogy egyszerűen nem erre képezték, hűsége azonban megkérdőjelezhetetlen. Syoud megfelelően gondolkodik előre, fejben valószínűleg pontosan elképzeli a mozdulatot és a cselekményt, mert mértani pontossággal hatja végre. Az oldalra kitérő mozdulat, a kitartott éles penge aztán magától elvégzi a dolgát, mert Csámpás lendülő testét, gyakorlatilag majdnem kettészeli. Egy halk vonyításra jut csak idő, mikor az állat teste végleg a puha hóba hull, s sebéből ömlő, gőzölgő vérfolyam megállíthatatlanul tör utat magának a hófödte tájon. Csámpás nem sír, hallgat némán és mozdulatlanul. Nem szenvedett sokat. A vágás precíz, a találat pedig önkéntelenül is pontos és megkérdőjelezhetetlen. A kitérés persze időbe kerül, mint minden más, igaz csupán egy fordulat, s különösebben a haladás sebességét sem befolyásolja, így a gyilkoló géppé avanzsált elf, nyakában a kéjesen felhördülő tömeggel, ki a kutya testén átgázolva követi, Quantall testéhez közelít.
Az irbisz persze időközben Pycta testéhez ér, s acsarkodva egyenesedik fel méla nyalogatásából, de tekintettel arra, hogy az elf nem a testre támad, nem tesz semmit, csak morog és további fejleményeket tesz kilátásba.
Az elf, futása közben azonban mást is érezhet az őrületen kívül. Míg a kutyával végez, semmi nem befolyásolja, azonban, ahogy közeledik egyre inkább száll el a késztetés, s saját teste feletti uralma. Csengő énekszót hall, igaz, távolinak és halknak tűnik, de egyre erősödik és lenyűgözi őt. Futása lassul, s lassan elenyészik, immár tompa sétálásnak hat, mely a sötételf teste felett meg is áll, s a taposó, vagy szúró mozdulatot már nem tudja elvégezni. Syoud gyors, de az irbisszel egy időben indul, akit szorosan, egy pillanattal később Natalayda követ. A távolság egy és ugyanaz, de a hang gyorsan terjed a levegőben, emellett kering a hideg széllel, mint a levegőben kavargó hópernyék.*
//Quantall//
//Fájdalom és erőpróba - kockadobás//
*Izzó fájdalom járja át tagjait, nehéz a légzés, s minden mozdulat. Fohásza korábban, Hanlorenhez hasonlóan nem talál meghallgatásra, de a korábban hőssé avanzsált Quantall nem adja fel. Fektében csak kezét kell megemelnie, melyhez minden erejére és tűrőképességére szüksége van. A csoda nem minden helyzetben adatik, de az istenek és a gondviselés keze megkérdőjelezhetetlen. Mondhatjuk úgy is, hogy a mélységi lapot húzott a lehetetlenre, s csak egy kósza asztalra dobás választotta el a haláltól. Azonban megcsinálja. Persze lehet méltóságon alul felordít a fájdalomtól és a mozdulattól, meg attól, ami ezután következik, mert a varázslat elsül, s hátsebe jócskán felizzik, a nyílvessző mozogni kezd, s teste kezdi kilökni magából. Szinte elviselhetetlen a fájdalom, de a mélységi ébren marad, vére nem folyik, hisz elzárják az útját, s ahogyan lassan egyre nő az űr testében a távolodó tárgytól, úgy zárul összébb a seb is, de még nem engedve idegen vendégét. A továbbiakban valószínűleg még legalább egyszer meg kell ismételnie a mozdulatot, hogy egyáltalán fel tudjon állni, s minden alkalommal erejét és tűrőképességét kell próbára tennie. A halál szele ezúttal csak meglegyintette, igaz, elég alaposan. Ordítására az egyszerű embertömeg felkapja fejét, s látják, ahogyan a korábban hősként tetszelgő mélységiről lassan lefoszlik a páncél, apró szikrákban pattogva, néhol megolvasztva a havat. Immár megint csak egy sötételf a hideg földön, egy baráttal kevesebben, de valószínűleg jó néhánnyal gazdagodva. Kiáltása és Hanloren felrázó szavai az egyszerű embereket összezavarják, s ki addig elindult, most üvöltve mutat a kíntól fetrengő férfira. Néhányan (úgy a felük) elindulnak, hogy segíteni próbáljanak.*
//Natalayda//
//Gyorsaságpróba - kockadobás//
*Szemei elé borzalmas látvány tárul, s a már egyébként is sokat megélt leányt a harci láz szállja meg. Nem őrület ez, s nem is vérszomj, de a bosszú és a harag érzete mindenféleképpen közrejátszik. Az irbisz után, feleszmélve kábulatából hirtelen iramodik meg a mélységi teste felé, s dalát hamar elkezdi. Zengve száll az ének, mely ugyan néhol sok levegőbe kerül, de istenek adta tehetsége miatt hatása megkérdőjelezhetetlen. Natalayda erre született, s torkában aranyhúrokat rejtettek el, mit ha megpenget, sikerre vannak ítélve és lenyűgöznek mindenkit, kit célpontjául jelöl meg. Így van ez Syouddal is, ki apró Csámpás miatti megtorpanása miatt, az irányára merőlegesen közeledő lány hangjára lassulni kényszerül, majd végül a mélységi teste mellett megáll. Natalayda gyors ugyan, azonban nem eléggé, így nem tudja karjaiba ölelni a a sötételfet, majd csak eztán ér oda, a dalt viszont folytatnia kell, amellett pedig mást nem tud cselekedni, így marad az önkéntelen futás, a mélységi felé. Az irbisz előtt. Azt éneke közben láthatja azonban, hogy az őrült tömeg is közeledik, nagyjából egy időben érnek oda a testhez, kérdés, hogy mi a céljuk? Csupán Syoudot követni, vagy más egyebet is terveznek?*
//Pycta//
- Hogy emlékezz... *Hangzik a csengő válasz, s az udvaron, addig Lan'Erdyznek ismert Lyzendra közeledik, mellette egy sötét csuhába bújtatott alakkal, kinek stigmák apró tánca rejlik arcán. Mások is érkeznek, egy vörös hajú lány, valamiért Pyctának a Seles név jut eszébe, s miközben a csenevész csemetefát nézi, lágy derengés veszi kezdetét, s a táj elmosódni látszik. A közeledő lány mosolyogva emeli intésre kezét, s hajának aranyló színe, a sivatag ragyogásával vetekszik. A szerzetes karba font kézzel bólint, arcára halvány mosoly kerül, de nem szól, bár mintha mozogni látszódna szája.*
- Hogy érezz... *A hang oldalról jön, s egy kalózforma férfi karján gyermekével érkezik lassan, szokásos cinikus mosolyával, mi megtöri a komor arcélt.*
- Hogy láss... *Apró tündér ugrál a fák ágai között, tollas szárnyai a levegőben terülnek, kacagás is hallik, mintha a tündér nevetne.*
- Hogy felemeld végre azt a mogorva fejed! *Méltósággal áll meg mellette a sötételf lány a lovon, hetyke vigyorával illetve őt.* Az érmének két oldala van, hisz tudod! *Oktatja ki fennkölt hangsúllyal.*
- Van gyógyír a szívedre! *Sétál ki egy félelf a fák közül, kezében kosár, mi tele van gyógyfűvel, kezével kínálja is rögtön.*
- Mindig van visszaút. *Egy emberleány keze fonódik övébe, ki most tűnik fel, s kedves mosollyal tekint fel az elfre.*
- Ahogyan fent, olykor lent. *Vonja meg vállát a kék ruhába bújtatott druida, ki szalmás hajú vöröslő szépséget kísér maga mellett kézen fogva az istállóból jövet, mögöttük egy vörös csuhába bújtatott sötételf forgatja tőreit kezében. A vörös lány nem szól, pusztán nagyot kacsint az elfre. Mások is feltűnnek, de minden változik, s az apró druida tündér, s a mélabús, fa alatt üldögélő elf alakja már kevésbé látszik. A táj forogni kezd, egyedül a csemetefa, mi megmarad tompa ragyogásában, a körötte ülő virágok lassan nyílni kezdenek, s az elf hirtelen ismét a falu határában virágzó mezőn találja magát, a tábla előtt. Reye... Erey... Yere... EEYR... mező... Levegőért kapkodva ébred fel, hirtelen minden érzés megszállja, hiányérzet, szerelem, öröm, bánat és szomorúság egyvelege rántja ki a kábulatból, majd rögtön nedves nyelvet érezhet arcán, ha szemét kinyitja, egy őt nyaldosó irbisz hatalmas képébe tekint. Mindenre emlékszik a múltból, nincs egyetlen elmulasztott perce sem. Nem érzi fáradtnak magát, mintha eddig pihent volna, esetleg némi hideget érez. Arra van ideje, hogy körbepillantson, s zsibbadt tagokkal felugorjon. Kissé jobbra maga mellett, Quantall nyögő testét láthatja, s a felette magasodó Syoudot. Másik oldalról az énekelve közeledő Natalaydával szembesülhet, aki hamarosan elhalad előtte. Syoud mögött pedig acsarkodva közeledő őrült tömeget láthat, kik a megtorpant elf mögött sorakoznak, egyelőre tanácstalanul.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.23 14:42:01
6697. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-22 17:28:40
Üzenet elküldve: 2018-12-22 17:28:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Natalayda úgy érzi eléggé eltávolodtak, ahogy Quantall kérte, mikor kizökken a dallamból. Egy pillanat az egész, amikor Xauzur inkább visszairamodik a földön fekvő elfhez. Megkönnyebbül, hogy nem kell újra bűvölnie a nagymacskát, mivel az nem támad rá, így először megpróbálja befogadni a történéseket. Amíg a bűvölet hatott, nem figyelt kifelé, csak a macskára és a dallamra.
Barátját, Quantallt kezdi keresni pillantásával. ~Sikerült a varázs?~
A támadó kutya mozgása és az ütközet vonja magára a figyelmét első ízben. Ismeri Csámpás és Hős Quantall történetét, tudja, hogy a kutya nem véletlenül támad.
Mikor pedig a rossz érzés miatt Quantallra pillant egy pillanatra le is fagy, mert nem hisz a szemének. Oldalirányból látja a fiút, akinek a hátából egy vessző áll ki. Most már érteni véli a kutyát.
Pedig csak egy utolsó próba lett volna, hogy a földön fekvő él, vagy holt, hogy temethető-e a többi gyerekkel, vagy csak ájult.
~Nee… Quantall!~ Nem törődik semmivel, sem az emberekkel maga körül, sem azzal, hogy az irbisz is éppen oda tart, ahová most ő is visszairamodik. Ahogyan a lába bírja, úgy indul meg a gondolattal egy időben, s mikor úgy ítéli, hogy elég közel van, hogy a fehér hajú elfhez is elérjen, minden további nélkül engedi a dallamot újra, minden figyelmével Syoudra koncentrálva.
A mai napon újra megveti lábát, és ahogy az ótvaros dögöt a piactéren, ha kell, mindent túlkiabálva kezd bele a dallamba.
Ha fájdalmat dalba lehet fojtani, akkor most Natalayda megteszi. Olyan szívszaggató, hogy talán a nem létező szíveket is megríkatja, s a korábbi pernyés könnycseppekhez újabbak húznak csíkot az egykori szépség arcára. Nem tudja, mi lesz tovább, ezen nem is gondolkodik, csak a sötét ifjút védené.*
A hozzászólás írója (Natalayda Mozecka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.22 17:48:24
*Natalayda úgy érzi eléggé eltávolodtak, ahogy Quantall kérte, mikor kizökken a dallamból. Egy pillanat az egész, amikor Xauzur inkább visszairamodik a földön fekvő elfhez. Megkönnyebbül, hogy nem kell újra bűvölnie a nagymacskát, mivel az nem támad rá, így először megpróbálja befogadni a történéseket. Amíg a bűvölet hatott, nem figyelt kifelé, csak a macskára és a dallamra.
