Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 147 (2921. - 2940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2940. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-08 16:45:39
Üzenet elküldve: 2015-09-08 16:45:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Ha még a hím valahogy megállná, hogy egyszerű életet éljenek, letelepedve egy kis faluban, vagy az erdő mélyén, még mindig ott lenne a lány nyughatatlan természete. Nem arról van szó, hogy kivágná magát a munka alól, erről szó sincs, de vére, természete folyton hajtja, hogy elkóboroljon egy kicsit, hogy a fák között bolyongjon, a vadon illatát és hangjait élvezze, még ha egy-egy ilyen kirándulása kissé rázós módon ér véget. Nem egyszerűen sem magát, sem a hímet nem tudja elképzelni az egyszerű emberek törékeny idilljében.*
- Igen, zsiványok. Tőlünk rettegne minden karaván. *Nagyon komoly arccal veti fel az ötletet, mintha már el is szánná magát a törvényen kívüli létre, ám végül ő is nevetésben tör ki.
A szomorúan csengő haza szó azonban felébreszti benne a bűntudatot. Nem akart fájdalmat okozni, ám ebben a szituációban ez aligha elkerülhető. Gyengéd érintéssel cirógatja meg Kharasshi arcát, mielőtt még felkelne mellőle. A segítséget elfogadva maga is talpra áll. Néhány pillanatig a sötétbe borult égboltot csodálja még, és a megannyi fénylő csillagot.*
- Igen, jobb, ha visszamegyünk, későre jár már.
*Ha még a hím valahogy megállná, hogy egyszerű életet éljenek, letelepedve egy kis faluban, vagy az erdő mélyén, még mindig ott lenne a lány nyughatatlan természete. Nem arról van szó, hogy kivágná magát a munka alól, erről szó sincs, de vére, természete folyton hajtja, hogy elkóboroljon egy kicsit, hogy a fák között bolyongjon, a vadon illatát és hangjait élvezze, még ha egy-egy ilyen kirándulása kissé rázós módon ér véget. Nem egyszerűen sem magát, sem a hímet nem tudja elképzelni az egyszerű emberek törékeny idilljében.*
- Igen, zsiványok. Tőlünk rettegne minden karaván. *Nagyon komoly arccal veti fel az ötletet, mintha már el is szánná magát a törvényen kívüli létre, ám végül ő is nevetésben tör ki.
A szomorúan csengő haza szó azonban felébreszti benne a bűntudatot. Nem akart fájdalmat okozni, ám ebben a szituációban ez aligha elkerülhető. Gyengéd érintéssel cirógatja meg Kharasshi arcát, mielőtt még felkelne mellőle. A segítséget elfogadva maga is talpra áll. Néhány pillanatig a sötétbe borult égboltot csodálja még, és a megannyi fénylő csillagot.*
- Igen, jobb, ha visszamegyünk, későre jár már.
2939. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-08 15:58:43
Üzenet elküldve: 2015-09-08 15:58:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Verejtékes munkából megélni nap, nap után. A Természet Anyára bízni, hogy bőséget vagy nyomorúságot ad a terméssel. Figyelni, hogy gyarapodik a jószág, minden falatot úgy emelni az ajkukhoz, hogy tudják, az ő érdemük. Valahol egy kicsit mindig is irigyelte ezeket a népeket. Röghöz kötött, kemény, de a maga különös, egyszerű módján végtelenül boldog kasztja ez a Lanawint benépesítőknek. Megveti őket, mikor bajt kerülve mindenüket odaadják a martalócoknak, egymást ölelve nézik végig, ahogy falvaikat a tűznek adják, mert munkál bennük az élni akarás. Ugyanakkor felfoghatatlan számára az az erő, mellyel a legnagyobb csapások után is újra tudják kezdeni. Méghozzá emelt fővel. Az élet talán megnyomorítja őket, de nem úgy, mint az ő fajtáját. Ezek a népek bátorítólag egymásra mosolyognak és ebben a mosolyban benne van minden, ami széppé teszi a világot.
Kharassi megbontja a gyepet s elgondolkodva morzsol szét az ujjai között egy keveset Arthenior dús földjéből.
Nem lenne elég erős a tétlenséghez. Tudja magáról. Nem. Valóban nem lenne jó földtúrónak, de nem azért, mert méltatlannak találná kitanulni a csínját-bínját.*
- Zsiványként? *szökik fel a szemöldöke. Nem bírja megállni nevetés nélkül, de aztán a következő kérdésre elcsendesedik.*
- Hazavinnélek magammal *mondja, s a haza most különösen szomorkásan szólal a mondandójából.* - Ha semmi sem szabna korlátot. Ha minden másképp lenne. Ha ezt az álmot az egész világ álmodná velünk.
*Mélyet sóhajt, aztán elkezd cihelődni. Eligazgatja a ruháit és a kezét nyújtja, hogy fölsegítse Ydrisst.*
- Azt hiszem, ideje visszamennünk.
*Verejtékes munkából megélni nap, nap után. A Természet Anyára bízni, hogy bőséget vagy nyomorúságot ad a terméssel. Figyelni, hogy gyarapodik a jószág, minden falatot úgy emelni az ajkukhoz, hogy tudják, az ő érdemük. Valahol egy kicsit mindig is irigyelte ezeket a népeket. Röghöz kötött, kemény, de a maga különös, egyszerű módján végtelenül boldog kasztja ez a Lanawint benépesítőknek. Megveti őket, mikor bajt kerülve mindenüket odaadják a martalócoknak, egymást ölelve nézik végig, ahogy falvaikat a tűznek adják, mert munkál bennük az élni akarás. Ugyanakkor felfoghatatlan számára az az erő, mellyel a legnagyobb csapások után is újra tudják kezdeni. Méghozzá emelt fővel. Az élet talán megnyomorítja őket, de nem úgy, mint az ő fajtáját. Ezek a népek bátorítólag egymásra mosolyognak és ebben a mosolyban benne van minden, ami széppé teszi a világot.
Kharassi megbontja a gyepet s elgondolkodva morzsol szét az ujjai között egy keveset Arthenior dús földjéből.
Nem lenne elég erős a tétlenséghez. Tudja magáról. Nem. Valóban nem lenne jó földtúrónak, de nem azért, mert méltatlannak találná kitanulni a csínját-bínját.*
- Zsiványként? *szökik fel a szemöldöke. Nem bírja megállni nevetés nélkül, de aztán a következő kérdésre elcsendesedik.*
- Hazavinnélek magammal *mondja, s a haza most különösen szomorkásan szólal a mondandójából.* - Ha semmi sem szabna korlátot. Ha minden másképp lenne. Ha ezt az álmot az egész világ álmodná velünk.
*Mélyet sóhajt, aztán elkezd cihelődni. Eligazgatja a ruháit és a kezét nyújtja, hogy fölsegítse Ydrisst.*
- Azt hiszem, ideje visszamennünk.
2938. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-07 21:13:01
Üzenet elküldve: 2015-09-07 21:13:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A kis bevezető után persze nem csak szavakkal kívánja bizonyítani, hogy jó asszony, így mire az éj sötétje rájuk borul, fáradtan pihegve hever a hím mellett. Sosem volt az a nyápic fajta, a természet zordabb, hidegebb megpróbáltatásait is zokszó nélkül viseli, ám az őszbe fordult este hűvöse nagyon jó ürügy, hogy Kharasshihoz bújjon, mintha csak a csípős levegő elől keresne menedéket. A cirógatásra jóleső sóhajjal felel, s hasonlóképp viszonozza, néhány apró csókkal kiegészítve a hím nyakára.
A különféle felvetéseket, lehetőségeket csöndben hallgatja, próbálja elképzelni mindet, ám nem tudja megállni, hogy az utolsónál nem törjön ki vidám nevetésben.*
- El tudnál minket képzelni vígan élő földművesként? Tartok tőle, éhen vesznénk még a fekete földön is, hacsak nincs titkos tudományod a megműveléséről. Inkább tudnám magunkat elképzelni vándoroknak, akik minden földet bejárnak, dacolva az ismeretlennel, és az ott rejtező veszélyekkel. De még zsoldosként vagy zsiványként is hamarabb látom magunkat a jövőben, mint egyszerű polgárként. Nem kárhoztatnálak ilyen életre, hacsak nem ez volt eddig eltitkolt nagy vágyálmod.
*Kharasshi gördül félig, mellette két oldalt támaszkodva meg a fűben, s kíváncsi tekintettel fürkészi a vonásait.*
- Te mihez kezdenél? Milyen életet választanál, ha nem szabna korlátot semmi?
*A kis bevezető után persze nem csak szavakkal kívánja bizonyítani, hogy jó asszony, így mire az éj sötétje rájuk borul, fáradtan pihegve hever a hím mellett. Sosem volt az a nyápic fajta, a természet zordabb, hidegebb megpróbáltatásait is zokszó nélkül viseli, ám az őszbe fordult este hűvöse nagyon jó ürügy, hogy Kharasshihoz bújjon, mintha csak a csípős levegő elől keresne menedéket. A cirógatásra jóleső sóhajjal felel, s hasonlóképp viszonozza, néhány apró csókkal kiegészítve a hím nyakára.
A különféle felvetéseket, lehetőségeket csöndben hallgatja, próbálja elképzelni mindet, ám nem tudja megállni, hogy az utolsónál nem törjön ki vidám nevetésben.*
- El tudnál minket képzelni vígan élő földművesként? Tartok tőle, éhen vesznénk még a fekete földön is, hacsak nincs titkos tudományod a megműveléséről. Inkább tudnám magunkat elképzelni vándoroknak, akik minden földet bejárnak, dacolva az ismeretlennel, és az ott rejtező veszélyekkel. De még zsoldosként vagy zsiványként is hamarabb látom magunkat a jövőben, mint egyszerű polgárként. Nem kárhoztatnálak ilyen életre, hacsak nem ez volt eddig eltitkolt nagy vágyálmod.
*Kharasshi gördül félig, mellette két oldalt támaszkodva meg a fűben, s kíváncsi tekintettel fürkészi a vonásait.*
- Te mihez kezdenél? Milyen életet választanál, ha nem szabna korlátot semmi?
2937. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-07 13:51:41
Üzenet elküldve: 2015-09-07 13:51:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
- Jó asszonyom vagy *sóhajtja kéjes elégedettséggel visszhangozva a lány szavait. Üstökét a fűbe dönti, úgy élvezi a kényeztető cirógatást, mint egy kiskirály.
Az éj már valószínűleg szerelmes ölelkezés lassan csillapodó hevét szuszogva leli őket alig vetkőzve, alig öltözve.
