//Második szál//
//Nyárközépi piknik//
//Mágustusa 2. forduló//
//2. kör//
//Mana: 15//
//Holdfényburok még 2 kör//
*Csak egy pillanatra lepődik meg azon, hogy mindenki középre iramodik, de ennél nem is tart tovább, hiszen érteni véli az okát. Nyilván valamennyien szeretnék elkerülni a legkülső tűzgyűrűt, ráadásul az első forduló kissé még bizonytalan óvatoskodása után, amikor legelején még majdnem az összes versenyző főleg saját védelmére koncentrált, most elsőre úgy tűnik, hogy mindenki támadni akar.
Ő sincs ezzel másképpen, célpontja pedig az elf, aki az előző körben rálőtt, leginkább azonban nem ezért, hanem mert éppen szemben áll vele a kör kezdetekor, így leginkább a véletlen és a vaksors jelölte ki a célpontjának őt.
A helyzet mégis hamar megváltozik. Úgy tűnik, mintha az elf és az ember versenyt futnának egymással a tűzkapuig, amit az utóbbi nyer meg. Maydeleine továbbra is az ember felé megy, az ő célpontja pedig ezúttal egy botot idéz meg, amivel vadul hadonászni kezd, és elég hatásosan, hiszen ennek köszönhetően esze ágába nem jut neki sem a közvetlen közelébe menni.
Közben a tűzkaput elérő ember igyekszik úgy helyezkedni, hogy takarásban legyen, és ez egész jól sikerül neki, főleg, hogy az elf mágusnak valószínűleg van némi gyakorlata hasonló botok forgatásában, mert elég ügyesen csinálja. Ahhoz mindenképpen, hogy zavarja őt abban, ha esetleg mégis az embert szeretné eltalálni egy varázslattal.
Így viszont azon kapja magát, hogy most pont az ellenkező helyzet állt elő, mint az előző fordulóban, amikor egyszerre ketten támadtak rá, de tudott reagálni; ezúttal éppen senki sem foglalkozik vele, éppen csak ő sem nagyon tudja hirtelen, hogy mit tegyen.
Az ember el van foglalva a helyezkedéssel, Maydeleine vele, az elf pedig úgy tűnik, hogy ezúttal egyelőre nem akar támadni, csak távol tartani magától az esetleges támadókat.
Közben látja, hogy a másik lány a tűzkapu felé fordítja a kezét. Sejti, hogy mit tervez, és akár be is válhat.
Büszkeség is eltölthetné, hogy tőle tanult, de tulajdonképpen csak szerencse volt, így pusztán csak örül neki.
Igyekszik olyan gyorsan mérlegelni a lehetőségeit, amennyire csak lehet, és arra jut, hogy jelen helyzetben nincsen olyan varázslata, amit eredményesen használhatna fel a két férfi ellen, és a tolluk megszerzésének legalább a lehetőségével kecsegtetne, de talán nem is kell, mert az elf ameddig csak saját védelmével foglalkozik, nem jelent rá veszélyt, az embert pedig talán már el is kapta Maydeleine. Talán, de az igazán nagy szerencse lenne, erre pedig nem tehet fel mindent. Ráadásul valamit muszáj varázsolnia, mert, ha most nem csinál semmit azt sikertelen varázslatnak is vehetik a bírák, ha pedig a következő véletlenül nem sikerülne, akkor úgy eshet ki, hogy a tolla még mindig rajta van.
Ugyanakkor szempont számára az is, hogy ne használjon el túl sok manát és komolyabb varázslatot a nagy semmire, valami látványos, erős, de a végső cél szempontjából teljesen eredménytelen varázslatra, mert ha esetleg sikerül ezen a körön is továbbjutnia, akkor még szüksége lesz rájuk.*
- Maydeleine! Nem támadlak meg, csak megyek feléd! Ha úgy adódik segítek *kiált oda neki, azért használva a nevét, hogy bármennyire is egyértelmű talán, mégis biztosan tudja, hogy neki szólt. Ha gond nélkül sikerül odaérnie hozzá, akkor pár méterre tőle áll meg, úgy, hogy ugyanabba az irányba nézzen, mint éppen ő.
Végtére is, a szabályzat nem tiltja az alkalmi szövetségek megkötését, és bár ő már attól nagyon boldog, hogy az első fordulóban nem esett ki, ettől még mind a kettőjüknek nyilván célja az, hogy a harmadikban is ott legyen. Ha pedig erre úgy nyílik lehetőségük, hogy nem egymás ellen kell harcolniuk, akkor miért ne?
Ismeretségük ugyan rövid volt és alkalmi, (bár eddig szerinte kölcsönösen hasznos) mégis úgy gondolja, hogy semmi okot nem adott arra Maydeleinek, hogy kételkedjen az őszinteségében, vagy valami alattomos cselt gyanítson szavai mögött.
Azért miközben az elftől távolodva a lány felé siet (ezúttal nem fut, csak gyors léptekkel igyekszik mellé érni) tekintete kissé nyugtalanul ide-oda cikázik az elf és az ember között. Egyikük támadása sem lepné meg különösebben, hiszen korábban már mindketten támadták. Ezen kívül az elf tánca a bottal talán csak csel, az ember pedig akár végső kétségbeesésében is rávetheti magát, ha elveszíti saját tollát.
Már csak ezért is reméli, hogy be fog jönni a jelenleg egyetlen értelmesnek érzett varázslat, mégis talán teljesen felesleges varázslat, amire készül.
Igaz ezúttal talán nagyobbat kell kockáztatnia, mint eddig bármikor. Először is még nem próbálta soha a most használni kívánt varázslatot, így nem ismerheti a határait. Másodszor, talán rossz tankönyvet olvasott, talán csak neki nem volt teljesen egyértelmű, hogy miféle létsíkból, vagy talán a semmiből idéz meg, és miféle entitást, hogy mit tekint egyáltalán vészhelyzetnek a lény, aki majd a segítségére jön, ha jön. Mégis, ez a varázslat legalább nem használ el túl sok manát, ha pedig sikerül, akkor lesz mellette egy védőkereubi.
Utasítani ugyan nem utasíthatja, de ő nem is utasítani, hanem kérni szeretné. Ennyi tűz közepette állni pedig talán még akkor is veszélynek számít, hogyha csak könnyebb égési sérüléseket szenvedhet el, így a várt segítség sem marad el, és amennyiben szükséges megteszi majd, amit kérni fog tőle, hogy megszüntesse a veszélyt.
Más előnye is van azonban ennek a varázslatnak reményei szerint, akkor is, ha nem sikerül majd úgy használnia, ahogyan eredetileg eltervezte, vagy hamarabb szertefoszlik, mint arra ő számít; talán megzavarja azokat, akik mégis úgy döntenek, hogy megtámadják, ő pedig nyer időt egy gyors ellentámadásra.
Ettől még érzi, hogy most valahogy megint túl sok itt a talán és a lehet. Bárhogy is, hamarosan úgy is kiderül, hogyan alakulnak tovább a dolgok.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.26 01:09:10
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.