Barátját, Quantallt kezdi keresni pillantásával. ~Sikerült a varázs?~
A támadó kutya mozgása és az ütközet vonja magára a figyelmét első ízben. Ismeri Csámpás és Hős Quantall történetét, tudja, hogy a kutya nem véletlenül támad.
Mikor pedig a rossz érzés miatt Quantallra pillant egy pillanatra le is fagy, mert nem hisz a szemének. Oldalirányból látja a fiút, akinek a hátából egy vessző áll ki. Most már érteni véli a kutyát.
Pedig csak egy utolsó próba lett volna, hogy a földön fekvő él, vagy holt, hogy temethető-e a többi gyerekkel, vagy csak ájult.
~Nee… Quantall!~ Nem törődik semmivel, sem az emberekkel maga körül, sem azzal, hogy az irbisz is éppen oda tart, ahová most ő is visszairamodik. Ahogyan a lába bírja, úgy indul meg a gondolattal egy időben, s mikor úgy ítéli, hogy elég közel van, hogy a fehér hajú elfhez is elérjen, minden további nélkül engedi a dallamot újra, minden figyelmével Syoudra koncentrálva.
A mai napon újra megveti lábát, és ahogy az ótvaros dögöt a piactéren, ha kell, mindent túlkiabálva kezd bele a dallamba.
Ha fájdalmat dalba lehet fojtani, akkor most Natalayda megteszi. Olyan szívszaggató, hogy talán a nem létező szíveket is megríkatja, s a korábbi pernyés könnycseppekhez újabbak húznak csíkot az egykori szépség arcára. Nem tudja, mi lesz tovább, ezen nem is gondolkodik, csak a sötét ifjút védené.*
A hozzászólás írója (Natalayda Mozecka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.22 17:48:24
6696. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-21 17:16:34
Üzenet elküldve: 2018-12-21 17:16:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis//
//Gyógyítók a kór ellen//
*Ló és lovasa bevágtat Artheniorba, elhaladnak az erdőszéli tisztás mellett, ahol valami tömeg gyülekező van. Noximya, tudja először hova kell mennie. A tanácsházára, ha még áll belőle valami, hiszen a gazdagnegyedben volt, amit földrengés sújtott, és a korábbi lázadás és gyújtogatások is nyomot hagytak rajta, de nem a földrengés epicentrumában helyezkedett el, hanem a piactérhez közelebb eső végében. Kimérával lépésben érnek be a piactérre, és fordulnak a tanácsháza irányába. Csendesen nyugodt minden. Nem találkoznak senkivel.*
//Gyógyítók a kór ellen//
*Ló és lovasa bevágtat Artheniorba, elhaladnak az erdőszéli tisztás mellett, ahol valami tömeg gyülekező van. Noximya, tudja először hova kell mennie. A tanácsházára, ha még áll belőle valami, hiszen a gazdagnegyedben volt, amit földrengés sújtott, és a korábbi lázadás és gyújtogatások is nyomot hagytak rajta, de nem a földrengés epicentrumában helyezkedett el, hanem a piactérhez közelebb eső végében. Kimérával lépésben érnek be a piactérre, és fordulnak a tanácsháza irányába. Csendesen nyugodt minden. Nem találkoznak senkivel.*
6695. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-18 04:01:38
Üzenet elküldve: 2018-12-18 04:01:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Csak el akarták temetni ezeket az embereket. Semmi többet nem akartak még. Ha a templomban történt volna ez akkor Quantall megértené, de így nem. Ahogy a fájdalom belé hasít és a környezetét felmérve megérti a helyzetet vagyis, hogy ismét egy elf az, aki a fény útjába áll rájön, hogy neki annyi.*
-Eeyr miért hagyod ezt?
*Az ő nevében akarták ezeket az embereket eltemetni. Akik az ő templomában haltak meg. Hát hol van most az istennő? De Quantall nem adja fel. Ha tudja mozgatni akkor a lábával igyekszik magát a halottnak tűnő elf felé felé húzni miközben egyik kezével még rásegít a haladásra a másikat pedig a saját mellkasára helyezi és mormolni kezd bár tudja, hogy ha a varázslat létre is jön. Egy orvos nélkül ebben a káoszban neki biztos vége van és csak elodázza a halált. Ha az elf oda is lép fölé akkor valószínűleg nem lesz nehéz dolga. Könnyedén végezhet vele. És miért akarja magát Pycta testéhez vonszolni Quantall? Egyrészt mert van benne egy kis remény, hogy őt talán még megmentheti, másrészt mert felé van fordulva. Ez a helyzet nem a hosszas gondolatok ideje. A mélységi mint eddig is minden kalandján, igyekszik túlélni.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Csak el akarták temetni ezeket az embereket. Semmi többet nem akartak még. Ha a templomban történt volna ez akkor Quantall megértené, de így nem. Ahogy a fájdalom belé hasít és a környezetét felmérve megérti a helyzetet vagyis, hogy ismét egy elf az, aki a fény útjába áll rájön, hogy neki annyi.*
-Eeyr miért hagyod ezt?
*Az ő nevében akarták ezeket az embereket eltemetni. Akik az ő templomában haltak meg. Hát hol van most az istennő? De Quantall nem adja fel. Ha tudja mozgatni akkor a lábával igyekszik magát a halottnak tűnő elf felé felé húzni miközben egyik kezével még rásegít a haladásra a másikat pedig a saját mellkasára helyezi és mormolni kezd bár tudja, hogy ha a varázslat létre is jön. Egy orvos nélkül ebben a káoszban neki biztos vége van és csak elodázza a halált. Ha az elf oda is lép fölé akkor valószínűleg nem lesz nehéz dolga. Könnyedén végezhet vele. És miért akarja magát Pycta testéhez vonszolni Quantall? Egyrészt mert van benne egy kis remény, hogy őt talán még megmentheti, másrészt mert felé van fordulva. Ez a helyzet nem a hosszas gondolatok ideje. A mélységi mint eddig is minden kalandján, igyekszik túlélni.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
6694. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-17 17:45:09
Üzenet elküldve: 2018-12-17 17:45:09
ÚJ
![>Syoud Th'amer [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9868_elf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Syoud kissé meg van zavarodva. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy miért is él a múltban, hiszen számára csak annyi idő telt el, amennyit észlelni tudott belőle. És még mellé is lő, legalábbis a saját elvárásaihoz képest.*
~ Van ilyen, van ilyen. ~ *a kutyával viszont tényleg nem számol, lévén Quantall kutyája nem volt ott, amikor Syoud még igen, a szekéren meg nem vette észre. A lelkes eb ennek ellenére csalhatatlan bizonyossággal szúrja ki gazdája "gyilkosát", ami igen kiemelkedő kognitív és kauzális képességeket feltételez.*
~ Kell egy ilyen. ~ * A legtöbb kutya csak bámulna a halott gazdára, vagy megriadva acsarogna a fel- és rázúduló tömegre, de Csámpás - akárcsak előtte a Kavicsok Anyja - tévedhetetlenül szúrja ki Syoudot.*
~ Valaki nem kedvel odafent. Valaki viszont igen! ~ *miközben gondolkozik, cselekszik is, mert nem fog időt veszíteni méla agyalással. A mellé álló félbolond néppel együtt lendül neki, és bár van ugyan némi előnye, nem bízza el magát. Viszont a kutyát sem akarja bántani, ha nem muszáj. Ezért sebességét és ügyességét veti latba a nyers erő és brutalitás helyett - azokat a bájitalokat még amúgy sem itta meg.*
*Ha sikerül, akkor a kitérés mellett dönt - a kétlábúaknak nagy előnye a lendületben lévő, ugró farkaskutyával szemben, hogy oldalirányba és lefelé is jobban ki tudnak térni. Mint a bika és a torreádor. Úgy számolja, hogy a dög ugrani fog mégpedig toroknak, ezért a kitérés előtt bal karját (lévén neki balról jön Csámpás) fél-sréhen maga előtt tartja - csak hogy biztos legyen.*
*Ha sikerült a kitérés (vagyis egy, a kellő pillanatban történő oldalirányú kitörés neki balra, az előrehaladó vektorához képest, hogy a kutya irányváltoztatását megnehezítse), akkor tovább rohan Quantall, a szekerek és a győzelmet biztosító központi térség felé.*
~ A holtak a kulcs... a holtak a kulcs... ~ *a marad ék hat méterre már igazán gyorsan sort kerít, mentében rátapos bakancsával Quantall hátára, (egészen pontosan a lövedéket próbálja áttaposni), beledöf egy rövidet a sisak és a hátvért közé, majd megtorpan, hogy újratöltse a számszeríját és felmérje a terepet és büszkén körbenézzen.*
*Amennyiben nem sikerült a kitérés, és más lehetősége nincs (például a farkaskutya nem szalad rá a kinyújtott pengéjére) úgy van egy barátságtalan táncpartnere. Bal karját kénytelen felkínálni a farkaskutyának, amin szerencsére ott a nomád bőrvért alkarvédője. Ettől persze nem lesz boldogabb a találkozás, mert bár súlyban 2:1 arányban legalábbis Syoud vezet, és a kinetikus energiát ütközése folytán talán még talpon is képes maradni, eléggé megváltozik a tömeg-középpontjuk. Ebből kíván szabadulni azzal, hogy alulról felfelé egy félköríves rimesszával kétszer végighasít rajta. Szereti a kutyákat, de ha ez nem kölcsönös, nem kell erőltetni.*
*Nyilván a háta mögött messzebb, vagy tőle távolabb folyó eseményekről nem tud, azokkal törődni nincs érkezése.*
//Harci csel: kitérés testcsellel 2 szegmens//
//Ha sikerült: Harci csel: taposás 1 szegmens//
//Döfés földön fekvő célpontra: 2 szegmens//
//Újratöltés: 1 szegmens//
//Ha nem sikerült:
Hasítás: 2x2 szegmens//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Syoud kissé meg van zavarodva. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy miért is él a múltban, hiszen számára csak annyi idő telt el, amennyit észlelni tudott belőle. És még mellé is lő, legalábbis a saját elvárásaihoz képest.*
~ Van ilyen, van ilyen. ~ *a kutyával viszont tényleg nem számol, lévén Quantall kutyája nem volt ott, amikor Syoud még igen, a szekéren meg nem vette észre. A lelkes eb ennek ellenére csalhatatlan bizonyossággal szúrja ki gazdája "gyilkosát", ami igen kiemelkedő kognitív és kauzális képességeket feltételez.*
~ Kell egy ilyen. ~ * A legtöbb kutya csak bámulna a halott gazdára, vagy megriadva acsarogna a fel- és rázúduló tömegre, de Csámpás - akárcsak előtte a Kavicsok Anyja - tévedhetetlenül szúrja ki Syoudot.*
~ Valaki nem kedvel odafent. Valaki viszont igen! ~ *miközben gondolkozik, cselekszik is, mert nem fog időt veszíteni méla agyalással. A mellé álló félbolond néppel együtt lendül neki, és bár van ugyan némi előnye, nem bízza el magát. Viszont a kutyát sem akarja bántani, ha nem muszáj. Ezért sebességét és ügyességét veti latba a nyers erő és brutalitás helyett - azokat a bájitalokat még amúgy sem itta meg.*
*Ha sikerül, akkor a kitérés mellett dönt - a kétlábúaknak nagy előnye a lendületben lévő, ugró farkaskutyával szemben, hogy oldalirányba és lefelé is jobban ki tudnak térni. Mint a bika és a torreádor. Úgy számolja, hogy a dög ugrani fog mégpedig toroknak, ezért a kitérés előtt bal karját (lévén neki balról jön Csámpás) fél-sréhen maga előtt tartja - csak hogy biztos legyen.*
*Ha sikerült a kitérés (vagyis egy, a kellő pillanatban történő oldalirányú kitörés neki balra, az előrehaladó vektorához képest, hogy a kutya irányváltoztatását megnehezítse), akkor tovább rohan Quantall, a szekerek és a győzelmet biztosító központi térség felé.*
~ A holtak a kulcs... a holtak a kulcs... ~ *a marad ék hat méterre már igazán gyorsan sort kerít, mentében rátapos bakancsával Quantall hátára, (egészen pontosan a lövedéket próbálja áttaposni), beledöf egy rövidet a sisak és a hátvért közé, majd megtorpan, hogy újratöltse a számszeríját és felmérje a terepet és büszkén körbenézzen.*
*Amennyiben nem sikerült a kitérés, és más lehetősége nincs (például a farkaskutya nem szalad rá a kinyújtott pengéjére) úgy van egy barátságtalan táncpartnere. Bal karját kénytelen felkínálni a farkaskutyának, amin szerencsére ott a nomád bőrvért alkarvédője. Ettől persze nem lesz boldogabb a találkozás, mert bár súlyban 2:1 arányban legalábbis Syoud vezet, és a kinetikus energiát ütközése folytán talán még talpon is képes maradni, eléggé megváltozik a tömeg-középpontjuk. Ebből kíván szabadulni azzal, hogy alulról felfelé egy félköríves rimesszával kétszer végighasít rajta. Szereti a kutyákat, de ha ez nem kölcsönös, nem kell erőltetni.*
*Nyilván a háta mögött messzebb, vagy tőle távolabb folyó eseményekről nem tud, azokkal törődni nincs érkezése.*
//Harci csel: kitérés testcsellel 2 szegmens//
//Ha sikerült: Harci csel: taposás 1 szegmens//
//Döfés földön fekvő célpontra: 2 szegmens//
//Újratöltés: 1 szegmens//
//Ha nem sikerült:
Hasítás: 2x2 szegmens//
6693. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-17 15:09:15
Üzenet elküldve: 2018-12-17 15:09:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
- Emlékszem. Persze, hogy emlékszem. *Válaszolja, de maga sem biztos benne, hogy valóban emlékszik és, ha emlékszik is, az valóban igaz is.
