Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 34 (661. - 680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
680. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-20 01:06:23
Üzenet elküldve: 2013-09-20 01:06:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie Piwerd, Mordach Harders//
- Nem lehet mindent orvosolni, de ez nem jelenti, hogy nem is kéne próbálkoznunk. Ha azért nem nyújtunk segítő jobbot, mert vannak szörnyűségek, amik sohasem fognak kitudódni, akkor nemet mondunk azok számára, akik nem akarják, hogy pont így végezzék ők is. De nem szeretnék prédikálni, természetesen megértem az álláspontotokat. Remélem azért, hogy egy szép napon majd jobb belátásra bírhatlak titeket! *ezután már csak Mordach-hoz intézi a szavait* Igazán rideg életfelfogás a magáé! Azt érzem ki a szavaiból, hogy gyengeségnek hiszi az elkerülhetetlentől való félelmet. És mily igaz, jómagam is majdnem elmosolyodtam az iménti mondatom hallatán, hiszen ha valami elkerülhetetlen, akkor miért kéne tartani tőle? Épp olyan, mint a múlton rágódni, holott megannyi bölcs mondás van erre is. Például a jól ismert „ami történt, megtörtént”. Azonban ne felejtsük el, hogy érző lények vagyunk, telis-tele hibákkal. *lehorgasztja a fejét, és megpróbálja összefonni az ujjait, de sikertelenül* Némelyikünk talán többel, mint mások, de egyikünk sem mondhatja el magáról, hogy abszolút. Márpedig ezek a bölcsességek legtöbbször olyanoknak szólnak, akik inkább hasonlítanak a Teremtőre, mintsem a teremtményre. *nem szeretné a végtelenségig elnyújtani ezt a témát, ezért inkább vidámabb vizekre evezik*
- Akkor, talán amíg nincs meg ez a bizonyos „másik fele”, addig ne beszéljen ilyen bizonyosan a dolgokról! A nőknek is meg kell találni a „másik felüket”, nem úgy növünk fel, hogy máson sem jár az eszünk, csak hogy négy vagy öt fiókát hozunk e majd a világra. A terhesség egyenesen szembemegy a tökéletes szépség ideájával, márpedig a nőstények többsége igen hiú.
Ilyen elhamarkodottan pedig ne írja le Nolie-t!
*a nő megjegyzésére egészen eltágulnak a szemei, és kell vagy egy jó öt másodperc, hogy észrevegye az ámulatában résre nyitott száját. Kissé remegő kezekkel érinti meg Nolie vállait.*
- Kedvesem, én… én nem is szeretném tudni, hogy most mire gondoltál. *azzal zavarodottan odébb settenkedik, de ekkor megüti a fülét, hogy a férfi már valahogy a démonfiókákig jutott.*
~ Én vagyok az őrült, vagy ezek ketten? ~
- Nem, nem, nem! Senki sem repül sehová! Csak azt… ~ áhh, jobb lesz, ha most befejezem, mielőtt még továbbszövik ezt a kissé zizis fantáziát! Hi-hi, „zizis”; még hogy nem lehet jókat tanulni az emberektől! ~
*Iriana, feladva a küzdelmet, inkább válaszol a Vörös többi kérdésére*
- Mind elhagyunk fontos dolgokat, ez kérdésre sem érdemes. Már csak ezek miatt is félnünk kéne a halált, nehogy még azelőtt szólítson minket, hogy megtiszteltük volna az elfeledetteket.
*a felajánlott inget illedelmesen visszautasítja, és tenyereit összetéve ismét meghajol a férfi előtt*
- Köszönöm, de a testem és lelkem most egy székre vágyik a leginkább, nem pedig egy ruhaneműre, aminek némi túlzással a kar részében is elférnék. *jobb kezét a magasba tartja, majd így szól Nolie javaslatára* - Egyetértek! A városban még találhatunk is valakit, aki a sebét is szakszerűbben el tudja látni. *Iriana már előre is indul, de egy mondat erejéig még visszaszól a férfinak*
- Ahhoz képest, hogy nem hajkurássza élete párját, elég könnyen megszabadult volna az alsójától!
- Nem lehet mindent orvosolni, de ez nem jelenti, hogy nem is kéne próbálkoznunk. Ha azért nem nyújtunk segítő jobbot, mert vannak szörnyűségek, amik sohasem fognak kitudódni, akkor nemet mondunk azok számára, akik nem akarják, hogy pont így végezzék ők is. De nem szeretnék prédikálni, természetesen megértem az álláspontotokat. Remélem azért, hogy egy szép napon majd jobb belátásra bírhatlak titeket! *ezután már csak Mordach-hoz intézi a szavait* Igazán rideg életfelfogás a magáé! Azt érzem ki a szavaiból, hogy gyengeségnek hiszi az elkerülhetetlentől való félelmet. És mily igaz, jómagam is majdnem elmosolyodtam az iménti mondatom hallatán, hiszen ha valami elkerülhetetlen, akkor miért kéne tartani tőle? Épp olyan, mint a múlton rágódni, holott megannyi bölcs mondás van erre is. Például a jól ismert „ami történt, megtörtént”. Azonban ne felejtsük el, hogy érző lények vagyunk, telis-tele hibákkal. *lehorgasztja a fejét, és megpróbálja összefonni az ujjait, de sikertelenül* Némelyikünk talán többel, mint mások, de egyikünk sem mondhatja el magáról, hogy abszolút. Márpedig ezek a bölcsességek legtöbbször olyanoknak szólnak, akik inkább hasonlítanak a Teremtőre, mintsem a teremtményre. *nem szeretné a végtelenségig elnyújtani ezt a témát, ezért inkább vidámabb vizekre evezik*
- Akkor, talán amíg nincs meg ez a bizonyos „másik fele”, addig ne beszéljen ilyen bizonyosan a dolgokról! A nőknek is meg kell találni a „másik felüket”, nem úgy növünk fel, hogy máson sem jár az eszünk, csak hogy négy vagy öt fiókát hozunk e majd a világra. A terhesség egyenesen szembemegy a tökéletes szépség ideájával, márpedig a nőstények többsége igen hiú.
Ilyen elhamarkodottan pedig ne írja le Nolie-t!
*a nő megjegyzésére egészen eltágulnak a szemei, és kell vagy egy jó öt másodperc, hogy észrevegye az ámulatában résre nyitott száját. Kissé remegő kezekkel érinti meg Nolie vállait.*
- Kedvesem, én… én nem is szeretném tudni, hogy most mire gondoltál. *azzal zavarodottan odébb settenkedik, de ekkor megüti a fülét, hogy a férfi már valahogy a démonfiókákig jutott.*
~ Én vagyok az őrült, vagy ezek ketten? ~
- Nem, nem, nem! Senki sem repül sehová! Csak azt… ~ áhh, jobb lesz, ha most befejezem, mielőtt még továbbszövik ezt a kissé zizis fantáziát! Hi-hi, „zizis”; még hogy nem lehet jókat tanulni az emberektől! ~
*Iriana, feladva a küzdelmet, inkább válaszol a Vörös többi kérdésére*
- Mind elhagyunk fontos dolgokat, ez kérdésre sem érdemes. Már csak ezek miatt is félnünk kéne a halált, nehogy még azelőtt szólítson minket, hogy megtiszteltük volna az elfeledetteket.
*a felajánlott inget illedelmesen visszautasítja, és tenyereit összetéve ismét meghajol a férfi előtt*
- Köszönöm, de a testem és lelkem most egy székre vágyik a leginkább, nem pedig egy ruhaneműre, aminek némi túlzással a kar részében is elférnék. *jobb kezét a magasba tartja, majd így szól Nolie javaslatára* - Egyetértek! A városban még találhatunk is valakit, aki a sebét is szakszerűbben el tudja látni. *Iriana már előre is indul, de egy mondat erejéig még visszaszól a férfinak*
- Ahhoz képest, hogy nem hajkurássza élete párját, elég könnyen megszabadult volna az alsójától!
679. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-19 21:03:31
Üzenet elküldve: 2013-09-19 21:03:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
//Iriana Skendarus, Mordach Harders//
* A "halál" téma nincs éppen az ínyére. Sokszor elgondolkodott már azon, mi lenne, ha most hirtelen eljönne érte a halál angyala, hogy elvigye ebből a világból és mindig arra a következtetésre jutott, hogy nem állna ellen neki. Ahogy Mordach is mondta, ha eljön az időnk mennünk kell és ez ellen nem tehetünk semmit. Mi értelme lenne küzdeni a megváltoztathatatlannal?
Annak ellenére, hogy a beszélgetésből megint kimarad figyelmesen hallgatja a másik kettő eszmecseréjét.*
~ Ez már inkább szócsata.~
* Halványan elmosolyodik, miközben Irianat hallgatja. Nem tudja elképzelni magát, egy szülő szerepében, Mordachot mégkevésbé. Szeme előtt kirajzolódik egy kissé bizarr kép, ahogy békésen sürög-forog a konyhában, miközben két kölyök szaladgál a lábai között.
Gondolataiból a lány érintése húzza vissza a valóságba.*
- Egy ilyen elméletnél én legkevésbé a gyermekek kinézetén aggódnék.
* Válaszolja. A férfi újabb eszmefuttatásba kezd, aminek a végén eléggé zavarban van, mintha Mordach olvasni tudna a gondolataiban, vagy legalább a szavai között.*
- Azért a "sötét kis titok" kifejezést enyhének tartom.
* Mondja, majd rövid gondolkodás után folytatja.*
- Az én szüleimet a külső szemlélők sem neveznék mintapolgárnak. Közismertek voltak nagyravágyásukról és ez lányukra is rányomta a bélyegét..
* A mondat végét lógva hagyja, már így is kicsit többet mondott mint amennyit akart, viszont a következő kérdést egy savanyú mosoly jelenik meg az arcán.*
~ Engem várnak otthon, tárt karokkal, konyhakéssel a kezükben.~
- Nekem még nem igazán volt lehetőségem, hogy másokon segítsek, így lehet hogy örömmel töltene el, ha megtehetném, de nem tudom. De hogy mi az amire igazán vágyom, még annyira se. Az ember legtöbbször nem tudja mire vágyik igazán, csak mikor már elérhetetlen, akkor döbben rá a hiányra.
* Iriana didergését látva észbe kap és tudatosul benne, hogy már jó ideje egy helyben ácsorognak. Mikor a Vörös felajánlja neki a nadrágját mosolyogva visszautasítja, majd a tündérhez fordul.*
- Elmehetnénk esetleg a Pegazusba, jól fűtött hely és pihenni is tudnánk, mert én személy szerint igen fáradt vagyok.
* A "halál" téma nincs éppen az ínyére. Sokszor elgondolkodott már azon, mi lenne, ha most hirtelen eljönne érte a halál angyala, hogy elvigye ebből a világból és mindig arra a következtetésre jutott, hogy nem állna ellen neki. Ahogy Mordach is mondta, ha eljön az időnk mennünk kell és ez ellen nem tehetünk semmit. Mi értelme lenne küzdeni a megváltoztathatatlannal?
Annak ellenére, hogy a beszélgetésből megint kimarad figyelmesen hallgatja a másik kettő eszmecseréjét.*
~ Ez már inkább szócsata.~
* Halványan elmosolyodik, miközben Irianat hallgatja. Nem tudja elképzelni magát, egy szülő szerepében, Mordachot mégkevésbé. Szeme előtt kirajzolódik egy kissé bizarr kép, ahogy békésen sürög-forog a konyhában, miközben két kölyök szaladgál a lábai között.
Gondolataiból a lány érintése húzza vissza a valóságba.*
- Egy ilyen elméletnél én legkevésbé a gyermekek kinézetén aggódnék.
* Válaszolja. A férfi újabb eszmefuttatásba kezd, aminek a végén eléggé zavarban van, mintha Mordach olvasni tudna a gondolataiban, vagy legalább a szavai között.*
- Azért a "sötét kis titok" kifejezést enyhének tartom.
* Mondja, majd rövid gondolkodás után folytatja.*
- Az én szüleimet a külső szemlélők sem neveznék mintapolgárnak. Közismertek voltak nagyravágyásukról és ez lányukra is rányomta a bélyegét..
