Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 148 (2941. - 2960. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 20:13:52
Üzenet elküldve: 2025-09-07 20:13:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Elkóborolva//
*Nem nagyon jár az eszébe semmi, de arra a pár nap alatt rájött, hogy milyen nyugodt itt lenni. Néhány erre járó szokta csak megtörni a nyugalmát, de ők sem kérdezősködnek, csak továbbállnak. A halászoknak nem ez a legjobb hely, általában lejjebb vannak a folyón, korábban így figyelte meg, amikor csak úgy ment a lába után. Régebben sokszor tett így, főleg, amikor kidobták őt, az első időkben tényleg csak mindenfelé ténfergett, meg futott a kóbor ebek, megrövidített emberek elől. De ez itt egy jó hely, Trylnor-ral volt erre legutoljára, amikor a békákat szedegették, de az meg közelebb van a városhoz a folyón feljebb. Egyből idejött, és milyen szerencsés volt, hogy rátalált erre a helyre? Eddig a napig nagyon is így gondolta, de ma úgy tűnik, hogy nem lesz egyedül, mert a "víznézést" egyre hangosabb csaholás zavarja meg. Csak egy pillanatra néz fel, hogy egy játékos állat érkezik, vagy valaki vacsorára gondolta nem túl vastag húsát. ~Inkább Thargrögit kéne megtalálnod, azon aztán van szalonna.~ Jobb kedvében nevetne ezen, de most csak egy pillanatra űzi el az akasztás képeit a korábban az árvaházban járt kedves kobzosnő, aki elmesélte a bátor és furfangos ludas fiú estetét a gonosz Thargrögivel. Azért nem ugrik fel, mert felismeri az ebet, aki felé csörtet, Szikra kutyája az, Deres. Bántani talán nem fogja, hiszen nem tett semmi rosszat Trylnor kis barátnőjével, akit ő magában sokszor nevez hajcsászárnőnek, mivel továbbra sem szeret annyira részt venni a napi feladatokban. A hatalmas eb odatolja a képét, Luurien érzi a lehelete melegét a jobb orcáján, majd a nyelve érintését is.*
- Ahh Deres, hagyj már! *Félrelöki a kutya fejét finoman, az pedig csak ugatni kezd. A fiú erre körbeforgatja a szemeit, mert tudja, hogy Szikra ezek szerint a közelben van, és ha eddig nem akart volna erre jönni, most biztosan megteszi majd.*
- Kösz, te áruló! *Pillant az ebre, a fejét csóválva, majd újabb követ dob a folyóba. Nem kell sokat várni és a szőkeség hangja üti meg a fülét, ahogy erre számítani lehetett. Bár tényleg jóindulatú a lány, és akár benne van Trylnor ugratásában is, egyelőre nem tud vele mit kezdeni. Nagyon nyálasnak tartja őket így együtt, de valójában nem zavarja igazán őt, csak az, hogy... olyan jó nekik, azaz irigykedik. Szikra szép lány, Trylnor meg olyan kis bugyuta fejű, de jóindulatú valaki és az egyetlen komája. Szóval elég kettős érzés kering benne, amikor a lányt nézi néha, ahogy a haját fésüli, szívesen segítene neki, de nincs az az aranymennyiség, hogy megkérdezze. Ma nem hajfésülésre, inkább számonkérésre számít, főleg az eltűnt szamár miatt.*
- Aha nagyon. Van kajád? *Pillant fel mégis, de aztán csak legyint egyet, jelezve, nem gondolta komolyan. Még, hogy kéregessen, az kéne még. Inkább repül egy újabb kő, félő, hogy előbb-utóbb gát lesz lassan a bedobált kőmennyiségből ha így halad.*
- Majd valamikor megyek, nem kell aggódni. *Próbálja elküldeni a másikat szavak nélkül, csak finoman jelezvén, hogy ma nem kíváncsi rá. Deres arcnyalása égeti, még egy kicsit hálás is az ebnek, hogy kedves volt hozzá. Szikrának viszont megvan az az idegesítő szokása, hogy kioktatja. Persze nem mindig, de ha kell, nagyon. Vagy mondjuk a fejére dob pár szedésnyi szalmát, ha nem segít.*
*Nem nagyon jár az eszébe semmi, de arra a pár nap alatt rájött, hogy milyen nyugodt itt lenni. Néhány erre járó szokta csak megtörni a nyugalmát, de ők sem kérdezősködnek, csak továbbállnak. A halászoknak nem ez a legjobb hely, általában lejjebb vannak a folyón, korábban így figyelte meg, amikor csak úgy ment a lába után. Régebben sokszor tett így, főleg, amikor kidobták őt, az első időkben tényleg csak mindenfelé ténfergett, meg futott a kóbor ebek, megrövidített emberek elől. De ez itt egy jó hely, Trylnor-ral volt erre legutoljára, amikor a békákat szedegették, de az meg közelebb van a városhoz a folyón feljebb. Egyből idejött, és milyen szerencsés volt, hogy rátalált erre a helyre? Eddig a napig nagyon is így gondolta, de ma úgy tűnik, hogy nem lesz egyedül, mert a "víznézést" egyre hangosabb csaholás zavarja meg. Csak egy pillanatra néz fel, hogy egy játékos állat érkezik, vagy valaki vacsorára gondolta nem túl vastag húsát. ~Inkább Thargrögit kéne megtalálnod, azon aztán van szalonna.~ Jobb kedvében nevetne ezen, de most csak egy pillanatra űzi el az akasztás képeit a korábban az árvaházban járt kedves kobzosnő, aki elmesélte a bátor és furfangos ludas fiú estetét a gonosz Thargrögivel. Azért nem ugrik fel, mert felismeri az ebet, aki felé csörtet, Szikra kutyája az, Deres. Bántani talán nem fogja, hiszen nem tett semmi rosszat Trylnor kis barátnőjével, akit ő magában sokszor nevez hajcsászárnőnek, mivel továbbra sem szeret annyira részt venni a napi feladatokban. A hatalmas eb odatolja a képét, Luurien érzi a lehelete melegét a jobb orcáján, majd a nyelve érintését is.*
- Ahh Deres, hagyj már! *Félrelöki a kutya fejét finoman, az pedig csak ugatni kezd. A fiú erre körbeforgatja a szemeit, mert tudja, hogy Szikra ezek szerint a közelben van, és ha eddig nem akart volna erre jönni, most biztosan megteszi majd.*
- Kösz, te áruló! *Pillant az ebre, a fejét csóválva, majd újabb követ dob a folyóba. Nem kell sokat várni és a szőkeség hangja üti meg a fülét, ahogy erre számítani lehetett. Bár tényleg jóindulatú a lány, és akár benne van Trylnor ugratásában is, egyelőre nem tud vele mit kezdeni. Nagyon nyálasnak tartja őket így együtt, de valójában nem zavarja igazán őt, csak az, hogy... olyan jó nekik, azaz irigykedik. Szikra szép lány, Trylnor meg olyan kis bugyuta fejű, de jóindulatú valaki és az egyetlen komája. Szóval elég kettős érzés kering benne, amikor a lányt nézi néha, ahogy a haját fésüli, szívesen segítene neki, de nincs az az aranymennyiség, hogy megkérdezze. Ma nem hajfésülésre, inkább számonkérésre számít, főleg az eltűnt szamár miatt.*
- Aha nagyon. Van kajád? *Pillant fel mégis, de aztán csak legyint egyet, jelezve, nem gondolta komolyan. Még, hogy kéregessen, az kéne még. Inkább repül egy újabb kő, félő, hogy előbb-utóbb gát lesz lassan a bedobált kőmennyiségből ha így halad.*
- Majd valamikor megyek, nem kell aggódni. *Próbálja elküldeni a másikat szavak nélkül, csak finoman jelezvén, hogy ma nem kíváncsi rá. Deres arcnyalása égeti, még egy kicsit hálás is az ebnek, hogy kedves volt hozzá. Szikrának viszont megvan az az idegesítő szokása, hogy kioktatja. Persze nem mindig, de ha kell, nagyon. Vagy mondjuk a fejére dob pár szedésnyi szalmát, ha nem segít.*
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 20:10:10
Üzenet elküldve: 2025-09-07 20:10:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
* Lágyan csobog az aranyló vízesés, miközben a fiatal Yoë a patakparton ácsorog. A lemenő nap fénye megcsillan a vízsugáron, néhány csepp borostyán színben pompázik. Az önjelölt védelmező fehér, csupasz seggét simogatja a szél, hangtalanul játszadozva a kóbor szőrszálakkal, mint gondtalan parasztlány a pitypangos réten. Nadrágja nem túl nemes módon bokáig letolva, és így élvezi a lágy szellőt, ami a rövidre vágott, paliszander barna hajába kap. Kedve lenne megszabadulni minden felesleges gönctől, és úgy üdvözölni a szélmozgást, mint egy régi szeretőt, hagyni, hogy magával ragadja, és minden gondját elfújja. Helyette a csurgadozó hangot hallgatja, és orra alatt egy régi nótát fütyül. A fűszálak mintha csak a zenére táncolnának, ingadoznak a tisztáson, behódolva a szélnek, hagyva, hogy némán mozgassa őket a keringő koreográfiáját követve. A város hőse kettőt ránt a félszemű kígyón, megtisztítva azt a kósza cseppektől, és jólesően mordul, megtörve a korábbi melódia monotóniáját. Üres hólyaggal az élet is szebbnek tűnik, végre nem feszíti belülről semmi. Halkan szellent, amit jótékonyan visz magával a nyári cúg, messzire, hogy szaga se maradjon. Ezek után lehajol, és felrángatja szebb napokat is látott nadrágját. Az övvel meggyűlik a baja, a régi csatról már lejár a tű, de ezt a férfi gyorsan rendezi egy csípő mozdulattal. A vas enged a vasakaratnak, és újra a helyén marad. *
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:44:41
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:44:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*A fák között lassan nyújtózik szét a délutáni fény, megtörve az ágak közt, de nem szűrve már át egészen. A levegő nem fullasztó, de a hőség napközbeni súlya még ott ül a tájon. Norennar hátát a fa kérgéhez veti, egyik sarka lazán megtámasztja a törzset, a mozdulat közben alig hallani, ahogy a csizma talpa belefúródik a puha avarba. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, álla enyhén megbillen, de tekintete továbbra is figyel. Kezei még mindig keresztben, ujjaival lassan dobolja a már ismert, hangtalan ritmust saját karján.
S a következő pillanatban Norennar fogadást nyer. Legalábbis nyert volna, ha megtette volna a tétjét. Nem csoda, számított rá, a feketeség még mindig kiszámíthatóbb, mint hinné, de hogy ilyen gyorsan történjen, amit megjövendölt... ezen már muszáj elmosolyodnia. A fejét kissé oldalra dönti, a szeme sarkából figyeli, ahogy Nori a szokásostól nem eltérően egyszerre túl sokat és túl keveset mond. Aztán apró, alig hallható kuncogás szökik ki a mélységi torkából, amit egy megfáradt és egyben megkönnyebbült sóhaj követ. Az imént még bűntudata volt. Bűntudata amiért olyan sietősen magára hagyta Theát, hogy a fegyvert keresse, erre most egy másik nővel járja a várost. Azonban most, hogy ezt látta úgy érzi nagyon is helyes, hogy Nori mellett marad, még mielőtt valaki olyannak kotyogná el titkait akinek igazán nem kéne.
Ahogy a félvér belekezd monológjába, Norennar már nem rejti el a figyelmét. Fejét egyenesen a nő felé fordítja, és a mozdulatai megdermednek. A szavai... másfélék. Nem a megszokott városi önzés, sem a közöny. Van bennük valami, amit a férfi akarva-akaratlan is komolyan vesz. Talán mert nem kioktatásnak hangzanak, hanem valódi féltésnek. Bár Norennar még a mai napig nem bocsátott meg teljesen a város népének, mégis némileg meghatják a félvér szavai, belegondolva, hogy annyi közömbös arc között mennyi az utóbbi időben szerzett barátja él még a városban. Ráadásul nemcsak a városról van szó, nem is a világ sorsáról, ami sajnos szintén egy átkozottul éles penge rosszabbik felén táncol. Hanem... Noriról. Ahogy mai megemlíti a lány lefejezésének lehetőségét, Norennar lelki szemei előtt megjelenik a kép, s a szíve összeszorul a látványtól. A vállán nyugvó ujjai kissé megremegnek. Aztán a szorítás hirtelen erősebbé válik, izmai megfeszülnek, és egyetlen mozdulattal rámarkol a vállvértjére. A kép, amit az elméje elé festett túl tiszta. Nori arca eltorzulva, mozdulatlanul, és körülötte valami sötét, valami idegen. Ekkor kap Norennar észbe. Az átok. Biztosan attól érez így. Egy morgás szalad át a fogai között, alig több egy leheletnél, de elég, hogy visszahozza magát.
Mikor a félvér közvetlenül őt szólítja meg, felkapja a fejét. A tekintete már tiszta, fókuszált. Eszébe jut az ork máglya, az égett emberi hús és haj undorító szaga, a csonkolt maradványok, amiket a lángok sem tudtak teljesen elemészteni. A gyerekcsontok a hamuban. Elhúzza a száját.*
- A veszély? Nagy. *Feleli végül szárazon.* - Hosszú ideje tán a legnagyobb.
*A fa törzsétől elrugaszkodva húzza ki magát, és tesz egy-két közeledő lépést a két nő felé. A pillantása Norira siklik, és néhány másodpercig nem szól. Csak nézi őt, csendben. Tekintetében mérhetetlen szomorúság. Aztán pillantása megacélosodik és visszafordul a másik nő felé.*
- Ha valamit nem teszünk, pont úgy végezzük, mint a pusztai nomádok. Egy hatalmas kupac füstölgő csontvázként. Ráadásul amíg Norinál van a szív... nagyobb veszélyben van, mint bármelyikünk.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.07 19:44:59
*A fák között lassan nyújtózik szét a délutáni fény, megtörve az ágak közt, de nem szűrve már át egészen. A levegő nem fullasztó, de a hőség napközbeni súlya még ott ül a tájon. Norennar hátát a fa kérgéhez veti, egyik sarka lazán megtámasztja a törzset, a mozdulat közben alig hallani, ahogy a csizma talpa belefúródik a puha avarba. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, álla enyhén megbillen, de tekintete továbbra is figyel. Kezei még mindig keresztben, ujjaival lassan dobolja a már ismert, hangtalan ritmust saját karján.