Az emlékeke, a pillanatok kicsúsznak az ujjai közül, hiába próbálja meg elméjének minden erejét hadba állítva megragadni őket, mint a homok, úgy peregnek összeszorított ökléből a képek.
Aztán valamiért Lan'Erdyz vagy Lyzendra képe elmosódni látszik és még a világ is megfordul vele, de a szédülés, melyet a pillanat szül, már tova is száll és az elméjében csak egyetlen szó ver visszhangot: "csemetefát"...
Amikor pedig felnéz és levelek árnya vetül rá a sötét égbolt fekete tengere előtt, úgy érzi, hazatalált. Régen érzett nyugalom szállja meg, s bár az elf lány eltűnt, az emléke jó érzéssel tölti el. Ahogy elszakítja tekintetét az égbolt feketeségétől, maga előtt bedőlt kaput lát, bokrokkal benőtt teret a magas falak között, indáktól terhes épületeket. Bár az egész erődnek tetsző hely az elhagyatottság benyomását kelti, számára ez mégis örömteli. Hisz az erdő visszaveszi, ami az övé. Ahogyan itt is tette.
Lassú léptekkel sétál át a bedőlt kapuszárnyak között, az oldalt magasodó őrtorony néma strázsája mellett. Léptei önkéntelen viszik a facsemetének már nem nevezhető növendékfához, s bár a köré ültetett virágok már elnyíltak, a fa még mindig büszkén áll kitüntetett helyén.
Maga sem tudja, meddig áll előtte, maga sem tudja, mi vezette ide és miért, de abban tökéletesen biztos, hogy itt a helye, hazatalált.*
- Miért vezettél ide? *Kérdi a szótlan fát fejét enyhén oldalra fordítja.
Úgy várja a választ, mintha mindennapos volna, hogy egy fa megszólal, de úgy érzi, választ fog kapni. Ha nem is szavak útján, ha nem is közvetlenül a fától, de kapni fog.
Hisz, boldog, aki hazatalál.*
- Emlékszem. Persze, hogy emlékszem. *Válaszolja, de maga sem biztos benne, hogy valóban emlékszik és, ha emlékszik is, az valóban igaz is.
Az emlékeke, a pillanatok kicsúsznak az ujjai közül, hiába próbálja meg elméjének minden erejét hadba állítva megragadni őket, mint a homok, úgy peregnek összeszorított ökléből a képek.
Aztán valamiért Lan'Erdyz vagy Lyzendra képe elmosódni látszik és még a világ is megfordul vele, de a szédülés, melyet a pillanat szül, már tova is száll és az elméjében csak egyetlen szó ver visszhangot: "csemetefát"...
Amikor pedig felnéz és levelek árnya vetül rá a sötét égbolt fekete tengere előtt, úgy érzi, hazatalált. Régen érzett nyugalom szállja meg, s bár az elf lány eltűnt, az emléke jó érzéssel tölti el. Ahogy elszakítja tekintetét az égbolt feketeségétől, maga előtt bedőlt kaput lát, bokrokkal benőtt teret a magas falak között, indáktól terhes épületeket. Bár az egész erődnek tetsző hely az elhagyatottság benyomását kelti, számára ez mégis örömteli. Hisz az erdő visszaveszi, ami az övé. Ahogyan itt is tette.
Lassú léptekkel sétál át a bedőlt kapuszárnyak között, az oldalt magasodó őrtorony néma strázsája mellett. Léptei önkéntelen viszik a facsemetének már nem nevezhető növendékfához, s bár a köré ültetett virágok már elnyíltak, a fa még mindig büszkén áll kitüntetett helyén.
Maga sem tudja, meddig áll előtte, maga sem tudja, mi vezette ide és miért, de abban tökéletesen biztos, hogy itt a helye, hazatalált.*
- Miért vezettél ide? *Kérdi a szótlan fát fejét enyhén oldalra fordítja.
Úgy várja a választ, mintha mindennapos volna, hogy egy fa megszólal, de úgy érzi, választ fog kapni. Ha nem is szavak útján, ha nem is közvetlenül a fától, de kapni fog.
Hisz, boldog, aki hazatalál.*
6692. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-16 23:49:11
Üzenet elküldve: 2018-12-16 23:49:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Sietve indulna az erdőjáró elf felé, miután Quantall befejezte a varázslatot. Lelki szemei előtt van, ahogy a szekérre felkapaszkodva óvatosan az ölébe fekteti Pycta fejét, fényárban úszó kezét fajtársa mellkasára helyezi és lágyan szólongatni kezdi a nevén. "Hívni", ahogy Lorden nővér mondta mindig. Így kellene lennie, de az út, melyre ráléptek, sötétséggel van kikövezve.
Egy pillanatig döbbenten mered Syoud után, ki villámgyorsan iramodik neki, hamarosan pedig az őrület is a nyomába ered, de a legkevésbé sem úgy, ahogy arra számítani lehetne.*
-Nem...
*Suttogja erőtlenül, de legszívesebben üvöltené. Mintha a talajt húznák ki lába alól, úgy fogja el a szédülés. Mielőtt azonban térdre rogyhatna, hogy tudata utat engedjen a reménytelenségnek, egy aprócska kézre lesz figyelmes az övében, ki azon erőlködik, hogy elhúzza őt a sötétség elől. Egy végtelen pillanatig még Syoud irányába mered, majd a húzásnak engedve elfordul és elszorult torokkal néz végig a rémült arcokon. A törékeny kis kezet el nem eresztve lép az emberek közé, hogy a könnyfüggönyön át induljon Arenih és a többi atya keresésére.*
-Atyám, atyám!
*Szólongatja fennhangon körbefordulva, hátha kiszúrja a csuhást. Nem jön nyelvére a szőke leány és a sötételf neve, talán nincsenek is itt, de a hangját bizonyosan felismerik, ha mégis. Megtették, amit tudtak, ideje visszatérni... A templomba.*
-Menjetek, térjetek haza mielőbb, a Fény kísérjen titeket!
*Szólítja meg a körülötte állókat, igyekezvén noszogatni őket, hátha maguktól nem jönnek rá, mi is ilyenkor a teendő. Mielőtt azonban bármerre is indulna, térdre ereszkedik, hogy ölelve szorítsa magához az apró kis kezecske tulajdonosát, legyen az bárki fia vagy lánya. Nem bátorításul szánja, neki van most szüksége erre.*
~Úrnőm, segíts nekem.~
*Tekint az ölelésből az égboltra. Fejük felett ridegen táncol a hatalmas fa ágain a szép lassan kihunyó fáklya fénye.*
*Sietve indulna az erdőjáró elf felé, miután Quantall befejezte a varázslatot. Lelki szemei előtt van, ahogy a szekérre felkapaszkodva óvatosan az ölébe fekteti Pycta fejét, fényárban úszó kezét fajtársa mellkasára helyezi és lágyan szólongatni kezdi a nevén. "Hívni", ahogy Lorden nővér mondta mindig. Így kellene lennie, de az út, melyre ráléptek, sötétséggel van kikövezve.
Egy pillanatig döbbenten mered Syoud után, ki villámgyorsan iramodik neki, hamarosan pedig az őrület is a nyomába ered, de a legkevésbé sem úgy, ahogy arra számítani lehetne.*
-Nem...
*Suttogja erőtlenül, de legszívesebben üvöltené. Mintha a talajt húznák ki lába alól, úgy fogja el a szédülés. Mielőtt azonban térdre rogyhatna, hogy tudata utat engedjen a reménytelenségnek, egy aprócska kézre lesz figyelmes az övében, ki azon erőlködik, hogy elhúzza őt a sötétség elől. Egy végtelen pillanatig még Syoud irányába mered, majd a húzásnak engedve elfordul és elszorult torokkal néz végig a rémült arcokon. A törékeny kis kezet el nem eresztve lép az emberek közé, hogy a könnyfüggönyön át induljon Arenih és a többi atya keresésére.*
-Atyám, atyám!
*Szólongatja fennhangon körbefordulva, hátha kiszúrja a csuhást. Nem jön nyelvére a szőke leány és a sötételf neve, talán nincsenek is itt, de a hangját bizonyosan felismerik, ha mégis. Megtették, amit tudtak, ideje visszatérni... A templomba.*
-Menjetek, térjetek haza mielőbb, a Fény kísérjen titeket!
*Szólítja meg a körülötte állókat, igyekezvén noszogatni őket, hátha maguktól nem jönnek rá, mi is ilyenkor a teendő. Mielőtt azonban bármerre is indulna, térdre ereszkedik, hogy ölelve szorítsa magához az apró kis kezecske tulajdonosát, legyen az bárki fia vagy lánya. Nem bátorításul szánja, neki van most szüksége erre.*
~Úrnőm, segíts nekem.~
*Tekint az ölelésből az égboltra. Fejük felett ridegen táncol a hatalmas fa ágain a szép lassan kihunyó fáklya fénye.*
6691. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-16 22:28:25
Üzenet elküldve: 2018-12-16 22:28:25
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- DÜBB... DÜ-DÜBB... DÜBB... DÜ-DÜBB. *Mintha harcba hívó dobok szólalnának meg, együttesen, egymás hangját túlharsogva. Ritmusra indul, s folytonosan zajlik, talán kórusban Quantall fülében doboló szívhanggal, mely lassú, de erős... egyre erősebb. Furcsa módon az egybemosódó hangok, mintha egymással gúnyolódnának, mintha két ellentétes pólus lenne, mintha világos és sötét lenne, persze ez a kórus igazából csak Quantall fülében cseng, a varázslat utóhatása miatt. A többiek felkaphatják fejüket a dübbenő hangra, talán Natalayda is kizökken méla énekéből. Ha körbenéznek középütt lassan széthúzó tömeget láthatnak. Hirtelen jeges szél támad fel, szerencsére a bura alatti gyertyák, védett helyzetük miatt nem alszanak el, így a felhők által eltakart holdak sötétségét némiképp ellensúlyozza a félhomály. A szél miatt dermesztő hideg lesz, bár ez nem szokatlan ebben az évszakban, a sírásó a lapátolást abbahagyja, igaz, különösebben már nem volt sok dolga hátra. Hanloren kíváncsisága csak addig tart, míg meg nem tapasztalja a történéseket, s a lassan széthúzó tömeget. Könyörgő tekintete Syoudra tekint, az elfnek azonban más a célja, nagyon is más. Láthatóan a múltban él, mert bár gondolatai szerint az a kő nem találja el, ez nem így van, mert megtörtént, talán a felszínre törő szörnyeteg miatt nem veszi észre, azonban ez a történet szempontjából, az ő szempontjából teljesen lényegtelen. Mindenesetre a történtek átírása, bármennyire is hatásosnak tűnhet, ahogyan sohasem, ezúttal sem sikerül.