* A mondat végét lógva hagyja, már így is kicsit többet mondott mint amennyit akart, viszont a következő kérdést egy savanyú mosoly jelenik meg az arcán.*
~ Engem várnak otthon, tárt karokkal, konyhakéssel a kezükben.~
- Nekem még nem igazán volt lehetőségem, hogy másokon segítsek, így lehet hogy örömmel töltene el, ha megtehetném, de nem tudom. De hogy mi az amire igazán vágyom, még annyira se. Az ember legtöbbször nem tudja mire vágyik igazán, csak mikor már elérhetetlen, akkor döbben rá a hiányra.
* Iriana didergését látva észbe kap és tudatosul benne, hogy már jó ideje egy helyben ácsorognak. Mikor a Vörös felajánlja neki a nadrágját mosolyogva visszautasítja, majd a tündérhez fordul.*
- Elmehetnénk esetleg a Pegazusba, jól fűtött hely és pihenni is tudnánk, mert én személy szerint igen fáradt vagyok.
678. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-18 20:20:26
Üzenet elküldve: 2013-09-18 20:20:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Nolie Piwerd, Iriana Skendarus //
- Hát az ilyen kedves, békés, nyugalmas falvak rejtik sokszor a legsötétebb titkokat! *kicsit halkabbra veszi a szót* A csodás, boldog, békés házaspár.. kik leláncolva tartják a torz gyermeküket a pincében. Vagy a híres, önzetlen faluvezető.. kinek már több ember vére tapad a kezéhez. A felszín, a külső csodás lehet, de mindenhol lapulnak sötét kis titkok.. Nem igaz, hölgyeim?
*Halovány félmosoly vándorol ajkainak szegletébe, ám ez a mosoly most valahogy más, mint az eddigiek. Nem lehet eldönteni, hogy gyanakvó, célzó, vagy csupán a szúrósan meredő vörös íriszek az okai annak, hogy valami hátsó szándékot is fel lehet fedezni az ajkak mögött..*
- Nagy igazság van a mondandójában, kérem, biz' nagy! Ha csupán kívülálló lennék, s egy égig érő paszuly hátán tengetném mindennapjaim azzal, hogy figyelem az emberek érzéseit, akkor azt állítanám, amit Ön. Tehát hogy ha nincs mibe kapaszkodni, nincs mihez, vagy kihez ragaszkodni, akkor az ember könnyebben hagyja hátra addigi életét.. *ekkor egy picit elhallgat, mintha teljes mértékben igazat adna* De.. *váratlanul mutatóujját a levegőbe emeli* Ha én mégis magamat szemlélem innen belülről, akkor én egy kicsit másik oldalról közelíteném meg az egészet. Hiába ragaszkodik valakihez, vagy valamihez az ember - az csak matéria. Hiába érezzük magunkban azt, hogy fájna egy személy elvesztése, vagy egy számunkra fontos tárgy hiánya, a lelkünk mindenképpen el fog távozni erről a helyről. Ha egyedül kísért meg minket a Végzet, ha nem. Választanunk kell, vagy beletörődünk, vagy pedig rettegünk tőle. Higgye el, mindenki érezni fogja, ha elérkezett az utolsó pillanata. Ám kérdem én, melyik út a jobb? Úgy leélni az életünket, hogy féljük a halált, vagy pedig úgy, hogy hiszünk a Sorsban, s ha elérkezett a pillanat, akkor tárt karokkal várjuk a halált? Nem úgy kell ránézni, mint ellenségre, hanem úgy, mint hű barátra. Így sokkal könnyebb lesz elmenni, hiába fog fájni mások elvesztése, s hiába fog fájni másoknak a hiányunk. Egyszer menni kell, ám nem mindegy, hogy távozunk!
*Cáfol rá végül kissé Iriana mondandójára, bár ez talán nem is lehetne teljes mértékben rácáfolásnak tekinteni, hiszen nem fogalmazott meg a hölgyével ellentétes véleményt, csupán egy másik oldalról közelítette meg a témát - arról az oldalról, mely az ő fejében szövődött.*
- Bár lehet, hogy lovagias volnék, de nem kergetem a hölgyeket kapcsolat szempontjából, hiszen nem vagyok egyszerű eset. Az én életem a vándorlás, s kevés hölgy tartana velem a hosszas utakra. Így hát azon az elven vagyok, hogy majd ha jönnie kell annak a bizonyos különleges hölgynek, akkor azt majd észre fogom venni anélkül, hogy feleslegesen loholnék utánuk. *bólint határozottan* S Önök? Az idevezető úton nem hagytak maguk mögött olyan személyt, aki fontos volt Önöknek, de valami mégis elszólította Önöket tőlük? Vagy akár úgy is kérdezhetném, hogy.. várja valaki otthon Önöket?
*Iriana következő mondandóján azonban eléggé meglepődik, ám sejtelmes mosolyát törhetetlenül mutatja a világ felé. Ám ha játék, akkor legyen játék!*
- Teljes biztos vagyok benne, hogy Nolie csodás anya lenne, ám ez a gyermek kérdés tőlem nagyon távol áll. Lehetséges, hogy azért, mert még nem akadtam rá a másik felemre, s csak akkor jönnek majd elő ezek az ösztönök, ha majd egyszer meglelem. Addig nem töröm ilyeneken az agyam, nem is érzek rá késztetést, hogy ezen gondolkozzak. Azonban ha mégis e hölgyet választaná nekem a Sors, azt kell mondanom, hogy nem, akkor sem küzdenék. *bár válasza hidegnek tűnhet, ha jobban belegondolnak, nem az* Ha elérkezett a pillanat, akkor miért fájdítanám még azzal a szívét, hogy meggyötörten, összetörve láthat? Miért ne adjam meg neki azt az örömöt, hogy boldogan láthat engem távozni? A Végzetünk elől úgysem menekülhetünk!
*Először Irina felé pillant, majd Nolie felé. Iriana nem biztos, hogy megérti a felfogását, ám Nolie talán lehet, hiszen Mordach érzései szerint ő közelebb áll hozzá gondolkodásban, mint a hóhajú tündér!*
- Hallottam ám! *kacag fel hangosan* Bár sajnos igazat kell adnom, inkább néznének ki valami démonnak vörös hajjal, vörös szemekkel és szárnyakkal!
*Még mindig kacag, ám akaratlanul is elképzeli magában a képet, ahogy a vöröslő, apró kis porontyok ördögfióka külsővel szálldogálnak az erdőben. Megmerné kockáztatni még az ijesztő jelzőt is, ám nagyon is pozitív a kép!*
- Akkor most gondolkodjon el! *kapaszkodik bele váratlanul Iriana mondatába* Mi az, amire Ön vágyna? Amire a szíve, a lelke, az egész teste vágyik? *ekkor váratlanul Nolie felé fordul* Önt is éltetik a jócselekedetek, vagy más vágya van ezen a világon? Mi tenné tökéletesen boldoggá?
*Mikor az ezüsttündér arról kezd beszélni, hogy a lehűlt idő kellemetlenségeket okozna, a Vörös hátrahajol, elnyújtózik oldalra hajított ingéhez, majd a hölgy felé nyújtja.*
- Ha már rám áldozta a ruháját, akkor ez a legkevesebb! *azzal ha elfogadja, akkor ráteríti a hátára a fekete inget, ami mondjuk eléggé vékony, de több, mint a semmi* Én most nem fázok felsőruházat nélkül, kellemesen csípi a bőrömet a hideg! S Ön Nolie? Ha szükséges, szétszabdalhatom ezt a bőrnadrágot, bár akkor illetlenül zavarba kellene hoznom Önöket *nevet fel*, így azt ajánlom hogy vonuljunk olyan helyre, mely jobban a fák ölelésében van, s ott gyújtsunk tüzet! Talán egy-két csapdát is felállítok, hogy ne maradjunk vacsora nélkül! Így legalább én is visszanyerek kicsit az erőmből!
- Hát az ilyen kedves, békés, nyugalmas falvak rejtik sokszor a legsötétebb titkokat! *kicsit halkabbra veszi a szót* A csodás, boldog, békés házaspár.. kik leláncolva tartják a torz gyermeküket a pincében. Vagy a híres, önzetlen faluvezető.. kinek már több ember vére tapad a kezéhez. A felszín, a külső csodás lehet, de mindenhol lapulnak sötét kis titkok.. Nem igaz, hölgyeim?
*Halovány félmosoly vándorol ajkainak szegletébe, ám ez a mosoly most valahogy más, mint az eddigiek. Nem lehet eldönteni, hogy gyanakvó, célzó, vagy csupán a szúrósan meredő vörös íriszek az okai annak, hogy valami hátsó szándékot is fel lehet fedezni az ajkak mögött..*
- Nagy igazság van a mondandójában, kérem, biz' nagy! Ha csupán kívülálló lennék, s egy égig érő paszuly hátán tengetném mindennapjaim azzal, hogy figyelem az emberek érzéseit, akkor azt állítanám, amit Ön. Tehát hogy ha nincs mibe kapaszkodni, nincs mihez, vagy kihez ragaszkodni, akkor az ember könnyebben hagyja hátra addigi életét.. *ekkor egy picit elhallgat, mintha teljes mértékben igazat adna* De.. *váratlanul mutatóujját a levegőbe emeli* Ha én mégis magamat szemlélem innen belülről, akkor én egy kicsit másik oldalról közelíteném meg az egészet. Hiába ragaszkodik valakihez, vagy valamihez az ember - az csak matéria. Hiába érezzük magunkban azt, hogy fájna egy személy elvesztése, vagy egy számunkra fontos tárgy hiánya, a lelkünk mindenképpen el fog távozni erről a helyről. Ha egyedül kísért meg minket a Végzet, ha nem. Választanunk kell, vagy beletörődünk, vagy pedig rettegünk tőle. Higgye el, mindenki érezni fogja, ha elérkezett az utolsó pillanata. Ám kérdem én, melyik út a jobb? Úgy leélni az életünket, hogy féljük a halált, vagy pedig úgy, hogy hiszünk a Sorsban, s ha elérkezett a pillanat, akkor tárt karokkal várjuk a halált? Nem úgy kell ránézni, mint ellenségre, hanem úgy, mint hű barátra. Így sokkal könnyebb lesz elmenni, hiába fog fájni mások elvesztése, s hiába fog fájni másoknak a hiányunk. Egyszer menni kell, ám nem mindegy, hogy távozunk!
*Cáfol rá végül kissé Iriana mondandójára, bár ez talán nem is lehetne teljes mértékben rácáfolásnak tekinteni, hiszen nem fogalmazott meg a hölgyével ellentétes véleményt, csupán egy másik oldalról közelítette meg a témát - arról az oldalról, mely az ő fejében szövődött.*
- Bár lehet, hogy lovagias volnék, de nem kergetem a hölgyeket kapcsolat szempontjából, hiszen nem vagyok egyszerű eset. Az én életem a vándorlás, s kevés hölgy tartana velem a hosszas utakra. Így hát azon az elven vagyok, hogy majd ha jönnie kell annak a bizonyos különleges hölgynek, akkor azt majd észre fogom venni anélkül, hogy feleslegesen loholnék utánuk. *bólint határozottan* S Önök? Az idevezető úton nem hagytak maguk mögött olyan személyt, aki fontos volt Önöknek, de valami mégis elszólította Önöket tőlük? Vagy akár úgy is kérdezhetném, hogy.. várja valaki otthon Önöket?
*Iriana következő mondandóján azonban eléggé meglepődik, ám sejtelmes mosolyát törhetetlenül mutatja a világ felé. Ám ha játék, akkor legyen játék!*
- Teljes biztos vagyok benne, hogy Nolie csodás anya lenne, ám ez a gyermek kérdés tőlem nagyon távol áll. Lehetséges, hogy azért, mert még nem akadtam rá a másik felemre, s csak akkor jönnek majd elő ezek az ösztönök, ha majd egyszer meglelem. Addig nem töröm ilyeneken az agyam, nem is érzek rá késztetést, hogy ezen gondolkozzak. Azonban ha mégis e hölgyet választaná nekem a Sors, azt kell mondanom, hogy nem, akkor sem küzdenék. *bár válasza hidegnek tűnhet, ha jobban belegondolnak, nem az* Ha elérkezett a pillanat, akkor miért fájdítanám még azzal a szívét, hogy meggyötörten, összetörve láthat? Miért ne adjam meg neki azt az örömöt, hogy boldogan láthat engem távozni? A Végzetünk elől úgysem menekülhetünk!