S a következő pillanatban Norennar fogadást nyer. Legalábbis nyert volna, ha megtette volna a tétjét. Nem csoda, számított rá, a feketeség még mindig kiszámíthatóbb, mint hinné, de hogy ilyen gyorsan történjen, amit megjövendölt... ezen már muszáj elmosolyodnia. A fejét kissé oldalra dönti, a szeme sarkából figyeli, ahogy Nori a szokásostól nem eltérően egyszerre túl sokat és túl keveset mond. Aztán apró, alig hallható kuncogás szökik ki a mélységi torkából, amit egy megfáradt és egyben megkönnyebbült sóhaj követ. Az imént még bűntudata volt. Bűntudata amiért olyan sietősen magára hagyta Theát, hogy a fegyvert keresse, erre most egy másik nővel járja a várost. Azonban most, hogy ezt látta úgy érzi nagyon is helyes, hogy Nori mellett marad, még mielőtt valaki olyannak kotyogná el titkait akinek igazán nem kéne.
Ahogy a félvér belekezd monológjába, Norennar már nem rejti el a figyelmét. Fejét egyenesen a nő felé fordítja, és a mozdulatai megdermednek. A szavai... másfélék. Nem a megszokott városi önzés, sem a közöny. Van bennük valami, amit a férfi akarva-akaratlan is komolyan vesz. Talán mert nem kioktatásnak hangzanak, hanem valódi féltésnek. Bár Norennar még a mai napig nem bocsátott meg teljesen a város népének, mégis némileg meghatják a félvér szavai, belegondolva, hogy annyi közömbös arc között mennyi az utóbbi időben szerzett barátja él még a városban. Ráadásul nemcsak a városról van szó, nem is a világ sorsáról, ami sajnos szintén egy átkozottul éles penge rosszabbik felén táncol. Hanem... Noriról. Ahogy mai megemlíti a lány lefejezésének lehetőségét, Norennar lelki szemei előtt megjelenik a kép, s a szíve összeszorul a látványtól. A vállán nyugvó ujjai kissé megremegnek. Aztán a szorítás hirtelen erősebbé válik, izmai megfeszülnek, és egyetlen mozdulattal rámarkol a vállvértjére. A kép, amit az elméje elé festett túl tiszta. Nori arca eltorzulva, mozdulatlanul, és körülötte valami sötét, valami idegen. Ekkor kap Norennar észbe. Az átok. Biztosan attól érez így. Egy morgás szalad át a fogai között, alig több egy leheletnél, de elég, hogy visszahozza magát.
Mikor a félvér közvetlenül őt szólítja meg, felkapja a fejét. A tekintete már tiszta, fókuszált. Eszébe jut az ork máglya, az égett emberi hús és haj undorító szaga, a csonkolt maradványok, amiket a lángok sem tudtak teljesen elemészteni. A gyerekcsontok a hamuban. Elhúzza a száját.*
- A veszély? Nagy. *Feleli végül szárazon.* - Hosszú ideje tán a legnagyobb.
*A fa törzsétől elrugaszkodva húzza ki magát, és tesz egy-két közeledő lépést a két nő felé. A pillantása Norira siklik, és néhány másodpercig nem szól. Csak nézi őt, csendben. Tekintetében mérhetetlen szomorúság. Aztán pillantása megacélosodik és visszafordul a másik nő felé.*
- Ha valamit nem teszünk, pont úgy végezzük, mint a pusztai nomádok. Egy hatalmas kupac füstölgő csontvázként. Ráadásul amíg Norinál van a szív... nagyobb veszélyben van, mint bármelyikünk.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.07 19:44:59
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:27:08
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:27:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Ran//
-Áh, vagy úgy. Elnézést, nem akartam önre túl nagy nyomást helyezni, nem szeretném, hogy miattam úgy érezze, hogy olyasmiket kell tennie vagy tanulnia, amit egyébként magától nem tenne.
*Feleli bánatos, bűntudattal teli tekintettel.*
-Akkor talán mégis csak egyszerűbb, ha kisegít némi arannyal, hogy a ruháimon esett csorbát kijavítsam, elvégre mégsem jelenhetek meg gyűrött, ázott ruhában ha tárgyalnom kell a németekkel.
*Végül is neki ez sem lenne rossz kimenetel.*
-Tudja kereskedő volnék, és bármikor megtalál a Selemyrévben a kúríámban, vagy a piactéren.
*Ezzel burkoltan azt is jelzi, hogy ő maga is bizony Arthenior nemese.*
-Egyébként meglesz a továbbiakban? Jól érzi magát? Szüksége van esetleg valamire ?
-Áh, vagy úgy. Elnézést, nem akartam önre túl nagy nyomást helyezni, nem szeretném, hogy miattam úgy érezze, hogy olyasmiket kell tennie vagy tanulnia, amit egyébként magától nem tenne.
*Feleli bánatos, bűntudattal teli tekintettel.*
-Akkor talán mégis csak egyszerűbb, ha kisegít némi arannyal, hogy a ruháimon esett csorbát kijavítsam, elvégre mégsem jelenhetek meg gyűrött, ázott ruhában ha tárgyalnom kell a németekkel.
*Végül is neki ez sem lenne rossz kimenetel.*
-Tudja kereskedő volnék, és bármikor megtalál a Selemyrévben a kúríámban, vagy a piactéren.
*Ezzel burkoltan azt is jelzi, hogy ő maga is bizony Arthenior nemese.*
-Egyébként meglesz a továbbiakban? Jól érzi magát? Szüksége van esetleg valamire ?
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:27:03
Üzenet elküldve: 2025-09-07 19:27:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Elkóborolva//
*Három csendes nap. Az előttiek mondhatni tele voltak izgalommal. Az elkóborolt csacsi esete, amit szerencsére Deres képes volt kiszimatolni. Így Cilia egy jó adag répa segítségével haza is csalogatta. Csak Eeyr tudhatja, hogy szabadult ki a jószág. Mert ő meg merne rá esküdni, az etetés után ő bezárta rá a karámot. Szerencsére nem történt vele baj. A kondéros esetről hallott. Szegény Luu olyan bágyadt szomorú arccal takarította fel a kása maradékot, hogy alig ismert rá a fiúra. Az ellenkezés parányi szikráját sem mutatta ki igazán amikor Anviel a kezébe nyomta a felmosó vödröt. Hogy ez volt a fiúcska számára a pont az I-n nem tudja. Viszont furcsa mód hiányolta a szobájukból. Már hozzászokott ahhoz, ahogy Tryl és Luu birkóznak, fogócskáznak és egymás gúnyolják megannyi viccesebbnél viccesebb gúnynevekkel. Mindig jót mosolyog rajtuk. Nem is bánja, mindennél nagyobb örömet okoz az számára ha láthatja Tryl arcán azt a bugyuta mosolyát amit úgy kedvel rajta. Ha pedig képes kihozni belőle az arcpírt az csak a hab a piskóta tetején.
Viszont az elmúlt három nap, furcsa volt Tryl talán mintha magába fordult volna, Luu pedig szőrén szálán eltűnt. Na nem mintha ez nem fordult volna elő, mert Luu nem először aludt az árvaházon kívül. Bár három napra talán sosem tűnt el. A pocakja mindig visszahívta őt. Mert a kötelességtudat nem arra fogadni merne.
Itt van hát ismételten a tisztáson. Deres kedvenc helyén. Itt van bőven hely amit bejárhat, megszimatolhat, megjelölhet magának. A "csomagokat" is egyszerűbb itt hátra hagyni, mintsem az árvaház udvarán takarítani. Nem mintha nem szokott volna hozzá. De nem tartozik a kedvenc elfoglaltsága közé.
Azonban az sem titok, ő maga is szereti ezt a tisztást. Sok szép emléke fűzi ide. Alesian, aki a nevét adta itt futott bele először. Na meg ami fontosabb Tryl maga is itt szedte őt össze. A mai napig emlékszik arra mikor nyakába vette őt, hogy megfogja a szomorú fűzfának a virágát. Na meg persze a hasonló cipőt járó Enna is. Micsoda bohókás de annál kedvesebb lány. Vajon vele is mi lehet.
Ahogy így elmerengve sétál, arra lesz figyelmes Deres a fűz fa körül elkezd iszonyatosan szaglászni. Majd mint aki nyomott fogott követi azt.*
- Deres mit találtál?
*Kérdezi a lány, mintha a kutya talán válaszolna. Ehelyett inkább egy vakkantás után fejét lehajtva a talajt szaglászva lódul meg a szag irányába.*
- Hékás! Várj!
*Nem tudja mi ütött bele, sosem fordult még elő vele, hogy Deres nem hallgatott rá. Felgyorsítja lépteit, táskája csak úgy zörög a hátán. Amióta Valurennel a furcsa állítólagos Eeyr bajnokával összefutott, annál több oka van mindig növényeivel a hátán sétára menni. Arról nem beszélve, hogy a romvároson keresztül mindig meglátogatja Vandel bácsit, aki szerencsére azóta már sokkal jobban van.
Most azonban szedi a lábát, hogy Derest beérve a folyópartra jusson. Amaz pedig öblös lépteivel közelíti meg a folyó parton ülő fiúcskát. Jó néhányat vakkantva érkezését is bejelenti annak. Deres odabaktat a fiúhoz, és alaposan megszimatolja őt. Majd mint aki jól végezte dolgát, megállapodik a fiú mellett. Gazdája irányába fordul és ugatni kezd, hogy jelet adjon Ciliának merre találhatja meg.
Cilia miután előbukik az emelkedő tetején megpillantja Derest és a Luut is.*
- Deres! Állj.. Oh Luu. Hát te?
*Szedi lépteit most már lassabban, hogy lefelé halad az emelkedőn egészen a patakig.*
- Három napja nem láttunk a házban, jól vagy?
*Nem mintha számon kérné, csak pusztán érdeklődik. Mert Trylnor is furcsán viselkedett ebben a három napban, na meg hát Luu is eltűnt. Nem kell nagyon sok ész ahhoz, hogy rájöjjön valami megbújik a háttérben.*
*Három csendes nap. Az előttiek mondhatni tele voltak izgalommal. Az elkóborolt csacsi esete, amit szerencsére Deres képes volt kiszimatolni. Így Cilia egy jó adag répa segítségével haza is csalogatta. Csak Eeyr tudhatja, hogy szabadult ki a jószág. Mert ő meg merne rá esküdni, az etetés után ő bezárta rá a karámot. Szerencsére nem történt vele baj. A kondéros esetről hallott. Szegény Luu olyan bágyadt szomorú arccal takarította fel a kása maradékot, hogy alig ismert rá a fiúra. Az ellenkezés parányi szikráját sem mutatta ki igazán amikor Anviel a kezébe nyomta a felmosó vödröt. Hogy ez volt a fiúcska számára a pont az I-n nem tudja. Viszont furcsa mód hiányolta a szobájukból. Már hozzászokott ahhoz, ahogy Tryl és Luu birkóznak, fogócskáznak és egymás gúnyolják megannyi viccesebbnél viccesebb gúnynevekkel. Mindig jót mosolyog rajtuk. Nem is bánja, mindennél nagyobb örömet okoz az számára ha láthatja Tryl arcán azt a bugyuta mosolyát amit úgy kedvel rajta. Ha pedig képes kihozni belőle az arcpírt az csak a hab a piskóta tetején.
Viszont az elmúlt három nap, furcsa volt Tryl talán mintha magába fordult volna, Luu pedig szőrén szálán eltűnt. Na nem mintha ez nem fordult volna elő, mert Luu nem először aludt az árvaházon kívül. Bár három napra talán sosem tűnt el. A pocakja mindig visszahívta őt. Mert a kötelességtudat nem arra fogadni merne.
Itt van hát ismételten a tisztáson. Deres kedvenc helyén. Itt van bőven hely amit bejárhat, megszimatolhat, megjelölhet magának. A "csomagokat" is egyszerűbb itt hátra hagyni, mintsem az árvaház udvarán takarítani. Nem mintha nem szokott volna hozzá. De nem tartozik a kedvenc elfoglaltsága közé.
Azonban az sem titok, ő maga is szereti ezt a tisztást. Sok szép emléke fűzi ide. Alesian, aki a nevét adta itt futott bele először. Na meg ami fontosabb Tryl maga is itt szedte őt össze. A mai napig emlékszik arra mikor nyakába vette őt, hogy megfogja a szomorú fűzfának a virágát. Na meg persze a hasonló cipőt járó Enna is. Micsoda bohókás de annál kedvesebb lány. Vajon vele is mi lehet.
Ahogy így elmerengve sétál, arra lesz figyelmes Deres a fűz fa körül elkezd iszonyatosan szaglászni. Majd mint aki nyomott fogott követi azt.*
- Deres mit találtál?
*Kérdezi a lány, mintha a kutya talán válaszolna. Ehelyett inkább egy vakkantás után fejét lehajtva a talajt szaglászva lódul meg a szag irányába.*
- Hékás! Várj!
*Nem tudja mi ütött bele, sosem fordult még elő vele, hogy Deres nem hallgatott rá. Felgyorsítja lépteit, táskája csak úgy zörög a hátán. Amióta Valurennel a furcsa állítólagos Eeyr bajnokával összefutott, annál több oka van mindig növényeivel a hátán sétára menni. Arról nem beszélve, hogy a romvároson keresztül mindig meglátogatja Vandel bácsit, aki szerencsére azóta már sokkal jobban van.
Most azonban szedi a lábát, hogy Derest beérve a folyópartra jusson. Amaz pedig öblös lépteivel közelíti meg a folyó parton ülő fiúcskát. Jó néhányat vakkantva érkezését is bejelenti annak. Deres odabaktat a fiúhoz, és alaposan megszimatolja őt. Majd mint aki jól végezte dolgát, megállapodik a fiú mellett. Gazdája irányába fordul és ugatni kezd, hogy jelet adjon Ciliának merre találhatja meg.
Cilia miután előbukik az emelkedő tetején megpillantja Derest és a Luut is.*
- Deres! Állj.. Oh Luu. Hát te?
*Szedi lépteit most már lassabban, hogy lefelé halad az emelkedőn egészen a patakig.*
- Három napja nem láttunk a házban, jól vagy?
*Nem mintha számon kérné, csak pusztán érdeklődik. Mert Trylnor is furcsán viselkedett ebben a három napban, na meg hát Luu is eltűnt. Nem kell nagyon sok ész ahhoz, hogy rájöjjön valami megbújik a háttérben.*
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:40:42
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:40:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Pislogna ám ő is bután, ha nem ismerné annyira a feketeséget, mint a tenyerét, minden egyes abszurd gondolatával és tébolyult ötletével együtt. Ha nem is tudja mindig a következő lépését, ha megteszi már képtelen meglepetést okozni. Hitte eddig. *
- A barátod.