Syoud valódi énje felszínre tör, s a benne lakozó őrült gonosz letépi láncát. Ez lesz a szerencséje, mert bár kap ugyan még egy kósza követ a lábára is, amint észreveszik az őt körbelengő láthatatlan fekete aurát, furcsa mód a dobálás abbamarad. Azt kell mondani, eljön az ideje, s a pillanat megválasztása részéről tökéletes volt. A tömeg mozgása megáll, s néhány, gyertyák alatt húzódó arcra rávetül a fény, mely megvilágítja a fékevesztett őrületet, ami hirtelen száll a temetést kísérő arthenioriak egy részére. Kezük ökölbe szorul, nyakukon az inak dagadnak, testük megfeszül, többen acsarkodni kezdenek, mint kivert kutyák a kopár pusztaságban, falkában. Érdekes módon csak az egyik részük:*
- Haaaaláááál! *Sziszegik ismét, s az őrültek mindegyike, immár kővel megrakott kezüket leengedve Syoud köré csoportosulnak. A hangos dobogást, lábuk ütemes földhöz verdesése okozza. Nem úgy a másik oldal, mellyel semmi különösebb dolog nem történik, még most is pusztán csak egyszerű emberek, elfek, törpök, tekintetükbe félelem száll.*
//Hanloren//
*A Syouddal és Han mögött félkörívben elhelyezkedő tömeg felé hátráló lány hangja némának tűnik a hirtelen felcsattanó dübbenés és a lassan szétváló tömeg egyik oldalának sziszegése mellett. Syoud tekintetét is láthatja, amint könyörgése a kifejezéstelenül vigyorgó arcára nem varázsol megértést. Ezzel Hanloren elég hamar szembesülhet. Hamarosan érezheti, amint egy apró kéz fonódik az övébe, s lassan próbálja elhúzni Syoud és a komótosan, de biztosan körülötte megjelenő habzó szájú őrültektől. Ha enged a húzásnak, lassan az egyszerű emberek környékén találhatja magát, de tekintetével az elf ezt követő fékevesztett játékának szemtanúja lehet. Ha a húzásnak nem enged, marad az elf mellett míg az el nem indul, azonban a lövés megakadályozására már nincs lehetősége, az elf gyorsabb ettől és váratlanul cselekszik. Emellett nyilvánvalóan az sem megítélhető, hogy pontosan kire céloz, így nincs is miért cselekedni egyelőre.*
//Natalayda//
*A félkörön kívülre kerül, dallamos hangja zengőn és csengve száll a jeges széllel, de ez sajnos csak az őt békésen követő irbiszre hat, másra nem. Jelentősen sikerül eltávolodniuk, miközben Syoud és Hanloren hátrál, ő pont rájuk merőlegesen, az egyszerű emberek félköre előtt sétál el hátrálva. A lábak dübbenése, ha akarja ki is zökkenti, emellett azonban láthatóan a távolságot is megfelelőnek ítélte már, mert énekét lassan abbahagyja, s felébred saját maga okozta kábulatából, hogy a sűrűn pislogó, lassan morogni kezdő irbisz jéghideg tekintetébe nézzen. A szavakra, az állat füle játékosan pödrődik meg, hallotta már a hangot, szerencséjére azonban ettől függetlenül is, az állat gazdája iránt érzett hűsége jóval erősebb, mint bármilyen szó, így az irbisz, Pycta fekvő teste mellé iramodik vissza, azonban Syoud lövése végbemegy, mire visszaérne, mert a távolság jelentős. Ettől függetlenül négy lábán és vadállatias gyorsasága miatt, mindenféleképpen hamarabb ér a testhez, mint a Sa'theret nevét suttogó elf. Natalyda így egyedül marad, az egyszerű emberek félköre előtt, a külső szélen, emiatt bárhogyan cselekedhet.*
//Syoud, Quantall//
*A mélységi réveteg tekintettel térdel le, Pycta teste mellé, amikor is az elhátráló tömeg, Natalayda, irbisz, Hanloren és Syoud már nem zavarják a koncentrálásban. Hamar megtapasztalja, hogy az elf teste él, csak nagyon mélyen valahol. Nincs lehetősége a tapasztaltakat továbbadni, mert a kődobás megtörténik, s az emberek egy részén hirtelen őrület lesz úrrá, ekkor kezdik skandálásukat, majd azt követő dübörgésüket. A varázslat hatását már ismeri, s Pycta szívverésének dobogása kórust játszik az őrültek dübbenésével. A varázslat véget ér, s a mélységi kezdhet felállni, azonban a következményekről a könyvében hirtelen megjelenő lapok nem tudják tájékoztatni. Talá, ha hangjuk lenne, ha kiáltani tudnának... talán akkor. Nem tudja mi került a hátára, bár a többiek saját reakciójából talán sejtheti, azonban stigmájának sajnos nem ez a funkciója. Syoud merev tekintetét nem zavarja semmi sem, immár a köré gyűlő láthatóan vele játszó őrült csoport sem, kik egyelőre mereven, bár elszánt arccal figyelik azt a néhány pillanatot, mi még hátra van. Syoud gondosan céloz, s bár azt gondolja, hogy a kő jövő, az bizony már valójában a múlt, hagymázas képzelgései ennek ellenére nem befolyásolják semmiben sem, ahogyan a lábszárán korábban gyengén csattanó kő sem. Céloz és a vessző, számszeríját nyílegyenesen elhagyja, hogy néhány szempillantás alatt küzdje le a távolságot. Bár Quantall a varázslatát befejezte, s felállni készül, a lövést valójában nem befolyásolja, az a néhány ujjnyi eltérés. Felhő, vagy nem felhő, a menet közben elfogyasztott ital hatására az elf mozdulatai gyorsabbak és biztosabbak lesznek, többek között Hanloren emiatt nem tud időben semmit tenni, még ha akarna, akkor sem. Quantall a hátába kapja a vesszőt, mert bár feje a többiek felé fordulna, teste még nem követi mozdulatát. Heveny és gyötrő fájdalmat érez, ahogyan fényvértjén sikoltva hatol át a hegy, hogy aztán gerincvonala mellé fúródjon mélyen, nagyon mélyen. Azonnal összecsuklik, de még nem hal meg, bár ez elképzelhető, hogy csupán idő kérdése, mert a vérten áthatoló szakállas hegy kihúzása, csekély sikerrel járna, persze meg lehet próbálni. Syoud megiramodhat, azonban egy valamivel nem számol, a felé szemben acsarkodva megiramodó Csámpással a közepes és ruganyos testű kutyával.*
*A helyzet egyszerű, félkört kell elképzelni. A félkört kiegészítve az origóban az eltemetett koporsók, mellette Pycta és a lassan összecsukló Quantall teste. A háttérben, egyenes vonalban a felé iramodó Syoud közeledik, pont ütközőponton, Csámpással a kutyával, kivel a távolság felénél, középütt fognak összetalálkozni. Quantall szemszögéből, a közeledő Syoud jobb oldalán az őrült tömeg, ki szemét forgatva indul meg a fékevesztett elf után, úgy 10 méterrel lemaradva. Quantall szemszögéből a közeledő Syoud mögött balra, az egyszerű emberek, fél félkörjük külső szélén, vagy döntésétől függően középen Hanlorennel. Natalayda az egyszerű emberek fél félkörének csoportja külső széle előtt helyezkedik el valamivel, Quantall összecsukló testétől pont balra, s a köztük lévő távolság felénél az irbisz tart, ki Pycta teste felé rohan.*
//Pycta//
- Jól... jól van. *Sóhajt fel a lány, miközben a motyogó Pycta mellé húzódik, kezét tördelve. Szemét előbb lesüti, majd felkapja a kérdésre, mintha ismét össze lenne zavarodva.*
- Igen. Ragadozó, mindig óva intettél ezektől a vadaktól. Hát emlékszel? *Kérdezi óvatosan, mert azért szembetűnő lehet számára az elf zavarodottsága. Kissé nyugodtabb már, főleg, hogy a beszélgetés kezd kedvesebb színezetet ölteni, s vélhetően azért is, mert az elf végre elfelejtette azt az erdőt, mit annyira erőltetett az imént. Halk suttogásnak tűnik a válasz, pedig látszólag Lan'Erdyz artikuláló szája nem némán zengi szavait. Hirtelen szél támad, mely az elf hajába borzol, jóllehet a lány semmit sem változik, csak a szavakat formázza szája. Mintha a levegő is frissebb lenne, mintha valami megváltozott volna:*
- Csemetefát... *Zúgja a szél, s Pyctával megfordul a világ, immár szédülni is kezd kicsit, de ahogy az érzés megszületett, úgy is huny ki egy pillanat alatt, s ha tekintetét felemeli, egy hűvös erdőben találja magát. Sötét éjszaka, mégis az előtte húzódó bedőlt kaput, s az indával befuttatott falakat kiválóan látja, ahogyan a kapu mögött húzódó teret, s az elhagyatott épületeket. De látja azt a kis fának már korántsem nevezhető földből kiálló gallyat is. Valaha gondozott környéke lehetett, a kipusztult és hervadó virágok csak szomorúan búslakodnak a régen forgatott ágyásban. Az elf lány már csak távoli emlék, mely ugyan élénken él, mégis mintha évekkel ezelőtt lett volna.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- DÜBB... DÜ-DÜBB... DÜBB... DÜ-DÜBB. *Mintha harcba hívó dobok szólalnának meg, együttesen, egymás hangját túlharsogva. Ritmusra indul, s folytonosan zajlik, talán kórusban Quantall fülében doboló szívhanggal, mely lassú, de erős... egyre erősebb. Furcsa módon az egybemosódó hangok, mintha egymással gúnyolódnának, mintha két ellentétes pólus lenne, mintha világos és sötét lenne, persze ez a kórus igazából csak Quantall fülében cseng, a varázslat utóhatása miatt. A többiek felkaphatják fejüket a dübbenő hangra, talán Natalayda is kizökken méla énekéből. Ha körbenéznek középütt lassan széthúzó tömeget láthatnak. Hirtelen jeges szél támad fel, szerencsére a bura alatti gyertyák, védett helyzetük miatt nem alszanak el, így a felhők által eltakart holdak sötétségét némiképp ellensúlyozza a félhomály. A szél miatt dermesztő hideg lesz, bár ez nem szokatlan ebben az évszakban, a sírásó a lapátolást abbahagyja, igaz, különösebben már nem volt sok dolga hátra. Hanloren kíváncsisága csak addig tart, míg meg nem tapasztalja a történéseket, s a lassan széthúzó tömeget. Könyörgő tekintete Syoudra tekint, az elfnek azonban más a célja, nagyon is más. Láthatóan a múltban él, mert bár gondolatai szerint az a kő nem találja el, ez nem így van, mert megtörtént, talán a felszínre törő szörnyeteg miatt nem veszi észre, azonban ez a történet szempontjából, az ő szempontjából teljesen lényegtelen. Mindenesetre a történtek átírása, bármennyire is hatásosnak tűnhet, ahogyan sohasem, ezúttal sem sikerül.