Kharasshi jóleső fáradtsággal nyúlik el. Jobbja továbbra is Ydrisst cirógatja. Bár a nappalok még a nyarat idézik, a hajnal és az est már csípősen friss. Persze, míg a vére kissé le nem csillapodik, friss hóban is fekhetne, azt sem érezné.*
- Mihez kezdünk, hm? Nekivágunk Lanawinnak, míg csak út visz? S aztán tovább az úttalanba a világ pereméig? Vagy letelepszünk? Lesz egy kis házunk az erdő mélyén? Elkerítünk egy kis parcellát magunknak a Vas-domb tövénél és gazdálkodunk? *sorolja játékos képtelenségbe forgatva a komoly kérdést.* - A jó fekete földből élünk majd és esténként hímzett kis pruszlikból kell majd kibontsalak?
- Eke elé fogjuk az én Bitangomat, a te sárgád meg felcsengettyűzve hordja majd a ház szépasszonyát vásározni *fűzi tovább komisz vigyorgással.*
- Jó asszonyom vagy *sóhajtja kéjes elégedettséggel visszhangozva a lány szavait. Üstökét a fűbe dönti, úgy élvezi a kényeztető cirógatást, mint egy kiskirály.
Az éj már valószínűleg szerelmes ölelkezés lassan csillapodó hevét szuszogva leli őket alig vetkőzve, alig öltözve.
Kharasshi jóleső fáradtsággal nyúlik el. Jobbja továbbra is Ydrisst cirógatja. Bár a nappalok még a nyarat idézik, a hajnal és az est már csípősen friss. Persze, míg a vére kissé le nem csillapodik, friss hóban is fekhetne, azt sem érezné.*
- Mihez kezdünk, hm? Nekivágunk Lanawinnak, míg csak út visz? S aztán tovább az úttalanba a világ pereméig? Vagy letelepszünk? Lesz egy kis házunk az erdő mélyén? Elkerítünk egy kis parcellát magunknak a Vas-domb tövénél és gazdálkodunk? *sorolja játékos képtelenségbe forgatva a komoly kérdést.* - A jó fekete földből élünk majd és esténként hímzett kis pruszlikból kell majd kibontsalak?
- Eke elé fogjuk az én Bitangomat, a te sárgád meg felcsengettyűzve hordja majd a ház szépasszonyát vásározni *fűzi tovább komisz vigyorgással.*
2936. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 21:28:48
Üzenet elküldve: 2015-09-06 21:28:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Mit sem sejtve a hím tervéről, gyanútlanul élvezi ki a boldogság pillanatait. Nem felhőtlen, hiszen a valósnak hitt jövő képei megannyi próbatélt ígér, ám azokat félresöpri, azokkal később akar foglalkozni. Most csupán a kettesben töltött pillanatokat akarja élvezni. Nehéz ösvényt választott, de hiszi, hogy végig tudnak menni rajta, hisz, mert hinni akar, még ha emiatt a világ is fordul ellenük.*
- Igen, ilyen szörnyű vagy, de magadra vess, mert nem tudod, mit vonzottál be ezzel az életedbe. *A replika nem marad el, ahogyan a csók sem, játékosan érinti ajkaival a hím ajkait.*
- És így jár az, aki enged az efféle kísértésnek. Egy boszorkány karmai közé kerül, ahonnan már nem szabadul. *A gömbölyű kis vállacska ellenben megszabadul a ruha fogságától, kacéran hívogatva megmentőjét csókokra. Ám áldozatul mégis a finom ívű nyakacska esik, de nem marad el a vidám kacagás sem, miközben hátradől a füvön, finoman húzva magával Kharasshit. Önfeledt és boldog, ehhez pedig csupán annyi kell, hogy a hím mellett legyen.
Ragyogó tekintettel figyeli, mint válik a nevetés mosollyá, kezével gyengéden simít végig arcán. Kicsit olyan érzés, mintha egy mesébe csöppent volna, de ha így is van, nem akar visszazökkenni a valóságba.
A valóság azonban csak visszaférkőzik egy kicsit egy emlék formájában. A szavak, miket a hím saját nyelvén mondott lázálmoktól gyötörve, mintha hasonló hangzásuk lett volna. Már kérdezné, mi a jelentésük, de Kharasshi ténykedését látva már sejti. Így mire ő is megérti az elismételt szavakat, már elérzékenyül tekintettel, a korábbinál is ragyogóbb mosollyal pillant szíve elrablójára. Habozás nélkül nyújtja neki jobbját, s figyeli, miként kerül ujjára az árnyakból font láthatatlan gyűrű. Néhány pillanatig még kezét nézi, mintha a világ legcsodálatosabb ékszerét látná csillogni rajta, amivel nem vetekedhet semmi, mielőtt szenvedélyes, érzelmektől fűtött csókkal szentesítené frigyüket.
Nevetve fordul a hímmel, néhány pillanatig elveszve a látványában. Azonban lassan hamiskás mosoly kúszik azokra a bizonyítottan galád ajkakra.*
- Jó asszonyod vagyok, éhen nem maradsz mellettem. Csak győzze az étvágyad. *Az utolsó szavakat már ajkainak duruzsolja, mielőtt újabb szenvedélyes csókkal adományozza meg, majd egy újabbal és újabbal. Kezei közben máris utat keresnek maguknak az ing alá, hogy ne az anyagon keresztül érinthessék a hímet, hanem a bőrét cirógathassák, gyengéd helyett érzéki pajkossággal.*
*Mit sem sejtve a hím tervéről, gyanútlanul élvezi ki a boldogság pillanatait. Nem felhőtlen, hiszen a valósnak hitt jövő képei megannyi próbatélt ígér, ám azokat félresöpri, azokkal később akar foglalkozni. Most csupán a kettesben töltött pillanatokat akarja élvezni. Nehéz ösvényt választott, de hiszi, hogy végig tudnak menni rajta, hisz, mert hinni akar, még ha emiatt a világ is fordul ellenük.*
- Igen, ilyen szörnyű vagy, de magadra vess, mert nem tudod, mit vonzottál be ezzel az életedbe. *A replika nem marad el, ahogyan a csók sem, játékosan érinti ajkaival a hím ajkait.*
- És így jár az, aki enged az efféle kísértésnek. Egy boszorkány karmai közé kerül, ahonnan már nem szabadul. *A gömbölyű kis vállacska ellenben megszabadul a ruha fogságától, kacéran hívogatva megmentőjét csókokra. Ám áldozatul mégis a finom ívű nyakacska esik, de nem marad el a vidám kacagás sem, miközben hátradől a füvön, finoman húzva magával Kharasshit. Önfeledt és boldog, ehhez pedig csupán annyi kell, hogy a hím mellett legyen.
Ragyogó tekintettel figyeli, mint válik a nevetés mosollyá, kezével gyengéden simít végig arcán. Kicsit olyan érzés, mintha egy mesébe csöppent volna, de ha így is van, nem akar visszazökkenni a valóságba.
A valóság azonban csak visszaférkőzik egy kicsit egy emlék formájában. A szavak, miket a hím saját nyelvén mondott lázálmoktól gyötörve, mintha hasonló hangzásuk lett volna. Már kérdezné, mi a jelentésük, de Kharasshi ténykedését látva már sejti. Így mire ő is megérti az elismételt szavakat, már elérzékenyül tekintettel, a korábbinál is ragyogóbb mosollyal pillant szíve elrablójára. Habozás nélkül nyújtja neki jobbját, s figyeli, miként kerül ujjára az árnyakból font láthatatlan gyűrű. Néhány pillanatig még kezét nézi, mintha a világ legcsodálatosabb ékszerét látná csillogni rajta, amivel nem vetekedhet semmi, mielőtt szenvedélyes, érzelmektől fűtött csókkal szentesítené frigyüket.
Nevetve fordul a hímmel, néhány pillanatig elveszve a látványában. Azonban lassan hamiskás mosoly kúszik azokra a bizonyítottan galád ajkakra.*
- Jó asszonyod vagyok, éhen nem maradsz mellettem. Csak győzze az étvágyad. *Az utolsó szavakat már ajkainak duruzsolja, mielőtt újabb szenvedélyes csókkal adományozza meg, majd egy újabbal és újabbal. Kezei közben máris utat keresnek maguknak az ing alá, hogy ne az anyagon keresztül érinthessék a hímet, hanem a bőrét cirógathassák, gyengéd helyett érzéki pajkossággal.*
2935. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 18:43:57
Üzenet elküldve: 2015-09-06 18:43:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Hát ennyi lenne? A szálak olyan boggá gabalyodtak, melyet halandó már ki nem tud oldani. Ám ha a gúzs ilyen makacsul köt valamit, ami nem lehet egymáshoz tartozó, azt a kötést bizony vágni kell. Ez a vágás pedig nagyon fájdalmas lesz. Mindkettőjüknek. De a lehetőségek határát hiába hajlították valószínűtlen ívbe, az élet nem tűr soká ilyen kilengéseket.
Talán Ydriss elszabadulhatna a törzsétől, de nem csodálkozna azon se, ha az a fakóvérű vadász nem hagyná annyiban a dolgot. Vajon tudna-e ugyanúgy nézni rá a lány, ha korábbi kedvese vére tapadna a mélységi kezéhez? S ő tudna-e együtt élni a tudattal, hogy ha sajátjaira kellene kardot emelnie. Mert hiszen nem úgy ismeri a fivérét, aki csak úgy elenged maga mellett ilyesmit. A matróna pedig... Ha visszautasítaná őt egy magafajta felszínen született hím, az már önmagában arcátlan sértés. Ha személyesen közli vele, ha csupán távolmaradásával jelzi.
Nem csupán számkivetettek lennének, de üldözöttek is. De akkor miért hagyja meg a lányt reményeiben? Miért nem mond ő nemet az egészre?
Azért, mert örökre és végérvényesen az eszébe akarja vésni ennek a bolond kis nősténynek, hogy jobb, ha távol tartja magát a fajtájától.
De ez a két nap még a reményeké. Az ábrándoké, a felhőtlen, szerelmes öleléseké.*
- Igen? *mosolyodik el, mintha a lány szavai kisöpörték volna a lelkéből minden kételyét.* -
Hát ennyire szörnyű alak vagyok *morogja pajzán gazemberséggel, míg ajka a lányét keresi.* - De így jár, aki felelőtlenül legelteti a szemét. *Csókja játékos és incselkedő.* - Tűzalmát fogad el idegenektől, megkísért a bájaival. *Fogai közé csippenti a nőstény ruhájának anyagát, s kiszabadítja a cinkos vállacskát anélkül, hogy elengedné Ydrisst az ölelésből.*
- Micsoda, micsoda dolog ez, te lány! Mondtam már, hogy felháborítóan kívánatos vagy? *kérdi a fejét félrebiccentve.* - Én meg éhes! *azzal már bukik is a zsenge nyakacskára, hogy újabb gyöngyöző nevetést csaljon Ydriss ajkaira.