*Még ez sem lenne újdonság, mert Nori könnyen szerez barátokat, akik utána elhagyják, vagy fel akarják áldozni, netán felhasználni, s elintéztetni vele a piszkos munkát. Egy pillanatra meg is rebben a szeme. Nem, nem kardoskodik, hogy ellássa a sérülést. Ő maga is nagyon szerette volna megtartani azt a sok zúzódást, amit Intath okozott neki a vágyaik hevében ~Várjunk csak!~ És ekkor jön az őszinte döbbenet. Egy őrült nő szerelme után egy mélységi aki… nem akarja tudni. Mélyet szív a szerencsére friss levegőből, így nem szédül el és esik menten össze. Finoman elveszi a tenyerét és maga mellé ejti, majd a sötételf felé fordul egy pillanatra.*
- Nos, Nori barátai az enyémek is. ~Amíg el nem takarítom őket~ *Nyugtázza magában ezt az eshetőséget is. Norennar viszont háttérbe húzódik, de Mai azért sejti, hogy ettől még hallja, amiről beszélnek. Hamar kiderül, hogy nincs is mit elhallgatni előle.
Végigvárja, hogy a feketeség elméje felfogja, amit tőle hall, majd egy leheletnyit kivirul az arca, hogy sikerült neki, hogy aztán újra ráfagyjon a mosoly.*
- Szívem… *Mondja kissé elhaló hangon, de aztán mivel a történteken úgysem lehet változtatni, így int egyet a mélységinek, hogy jöjjön közelebb. Már úgyis teljesen mindegy.*
- Én is hallottam, hogy mit keresnek és átgondoltam a dolgokat. Gondolkodtam a városi tanácson, hogy információval kellene szolgálnom, de erről az útról szerencsésen letérítettek. Nori. Norennar. *Még a nevük is hasonló, ami komikus is lehetne, de még nem tud ezen kacagni. Nem ismeri az új "barátot", így nem bízik benne. Ellenben igen könnyen fel tudná őt gyújtani, így nem is tart tőle.* - Nem tehetjük meg, hogy nem vizsgáltatjuk meg ezt a tárgyat. Ha a városig jutnak az orkok, akkor túl sokat teszünk kockára. Szívem.. *Fordul most kizárólag a lány felé.* - Tudod, hogy hány gyermekről gondoskodom, nem tehetjük ki őket ennek a veszélynek. Nem tehetjük ki magunkat sem, sem a barátainkat. Nem teheted ki magadat sem veszélynek, mert ha kiszagolják, hogy nálad van, az első leszel, akinek a fejét veszik és az jobban fájna nekem, mint bármi. És, mint tudod, már a te időd is le tud járni. *Teszi még hozzá, s csak reméli, hogy a kezdeti érvei hatnak. Szívesen hallaná a véleményét Norennarnak is, így most felé fordul.*
- Ha harcoltál velük, gyanítom saját bőrödön tapasztaltad, hogy mekkora a veszély. Őszintén kíváncsi lennék a gondolataidra.
*Pislogna ám ő is bután, ha nem ismerné annyira a feketeséget, mint a tenyerét, minden egyes abszurd gondolatával és tébolyult ötletével együtt. Ha nem is tudja mindig a következő lépését, ha megteszi már képtelen meglepetést okozni. Hitte eddig. *
- A barátod.
*Még ez sem lenne újdonság, mert Nori könnyen szerez barátokat, akik utána elhagyják, vagy fel akarják áldozni, netán felhasználni, s elintéztetni vele a piszkos munkát. Egy pillanatra meg is rebben a szeme. Nem, nem kardoskodik, hogy ellássa a sérülést. Ő maga is nagyon szerette volna megtartani azt a sok zúzódást, amit Intath okozott neki a vágyaik hevében ~Várjunk csak!~ És ekkor jön az őszinte döbbenet. Egy őrült nő szerelme után egy mélységi aki… nem akarja tudni. Mélyet szív a szerencsére friss levegőből, így nem szédül el és esik menten össze. Finoman elveszi a tenyerét és maga mellé ejti, majd a sötételf felé fordul egy pillanatra.*
- Nos, Nori barátai az enyémek is. ~Amíg el nem takarítom őket~ *Nyugtázza magában ezt az eshetőséget is. Norennar viszont háttérbe húzódik, de Mai azért sejti, hogy ettől még hallja, amiről beszélnek. Hamar kiderül, hogy nincs is mit elhallgatni előle.
Végigvárja, hogy a feketeség elméje felfogja, amit tőle hall, majd egy leheletnyit kivirul az arca, hogy sikerült neki, hogy aztán újra ráfagyjon a mosoly.*
- Szívem… *Mondja kissé elhaló hangon, de aztán mivel a történteken úgysem lehet változtatni, így int egyet a mélységinek, hogy jöjjön közelebb. Már úgyis teljesen mindegy.*
- Én is hallottam, hogy mit keresnek és átgondoltam a dolgokat. Gondolkodtam a városi tanácson, hogy információval kellene szolgálnom, de erről az útról szerencsésen letérítettek. Nori. Norennar. *Még a nevük is hasonló, ami komikus is lehetne, de még nem tud ezen kacagni. Nem ismeri az új "barátot", így nem bízik benne. Ellenben igen könnyen fel tudná őt gyújtani, így nem is tart tőle.* - Nem tehetjük meg, hogy nem vizsgáltatjuk meg ezt a tárgyat. Ha a városig jutnak az orkok, akkor túl sokat teszünk kockára. Szívem.. *Fordul most kizárólag a lány felé.* - Tudod, hogy hány gyermekről gondoskodom, nem tehetjük ki őket ennek a veszélynek. Nem tehetjük ki magunkat sem, sem a barátainkat. Nem teheted ki magadat sem veszélynek, mert ha kiszagolják, hogy nálad van, az első leszel, akinek a fejét veszik és az jobban fájna nekem, mint bármi. És, mint tudod, már a te időd is le tud járni. *Teszi még hozzá, s csak reméli, hogy a kezdeti érvei hatnak. Szívesen hallaná a véleményét Norennarnak is, így most felé fordul.*
- Ha harcoltál velük, gyanítom saját bőrödön tapasztaltad, hogy mekkora a veszély. Őszintén kíváncsi lennék a gondolataidra.
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:40:14
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:40:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Elkóborolva//
*Már három napja, hogy eljött az árvaházból, nem igazán találja ott a helyét. Minden és mindenki idegennek hat, az akasztás képe minden egyes próbálkozását valaminek a figyelmére kudarcba fullasztja, ahogy a kötél tette Aginnal. A két tündér is hiányzik neki, mert talán ők tudnák megérteni legjobban őt, vagy hozni ki abból, hogy újra és újra végignézze a képzeletében a kivégzést. Bár próbálkozott segíteni az árvaházban, de minden balul sült el: az ételszedésnél felborult a kondér - szerencsére nem volt már túl sok kása benne -, vagy néhány virágot is kiszedett a gazok közül, amikor a virágágyással próbálkozott és ott volt még az kóborolt szamár esete, akit véletlenül engedett ki a karámból. Az egészre nem emlékezett, csak bámult a csalódott arcokba és reménykedett, hogy a csacsi visszatér majd, vagy a többiek visszahozzák. Úgy döntött inkább, hogy amíg kitalálja mi lesz, inkább nem okoz több gondot odabent, egyedül Trylnornak mondta el, hogy hova ment, aki majd hatonként egyszer ránéz, hogy minden rendben van-e. De megeskette a komáját, hogy ne mondja el senkinek, úgysincs igazán nagy baja azon kívül, hogy felriad éjjelente többször álmából. Szerencsére a fiú nem kezdte el kérdezgetni igazán, amikor látta, hogy dacos és undok lesz tőle, és jó barátként viselkedett vele. Legtöbbször a fűz alatt bújik el, ami innen nincs túl messze, ahol éppen áll. A folyó itt kanyarodik el Arthenior körül, és itt van egy sekélyes rész, ahol fürödni szokott. Bár megtanult úszni már, de nem szeret igazán, viszont sokszor nyomja a vízbe a fejét a kitisztulás reményébe. Még nem jött el ez a pillanat, és a mai fejvizezés se járt sikerrel. Maga alá húzott lábakkal ül a parton, mellette egy kisebb kőhalom, amiből időként eldob egyet és figyeli, ahogy az elsüllyed és milyen fröcskölést hagy a csobbanása után. Közben az elítélt fejét próbálja kitisztítani a fejéből, ami ma már nem is annyira megy rosszul. Óránként már csak tizenkétszer jut eszébe, új rekord, juhé! Viszont ma már nem sírt napközben, persze ébredt már fel kisírt szemekkel és nem mindig emlékszik az álmaira. Na még csak az kéne, ki tudja, hogy mit tenne magával. Vizet ugyan iszik, de érzi, hogy lassan ennie is kell majd, ha nem akar kődobálásba éhenhalni.*
- Vajon mi lehet velük? *Suttogja maga elé a két tündérlányra gondolva. Milyen jókat mókázhattak volna még együtt, de egyelőre nincs lelkiereje felkeresni őket, hiszen még a városba sem ment vissza, nemhogy célirányosan próbálkozzon ezzel. ~Nem baj, eltelik majd ez a nap is valahogy.~ Eldob egy újabb kavicsot, amit csak a szemeivel követ és átkarolja újra a lábait. Csak ne kelljen kövekért elmennie!*
*Már három napja, hogy eljött az árvaházból, nem igazán találja ott a helyét. Minden és mindenki idegennek hat, az akasztás képe minden egyes próbálkozását valaminek a figyelmére kudarcba fullasztja, ahogy a kötél tette Aginnal. A két tündér is hiányzik neki, mert talán ők tudnák megérteni legjobban őt, vagy hozni ki abból, hogy újra és újra végignézze a képzeletében a kivégzést. Bár próbálkozott segíteni az árvaházban, de minden balul sült el: az ételszedésnél felborult a kondér - szerencsére nem volt már túl sok kása benne -, vagy néhány virágot is kiszedett a gazok közül, amikor a virágágyással próbálkozott és ott volt még az kóborolt szamár esete, akit véletlenül engedett ki a karámból. Az egészre nem emlékezett, csak bámult a csalódott arcokba és reménykedett, hogy a csacsi visszatér majd, vagy a többiek visszahozzák. Úgy döntött inkább, hogy amíg kitalálja mi lesz, inkább nem okoz több gondot odabent, egyedül Trylnornak mondta el, hogy hova ment, aki majd hatonként egyszer ránéz, hogy minden rendben van-e. De megeskette a komáját, hogy ne mondja el senkinek, úgysincs igazán nagy baja azon kívül, hogy felriad éjjelente többször álmából. Szerencsére a fiú nem kezdte el kérdezgetni igazán, amikor látta, hogy dacos és undok lesz tőle, és jó barátként viselkedett vele. Legtöbbször a fűz alatt bújik el, ami innen nincs túl messze, ahol éppen áll. A folyó itt kanyarodik el Arthenior körül, és itt van egy sekélyes rész, ahol fürödni szokott. Bár megtanult úszni már, de nem szeret igazán, viszont sokszor nyomja a vízbe a fejét a kitisztulás reményébe. Még nem jött el ez a pillanat, és a mai fejvizezés se járt sikerrel. Maga alá húzott lábakkal ül a parton, mellette egy kisebb kőhalom, amiből időként eldob egyet és figyeli, ahogy az elsüllyed és milyen fröcskölést hagy a csobbanása után. Közben az elítélt fejét próbálja kitisztítani a fejéből, ami ma már nem is annyira megy rosszul. Óránként már csak tizenkétszer jut eszébe, új rekord, juhé! Viszont ma már nem sírt napközben, persze ébredt már fel kisírt szemekkel és nem mindig emlékszik az álmaira. Na még csak az kéne, ki tudja, hogy mit tenne magával. Vizet ugyan iszik, de érzi, hogy lassan ennie is kell majd, ha nem akar kődobálásba éhenhalni.*
- Vajon mi lehet velük? *Suttogja maga elé a két tündérlányra gondolva. Milyen jókat mókázhattak volna még együtt, de egyelőre nincs lelkiereje felkeresni őket, hiszen még a városba sem ment vissza, nemhogy célirányosan próbálkozzon ezzel. ~Nem baj, eltelik majd ez a nap is valahogy.~ Eldob egy újabb kavicsot, amit csak a szemeivel követ és átkarolja újra a lábait. Csak ne kelljen kövekért elmennie!*
2953. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:18:04
Üzenet elküldve: 2025-09-07 18:18:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Pontosan arra viszik a lábai, ahonnan arra az átkozott helyre is mentek. Tudja jól, hogy talán nem a legokosabb döntés pontosan erre visszafutni, amikor üldözhetik, de nem kockáztathat, hogy másfelé meg esetleg eltéved. Túlságosan vöröset lát most ahhoz, hogy teljesen tisztán gondolkodhasson. Nem tudna új utakat keresni. Thea, Buga, Zzul, az emberek. A nevek, a személyek, a sok- sok kép, csak úgy pereg az elméjében. Futni már nem bír tovább, de minden lépésévela lehető leggyorsabban próbál járni. Szinte vonszolja már, csak testét. Nem állhat meg. Nem fáradhat el. A benne feltört tömérdek adrenalin védi csak igazán. Mellkasa hevesen süllyed fel-alá, pontosan így váltakozik minden pillanatban a sorsuk és jövőjük is. Könnyen a mélybe süllyedhet egész Arthenior. Bármilyen házsor. Barátai. Szerelme. Saját maga. ~Nem állhatok meg~*
*Pontosan arra viszik a lábai, ahonnan arra az átkozott helyre is mentek. Tudja jól, hogy talán nem a legokosabb döntés pontosan erre visszafutni, amikor üldözhetik, de nem kockáztathat, hogy másfelé meg esetleg eltéved. Túlságosan vöröset lát most ahhoz, hogy teljesen tisztán gondolkodhasson. Nem tudna új utakat keresni. Thea, Buga, Zzul, az emberek. A nevek, a személyek, a sok- sok kép, csak úgy pereg az elméjében. Futni már nem bír tovább, de minden lépésévela lehető leggyorsabban próbál járni. Szinte vonszolja már, csak testét. Nem állhat meg. Nem fáradhat el. A benne feltört tömérdek adrenalin védi csak igazán. Mellkasa hevesen süllyed fel-alá, pontosan így váltakozik minden pillanatban a sorsuk és jövőjük is. Könnyen a mélybe süllyedhet egész Arthenior. Bármilyen házsor. Barátai. Szerelme. Saját maga. ~Nem állhatok meg~*
2952. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 17:12:26
Üzenet elküldve: 2025-09-07 17:12:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Tétovázva néz a bekötött kezére és Maira felváltva, mikor a lány felajánlja, hogy begyógyítja neki a sebet. Ezt ő maga is megtehette volna, varázslattal és gyógyitallal is, mégsem élt a lehetőséggel, és most sem nyújtja a kezét a máguslány felé, hiába az az apró, aggodalmas fény a kék szemekben.*
- Megvágtam, de nem kell begyógyítani. Norennar már ellátta nekem. *Pillant a név tulajdonosa felé eltűnődve, aki mindeközben hátrébb húzódott az egyik fa árnyékába, majd lepillant sérült kezére, melyet gyengén ökölbe szorít. A fájdalom már tompa, mégis ott van, hogy emlékeztesse őt a férfitől kikövetelt barátságának árára.*
- Tudod, ő a barátom. *Szavaiból egyértelmű lehet, hogy nem mondja el a teljes történetet, főleg nem azt a részét, ami arról szól, hogy miképp került a vágás a tenyerére. Ha Mai mindezek ellenére erősködik, és mégis meg akarja gyógyítani a kezét, akkor nem ellenkezik ellene, de köszönetet sem mond miatta.