*Először Irina felé pillant, majd Nolie felé. Iriana nem biztos, hogy megérti a felfogását, ám Nolie talán lehet, hiszen Mordach érzései szerint ő közelebb áll hozzá gondolkodásban, mint a hóhajú tündér!*
- Hallottam ám! *kacag fel hangosan* Bár sajnos igazat kell adnom, inkább néznének ki valami démonnak vörös hajjal, vörös szemekkel és szárnyakkal!
*Még mindig kacag, ám akaratlanul is elképzeli magában a képet, ahogy a vöröslő, apró kis porontyok ördögfióka külsővel szálldogálnak az erdőben. Megmerné kockáztatni még az ijesztő jelzőt is, ám nagyon is pozitív a kép!*
- Akkor most gondolkodjon el! *kapaszkodik bele váratlanul Iriana mondatába* Mi az, amire Ön vágyna? Amire a szíve, a lelke, az egész teste vágyik? *ekkor váratlanul Nolie felé fordul* Önt is éltetik a jócselekedetek, vagy más vágya van ezen a világon? Mi tenné tökéletesen boldoggá?
*Mikor az ezüsttündér arról kezd beszélni, hogy a lehűlt idő kellemetlenségeket okozna, a Vörös hátrahajol, elnyújtózik oldalra hajított ingéhez, majd a hölgy felé nyújtja.*
- Ha már rám áldozta a ruháját, akkor ez a legkevesebb! *azzal ha elfogadja, akkor ráteríti a hátára a fekete inget, ami mondjuk eléggé vékony, de több, mint a semmi* Én most nem fázok felsőruházat nélkül, kellemesen csípi a bőrömet a hideg! S Ön Nolie? Ha szükséges, szétszabdalhatom ezt a bőrnadrágot, bár akkor illetlenül zavarba kellene hoznom Önöket *nevet fel*, így azt ajánlom hogy vonuljunk olyan helyre, mely jobban a fák ölelésében van, s ott gyújtsunk tüzet! Talán egy-két csapdát is felállítok, hogy ne maradjunk vacsora nélkül! Így legalább én is visszanyerek kicsit az erőmből!
677. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-17 20:28:26
Üzenet elküldve: 2013-09-17 20:28:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie Piwerd, Mordach Harders//
- Volt idő, mikor büszkén ki mertem jelenteni, hogy én sem félek a haláltól, mert a Teremtő hű szolgálójaként ezt természetesnek hittem. Miért féljek, ha utána az Ő birodalmában ébredhetek? *ábrándos tekintete Mordach-ra téved* Rá kellett aztán jöjjek, hogy csak azok nem félik a halált, akiknek nincs mit hátrahagyniuk. Nincs családom, nincsenek befejezetlen ügyeim, nem teszek semmi olyat, amit más ne tudna megcsinálni, és nem függ tőlem senki sem. Nincs semmi okom félni a haláltól. De mi lenne, ha mondjuk gyógyító kezekkel lennék megáldva, amikkel minden betegséget egy pillanat alatt kikúrálhatnék? Ekkor is jó gondomat viselné a Teremtő, ha valaki szíven lőne egy számszeríjjal, de mi lenne azokkal, akiken nem tudtam segíteni? Tényleg széttárnám a karjaim, hogy minél könnyebben elpusztulhasson az itteni lényem, vagy még az utolsó métereken is kúsznék a földön, abban reménykedve, hogy valaki majd megment? Büszke voltam, amiért én nem féltem; azt hittem ez már valamiféle előrehaladott, felvilágosult gondolkodás része, és egyben a hitem bebetonozása is, de valójában csak egy oklevél volt a jelentéktelenségemre. *hátat fordít a többieknek, úgy beszél tovább* Ti valóban nem féltek a haláltól? Kétségtelenül erősebbé tesz a csatatéren, és más élet-halál szituációkban, de mit árul ez el magunkról? Szerintem csak azok nem félnek, akik még nem találtak semmit, amiért érdemes lenne élni; aki pedig nem tudja miért kéne élnie, az addig ne akarjon a halállal táncolni! *megint társai felé fordul, és a halál többszöri emlegetése ellenére is jókedvűnek tűnik* Mordach, *kinyújtja jobb karját, majd a gyűrűs mutatóujjával a férfi felé bök* csak azért, mert már megszokta, hogy egymagában van, még nem muszáj így leélni az életét. Talán nem is keresi annyira más társaságát, mert fél, hogy ha megkedvelné, akkor máris belépne valaki az életébe, akivel törődnie kell; márpedig holtan aligha tud majd vigyázni bárkire is.
~ Ennél többre lesz szükségem, ha meg akarom törni. A testén lehet, hogy nyílt egy rés, de az eddigiek alapján kikezdhetetlen az elméje. Muszáj lesz ott támadnom, ahol minden lény a legsebezhetőbb… ne haragudj Nolie! ~
- Mi lenne, ha például Nolie lenne számára az ideális partner, akivel letelepedhetne, és családot alapíthatna? Csak gondoljon bele, hogy nem egy újabb ismeretlen, bűzös város felé kellene vennie az irányt, hanem hazatérhetne a meleg kis otthonába, ahol Nolie már biztosan összedobott valami finomat – mert hát mi tündérek aztán tényleg ismerünk mindenféle alapanyagot –, a két kisgyermek – fiú és lány, természetesen –, pedig majd kicsattan az örömtől, hogy az apukájuk hazatért. Az egyiknek már nőne a szárnya, ami napról napra csodálatosabban mutat rajta, a másik pedig örömmel venne pár vívóleckét az apukájától, mert ő is nagy és erős szeretne lenni. Ugyanilyen könnyeden beszélne a másik világ kapujáról? Akkor sem küzdene, ha a „sors” szerint már elérkezett az ideje? *amíg Mordach emészti a hallottakat, Iriana odaoson tündértársnőjéhez, és megsimogatja a hátát*
- Ne aggódj, igazán gyönyörűeknek képzeltem el a lurkókat ebben a kis történetben! Ha valamilyen tekintetben mégsem lennének a legszebbek, akkor az csakis az apjuk miatt volna!
*a gyermekkorát pedzegető kérdésre nem szeretne reagálni, de tudja, hogy csak feltűnést keltene ezzel, úgyhogy végül kinyög valamit*
- Igen. *Nem. Többször is hasonló fesztiválok környékén jártak a fogva tartóival, de kár lenne erről beszélni. Közben nagyon elszégyelli magát, hogy elégtelenre vizsgázott illemtanból, és inkább nem is fűz hozzá semmit, mert akkor nem járhat megint hasonlóképp. Fejben természetesen remek mentségei vannak.*
~ És ha én is lovagias szerettem volna lenni? Nem csak a férfiak lehetnek előzékenyek. Az is lehet, hogy a lázukat mértem meg… nem kell mindjárt kinevetni! ~
*Mordach kíváncsi természetnek tűnik, mert látszólag semmit sem használnak Iriana felületi válaszai.*
- Nem tudom. Elképzelhető. Sosem gondolkoztam ezen, de mások boldoggá tétele engem is felvidított, ezért nem vagyok benne biztos, hogy most mit is kellene válaszolnom. Végül boldogsághoz jutottam, ha feláldoztam érte a magamét, ha nem.
*A tündér nem tud mit hozzáfűzni a találkozásukhoz, csak nagyokat bólint, de Nolie megfeneklett gondolatmenete, és sóvárgó nézése már aggasztani kezdi. Tudja, ha most csendben marad, akkor a nő vagy kénytelen lesz befejezni, amit elkezdett, vagy pedig megalázó másodpercek várnak majd rá, ami elveheti az önbizalmát a további közösködéstől.
~ Már az is bátor tett, hogy megpróbáltad! ~ *dicséri magában a társát*
- Bocsássátok meg a tiszteletlenségemet, *mellkasa előtt egymáshoz ragasztja tenyereit, összezárt ujjakkal* de amióta a ruhám sebkötésként funkcionál, én kissé… hát, szóval fázom. Esetleg nem folytathatnánk valahol máshol a beszélgetést? A szervezetem sajnos elég gyenge: hamar lebetegszem, és olyankor napokig csak egy dísztárgy vagyok az ágyon.
A hozzászólás írója (Iriana Skendarus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.17 20:36:38
- Volt idő, mikor büszkén ki mertem jelenteni, hogy én sem félek a haláltól, mert a Teremtő hű szolgálójaként ezt természetesnek hittem. Miért féljek, ha utána az Ő birodalmában ébredhetek? *ábrándos tekintete Mordach-ra téved* Rá kellett aztán jöjjek, hogy csak azok nem félik a halált, akiknek nincs mit hátrahagyniuk. Nincs családom, nincsenek befejezetlen ügyeim, nem teszek semmi olyat, amit más ne tudna megcsinálni, és nem függ tőlem senki sem. Nincs semmi okom félni a haláltól. De mi lenne, ha mondjuk gyógyító kezekkel lennék megáldva, amikkel minden betegséget egy pillanat alatt kikúrálhatnék? Ekkor is jó gondomat viselné a Teremtő, ha valaki szíven lőne egy számszeríjjal, de mi lenne azokkal, akiken nem tudtam segíteni? Tényleg széttárnám a karjaim, hogy minél könnyebben elpusztulhasson az itteni lényem, vagy még az utolsó métereken is kúsznék a földön, abban reménykedve, hogy valaki majd megment? Büszke voltam, amiért én nem féltem; azt hittem ez már valamiféle előrehaladott, felvilágosult gondolkodás része, és egyben a hitem bebetonozása is, de valójában csak egy oklevél volt a jelentéktelenségemre. *hátat fordít a többieknek, úgy beszél tovább* Ti valóban nem féltek a haláltól? Kétségtelenül erősebbé tesz a csatatéren, és más élet-halál szituációkban, de mit árul ez el magunkról? Szerintem csak azok nem félnek, akik még nem találtak semmit, amiért érdemes lenne élni; aki pedig nem tudja miért kéne élnie, az addig ne akarjon a halállal táncolni! *megint társai felé fordul, és a halál többszöri emlegetése ellenére is jókedvűnek tűnik* Mordach, *kinyújtja jobb karját, majd a gyűrűs mutatóujjával a férfi felé bök* csak azért, mert már megszokta, hogy egymagában van, még nem muszáj így leélni az életét. Talán nem is keresi annyira más társaságát, mert fél, hogy ha megkedvelné, akkor máris belépne valaki az életébe, akivel törődnie kell; márpedig holtan aligha tud majd vigyázni bárkire is.
~ Ennél többre lesz szükségem, ha meg akarom törni. A testén lehet, hogy nyílt egy rés, de az eddigiek alapján kikezdhetetlen az elméje. Muszáj lesz ott támadnom, ahol minden lény a legsebezhetőbb… ne haragudj Nolie! ~
- Mi lenne, ha például Nolie lenne számára az ideális partner, akivel letelepedhetne, és családot alapíthatna? Csak gondoljon bele, hogy nem egy újabb ismeretlen, bűzös város felé kellene vennie az irányt, hanem hazatérhetne a meleg kis otthonába, ahol Nolie már biztosan összedobott valami finomat – mert hát mi tündérek aztán tényleg ismerünk mindenféle alapanyagot –, a két kisgyermek – fiú és lány, természetesen –, pedig majd kicsattan az örömtől, hogy az apukájuk hazatért. Az egyiknek már nőne a szárnya, ami napról napra csodálatosabban mutat rajta, a másik pedig örömmel venne pár vívóleckét az apukájától, mert ő is nagy és erős szeretne lenni. Ugyanilyen könnyeden beszélne a másik világ kapujáról? Akkor sem küzdene, ha a „sors” szerint már elérkezett az ideje? *amíg Mordach emészti a hallottakat, Iriana odaoson tündértársnőjéhez, és megsimogatja a hátát*
- Ne aggódj, igazán gyönyörűeknek képzeltem el a lurkókat ebben a kis történetben! Ha valamilyen tekintetben mégsem lennének a legszebbek, akkor az csakis az apjuk miatt volna!