Önfeledt gyermekkor varázsa vonja játszi boldogságba a szerelmes hempergőzést a nyárillatú tisztás füvén. Kharasshi végül a nőstény fölé kerekedik és ahogy a kivirult arcot, a csillogó szemeket nézi, mosolygássá szelídül a nevetése.*
- Árnyékból fűzök rád gyűrűt, fakóvérű Ydriss, erdő hölgye. Atyád, a rengeteg így már nem vitathat el tőlem *mondja népe ódon nyelvén az ismerős szöveget. A karcos szavak Kharassi hangjának mély bársonyával különös, méltóságteljes lágyságot kapnak. Ezúttal viszont elismétli a szöveget úgy, hogy a lány is értse. Ujjaival mintha felcsippentené a fűszálak vetette alkonyi árnyékot, s összesodorná, mint ahogy a nomád népek ifjai sodornak lószőrből gyűrűt kedvesüknek.
Ydriss jobbját kéri, s finoman az ujjára illeszti e különleges ékszert, amit se látni se érinteni nem lehet, mégis bizsergető érzés. E rendhagyó, kérdések, válaszok és fogadalmak nélküli frigyet csókkal pecsételi meg. Hosszú, szenvedélyes csókkal. Aztán fordul, s magára húzza a nősténykét.*
- Jó asszonyom vagy-e, te rőt fúria, mondd? *mosolyodik, s eltűri Ydriss kósza tincseit.* - Éhező uradat jóllakatod-e boszorkányos bájaiddal?
*Hát ennyi lenne? A szálak olyan boggá gabalyodtak, melyet halandó már ki nem tud oldani. Ám ha a gúzs ilyen makacsul köt valamit, ami nem lehet egymáshoz tartozó, azt a kötést bizony vágni kell. Ez a vágás pedig nagyon fájdalmas lesz. Mindkettőjüknek. De a lehetőségek határát hiába hajlították valószínűtlen ívbe, az élet nem tűr soká ilyen kilengéseket.
Talán Ydriss elszabadulhatna a törzsétől, de nem csodálkozna azon se, ha az a fakóvérű vadász nem hagyná annyiban a dolgot. Vajon tudna-e ugyanúgy nézni rá a lány, ha korábbi kedvese vére tapadna a mélységi kezéhez? S ő tudna-e együtt élni a tudattal, hogy ha sajátjaira kellene kardot emelnie. Mert hiszen nem úgy ismeri a fivérét, aki csak úgy elenged maga mellett ilyesmit. A matróna pedig... Ha visszautasítaná őt egy magafajta felszínen született hím, az már önmagában arcátlan sértés. Ha személyesen közli vele, ha csupán távolmaradásával jelzi.
Nem csupán számkivetettek lennének, de üldözöttek is. De akkor miért hagyja meg a lányt reményeiben? Miért nem mond ő nemet az egészre?
Azért, mert örökre és végérvényesen az eszébe akarja vésni ennek a bolond kis nősténynek, hogy jobb, ha távol tartja magát a fajtájától.
De ez a két nap még a reményeké. Az ábrándoké, a felhőtlen, szerelmes öleléseké.*
- Igen? *mosolyodik el, mintha a lány szavai kisöpörték volna a lelkéből minden kételyét.* -
Hát ennyire szörnyű alak vagyok *morogja pajzán gazemberséggel, míg ajka a lányét keresi.* - De így jár, aki felelőtlenül legelteti a szemét. *Csókja játékos és incselkedő.* - Tűzalmát fogad el idegenektől, megkísért a bájaival. *Fogai közé csippenti a nőstény ruhájának anyagát, s kiszabadítja a cinkos vállacskát anélkül, hogy elengedné Ydrisst az ölelésből.*
- Micsoda, micsoda dolog ez, te lány! Mondtam már, hogy felháborítóan kívánatos vagy? *kérdi a fejét félrebiccentve.* - Én meg éhes! *azzal már bukik is a zsenge nyakacskára, hogy újabb gyöngyöző nevetést csaljon Ydriss ajkaira.
Önfeledt gyermekkor varázsa vonja játszi boldogságba a szerelmes hempergőzést a nyárillatú tisztás füvén. Kharasshi végül a nőstény fölé kerekedik és ahogy a kivirult arcot, a csillogó szemeket nézi, mosolygássá szelídül a nevetése.*
- Árnyékból fűzök rád gyűrűt, fakóvérű Ydriss, erdő hölgye. Atyád, a rengeteg így már nem vitathat el tőlem *mondja népe ódon nyelvén az ismerős szöveget. A karcos szavak Kharassi hangjának mély bársonyával különös, méltóságteljes lágyságot kapnak. Ezúttal viszont elismétli a szöveget úgy, hogy a lány is értse. Ujjaival mintha felcsippentené a fűszálak vetette alkonyi árnyékot, s összesodorná, mint ahogy a nomád népek ifjai sodornak lószőrből gyűrűt kedvesüknek.
Ydriss jobbját kéri, s finoman az ujjára illeszti e különleges ékszert, amit se látni se érinteni nem lehet, mégis bizsergető érzés. E rendhagyó, kérdések, válaszok és fogadalmak nélküli frigyet csókkal pecsételi meg. Hosszú, szenvedélyes csókkal. Aztán fordul, s magára húzza a nősténykét.*
- Jó asszonyom vagy-e, te rőt fúria, mondd? *mosolyodik, s eltűri Ydriss kósza tincseit.* - Éhező uradat jóllakatod-e boszorkányos bájaiddal?
2934. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 16:36:07
Üzenet elküldve: 2015-09-06 16:36:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Íme az újabb ékes bizonyíték, hogyha együtt mennek tovább előre, nincs visszaút, nincs hova visszatérni. Csakis ketten lesznek, csakis egymásra számíthatnak. Az ár, amit fizetniük kell egyre nyomasztóbban telepszik rá, de kétségeket még így sem tudnak ébreszteni benne.*
- Először valószínűleg megkérdezik, hogy Mogyiról leesve mikor vertem be így a fejem. *Sóhajt lemondóan. A hírt természetesen nem így fogják fogadni szülei, de családja legifjabb tagjából, vagyis öccséből kinézne egy hasonló kérdést.*
- Vállon veregetni nem fognak érte, az biztos. *Motyogja kicsit komolyabban véve most már a kérdést.* Eleinte biztosan próbálnak majd lebeszélni, vagy ott tartani. *Pont úgy, mint amikor kóbor szokása kezdett kibontakozni, amikor el-eltűnt egy-két napokra az erdőben csatangolva. Hiába próbáltak meg mindent, ha inkább a vadonban érezte magát jól, valahogy mindig kisurrant. De ez most egészen más. Nem napokról, agy hetekről lenne szó.*
- A vének azt sem néznék jó szemmel, ha bármilyen más nem törzsbéli mellett állapodnék meg. Nem leszek az első, aki távozik. *Teszi még hozzá, ám a mondat végén ott csüng, de az első, aki ezt egy sötételf miatt teszi meg.
Átgondolva a helyzetet, abban biztos, hogyha elmegy, többé nem tekintenek rá a törzs tagjaként, nem illetné semmilyen jog vagy kiváltság, ha visszatérne a területükre. Már ha nem kezelnék egyenesen fenyegetésként.
Komoran ráncolja a homlokát, amint ez az eshetőség is felmerül benne. De miért is ne tennének így? Hiszen sokat tud, túl sokat, ez pedig sebezhetővé teszi őket. Arról nem tud, hogy a nyomába eredtek volna valakinek, aki a távozás mellett döntött, de a sajátja ettől eltérő eset. Az ő szemükben biztosan.
Az ölelés pont jókor érkezik, hogy enyhítse az új, komor lehetőség gerjesztette nyomasztó komorságot és szomorúságot. Szorosan a hímhez bújik, miközben viszont öleli.
Csupán néhány szót kellene kimondania, és mindketten visszatérhetnének a régi életükhöz. Nem kavarna fel két világot, nem kellene lemondani semmiről. Nem kellene? Pont azért képtelen kimondani azt a néhány szót, mert annak az árát nem hajlandó megfizetni.*
- Igen, talán könnyebb lenne, ha visszatérnénk a régihez, a megszokotthoz. De nem megy. Magadhoz láncoltál már.
*Íme az újabb ékes bizonyíték, hogyha együtt mennek tovább előre, nincs visszaút, nincs hova visszatérni. Csakis ketten lesznek, csakis egymásra számíthatnak. Az ár, amit fizetniük kell egyre nyomasztóbban telepszik rá, de kétségeket még így sem tudnak ébreszteni benne.*
- Először valószínűleg megkérdezik, hogy Mogyiról leesve mikor vertem be így a fejem. *Sóhajt lemondóan. A hírt természetesen nem így fogják fogadni szülei, de családja legifjabb tagjából, vagyis öccséből kinézne egy hasonló kérdést.*
- Vállon veregetni nem fognak érte, az biztos. *Motyogja kicsit komolyabban véve most már a kérdést.* Eleinte biztosan próbálnak majd lebeszélni, vagy ott tartani. *Pont úgy, mint amikor kóbor szokása kezdett kibontakozni, amikor el-eltűnt egy-két napokra az erdőben csatangolva. Hiába próbáltak meg mindent, ha inkább a vadonban érezte magát jól, valahogy mindig kisurrant. De ez most egészen más. Nem napokról, agy hetekről lenne szó.*
- A vének azt sem néznék jó szemmel, ha bármilyen más nem törzsbéli mellett állapodnék meg. Nem leszek az első, aki távozik. *Teszi még hozzá, ám a mondat végén ott csüng, de az első, aki ezt egy sötételf miatt teszi meg.
Átgondolva a helyzetet, abban biztos, hogyha elmegy, többé nem tekintenek rá a törzs tagjaként, nem illetné semmilyen jog vagy kiváltság, ha visszatérne a területükre. Már ha nem kezelnék egyenesen fenyegetésként.
Komoran ráncolja a homlokát, amint ez az eshetőség is felmerül benne. De miért is ne tennének így? Hiszen sokat tud, túl sokat, ez pedig sebezhetővé teszi őket. Arról nem tud, hogy a nyomába eredtek volna valakinek, aki a távozás mellett döntött, de a sajátja ettől eltérő eset. Az ő szemükben biztosan.
Az ölelés pont jókor érkezik, hogy enyhítse az új, komor lehetőség gerjesztette nyomasztó komorságot és szomorúságot. Szorosan a hímhez bújik, miközben viszont öleli.
Csupán néhány szót kellene kimondania, és mindketten visszatérhetnének a régi életükhöz. Nem kavarna fel két világot, nem kellene lemondani semmiről. Nem kellene? Pont azért képtelen kimondani azt a néhány szót, mert annak az árát nem hajlandó megfizetni.*
- Igen, talán könnyebb lenne, ha visszatérnénk a régihez, a megszokotthoz. De nem megy. Magadhoz láncoltál már.