A félvér lány közben bele is kezd, hogy kifejtse ittlétének okát, de csak sejtelmesen, a lényeget eltakarva, mely ahogy azt sejtette, nem igazán működőképes stratégia, ha a feketeségnek kell elmondani valamit. A fejét oldalra billenti, szemeivel értetlenül pislog, ahogy próbálja megfejteni az elhangzott szavak jelentését, de szerencsére az elméjében továbbra sincs egyedül.*
- Az ékszered? Miért kell azt a Mágustoronyba vinni…? ~A szív, te ostoba! Arról beszél.~ *Látványosan összerezzen, ahogy a hang fájdalmasan csattan a fejében. A csuklójához kap, és ujjait végigsimítja a karkötőjén, mintha elgondolkozott volna rajta, hogy az ijedtségtől hirtelen letépje magáról, de persze nem teszi meg.*
- Ó, hogy… az. *Két társának még így is hosszú másodperceket kell várnia, míg Nori elméje összerakja a teljes képet, de hamarosan tekintetében és tartásában is bekövetkezik egyfajta észrevehető változás. Kihúzza magát, és ismét Norennarra pillant, most már komoran.*
- Az orkok, igaz? Ők hozzák a rossz időket. Norennar már harcolt velük. Azt mondta, hogy keresnek valamit, egy fegyvert, és én… én megmutattam neki a gyémántot. Tudom, hogy azt mondtad, hogy ne tegyem, de Norennar segíteni fog nekünk. Biztos vagyok benne. *Mondandója végére már újra Mait figyeli. A sötételfnek igaza volt, szinte semeddig nem marad titokban, hogy már ő is tud a furcsa, élőholt szív létezéséről, és arról is, hogy az Norinál van.*
- De nem fogom a mágusoknak adni. *Teszi hozzá határozottan. Most már mindhárman tudják, hogy nyíltan beszélhetnek, de továbbra is a feketeség az, akit meg kell győzni arról, hogy van jobb út is annál, mintsem magánál rejtegetni egy ilyen veszélyes holmit.*
*Tétovázva néz a bekötött kezére és Maira felváltva, mikor a lány felajánlja, hogy begyógyítja neki a sebet. Ezt ő maga is megtehette volna, varázslattal és gyógyitallal is, mégsem élt a lehetőséggel, és most sem nyújtja a kezét a máguslány felé, hiába az az apró, aggodalmas fény a kék szemekben.*
- Megvágtam, de nem kell begyógyítani. Norennar már ellátta nekem. *Pillant a név tulajdonosa felé eltűnődve, aki mindeközben hátrébb húzódott az egyik fa árnyékába, majd lepillant sérült kezére, melyet gyengén ökölbe szorít. A fájdalom már tompa, mégis ott van, hogy emlékeztesse őt a férfitől kikövetelt barátságának árára.*
- Tudod, ő a barátom. *Szavaiból egyértelmű lehet, hogy nem mondja el a teljes történetet, főleg nem azt a részét, ami arról szól, hogy miképp került a vágás a tenyerére. Ha Mai mindezek ellenére erősködik, és mégis meg akarja gyógyítani a kezét, akkor nem ellenkezik ellene, de köszönetet sem mond miatta.
A félvér lány közben bele is kezd, hogy kifejtse ittlétének okát, de csak sejtelmesen, a lényeget eltakarva, mely ahogy azt sejtette, nem igazán működőképes stratégia, ha a feketeségnek kell elmondani valamit. A fejét oldalra billenti, szemeivel értetlenül pislog, ahogy próbálja megfejteni az elhangzott szavak jelentését, de szerencsére az elméjében továbbra sincs egyedül.*
- Az ékszered? Miért kell azt a Mágustoronyba vinni…? ~A szív, te ostoba! Arról beszél.~ *Látványosan összerezzen, ahogy a hang fájdalmasan csattan a fejében. A csuklójához kap, és ujjait végigsimítja a karkötőjén, mintha elgondolkozott volna rajta, hogy az ijedtségtől hirtelen letépje magáról, de persze nem teszi meg.*
- Ó, hogy… az. *Két társának még így is hosszú másodperceket kell várnia, míg Nori elméje összerakja a teljes képet, de hamarosan tekintetében és tartásában is bekövetkezik egyfajta észrevehető változás. Kihúzza magát, és ismét Norennarra pillant, most már komoran.*
- Az orkok, igaz? Ők hozzák a rossz időket. Norennar már harcolt velük. Azt mondta, hogy keresnek valamit, egy fegyvert, és én… én megmutattam neki a gyémántot. Tudom, hogy azt mondtad, hogy ne tegyem, de Norennar segíteni fog nekünk. Biztos vagyok benne. *Mondandója végére már újra Mait figyeli. A sötételfnek igaza volt, szinte semeddig nem marad titokban, hogy már ő is tud a furcsa, élőholt szív létezéséről, és arról is, hogy az Norinál van.*
- De nem fogom a mágusoknak adni. *Teszi hozzá határozottan. Most már mindhárman tudják, hogy nyíltan beszélhetnek, de továbbra is a feketeség az, akit meg kell győzni arról, hogy van jobb út is annál, mintsem magánál rejtegetni egy ilyen veszélyes holmit.*
2951. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 15:29:39
Üzenet elküldve: 2025-09-07 15:29:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Norennar nem lepődik meg, hogy Nori nem tudja kiolvasni a tekintetéből, mire is gondol. S végül is jogosan. Ismeretségük közel sem olyan régi, hogy a lány ennyiből megértse a mélységit, arról nem is beszélve, hogy a feketeségnek valószínűleg egy finoman burkolt verbális utalással is meggyűlne a baja, nem még egy ilyennel. Pár pillanatig még nézi a lányt, rezzenéstelen arccal, aztán fáradtan, egészen halkan felsóhajt. Lassan elfordítja tekintetét, majd ezt követően odébb lép egyet. Hátrébb húzódik, hogy ne zavarja a kettőst és főleg, hogy ne legyen útban. Hátát az egyik keskeny törzsű fához dönti, vállai enyhén visszafeszülnek a kérgen, karjait pedig lustán összefonja mellkasa előtt. Tekintetét elfordítja a messzeségbe, azonban ennek ellenőre nagyon is figyel.
Ahogy a beszélgetés lassan kibontakozik, a világosszürke szempár igaz, csak lopva, de hol egyikükre, hol másikukra siklik. Persze hősünk sem épp egy géniusz mindenesetre nem esik rájönnie, hogy valójában miről is lehet szó. A szívről. Hát persze. Legalábbis az ékszer szó ilyen szintű kihangsúlyozása erre utal. Természetesen Norennar azt is számításba veszi, hogy csak túlgondolja a témát, de azért elég biztos a dolgában ahhoz, hogy figyelme fennmaradjon. A következő pillanatban a szeme felcsillan. Alig észrevehetően, de ott van a pillantásában a felismerés. A Mágustorony. Hogy a fenébe nem jutott ez eddig eszébe? Ha van hely, ahol a szív eredetét meg tudják fejteni, akkor az egészen biztosan ott van. Vagy ha ott sem... hát akkor már sehol. Vagy talán tényleg a Templom vagy a Vérkert egyikében, mindenesetre se a csuhásokban se a démonokban nem bízik eléggé.
Nem mozdul el a fától, s csendben is marad. Részéről egyedül a tompa koppanásokat hallani, ahogy ujjai lassan, gépiesen vernek ritmust a felkarján lévő vállvérten. Egyszerű, szinte ösztönös mozdulat, ahogy az elméje körbejárja a lehetőségeket. Vajon mit tudhat az a kurátor, aki minden bizonnyal a főmágus lesz? És mit tudhat a félvér? Annyi biztos, hogy ő tud a dologről, viszont arról nem, hogy a mélységi is. Mindenesetre hősünk bölcsebbnek látja egyelőre még nem közölni vele az örömhírt sem erről sem a véresküről. Norit ismerve amúgy is csak pillanatok kérdése, hogy mindezt elkotyogja.*
*Norennar nem lepődik meg, hogy Nori nem tudja kiolvasni a tekintetéből, mire is gondol. S végül is jogosan. Ismeretségük közel sem olyan régi, hogy a lány ennyiből megértse a mélységit, arról nem is beszélve, hogy a feketeségnek valószínűleg egy finoman burkolt verbális utalással is meggyűlne a baja, nem még egy ilyennel. Pár pillanatig még nézi a lányt, rezzenéstelen arccal, aztán fáradtan, egészen halkan felsóhajt. Lassan elfordítja tekintetét, majd ezt követően odébb lép egyet. Hátrébb húzódik, hogy ne zavarja a kettőst és főleg, hogy ne legyen útban. Hátát az egyik keskeny törzsű fához dönti, vállai enyhén visszafeszülnek a kérgen, karjait pedig lustán összefonja mellkasa előtt. Tekintetét elfordítja a messzeségbe, azonban ennek ellenőre nagyon is figyel.
Ahogy a beszélgetés lassan kibontakozik, a világosszürke szempár igaz, csak lopva, de hol egyikükre, hol másikukra siklik. Persze hősünk sem épp egy géniusz mindenesetre nem esik rájönnie, hogy valójában miről is lehet szó. A szívről. Hát persze. Legalábbis az ékszer szó ilyen szintű kihangsúlyozása erre utal. Természetesen Norennar azt is számításba veszi, hogy csak túlgondolja a témát, de azért elég biztos a dolgában ahhoz, hogy figyelme fennmaradjon. A következő pillanatban a szeme felcsillan. Alig észrevehetően, de ott van a pillantásában a felismerés. A Mágustorony. Hogy a fenébe nem jutott ez eddig eszébe? Ha van hely, ahol a szív eredetét meg tudják fejteni, akkor az egészen biztosan ott van. Vagy ha ott sem... hát akkor már sehol. Vagy talán tényleg a Templom vagy a Vérkert egyikében, mindenesetre se a csuhásokban se a démonokban nem bízik eléggé.
Nem mozdul el a fától, s csendben is marad. Részéről egyedül a tompa koppanásokat hallani, ahogy ujjai lassan, gépiesen vernek ritmust a felkarján lévő vállvérten. Egyszerű, szinte ösztönös mozdulat, ahogy az elméje körbejárja a lehetőségeket. Vajon mit tudhat az a kurátor, aki minden bizonnyal a főmágus lesz? És mit tudhat a félvér? Annyi biztos, hogy ő tud a dologről, viszont arról nem, hogy a mélységi is. Mindenesetre hősünk bölcsebbnek látja egyelőre még nem közölni vele az örömhírt sem erről sem a véresküről. Norit ismerve amúgy is csak pillanatok kérdése, hogy mindezt elkotyogja.*
2950. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 14:08:59
Üzenet elküldve: 2025-09-07 14:08:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*A mélységitől egy biccentésre futja csupán, szó már nem jön ki a száján, de nem sérelmezi. Hallotta, hogy maguknak való népség, egymást sem szeretik, nemhogy másokat, de akkor felvetődik a kérdés, hogy mit is keres drága húga közelében? És miért néz rá olyan jelentőségteljesen, amiből lerí, hogy szavak nélkül is képesek egymással kommunikálni? Aggasztó, de már nem lepődik meg azon, hogy kikkel barátkozik Nori. Nem nehéz észrevenni a lány bekötött kezét sem. Ez már egy olyan dolog, ami az ő kitűnő képességét a gondolkodásra is megerőlteti. A lány képes meginni egy zöld varázsitalt akkor is, ha az nem indokolt, most miért hagyja, hogy egy kötés éktelenkedjen rajta? Tán fogyatkozóban van a bájital készlete? Netán erő híján nem képes egy varázslattal eltüntetni a sebesülést? Tán csak arra nem volna megoldása, ha a karját elveszíti, na de az a helyén van. A színtelenség mögött hamar felcsillan az aggodalom.*
- Mi történt a kezeddel? Add csak oda, begyógyítom!
*Nyújtja érte a tenyerét, de nem kezd bele kántálásba, hiszen kivár, hogy mit mond, vagy mit tesz a feketeség.*
- Dehogy rontottál! *Megingatja a fejét, majd mély levegőt vesz. Mégis hogyan mondja el, hogy mit szeretne, ha olyan van mellettük, aki semmiről nem tudhat, de nincs odébb küldve? A látottakból pedig arra tud gondolni a félvér, hogy nem is lesz. Ha rébuszokban kezdene el beszélni, azt pedig Nori teljesen biztos, hogy nem értené, hisz pont a talányok okozták a vesztét, még akkor is, ha visszahozta az élők közé egy démon. Egy próbát azért tesz.*
- Ó, csak volna egy ötletem. A Mágustoronyba szeretnék menni és örülnék, ha velem tartanál. Tudod, amikor az ékszeremről *nyomja meg enyhén a szót* beszéltem a kurátornak, amaz egyből tudta, hogy micsoda. Arra gondoltam, hogy… sokat tanulhatnánk tőle. *Maga sem hiszi el, hogy így kell felvezetnie a tervét.* - Neked sem ártana kissé felfrissíteni az elméd. Nem tudom mennyit gyakorolsz mostanság. *Újra a sebesült kézre mered, hiszen az egy bizonyosság lehet arról is, hogy elfeledte a bűbájt.*
- Hallani, hogy rossz idők következhetnek. Nem árt újat is tanulni.
*Teszi még hozzá, ez már senki számára nem titok, így nem is tesz úgy, mintha az volna. Nem zárja ki egyébként Norennart, legalábbis testtartása nem erről árulkodik, noha hozzá kifejezetten még nem szól.*
*A mélységitől egy biccentésre futja csupán, szó már nem jön ki a száján, de nem sérelmezi. Hallotta, hogy maguknak való népség, egymást sem szeretik, nemhogy másokat, de akkor felvetődik a kérdés, hogy mit is keres drága húga közelében? És miért néz rá olyan jelentőségteljesen, amiből lerí, hogy szavak nélkül is képesek egymással kommunikálni? Aggasztó, de már nem lepődik meg azon, hogy kikkel barátkozik Nori. Nem nehéz észrevenni a lány bekötött kezét sem. Ez már egy olyan dolog, ami az ő kitűnő képességét a gondolkodásra is megerőlteti. A lány képes meginni egy zöld varázsitalt akkor is, ha az nem indokolt, most miért hagyja, hogy egy kötés éktelenkedjen rajta? Tán fogyatkozóban van a bájital készlete? Netán erő híján nem képes egy varázslattal eltüntetni a sebesülést? Tán csak arra nem volna megoldása, ha a karját elveszíti, na de az a helyén van. A színtelenség mögött hamar felcsillan az aggodalom.*
- Mi történt a kezeddel? Add csak oda, begyógyítom!