*a gyermekkorát pedzegető kérdésre nem szeretne reagálni, de tudja, hogy csak feltűnést keltene ezzel, úgyhogy végül kinyög valamit*
- Igen. *Nem. Többször is hasonló fesztiválok környékén jártak a fogva tartóival, de kár lenne erről beszélni. Közben nagyon elszégyelli magát, hogy elégtelenre vizsgázott illemtanból, és inkább nem is fűz hozzá semmit, mert akkor nem járhat megint hasonlóképp. Fejben természetesen remek mentségei vannak.*
~ És ha én is lovagias szerettem volna lenni? Nem csak a férfiak lehetnek előzékenyek. Az is lehet, hogy a lázukat mértem meg… nem kell mindjárt kinevetni! ~
*Mordach kíváncsi természetnek tűnik, mert látszólag semmit sem használnak Iriana felületi válaszai.*
- Nem tudom. Elképzelhető. Sosem gondolkoztam ezen, de mások boldoggá tétele engem is felvidított, ezért nem vagyok benne biztos, hogy most mit is kellene válaszolnom. Végül boldogsághoz jutottam, ha feláldoztam érte a magamét, ha nem.
*A tündér nem tud mit hozzáfűzni a találkozásukhoz, csak nagyokat bólint, de Nolie megfeneklett gondolatmenete, és sóvárgó nézése már aggasztani kezdi. Tudja, ha most csendben marad, akkor a nő vagy kénytelen lesz befejezni, amit elkezdett, vagy pedig megalázó másodpercek várnak majd rá, ami elveheti az önbizalmát a további közösködéstől.
~ Már az is bátor tett, hogy megpróbáltad! ~ *dicséri magában a társát*
- Bocsássátok meg a tiszteletlenségemet, *mellkasa előtt egymáshoz ragasztja tenyereit, összezárt ujjakkal* de amióta a ruhám sebkötésként funkcionál, én kissé… hát, szóval fázom. Esetleg nem folytathatnánk valahol máshol a beszélgetést? A szervezetem sajnos elég gyenge: hamar lebetegszem, és olyankor napokig csak egy dísztárgy vagyok az ágyon.
A hozzászólás írója (Iriana Skendarus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.17 20:36:38
676. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-17 19:23:42
Üzenet elküldve: 2013-09-17 19:23:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
//Iriana Skendarus, Mordach Harders//
* Figyelmesen hallgatja ahogy a lány kifejti a "tündéri" hitvilágot. Neki ez új dolog, mivel ha voltak is hasonló fesztiválok a faluban, azokon sosem vett részt. A szülei sikeresen elérték, hogy minden szabadidejét az erdőben töltse, így kialakított magának egy saját kis világot, amit mások sohasem ismerhetnek meg, viszont így ő sem pillanthatott bele a többiek mindennapi életébe.
De erre most nem akar emlékezni, nem akar mindig a múltban élni és az alapján értékelni a jelent. Nem, az "itt és most"ot akarja értékelni, hiszen rég nem beszélgetett és hallgatott ilyen jó társaságban. Mikor Mordach ajkai érintik a bőrét kissé meglepődik. Ismeri ugyan ezt a szokást, többször látta már különböző városokban, fogadókban, de nem számított rá, hogy őt is így üdvözlik. Viszont a társa reakciója felejteti vele pillanatnyi zavarát, mikor ő is kéz csókot ad neki. Szélesen elmosolyodik, de nem szól, hagyja hogy a másik magyarázza el a tündérnek.
A beszélgetés lassan visszakanyarodik Iriana faluja felé, szemében megint kíváncsi fény csillan. Ám mikor tőle is választ várnak lelkesedése alább hagy. Nem akar mesélni, mert fél, hogy mások nem értenék meg. Azt hiszi, hogy a zárkózottsága miatt mindenki valami szörnyűségre számít, esetleg lemészárolták a családját vagy hasonlók és ezek után már nem tűnik nagy dolognak, hogy nem értették meg a szülei és elvesztette a szárnyát. Pedig ő tragédiaként élte, és még most is úgy éli meg. Hiszen ha az embert tudatosan hagyják magára szerettei és végignézik, ahogy tehetetlenül vergődik az életben az szerinte mindennél rosszabb. Szerencsére azonban a férfi két kérdést tett fel, így az első elől kitérve a másodikra válaszol.*
- Mi sem régóta imnerjük egymást. Néhány órája találkoztunk itt a tisztáson.
* Majd Iriana felé fordul, mert biztos benne, hogy kicsit bővebben kiegészíti a találkozásuk történetét. Viszont tudja, hogy a másik kérdést sem hagyhatja szó nélkül, ezért gondolatait összeszedve újra megszólal.*
- Ha valaki olyat kérdezne, aki véletlenül betévedt a faluba, akkor biztosan azt mondaná, hogy milyen kedves, nyugodt környék. Sőt, a lakók nagy része is így vélekedhet, köztük én is. De az emlékek sokszor elrontják a felépített képet, elég egy rossz mozdulat és összedől a kártyavár...
* Itt elhallgat és mély levegőt vesz. Külső szemlélő akár azt is hiheti, hogy csak a hatás kedvéért állt meg, de valójában a gondolatait próbálja értelmes szavakká formálni, de nem nagyon sikerül neki és segélykérően néz Iriana-ra remélve, hogy egy újabb szóáradatával megtöri a csendet.*
* Figyelmesen hallgatja ahogy a lány kifejti a "tündéri" hitvilágot. Neki ez új dolog, mivel ha voltak is hasonló fesztiválok a faluban, azokon sosem vett részt. A szülei sikeresen elérték, hogy minden szabadidejét az erdőben töltse, így kialakított magának egy saját kis világot, amit mások sohasem ismerhetnek meg, viszont így ő sem pillanthatott bele a többiek mindennapi életébe.
De erre most nem akar emlékezni, nem akar mindig a múltban élni és az alapján értékelni a jelent. Nem, az "itt és most"ot akarja értékelni, hiszen rég nem beszélgetett és hallgatott ilyen jó társaságban. Mikor Mordach ajkai érintik a bőrét kissé meglepődik. Ismeri ugyan ezt a szokást, többször látta már különböző városokban, fogadókban, de nem számított rá, hogy őt is így üdvözlik. Viszont a társa reakciója felejteti vele pillanatnyi zavarát, mikor ő is kéz csókot ad neki. Szélesen elmosolyodik, de nem szól, hagyja hogy a másik magyarázza el a tündérnek.
A beszélgetés lassan visszakanyarodik Iriana faluja felé, szemében megint kíváncsi fény csillan. Ám mikor tőle is választ várnak lelkesedése alább hagy. Nem akar mesélni, mert fél, hogy mások nem értenék meg. Azt hiszi, hogy a zárkózottsága miatt mindenki valami szörnyűségre számít, esetleg lemészárolták a családját vagy hasonlók és ezek után már nem tűnik nagy dolognak, hogy nem értették meg a szülei és elvesztette a szárnyát. Pedig ő tragédiaként élte, és még most is úgy éli meg. Hiszen ha az embert tudatosan hagyják magára szerettei és végignézik, ahogy tehetetlenül vergődik az életben az szerinte mindennél rosszabb. Szerencsére azonban a férfi két kérdést tett fel, így az első elől kitérve a másodikra válaszol.*
- Mi sem régóta imnerjük egymást. Néhány órája találkoztunk itt a tisztáson.
* Majd Iriana felé fordul, mert biztos benne, hogy kicsit bővebben kiegészíti a találkozásuk történetét. Viszont tudja, hogy a másik kérdést sem hagyhatja szó nélkül, ezért gondolatait összeszedve újra megszólal.*
- Ha valaki olyat kérdezne, aki véletlenül betévedt a faluba, akkor biztosan azt mondaná, hogy milyen kedves, nyugodt környék. Sőt, a lakók nagy része is így vélekedhet, köztük én is. De az emlékek sokszor elrontják a felépített képet, elég egy rossz mozdulat és összedől a kártyavár...
* Itt elhallgat és mély levegőt vesz. Külső szemlélő akár azt is hiheti, hogy csak a hatás kedvéért állt meg, de valójában a gondolatait próbálja értelmes szavakká formálni, de nem nagyon sikerül neki és segélykérően néz Iriana-ra remélve, hogy egy újabb szóáradatával megtöri a csendet.*
675. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-16 22:00:34
Üzenet elküldve: 2013-09-16 22:00:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Nolie Piwerd, Iriana Skendarus //
- Márpedig úgy látom, hogy mégis sikerült! Úgy vélem, hogy néha nem árt hangosan is összegezni azokat a dolgokat, amik a fejünkben kavarognak, s ami számunkra egy világképet alkot!
*Bólint határozottan az ébentündér felé, s egy félmosollyal is tudtára adja, hogy igazán tetszett a férfinek, amit mondott. Bár eddig csak szerényen és röviden fogalmazta meg mondandóját, ám most mintha Mordach azt érezné, hogy saját magán kívül a hölgynek - vagy hölgyeknek - is kedvükre van a téma. Nem igazán szokott idegenekkel ilyesfajta eszmefuttatásba kezdeni az első percekben, ám most a hosszú fejtegetések több időre is elfeledtetik a Vörössel az oldalán tátongó sebet.*
- Ó, hölgyem, értem én, amit mond, én is ugyanezt gondolom! Túlságosan hatalmas ez a világ, s mi túlságosan különbözünk ahhoz, hogy egy berögzött hitvilágnak éljünk! *ekkor ujját meglengeti a levegőben Iriana felé* Ismét igazat adok Önnek, ugyanakkor ezt is kiegészíteném azzal a réteggel, mely beletörődött abba, hogy a teste egyszer el fog porladni, s a földdel lesz egyenlő. Nem fél attól a világtól, melybe tovább száll a lelke, nem negatív, vagy rossz dologként éli ezt meg saját magára nézve. Csupán egy új világ, egy új élet pislákoló fénye az, melyet a távolban lát életében, s melynek kapuja megnyílik a halál pillanatában. Ezek az emberek nem félik a halált, nem vallják azt, hogy ölni, lopni, csalni kell, minden vagyont fel kell halmozni, hogy többek közt a testi örömöket kielégítsek. *ekkor egy pillanatra elhallgat, majd folytatja* Én is ezt vallom. Nem félem a halált, hiszem, hogy a tökéletes pillanatban fogom átlépni a túlvilág kapuit. Addig csak élem az életem, s megyek, amerre a Sors visz, anélkül, hogy kétségbeesetten hajkurásznám a földi javakat. Nincs házam, nincs otthonom, nincs senkim, csupán csomópontok vannak a világon, ahol megszállok egy-egy út során, s olyan ismerőseim vannak, akikkel nem alakult ki kötelék.
*Ekkor az ember azt várhatná, hogy egy keserű mosoly, vagy búskomor hangulat kerítheti hatalmába a Vöröst, ám az alap komor ábrázat lágy félmosolyokkal váltakozik csupán. Ő beletörődött abba, hogy pár éve mindent elfeledett múltjából, s bár néha rátör az érzés, hogy milyen jó is lenne a saját otthonába esténként leülni a kandalló ropogó tüze mellé teát szürcsölve.. Mindig elhessegeti eme gondolatot, hiszen berögzötten hiszi, hogy ha ennek majd meg kell történnie, akkor a megfelelő pillanatban meg is fog! Ha az a sorsa, hogy halála pillanatáig vándorolni fog, járja a világot s bővíti tudását, akkor is ugyanolyan örömmel tekint a jövőbe!*
- Kedves Iriana, igazán jó hallani ezeket a szavakat! Bármilyen hihetetlen, én sem szeretem a templomokat.. Túl "emberi", ahogy Ön mondaná! S őszintén mondom, nagyon jó volt most belegondolni ezekbe a pillanatokba, még ha sajnos én nem is élhettem át! Ám ami késik.. *kacsint rá sejtelmesen* Viszont az megütötte a fülem, hogy ezek az emlékek gyermek korából valóak. Tán csak akkor tudta élvezni ezeket a pillanatokat, csak akkor volt rá lehetősége?