2933. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 14:23:05
Üzenet elküldve: 2015-09-06 14:23:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
- Amit kell *válaszolja kemény, hűvös hangon.* - Kitagadnak és többé nem ejtik ki a nevemet sem.
- És talán jobb, ha nem tetézem a szégyenüket azzal, hogy elmondom az okaimat is. *Elfordítja a fejét és ujjával lepöcköl egy virágot a száráról. Borús ábrázattal tápászkodik a könyökére, hogy a nőstényre nézzen.*
- És te? A te családod mit fog szólni, Ydriss? Mert talán az ifjakat már nem érinti, de a véneitek még biztosan másképp vélekednek a mélységiekről.
*Félrebillenti a fejét, ahogy a lányt nézi. Csak most ébred rá igazán, mennyire nem tud róla semmit.* - Atyádnak épp elég bosszúság lehetett, hogy így eltűntél. Az egyik lánya megég, a másik pedig otthagyja a törzsét, hogy egy mélységié legyen. *Leszegi a pillantását, mintha magát hibáztatná.*
- Ydriss *mondja rekedt hangon, ahogy felül.* - Bolondság, amit csinálunk *csóválja a fejét, de egyszersmind ölelésébe vonja a lányt.* - Ha visszautasítanál *suttogja a rőt tincsek közé* -, akkor talán lenne erőm hátat fordítani neked.
- Amit kell *válaszolja kemény, hűvös hangon.* - Kitagadnak és többé nem ejtik ki a nevemet sem.
- És talán jobb, ha nem tetézem a szégyenüket azzal, hogy elmondom az okaimat is. *Elfordítja a fejét és ujjával lepöcköl egy virágot a száráról. Borús ábrázattal tápászkodik a könyökére, hogy a nőstényre nézzen.*
- És te? A te családod mit fog szólni, Ydriss? Mert talán az ifjakat már nem érinti, de a véneitek még biztosan másképp vélekednek a mélységiekről.
*Félrebillenti a fejét, ahogy a lányt nézi. Csak most ébred rá igazán, mennyire nem tud róla semmit.* - Atyádnak épp elég bosszúság lehetett, hogy így eltűntél. Az egyik lánya megég, a másik pedig otthagyja a törzsét, hogy egy mélységié legyen. *Leszegi a pillantását, mintha magát hibáztatná.*
- Ydriss *mondja rekedt hangon, ahogy felül.* - Bolondság, amit csinálunk *csóválja a fejét, de egyszersmind ölelésébe vonja a lányt.* - Ha visszautasítanál *suttogja a rőt tincsek közé* -, akkor talán lenne erőm hátat fordítani neked.
2932. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 12:40:50
Üzenet elküldve: 2015-09-06 12:40:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Elégedett mosollyal fogadja a némán formált szót, tekintetével replikázik, magadnak kerested a bajt.*
- Ennyire reménykedsz a sikerében? Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem.
*Oldalára fordul és felkönyököl, másik kezével apró, gyengéd érintésekkel cirógatja a hím mellkasát. A válasz kezdete azonban néhány pillanatra megakasztja a mozdulatot, és a lány is hatalmasakat pislogva néz meglepettségében.*
- A micsodát? *Szalad ki a száján a döbbent kérdés, ám nem vár ismétlést rá válaszként, nagyon is jól hallotta.
Azon nem lepődik meg, hogy népe körében is akad olyan, kinek tetszetős a hím, de efféle elköteleződés lehetősége valahogy nem fordult meg a fejében. Megannyi kérdés merül fel benne, ám egyelőre magában tartja őket, ezúttal ő a csendes hallgatóság.
Az egyre komorabbá váló hangulatot a simogatással próbálja enyhíteni. Nagy nevek, címek, rangok. Olyasmik, amik náluk másként működnek, adnak ugyan kötelességet és befolyást, de ily fajta alkudozásra nálunk nincs példa.
Hogy ehhez a rendszerhez nem fűlik Kharasshi foga, azon nem csodálkozik. Őszintén szólva el se tudná igazán képzelni ilyen helyzetben, egy matróna mellett, ki jóformán láncon tartja. A gondolata maga is felkavaró, és egyben vérlázító is, az efféle bánásmódot mindig is megvetette.
Az ébredező indulatot azonban kordában tartja a veszteség említése. Elrebeghetne egy halk sajnálomot, vagy részvét nyilvánítást, de az ilyesmit üres gesztusnak tartja, amit távoli ismerősök mondanának. No meg ott az a furcsa helyzet, hogy a hím testvérei több mint valószínű, pont a lány népe által lelték halálukat. Ilyenkor mégis mit lehetne mondani? Csupán közelebb húzódik a hímhez, és fél kézzel átöleli.*
- Ezért akarsz biztonságban tudni, mert nem lesznek túl boldogok. Főleg, ha kipattan, miért is vetsz véget a megállapodásnak. *Pillant aggódva Kharasshira. Cseppet sem jártas a mélységiek lelki világában és gondolkodás módjában, de alapul véve a hím természetét, egy ilyen húzás után van miért féltenie őt a résztvevő felek haragjától és bosszúvágyától. Annyit azért tud az ő világukon kívül esőkről, hogy apró dolgokat is sértésnek tudnak venni (néha még az övéi is), ez pedig felér egy arcon csapással. Minimum. Az ilyesmit pedig nem szoktál jól viselni azok, akik mindent megkapnak, amit megkívánnak, és mindent alanyi jogon a magukénak tudnak.* A családod mit fog tenni?
*Elégedett mosollyal fogadja a némán formált szót, tekintetével replikázik, magadnak kerested a bajt.*
- Ennyire reménykedsz a sikerében? Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem.
*Oldalára fordul és felkönyököl, másik kezével apró, gyengéd érintésekkel cirógatja a hím mellkasát. A válasz kezdete azonban néhány pillanatra megakasztja a mozdulatot, és a lány is hatalmasakat pislogva néz meglepettségében.*
- A micsodát? *Szalad ki a száján a döbbent kérdés, ám nem vár ismétlést rá válaszként, nagyon is jól hallotta.
Azon nem lepődik meg, hogy népe körében is akad olyan, kinek tetszetős a hím, de efféle elköteleződés lehetősége valahogy nem fordult meg a fejében. Megannyi kérdés merül fel benne, ám egyelőre magában tartja őket, ezúttal ő a csendes hallgatóság.
Az egyre komorabbá váló hangulatot a simogatással próbálja enyhíteni. Nagy nevek, címek, rangok. Olyasmik, amik náluk másként működnek, adnak ugyan kötelességet és befolyást, de ily fajta alkudozásra nálunk nincs példa.
Hogy ehhez a rendszerhez nem fűlik Kharasshi foga, azon nem csodálkozik. Őszintén szólva el se tudná igazán képzelni ilyen helyzetben, egy matróna mellett, ki jóformán láncon tartja. A gondolata maga is felkavaró, és egyben vérlázító is, az efféle bánásmódot mindig is megvetette.
Az ébredező indulatot azonban kordában tartja a veszteség említése. Elrebeghetne egy halk sajnálomot, vagy részvét nyilvánítást, de az ilyesmit üres gesztusnak tartja, amit távoli ismerősök mondanának. No meg ott az a furcsa helyzet, hogy a hím testvérei több mint valószínű, pont a lány népe által lelték halálukat. Ilyenkor mégis mit lehetne mondani? Csupán közelebb húzódik a hímhez, és fél kézzel átöleli.*
- Ezért akarsz biztonságban tudni, mert nem lesznek túl boldogok. Főleg, ha kipattan, miért is vetsz véget a megállapodásnak. *Pillant aggódva Kharasshira. Cseppet sem jártas a mélységiek lelki világában és gondolkodás módjában, de alapul véve a hím természetét, egy ilyen húzás után van miért féltenie őt a résztvevő felek haragjától és bosszúvágyától. Annyit azért tud az ő világukon kívül esőkről, hogy apró dolgokat is sértésnek tudnak venni (néha még az övéi is), ez pedig felér egy arcon csapással. Minimum. Az ilyesmit pedig nem szoktál jól viselni azok, akik mindent megkapnak, amit megkívánnak, és mindent alanyi jogon a magukénak tudnak.* A családod mit fog tenni?
2931. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 10:38:47
Üzenet elküldve: 2015-09-06 10:38:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
- Boszorkány *formálja csupán ajkaival a szót Ydriss megjegyzésére. De a szeme villanásán látszik, hogy bizony nem vonná kétségbe, hogy a nőstényke képes lenne visszacitálni a túlvilágról a fenséges praktikáival.
A csókot szenvedéllyel viszonozza, de a komiszkodást nem hagyja abba.*
- Sosem lehet tudni. Ezek a fakóvérűek rafinált népség *tolja el magát kissé Ydrisstől.* - Ki tudja, talán mindjárt levesz majd a lábadról az íjásztudományával, ami nem veszélyezteti senki házikedvencét a környékén.
*Kacagva fordul a hátára és elnyúlik a nőstény mellett. Mindazonáltal tudja, hogy bár a nőstény partner a csípős szócsatákban, de a kérdéseit nagyon is számon tartja.*
- Le kell mondjam az esküvőmet *mondja, s mire a mondat végére ér, a derűs mosolygás elhagyja a vonásait. Kissé elkomorodik, de igyekszik nem túl gondterhelt képet vágni. A tarkója alá húzza a kezét és az éj által kísértett keleti eget figyeli.*
- Vagy valami olyasmit *teszi még hozzá apró rándulással a szája szegletében.*
- Egy mélységi matróna tisztelte meg a családomat azzal, hogy kiválasztott. Nem a legnagyobbak közül való, de régi, patinás nevű família feje. Az óhaza rendjén nevelkedett démoni szuka *rándul az ajka megvető vicsorra az említésén.*
- Ha lánygyermeket nemzek neki, első hímjévé emel.
*Címek és rangok. A hatalom sekélyes útvesztője, ami szolgává tesz, kötelezettségeket aggat a lélekre és nyaklót vet a szabad akaratra.*
- Egy fia van már az első párjától, aki odaveszett néhány éve egy küldetésen. A mostani hímje pedig, úgy tűnik, kudarcot vallott a feladattal. Nem ritka az ilyesmi. Egyesek szerint azért ég ekkora étvággyal a fajtám szenvedélye, hogy ki ne kopjunk a szaporább fajok mellől *jegyzi meg cinikus mosollyal. Aztán csak sóhajt egyet.*
- Házam öröklési rendjében csak második vagyok. Hogy a matróna kiválasztott, nagy megtiszteltetés, bár valószínűleg köszönhető a kecsegtető vérvonalnak. Atyám öt lánygyermeket nemzett. Négyüket el is vitte a háború *mondja komor csendességgel.*
- A megállapodás szerint, a fiaimat felnevelheti a nővérem az enyéim között, hogy majdan harcosainkat erősítsék. A matrónát csak az örökösök érdeklik. A hímeket az óhaza szellemisége nem sokra becsüli.