*Nyújtja érte a tenyerét, de nem kezd bele kántálásba, hiszen kivár, hogy mit mond, vagy mit tesz a feketeség.*
- Dehogy rontottál! *Megingatja a fejét, majd mély levegőt vesz. Mégis hogyan mondja el, hogy mit szeretne, ha olyan van mellettük, aki semmiről nem tudhat, de nincs odébb küldve? A látottakból pedig arra tud gondolni a félvér, hogy nem is lesz. Ha rébuszokban kezdene el beszélni, azt pedig Nori teljesen biztos, hogy nem értené, hisz pont a talányok okozták a vesztét, még akkor is, ha visszahozta az élők közé egy démon. Egy próbát azért tesz.*
- Ó, csak volna egy ötletem. A Mágustoronyba szeretnék menni és örülnék, ha velem tartanál. Tudod, amikor az ékszeremről *nyomja meg enyhén a szót* beszéltem a kurátornak, amaz egyből tudta, hogy micsoda. Arra gondoltam, hogy… sokat tanulhatnánk tőle. *Maga sem hiszi el, hogy így kell felvezetnie a tervét.* - Neked sem ártana kissé felfrissíteni az elméd. Nem tudom mennyit gyakorolsz mostanság. *Újra a sebesült kézre mered, hiszen az egy bizonyosság lehet arról is, hogy elfeledte a bűbájt.*
- Hallani, hogy rossz idők következhetnek. Nem árt újat is tanulni.
*Teszi még hozzá, ez már senki számára nem titok, így nem is tesz úgy, mintha az volna. Nem zárja ki egyébként Norennart, legalábbis testtartása nem erről árulkodik, noha hozzá kifejezetten még nem szól.*
2949. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 13:28:17
Üzenet elküldve: 2025-09-07 13:28:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Mai a saját kulcsát használva könnyedén juthatott be a feketeség otthonába, de arra már az első jelekből rájöhetett, hogy a lány nincs otthon. A bakancsa ugyanis nem volt a bejárat mellett, és a fegyverei sincsenek szétszórva a ház véletlenszerű pontjain. Ami azonban még ennél is jobban bosszanthatja a fél-elf lányt, az az, hogy a keresett gyémánttömböt sem találhatja sehol. Sem az ágy alatt, sem máshol. Nori csupán a szokásosnál is nagyobb rendetlenséget hagyta maga mögött a rengeteg növénnyel, mosatlan edénnyel az asztalon, a fürdő előtt csillogó víztócsával és a széttúrt ággyal, melyről lustán ásítva mered rá gülü, sárga szemeivel a csapzott macska, aki csupán nemrég száradt meg a fürdetés után. A szobában csak a régi, lándzsával átszúrt vért hánykolódik a fal mellett, az új nincs ott, így, ha másból nem, Mai ebből már biztos lehet benne, hogy Nori elment valahová és magával vitte a szívet is.
Szerencsére még semmiféle eszement ötlet megvalósításába nem vágott bele, azon kívül, hogy az intelmek ellenére már elárulta valakinek a furcsa tárgy létezését. Így hát, miután Mai már jól ismerheti a feketeséget és a kedvenc helyeit a városban, a tisztásra érve megnyugodhat, mikor megpillantja őt Norennar társaságában, aki épp az egyik fehér fagyöngyért nyúl, miután megmagyarázta neki, hogy az a mosolymennyiség, melyet megenged magának, épp elég. Figyeli, ahogy a harctól megkeményedett ujjak ráfognak az apró gyöngyre, minek következtében a mélységi egy álomvilágban találhatja magát. Neki fogalma sincs róla, hogy mi történik vele, vagy, hogy milyen álmot lát pontosan, csupán a hirtelen hátrahőkölésből és az azt követő szavakból tudna arra következtetni, hogy nem egy kellemes élményben lehetett része. Ám, hogy mit suttog neki a másik, azt elsőre talán nem is érti rendesen, válaszolni rá pedig nincs is rá lehetősége, mert egy ismeretlen hang töri meg a közös magányukat.*
- Mai! *Örül meg barátjának, az elhangzott névből pedig Norennar is tudhatja, hogy ő az, akit többször is említett már neki a lakásban. Norennar akkor azt mondta, fogalma sincs, ki az a Mai, hát most már tudhatja: ő. A kezdeti örömét azonban rögtön lelombozza a félvér lány érzelemmentes tekintete, na meg az ismerősen megfogalmazott mondat. Ha Mai komolyan beszélni akar vele, akkor joggal érezheti úgy, hogy valami rosszat csinált, amiért haragudni fognak rá.*
- Miről? *Figyeli néhány pillanatig a jól ismert, jégkék szempárt, majd felpillant Norennarra. Kérdés nélkül nem tudja megállapítani, hogy mit üzennek a sötételf szemei, így választ sem kap rá, de nem is küldi el őt, nem húzódik tőle távolabb. Nem akarja, hogy elmenjen.*
- Valami baj van? Elrontottam valamit? *Találgat, pedig biztos lehet benne, hogy ha Mairól van szó, nem sokáig marad majd titok, hogy mit is szeretne tőle pontosan. Ha Mai figyelmes, akkor mindeközben feltűnhet neki, hogy Nori jobb tenyere szorosan be van kötve, ami további gyanakvásra és aggodalomra adhat okot.*
*Mai a saját kulcsát használva könnyedén juthatott be a feketeség otthonába, de arra már az első jelekből rájöhetett, hogy a lány nincs otthon. A bakancsa ugyanis nem volt a bejárat mellett, és a fegyverei sincsenek szétszórva a ház véletlenszerű pontjain. Ami azonban még ennél is jobban bosszanthatja a fél-elf lányt, az az, hogy a keresett gyémánttömböt sem találhatja sehol. Sem az ágy alatt, sem máshol. Nori csupán a szokásosnál is nagyobb rendetlenséget hagyta maga mögött a rengeteg növénnyel, mosatlan edénnyel az asztalon, a fürdő előtt csillogó víztócsával és a széttúrt ággyal, melyről lustán ásítva mered rá gülü, sárga szemeivel a csapzott macska, aki csupán nemrég száradt meg a fürdetés után. A szobában csak a régi, lándzsával átszúrt vért hánykolódik a fal mellett, az új nincs ott, így, ha másból nem, Mai ebből már biztos lehet benne, hogy Nori elment valahová és magával vitte a szívet is.
Szerencsére még semmiféle eszement ötlet megvalósításába nem vágott bele, azon kívül, hogy az intelmek ellenére már elárulta valakinek a furcsa tárgy létezését. Így hát, miután Mai már jól ismerheti a feketeséget és a kedvenc helyeit a városban, a tisztásra érve megnyugodhat, mikor megpillantja őt Norennar társaságában, aki épp az egyik fehér fagyöngyért nyúl, miután megmagyarázta neki, hogy az a mosolymennyiség, melyet megenged magának, épp elég. Figyeli, ahogy a harctól megkeményedett ujjak ráfognak az apró gyöngyre, minek következtében a mélységi egy álomvilágban találhatja magát. Neki fogalma sincs róla, hogy mi történik vele, vagy, hogy milyen álmot lát pontosan, csupán a hirtelen hátrahőkölésből és az azt követő szavakból tudna arra következtetni, hogy nem egy kellemes élményben lehetett része. Ám, hogy mit suttog neki a másik, azt elsőre talán nem is érti rendesen, válaszolni rá pedig nincs is rá lehetősége, mert egy ismeretlen hang töri meg a közös magányukat.*
- Mai! *Örül meg barátjának, az elhangzott névből pedig Norennar is tudhatja, hogy ő az, akit többször is említett már neki a lakásban. Norennar akkor azt mondta, fogalma sincs, ki az a Mai, hát most már tudhatja: ő. A kezdeti örömét azonban rögtön lelombozza a félvér lány érzelemmentes tekintete, na meg az ismerősen megfogalmazott mondat. Ha Mai komolyan beszélni akar vele, akkor joggal érezheti úgy, hogy valami rosszat csinált, amiért haragudni fognak rá.*
- Miről? *Figyeli néhány pillanatig a jól ismert, jégkék szempárt, majd felpillant Norennarra. Kérdés nélkül nem tudja megállapítani, hogy mit üzennek a sötételf szemei, így választ sem kap rá, de nem is küldi el őt, nem húzódik tőle távolabb. Nem akarja, hogy elmenjen.*
- Valami baj van? Elrontottam valamit? *Találgat, pedig biztos lehet benne, hogy ha Mairól van szó, nem sokáig marad majd titok, hogy mit is szeretne tőle pontosan. Ha Mai figyelmes, akkor mindeközben feltűnhet neki, hogy Nori jobb tenyere szorosan be van kötve, ami további gyanakvásra és aggodalomra adhat okot.*
2948. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 12:39:21
Üzenet elküldve: 2025-09-07 12:39:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Norennar egy pillanatra sem mozdul el az Álomfűz mellől, mikor meghallja a lány megjegyzését. Ugyanúgy áll, ahogy eddig: kissé oldalra dőlve, egyik lába előrébb, kezei lazán, de készen a teste mellett, tekintete változatlanul a fehéren derengő gyöngyökön pihen. A napfény áttör a lombok résein, megcsillan a haján és az arcélén, de úgy tűnik, nem zavarja. A szája sarkában halvány, alig észrevehető félmosoly jelenik meg. A válasza száraz, de nem barátságtalan.*
- Sosem mosolygok „többet”. És kevesebbet se. Mindig pontosan annyit mosolygok, amennyi indokolt a részemről.
* A belső lassúság, amit a Cyrold szőtt rá, mintha az egész világ ritmusát elnyomná körülötte. Csak a fa, csak az a fehéren derengő gyöngysor, mintha bármi más eltűnne. A mélyben valami mozdul benne. Amikor legutóbb itt járt, csak figyelte őket, most viszont mintha húzná valami. Egy ösztön, vagy tán a gyermeki kíváncsiság. Nem tudni.
Jobbján lassan lecsúsztatja a kesztyűt, majd csupasz ujjait megmozgatja, hogy megbizonyosodjon a mozdulat biztoságáról. A tekintete végig a kiválasztott gyöngyön pihen, de nem tudná megmondani, miért pont azt. A keze lassan emelkedni kezd, mintha a mozdulat súlya érezhető lenne a levegőn is. Az ujjai egy pillanatra megállnak a levegőben a fehéren derengő gyöngy előtt. Hezitál. Maga sem érti miért, de végül megérinti. Két ujj közé zárja a gömböt, és abban a pillanatban a világ elhallgat.
A csend nem természetes. Még a levelek nesze is megszűnik, és egy másik valóság nyúlik elé.
Egy szűk faházikó. Meleg van odabent, a levegőben lassan kering a kandalló parazsának füstje és valami fűszeres, ismerős illat. Norennar egy ágyban fekszik, takaróval betakarva, teste idegennek tűnik: kicsi, puha és gyenge. Bőre világosabb, az ujjai aprók és simák, nem azok, amelyeket ismer. Az izmai sem engedelmeskednek úgy, mint szoktak. A falak faborításúak, néhol megrepedezett gerendák húzódnak, az ablakban áttetsző, sárgás üveg tompítja a napfényt.
Orrába lassan bekúszik a frissen készülő leves illata. Édes, telt, meleg, mint valami régi emlék, amit már elfelejtett volna, de most újra érzi. Elnehezül tőle a teste, a végtagjai mély pihenésre vágynak. Mintha minden rendben volna.
A kandalló előtt egy nő áll. Hátulról látja: hosszú, aranyló haj, tökéletesen egyenes, rendezett fürtökben omlik le a hátán. Karcsú termete könnyed mozdulatokkal hajol a fazék fölé, amit fakanállal keverget, és közben halk, megnyugtató neszeket ad ki az edény. Semmit nem szól, mégis minden mozdulatából nyugalom és gondoskodás árad. Aztán lassan megfordul.
Az arca derűs. Szelíd és gyönyörű, elf vonásokkal és ehhez mérten hosszú fülekkel. A szeme csillog, ajkain mosoly játszik. Norennar érzi, ahogy ez a mosoly áthatja az egész álomvilágot, mintha a napfény sem tudna így melengetni. Előtte áll az, aki egyszer talán vigyázott rá. A nő mondani akar valamit, ajkai mozognak, de Norennar nem hallja a szavakat. Mintha víz alól szólna hozzá, vagy mintha sosem ismerte volna a nyelvet, amelyen beszél. Csak nézi a mozdulatot, próbálja megérteni, mit jelenthet.
Aztán nyikordul az ajtó. Lassú, hosszú hang, mintha valami nehéz tárgyat mozdítottak volna meg. A fény elvág egy sávot a padlón, ahogy kinyílik, és a ház küszöbén egy alak jelenik meg.
Fehér haja válláig ér, durván vágott tincsekben hullik a homlokába. A vállai szélesek, teste hatalmas, de mintha árnyékként mozdulna. A karjain sötét tetoválások kígyóznak, idegen minták, amiket a fiú nem tud megfejteni. A szeme vörös. Nem egyszerűen világos, nem is sötét, egyenesen izzik benne valami ősi, fenyegető tűz. A tekintete egyenesen Norennarra tapad, de nem mozdul azonnal.
Majd belép. A mozdulata határozott, túl gyors, túl hangtalan. Nem kiált, nem beszél, csak hirtelen ott terem a nő mögött. Kezeit kinyújtja, és a nő nyaka köré fonja. Szorítja. A nő szemei tágra nyílnak, ajka nyílik, mintha kiáltani akarna, de hang nem jön. Norennar nézi, megkövülten, kicsiny teste meg sem moccan. Próbálna mozdulni, de a tagjai nem engedelmeskednek. Sem futni, sem kiáltani nem tud, csak látni. A szorítás egyre erősebb, az asszony arca eltorzul, míg a fehér hajú lény végig őt figyeli.
És ahogy nézi, valami ráismerés költözik Norennar elméjébe. Ez nem idegen. Ez nem is démon. Ez… túl ismerős. Túlságosan. És ettől válik igazán rémálommá az álom.
