//Árnyak űzője – Árnyékból a fényre//
//Morfiusz//
*Elmosolyodik, mert látja, hogy Morf bizony nem az egyetértő bólogatást gyakorolja. A férfi szavai csak megerősítik abban, hogy most éppen jól ítéli meg.*
– Komolyan? *kérdez azért rá, de a kérdés félig-meddig költői.* Én még mindig úgy vagyok vele, hogy szeretnék világot látni. Nem is tudom, lehet, hogy egyszer majd letelepednék valahol, és persze mindig kedves marad nekem a néném háza is, egy hely, ahova bármikor visszatérhetek, egy biztos horgony, de most még bennem van, hogy megnézném a Lihanechi tavat, a hegyeket, Wegtorent, Pirtianest is, hajóznék a tengeren. Bár egyedül nem akkora móka. Ki akartam próbálni milyen lehet a Borászatban, milyen mikor érik a szőlő, persze úgy volt a jó, hogy dolgoztam is, meg onnan a pénz.
*Félig hátrafordul, Morf arcát nézi.*
– Otthon, nos, papa azt hitte, ha közli egy lyukas petákot sem ad, azzal majd eltántorít. Aztán túl nyakas, hogy meggondolja magát. Azt mondta, ott meg tud védeni. Való igaz, fenyegették épp elégszer a nénémet, de igazából mindenki fél, hogy ha bármit tesznek is ellene, megtámadják, vagy a házat gyújtják fel, mert ilyennel is fenyegették már, akkor papa levadássza őket. Egyesével.
*Nem mondja, hogy az öregnek igaza van, azt se, hogy téved, csak mesél. Nem védekezik, nem szépít.
Aztán elképzeli, milyen lenne, ha Morfnak valóban lenne kedve vele tartani, hogyan élhetnének, megjelenik pár kép a lelki szemei előtt, de aztán elhessegeti őket, hiszen a férfi azt mondta, addig ameddig. És emiatt Shya úgy gondolja, jobb, ha nem merül bele az ábrándozásba.*
– Hogy mivel is? Amennyire kihámoztam és összeraktam a részleteket, ugyanezzel, csak épp a törvény másik oldalán állt.
*Shya nem felel a kérdésre, csak Morfiusz szemébe néz, nem fürkészőn, inkább valami szomorú, mégis gyengéd pillantással.*
~Nem kellene így végezned.~
– Végtére is tanulhatnék akár mágiát is, de a családunkban soha nem volt egy mágus sem. Lehet valami egyszerűbbet meg tudnék tanulni, de nem hiszem, hogy kiemelkedő lehetnék. Elképzelni nagyon jó, hogy csak csettintek és ez vagy azt történik, de valójában, amennyire tudom, költséges és nehéz dolog a mágiatanulás.
*Morf arcélét nézi.*
– És kit szeretnél hazavágni?
~Sose tudni, lehet, hogy ő tehetségesebb lenne benne, mint én.~
– Megnézhetnénk, igen *helyesel. Morf megnézhetné, ő meg megkeresné azokat a recepteket. Jó lenne.* Sose tudni. Lehet, hogy tehetséges vagy benne. A könyvtárban talán kiderülne, hova érdemes menni, hol lehet ilyesmit tanulni. Az otthonom közelében van egy hely, ahova szoktak járni, azt hiszem.
*Bizonytalan benne, de felveti a lehetőséget.*
– Hát, az ember nem veti le a szokásait egy-két nap alatt *motyogja válaszul. Morf persze pontosan tudja, biztosan tudja, miért ezeket a szavakat használja. Hiszen épp ő az, aki először ölelte.*
– Dehogy viszed! Nem viszed sehova! Már elrendeztem! *tiltakozik azonnal. Az arca szinte lángot vet, már csak attól is, ahogy elképzeli a jelenetet. Soha többé nem bírna a Pegazusba belépni és a fogadós szemébe nézni.
Reméli, hogy Morf nem komolyan gondolta, hogy levonulna a lepedővel, de nála sosem tudni, jobb lesz figyelnie, mikor visszaérnek a szobájukba.*
~Bizony nagyon kell majd figyelnem, emilyen elégedett arcot vág.~
– Ugye? *kérdez vissza kis mosollyal, de aztán kissé meglepetten nyílnak tágabbra a szemei.* jobb lesz?