*Megfeszülnek a vonásai. Aligha titkolhatná, mennyire nincs ínyére ez a szerep. Az övéi már sok-sok generáció óta az embernépekhez hasonló hierarchiában élnek, bár nőstényeik színe-java elég vérmes hozzá, hogy kikövetelje az egyenrangúnak kijáró tiszteletet. De az óhaza mételyes ölén emelkedett családok mások. Kharasshit minden porcikájában viszolyogtatja a gondolat, hogy kitegye magát a matróna kényének. Megalázó és megtisztelő. Átkozott egy alku.*
- Nem lesznek boldogok, hogy felrúgom a megegyezést.
- Boszorkány *formálja csupán ajkaival a szót Ydriss megjegyzésére. De a szeme villanásán látszik, hogy bizony nem vonná kétségbe, hogy a nőstényke képes lenne visszacitálni a túlvilágról a fenséges praktikáival.
A csókot szenvedéllyel viszonozza, de a komiszkodást nem hagyja abba.*
- Sosem lehet tudni. Ezek a fakóvérűek rafinált népség *tolja el magát kissé Ydrisstől.* - Ki tudja, talán mindjárt levesz majd a lábadról az íjásztudományával, ami nem veszélyezteti senki házikedvencét a környékén.
*Kacagva fordul a hátára és elnyúlik a nőstény mellett. Mindazonáltal tudja, hogy bár a nőstény partner a csípős szócsatákban, de a kérdéseit nagyon is számon tartja.*
- Le kell mondjam az esküvőmet *mondja, s mire a mondat végére ér, a derűs mosolygás elhagyja a vonásait. Kissé elkomorodik, de igyekszik nem túl gondterhelt képet vágni. A tarkója alá húzza a kezét és az éj által kísértett keleti eget figyeli.*
- Vagy valami olyasmit *teszi még hozzá apró rándulással a szája szegletében.*
- Egy mélységi matróna tisztelte meg a családomat azzal, hogy kiválasztott. Nem a legnagyobbak közül való, de régi, patinás nevű família feje. Az óhaza rendjén nevelkedett démoni szuka *rándul az ajka megvető vicsorra az említésén.*
- Ha lánygyermeket nemzek neki, első hímjévé emel.
*Címek és rangok. A hatalom sekélyes útvesztője, ami szolgává tesz, kötelezettségeket aggat a lélekre és nyaklót vet a szabad akaratra.*
- Egy fia van már az első párjától, aki odaveszett néhány éve egy küldetésen. A mostani hímje pedig, úgy tűnik, kudarcot vallott a feladattal. Nem ritka az ilyesmi. Egyesek szerint azért ég ekkora étvággyal a fajtám szenvedélye, hogy ki ne kopjunk a szaporább fajok mellől *jegyzi meg cinikus mosollyal. Aztán csak sóhajt egyet.*
- Házam öröklési rendjében csak második vagyok. Hogy a matróna kiválasztott, nagy megtiszteltetés, bár valószínűleg köszönhető a kecsegtető vérvonalnak. Atyám öt lánygyermeket nemzett. Négyüket el is vitte a háború *mondja komor csendességgel.*
- A megállapodás szerint, a fiaimat felnevelheti a nővérem az enyéim között, hogy majdan harcosainkat erősítsék. A matrónát csak az örökösök érdeklik. A hímeket az óhaza szellemisége nem sokra becsüli.
*Megfeszülnek a vonásai. Aligha titkolhatná, mennyire nincs ínyére ez a szerep. Az övéi már sok-sok generáció óta az embernépekhez hasonló hierarchiában élnek, bár nőstényeik színe-java elég vérmes hozzá, hogy kikövetelje az egyenrangúnak kijáró tiszteletet. De az óhaza mételyes ölén emelkedett családok mások. Kharasshit minden porcikájában viszolyogtatja a gondolat, hogy kitegye magát a matróna kényének. Megalázó és megtisztelő. Átkozott egy alku.*
- Nem lesznek boldogok, hogy felrúgom a megegyezést.
2930. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 06:28:40
Üzenet elküldve: 2015-09-06 06:28:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Talán pár órát tölthetnek el így, teljes csendben. Még Sitvia kisállata is lemászott a nyakáról és az ölébe ült. Teljesen magába szippantotta őket a hely, a környezet, és úgy ez az egész... nyugodtság. Elmerültek a saját gondolataikban, mintha megszűnt volna a világ, és csak a sötétség lenne. Egyedül, fizikai test nélkül bolyongtak ebben a feketeségben, és olyan dolgokra ébredtek rá magukkal kapcsolatban, amiről eddig nem is tudtak.
Jó, persze ki tudja, egy gyíkszerű, pikkelyes állat hogyan éli ezt meg... de... a lényeg, hogy végig nyugodt volt, és nem nyaggatta a lányt, hogy ideje lenne már elindulni, mert lassan elered az eső. Igen... Resme utálja a vizet.*
- Nos, indulhatunk? *Feláll, és a kezét kinyújtva a földre teszi, amint sietve végig is kúszik a csepp állat.* Én élveztem. Ne mondd, hogy te megbántad. *Kuncog, mert tudja; Resme meg sem tud szólalni. Lassan kibaktatnak a körből, az állat már mélyen alszik Sitvia nyakában.* Szép álmokat. *Suttogja, nehogy felébressze őt, és a fejére húzza a csuklyáját.*
Jó, persze ki tudja, egy gyíkszerű, pikkelyes állat hogyan éli ezt meg... de... a lényeg, hogy végig nyugodt volt, és nem nyaggatta a lányt, hogy ideje lenne már elindulni, mert lassan elered az eső. Igen... Resme utálja a vizet.*
- Nos, indulhatunk? *Feláll, és a kezét kinyújtva a földre teszi, amint sietve végig is kúszik a csepp állat.* Én élveztem. Ne mondd, hogy te megbántad. *Kuncog, mert tudja; Resme meg sem tud szólalni. Lassan kibaktatnak a körből, az állat már mélyen alszik Sitvia nyakában.* Szép álmokat. *Suttogja, nehogy felébressze őt, és a fejére húzza a csuklyáját.*
2929. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-06 06:17:50
Üzenet elküldve: 2015-09-06 06:17:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Lassan elérik a mesterséges tisztást, a tökéletes harmóniában lévő vékony fákat, a smaragdszínű fűvel és a dombbal a közepén.*
- Resme, itt most megállunk. *Súgja oda barátjának, mire az furcsán feltekeredik nyakán.* Tudom, azt tervezted, majd alszol egyet, amíg odaviszlek, de most maradjunk egy kicsit. *Lepillant az állat kissé lószerű fejére, ami most - ahhoz képest, hogy állaté - igen fancsali ábrázatot vág. *Most ne nézz így! Vedd úgy, hogy ez egy előkészülés a varázslásra! *Mondja bátorító hangon, és elindul a kör közepére. Elég hűvös este van, nem igazán látni erre más lényeket, ami Sitvia számára csak jót jelent. Leül a virágok közepén törökülésben, és eszébe jut, hogy hallott már erről a helyről; hogy valami mágus készítette, aki unatkozott. Ízesen felnevet, mennyire butaság, hiszen nem tudja elképzelni, egy mágus hogyan képes unatkozni. A kicsi furcsán néz rá, mint aki őrültet lát, mire a lány elhallgat, és behunyja a szemét.* Egy próbát megér. *Mondja egy hangos sóhajtás közben, és két kezét a térdére teszi.*
- Resme, itt most megállunk. *Súgja oda barátjának, mire az furcsán feltekeredik nyakán.* Tudom, azt tervezted, majd alszol egyet, amíg odaviszlek, de most maradjunk egy kicsit. *Lepillant az állat kissé lószerű fejére, ami most - ahhoz képest, hogy állaté - igen fancsali ábrázatot vág. *Most ne nézz így! Vedd úgy, hogy ez egy előkészülés a varázslásra! *Mondja bátorító hangon, és elindul a kör közepére. Elég hűvös este van, nem igazán látni erre más lényeket, ami Sitvia számára csak jót jelent. Leül a virágok közepén törökülésben, és eszébe jut, hogy hallott már erről a helyről; hogy valami mágus készítette, aki unatkozott. Ízesen felnevet, mennyire butaság, hiszen nem tudja elképzelni, egy mágus hogyan képes unatkozni. A kicsi furcsán néz rá, mint aki őrültet lát, mire a lány elhallgat, és behunyja a szemét.* Egy próbát megér. *Mondja egy hangos sóhajtás közben, és két kezét a térdére teszi.*
2928. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 18:57:43
Üzenet elküldve: 2015-09-05 18:57:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Az otthon felemlegetése miatt azért csak elkalandoznak egy kicsit gondolatai. Csupán arra eszmél, hogy ismét a hím figyelmét élvezheti, kezei máris a derekán, a lány pedig már dől is a zsenge fűbe. Karjai előbb kapaszkodó után kutatva lendülnek, ám végül könnyed ölelés lesz belőlük.
Az ajkaira kapott csókot még viszonozza, ám a csiklandós érzésnek engedve nyakán, majd vállán, vidám kacagásban tör ki, miközben a hím hátát cirógatja.*
- Mintha a halál kiutat jelenthetne a számodra. A másvilágról is visszahozlak, és most már tudom is, mivel.
*Hiába a megannyi csók, a tökéletes, bódító elterelés, mégsem bólint rá azonnal a felvetésre. Abban nem kételkedik, hogyha meg is nehezítené önnön dolgát a hazalátogatással, el tudná hagyni otthonát, Kharasshiért meg tudja tenni. Ellenben vajon sikerülne-e meglógnia megint? Nem ő lenne az első, ki elhagyja a törzset, de ha látják rajta azok, akik jól ismerik, hogy valami megváltozott, és ha megint elhagyja otthonát, az nem egy újabb kis kóborlása lesz, vajon elengedik? Marasztalni próbálják, esetleg egyenesen ott akarják tartani?*
- Rendben, amíg elintézed, amit el kell intézned, hazalátogatok. *Adja be végül a derekát, a testvéri szeretet elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy egy kis időre visszacsalogassa otthonába.* - Azt azért elárulod, mi az, ami elszólít? *Pillant kérdőn a hímre.
A kérdés azonban újfent meglepetésként éri.*
- Esélye sem lenne. *Felel őszintén, de hogy biztosan higgyen neki, odaadó csókkal illeti, amit hagyja, hadd járjanak át a hím iránt érzett érzelmei. A kis idill azonban csak pillanatnyi, hiszen vásott mosoly jelenik meg a lány arcán.*
- De talán lassan nekem lesz okom féltékenynek lennem, hiszen te emlegetted őt föl.