Syoud valódi énje felszínre tör, s a benne lakozó őrült gonosz letépi láncát. Ez lesz a szerencséje, mert bár kap ugyan még egy kósza követ a lábára is, amint észreveszik az őt körbelengő láthatatlan fekete aurát, furcsa mód a dobálás abbamarad. Azt kell mondani, eljön az ideje, s a pillanat megválasztása részéről tökéletes volt. A tömeg mozgása megáll, s néhány, gyertyák alatt húzódó arcra rávetül a fény, mely megvilágítja a fékevesztett őrületet, ami hirtelen száll a temetést kísérő arthenioriak egy részére. Kezük ökölbe szorul, nyakukon az inak dagadnak, testük megfeszül, többen acsarkodni kezdenek, mint kivert kutyák a kopár pusztaságban, falkában. Érdekes módon csak az egyik részük:*
- Haaaaláááál! *Sziszegik ismét, s az őrültek mindegyike, immár kővel megrakott kezüket leengedve Syoud köré csoportosulnak. A hangos dobogást, lábuk ütemes földhöz verdesése okozza. Nem úgy a másik oldal, mellyel semmi különösebb dolog nem történik, még most is pusztán csak egyszerű emberek, elfek, törpök, tekintetükbe félelem száll.*
//Hanloren//
*A Syouddal és Han mögött félkörívben elhelyezkedő tömeg felé hátráló lány hangja némának tűnik a hirtelen felcsattanó dübbenés és a lassan szétváló tömeg egyik oldalának sziszegése mellett. Syoud tekintetét is láthatja, amint könyörgése a kifejezéstelenül vigyorgó arcára nem varázsol megértést. Ezzel Hanloren elég hamar szembesülhet. Hamarosan érezheti, amint egy apró kéz fonódik az övébe, s lassan próbálja elhúzni Syoud és a komótosan, de biztosan körülötte megjelenő habzó szájú őrültektől. Ha enged a húzásnak, lassan az egyszerű emberek környékén találhatja magát, de tekintetével az elf ezt követő fékevesztett játékának szemtanúja lehet. Ha a húzásnak nem enged, marad az elf mellett míg az el nem indul, azonban a lövés megakadályozására már nincs lehetősége, az elf gyorsabb ettől és váratlanul cselekszik. Emellett nyilvánvalóan az sem megítélhető, hogy pontosan kire céloz, így nincs is miért cselekedni egyelőre.*
//Natalayda//
*A félkörön kívülre kerül, dallamos hangja zengőn és csengve száll a jeges széllel, de ez sajnos csak az őt békésen követő irbiszre hat, másra nem. Jelentősen sikerül eltávolodniuk, miközben Syoud és Hanloren hátrál, ő pont rájuk merőlegesen, az egyszerű emberek félköre előtt sétál el hátrálva. A lábak dübbenése, ha akarja ki is zökkenti, emellett azonban láthatóan a távolságot is megfelelőnek ítélte már, mert énekét lassan abbahagyja, s felébred saját maga okozta kábulatából, hogy a sűrűn pislogó, lassan morogni kezdő irbisz jéghideg tekintetébe nézzen. A szavakra, az állat füle játékosan pödrődik meg, hallotta már a hangot, szerencséjére azonban ettől függetlenül is, az állat gazdája iránt érzett hűsége jóval erősebb, mint bármilyen szó, így az irbisz, Pycta fekvő teste mellé iramodik vissza, azonban Syoud lövése végbemegy, mire visszaérne, mert a távolság jelentős. Ettől függetlenül négy lábán és vadállatias gyorsasága miatt, mindenféleképpen hamarabb ér a testhez, mint a Sa'theret nevét suttogó elf. Natalyda így egyedül marad, az egyszerű emberek félköre előtt, a külső szélen, emiatt bárhogyan cselekedhet.*
//Syoud, Quantall//
*A mélységi réveteg tekintettel térdel le, Pycta teste mellé, amikor is az elhátráló tömeg, Natalayda, irbisz, Hanloren és Syoud már nem zavarják a koncentrálásban. Hamar megtapasztalja, hogy az elf teste él, csak nagyon mélyen valahol. Nincs lehetősége a tapasztaltakat továbbadni, mert a kődobás megtörténik, s az emberek egy részén hirtelen őrület lesz úrrá, ekkor kezdik skandálásukat, majd azt követő dübörgésüket. A varázslat hatását már ismeri, s Pycta szívverésének dobogása kórust játszik az őrültek dübbenésével. A varázslat véget ér, s a mélységi kezdhet felállni, azonban a következményekről a könyvében hirtelen megjelenő lapok nem tudják tájékoztatni. Talá, ha hangjuk lenne, ha kiáltani tudnának... talán akkor. Nem tudja mi került a hátára, bár a többiek saját reakciójából talán sejtheti, azonban stigmájának sajnos nem ez a funkciója. Syoud merev tekintetét nem zavarja semmi sem, immár a köré gyűlő láthatóan vele játszó őrült csoport sem, kik egyelőre mereven, bár elszánt arccal figyelik azt a néhány pillanatot, mi még hátra van. Syoud gondosan céloz, s bár azt gondolja, hogy a kő jövő, az bizony már valójában a múlt, hagymázas képzelgései ennek ellenére nem befolyásolják semmiben sem, ahogyan a lábszárán korábban gyengén csattanó kő sem. Céloz és a vessző, számszeríját nyílegyenesen elhagyja, hogy néhány szempillantás alatt küzdje le a távolságot. Bár Quantall a varázslatát befejezte, s felállni készül, a lövést valójában nem befolyásolja, az a néhány ujjnyi eltérés. Felhő, vagy nem felhő, a menet közben elfogyasztott ital hatására az elf mozdulatai gyorsabbak és biztosabbak lesznek, többek között Hanloren emiatt nem tud időben semmit tenni, még ha akarna, akkor sem. Quantall a hátába kapja a vesszőt, mert bár feje a többiek felé fordulna, teste még nem követi mozdulatát. Heveny és gyötrő fájdalmat érez, ahogyan fényvértjén sikoltva hatol át a hegy, hogy aztán gerincvonala mellé fúródjon mélyen, nagyon mélyen. Azonnal összecsuklik, de még nem hal meg, bár ez elképzelhető, hogy csupán idő kérdése, mert a vérten áthatoló szakállas hegy kihúzása, csekély sikerrel járna, persze meg lehet próbálni. Syoud megiramodhat, azonban egy valamivel nem számol, a felé szemben acsarkodva megiramodó Csámpással a közepes és ruganyos testű kutyával.*
*A helyzet egyszerű, félkört kell elképzelni. A félkört kiegészítve az origóban az eltemetett koporsók, mellette Pycta és a lassan összecsukló Quantall teste. A háttérben, egyenes vonalban a felé iramodó Syoud közeledik, pont ütközőponton, Csámpással a kutyával, kivel a távolság felénél, középütt fognak összetalálkozni. Quantall szemszögéből, a közeledő Syoud jobb oldalán az őrült tömeg, ki szemét forgatva indul meg a fékevesztett elf után, úgy 10 méterrel lemaradva. Quantall szemszögéből a közeledő Syoud mögött balra, az egyszerű emberek, fél félkörjük külső szélén, vagy döntésétől függően középen Hanlorennel. Natalayda az egyszerű emberek fél félkörének csoportja külső széle előtt helyezkedik el valamivel, Quantall összecsukló testétől pont balra, s a köztük lévő távolság felénél az irbisz tart, ki Pycta teste felé rohan.*
//Pycta//
- Jól... jól van. *Sóhajt fel a lány, miközben a motyogó Pycta mellé húzódik, kezét tördelve. Szemét előbb lesüti, majd felkapja a kérdésre, mintha ismét össze lenne zavarodva.*
- Igen. Ragadozó, mindig óva intettél ezektől a vadaktól. Hát emlékszel? *Kérdezi óvatosan, mert azért szembetűnő lehet számára az elf zavarodottsága. Kissé nyugodtabb már, főleg, hogy a beszélgetés kezd kedvesebb színezetet ölteni, s vélhetően azért is, mert az elf végre elfelejtette azt az erdőt, mit annyira erőltetett az imént. Halk suttogásnak tűnik a válasz, pedig látszólag Lan'Erdyz artikuláló szája nem némán zengi szavait. Hirtelen szél támad, mely az elf hajába borzol, jóllehet a lány semmit sem változik, csak a szavakat formázza szája. Mintha a levegő is frissebb lenne, mintha valami megváltozott volna:*
- Csemetefát... *Zúgja a szél, s Pyctával megfordul a világ, immár szédülni is kezd kicsit, de ahogy az érzés megszületett, úgy is huny ki egy pillanat alatt, s ha tekintetét felemeli, egy hűvös erdőben találja magát. Sötét éjszaka, mégis az előtte húzódó bedőlt kaput, s az indával befuttatott falakat kiválóan látja, ahogyan a kapu mögött húzódó teret, s az elhagyatott épületeket. De látja azt a kis fának már korántsem nevezhető földből kiálló gallyat is. Valaha gondozott környéke lehetett, a kipusztult és hervadó virágok csak szomorúan búslakodnak a régen forgatott ágyásban. Az elf lány már csak távoli emlék, mely ugyan élénken él, mégis mintha évekkel ezelőtt lett volna.*
6690. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-12 22:52:38
Üzenet elküldve: 2018-12-12 22:52:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Indulós//
* Hamar elérnek a tisztásra ahol kicsit megpihennek a lovak takarásában. A kettesben töltött idő mindig kapcsolatot erősít, a két testvér pedig véletlenül sem akarná, hogy megvékonyodjon köztük a kapocs, tehát erősítik azt elég rendesen. A lány ezt pedig egyáltalán nem bánj, sőt, minél több időt tölthet kisajátítva Dramot annál boldogabb, elvégre ki tudja, mikor lesz alkalmuk újból csak kettesben élvezni a természet lágy ölét, mint lelkes természetrajongó testvérpár.
Mert ki ne szeretné ilyen kellemes időban a szép tisztást, a kellemes levegőt, ami nem súlyos a füsttől már és az ég alját sem színezi lángnak nyalábja, tehát minden csupa béke és szeretet mint egy képes mesekönyvben. *
* Hamar elérnek a tisztásra ahol kicsit megpihennek a lovak takarásában. A kettesben töltött idő mindig kapcsolatot erősít, a két testvér pedig véletlenül sem akarná, hogy megvékonyodjon köztük a kapocs, tehát erősítik azt elég rendesen. A lány ezt pedig egyáltalán nem bánj, sőt, minél több időt tölthet kisajátítva Dramot annál boldogabb, elvégre ki tudja, mikor lesz alkalmuk újból csak kettesben élvezni a természet lágy ölét, mint lelkes természetrajongó testvérpár.
Mert ki ne szeretné ilyen kellemes időban a szép tisztást, a kellemes levegőt, ami nem súlyos a füsttől már és az ég alját sem színezi lángnak nyalábja, tehát minden csupa béke és szeretet mint egy képes mesekönyvben. *
6689. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-12 22:44:29
Üzenet elküldve: 2018-12-12 22:44:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Indulós//
* A tisztásra érve aztán már alig bír magával a férfi, nagyon várta, hogy végre ideérjenek. Ahogy körbenéz, látja, hogy magukban vannak, elég üres a tisztás. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem is fogják meglátni őket, de ez az izgalom csak még jobban bizsergeti a férfit. A lovát kiköti az egyik fához, ahol testvérének is segít leszállni, és úgy állítja be az állatokat, hogy kitakarják őket a város felől. Azt, hogy mi történik az állatok takarásában, fedje most balladai homály. Viszont ha testvérének sincs ellenére, akkor elég hosszasan időznek el, miközben a két jószág egykedvűen legelészi a füvet. *
* A tisztásra érve aztán már alig bír magával a férfi, nagyon várta, hogy végre ideérjenek. Ahogy körbenéz, látja, hogy magukban vannak, elég üres a tisztás. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem is fogják meglátni őket, de ez az izgalom csak még jobban bizsergeti a férfit. A lovát kiköti az egyik fához, ahol testvérének is segít leszállni, és úgy állítja be az állatokat, hogy kitakarják őket a város felől. Azt, hogy mi történik az állatok takarásában, fedje most balladai homály. Viszont ha testvérének sincs ellenére, akkor elég hosszasan időznek el, miközben a két jószág egykedvűen legelészi a füvet. *
6688. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-11 22:22:54
Üzenet elküldve: 2018-12-11 22:22:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Natalayda bűvöli az Irbiszt. A dallam mélabús, átható. Belekapaszkodik a lélekbe és makacsul megragad elfacsarintva a szíveket, ha nem figyelnek oda. Éppen a naphoz illő: gyászos, szürke pernye csillámokkal hintett.