Mire levegőt vesz, már a tisztás csendje fogadja újra. Azonnal hátrahőköl, mintha a fa tüzesen égette volna meg. A gyöngyről elrántott keze a mellkasához szorul, másik keze is ráfog, mintha testi valójában is védekeznie kellene. Szemei a gyöngyre szegeződnek, arcán gyűlölet és döbbenet. Lassan, hosszan fújja ki a levegőt, s csak akkor engedi le a kezeit, amikor már biztos benne, hogy ura önmagának. A gyöngyöt még nézi egy hosszú másodpercig, aztán suttogja.*
- Igazad van… Tényleg ijesztő…
*A következő pillanatban egy hang töri meg a pillanat csendjét. Norennar megtorpanás nélkül fordul meg. Mozdulata gyorsabb, mint ahogy az elméje utolérhetné. A szédülés csak egy pillanatra suhan át rajta, de a teste fegyelmezett: nem mutatja ennek jelét. Tekintete a jövevényre szegeződik.
Egy félvér közeledik, mélyfekete lovát vezetve, a mozdulatai pontosak, a tartása nyugodt. Norennar szemöldöke alig láthatóan mozdul, miközben a jövevényt végigméri. Tekintve, hogy a két nő ismeri egymást, így Norennar levonja az egyértelműnek tűnő következtetést. Mégpedig azt, hogy a félvér valószínűleg az oly sokat emlegetett Mai.
A nő köszön. Norennar hallgat, csupán egy bólintással felel, miközben a másik tekintetét fogadja. Az ezt követő szavak nem neki szólnak, így a mélységi kérdőn Norira pillant. Egyetlen néma kérdés van csupán a tekintetében: Menjek el?*
*Norennar egy pillanatra sem mozdul el az Álomfűz mellől, mikor meghallja a lány megjegyzését. Ugyanúgy áll, ahogy eddig: kissé oldalra dőlve, egyik lába előrébb, kezei lazán, de készen a teste mellett, tekintete változatlanul a fehéren derengő gyöngyökön pihen. A napfény áttör a lombok résein, megcsillan a haján és az arcélén, de úgy tűnik, nem zavarja. A szája sarkában halvány, alig észrevehető félmosoly jelenik meg. A válasza száraz, de nem barátságtalan.*
- Sosem mosolygok „többet”. És kevesebbet se. Mindig pontosan annyit mosolygok, amennyi indokolt a részemről.
* A belső lassúság, amit a Cyrold szőtt rá, mintha az egész világ ritmusát elnyomná körülötte. Csak a fa, csak az a fehéren derengő gyöngysor, mintha bármi más eltűnne. A mélyben valami mozdul benne. Amikor legutóbb itt járt, csak figyelte őket, most viszont mintha húzná valami. Egy ösztön, vagy tán a gyermeki kíváncsiság. Nem tudni.
Jobbján lassan lecsúsztatja a kesztyűt, majd csupasz ujjait megmozgatja, hogy megbizonyosodjon a mozdulat biztoságáról. A tekintete végig a kiválasztott gyöngyön pihen, de nem tudná megmondani, miért pont azt. A keze lassan emelkedni kezd, mintha a mozdulat súlya érezhető lenne a levegőn is. Az ujjai egy pillanatra megállnak a levegőben a fehéren derengő gyöngy előtt. Hezitál. Maga sem érti miért, de végül megérinti. Két ujj közé zárja a gömböt, és abban a pillanatban a világ elhallgat.
A csend nem természetes. Még a levelek nesze is megszűnik, és egy másik valóság nyúlik elé.
Egy szűk faházikó. Meleg van odabent, a levegőben lassan kering a kandalló parazsának füstje és valami fűszeres, ismerős illat. Norennar egy ágyban fekszik, takaróval betakarva, teste idegennek tűnik: kicsi, puha és gyenge. Bőre világosabb, az ujjai aprók és simák, nem azok, amelyeket ismer. Az izmai sem engedelmeskednek úgy, mint szoktak. A falak faborításúak, néhol megrepedezett gerendák húzódnak, az ablakban áttetsző, sárgás üveg tompítja a napfényt.
Orrába lassan bekúszik a frissen készülő leves illata. Édes, telt, meleg, mint valami régi emlék, amit már elfelejtett volna, de most újra érzi. Elnehezül tőle a teste, a végtagjai mély pihenésre vágynak. Mintha minden rendben volna.
A kandalló előtt egy nő áll. Hátulról látja: hosszú, aranyló haj, tökéletesen egyenes, rendezett fürtökben omlik le a hátán. Karcsú termete könnyed mozdulatokkal hajol a fazék fölé, amit fakanállal keverget, és közben halk, megnyugtató neszeket ad ki az edény. Semmit nem szól, mégis minden mozdulatából nyugalom és gondoskodás árad. Aztán lassan megfordul.
Az arca derűs. Szelíd és gyönyörű, elf vonásokkal és ehhez mérten hosszú fülekkel. A szeme csillog, ajkain mosoly játszik. Norennar érzi, ahogy ez a mosoly áthatja az egész álomvilágot, mintha a napfény sem tudna így melengetni. Előtte áll az, aki egyszer talán vigyázott rá. A nő mondani akar valamit, ajkai mozognak, de Norennar nem hallja a szavakat. Mintha víz alól szólna hozzá, vagy mintha sosem ismerte volna a nyelvet, amelyen beszél. Csak nézi a mozdulatot, próbálja megérteni, mit jelenthet.
Aztán nyikordul az ajtó. Lassú, hosszú hang, mintha valami nehéz tárgyat mozdítottak volna meg. A fény elvág egy sávot a padlón, ahogy kinyílik, és a ház küszöbén egy alak jelenik meg.
Fehér haja válláig ér, durván vágott tincsekben hullik a homlokába. A vállai szélesek, teste hatalmas, de mintha árnyékként mozdulna. A karjain sötét tetoválások kígyóznak, idegen minták, amiket a fiú nem tud megfejteni. A szeme vörös. Nem egyszerűen világos, nem is sötét, egyenesen izzik benne valami ősi, fenyegető tűz. A tekintete egyenesen Norennarra tapad, de nem mozdul azonnal.
Majd belép. A mozdulata határozott, túl gyors, túl hangtalan. Nem kiált, nem beszél, csak hirtelen ott terem a nő mögött. Kezeit kinyújtja, és a nő nyaka köré fonja. Szorítja. A nő szemei tágra nyílnak, ajka nyílik, mintha kiáltani akarna, de hang nem jön. Norennar nézi, megkövülten, kicsiny teste meg sem moccan. Próbálna mozdulni, de a tagjai nem engedelmeskednek. Sem futni, sem kiáltani nem tud, csak látni. A szorítás egyre erősebb, az asszony arca eltorzul, míg a fehér hajú lény végig őt figyeli.
És ahogy nézi, valami ráismerés költözik Norennar elméjébe. Ez nem idegen. Ez nem is démon. Ez… túl ismerős. Túlságosan. És ettől válik igazán rémálommá az álom.
Mire levegőt vesz, már a tisztás csendje fogadja újra. Azonnal hátrahőköl, mintha a fa tüzesen égette volna meg. A gyöngyről elrántott keze a mellkasához szorul, másik keze is ráfog, mintha testi valójában is védekeznie kellene. Szemei a gyöngyre szegeződnek, arcán gyűlölet és döbbenet. Lassan, hosszan fújja ki a levegőt, s csak akkor engedi le a kezeit, amikor már biztos benne, hogy ura önmagának. A gyöngyöt még nézi egy hosszú másodpercig, aztán suttogja.*
- Igazad van… Tényleg ijesztő…
*A következő pillanatban egy hang töri meg a pillanat csendjét. Norennar megtorpanás nélkül fordul meg. Mozdulata gyorsabb, mint ahogy az elméje utolérhetné. A szédülés csak egy pillanatra suhan át rajta, de a teste fegyelmezett: nem mutatja ennek jelét. Tekintete a jövevényre szegeződik.
Egy félvér közeledik, mélyfekete lovát vezetve, a mozdulatai pontosak, a tartása nyugodt. Norennar szemöldöke alig láthatóan mozdul, miközben a jövevényt végigméri. Tekintve, hogy a két nő ismeri egymást, így Norennar levonja az egyértelműnek tűnő következtetést. Mégpedig azt, hogy a félvér valószínűleg az oly sokat emlegetett Mai.
A nő köszön. Norennar hallgat, csupán egy bólintással felel, miközben a másik tekintetét fogadja. Az ezt követő szavak nem neki szólnak, így a mélységi kérdőn Norira pillant. Egyetlen néma kérdés van csupán a tekintetében: Menjek el?*
2947. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:37:02
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:37:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1207
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek + a Mai//
*Épp eleget gyötrődött ahhoz, hogy rájöjjön, nem lesz képes csak úgy szemet hunyni és várni a csodára. Csak nézi a gyerekeket a reggeli közben és nem tud másra gondolni, mint arra, hogy nem teheti meg, hogy nem védi meg őket, ha kell annak árán, hogy kedvenc féltestvérérét egy időre elaltatja, míg megkaparintja a gyémánttömbbe zárt szívet. Persze ez amolyan utolsó eshetőség, karizmáját és a másik szeretetét kihasználva tán rábírja arra, hogy egyszerűen csak tartson vele a Mágustoronyba. Lázas készülődésbe kezd, s mindent összekészít, amire szüksége lehet a Mágustoronyban. Mintha ezzel eldöntené azt is, hogy teljes bizonyossággal sikerre viszi a tervét és ehhez semmiféle kétely nem férhet. A lakásban nem találja meg a feketeséget, ami kissé bosszantja, mert amaz képes és valami elborult ötlete révén elvitte valahová máshová a varázstárgyat. Merthogy ügyelve a rendre, nem volt rest átkutatni annak otthonát. Kulcsa természetesen van hozzá, az erkölcsök pedig háttérbe szorulnak, ha a gyermekei védelme a cél. De még mielőtt igazi következtetéseket vonna le, nekiiramodik és felderíti a helyeket, ahová a lány járni szokott. Nem meglepő, hogy az első ötlete a tisztás, s az sem, hogy ott látja meg a fűz körül. A gyöngyök látványa mosolyt csal az arcára. Amolyan bárgyú félét, hiszen eszébe jut, hogy mit is terveztek itt Inttel. Hamar leolvad viszont, amikor kiszúr valami sötét alakot a nő mellett. Olyan sötét, hogy nem is csodálkozik azon, hogy vele barátkozik. Sok köze nem volt még mélységihez, de nem bízik most senkiben, így kellő tartással lép közelebb, szárán vezetve Borsot, az ében lovát. Nem rejti el fegyvereit persze, amit használni sem tud. Az utazóruhája is árulkodó; le sem tagadhatná, hogy felveti a pénz, noha szerinte egy nadrágban ez semelyik nőről nem mondható el, annyira borzalmas egy viselet. De a funkcióját betölti. *
- Nori! *Szólal meg. Tekintete nem barátságtalan, de nélkülözi az érzelmeket. Ez persze az idegennek szól.*
- Jó napot! *Méri végig a férfit.*
- Elnézést, hogy így rátok török, de szeretnék veled beszélni. Kerestelek otthon, de nem találtalak, reméltem, hogy itt igen.
*Épp eleget gyötrődött ahhoz, hogy rájöjjön, nem lesz képes csak úgy szemet hunyni és várni a csodára. Csak nézi a gyerekeket a reggeli közben és nem tud másra gondolni, mint arra, hogy nem teheti meg, hogy nem védi meg őket, ha kell annak árán, hogy kedvenc féltestvérérét egy időre elaltatja, míg megkaparintja a gyémánttömbbe zárt szívet. Persze ez amolyan utolsó eshetőség, karizmáját és a másik szeretetét kihasználva tán rábírja arra, hogy egyszerűen csak tartson vele a Mágustoronyba. Lázas készülődésbe kezd, s mindent összekészít, amire szüksége lehet a Mágustoronyban. Mintha ezzel eldöntené azt is, hogy teljes bizonyossággal sikerre viszi a tervét és ehhez semmiféle kétely nem férhet. A lakásban nem találja meg a feketeséget, ami kissé bosszantja, mert amaz képes és valami elborult ötlete révén elvitte valahová máshová a varázstárgyat. Merthogy ügyelve a rendre, nem volt rest átkutatni annak otthonát. Kulcsa természetesen van hozzá, az erkölcsök pedig háttérbe szorulnak, ha a gyermekei védelme a cél. De még mielőtt igazi következtetéseket vonna le, nekiiramodik és felderíti a helyeket, ahová a lány járni szokott. Nem meglepő, hogy az első ötlete a tisztás, s az sem, hogy ott látja meg a fűz körül. A gyöngyök látványa mosolyt csal az arcára. Amolyan bárgyú félét, hiszen eszébe jut, hogy mit is terveztek itt Inttel. Hamar leolvad viszont, amikor kiszúr valami sötét alakot a nő mellett. Olyan sötét, hogy nem is csodálkozik azon, hogy vele barátkozik. Sok köze nem volt még mélységihez, de nem bízik most senkiben, így kellő tartással lép közelebb, szárán vezetve Borsot, az ében lovát. Nem rejti el fegyvereit persze, amit használni sem tud. Az utazóruhája is árulkodó; le sem tagadhatná, hogy felveti a pénz, noha szerinte egy nadrágban ez semelyik nőről nem mondható el, annyira borzalmas egy viselet. De a funkcióját betölti. *
- Nori! *Szólal meg. Tekintete nem barátságtalan, de nélkülözi az érzelmeket. Ez persze az idegennek szól.*
- Jó napot! *Méri végig a férfit.*
- Elnézést, hogy így rátok török, de szeretnék veled beszélni. Kerestelek otthon, de nem találtalak, reméltem, hogy itt igen.
2946. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 10:52:50
Üzenet elküldve: 2025-09-07 10:52:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Minél közelebb áll az Álomfűzhöz, az annál magasztosabbnak tűnik, ahogy fölé tornyosul a lombjaival, míg a rajta fehér, derengő fényben játszadozó gyöngyök valóban valamiféle álom hangulatát adják az egész jelenségnek. Felemeli a fejét, mintha tekintetével a fa legtetejét keresné. Nem nyúl hozzá sem a levelekhez, sem a gyöngyökhöz, csak bámulja egy ideig a fát, majd visszafordul Norennar felé.*
- Akkor nem is vagy magányos. Jó neked. Remélem, hogy az ő társaságában azért többet mosolyogsz. *Hümment egyet. Ő keresné magán a férfi pillantását, de nem találja, helyette a tekintete követi a másikét a fűz irányába, figyeli, ahogy Norennar is közelebb lép hozzá. A kérdést hallva pedig rövid ideig hallgat, majd megszólal.*
- Igen, tényleg. Nem tudom, miféle varázslat lehet. *Kezével az egyik gyöngy felé nyúl, de az utolsó pillanatban visszahúzza ujjait, mintha valamiért most mégsem akarna álmokat látni. Mintha félne tőlük*
- Számomra, kicsit ijesztő. Nem tudhatod, hogy melyik, milyen álmot rejt. Nem biztos, hogy mindet látni akarnád, de kipróbálhatod. Csak hozzá kell érned az egyik ilyen fehér izéhez, és már látni is fogod. *Teljesen leengedi a kezét, nem, most nem akar semmiféle álomba csöppenni, mert a valóságot sem érzi annyira szörnyűnek, mint amilyen lehetne. Norennart figyeli, hogy mihez kezd most. Megérinti-e az egyik gyöngyöt vagy ő is hagyja, hogy az általa őrzött álmok a fa titkai maradjanak? Bárhogy is dönt a sötételf, a feketeség előtte még újra megszólal.*
- Csak ne szakítsd le! Mert akkor sírni fog a fa. *Társa számára egyértelmű lehet, hogy honnan tudja a lány mindezt. Ő már elkövette ezt a gonoszságot, szakított már le álmot az Álomfűzről, s ami akkor történt, az legalább olyan hihetetlen volt, mint maga a jelenség az apró gömbökbe zárt történetekkel.