*Az otthon felemlegetése miatt azért csak elkalandoznak egy kicsit gondolatai. Csupán arra eszmél, hogy ismét a hím figyelmét élvezheti, kezei máris a derekán, a lány pedig már dől is a zsenge fűbe. Karjai előbb kapaszkodó után kutatva lendülnek, ám végül könnyed ölelés lesz belőlük.
Az ajkaira kapott csókot még viszonozza, ám a csiklandós érzésnek engedve nyakán, majd vállán, vidám kacagásban tör ki, miközben a hím hátát cirógatja.*
- Mintha a halál kiutat jelenthetne a számodra. A másvilágról is visszahozlak, és most már tudom is, mivel.
*Hiába a megannyi csók, a tökéletes, bódító elterelés, mégsem bólint rá azonnal a felvetésre. Abban nem kételkedik, hogyha meg is nehezítené önnön dolgát a hazalátogatással, el tudná hagyni otthonát, Kharasshiért meg tudja tenni. Ellenben vajon sikerülne-e meglógnia megint? Nem ő lenne az első, ki elhagyja a törzset, de ha látják rajta azok, akik jól ismerik, hogy valami megváltozott, és ha megint elhagyja otthonát, az nem egy újabb kis kóborlása lesz, vajon elengedik? Marasztalni próbálják, esetleg egyenesen ott akarják tartani?*
- Rendben, amíg elintézed, amit el kell intézned, hazalátogatok. *Adja be végül a derekát, a testvéri szeretet elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy egy kis időre visszacsalogassa otthonába.* - Azt azért elárulod, mi az, ami elszólít? *Pillant kérdőn a hímre.
A kérdés azonban újfent meglepetésként éri.*
- Esélye sem lenne. *Felel őszintén, de hogy biztosan higgyen neki, odaadó csókkal illeti, amit hagyja, hadd járjanak át a hím iránt érzett érzelmei. A kis idill azonban csak pillanatnyi, hiszen vásott mosoly jelenik meg a lány arcán.*
- De talán lassan nekem lesz okom féltékenynek lennem, hiszen te emlegetted őt föl.
2927. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 17:33:50
Üzenet elküldve: 2015-09-05 17:33:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A határozott nemre Kharasshi szemöldöke is feljebb szökik. A kis megjegyzésre persze el is mosolyodik mindjárt.*
- Ebben biztos vagyok *helyesel a kijelentésre, miszerint nagyon sokáig fog még fejfájást okozni a hímnek. A mosolyon túl megbúvó árnyakat már nem láthatja a lány. Pillantása immár az erdősávot fürkészi a kis ligeten túl. Nem sokáig. Kharasshi átfogja Ydriss derekát és hanyatt dönti őt a fűben.*
- Azt mondod, aki egy mélységit ilyen remekül összefoltoz, nem jó gyógyító? *Csókjai csiklandós csipkelődések a lány ajkán, nyakán, vállain.*
- Még a seblázat is megédesítetted *vigyorodik és jobbja már gyűri is feljebb a szoknyácskát.*
- De egy ilyen formás combért még holtamból is visszajönnék *mondja kajánul, míg az a kéz módszeresen tiporja sárba az illemet tételről tételre.*
- Biztonságban akarlak tudni, míg letudom az ügyeimet *súgja Ydriss nyakába.* - A nővéred pedig biztosan örülne, ha mellette lennél.
- Egy hónap, legfeljebb kettő.
*Hirtelen megszakadnak a csókok és Kharasshi összeszűkített szemmel pillant a lányra.*
- Vagy attól félsz, az a te fakóvérű vadászod visszaédesgeti magához a szívedet?
*A határozott nemre Kharasshi szemöldöke is feljebb szökik. A kis megjegyzésre persze el is mosolyodik mindjárt.*
- Ebben biztos vagyok *helyesel a kijelentésre, miszerint nagyon sokáig fog még fejfájást okozni a hímnek. A mosolyon túl megbúvó árnyakat már nem láthatja a lány. Pillantása immár az erdősávot fürkészi a kis ligeten túl. Nem sokáig. Kharasshi átfogja Ydriss derekát és hanyatt dönti őt a fűben.*
- Azt mondod, aki egy mélységit ilyen remekül összefoltoz, nem jó gyógyító? *Csókjai csiklandós csipkelődések a lány ajkán, nyakán, vállain.*
- Még a seblázat is megédesítetted *vigyorodik és jobbja már gyűri is feljebb a szoknyácskát.*
- De egy ilyen formás combért még holtamból is visszajönnék *mondja kajánul, míg az a kéz módszeresen tiporja sárba az illemet tételről tételre.*
- Biztonságban akarlak tudni, míg letudom az ügyeimet *súgja Ydriss nyakába.* - A nővéred pedig biztosan örülne, ha mellette lennél.
- Egy hónap, legfeljebb kettő.
*Hirtelen megszakadnak a csókok és Kharasshi összeszűkített szemmel pillant a lányra.*
- Vagy attól félsz, az a te fakóvérű vadászod visszaédesgeti magához a szívedet?
2926. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 16:52:40
Üzenet elküldve: 2015-09-05 16:52:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A simítás az ujjain enyhet ad egy kicsit a háborgó léleknek, ám az azt követő szavak váratlanul érik. Meglepett arccal és tekintetre fordul Kharasshi felé, valahogy nem ezt várta tőle. Nem kezeli árulásként a dolgot, mégis, nehezen kezeli - legalábbis az első néhány pillanatban. A józan érvek azonban ha nem is csitítólag hatnak, de a belátás felé terelik a lányt.*
- Igen, valószínűleg egyet, legfeljebb kettőt ránthattam volna magammal. *Dünnyögi komoran, újabb apró emlékeztető, mennyire nem jelent komoly fenyegetést jelenlegi helyzetében. De a sötét és bosszantó gondolatot elhessegeti, nem akar ezen lovagolni.*
- Nem ő kért erre. *Szögezi le gyorsan. Nem, nővére sosem kért volna tőle efféle meggondolatlanságból született gesztust.* Ápolni? Ennyire nem értek a gyógyításhoz, és az, hogy nem tudok semmit se tenni, az őrületbe kergetett. Valamit... muszáj volt. *Izmai néhány pillanat erejéig megfeszülnek, majd el is lazulnak.*
- Igen, talán a harcosoknak sikerül. *Egy lemondó sóhajjal fúja ki a levegőt. Ha valakik, hát a harcosaik, esetleg egy vadász segítségével fel tudják kutatni a gaztevőket, és az életüknek akkor és ott vége. Talán már meg is tették. De belül azért még rágja, hogy nem az ő keze sújt le, nem ő döfi át rajtuk a lándzsát, vagy ereszt gyilkos vesszőt a szívükbe. Nem ő teszi meg, és a tehetetlenség okozta frusztrációt tovább szítja. Arcával az őt simogató tenyérbe simul, ám a hím javaslata kizökkenti minden másból.*
- Nem. *Jelenti ki határozottan.* Máris szabadulnál tőlem? *Vonja fel kérdőn szemöldökét, egy kis élcelődéssel próbálva oldani egy kicsit a komorságot, ám utána már komolyan folytatja.* Nem holmi szeszély szülte ígértet tettem az imént, hanem komolyan gondoltam. *Pillantásával a savószín tekintet keresi, csak aztán mosolyodik el halványan.* Úgyhogy jobb lesz, ha felkészülsz rá, még nagyon sokszor és nagyon sokáig fogok neked fejfájást okozni.
*Valami azonban szöget üthet a fejében, mert elmerengve tekint a messzeségbe, amerre az erdő terül el.*
- Valahogy meg kell üzennem nekik, hogy élek és jól vagyok. Meg hogy nem térek vissza, mert más utat választottam.
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.09.07 12:49:07, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (súlyt helyett sújt).
*A simítás az ujjain enyhet ad egy kicsit a háborgó léleknek, ám az azt követő szavak váratlanul érik. Meglepett arccal és tekintetre fordul Kharasshi felé, valahogy nem ezt várta tőle. Nem kezeli árulásként a dolgot, mégis, nehezen kezeli - legalábbis az első néhány pillanatban. A józan érvek azonban ha nem is csitítólag hatnak, de a belátás felé terelik a lányt.*
- Igen, valószínűleg egyet, legfeljebb kettőt ránthattam volna magammal. *Dünnyögi komoran, újabb apró emlékeztető, mennyire nem jelent komoly fenyegetést jelenlegi helyzetében. De a sötét és bosszantó gondolatot elhessegeti, nem akar ezen lovagolni.*
- Nem ő kért erre. *Szögezi le gyorsan. Nem, nővére sosem kért volna tőle efféle meggondolatlanságból született gesztust.* Ápolni? Ennyire nem értek a gyógyításhoz, és az, hogy nem tudok semmit se tenni, az őrületbe kergetett. Valamit... muszáj volt. *Izmai néhány pillanat erejéig megfeszülnek, majd el is lazulnak.*
- Igen, talán a harcosoknak sikerül. *Egy lemondó sóhajjal fúja ki a levegőt. Ha valakik, hát a harcosaik, esetleg egy vadász segítségével fel tudják kutatni a gaztevőket, és az életüknek akkor és ott vége. Talán már meg is tették. De belül azért még rágja, hogy nem az ő keze sújt le, nem ő döfi át rajtuk a lándzsát, vagy ereszt gyilkos vesszőt a szívükbe. Nem ő teszi meg, és a tehetetlenség okozta frusztrációt tovább szítja. Arcával az őt simogató tenyérbe simul, ám a hím javaslata kizökkenti minden másból.*
- Nem. *Jelenti ki határozottan.* Máris szabadulnál tőlem? *Vonja fel kérdőn szemöldökét, egy kis élcelődéssel próbálva oldani egy kicsit a komorságot, ám utána már komolyan folytatja.* Nem holmi szeszély szülte ígértet tettem az imént, hanem komolyan gondoltam. *Pillantásával a savószín tekintet keresi, csak aztán mosolyodik el halványan.* Úgyhogy jobb lesz, ha felkészülsz rá, még nagyon sokszor és nagyon sokáig fogok neked fejfájást okozni.
*Valami azonban szöget üthet a fejében, mert elmerengve tekint a messzeségbe, amerre az erdő terül el.*
- Valahogy meg kell üzennem nekik, hogy élek és jól vagyok. Meg hogy nem térek vissza, mert más utat választottam.
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.09.07 12:49:07, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (súlyt helyett sújt).
2925. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 15:49:24
Üzenet elküldve: 2015-09-05 15:49:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Letelepszik a nősténnyel a fűbe és közbevágás nélkül hallgatja végig a történetet.*
- Ydriss *szólal meg csendesen némi szünetet hagyva a lány szavai után.* - Van valami, amit talán még nem értesz. Olyan dolog ez, amit mindenki utólag kénytelen felismerni.