A fémes csillanások a dallamban közel sem olyan fényesek, mint Quantall páncélja, tompák ahhoz képest. Addig hangzik, míg ki nem zökken, vagy nem gondolja elégnek a távolságot.
Úgy éled a koncentrációból, mint aki reggel az első sugarakra nyitja a szemét, de csak azt a két szempárt látja, ami vele szemben ugyan úgy figyel. Az irbisz ékkő szemeit, melyek újra szabadok, s nem köti össze a szomorú dallam a szürkészöldekkel. Nem moccan, de a félelem sem kenyere már.*
- Nyugalom. Nem bántalak *suttogja egyenletes hangon az erdő királyának.*
*Natalayda bűvöli az Irbiszt. A dallam mélabús, átható. Belekapaszkodik a lélekbe és makacsul megragad elfacsarintva a szíveket, ha nem figyelnek oda. Éppen a naphoz illő: gyászos, szürke pernye csillámokkal hintett.
A fémes csillanások a dallamban közel sem olyan fényesek, mint Quantall páncélja, tompák ahhoz képest. Addig hangzik, míg ki nem zökken, vagy nem gondolja elégnek a távolságot.
Úgy éled a koncentrációból, mint aki reggel az első sugarakra nyitja a szemét, de csak azt a két szempárt látja, ami vele szemben ugyan úgy figyel. Az irbisz ékkő szemeit, melyek újra szabadok, s nem köti össze a szomorú dallam a szürkészöldekkel. Nem moccan, de a félelem sem kenyere már.*
- Nyugalom. Nem bántalak *suttogja egyenletes hangon az erdő királyának.*
6687. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-11 10:58:40
Üzenet elküldve: 2018-12-11 10:58:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Az atya és az ő szavaira a tömeg elkezdett megnyílni. Naty énekelve csalta el a nagymacskát a testtől amiért Quantall hálás. Ezek után odasétált az elf testéhez és elkezdett motyogni. A szemét lehunyja és a környezetét kizárja maga körül. Ha hallja a másik elf szívverését is akkor kicsit ideges lesz, de próbálja kiszűrni Pyctáét is. Az érkező nyílvesszőre nem is számít szóval valószínűleg a halál váratlanul éri. Amennyiben valami csoda folytán mégis sikerülne a biztos halált elkerülnie, a könyv végre figyelmeztetné valamire vagy a mellkasán lévő madár amiről nem tud, esetleg az egyik istennő vagy az egy isten akit szolgál megmentené úgy ha van akkor a kapott sebre igyekezné a kezét rátapasztani és értelmezi a helyzetet amibe keveredett. Mást egyelőre nem nagyon tud.*
*Az atya és az ő szavaira a tömeg elkezdett megnyílni. Naty énekelve csalta el a nagymacskát a testtől amiért Quantall hálás. Ezek után odasétált az elf testéhez és elkezdett motyogni. A szemét lehunyja és a környezetét kizárja maga körül. Ha hallja a másik elf szívverését is akkor kicsit ideges lesz, de próbálja kiszűrni Pyctáét is. Az érkező nyílvesszőre nem is számít szóval valószínűleg a halál váratlanul éri. Amennyiben valami csoda folytán mégis sikerülne a biztos halált elkerülnie, a könyv végre figyelmeztetné valamire vagy a mellkasán lévő madár amiről nem tud, esetleg az egyik istennő vagy az egy isten akit szolgál megmentené úgy ha van akkor a kapott sebre igyekezné a kezét rátapasztani és értelmezi a helyzetet amibe keveredett. Mást egyelőre nem nagyon tud.*
6686. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-10 16:03:03
Üzenet elküldve: 2018-12-10 16:03:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Az élet... néha akkor is csak egy pillanatnak tűnik, ha az elfek hosszú éveit vesszük alapul. Ám az olyanok, mint Syoud, minden pillanatot megélnek.*
~ Ühüm. ~ *a vén elf a sitten valóban egy isten hitére tért, sőt: kettőjére. Satheret és Teysus állt közel a szívéhez, hangulatától függően billegett ide-oda. De ez az állandó nyálazás Eeyrhez, meg hogy látja az események alakulását, inkább a Sötét Úrhoz löki.*
~ Pf... nép. ~ *a thargok mindent megtettek ezért a nyüves artheniori csürhéért, a "népért", de nem kaptak érte mást, csak lenézést, orvtámadásokat, gúnykacajt. A nép háládatlan. Halált érdemelnek hát. Halált.*
~ Ühüm. ~ *a sötételf a fénypáncéljában utasításokat oszt, melyet a nép és a mélységi társai híven követnek. Syoud is biccent, meglapogatva a sötételf vállát elindul kifelé. *
~ A páncél igazinak tűnik. ~* leginkább olyannak, mintha minden előnye és hátránya jelentkezne a létezésnek, bár érdekes módon a sötételf nem elég elnyűtt ahhoz képest, mekkora a vért.*
~ Pedig cipeli már igen régóta, hiszen már a piacon is rajta volt.~ *Syoud pillantása Quantall lábára villan, felméri, hogy a sötételf mennyire nyomódik a talajba, igyekszik megsaccolni a mozgás sebességét abból, ahogy mozog. Natalayda távolodó énekére magában mosolyodik el.*
- Szép ének. ~*dünnyögi, aztán egy üvegcsét húz le.*
~ Mínusz egy. ~ *amúgy sem szívesen öl északit, túl sokat köszönhet ahhoz a thargvérűeknek, ott meg mindenki rokon. De a sötételfek más kérdés.*
~ Ismerem jól őket. Kívül-belül. Muhaha. ~ *anatómiájuk és reakcióik talán senki más előtt nem oly ismertek, mint Syoud, hiszen rengeteg sötételfet kínzott meg és boncolt fel.*
~ Csak korrekten, Syoud. ~ *igen, meg is erőszakolta őket. Többnyire csak a nőket. Tíz másodperc.*
*Quantall és az atya kérésére a nép megindul széjjel-felé, és Syoud is - kell a hely a lövéshez. Az időtényező azonban fontos, ezért lassan halad. Úgy tippeli, fél perce biztosan van.*
~ Gondolkodj szegmensekben. Adatokban. ~ *ébred fel a Sakál Syoudban. Csak precízen, pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen.*
~ A faszi nagyjából 180 magas olyan 70-80 kiló meg a vért.~ *lépés, lépés, lépés.*
~ Annak is kell, hogy súlya legyen. ~ *számolja össze, közben lepillant a fegyverbe korábban betöltött lövedékre. Páncéltörő, nincs belőle sok, de nem is kell.*
~ Teljes vért van rajta, nem megyek hát messzire. Meg amúgy sem. ~ *lépés. Lépés. Lépés. A többiek már jócskán eltávolodtak, Syoud azonban nem a tömeggel tart, hanem úgy, hogy Quantall háttal legyen neki, vonalban.*
~ Az oldalán két kard. Az arcát láttam, tehát a fénysisak rostélya lehúzható. Vagyis... valami stabil anyag lehet? Ott áll kb fél méterre a hullától. *nagyjából tíz méterre lehet, miközben Quantall még nem sütötte el a mágiáját. A többiek nagyjából ekkor érnek ki a körből, Natalayda távolabb énekel, Hanloren is elmegy oldalra. Lépés, lépés, lépés. Húsz másodperc.*
~ Tak-tak-tak. ~ *a Syoudnak irányzott kő még a jövő zenéje, az emberek éppen most hagynak szélesebb helyet, engedelmesen hátrébb húzódva. Syoud is húzódik még, egy darabig. Lépés, lépés, lépés.*
~ Tizenkét méter... ~ *ő maga a világ egyik legrutinosabb lövésze (legalábbis saját maga szerint), legendás íjász és mestergyilkos (már ha az a potom nyolc-tíz strigula számít), pont ezért nem fogja figyelmen kívül hagyni a körülményeket. Este van, fáklyafény, akár szél is fújhat hirtelen, megzavarhatják vagy akármi. Szerencsére vannak segítő körülmények: Quantall egy fényből szőtt aranyvértes céltábla, Syoud elf mesterlövész, aki nehéz lövedékkel lő közelről, a célpont mozdulatlan. A nép és a társak harcban megfáradtak, sérültek - ő pedig vidor és virgonc. Figyelme kiterjed arra, hogy ne legyen senki, aki véletlenül pont ott lehet mellette, hogy meglökje, lecsapja egy péklapáttal, vagy rádobjon egy üllőt.*
~ Nyakszirt, a csuklyás izom és a csigolyák találkozásánál. ~*korrekt, letális lövés, innen még egy tanuló is eltalálná - ennek ellenére kissé lefelé céloz, hogy ha véletlenül Quantall elmozdulna, megbotlana vagy fordulna (bár a sötételf erősen koncentrál valamire), akkor is legyen találat. A csúnya számszeríjlövedék majd elvégzi a többi. A kő még mindig a jövő zenéje, ahogy a holdat eltakaró felhők is, melyek nyilván függetlenek attól, hogy Syoud mire készül.*
~ Kocabomba. ~ *fordul meg flegmán, stabilan kitámaszt és céloz. Önmagában is gyors, nagyon gyors, de az üvegcsétől még inkább. Figyel arra, hogy a lövedék a fordulástól ne mozduljon el a fegyverben - elmosódott folt csupán az elf, ahogy mozdul.*
~ És kifúj. ~ *tizedmásodpercek rohannak, amikor is útjára engedi a vesszőt, alig tizenkét méterről Quantall háta felé. A számszeríjászok kedvelte trükkje a páncéltörés, melyet ezúttal is alkalmaz, így biztos benne, hogy ilyen távolságról nincs vért, ami megállítja. Harminc másodperc.*
~ Sose feledd az isteni beavatkozást, barátom. ~ *örök bölcsesség ez, legalább azóta a pár év óta, hogy az istenek visszatértek. De hát az elf annak parancsol, aminek tud.*
~ Satheret... neked ajánlom-e lelkeket. ~ *és hogy minden biztos legyen, a fegyverét vállára dobva, vívópengét rántva iramodik meg Quantall és Pycta felé. Hanloren, Naty és az a rohadt dög, amit egykor Worenth mester, manapság valamelyik másik mázlista tutujgat, messze vannak, a nép bő körön túl, neki pedig - a meglepetés erején túl - fajából adódó sebessége és tetemes helyzeti előnye is segít. Új időszámítás kezdődik hát.*
~ Na meg a lefagyás. ~ *hogy ki indul meg Pyctát vizsgálni erre a szituációra és ki nem, az kérdéses - ha jön a kődarab, felkiált, mert fáj a becsapódás, de egy kőtől azért még ő sem fog meghalni. Csak konstatálja, hogy a világ nem változott. Ha jön a holdaknak fogyatkozása, és a suttogás, ő maga is örömmel rikolt fel magában.*
~ Igen, halál. Halál. ~ *és pengéjét villogtatva tör rá a szekérre.*
~ Az idő fontos dolog. Tik-tak, tik-tak. ~ *valószínűleg előnyben van, kitűnő gyorsaságával gyorsabb, mint a legtöbben. És Quantallal ellentétben nem világít a sötétben, csak fehér haja adhat fogódzót, de a holdakat eltakaró felhők miatt az is csak egy bizonytalan folt.*
//Aktív: Páncéltörés//
//Töltött fegyverrel lövés//
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
*Az élet... néha akkor is csak egy pillanatnak tűnik, ha az elfek hosszú éveit vesszük alapul. Ám az olyanok, mint Syoud, minden pillanatot megélnek.*
~ Ühüm. ~ *a vén elf a sitten valóban egy isten hitére tért, sőt: kettőjére. Satheret és Teysus állt közel a szívéhez, hangulatától függően billegett ide-oda. De ez az állandó nyálazás Eeyrhez, meg hogy látja az események alakulását, inkább a Sötét Úrhoz löki.*
~ Pf... nép. ~ *a thargok mindent megtettek ezért a nyüves artheniori csürhéért, a "népért", de nem kaptak érte mást, csak lenézést, orvtámadásokat, gúnykacajt. A nép háládatlan. Halált érdemelnek hát. Halált.*