*Ekkor egy kicsit még visszafekszik, sóhajt egy nagyot, s hallgatja, ahogy az ezüsttündér reagál a másik mondandójára. Mordach eközben szinte ámul magában a hallottak miatt, hiszen egyáltalán nem gondolta ezelőtt, hogy a tündérek így vélekednek. Eddig csak a felszínt sikerült megismernie, ám szerencsére jó úton halad a mély gyökerek felé!*
- Örvendek, kedves Nolie!
*Azzal az ébenhajú tündér kézfejére is hint egy lágy csókot. Kicsit hosszabb ideig tartja ott ajkait, ezzel kifejezve a bizalmat, majd hamarosan elhúzza. Ám pillanatokon belül egy nagyon széles vigyor húzódik az arcára, s hangosan fel is kacag!*
- Jaj, hölgyem, rég nevettem ilyet.. *azzal elsöpri bal szeme sarkából a nevetéstől kibuggyant könnycseppet* Hát minden bizonnyal e szokást mi emberek találtuk ki, ám ez a gesztus a férfiaktól irányul a hölgyek felé! Bár manapság ez egyre jobban elfelejtődik, ám részemről szép és lovagias gesztusnak tartom, melyet a hölgyek megérdemelnek!
*Biccent fejével, ám legbelül még mindig kacag, már csak az tenné az i-re a pontot, ha Nolie is elkezdené ugyanezt! Mindenesetre lassacskán visszahúzódnak ajkai, s hallgatja Iriana történetét.*
- Szép környék lehetett, én is mindig szerettem az ilyen nyugalmas életet! Csak hát az ember hiába kedveli az ilyet, a hosszú út során akaratlanul is bajba keveredhet! Több ilyen jó lélek kellene erre a világra, máris békésebb hely lenne! Ám mondja csak! Önt igazán ezek a jó cselekedetek éltették, vagy más boldogsága is akadt ezen kívül? Természetesen nem akarok beletiporni a lelkébe, ám azt el kell ismerni, hogy a jó lelkek sokszor a saját boldogságuk árán segítenek, s teljesen elfojtják azt, amire a lelkük igazán vágyik! *pillant felé sejtelmesen, ám hamar Nolie felé fordul* S Ön? Tán Ön is ilyen kis csodás falucskából jött? Eléggé úgy érzem, hogy a kettejük véleménye, felfogása nagyban különbözik! Hol, vagy mikor találkoztak mellesleg?
*Mordach valamiért érzi, hogy az ébentündér nem éppen fényes múlttal rendelkezhet, talán még azt is megkockáztatná, hogy szörnyűségek is történtek a múltjában. Tán nem véletlenül vonzódik a sötétebb színekhez, s tán nem véletlenül nem él benne olyan élénken a jóság, a jó akarat, mint társnőjében!*
- Márpedig úgy látom, hogy mégis sikerült! Úgy vélem, hogy néha nem árt hangosan is összegezni azokat a dolgokat, amik a fejünkben kavarognak, s ami számunkra egy világképet alkot!
*Bólint határozottan az ébentündér felé, s egy félmosollyal is tudtára adja, hogy igazán tetszett a férfinek, amit mondott. Bár eddig csak szerényen és röviden fogalmazta meg mondandóját, ám most mintha Mordach azt érezné, hogy saját magán kívül a hölgynek - vagy hölgyeknek - is kedvükre van a téma. Nem igazán szokott idegenekkel ilyesfajta eszmefuttatásba kezdeni az első percekben, ám most a hosszú fejtegetések több időre is elfeledtetik a Vörössel az oldalán tátongó sebet.*
- Ó, hölgyem, értem én, amit mond, én is ugyanezt gondolom! Túlságosan hatalmas ez a világ, s mi túlságosan különbözünk ahhoz, hogy egy berögzött hitvilágnak éljünk! *ekkor ujját meglengeti a levegőben Iriana felé* Ismét igazat adok Önnek, ugyanakkor ezt is kiegészíteném azzal a réteggel, mely beletörődött abba, hogy a teste egyszer el fog porladni, s a földdel lesz egyenlő. Nem fél attól a világtól, melybe tovább száll a lelke, nem negatív, vagy rossz dologként éli ezt meg saját magára nézve. Csupán egy új világ, egy új élet pislákoló fénye az, melyet a távolban lát életében, s melynek kapuja megnyílik a halál pillanatában. Ezek az emberek nem félik a halált, nem vallják azt, hogy ölni, lopni, csalni kell, minden vagyont fel kell halmozni, hogy többek közt a testi örömöket kielégítsek. *ekkor egy pillanatra elhallgat, majd folytatja* Én is ezt vallom. Nem félem a halált, hiszem, hogy a tökéletes pillanatban fogom átlépni a túlvilág kapuit. Addig csak élem az életem, s megyek, amerre a Sors visz, anélkül, hogy kétségbeesetten hajkurásznám a földi javakat. Nincs házam, nincs otthonom, nincs senkim, csupán csomópontok vannak a világon, ahol megszállok egy-egy út során, s olyan ismerőseim vannak, akikkel nem alakult ki kötelék.
*Ekkor az ember azt várhatná, hogy egy keserű mosoly, vagy búskomor hangulat kerítheti hatalmába a Vöröst, ám az alap komor ábrázat lágy félmosolyokkal váltakozik csupán. Ő beletörődött abba, hogy pár éve mindent elfeledett múltjából, s bár néha rátör az érzés, hogy milyen jó is lenne a saját otthonába esténként leülni a kandalló ropogó tüze mellé teát szürcsölve.. Mindig elhessegeti eme gondolatot, hiszen berögzötten hiszi, hogy ha ennek majd meg kell történnie, akkor a megfelelő pillanatban meg is fog! Ha az a sorsa, hogy halála pillanatáig vándorolni fog, járja a világot s bővíti tudását, akkor is ugyanolyan örömmel tekint a jövőbe!*
- Kedves Iriana, igazán jó hallani ezeket a szavakat! Bármilyen hihetetlen, én sem szeretem a templomokat.. Túl "emberi", ahogy Ön mondaná! S őszintén mondom, nagyon jó volt most belegondolni ezekbe a pillanatokba, még ha sajnos én nem is élhettem át! Ám ami késik.. *kacsint rá sejtelmesen* Viszont az megütötte a fülem, hogy ezek az emlékek gyermek korából valóak. Tán csak akkor tudta élvezni ezeket a pillanatokat, csak akkor volt rá lehetősége?
*Ekkor egy kicsit még visszafekszik, sóhajt egy nagyot, s hallgatja, ahogy az ezüsttündér reagál a másik mondandójára. Mordach eközben szinte ámul magában a hallottak miatt, hiszen egyáltalán nem gondolta ezelőtt, hogy a tündérek így vélekednek. Eddig csak a felszínt sikerült megismernie, ám szerencsére jó úton halad a mély gyökerek felé!*
- Örvendek, kedves Nolie!
*Azzal az ébenhajú tündér kézfejére is hint egy lágy csókot. Kicsit hosszabb ideig tartja ott ajkait, ezzel kifejezve a bizalmat, majd hamarosan elhúzza. Ám pillanatokon belül egy nagyon széles vigyor húzódik az arcára, s hangosan fel is kacag!*
- Jaj, hölgyem, rég nevettem ilyet.. *azzal elsöpri bal szeme sarkából a nevetéstől kibuggyant könnycseppet* Hát minden bizonnyal e szokást mi emberek találtuk ki, ám ez a gesztus a férfiaktól irányul a hölgyek felé! Bár manapság ez egyre jobban elfelejtődik, ám részemről szép és lovagias gesztusnak tartom, melyet a hölgyek megérdemelnek!
*Biccent fejével, ám legbelül még mindig kacag, már csak az tenné az i-re a pontot, ha Nolie is elkezdené ugyanezt! Mindenesetre lassacskán visszahúzódnak ajkai, s hallgatja Iriana történetét.*
- Szép környék lehetett, én is mindig szerettem az ilyen nyugalmas életet! Csak hát az ember hiába kedveli az ilyet, a hosszú út során akaratlanul is bajba keveredhet! Több ilyen jó lélek kellene erre a világra, máris békésebb hely lenne! Ám mondja csak! Önt igazán ezek a jó cselekedetek éltették, vagy más boldogsága is akadt ezen kívül? Természetesen nem akarok beletiporni a lelkébe, ám azt el kell ismerni, hogy a jó lelkek sokszor a saját boldogságuk árán segítenek, s teljesen elfojtják azt, amire a lelkük igazán vágyik! *pillant felé sejtelmesen, ám hamar Nolie felé fordul* S Ön? Tán Ön is ilyen kis csodás falucskából jött? Eléggé úgy érzem, hogy a kettejük véleménye, felfogása nagyban különbözik! Hol, vagy mikor találkoztak mellesleg?
*Mordach valamiért érzi, hogy az ébentündér nem éppen fényes múlttal rendelkezhet, talán még azt is megkockáztatná, hogy szörnyűségek is történtek a múltjában. Tán nem véletlenül vonzódik a sötétebb színekhez, s tán nem véletlenül nem él benne olyan élénken a jóság, a jó akarat, mint társnőjében!*
674. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-16 16:15:15
Üzenet elküldve: 2013-09-16 16:15:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Egy napja elmélkedve a nagy dolgokon, Melith úgy gondolja, már éppen eléggé összeszedte gondolatait, hogy nekiláthasson a mágiatanulás rejtelmeinek felkutatásához. Épp egy kövön üldögélt, és kardját kezében tartva elmélkedett.*
~A mágia lesz az eszközöm, a bosszúhoz. Ez lesz az egyik kulcs, amit felhasználhatok a diadal eléréséhez. Persze, még lovagként, is kéne remekelnem. A kardomnak is oly élesnek kell lennie, mint elmémnek.~*Még mindig nem képes elszakadni gondolataitól, amik annyira csábítják, hogy elérhesse célját.
Megragadja kardját, és kihúzza hüvelyéből, melyet a földre dob. A penge megcsillan a lombokon átszűrődő fényben, majd a fegyver használója egy táncra invitálja meg kardját. Kecses mozdulatokkal, de mégis lovagias erővel hasítja a levegőt. Először egy mellkasmagasságban lévő vágást alkalmaz, aztán a levegőben egy íves mozdulattal hasítja fel a hulló faleveleket. Elmosolyodik.*
~Látom a reflexeim, még nem romlottak el.~*gondolja merészen, és felveszi a földön heverő kardhüvelyt. Belecsúsztatja fegyverét, és alaposan körbenéz, majd elindul vissza a Templom fele.*
A hozzászólás írója (Melith Sulwarren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.16 16:16:17
~A mágia lesz az eszközöm, a bosszúhoz. Ez lesz az egyik kulcs, amit felhasználhatok a diadal eléréséhez. Persze, még lovagként, is kéne remekelnem. A kardomnak is oly élesnek kell lennie, mint elmémnek.~*Még mindig nem képes elszakadni gondolataitól, amik annyira csábítják, hogy elérhesse célját.
Megragadja kardját, és kihúzza hüvelyéből, melyet a földre dob. A penge megcsillan a lombokon átszűrődő fényben, majd a fegyver használója egy táncra invitálja meg kardját. Kecses mozdulatokkal, de mégis lovagias erővel hasítja a levegőt. Először egy mellkasmagasságban lévő vágást alkalmaz, aztán a levegőben egy íves mozdulattal hasítja fel a hulló faleveleket. Elmosolyodik.*
~Látom a reflexeim, még nem romlottak el.~*gondolja merészen, és felveszi a földön heverő kardhüvelyt. Belecsúsztatja fegyverét, és alaposan körbenéz, majd elindul vissza a Templom fele.*
A hozzászólás írója (Melith Sulwarren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.16 16:16:17
673. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-16 15:25:21
Üzenet elküldve: 2013-09-16 15:25:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Pimbóék nyomában//
*Deron keze ökölbe szorul, amikor a másik elkezd röhögni és felszólítja őket, hogy vigyék vissza. Amikor Chipon elkezd bemászni a kocsiba akkor ő is elkezd bemászni, de az ork az útját állja. Pár másodperc múlva rájön, hogy miért nincs neki semmi keresnivalója a kocsiban. És mivel szinte érzi a Chiponban tomboló dühöt ezért odahajol a füléhez és belesúg.*
- Azért valami maradjon belőle.