Ezt követően többet már nem szól, hagyja, hogy Norennar csendben élhesse meg a pillanatot, legyen az egy álom, vagy csak a tisztás végtelen nyugalma, melyet a hely minden látogatója át tud érezni, és még csak az sem kell, hogy furcsa növények még furcsább hatásaival segítsenek rá.*
*Minél közelebb áll az Álomfűzhöz, az annál magasztosabbnak tűnik, ahogy fölé tornyosul a lombjaival, míg a rajta fehér, derengő fényben játszadozó gyöngyök valóban valamiféle álom hangulatát adják az egész jelenségnek. Felemeli a fejét, mintha tekintetével a fa legtetejét keresné. Nem nyúl hozzá sem a levelekhez, sem a gyöngyökhöz, csak bámulja egy ideig a fát, majd visszafordul Norennar felé.*
- Akkor nem is vagy magányos. Jó neked. Remélem, hogy az ő társaságában azért többet mosolyogsz. *Hümment egyet. Ő keresné magán a férfi pillantását, de nem találja, helyette a tekintete követi a másikét a fűz irányába, figyeli, ahogy Norennar is közelebb lép hozzá. A kérdést hallva pedig rövid ideig hallgat, majd megszólal.*
- Igen, tényleg. Nem tudom, miféle varázslat lehet. *Kezével az egyik gyöngy felé nyúl, de az utolsó pillanatban visszahúzza ujjait, mintha valamiért most mégsem akarna álmokat látni. Mintha félne tőlük*
- Számomra, kicsit ijesztő. Nem tudhatod, hogy melyik, milyen álmot rejt. Nem biztos, hogy mindet látni akarnád, de kipróbálhatod. Csak hozzá kell érned az egyik ilyen fehér izéhez, és már látni is fogod. *Teljesen leengedi a kezét, nem, most nem akar semmiféle álomba csöppenni, mert a valóságot sem érzi annyira szörnyűnek, mint amilyen lehetne. Norennart figyeli, hogy mihez kezd most. Megérinti-e az egyik gyöngyöt vagy ő is hagyja, hogy az általa őrzött álmok a fa titkai maradjanak? Bárhogy is dönt a sötételf, a feketeség előtte még újra megszólal.*
- Csak ne szakítsd le! Mert akkor sírni fog a fa. *Társa számára egyértelmű lehet, hogy honnan tudja a lány mindezt. Ő már elkövette ezt a gonoszságot, szakított már le álmot az Álomfűzről, s ami akkor történt, az legalább olyan hihetetlen volt, mint maga a jelenség az apró gömbökbe zárt történetekkel.
Ezt követően többet már nem szól, hagyja, hogy Norennar csendben élhesse meg a pillanatot, legyen az egy álom, vagy csak a tisztás végtelen nyugalma, melyet a hely minden látogatója át tud érezni, és még csak az sem kell, hogy furcsa növények még furcsább hatásaival segítsenek rá.*
2945. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-07 09:45:30
Üzenet elküldve: 2025-09-07 09:45:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A lányra pillant, aztán újra a fára. A levelek lomha, halk mozgása követi a gyenge légmozgást, árnyékuk itt-ott megrezzen az ágak közt. A fény pont annyira szűrődik át, hogy nem vakít, de érezteti jelenlétét a bőrön. A lány hangját hallva oldalra fordítja a fejét, de nem válaszol rögtön. Előbb az égre pillant, a kék mindenségre, nem is a napra, ám a sárga tűzgolyó így is égeti a sötéthez szokott szemeit. Az arcizmai megfeszül egy pillanatra, hunyorog, de nem hunyja be a szemét. Csak bólint egy alig észrevehetőt, majd megszólal.*
- Ezzel az állásponttal egyet tudok érteni.
*Nem tesz hozzá többet. A fű alatt roppan egy gally, ahogy lép egyet előre, majd a lányra pillant, aki közben már a világítótoronyról beszél. Norennar nem siet a válasszal.
A történet nyomán először csak az ujjai mozdulnak, egy pillanatra megtartja pipáját kezében, hüvelykujja végigsimít a faragott szár élén, aztán egyik lábával kissé hátrébb lép, hogy stabilabban álljon, és a jobb kezét kifordítva a pipa fejét lefelé fordítja. Enyhén megütögeti a fa nyakrészt a bal tenyere tövénél, majd kétszer-háromszor határozottan megkocogtatja a tölcsért a cipője talpához. A füstölés utolsó nyoma, egy apró, még meleg széndarab koppanva esik a földre, majd szétporlad a smaragdzöld fűszálak között. A hamu finoman pereg utána, s a levegőben egy pillanatra fanyar, kesernyés illat keveredik a nyárvégi gyep zöld szagával.
Norennar szemöldöke enyhén összevonódik, míg figyeli, nem maradt-e parázs odabent. Ezután hüvelyk- és mutatóujja közé fogja a pipát, és ujjbeggyel kisöpri a maradék pernyét a tölcsér faláról. Végül ujjait a köpenyébe törli, pipáját pedig zsebre vágja.*
- Ott mondjuk történetesen még nem jártam. *Szól halkan, vállát megvonva.* - De elhiszem, hogy jó ott.
*Szavai inkább a fának szólnak, mint a lánynak. A közelében marad, de nem lép be a függönyön túlra. Inkább csak figyeli, ahogy a másik közelebb megy, a levelek szélét megérinti, vagy csak a tekintetével simítja végig a gyöngyöket. Norennar szeme is a fehér, derengő gömbökre tapad.
A lány kérdésére Norennar nem felel azonnal. Csak egy halvány, reflexszerű mosoly jelenik meg az arcán, aztán egy sóhaj követi, alig hallható, inkább csak a mellkas mozdulása árulkodik róla.*
- A legrégebbi. *Mondja végül.* - Illetve... több is mint barát.
*A tekintete nem keresi Noriét, inkább a fa felé néz, a gyöngyök felé. Egy apró mozdulattal megigazítja a kabátja hajtókáját, aztán egy lépéssel közelebb lép a fűzhöz, de még nem érinti meg. Norennar fejét kissé oldalra dönti, egy pillanatra lehunyja a szemét, mintha figyelni próbálna valami távoli zajt, majd kinyitja újra és a fagyöngyökre néz.*
- Tényleg álmokat őriznek?
*A lányra pillant, aztán újra a fára. A levelek lomha, halk mozgása követi a gyenge légmozgást, árnyékuk itt-ott megrezzen az ágak közt. A fény pont annyira szűrődik át, hogy nem vakít, de érezteti jelenlétét a bőrön. A lány hangját hallva oldalra fordítja a fejét, de nem válaszol rögtön. Előbb az égre pillant, a kék mindenségre, nem is a napra, ám a sárga tűzgolyó így is égeti a sötéthez szokott szemeit. Az arcizmai megfeszül egy pillanatra, hunyorog, de nem hunyja be a szemét. Csak bólint egy alig észrevehetőt, majd megszólal.*
- Ezzel az állásponttal egyet tudok érteni.
*Nem tesz hozzá többet. A fű alatt roppan egy gally, ahogy lép egyet előre, majd a lányra pillant, aki közben már a világítótoronyról beszél. Norennar nem siet a válasszal.
A történet nyomán először csak az ujjai mozdulnak, egy pillanatra megtartja pipáját kezében, hüvelykujja végigsimít a faragott szár élén, aztán egyik lábával kissé hátrébb lép, hogy stabilabban álljon, és a jobb kezét kifordítva a pipa fejét lefelé fordítja. Enyhén megütögeti a fa nyakrészt a bal tenyere tövénél, majd kétszer-háromszor határozottan megkocogtatja a tölcsért a cipője talpához. A füstölés utolsó nyoma, egy apró, még meleg széndarab koppanva esik a földre, majd szétporlad a smaragdzöld fűszálak között. A hamu finoman pereg utána, s a levegőben egy pillanatra fanyar, kesernyés illat keveredik a nyárvégi gyep zöld szagával.
Norennar szemöldöke enyhén összevonódik, míg figyeli, nem maradt-e parázs odabent. Ezután hüvelyk- és mutatóujja közé fogja a pipát, és ujjbeggyel kisöpri a maradék pernyét a tölcsér faláról. Végül ujjait a köpenyébe törli, pipáját pedig zsebre vágja.*
- Ott mondjuk történetesen még nem jártam. *Szól halkan, vállát megvonva.* - De elhiszem, hogy jó ott.
*Szavai inkább a fának szólnak, mint a lánynak. A közelében marad, de nem lép be a függönyön túlra. Inkább csak figyeli, ahogy a másik közelebb megy, a levelek szélét megérinti, vagy csak a tekintetével simítja végig a gyöngyöket. Norennar szeme is a fehér, derengő gömbökre tapad.
A lány kérdésére Norennar nem felel azonnal. Csak egy halvány, reflexszerű mosoly jelenik meg az arcán, aztán egy sóhaj követi, alig hallható, inkább csak a mellkas mozdulása árulkodik róla.*
- A legrégebbi. *Mondja végül.* - Illetve... több is mint barát.
*A tekintete nem keresi Noriét, inkább a fa felé néz, a gyöngyök felé. Egy apró mozdulattal megigazítja a kabátja hajtókáját, aztán egy lépéssel közelebb lép a fűzhöz, de még nem érinti meg. Norennar fejét kissé oldalra dönti, egy pillanatra lehunyja a szemét, mintha figyelni próbálna valami távoli zajt, majd kinyitja újra és a fagyöngyökre néz.*
- Tényleg álmokat őriznek?
2944. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-06 23:27:35
Üzenet elküldve: 2025-09-06 23:27:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Nori az említett sárkányokat is megszégyenítő módon eregeti a füstöt, miközben egyelőre még céltalanul járják a Polgárnegyed utcáit. Nem tehet róla, igényli azt a mesterséges csendet, melyet a növény jótékony hatása generál az elméjében. Persze, tudja, hogy nem lehet túl mohó, különben könnyen abba az állapotba kerülhet, melyben Norennar találta őt látogatása elején. Bár tény, hogy hívogatja az a szép világ, ahol a problémák megszűnnek létezni, de a hírt, mellyel a sötételf érkezett az orkokról meg mindenről, még ő is képes olyan komolyan venni, hogy tudja, most nem teheti meg, hogy örökre ebbe a látszatvilágba menekül.
Hogy céltalan bolyongásuknak elejét vegye, eszébe jut a tisztás és az ott magasodó Álomfűz, melyet szívesen megmutatna barátjának, de hamar kiderül, hogy már látta.*
- Tényleg? Én azt hittem, magányos vándor vagy. *Utal vissza első találkozójuk emlékére, de utána már ő is csendben gyalogol a tisztás irányába, melyhez először át kell vágniuk a Piactéren, amihez viszont már annyira nincs sok kedve. Túl sokan vannak ott, túl hangosak, és ez valamelyest tönkreteszi a nyugalmát, amin nem segít az sem, hogy néhány pillanatra még Norennart is szem elől téveszti.
Megváltásként éri aztán, ahogy a tisztásra érve megszűnik a nyüzsgés zaja, szerencsére még azelőtt, hogy túlzottan megfájdult volna tőle a feje. Amint elérik a fákkal körülölelt tisztást, egy nagyot nyújtózkodik, majd szomorúan veszi észre, hogy a pipájában addigra már teljesen elégett a dohány. Egy pillanatra elgondolkozik, hogy újra rágyújtson, de Norennar jelenléte segít emlékeztetni magát, hogy most nem szabad. Hanyagul kitisztítja, majd elrakja hát a pipát, ekkor hallja meg társa gondolatait az ittlétükről.*
- A fényt. A fényt utálom, de nem tudom elkerülni, nem csinálhatok mindent éjszaka. Amúgy meg ez a legjobb hely a városban, mert itt nincs semmiféle, őrjítő zaj. Az borzalmas, tudod? Mintha kívülről nyomna addig, amíg össze nem roppant. *Panaszkodik röviden a város zajára, mely talán nem meglepő a Piactéren tapasztalt, még ép elméjű ember számára is idegesítő tömeg után.*
- Egyébként valóban nem olyan jó, mint a világítótorony a kikötőben. Ott nincs más, csak a kellemes szél, a végtelen messzeség, és a tenger hangja. Az a kedvenc helyem, sok emlék köt oda. *Egyelőre nem kezd el mesélni azokról az emlékekről, helyette ő is az Álomfűzre emeli a tekintetét, melyet hamar meg is találnak. Miért ne találnák? A fa emlékeket őriz, de szerencsére járni még nem tud.*
- Ki mutatta meg neked? Ő is a barátod? *Érdeklődik kíváncsian. Tapintat a lányba nem szorult, így nem is lehet elvárni tőle, hogy tiszteletben tartsa mások magánéletét. Ha valamit tudni akar, akkor kérdez. Közben közelebb lépked a fához, de egyelőre még nem bújik a lombok közé, és a fehéren derengő gyöngyöket is békén hagyja.*
*Nori az említett sárkányokat is megszégyenítő módon eregeti a füstöt, miközben egyelőre még céltalanul járják a Polgárnegyed utcáit. Nem tehet róla, igényli azt a mesterséges csendet, melyet a növény jótékony hatása generál az elméjében. Persze, tudja, hogy nem lehet túl mohó, különben könnyen abba az állapotba kerülhet, melyben Norennar találta őt látogatása elején. Bár tény, hogy hívogatja az a szép világ, ahol a problémák megszűnnek létezni, de a hírt, mellyel a sötételf érkezett az orkokról meg mindenről, még ő is képes olyan komolyan venni, hogy tudja, most nem teheti meg, hogy örökre ebbe a látszatvilágba menekül.