~ Ühüm. ~ *a sötételf a fénypáncéljában utasításokat oszt, melyet a nép és a mélységi társai híven követnek. Syoud is biccent, meglapogatva a sötételf vállát elindul kifelé. *
~ A páncél igazinak tűnik. ~* leginkább olyannak, mintha minden előnye és hátránya jelentkezne a létezésnek, bár érdekes módon a sötételf nem elég elnyűtt ahhoz képest, mekkora a vért.*
~ Pedig cipeli már igen régóta, hiszen már a piacon is rajta volt.~ *Syoud pillantása Quantall lábára villan, felméri, hogy a sötételf mennyire nyomódik a talajba, igyekszik megsaccolni a mozgás sebességét abból, ahogy mozog. Natalayda távolodó énekére magában mosolyodik el.*
- Szép ének. ~*dünnyögi, aztán egy üvegcsét húz le.*
~ Mínusz egy. ~ *amúgy sem szívesen öl északit, túl sokat köszönhet ahhoz a thargvérűeknek, ott meg mindenki rokon. De a sötételfek más kérdés.*
~ Ismerem jól őket. Kívül-belül. Muhaha. ~ *anatómiájuk és reakcióik talán senki más előtt nem oly ismertek, mint Syoud, hiszen rengeteg sötételfet kínzott meg és boncolt fel.*
~ Csak korrekten, Syoud. ~ *igen, meg is erőszakolta őket. Többnyire csak a nőket. Tíz másodperc.*
*Quantall és az atya kérésére a nép megindul széjjel-felé, és Syoud is - kell a hely a lövéshez. Az időtényező azonban fontos, ezért lassan halad. Úgy tippeli, fél perce biztosan van.*
~ Gondolkodj szegmensekben. Adatokban. ~ *ébred fel a Sakál Syoudban. Csak precízen, pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen.*
~ A faszi nagyjából 180 magas olyan 70-80 kiló meg a vért.~ *lépés, lépés, lépés.*
~ Annak is kell, hogy súlya legyen. ~ *számolja össze, közben lepillant a fegyverbe korábban betöltött lövedékre. Páncéltörő, nincs belőle sok, de nem is kell.*
~ Teljes vért van rajta, nem megyek hát messzire. Meg amúgy sem. ~ *lépés. Lépés. Lépés. A többiek már jócskán eltávolodtak, Syoud azonban nem a tömeggel tart, hanem úgy, hogy Quantall háttal legyen neki, vonalban.*
~ Az oldalán két kard. Az arcát láttam, tehát a fénysisak rostélya lehúzható. Vagyis... valami stabil anyag lehet? Ott áll kb fél méterre a hullától. *nagyjából tíz méterre lehet, miközben Quantall még nem sütötte el a mágiáját. A többiek nagyjából ekkor érnek ki a körből, Natalayda távolabb énekel, Hanloren is elmegy oldalra. Lépés, lépés, lépés. Húsz másodperc.*
~ Tak-tak-tak. ~ *a Syoudnak irányzott kő még a jövő zenéje, az emberek éppen most hagynak szélesebb helyet, engedelmesen hátrébb húzódva. Syoud is húzódik még, egy darabig. Lépés, lépés, lépés.*
~ Tizenkét méter... ~ *ő maga a világ egyik legrutinosabb lövésze (legalábbis saját maga szerint), legendás íjász és mestergyilkos (már ha az a potom nyolc-tíz strigula számít), pont ezért nem fogja figyelmen kívül hagyni a körülményeket. Este van, fáklyafény, akár szél is fújhat hirtelen, megzavarhatják vagy akármi. Szerencsére vannak segítő körülmények: Quantall egy fényből szőtt aranyvértes céltábla, Syoud elf mesterlövész, aki nehéz lövedékkel lő közelről, a célpont mozdulatlan. A nép és a társak harcban megfáradtak, sérültek - ő pedig vidor és virgonc. Figyelme kiterjed arra, hogy ne legyen senki, aki véletlenül pont ott lehet mellette, hogy meglökje, lecsapja egy péklapáttal, vagy rádobjon egy üllőt.*
~ Nyakszirt, a csuklyás izom és a csigolyák találkozásánál. ~*korrekt, letális lövés, innen még egy tanuló is eltalálná - ennek ellenére kissé lefelé céloz, hogy ha véletlenül Quantall elmozdulna, megbotlana vagy fordulna (bár a sötételf erősen koncentrál valamire), akkor is legyen találat. A csúnya számszeríjlövedék majd elvégzi a többi. A kő még mindig a jövő zenéje, ahogy a holdat eltakaró felhők is, melyek nyilván függetlenek attól, hogy Syoud mire készül.*
~ Kocabomba. ~ *fordul meg flegmán, stabilan kitámaszt és céloz. Önmagában is gyors, nagyon gyors, de az üvegcsétől még inkább. Figyel arra, hogy a lövedék a fordulástól ne mozduljon el a fegyverben - elmosódott folt csupán az elf, ahogy mozdul.*
~ És kifúj. ~ *tizedmásodpercek rohannak, amikor is útjára engedi a vesszőt, alig tizenkét méterről Quantall háta felé. A számszeríjászok kedvelte trükkje a páncéltörés, melyet ezúttal is alkalmaz, így biztos benne, hogy ilyen távolságról nincs vért, ami megállítja. Harminc másodperc.*
~ Sose feledd az isteni beavatkozást, barátom. ~ *örök bölcsesség ez, legalább azóta a pár év óta, hogy az istenek visszatértek. De hát az elf annak parancsol, aminek tud.*
~ Satheret... neked ajánlom-e lelkeket. ~ *és hogy minden biztos legyen, a fegyverét vállára dobva, vívópengét rántva iramodik meg Quantall és Pycta felé. Hanloren, Naty és az a rohadt dög, amit egykor Worenth mester, manapság valamelyik másik mázlista tutujgat, messze vannak, a nép bő körön túl, neki pedig - a meglepetés erején túl - fajából adódó sebessége és tetemes helyzeti előnye is segít. Új időszámítás kezdődik hát.*
~ Na meg a lefagyás. ~ *hogy ki indul meg Pyctát vizsgálni erre a szituációra és ki nem, az kérdéses - ha jön a kődarab, felkiált, mert fáj a becsapódás, de egy kőtől azért még ő sem fog meghalni. Csak konstatálja, hogy a világ nem változott. Ha jön a holdaknak fogyatkozása, és a suttogás, ő maga is örömmel rikolt fel magában.*
~ Igen, halál. Halál. ~ *és pengéjét villogtatva tör rá a szekérre.*
~ Az idő fontos dolog. Tik-tak, tik-tak. ~ *valószínűleg előnyben van, kitűnő gyorsaságával gyorsabb, mint a legtöbben. És Quantallal ellentétben nem világít a sötétben, csak fehér haja adhat fogódzót, de a holdakat eltakaró felhők miatt az is csak egy bizonytalan folt.*
//Aktív: Páncéltörés//
//Töltött fegyverrel lövés//
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
6685. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-09 21:57:30
Üzenet elküldve: 2018-12-09 21:57:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Úton hazafelé//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Sosem gondolta volna, hogy a csend ilyen nyomasztó tud lenni. Pedig az, főleg azzal a tudattal, hogy valójában nincs csend, csak rohadtul nem hall semmit. Eleinte fél percenként pillant a lány arcára, hátha éppen beszél, de nem, ő is a saját gondolataival van elfoglalva. Sydet megkörnyékezi a kétségbeesés, de erőt vesz magán.
~Rengetegen élnek süketen. Majd megtanulok szájról olvasni. Volt már rosszabb is. Lehetne rosszabb is. Ha a gerincem törik, most azon aggódhatnék, hogy ki fogja halálomig kihordani a szart alólam. Az sokkal rosszabb lenne. Nyugi, Syd, minden rendben lesz!~
Újra Naesala arcára pillant, de az még mindig nem mond semmit. Mennek tovább délnek, a biztonság felé.
Legalább a lovakat megtalálják, bár jó sokat kóvályognak, mire meglesznek. A két derék hátas, mikor megpillantják őket, direkt hozzájuk üget, meleg pillantásukkal mintha számon kérnék gazdáikat, hogy mi a vérbajos rohadt élet volt ez. Válasz nincs, Syd csak hálásan megveregeti a ló nyakát és miután a lányt felsegíti a saját lovára, maga is nyeregbe száll. Most sem beszélnek, nincs mit megbeszélni. Cseszett nagy szerencséjük van a lovakkal, ennyi. Menni kell tovább.*
A hozzászólás írója (Sydnarus D'Qrwayoh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.09 21:58:39
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Sosem gondolta volna, hogy a csend ilyen nyomasztó tud lenni. Pedig az, főleg azzal a tudattal, hogy valójában nincs csend, csak rohadtul nem hall semmit. Eleinte fél percenként pillant a lány arcára, hátha éppen beszél, de nem, ő is a saját gondolataival van elfoglalva. Sydet megkörnyékezi a kétségbeesés, de erőt vesz magán.
~Rengetegen élnek süketen. Majd megtanulok szájról olvasni. Volt már rosszabb is. Lehetne rosszabb is. Ha a gerincem törik, most azon aggódhatnék, hogy ki fogja halálomig kihordani a szart alólam. Az sokkal rosszabb lenne. Nyugi, Syd, minden rendben lesz!~
Újra Naesala arcára pillant, de az még mindig nem mond semmit. Mennek tovább délnek, a biztonság felé.
Legalább a lovakat megtalálják, bár jó sokat kóvályognak, mire meglesznek. A két derék hátas, mikor megpillantják őket, direkt hozzájuk üget, meleg pillantásukkal mintha számon kérnék gazdáikat, hogy mi a vérbajos rohadt élet volt ez. Válasz nincs, Syd csak hálásan megveregeti a ló nyakát és miután a lányt felsegíti a saját lovára, maga is nyeregbe száll. Most sem beszélnek, nincs mit megbeszélni. Cseszett nagy szerencséjük van a lovakkal, ennyi. Menni kell tovább.*
A hozzászólás írója (Sydnarus D'Qrwayoh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.09 21:58:39
6684. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-08 20:46:16
Üzenet elküldve: 2018-12-08 20:46:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 480
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Úton hazafelé//
*Sok időbe telt ugyan még összeszedték magukat és a lovakat, de úgy tűnik lassan sikerül elhagyniuk ezt a retkes várost. Nae fájdalma tompult ugyan valamennyit, de bokája még így is lüktet, leginkább rá sem néz, próbál tudomást sem venni róla.
Nem nagyon szól Sydhez, egyszerűen nem bír, de egyébként is felesleges lenne, a férfi ugyanis, remélhetőleg csak ideiglenesen, de megsüketült.
Próbálja felidézni a Barakkban történteket, de egyelőre nem megy neki, szinte semmire sem emlékszik, ami azután történt, hogy odalovagoltak.
Kimerülten sóhajt fel.*
~Rohadt hosszú még az út hazáig~
*Lovát némán a szántóföldek irányába fordítja*
A hozzászólás írója (Naesala Wynroris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.08 20:51:06
*Sok időbe telt ugyan még összeszedték magukat és a lovakat, de úgy tűnik lassan sikerül elhagyniuk ezt a retkes várost. Nae fájdalma tompult ugyan valamennyit, de bokája még így is lüktet, leginkább rá sem néz, próbál tudomást sem venni róla.
Nem nagyon szól Sydhez, egyszerűen nem bír, de egyébként is felesleges lenne, a férfi ugyanis, remélhetőleg csak ideiglenesen, de megsüketült.
Próbálja felidézni a Barakkban történteket, de egyelőre nem megy neki, szinte semmire sem emlékszik, ami azután történt, hogy odalovagoltak.