*Ezzel kiszáll a kocsiból és felugrik a kocsisülésre, majd Kragarra tekint. Ahogy elnézte a hatalmas darab ork tud szekeret vezetni az elffel ellentétben. Így hát amíg várakozik, addig pipára gyújt, hogy valamivel teljen az idő. Na meg persze, hogy elterelje a gondolatait. Rossz érzés, hogy miatta bukott a színjáték. A küldetés viszont még közel sincs veszve.*
*Deron keze ökölbe szorul, amikor a másik elkezd röhögni és felszólítja őket, hogy vigyék vissza. Amikor Chipon elkezd bemászni a kocsiba akkor ő is elkezd bemászni, de az ork az útját állja. Pár másodperc múlva rájön, hogy miért nincs neki semmi keresnivalója a kocsiban. És mivel szinte érzi a Chiponban tomboló dühöt ezért odahajol a füléhez és belesúg.*
- Azért valami maradjon belőle.
*Ezzel kiszáll a kocsiból és felugrik a kocsisülésre, majd Kragarra tekint. Ahogy elnézte a hatalmas darab ork tud szekeret vezetni az elffel ellentétben. Így hát amíg várakozik, addig pipára gyújt, hogy valamivel teljen az idő. Na meg persze, hogy elterelje a gondolatait. Rossz érzés, hogy miatta bukott a színjáték. A küldetés viszont még közel sincs veszve.*
672. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 22:44:25
Üzenet elküldve: 2013-09-15 22:44:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Pimbóék nyomában//
*Chipon megpróbált beszélni. Ma már többször is. Megint csak rá kell jönnie, hogy ez neki nem megy, fölösleges is próbálkozni. Főleg akkor, ha több társával együtt kéne valamit ugyanúgy mondani. Ez ugyanis szinte egyáltalán nem sikerült eddig. A másik ork is mond valamit meg az elf is, de sosem egyeznek meg. A félszemű szinte oda se figyel, csak bemászik a kocsiba. Ennek ellenére valószínűleg teljes mértékben érti, hogy ezek itt nem lennének jó társai és esze ágában sincs bármit tenni, amit Chiponék mondanak. Szavakkal nem lehet rá hatni. Veréssel se, pedig az őrök elég sokáig próbálták, ahogy elnézi.
Az ork nem is próbálkozik tovább a színészkedéssel. Egészen szórakoztató volt, de több hasznot nem hozott. A félszemű számára is mulatságos lehetett, hiszen óriásit röhög, szinte még a könnyei is kicsordulnak. A színjáték fölösleges volt, semmire sem mentek vele. Ennek a fickónak, aki tudja tartani a száját, valami biztos elképzelése lehet. Talán a családja kapja a pénznek a ráeső részét, ha a banda végül megcsinálja a cserét.
Az ork végül arra jut, hogy ő is bemászik a kocsiba. Felkapja a láncokat, amiket róla leszedtek és felkapaszkodik. A másik ork és az elf helye kint van a kocsisülésen. Ha be akarnak szállni, Chipon el fogja állni az utat. A többiekkel ellentétben nála nincs fegyver, így nem tud azzal próbálkozni a félszemű, hogy lekapja az oldaláról a tőrt vagy bármit. Ha elindulnak, az ork figyelni fog, hogy a félszemű nem próbál-e meg kiugrani vagy kiesni a kocsiból. Ha próbálkozik, igyekszik visszarántani. Ezen felül pedig mikor már úton vannak, bosszút áll rajta. Többször orrba- és szájbaveri, kinyomja azt az összevert szemét és az ujjait is megpróbálja egy szoros markolással összeroppantani. Mindezt persze csak akkor teszi meg, ha sikerül és ő sem esik ki a kocsiból. Elege van ebből a nagyképű alakból és most már éppen ideje, hogy valakit jól összeverjen. Megölni nem fogja, mert az őrség még szórakozhat vele. Nem tudja, hogy ezután mi jön, mi lesz. Ha az őrség még elfogad tőle segítséget, akkor fel fogja ajánlani, mivel erre fogadta fel a törp család. Az is lehet, hogy végül kivégeztetik egy másik bérgyilkossal. Csináltak már ilyet a Pimbóék. Elmenekülni viszont nem fog csak úgy, amíg ki nem derül, hogy mi a folytatás.*
A hozzászólás írója (Chipon Duard) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.15 22:46:09
*Chipon megpróbált beszélni. Ma már többször is. Megint csak rá kell jönnie, hogy ez neki nem megy, fölösleges is próbálkozni. Főleg akkor, ha több társával együtt kéne valamit ugyanúgy mondani. Ez ugyanis szinte egyáltalán nem sikerült eddig. A másik ork is mond valamit meg az elf is, de sosem egyeznek meg. A félszemű szinte oda se figyel, csak bemászik a kocsiba. Ennek ellenére valószínűleg teljes mértékben érti, hogy ezek itt nem lennének jó társai és esze ágában sincs bármit tenni, amit Chiponék mondanak. Szavakkal nem lehet rá hatni. Veréssel se, pedig az őrök elég sokáig próbálták, ahogy elnézi.
Az ork nem is próbálkozik tovább a színészkedéssel. Egészen szórakoztató volt, de több hasznot nem hozott. A félszemű számára is mulatságos lehetett, hiszen óriásit röhög, szinte még a könnyei is kicsordulnak. A színjáték fölösleges volt, semmire sem mentek vele. Ennek a fickónak, aki tudja tartani a száját, valami biztos elképzelése lehet. Talán a családja kapja a pénznek a ráeső részét, ha a banda végül megcsinálja a cserét.
Az ork végül arra jut, hogy ő is bemászik a kocsiba. Felkapja a láncokat, amiket róla leszedtek és felkapaszkodik. A másik ork és az elf helye kint van a kocsisülésen. Ha be akarnak szállni, Chipon el fogja állni az utat. A többiekkel ellentétben nála nincs fegyver, így nem tud azzal próbálkozni a félszemű, hogy lekapja az oldaláról a tőrt vagy bármit. Ha elindulnak, az ork figyelni fog, hogy a félszemű nem próbál-e meg kiugrani vagy kiesni a kocsiból. Ha próbálkozik, igyekszik visszarántani. Ezen felül pedig mikor már úton vannak, bosszút áll rajta. Többször orrba- és szájbaveri, kinyomja azt az összevert szemét és az ujjait is megpróbálja egy szoros markolással összeroppantani. Mindezt persze csak akkor teszi meg, ha sikerül és ő sem esik ki a kocsiból. Elege van ebből a nagyképű alakból és most már éppen ideje, hogy valakit jól összeverjen. Megölni nem fogja, mert az őrség még szórakozhat vele. Nem tudja, hogy ezután mi jön, mi lesz. Ha az őrség még elfogad tőle segítséget, akkor fel fogja ajánlani, mivel erre fogadta fel a törp család. Az is lehet, hogy végül kivégeztetik egy másik bérgyilkossal. Csináltak már ilyet a Pimbóék. Elmenekülni viszont nem fog csak úgy, amíg ki nem derül, hogy mi a folytatás.*
A hozzászólás írója (Chipon Duard) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.15 22:46:09
671. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:51:32
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:51:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie Powerd, Mordach Harders//
- Ó, ön félreért! Én nem várom el senkitől, hogy higgyen a Teremtőben, vagy bármilyen más abszolút hatalommal rendelkező entitásban. A szabad akarat egy csodálatos dolog, amitől nem válunk arctalan, mechanikus teremtményekké. Senki sem lesz „rossz”, amiért nem hisz, Ő pedig ugyanúgy fog vigyázni rájuk is, mint a leghűbb szolgáira. Nem hiszem, hogy a teremtés feltétlenül pusztulással kell, hogy párosuljon; a rend megtartása valóban létfontosságú, de én úgy hiszem, hogy nem a gyarlóság nyomja a mérleg másik nyelvét, hanem a halandóságunk. Talán épp ez riaszt meg minket, de főleg azokat a lényeket, akik nem élnek olyan sokáig. „Egyszer mindenünk elveszik”, gondolják ők, ezért addig hajkurásszák az élvezeteket – legyen szó pénzről, hatalomról, vagy akár testiségről –, amíg még erejük teljében vannak. Minél teljesebbnek érzik magukat, annál nyomasztóbb szembenézni az elkerülhetetlen halállal, ezért még többet akarnak, és így rohannak végig a lefelé vezető, spirális lépcsőn, aminek minden foka után eldobnak maguktól valamit vagy valakit. Vannak, akik megfeneklenek valahol a spirálon, mások pedig végigjárják, de azok ugyanazt találják az alján, ami elől menekülni kezdtek: a halál. *csend* Akárhogy is, legyen szó Pusztítóról, vagy egyéni züllésről, nem szabad a világot csak feketében és fehérben látni; egyikünk sem makulátlan, ahogy egyikünk sem menthetetlen. Ha valaki elbukik, akkor kötelességünk segíteni neki! *fejet hajt, mintha csak egy szertartási előadás végéhez ért volna* A tündér hitvilág egészen más, nem az isteneken van a hangsúly. Mi nagy becsben tartjuk a Természetet, és annak minden kincsét. Nincs jó vagy rossz, csak a négy elem, és annak csodái. Abban hasonlít a többi vallásra, hogy szintén alázatosságra tanít, de az egész sokkal… élettelibb, már elnézést. Nehéz volt hozzászoknom a templomok kissé komor kisugárzásához, egy cseppet sem hasonlított a fesztiváljaink felszabadult hangulatához. Ó, több tízezer – néhol ennél is több - tündér, akik táncot lejtenek a folyó medrétől elkezdve, a legzöldebb pázsitig; minden, amit csak el tud képzelni! És… és-- *mintha csak egy tucat mondatot akarna kimondani egyszerre, de végül még egyet is alig tud elkezdeni* mesélhetnék még, de igazán nehéz szavakkal átadni azt a hangulatot. Kislány voltam még, de ennek ellenére szinte semmit sem felejtettem azokból a napokból!
*Nolie is kifejti a véleményét a talán évezredesnek számító vitában; ő tűnik a legpártatlanabbnak.*
- Szerintem nincs azzal semmi gond, ha valami csak a fejünkben fordul meg! *próbálván választ adni a nő kérdésére* Mindenki elgyengül előbb vagy utóbb, és ilyenkor bizony a gondolataink az elsők, amik letépik a láncot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem tudja kordában tartani a saját elméjét, az bátran segítséget kérhet, legalábbis így kéne lennie. Biztosan tennénk két lépést hátrafelé, ha most megtudnánk egymásról a legszörnyűbb, leg „gonoszabb” dolgot, amit valaha is gondoltunk, de a tetteink definiálnak minket, nem pedig a szavaink, és főleg nem az, hogy mi fordult meg ebben a bonyolult szerkezetben. *jobb mutatóujjával megkopogtatja a halántékát* Skatulyázni pedig valóban szörnyű dolog, de azt hiszem, pont erről beszéltünk az imént; nincs jogunk ítélkezni senki felett, amíg nem mozgattunk meg minden követ, hogy megpróbáljuk megérteni a tetteit!
*A lány hullasápadt arca egyszeriben a férfi hajához sokkal jobban passzoló, vörös árnyalatban kezd tündökölni, miután kézen csókolták.*
~ Ó ne! Már majdnem elfelejtettem ezt az emberi szokást, hogy mindenhez oda akarják nyomni az ajkaikat… Nem tudom, mi akar ez lenni, de ha utána fedte fel a nevét, akkor lehetséges, hogy… azt hiszem értem! *Iriana először a férfi, kissé kiszáradt jobb kezét emeli fel, és érteti hozzá az ajkait.*
- Iriana Skendarus! *majd ugyanígy tesz tündértársa jóval lágyabb végtagjával is* Iriana Skendarus! *Nolie-ra néz, és megforgatja a szemeit, jelezvén, hogy fogalma sincs, ez miért jó.
