//Lorew//
*Nem szerencsés, hogyha egy olyan áldozat esetén, akit megpróbál életben tartani, ennyire élvezi a kínzást. Annyira belemerül a szenvedésébe, a vér látványába, hogy teljesen elveszíti az önuralmát, és egyszer csak azt veszi észre, hogy percek óta egy hullát szabdal. Lorewnek eddig mázlija volt, bármennyire is élvezett mindent, ami eddig történt, észbe kapott, és nem csak a halált, az ájulást is sikerült elkerülni, amiért megérdemel egy szóbeli hátba veregetést. Azt már ne említsük, hogy ez nem mindig volt tudatos. Most is csak akkor tudatosul benne, hogy milyen közel vezette a férfit az ájulás széléhez, mikor meghallja a szapora lihegését, ami a beállt szünetben hallhatóan lassul és normalizálódik. Az orr egy érzékeny pont, főleg a porc miatt, amit elég sokáig molesztált, de nem hitte volna, hogy ennyire meg fogja viselni. Ilyen sokat elvenne az energiájából, hogy csendben kell maradnia? Amíg üvöltött, a nyúzást is egész jól bírta...*
-Tessék? *Kapja föl a fejét a "kérlek"-re. Éppen azon gondolkodott, hogyan küszöbölhetné ki az ájulást, de még egy használható ötletig sem jutott el.* Nem nyílik az szét, ha nem mozgatod! *Pirít rá, hiszen nem olyan hosszú a vágás, hogy magától elálljon az a pár ujj, amit majdnem levágott.* De ellátom, ha ennyire zavar, csak hogy lásd, nem vagyok szőrös szívű. *Ezzel meg is hálálhatja, hogy megpróbálja csendben eltűrni a vágásokat. Nem szeret tartozni senkinek, így ha nem is mondja ki hangosan, magában leróhatja a tartozását.* De nem kötözöm... *Teszi még hozzá, ahogy ölébe veszi a jobb kezét. Szoknyáját felhúzva szabaddá teszi a combjára erősített kis bőrtáskát, amiben néhány életmentő cuccot tart, köztük egy tűt és cérnát. Na nem sebvarrás végett, sokkal inkább a ruhája megmentéséért hordja ezeket magával, de a célnak megfelelnek.*
-Remélem nincs kifogásod az ellen, hogy nem sebvarró tű, úgyhogy kicsit kellemetlenebb lesz, de az eddigiek után szerintem nem nagyon fogod érezni. *Beleszúrja a picike fémdarabot a bőrbe és elkezdi összeölteni a seb felületét. Gyakorlott varrónő, pikk-pakk elkészül a hevenyészett varrással. Csomót köt a cérna végére majd a felesleget elharapja, majd a tenyérnél folytatja. Itt jóval érzékenyebb a szétvágott terület, a szerzetesnek lehet egy olyan érzése, hogy itt Idya direkt nem sieti el, de ez sem tart tovább három percnél.*
-Most már jobban tetszik? *Emeli fel a kezét, mikor úgy érzi, megfelelően ellátta. Jobb, mint egy kötés, ezt nem kell lecserélni és átkötni, majd kilöki magából a szervezet, ha feleslegesnek érzi, addig pedig stabilan összetartja a különálló részeket.* Add a másikat, azt is megcsinálom! *Nyújtja picike tenyerét. Ha megkapja, a bal kézfejét is összevarrja legjobb tudásához mérten.* Megfelel? *Ha nem, és véletlenül még Lorewnek állna feljebb, hogy problémázzon az öltések minősége miatt, átszabhatja az egész kezét és levagdoshatja az ujjait, hogy megmutassa, járhatott volna rosszabbul is, de remélhetőleg erre nem kerül sor. Nem stílusa a csonkítás.*
-El tudom képzelni, mennyire sajnálod... *Most, hogy nincs mit csinálnia, pontosabban nincs ötlete, mit csinálhatna, megint alább hagyott a hangulata, és inkább durcásan, búskomoran, mintsem lelkesen reagál a férfi szavaira. Azt teszi, amit mindig tenni szokott, mikor elmegy a kedve... úgy mindentől. A folyamatosan vérző sebre tapasztja a száját, és nagyokat kortyol. Ilyenkor kivételesen nem a fájdalom a lényeg, úgyhogy próbál óvatos lenni, nehogy önkéntelenül is ájulásba taszítsa. Nem kell sok, igazából a negyedik-ötödik korty környékén már tömény, vasas íz tölti be az egész száját, de most kicsit ottfelejti magát az orron. Mikor felegyenesedik, arcára visszatér a megszokott féloldalas mosoly. Még mindig nem tudja, hogyan tovább, de legalább volt valami jó az elmúlt pár percben.*
-Annyira kíváncsi lennék, mi jár ilyenkor a fejedben... *Tűnődik fejét kissé oldalra billentve, ahogy hollókat megszégyenítő sötét tekintete találkozik a barna pillantásokkal. Az éjszaka folyamán többször elgondolkodott azon, miért nem ellenkezik a férfi. Eszébe jutott a fájdalom szeretete, a behódoltságra vagy alárendeltségre való hajlam, de semmit nem tudhat biztosan. Majdnem rá is kérdez, hogy legalább addig beszélgessenek, amíg nem jut eszébe valami, mikor hirtelen megmerevedik. Pár pillanatig mozdulatlanul ül, majd ajkai vészjósló mosolyra húzódnak.* De hát meg is tudom nézni! *Hajol ismét a szerzetes fölé kezében a véres tőrrel, de nem csak felsőtestével, teljesen előre mászik. Fejét a két térde közé szorítja, leszegezve a földre, elfordulni sem tud. Ujjaival beletúr a kócos hajkoronába, megkeresi a választóvonalat, Majd a pengével alig egy centis bemetszést ejt a fejbőrön. Vér serken a vágás mentén, összemocskolva a barna fürtöket. Kicsit elmélyíti a sebet, majd a körmeivel szétfeszíti, felfedve a rózsás koponyacsontot. Nagyon kis területen dolgozik, a fejbőr érzékeny, vigyáznia kell, nehogy a legjobb résznél ájuljon el az illetékes.*