Kimerülten sóhajt fel.*
~Rohadt hosszú még az út hazáig~
*Lovát némán a szántóföldek irányába fordítja*
A hozzászólás írója (Naesala Wynroris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.08 20:51:06
6683. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-08 16:39:32
Üzenet elküldve: 2018-12-08 16:39:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Hátralép, amikor az elf lány felugrik és a szék hátravágódik a heves mozdulattól. Sem oka, sem akarata megtámadni a lányt, hisz valójában nem is ismeri. Csak gondolja, hogy valóban a testvére, de ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudja valódi támpontok és emlékei híján. Csak annyit tehet, hogy igyekszik nem feldühíteni magát, de a bizonytalanság sem olyan luxus most, amelyet megengedhet magának. Mégis mit tehetne valójában?
Lan'Erdyz elfogadja a kezét, a másikat a sírástól remegő vállakra helyezi és ahogy erejéből telik, igyekszik megnyugtatni.*
- Nyugalom, nincs semmi baj. Megoldjuk, ahogy... ahogy korábban is. *Motyogja halkan. Nem tudja, mit tehetne, az eseményekben nem talál szilárd kapaszkodót, mintha éppen az volna a cél, hogy őt bizonytalanságba taszítsa és abban tartsa.*
- Irbisz? *Kérdi lecsapva a szóra, mert úgy érzi, köze van valamilyen formában hozzá. Mintha egy ködös emlék azt súgná neki, hogy ő jóban van az irbiszekkel, az erdő királyaival.*
- Mit akartál megvenni? Mi az, amiért ötven aranyat kértek tőled? *Kérdi félve, bár hiszi, hogy a beszélgetés központi és mindig visszatérő eleme, az a dolog, amelyet Lan'Erdyznek meg kellett volna vennie, mint kiderül, most már az ő kérésére, segíteni fog kapaszkodót találni a káosz tengerében.*
- Most már itt vagyok. Újra. *Válaszolja, mert valójában nem tud mit mondani a kérdésekre. Nem tudja, miért indult útnak, nem tudja, hogy hova, ahogy azt sem, hogy mi lehetett az a valami, amit meghagyott az elf lánynak, hogy vásárolja meg neki.
Reméli, hogy választ kap a kérdésére végre és elindulhat egy úton a megoldás és ezzel a szabadulás kapuja felé.*
*Hátralép, amikor az elf lány felugrik és a szék hátravágódik a heves mozdulattól. Sem oka, sem akarata megtámadni a lányt, hisz valójában nem is ismeri. Csak gondolja, hogy valóban a testvére, de ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudja valódi támpontok és emlékei híján. Csak annyit tehet, hogy igyekszik nem feldühíteni magát, de a bizonytalanság sem olyan luxus most, amelyet megengedhet magának. Mégis mit tehetne valójában?
Lan'Erdyz elfogadja a kezét, a másikat a sírástól remegő vállakra helyezi és ahogy erejéből telik, igyekszik megnyugtatni.*
- Nyugalom, nincs semmi baj. Megoldjuk, ahogy... ahogy korábban is. *Motyogja halkan. Nem tudja, mit tehetne, az eseményekben nem talál szilárd kapaszkodót, mintha éppen az volna a cél, hogy őt bizonytalanságba taszítsa és abban tartsa.*
- Irbisz? *Kérdi lecsapva a szóra, mert úgy érzi, köze van valamilyen formában hozzá. Mintha egy ködös emlék azt súgná neki, hogy ő jóban van az irbiszekkel, az erdő királyaival.*
- Mit akartál megvenni? Mi az, amiért ötven aranyat kértek tőled? *Kérdi félve, bár hiszi, hogy a beszélgetés központi és mindig visszatérő eleme, az a dolog, amelyet Lan'Erdyznek meg kellett volna vennie, mint kiderül, most már az ő kérésére, segíteni fog kapaszkodót találni a káosz tengerében.*
- Most már itt vagyok. Újra. *Válaszolja, mert valójában nem tud mit mondani a kérdésekre. Nem tudja, miért indult útnak, nem tudja, hogy hova, ahogy azt sem, hogy mi lehetett az a valami, amit meghagyott az elf lánynak, hogy vásárolja meg neki.
Reméli, hogy választ kap a kérdésére végre és elindulhat egy úton a megoldás és ezzel a szabadulás kapuja felé.*
6682. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-06 13:30:06
Üzenet elküldve: 2018-12-06 13:30:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
* Még jóval korábban, a temetés előtt járunk. Nem csak a menet nem ért ide, de a fák sincsenek feldíszítve fényekkel.
Összefoglalva ezen a verőfényes délelőttön nyolc lábon érkezik sötételf hősnőnk, hogy a tisztáson csak egy rövid időre megálljon.
Leszáll a fekete csatamén hátáról és a barna kancával együtt elengedi, hogy hadd legelésszenek egy kicsit és játsszanak egymással. Szívesen továbbmenne már, de elég fukar a szíve fizetni az abrakért. És nehezen pótolható lehetőség lenne a házak között, ha most elmulasztaná az ingyen fű előnyét.
Alapvetően elégedett magával. Bár nem sikerült Amon Ruadhban ismét kamat nélkül egy nagyobb összeget betennie, de valahogy úgy érzi, minden rámosolyog, hogy felajánlását a szentély megépítésére megtette.*
~ Mikor fogok én abba a templomba járni?~
* Mivel nem elkötelezett egyik istenség iránt sem, ezért nem tartja túl valószínűnek, hogy valamely gyülekezet rendszeres látogatója legyen.
Előhúz egy tekercset, melyet még a kancellárral való találkozás előtti éjszaka, a Vaskorsó Tavernában szerzett. Egy költőtől, aki verset írt az öccse hőstetteiről.
Elmosolyodik, hiszen új terve szerint már nem csak az itteni papoknak ajánlja fel, hogy a könyvtárban bárki olvasgathassa majd, de akár sokszorosíthatja és egy másik alkotó által leadott rendelésben akár könyvben ki is adhatja.
Mosolyra húzódik a szája széle, mikor azt próbálgatja találgatni, hogy vajon Leirával mi történt. Igazán hálásak lehetnek a barbár urak, hogy vitt nekik ingyen egy druidát az állataikkal foglalkozni.
De kár a múlton gondolkodni, ha még oly sok teendő áll előtte. Először is találni kell magának egy helyet. Amint az állatai jól laktak, már újra indul is az egykori Gazdagnegyed felé, hogy felmérje az új üzleti lehetőségeit.*
Összefoglalva ezen a verőfényes délelőttön nyolc lábon érkezik sötételf hősnőnk, hogy a tisztáson csak egy rövid időre megálljon.
Leszáll a fekete csatamén hátáról és a barna kancával együtt elengedi, hogy hadd legelésszenek egy kicsit és játsszanak egymással. Szívesen továbbmenne már, de elég fukar a szíve fizetni az abrakért. És nehezen pótolható lehetőség lenne a házak között, ha most elmulasztaná az ingyen fű előnyét.
Alapvetően elégedett magával. Bár nem sikerült Amon Ruadhban ismét kamat nélkül egy nagyobb összeget betennie, de valahogy úgy érzi, minden rámosolyog, hogy felajánlását a szentély megépítésére megtette.*
~ Mikor fogok én abba a templomba járni?~
* Mivel nem elkötelezett egyik istenség iránt sem, ezért nem tartja túl valószínűnek, hogy valamely gyülekezet rendszeres látogatója legyen.
Előhúz egy tekercset, melyet még a kancellárral való találkozás előtti éjszaka, a Vaskorsó Tavernában szerzett. Egy költőtől, aki verset írt az öccse hőstetteiről.
Elmosolyodik, hiszen új terve szerint már nem csak az itteni papoknak ajánlja fel, hogy a könyvtárban bárki olvasgathassa majd, de akár sokszorosíthatja és egy másik alkotó által leadott rendelésben akár könyvben ki is adhatja.
Mosolyra húzódik a szája széle, mikor azt próbálgatja találgatni, hogy vajon Leirával mi történt. Igazán hálásak lehetnek a barbár urak, hogy vitt nekik ingyen egy druidát az állataikkal foglalkozni.
De kár a múlton gondolkodni, ha még oly sok teendő áll előtte. Először is találni kell magának egy helyet. Amint az állatai jól laktak, már újra indul is az egykori Gazdagnegyed felé, hogy felmérje az új üzleti lehetőségeit.*
6681. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2018-12-05 19:57:33
Üzenet elküldve: 2018-12-05 19:57:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
~Naiv.~ *Talán tényleg az. Igyekszik mindenkiben a legjobbat meglátni, még ha néha talán ez tűnik a legnehezebb feladatnak is, még ha olykor ki is használják emiatt. Ennyi szörnyűség és halál mellett tán meg is bolondulna, ha csak a sötétségre figyelne fel a tekintetekben. Mert a fajtársának igaza van, a gonosz bizony ott rejlik a legtöbb szívben.
Némán nézi a fáklyával a kezében, ahogy a leány magára vonja az irbisz figyelmét és énekével húzza el az állatot Pycta mellől. Bárhogy is csinálja, hatásos. Egy ideig félrehajtott fejjel bámulja a jelenetet nem minden csodálkozás nélkül, majd Quantall jön. Ő nem észlel semmit se az elf, se a sötételf felől, közelebb lép hát a szekérhez.*
-Na?
*Fordul Quantall felé leheletnyi türelmetlenséggel hangjában, majd ugyanazzal a lendülettel indul el Pycta felé is, magasra emelve a fáklyát. Ha van esély rá, hogy az elf még él, úgy meg kell próbálnia. Az Úrnő hatalma segít majd.
Nem látja a fehérhajú elf felé suhanó követ, se a hirtelen kihunyó halovány fényforrást fejük felett. Hallja viszont a megannyi hangot, melyek ezúttal nem a fejéből szólnak.*
-Nem... Ne most.
*Suttogja, majd Syoud felé fordul. Talán ő maradt az egyetlen valamire való harcos a kis menetükben.*
-Segíts.
*Szólítja meg, nem minden félelem nélkül hangjában. Mert igenis fél. A férfi egyáltalán nem tűnik olyannak, ki az életét dobná el az ügyükért, de végtére is segíteni jött. Ő pedig nem harcos, és ha Pyctát kell valahogy visszahozni az élők közé, hát még védtelenebb lesz közben, mint amúgy.*
~Naiv.~ *Talán tényleg az. Igyekszik mindenkiben a legjobbat meglátni, még ha néha talán ez tűnik a legnehezebb feladatnak is, még ha olykor ki is használják emiatt. Ennyi szörnyűség és halál mellett tán meg is bolondulna, ha csak a sötétségre figyelne fel a tekintetekben. Mert a fajtársának igaza van, a gonosz bizony ott rejlik a legtöbb szívben.
Némán nézi a fáklyával a kezében, ahogy a leány magára vonja az irbisz figyelmét és énekével húzza el az állatot Pycta mellől. Bárhogy is csinálja, hatásos. Egy ideig félrehajtott fejjel bámulja a jelenetet nem minden csodálkozás nélkül, majd Quantall jön. Ő nem észlel semmit se az elf, se a sötételf felől, közelebb lép hát a szekérhez.*
-Na?
*Fordul Quantall felé leheletnyi türelmetlenséggel hangjában, majd ugyanazzal a lendülettel indul el Pycta felé is, magasra emelve a fáklyát. Ha van esély rá, hogy az elf még él, úgy meg kell próbálnia. Az Úrnő hatalma segít majd.
Nem látja a fehérhajú elf felé suhanó követ, se a hirtelen kihunyó halovány fényforrást fejük felett. Hallja viszont a megannyi hangot, melyek ezúttal nem a fejéből szólnak.*
-Nem... Ne most.
*Suttogja, majd Syoud felé fordul. Talán ő maradt az egyetlen valamire való harcos a kis menetükben.*
-Segíts.
*Szólítja meg, nem minden félelem nélkül hangjában. Mert igenis fél. A férfi egyáltalán nem tűnik olyannak, ki az életét dobná el az ügyükért, de végtére is segíteni jött. Ő pedig nem harcos, és ha Pyctát kell valahogy visszahozni az élők közé, hát még védtelenebb lesz közben, mint amúgy.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587