~ Igazán túlbonyolítják a dolgokat, de azért meglepően vicces! ~ *A teljességgel felesleges cselekedetek után megigazítja a hajoldozás közben előrehullott tincseit, és megköszörüli a torkát. Úgy hangzik, mintha egy madár csiripelne segítségért.*
- Azt azért meg kell jegyeznem, hogy kissé sértőnek tartom önre nézve a „Vörös” megnevezést, ezért ha nem zavarja, inkább a rendes nevén szólítanám, kedves Mordak… Mor… dak… dach? ~ Azt hiszem, kénytelen leszek egy saját becenévvel előrukkolni, mert ez kimondhatatlan! ~
- Egy messzi kis városkából érkeztem ide, nem hiszem, hogy hallottatok felőle! Az emberek mindennapjait próbáltam élhetőbbé tenni, de emellett visszajártam a kolostorba is, ahol hosszú éveket töltöttem annak idején. Hol olvasgatni, hol a veteményeseket gondozni, hol pedig csak úgy pihenni. Gyönyörű környék, majd talán egyszer megmutathatom, habár egyelőre nem tervezek visszatérni; éppen hogy csak elindultam. Visszatérve a kérdésre: találkoztam gonosznak titulált emberekkel, de én kitartottam amellett, hogy lehet rajtuk segíteni. Volt, akinek tényleg csak egy őszinte beszélgetés, és útmutatás hiányzott, míg a nehezebb esetek eleinte visszaéltek az én és segítőim jóindulatával. Loptak gyógyszereket, ennivalót, és gyakran fizikai összetűzésbe is keveredtek. Velük sokkal lassabban, óvatosabban kellett haladnunk, de végül alig pár eltékozolt – mi csak így hívtuk őket – maradt meg az életvitelénél – majd mindegyikőjüket ki is végezték a hatóságok, mondván „ez a hülyeség nem vezet semmire”. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt szörnyű, amikor torkuk szakadtából üvöltöttek olyan megjegyzéseket nekem, amiket most inkább nem elevenítenék fel, de mikor hónapok múlva ugyanez az ember visszajött, hogy elmondja, ő megtalálta a boldogságot valaki oldalán, és közben nem győzött hálálkodni, amiért én ezt lehetővé tettem a számára… *elkezdi morzsolgatni az ujjait* nem is tudom. Igazán meglettem volna a kiabálós, késdobálós felvezetés nélkül, de összességében örülök, hogy segíthettem.
- Ó, ön félreért! Én nem várom el senkitől, hogy higgyen a Teremtőben, vagy bármilyen más abszolút hatalommal rendelkező entitásban. A szabad akarat egy csodálatos dolog, amitől nem válunk arctalan, mechanikus teremtményekké. Senki sem lesz „rossz”, amiért nem hisz, Ő pedig ugyanúgy fog vigyázni rájuk is, mint a leghűbb szolgáira. Nem hiszem, hogy a teremtés feltétlenül pusztulással kell, hogy párosuljon; a rend megtartása valóban létfontosságú, de én úgy hiszem, hogy nem a gyarlóság nyomja a mérleg másik nyelvét, hanem a halandóságunk. Talán épp ez riaszt meg minket, de főleg azokat a lényeket, akik nem élnek olyan sokáig. „Egyszer mindenünk elveszik”, gondolják ők, ezért addig hajkurásszák az élvezeteket – legyen szó pénzről, hatalomról, vagy akár testiségről –, amíg még erejük teljében vannak. Minél teljesebbnek érzik magukat, annál nyomasztóbb szembenézni az elkerülhetetlen halállal, ezért még többet akarnak, és így rohannak végig a lefelé vezető, spirális lépcsőn, aminek minden foka után eldobnak maguktól valamit vagy valakit. Vannak, akik megfeneklenek valahol a spirálon, mások pedig végigjárják, de azok ugyanazt találják az alján, ami elől menekülni kezdtek: a halál. *csend* Akárhogy is, legyen szó Pusztítóról, vagy egyéni züllésről, nem szabad a világot csak feketében és fehérben látni; egyikünk sem makulátlan, ahogy egyikünk sem menthetetlen. Ha valaki elbukik, akkor kötelességünk segíteni neki! *fejet hajt, mintha csak egy szertartási előadás végéhez ért volna* A tündér hitvilág egészen más, nem az isteneken van a hangsúly. Mi nagy becsben tartjuk a Természetet, és annak minden kincsét. Nincs jó vagy rossz, csak a négy elem, és annak csodái. Abban hasonlít a többi vallásra, hogy szintén alázatosságra tanít, de az egész sokkal… élettelibb, már elnézést. Nehéz volt hozzászoknom a templomok kissé komor kisugárzásához, egy cseppet sem hasonlított a fesztiváljaink felszabadult hangulatához. Ó, több tízezer – néhol ennél is több - tündér, akik táncot lejtenek a folyó medrétől elkezdve, a legzöldebb pázsitig; minden, amit csak el tud képzelni! És… és-- *mintha csak egy tucat mondatot akarna kimondani egyszerre, de végül még egyet is alig tud elkezdeni* mesélhetnék még, de igazán nehéz szavakkal átadni azt a hangulatot. Kislány voltam még, de ennek ellenére szinte semmit sem felejtettem azokból a napokból!
*Nolie is kifejti a véleményét a talán évezredesnek számító vitában; ő tűnik a legpártatlanabbnak.*
- Szerintem nincs azzal semmi gond, ha valami csak a fejünkben fordul meg! *próbálván választ adni a nő kérdésére* Mindenki elgyengül előbb vagy utóbb, és ilyenkor bizony a gondolataink az elsők, amik letépik a láncot. Ha valaki úgy érzi, hogy nem tudja kordában tartani a saját elméjét, az bátran segítséget kérhet, legalábbis így kéne lennie. Biztosan tennénk két lépést hátrafelé, ha most megtudnánk egymásról a legszörnyűbb, leg „gonoszabb” dolgot, amit valaha is gondoltunk, de a tetteink definiálnak minket, nem pedig a szavaink, és főleg nem az, hogy mi fordult meg ebben a bonyolult szerkezetben. *jobb mutatóujjával megkopogtatja a halántékát* Skatulyázni pedig valóban szörnyű dolog, de azt hiszem, pont erről beszéltünk az imént; nincs jogunk ítélkezni senki felett, amíg nem mozgattunk meg minden követ, hogy megpróbáljuk megérteni a tetteit!
*A lány hullasápadt arca egyszeriben a férfi hajához sokkal jobban passzoló, vörös árnyalatban kezd tündökölni, miután kézen csókolták.*
~ Ó ne! Már majdnem elfelejtettem ezt az emberi szokást, hogy mindenhez oda akarják nyomni az ajkaikat… Nem tudom, mi akar ez lenni, de ha utána fedte fel a nevét, akkor lehetséges, hogy… azt hiszem értem! *Iriana először a férfi, kissé kiszáradt jobb kezét emeli fel, és érteti hozzá az ajkait.*
- Iriana Skendarus! *majd ugyanígy tesz tündértársa jóval lágyabb végtagjával is* Iriana Skendarus! *Nolie-ra néz, és megforgatja a szemeit, jelezvén, hogy fogalma sincs, ez miért jó.
~ Igazán túlbonyolítják a dolgokat, de azért meglepően vicces! ~ *A teljességgel felesleges cselekedetek után megigazítja a hajoldozás közben előrehullott tincseit, és megköszörüli a torkát. Úgy hangzik, mintha egy madár csiripelne segítségért.*
- Azt azért meg kell jegyeznem, hogy kissé sértőnek tartom önre nézve a „Vörös” megnevezést, ezért ha nem zavarja, inkább a rendes nevén szólítanám, kedves Mordak… Mor… dak… dach? ~ Azt hiszem, kénytelen leszek egy saját becenévvel előrukkolni, mert ez kimondhatatlan! ~
- Egy messzi kis városkából érkeztem ide, nem hiszem, hogy hallottatok felőle! Az emberek mindennapjait próbáltam élhetőbbé tenni, de emellett visszajártam a kolostorba is, ahol hosszú éveket töltöttem annak idején. Hol olvasgatni, hol a veteményeseket gondozni, hol pedig csak úgy pihenni. Gyönyörű környék, majd talán egyszer megmutathatom, habár egyelőre nem tervezek visszatérni; éppen hogy csak elindultam. Visszatérve a kérdésre: találkoztam gonosznak titulált emberekkel, de én kitartottam amellett, hogy lehet rajtuk segíteni. Volt, akinek tényleg csak egy őszinte beszélgetés, és útmutatás hiányzott, míg a nehezebb esetek eleinte visszaéltek az én és segítőim jóindulatával. Loptak gyógyszereket, ennivalót, és gyakran fizikai összetűzésbe is keveredtek. Velük sokkal lassabban, óvatosabban kellett haladnunk, de végül alig pár eltékozolt – mi csak így hívtuk őket – maradt meg az életvitelénél – majd mindegyikőjüket ki is végezték a hatóságok, mondván „ez a hülyeség nem vezet semmire”. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt szörnyű, amikor torkuk szakadtából üvöltöttek olyan megjegyzéseket nekem, amiket most inkább nem elevenítenék fel, de mikor hónapok múlva ugyanez az ember visszajött, hogy elmondja, ő megtalálta a boldogságot valaki oldalán, és közben nem győzött hálálkodni, amiért én ezt lehetővé tettem a számára… *elkezdi morzsolgatni az ujjait* nem is tudom. Igazán meglettem volna a kiabálós, késdobálós felvezetés nélkül, de összességében örülök, hogy segíthettem.
670. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 19:39:27
Üzenet elküldve: 2013-09-15 19:39:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 542
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 542
Játékstílus: Szelíd
//Pimbóék nyomában//
*A hármas továbbra is próbálja meggyőzni a félszeműt, hogy az egyetlen értelmes választása az, ha felbérli őket az őrség ellen. Igaz, hogy az emberrabló már kijelentette, hogy nincs szüksége rájuk, s ezek szerint komolyan is gondolta. Továbbra is azon igyekszik, hogy felmásszon a kocsira, s végül sikerül is. Mikor leül, és a hármas felé fordul, arcán idegesítő mosoly ül, s egy idő után nem is bírja, hangosan elneveti magát. Vesz pár mély lélegzetet, hogy legyőzze nevetését, majd egy laza kézmozdulattal annyit mond:*
- Vigyetek vissza.
*A hármas továbbra is próbálja meggyőzni a félszeműt, hogy az egyetlen értelmes választása az, ha felbérli őket az őrség ellen. Igaz, hogy az emberrabló már kijelentette, hogy nincs szüksége rájuk, s ezek szerint komolyan is gondolta. Továbbra is azon igyekszik, hogy felmásszon a kocsira, s végül sikerül is. Mikor leül, és a hármas felé fordul, arcán idegesítő mosoly ül, s egy idő után nem is bírja, hangosan elneveti magát. Vesz pár mély lélegzetet, hogy legyőzze nevetését, majd egy laza kézmozdulattal annyit mond:*
- Vigyetek vissza.
669. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 17:53:20
Üzenet elküldve: 2013-09-15 17:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
//Iriana Skendarus, Mordach Harders//
* Némán hallgatja két társa eszmecseréjét. Nem igazán akar hozzászólni a beszélgetéshez, mivel látja hogy a másik kettő mennyire elmélyedt a témában. Helyette inkább az égre emeli a szemét és elgondolkodik a mai napon.*
~ Milyen hosszú egy nap is volt. Három új embert is megismertem, ami nem is rossz arány, ahhoz képest, hogy velük együtt öt személlyel voltam beszélőviszonyban egész életem során...Ez elég kiábrándító...~
* Gondolataiból a férfi basszusa rántja ki, mikor hozzá intézi a kérdését.*
- Én ugyan nem tudom ilyen szépen megfogalmazni a véleményem.
*Mondja mosolyogva.*
- Szerintem az a szó, hogy 'gonosz' relatív, hiszen kinek mi a gonoszság. Valaki már azt gyilkosnak tartja, aki leöl egy állatot, mindegy, hogy szórakozásból vagy a túlélésért. Valaki viszont az emberölést sem tartja rossz dolognak, a tolvajlás pedig mindennapos tevékenysége. És mi van azokkal, akik nem követnek el senki ellen semmi rosszat, de megfordult már a fejükben? Például valaki meg akarja ölni a másikat, de nem teszi, mert fél hogy elkapják vagy hasonlók, mégis minden nap e körül járnak a gondolatai. Az nem gonosz?
Ezeket a dolgokat szerintem mindenki más mértékben ítéli el, ezért nem tudunk egy pontos határt húzni, hogy aki ezen az oldalon van az gonosz, aki a másikon az meg nem.