*A kezébe fogja a fakóvérű kezét és finoman végigsimít a tenyerében oly aprónak tűnő ujjacskákon.*
- A bosszú nem ad semmit *mondja és a lányra néz* -, csak elvesz. És mindig csak értéket, nem olyan dolgokat, amitől szabadulnál.
*Keserű ezt kimondani, hiszen oly régóta él egy fedél alatt velük ez az érzés, hogy lassan olyan vérmesen védelmezik, mint egy családtagot.*
- A nővéred megégett *mondja tiszteletteljes, halk tónuson.* - Majdnem meg is halt. Te pedig a bosszút hajszolod ahelyett, hogy vele lennél. Vagy talán ő kívánta tőled ezt a bolondságot, hogy egymagad eredj egy csapat sötétlelkű bandita után?
*Megcsóválja a fejét és a látóhatáron vöröslő pírt nézi.*
- Talán lett volna esélyed megtalálni őket. Talán egyiküket magaddal ránthattad volna a sírba. Meglehet, kettőt is. De valószínűbb, hogy elkapnak, megkínoznak, megerőszakolnak. Ha szerencséd van, megölnek. Ha nincs szerencséd, eladnak rabszolgának vagy egy bordélyba.
- Akárhogy is, mivel feltartottalak, most már túl nagy az előnyük. Ha a néped harcosai is utánuk indultak, sokkal nagyobb eséllyel bosszulják meg a tettüket.
*Visszafordul a lány felé és megsimítja az arcát.*
- Haza kellene menned, fakóvérű Ydriss. Csillapítsd a nővéred kínjait, ne pedig tetézd.
*Letelepszik a nősténnyel a fűbe és közbevágás nélkül hallgatja végig a történetet.*
- Ydriss *szólal meg csendesen némi szünetet hagyva a lány szavai után.* - Van valami, amit talán még nem értesz. Olyan dolog ez, amit mindenki utólag kénytelen felismerni.
*A kezébe fogja a fakóvérű kezét és finoman végigsimít a tenyerében oly aprónak tűnő ujjacskákon.*
- A bosszú nem ad semmit *mondja és a lányra néz* -, csak elvesz. És mindig csak értéket, nem olyan dolgokat, amitől szabadulnál.
*Keserű ezt kimondani, hiszen oly régóta él egy fedél alatt velük ez az érzés, hogy lassan olyan vérmesen védelmezik, mint egy családtagot.*
- A nővéred megégett *mondja tiszteletteljes, halk tónuson.* - Majdnem meg is halt. Te pedig a bosszút hajszolod ahelyett, hogy vele lennél. Vagy talán ő kívánta tőled ezt a bolondságot, hogy egymagad eredj egy csapat sötétlelkű bandita után?
*Megcsóválja a fejét és a látóhatáron vöröslő pírt nézi.*
- Talán lett volna esélyed megtalálni őket. Talán egyiküket magaddal ránthattad volna a sírba. Meglehet, kettőt is. De valószínűbb, hogy elkapnak, megkínoznak, megerőszakolnak. Ha szerencséd van, megölnek. Ha nincs szerencséd, eladnak rabszolgának vagy egy bordélyba.
- Akárhogy is, mivel feltartottalak, most már túl nagy az előnyük. Ha a néped harcosai is utánuk indultak, sokkal nagyobb eséllyel bosszulják meg a tettüket.
*Visszafordul a lány felé és megsimítja az arcát.*
- Haza kellene menned, fakóvérű Ydriss. Csillapítsd a nővéred kínjait, ne pedig tetézd.
2924. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 15:13:07
Üzenet elküldve: 2015-09-05 15:13:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Szorosan magához húzva viszonozza a hím ölelését. Amióta csak felsejlett benne, hogy kötelességét követendő talán már csak két napja maradt Kharasshi mellett, a feszültség és kétségbeesés nőttön nőt benne. Ám mindezen felgyülemlett szorongás elpárologni látszik a hím karjai közt. A megannyi bizonytalanságot felváltja valami végleges, valami visszavonhatatlan, valami ami kellemesen melengeti belülről.
Nincs rá szükség, hogy kimondott szóvá váljon, a hangok, még ha oly édes üzenetet is hordoznának, csak a pillanat rovására mennének. Érzi azt a hím mozdulatából, s viszonzásra talál a lány ölelésében. Milyen képtelen és valószínűtlen jelenet, mégis milyen csodálatos érzés.
Nem tudja, mióta állhatnak így némán, egymás karjai közt, nem is igazán érdekli, elmerült a pillanatban, és ki akarja élvezni minden egyes szívdobbanásnyi idejét. Csupán akkor ereszti Kharasshit, mikor már ő is szabadul a hím öleléséből. Tekintetében már nem a szökni próbáló könnyek csillognak, a boldogságtól ragyog. Gyengéden viszonozza a csókot, az azt követő mosoly látványa is épp oly édes számára. Ha akarná se tudná meggátolni, hogy ne kússzon saját ajkára is egy hasonló.
Hogy miért is eme elszánt hajsza? A kérdés nem hozza zavarba, de a boldogságára borongós fellegeket vonzanak az emlékek és miértek. Halkan sóhajtva ül le a fűbe, s int a hímnek is, hogy kényelmesebb, ha csatlakozik hozzá, és nem állva vitatják meg a lány történetét.*
- Az egész azzal kezdődött, hogy idegenek vetődtek a területünkre, akik menedéket kértek néhány éjszakára. Furcsálltuk, hogy miért merészkednének emberek olyan mélyre az erdőben, állításuk szerint üldözőiket akarták ily módon lerázni. A harcosaink megtalálták az ő nyomaikat is, s bár nem rögvest, de vezetőink rábólintottak, hogy maradhatnak. Biztos a közelgő ünnep hangulata tette őket engedékenyebbé. *Húzza el egy picit a száját.*
Amit nem sejtettünk, hogy üldöző és űzött valójában egy csapat, a színjátékuk része. Ám csalatkozniuk kellett, elf kincseket kerestek, de rá kellett döbbenniük, nálunk nem találnak olyat, amire a fogukat fennék. Nálunk nincs arany, nincs ezüst, sem szépen megmunkált acél penge, színes kövekkel kirakott vértek. Egyetlen egy értékes zsákmányt találtak, de az sem igazán a sajátunk volt. Egy szobor, mit a törzs generációkkal korábban kapott ajándékba. Az anyagát mi árnyékkőnek hívjuk, ti más néven ismeritek. Obszidián. *Ejti ki lassan tagolva a szót, mielőtt beletörne a nyelve.* Szemet is vetettek rá, és természetesen akkor akartak meglépni vele, mikor a törzs többsége az ünnepségen van. És hogy biztosan ne tudjunk a nyomukba eredni, tüzet gyújtottak. Ekkor került képbe a nővérem, aki rosszkor keveredett rossz helyre, és megzavarta a tolvajokat. Mondanom sem kell, a testvérem nem a harcosaink közé tartozott, több ellenfél ellen nem volt esélye. Nem kapott halálos sebeket, de ahhoz elég volt, hogy az eszméletvesztésbe taszítsák. S hogy ne legyen tanú, a maradékot a tűzre bízták volna. *Hangja, vonásai egyre komorabbá válnak a történet előrehaladásával, mígnem a harag szikrái ismét ott lobognak tekintetében.* A tűz eleve veszélyes, nem lehet irányítani, és ha elszabadul, óriási pusztítást végez. Már ezért is megérdemelnék, hogy üldözőbe vegyük őket. De hogy otthagytak volna valakit, hogy a tűz lassan, elevenen falja fel.
*Tehetetlen düh, ez az, amit mindig érez, akárhányszor gondoljon is vissza a történtekre. Kezeit ökölbe szorítja, de a feszültségen ez nem említ.* De a nővérem erős. Idejében rátaláltak még, és kimentették, ő pedig küzdött az életéért. A többi gyógyító kételkedett benne, de ő is makacs, és csökönyös, mint én, ragaszkodott a túléléshez. Időbe telik, míg felépül, míg rendbe jön, de addigra a tolvajok már az életükkel fognak fizetni gazságukért.
*A lány eddig nem mutatta jelét gyűlöletnek, de most ahhoz nagyon közeli állapotban leledzik. A történet végeztével elhallgat, s próbálja magát lenyugtatni, ám ez csak lassan megy. A történtek láthatóan érzékenyen érintik, és az ezzel kapcsolatos erős érzelmeket nehezebben tudja kordában tartani.*
- A testvérem az, akivel ezt művelték, aki szenvedett miattuk. Hát ezért űzöm őket olyan elszántan. Nem érdekel, hogy mi lesz a szobor sorsa, de csak azon keresztül tudok a nyomukra bukkanni.
*Szorosan magához húzva viszonozza a hím ölelését. Amióta csak felsejlett benne, hogy kötelességét követendő talán már csak két napja maradt Kharasshi mellett, a feszültség és kétségbeesés nőttön nőt benne. Ám mindezen felgyülemlett szorongás elpárologni látszik a hím karjai közt. A megannyi bizonytalanságot felváltja valami végleges, valami visszavonhatatlan, valami ami kellemesen melengeti belülről.
Nincs rá szükség, hogy kimondott szóvá váljon, a hangok, még ha oly édes üzenetet is hordoznának, csak a pillanat rovására mennének. Érzi azt a hím mozdulatából, s viszonzásra talál a lány ölelésében. Milyen képtelen és valószínűtlen jelenet, mégis milyen csodálatos érzés.
Nem tudja, mióta állhatnak így némán, egymás karjai közt, nem is igazán érdekli, elmerült a pillanatban, és ki akarja élvezni minden egyes szívdobbanásnyi idejét. Csupán akkor ereszti Kharasshit, mikor már ő is szabadul a hím öleléséből. Tekintetében már nem a szökni próbáló könnyek csillognak, a boldogságtól ragyog. Gyengéden viszonozza a csókot, az azt követő mosoly látványa is épp oly édes számára. Ha akarná se tudná meggátolni, hogy ne kússzon saját ajkára is egy hasonló.