Hogy céltalan bolyongásuknak elejét vegye, eszébe jut a tisztás és az ott magasodó Álomfűz, melyet szívesen megmutatna barátjának, de hamar kiderül, hogy már látta.*
- Tényleg? Én azt hittem, magányos vándor vagy. *Utal vissza első találkozójuk emlékére, de utána már ő is csendben gyalogol a tisztás irányába, melyhez először át kell vágniuk a Piactéren, amihez viszont már annyira nincs sok kedve. Túl sokan vannak ott, túl hangosak, és ez valamelyest tönkreteszi a nyugalmát, amin nem segít az sem, hogy néhány pillanatra még Norennart is szem elől téveszti.
Megváltásként éri aztán, ahogy a tisztásra érve megszűnik a nyüzsgés zaja, szerencsére még azelőtt, hogy túlzottan megfájdult volna tőle a feje. Amint elérik a fákkal körülölelt tisztást, egy nagyot nyújtózkodik, majd szomorúan veszi észre, hogy a pipájában addigra már teljesen elégett a dohány. Egy pillanatra elgondolkozik, hogy újra rágyújtson, de Norennar jelenléte segít emlékeztetni magát, hogy most nem szabad. Hanyagul kitisztítja, majd elrakja hát a pipát, ekkor hallja meg társa gondolatait az ittlétükről.*
- A fényt. A fényt utálom, de nem tudom elkerülni, nem csinálhatok mindent éjszaka. Amúgy meg ez a legjobb hely a városban, mert itt nincs semmiféle, őrjítő zaj. Az borzalmas, tudod? Mintha kívülről nyomna addig, amíg össze nem roppant. *Panaszkodik röviden a város zajára, mely talán nem meglepő a Piactéren tapasztalt, még ép elméjű ember számára is idegesítő tömeg után.*
- Egyébként valóban nem olyan jó, mint a világítótorony a kikötőben. Ott nincs más, csak a kellemes szél, a végtelen messzeség, és a tenger hangja. Az a kedvenc helyem, sok emlék köt oda. *Egyelőre nem kezd el mesélni azokról az emlékekről, helyette ő is az Álomfűzre emeli a tekintetét, melyet hamar meg is találnak. Miért ne találnák? A fa emlékeket őriz, de szerencsére járni még nem tud.*
- Ki mutatta meg neked? Ő is a barátod? *Érdeklődik kíváncsian. Tapintat a lányba nem szorult, így nem is lehet elvárni tőle, hogy tiszteletben tartsa mások magánéletét. Ha valamit tudni akar, akkor kérdez. Közben közelebb lépked a fához, de egyelőre még nem bújik a lombok közé, és a fehéren derengő gyöngyöket is békén hagyja.*
2943. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-06 18:28:43
Üzenet elküldve: 2025-09-06 18:28:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Ahogy az utca poros kövén haladnak, Norennar fél füllel hallgatja a lány lelkes, már-már álmodozó leírását a fáról. A pipa lassan ég, füstje keserű és édes egyszerre, a nyelvét enyhén bizsergeti. Néhány lépésig némán megy mellette, aztán azt veszi észre, hogy mosolyog. Nem a tőle jól megszokott, gyorsan tovatűnő félmosoly, hanem valódi, halk, derűs mosoly. Először nem is érti, mitől. Talán a lány hangszíne, vagy a mód, ahogy a valóság helyett valami különösről beszél, amit máshol nem találni. Tekintete lustán a kezében lévő pipára siklik. Gyanakodva figyeli a felszálló füstöt és szívja magába annak keserű füstjét. A hirtelen jött jókedv által szőtt fátylon átlátva kezdi úgy érezni, hogy bár az őrülettől még messze jár, az ő ízlésének messze túl erős a Noritól kapott növény. Még a végén mások is mosolyogni látják és azt gondolják hősünkről, hogy tényleg elment az esze.
A következő mondatra oldalra fordítja a fejét, tekintete egy pillanatig megáll Norileinán.*
- Attól tartok, ebben már valaki megelőzött, de szívesen megnézném még egyszer veled is
*Mondja. Aztán szótlanul indul meg előre, a város szélének irányába. A délutáni nyüzsgés, de a piac még él. A frissen mosott gyümölcsök édeskés illata keveredik a halas standok szúrós szagával, kofák hangja zeng jobbról-balról. Norennar nem áll meg, a lépései céltudatosak, de nem sietős. A tömegben egy-egy pillanatra elvesz szem elől, aztán újra felbukkan a pultok között. A pipát nem rejti el, de nem is füstöl közben, néha megnézi, elhamvadt-e már a dohány. A lány alakját követi oldalról, nem túl közel, de nem is marad le.
A város peremén túl a zaj lecsillapodik. A házak helyét fokozatosan bozótos, majd egyre terebélyesebb fák veszik át. A föld puhább, néhol még nedves a reggeli harmattól. A levegő hűvösebb, frissebb. Amint elérik a gyűrűs tisztást, a város szorongató jelenléte elhalványul körülöttük. Norennar léptei lelassulnak, bár a tempó nem szakad meg. Egy pillanatig úgy tűnhet, mintha csak figyelné a környezetet, de a mozdulatokban ott van valami óvatos megbecsülés.
A fű lágyan hajlik a bakancsa alatt, szinte hangtalanul halad rajta. Az apró virágok közé nem lép bele, kikerüli őket, bár nem néz le. A szemével a dombot méri fel, és a tisztás túlfelén elhelyezkedő fűzfát, melyet sűrű lombfüggöny övez. A fának különös jelenléte van, olyan, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Norennar megáll, végignéz a helyen, majd féloldalt fordul a lány felé.*
- Különös választás. Nem gondoltam volna, hogy szeretsz a tisztásra járni. Azt gondolná az ember, hogy allergiás vagy a színekre.
*A pipa még mindig a kezében van, de nem szív bele. A hamu végigéghetett, talán már percekkel korábban. Egy gyors mozdulattal lerázza a maradékot, majd a tekintete újra az Álomfűzre vándorol. Eszébe jut a Theával itt töltött rövid idő, arcán pedig a különös növény hatása ellenére is kiül egyfajta fanyarság. Talán a bűntudat az oka. Elvégre sietősen távozott kedvéstől, mondván fontos feladata van, ehhez képest… Norennar megrázza fejét és ezzel együtt lerázza magáról a keserű gondolatokat is, mielőtt azok a hatalmába kerítenék őt.*
*Ahogy az utca poros kövén haladnak, Norennar fél füllel hallgatja a lány lelkes, már-már álmodozó leírását a fáról. A pipa lassan ég, füstje keserű és édes egyszerre, a nyelvét enyhén bizsergeti. Néhány lépésig némán megy mellette, aztán azt veszi észre, hogy mosolyog. Nem a tőle jól megszokott, gyorsan tovatűnő félmosoly, hanem valódi, halk, derűs mosoly. Először nem is érti, mitől. Talán a lány hangszíne, vagy a mód, ahogy a valóság helyett valami különösről beszél, amit máshol nem találni. Tekintete lustán a kezében lévő pipára siklik. Gyanakodva figyeli a felszálló füstöt és szívja magába annak keserű füstjét. A hirtelen jött jókedv által szőtt fátylon átlátva kezdi úgy érezni, hogy bár az őrülettől még messze jár, az ő ízlésének messze túl erős a Noritól kapott növény. Még a végén mások is mosolyogni látják és azt gondolják hősünkről, hogy tényleg elment az esze.
A következő mondatra oldalra fordítja a fejét, tekintete egy pillanatig megáll Norileinán.*
- Attól tartok, ebben már valaki megelőzött, de szívesen megnézném még egyszer veled is
*Mondja. Aztán szótlanul indul meg előre, a város szélének irányába. A délutáni nyüzsgés, de a piac még él. A frissen mosott gyümölcsök édeskés illata keveredik a halas standok szúrós szagával, kofák hangja zeng jobbról-balról. Norennar nem áll meg, a lépései céltudatosak, de nem sietős. A tömegben egy-egy pillanatra elvesz szem elől, aztán újra felbukkan a pultok között. A pipát nem rejti el, de nem is füstöl közben, néha megnézi, elhamvadt-e már a dohány. A lány alakját követi oldalról, nem túl közel, de nem is marad le.
A város peremén túl a zaj lecsillapodik. A házak helyét fokozatosan bozótos, majd egyre terebélyesebb fák veszik át. A föld puhább, néhol még nedves a reggeli harmattól. A levegő hűvösebb, frissebb. Amint elérik a gyűrűs tisztást, a város szorongató jelenléte elhalványul körülöttük. Norennar léptei lelassulnak, bár a tempó nem szakad meg. Egy pillanatig úgy tűnhet, mintha csak figyelné a környezetet, de a mozdulatokban ott van valami óvatos megbecsülés.
A fű lágyan hajlik a bakancsa alatt, szinte hangtalanul halad rajta. Az apró virágok közé nem lép bele, kikerüli őket, bár nem néz le. A szemével a dombot méri fel, és a tisztás túlfelén elhelyezkedő fűzfát, melyet sűrű lombfüggöny övez. A fának különös jelenléte van, olyan, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Norennar megáll, végignéz a helyen, majd féloldalt fordul a lány felé.*
- Különös választás. Nem gondoltam volna, hogy szeretsz a tisztásra járni. Azt gondolná az ember, hogy allergiás vagy a színekre.
*A pipa még mindig a kezében van, de nem szív bele. A hamu végigéghetett, talán már percekkel korábban. Egy gyors mozdulattal lerázza a maradékot, majd a tekintete újra az Álomfűzre vándorol. Eszébe jut a Theával itt töltött rövid idő, arcán pedig a különös növény hatása ellenére is kiül egyfajta fanyarság. Talán a bűntudat az oka. Elvégre sietősen távozott kedvéstől, mondván fontos feladata van, ehhez képest… Norennar megrázza fejét és ezzel együtt lerázza magáról a keserű gondolatokat is, mielőtt azok a hatalmába kerítenék őt.*
2942. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-06 16:00:17
Üzenet elküldve: 2025-09-06 16:00:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Merchen//
– Ó, igen! Hasznos varázslatok minden ágon belül tanulhatóak. Habár én… Én még tényleg csak kezdő vagyok. * Nem akarja mondani, hogy mennyire az, mert a végén még kiderül, hogy még a tündér is több levegő-mágiát ismer, mint ő. Viszont azért megígéri, hogy majd egy nap tanítani fogja, azon ne múljon. *
– Természetesen. Még sosem volt tanítványom, de ez jól hangzik. Feltétlenül! * Kis gondolkodás után hozzáteszi. *
– De tudnom kéne, hogy hol és hogyan találom meg, Merchen uram.
– Ó, igen! Hasznos varázslatok minden ágon belül tanulhatóak. Habár én… Én még tényleg csak kezdő vagyok. * Nem akarja mondani, hogy mennyire az, mert a végén még kiderül, hogy még a tündér is több levegő-mágiát ismer, mint ő. Viszont azért megígéri, hogy majd egy nap tanítani fogja, azon ne múljon. *
– Természetesen. Még sosem volt tanítványom, de ez jól hangzik. Feltétlenül! * Kis gondolkodás után hozzáteszi. *
– De tudnom kéne, hogy hol és hogyan találom meg, Merchen uram.
2941. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-09-06 00:45:27
Üzenet elküldve: 2025-09-06 00:45:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csendet kerestem – mást találtam//
*Megcélozza a pallossal a távolodó mélységit. Épp mikor dobni készülne, kizökkenti egy óbégató ismeretlen. A pillantása elkalandozik, a tökéletes időpontról és szögről lemarad, de a lehetőséget akkor sem hagyja kárba veszni. Elszakítja tekintetét a férfiról és újabb csatakiáltás kíséretében elhajítja utolsó fegyverét. Nagyon közel jár a célponthoz, szinte súrolja, de elvéti.
Sahhrka legszívesebben az ég felé fordulva üvöltene, mint egy farkas, de már kezd berekedni. Inkább haragos monológba kezd ork nyelven. Ennyit még talán sosem beszélt egybefüggően - ami persze még így sem több néhány elhadart mondatnál. Beszéde egyszerre hangzik bosszú eskünek, imának, és káromkodásnak, de csak azért, mert az is.
Ezután Nashirad felé fordul mérges ábrázattal, és a pallos felé hadonászik.*
- Hozod vissza!
*Szól a dühös kérés. Hiszen a jövevény miatt ment félre a találat. Akár megindul a másik vagy sem, ő mindenképpen elbiceg a fokosáért. Ha kap segítséget, kurta röffenéssel veszi tudomásul. Ha senki sem segít a pallos dolgában, azért is elbaktat komótosan. A folyamat közben szótlan. Minden energiájával a haladásra és az életben maradásra koncentrál.
Apropó életben maradás, a sápadtabbik füles említett erről valamit. Végre felemeli szemeit a földről, amit eddig szuggerált, és keresgélni kezdi Nollirót. Reméli, még nem hagyta őt hátra. Mindenképpen követni akarja őt a gyógyulás reményében. Hogy eközben az új illető mit tesz, mit nem, az most kevésbé érdekli.*
*Megcélozza a pallossal a távolodó mélységit. Épp mikor dobni készülne, kizökkenti egy óbégató ismeretlen. A pillantása elkalandozik, a tökéletes időpontról és szögről lemarad, de a lehetőséget akkor sem hagyja kárba veszni. Elszakítja tekintetét a férfiról és újabb csatakiáltás kíséretében elhajítja utolsó fegyverét. Nagyon közel jár a célponthoz, szinte súrolja, de elvéti.
Sahhrka legszívesebben az ég felé fordulva üvöltene, mint egy farkas, de már kezd berekedni. Inkább haragos monológba kezd ork nyelven. Ennyit még talán sosem beszélt egybefüggően - ami persze még így sem több néhány elhadart mondatnál. Beszéde egyszerre hangzik bosszú eskünek, imának, és káromkodásnak, de csak azért, mert az is.
Ezután Nashirad felé fordul mérges ábrázattal, és a pallos felé hadonászik.*
- Hozod vissza!
*Szól a dühös kérés. Hiszen a jövevény miatt ment félre a találat. Akár megindul a másik vagy sem, ő mindenképpen elbiceg a fokosáért. Ha kap segítséget, kurta röffenéssel veszi tudomásul. Ha senki sem segít a pallos dolgában, azért is elbaktat komótosan. A folyamat közben szótlan. Minden energiájával a haladásra és az életben maradásra koncentrál.
Apropó életben maradás, a sápadtabbik füles említett erről valamit. Végre felemeli szemeit a földről, amit eddig szuggerált, és keresgélni kezdi Nollirót. Reméli, még nem hagyta őt hátra. Mindenképpen követni akarja őt a gyógyulás reményében. Hogy eközben az új illető mit tesz, mit nem, az most kevésbé érdekli.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3157-3176