// Második szál //
// Valuryen //
*Bizony letekinthet Valuryen Seára, van ugyanis némi magasságkülönbség közöttük. Megkönnyebbülten hallja a lány, hogy a férfi szíve még egyben van. Nos ha Seawilen múlik így is marad.*
- Akkor jó, örülök neki. *mondja mosolyogva. Lopva felpillant az elfre, az ezüstös haját most is nagyon megnézi. Nem akarja bevallani, de tetszik neki, a hajszíne és a gazdája is. A jelzőre bólint.*
- Óh azért ennyire bonyolult csak nem vagyok. *kezd bele, mosolyogva egyértelműen a férfit néz már.*
- Segítek picit, neveztek már kétszínű fruskának, és nyakigláb felemás szeműnek is. Aztán mondtak olyant is, hogy a hajam biztos a fűevéstől zöld. *ezen most is felkacag. *
- Annyira nem bírtam megállni, hogy ne nevessem ki őket. Ennyi sok sületlenséget összehordani. *persze szép jelzővel még nem illették csak otthon anyácskája, az apukája. Na, igen e két személlyel ki is merült a repertoár. Vállat von.*
- Az emberek szörnyen egyszerűek. *jelenti ki végül. Utalva arra, hogy kik mondták rá ezeket a „kedves” szavakat. *
- De ha találna, jobbat szóljon, kíváncsi vagyok, miféle jelzők illenek rám. *nem teszi hozzá, hogy van egy kis könyve, amibe minden ilyent feljegyez a versei mellé. Aztán amit Valuryen mond, hogy ha eltűnne, innen kereshetné Seát.*
- Keresni engem? *kissé megdöbben, de nem azon hogy keresné, hanem hogy átváltott az elf férfi egy közvetlenebb megszólításra. Persze jobb szereti Sea is ezt, de eddig nem merte férfit így szólítani. Ugyanis ha magasabb biztosan pár tíz évvel idősebb is.*
- Nem nehéz megtalálni engem. Általában a templom, a tisztás és artheniori közeli erdőben szoktam gyakran megfordulni. Nagy ritkán valamelyik fogadóban, vagy még a piacon. *jutnak eszébe az újabb lehetőségek. Aztán úgy dönt, ennyit mond, ennyi jut eszébe. Talán nem is kell több, talán pont ennyi elég. Míg a tisztás felé haladnak, sejtelme sincs, mi megy végbe a férfiben, ahogy megnézi hátulról. Sea ilyen dolgokba nem szokott bele gondolni, nem volt szerencséje, hogy megismerje a férfi gondolkodás rejtelmeit.*
*Aztán unalmas meséket hadar el az elf, ezek nem tetszenek neki. Túl átlagosak, túl egyszerűek. A világ és az abban zajló élet sosem olyan. Nem szól közbe csak követi Valuryent az egyik fához, és figyeli, hogy tenyerét odatéve csendesebben és sokkal meghittebb hangnemben folytatja.*
- Te ültetted a fákat az erdőszéli tisztáson? *kérdezi hangja halkan csendül és inkább elismerő, mintsem meglepett lenne. Tudta, hogy elf volt, de nem gondolta sosem, hogy találkozhat vele egyszer. Valuryennel szemben áll meg vállát a fának támasztva.*
- Értem, szóval a találkozásunk is egy történet lehet. *összegzi a hallottakat.*
- Hm, mindenesetre ez *itt maguk között a levegőre mutat egy kisebb kört leírva.*
- izgalmasabb lesz, mint a hercegnős megmentős mesék az biztos. *ajkára mosoly húzódik, majd felel az utolsó kérdésre.*
- Óh, semmi lényegeset, nem lenne szembetűnő. De milyen vicces lenne, ha mindenki mást látványosan megváltoztatnék, és amazok otthon a tükör előtt jönnének rá a tréfára. * mosolyodik el ezen. Igen akad egy jó adagnyi ironikus gunyoros humor az elf lányban. *
- Persze ideiglenesen tenném, vagy visszacsinálnám, nem tudom, hogyan működik az ilyesmi. *ismét vállat von, hogy minek foglalkozzon vele, ha nem is képes rá. Álmodozni sosem szeretett.*
- Talán jobban kéne igyekeznem és akkor már tudnék ilyesmit. *Közben Valuryen szemét figyeli.*
- Mondjuk a ruházat megváltoztatása sem rossz, az is vicces lehet a piactér közepén. *elneveti magát, és el se hiszi, hogy ilyen kis bosszantó rosszaságokon jár az esze. *
~Kinövöm ezt valaha…?~
*Aztán picit közelebb mozdul, nem annyira tolakodón, mint a templomban, de közelebb az biztos. Az elf haja nagyon szép.*
- Ilyen ezüstös hajjal láttad meg a napvilágot vagy életed közben lett ilyen? *kérdezi, közben fel se tűnik, hogy Sea már magázásból átváltott tegezésbe. Talán nem veszi zokon ezt Valuryen. Közben azon gondolkodik, hogy talán a hajszínét változtatná gyakrabban ezüstté, ha képes lenne olyan varázslatra, ami a külsejét képes megváltoztatni.*