Hogy miért is eme elszánt hajsza? A kérdés nem hozza zavarba, de a boldogságára borongós fellegeket vonzanak az emlékek és miértek. Halkan sóhajtva ül le a fűbe, s int a hímnek is, hogy kényelmesebb, ha csatlakozik hozzá, és nem állva vitatják meg a lány történetét.*
- Az egész azzal kezdődött, hogy idegenek vetődtek a területünkre, akik menedéket kértek néhány éjszakára. Furcsálltuk, hogy miért merészkednének emberek olyan mélyre az erdőben, állításuk szerint üldözőiket akarták ily módon lerázni. A harcosaink megtalálták az ő nyomaikat is, s bár nem rögvest, de vezetőink rábólintottak, hogy maradhatnak. Biztos a közelgő ünnep hangulata tette őket engedékenyebbé. *Húzza el egy picit a száját.*
Amit nem sejtettünk, hogy üldöző és űzött valójában egy csapat, a színjátékuk része. Ám csalatkozniuk kellett, elf kincseket kerestek, de rá kellett döbbenniük, nálunk nem találnak olyat, amire a fogukat fennék. Nálunk nincs arany, nincs ezüst, sem szépen megmunkált acél penge, színes kövekkel kirakott vértek. Egyetlen egy értékes zsákmányt találtak, de az sem igazán a sajátunk volt. Egy szobor, mit a törzs generációkkal korábban kapott ajándékba. Az anyagát mi árnyékkőnek hívjuk, ti más néven ismeritek. Obszidián. *Ejti ki lassan tagolva a szót, mielőtt beletörne a nyelve.* Szemet is vetettek rá, és természetesen akkor akartak meglépni vele, mikor a törzs többsége az ünnepségen van. És hogy biztosan ne tudjunk a nyomukba eredni, tüzet gyújtottak. Ekkor került képbe a nővérem, aki rosszkor keveredett rossz helyre, és megzavarta a tolvajokat. Mondanom sem kell, a testvérem nem a harcosaink közé tartozott, több ellenfél ellen nem volt esélye. Nem kapott halálos sebeket, de ahhoz elég volt, hogy az eszméletvesztésbe taszítsák. S hogy ne legyen tanú, a maradékot a tűzre bízták volna. *Hangja, vonásai egyre komorabbá válnak a történet előrehaladásával, mígnem a harag szikrái ismét ott lobognak tekintetében.* A tűz eleve veszélyes, nem lehet irányítani, és ha elszabadul, óriási pusztítást végez. Már ezért is megérdemelnék, hogy üldözőbe vegyük őket. De hogy otthagytak volna valakit, hogy a tűz lassan, elevenen falja fel.
*Tehetetlen düh, ez az, amit mindig érez, akárhányszor gondoljon is vissza a történtekre. Kezeit ökölbe szorítja, de a feszültségen ez nem említ.* De a nővérem erős. Idejében rátaláltak még, és kimentették, ő pedig küzdött az életéért. A többi gyógyító kételkedett benne, de ő is makacs, és csökönyös, mint én, ragaszkodott a túléléshez. Időbe telik, míg felépül, míg rendbe jön, de addigra a tolvajok már az életükkel fognak fizetni gazságukért.
*A lány eddig nem mutatta jelét gyűlöletnek, de most ahhoz nagyon közeli állapotban leledzik. A történet végeztével elhallgat, s próbálja magát lenyugtatni, ám ez csak lassan megy. A történtek láthatóan érzékenyen érintik, és az ezzel kapcsolatos erős érzelmeket nehezebben tudja kordában tartani.*
- A testvérem az, akivel ezt művelték, aki szenvedett miattuk. Hát ezért űzöm őket olyan elszántan. Nem érdekel, hogy mi lesz a szobor sorsa, de csak azon keresztül tudok a nyomukra bukkanni.
2923. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 13:43:40
Üzenet elküldve: 2015-09-05 13:43:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Kétségnek nyoma sincs azokban a barna íriszekben. Szabadon szól a lány, tiszta, nyílt lélekkel terít le mindent Kharasshi lába elé. A hím magához vonja őt és hosszan, szorosan öleli magához. Nem bírná elviselni, ha ebben a gyenge pillanatában Ydriss látná a vonásait. Ez az ölelés most a világ, ez a bolond, rőt teremtés pedig minden, ami élővé teszi. A savószín tekintetet fényesen csillogóvá festik az érzések. Egy szó pedig kimondatlanul áramlik át a mozdulaton. Sosem lesz létjoga ebben az életben. Nem lesz tündöklése ajkakra véve, s viszonzott párjára találva. Nem. Így, némán, egy átkozott mélységi torkába szorulva végzi.
Mély levegő. Mély levegő. Itt az idő, hogy búcsút mondjon ennek az eszementségnek. Nincs más út. Nem akaródzik oldani a mozdulatot. Tudja jól, azzal vége. Az út innen visszavonhatatlanul kanyarodik. Sokáig áll még így, karjában a lánnyal, mire elég erőt gyűjt össze, hogy eleressze.*
- Jólvan *mondja kissé rekedten és hátrasimítja a vörös tincseket. Csókra vonja a lányt s rámosolyog.*
- Akkor mindketten megfizetjük, amit meg kell fizetnünk *sóhajtja, s most már mintha feloldott volna a tépelődő feszültség benne.
Pillantása tűnődőn vonul végig a tisztáson. Kicsit mintha vacilálna, hogy felemlegesse-e a témát, de végül csak kimondja.*
- Eddig nem igazán beszéltél róla, mi hajt ennyire azok után a tolvajok után *fordul vissza Ydriss felé.* - Hogy értetted, hogy a véredről van szó?
*Kétségnek nyoma sincs azokban a barna íriszekben. Szabadon szól a lány, tiszta, nyílt lélekkel terít le mindent Kharasshi lába elé. A hím magához vonja őt és hosszan, szorosan öleli magához. Nem bírná elviselni, ha ebben a gyenge pillanatában Ydriss látná a vonásait. Ez az ölelés most a világ, ez a bolond, rőt teremtés pedig minden, ami élővé teszi. A savószín tekintetet fényesen csillogóvá festik az érzések. Egy szó pedig kimondatlanul áramlik át a mozdulaton. Sosem lesz létjoga ebben az életben. Nem lesz tündöklése ajkakra véve, s viszonzott párjára találva. Nem. Így, némán, egy átkozott mélységi torkába szorulva végzi.
Mély levegő. Mély levegő. Itt az idő, hogy búcsút mondjon ennek az eszementségnek. Nincs más út. Nem akaródzik oldani a mozdulatot. Tudja jól, azzal vége. Az út innen visszavonhatatlanul kanyarodik. Sokáig áll még így, karjában a lánnyal, mire elég erőt gyűjt össze, hogy eleressze.*
- Jólvan *mondja kissé rekedten és hátrasimítja a vörös tincseket. Csókra vonja a lányt s rámosolyog.*
- Akkor mindketten megfizetjük, amit meg kell fizetnünk *sóhajtja, s most már mintha feloldott volna a tépelődő feszültség benne.
Pillantása tűnődőn vonul végig a tisztáson. Kicsit mintha vacilálna, hogy felemlegesse-e a témát, de végül csak kimondja.*
- Eddig nem igazán beszéltél róla, mi hajt ennyire azok után a tolvajok után *fordul vissza Ydriss felé.* - Hogy értetted, hogy a véredről van szó?
2922. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 12:55:30
Üzenet elküldve: 2015-09-05 12:55:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Habár komoly kérdést szegeznek neki, nem kerüli el figyelmét a fakóvérű szó hiánya. Ez talán még nagyobb súlyt ad az egész helyzetnek. Nincs kibúvó, nem odázhatja a választ, de nem is áll szándékában.
Mi mindent lenne képes feláldozni Kharasshiért? Amiket felsorolt, mind igazak. Ha a hím mellett marad, nem térhet vissza a törzséhez, itt ragad ebben a vadonnál sokkal zordabb és kegyetlenebb világban. És a család helyett sem teremthet új családot. A természet fintora ez, a két nép mely valaha egy volt már oly annyira különböző vált, hogy együttesen új életet már nem hozhatnak létre. Az ár, amit fizetniük kellene, nagy. A veszteség, a lemondás ijesztő súllyal nehezedik rá.
És mégis, míg ezt végig gondolja, egyetlen pillanatig sem kételkedik benne, mit fog felelni a kérdésre.*
- Most is téged választalak, Kharasshi. Ha ezt az árat kell fizetnem, hogy melletted maradhassak, hát megfizetem.
*Csupán a kötelességét kell bevégeznie. A tolvajok nem láthatták előre, micsoda lavinát indítottak el kapzsiságukkal és kegyetlenségükkel, miképp hívták ki a Sorsot maguk ellen. Mert most már nincs az szelem, isten, vagy bármilyen erő, ami elrejthetné őket a rájuk vadászó lánytól.*
*Habár komoly kérdést szegeznek neki, nem kerüli el figyelmét a fakóvérű szó hiánya. Ez talán még nagyobb súlyt ad az egész helyzetnek. Nincs kibúvó, nem odázhatja a választ, de nem is áll szándékában.
Mi mindent lenne képes feláldozni Kharasshiért? Amiket felsorolt, mind igazak. Ha a hím mellett marad, nem térhet vissza a törzséhez, itt ragad ebben a vadonnál sokkal zordabb és kegyetlenebb világban. És a család helyett sem teremthet új családot. A természet fintora ez, a két nép mely valaha egy volt már oly annyira különböző vált, hogy együttesen új életet már nem hozhatnak létre. Az ár, amit fizetniük kellene, nagy. A veszteség, a lemondás ijesztő súllyal nehezedik rá.
És mégis, míg ezt végig gondolja, egyetlen pillanatig sem kételkedik benne, mit fog felelni a kérdésre.*
- Most is téged választalak, Kharasshi. Ha ezt az árat kell fizetnem, hogy melletted maradhassak, hát megfizetem.
*Csupán a kötelességét kell bevégeznie. A tolvajok nem láthatták előre, micsoda lavinát indítottak el kapzsiságukkal és kegyetlenségükkel, miképp hívták ki a Sorsot maguk ellen. Mert most már nincs az szelem, isten, vagy bármilyen erő, ami elrejthetné őket a rájuk vadászó lánytól.*
2921. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-09-05 12:12:59
Üzenet elküldve: 2015-09-05 12:12:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
*Van ideje bőven. Kim azt mondta, hogy majd este összefutnak a fogadóban, de még ebéd idő sincsen, ezért nem szeretne visszamenni a Pegazusba, a négy falközé. Lábai az erdő felé viszik, amit már nagyon jól ismer. A fák közelsége, az árnyak megnyugtatják, itt nem zavarhatja senki, nincsen tömeg, nincs kinek megfelelnie, így tökéletes. Egy apró ösvényt követve szeretne eljutni a tisztshoz, hogy kicsit kipihenhesse a fejfájást. Tudja, merre kell mennie, így elkerülheti a veszélyes utakat, csupasz lábai horzsolás és karcolások nélkül megússzák az utat, ruhái is teljes épségben érik el a helyet.* ~Milyen kellemes itt.~ *A nap sugarai finoman simogatják érzékeny, hűvös bőrét. A tisztás közepén lévő dombot veszi célba, ahova leheveredhet. Kényelmesen hátára fekszik, szemeit behunyja, de füleit hegyezve pihen le. Nem szeretne úgy járni, mint két napja, ezért nem pihenteti az összes érzékét, hallása még mindig éles, és kész arra, hogy felpattanjon egy váratlan hangot hallva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9567-9586