Viszont ha úgy nézzük, hogy van egy határ és hogy ezt ki lépi át és ki nem az szerintem tényleg nagy mértékben függ a neveltetéstől és a genetikától is. Hiszen lehet, hogy valakit egész életében a jómodorra és az alázatra nevelnek, de ha ott van benne a gyilkolási, vagy más egyéb ösztön, akkor azt tanulással nem lehet kiírtani és előbb-utóbb elő fog törni valamilyen formában.
Persze ez a vélemény is olyan dolog, miben benne van mások tapasztalata és amiket másoktól hallottam, mégis én ezt hiszem igaznak.
* Mikor befejezi a mondatot kissé zavarban van, csodálkozik, hogy így megeredt nyelve. Biztosan ezt hozza ki az emberből, ha ilyen sokat beszélnek körülötte. A következő mondatban azonban Iriana szóba hozza a 'Teremtő'-t, amihez a lány már végképp nem tud hozzászólni. Sosem volt vallásos, ezért nem is hisz a 'Teremtő'-ben. Inkább, Mordach-hoz hasonlóan, Sorsnak nevezné azt a felsőbbrendű erőt, ami hatással van minden és mindenki életére.
Mikor a férfi a nevüket kérdezi fejét felemeli a botról és úgy válaszol.*
- A nevem Nolie Piwerd.
* A másik nevét hallva elgondolkodik.*
~ Mordach...kicsit kemény a hangzása...és jobban is illik hozzá a Vörös megszólítás.~
* Mikor a férfi Iriana-hoz intézett kérdését hallja ő is a lány felé fordul. Érdekli mi történt vele, mielőtt Artheniorba jött. Igazából minden érdekli, ami másokkal történt, szereti hallgatni a történeteiket. Ennek azonban az a hátulütője, hogy utána neki is mesélnie kell magáról, ami már nincs annyira az ínyére.*
* Némán hallgatja két társa eszmecseréjét. Nem igazán akar hozzászólni a beszélgetéshez, mivel látja hogy a másik kettő mennyire elmélyedt a témában. Helyette inkább az égre emeli a szemét és elgondolkodik a mai napon.*
~ Milyen hosszú egy nap is volt. Három új embert is megismertem, ami nem is rossz arány, ahhoz képest, hogy velük együtt öt személlyel voltam beszélőviszonyban egész életem során...Ez elég kiábrándító...~
* Gondolataiból a férfi basszusa rántja ki, mikor hozzá intézi a kérdését.*
- Én ugyan nem tudom ilyen szépen megfogalmazni a véleményem.
*Mondja mosolyogva.*
- Szerintem az a szó, hogy 'gonosz' relatív, hiszen kinek mi a gonoszság. Valaki már azt gyilkosnak tartja, aki leöl egy állatot, mindegy, hogy szórakozásból vagy a túlélésért. Valaki viszont az emberölést sem tartja rossz dolognak, a tolvajlás pedig mindennapos tevékenysége. És mi van azokkal, akik nem követnek el senki ellen semmi rosszat, de megfordult már a fejükben? Például valaki meg akarja ölni a másikat, de nem teszi, mert fél hogy elkapják vagy hasonlók, mégis minden nap e körül járnak a gondolatai. Az nem gonosz?
Ezeket a dolgokat szerintem mindenki más mértékben ítéli el, ezért nem tudunk egy pontos határt húzni, hogy aki ezen az oldalon van az gonosz, aki a másikon az meg nem.
Viszont ha úgy nézzük, hogy van egy határ és hogy ezt ki lépi át és ki nem az szerintem tényleg nagy mértékben függ a neveltetéstől és a genetikától is. Hiszen lehet, hogy valakit egész életében a jómodorra és az alázatra nevelnek, de ha ott van benne a gyilkolási, vagy más egyéb ösztön, akkor azt tanulással nem lehet kiírtani és előbb-utóbb elő fog törni valamilyen formában.
Persze ez a vélemény is olyan dolog, miben benne van mások tapasztalata és amiket másoktól hallottam, mégis én ezt hiszem igaznak.
* Mikor befejezi a mondatot kissé zavarban van, csodálkozik, hogy így megeredt nyelve. Biztosan ezt hozza ki az emberből, ha ilyen sokat beszélnek körülötte. A következő mondatban azonban Iriana szóba hozza a 'Teremtő'-t, amihez a lány már végképp nem tud hozzászólni. Sosem volt vallásos, ezért nem is hisz a 'Teremtő'-ben. Inkább, Mordach-hoz hasonlóan, Sorsnak nevezné azt a felsőbbrendű erőt, ami hatással van minden és mindenki életére.
Mikor a férfi a nevüket kérdezi fejét felemeli a botról és úgy válaszol.*
- A nevem Nolie Piwerd.
* A másik nevét hallva elgondolkodik.*
~ Mordach...kicsit kemény a hangzása...és jobban is illik hozzá a Vörös megszólítás.~
* Mikor a férfi Iriana-hoz intézett kérdését hallja ő is a lány felé fordul. Érdekli mi történt vele, mielőtt Artheniorba jött. Igazából minden érdekli, ami másokkal történt, szereti hallgatni a történeteiket. Ennek azonban az a hátulütője, hogy utána neki is mesélnie kell magáról, ami már nincs annyira az ínyére.*
668. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 16:53:16
Üzenet elküldve: 2013-09-15 16:53:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A fél-elf egy idő után jön csak rá, hogy nem lesz képes megérteni a mágia bonyolult titkait, ha nem gondolkozik, a saját létezésének, és a világ értelmének mantráin.*
~Ezen a tisztáson talán még könnyebb is lesz gondolkodni, elvégre, valahogy olyan mágikus aurája van az egész területnek. A Nap is elég csábítóan süt, s valahogy olyan, mintha megtöltene energiával. Mágikus.~Az, hogy ilyen csekély idő alatt, is képes volt ennyi következtetést, és gondolatot levonni, elképeszti Melith-t.
Sosem volt valami nagy filozófus, de érezte, hogy elméje megtelik gondolatokkal, és szíve is a nyugodtsággal kezd megbékélni.*
~Ezen a tisztáson talán még könnyebb is lesz gondolkodni, elvégre, valahogy olyan mágikus aurája van az egész területnek. A Nap is elég csábítóan süt, s valahogy olyan, mintha megtöltene energiával. Mágikus.~Az, hogy ilyen csekély idő alatt, is képes volt ennyi következtetést, és gondolatot levonni, elképeszti Melith-t.
Sosem volt valami nagy filozófus, de érezte, hogy elméje megtelik gondolatokkal, és szíve is a nyugodtsággal kezd megbékélni.*
667. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 13:04:17
Üzenet elküldve: 2013-09-15 13:04:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Nolie Piwerd, Iriana Skendarus //
- Hölgyem, el kell ismernem, hogy nagyon szépen forgatja a szavakat, s igazán szép hitvilággal rendelkezik! *véresen izzó tekintetét az ezüsthajú felé fordítja* Viszont ez a világ túlságosan is nagy ahhoz, hogy az emberek, s a többi lény is egy és ugyanazon - ahogy Ön mondta - teremtőben higgyen. Ha mindenki azt gondolná, mint Ön, akkor nem lennének háborúk, nem lenne vérontás, nem lenne szegénység, hanem mindenki boldogan élne majdnem egyenlőségben! Szép világkép ez, viszont én máshogy gondolom. *biccent egyet fejével, majd hátradobja sörényének előrebukó tincseit* Véleményem és felfogásom szerint viszont a komor valóság az az, hogy nem minden a jóból ered. Meg kell lennie ezen a világon is az egyensúlynak, hiszen egyensúly nélkül felborulna a Rend, ami káoszhoz vezetne. Van jó is és rossz - van kevésbé jó, kevésbé rossz. Ahogy van fent - a teremtő -, úgy van lent is, amit akár az Ön beszéde alapján nevezhetünk pusztítónak is. Ahhoz, hogy valamit teremtsünk, valaminek pusztulnia kell - s ahhoz, hogy valamit elpusztítsunk, ahhoz teremteni kell, hiszen az egyensúly ezt kívánja, így lesz ez az egész egy tökéletes körforgás! Ahogy Ön mondta, a tolvajok többsége a megélhetési nehézségek miatt került arra az útra, amire. Ám ne feledjük azokat, kik örömüket lelik abban, ha felhalmozhatják a vagyont, ami akár arany, akár értéktárgy. Utóbbi hiába gazdag, ha abban leli örömét, hogy elhalmozza magát mindennel, amit csak meg tud kaparintani mások kárán, akkor hiába is beszélünk jóról, mert ez nem az. S a gyilkosok.. Van, aki önvédelemből, van, aki a pénzért teszi - ha ezt a két kategóriát nézzük, akkor Önnek van igaza. Rossz útra tértek, s a megpróbáltatások megkövetelik azt, hogy elvegyék egy másik ember életét. Ugyanakkor azokról se feledkezzünk meg, kik örömüket látják abban, ha a "segítségükkel" egy testet magára hagy a lélek, s csupán a hús marad! Ők nem tértek rossz útra, nem érik őket megpróbáltatások, csupán annak tesznek eleget, amit a lelkük diktál. Ha az Ön Teremtőjét és az én Pusztítómat nézzük, akkor az, aki örömből lop, kedvtelésből gyilkol, az a lélek eredhet a Pusztító birodalmából. Kapott egy lehetőséget - egy húsvér testet -, hogy ezen a világon próbára tegye magát, hogy a személyiségének minden apró kis rejtekét megpróbálja felszínre hozni. Ennek függvényében vagy visszatér az eredendő Pusztítóhoz, vagy lelkének egy új oldalának megismerésével a Teremtő kegyeit nyeri el. Ugyanez fordítva is: a Teremtő országából a világunkba tért lélek ha elbukott, akkor is nyert - csupán nem a Teremtőét, hanem a Pusztító birodalmát. Ám ez is egy hatalmas körforgás. Mindig is lesznek lelkek, akik elbuknak, s "újjászületnek", s mindig is lesznek olyanok, akik rendíthetetlenül egy úton haladnak. *ekkor kicsit hátradől, majd elismerő pillantással folytatja* Ám ez is egy világkép, ez is egy felfogás, ahogy az Öné is. Amíg nem tapasztaljuk konkrétan saját magunk, addig abban hiszünk, amit a lelkünk diktál, vagy amit belénk neveltek. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy tündért még nem hallottam így beszélni! Eddig még nem igazán sikerült megismernem a történelmüket, a hitvilágukat, pedig nekem elhiheti, hogy jártam tündérrejtekeken! Csodás a világuk, megnyugtató, minden erőszaktól mentes! Sajnos eddig sok időt nem tölthettem ilyen közegben, mert mindig sietnem kellett, emellett nem éppen veszélytelen! Pár hónapja kaptam a hírt, hogy egy erdőbéli tündérfalut felégettek, csupán azért, mert mámorító parfümöket tudtak készíteni, mely rengeteg nemes számára bármit megért volna! Aztán egyszer csak megtörtént a baj! *keserűen megrázza a fejét* Mindegy is, a lényeg, hogy az Ön letisztult világuk teljesen más, mint a miénk, az emberek világa, s szívesen megismerném jobban is! *köhint egyet, hiszen a gyógyital még mindig kissé égeti torkát, ezért mély hangja most kissé rekedten is szólal fel* S mondja csak, Ön merről jött? Remélem, hogy nem volt alkalma még megtapasztalnia az emberi világ negatív oldalát, melyet említettem! *ekkor váratlanul megragadja a hölgy kezét, melyre lágy csókot hint* Üdvözlöm, Iriana! Az én nevem Mordach! Bár gyakran hívnak Vörösnek, nem is értem, hogy miért.. *ekkor eszébe jut, hogy az egyik kis fejtegetésére nem válaszolt direkt, így mivel nem akarja nyitva hagyni a kérdést, feltételezést, ezért csak halkan, kissé sejtelmesen fűz hozzá pár dolgot* Tudja, elég rosszkor, rossz helyen lenni, s már nyakig bele is csöppenünk a bajba! A nemesek világa sokszor kiakasztó, aljas és alattomos tud lenni, akik mindent megtennének azért, hogy a vetélytársakat eltiporják, s magasabbra jussanak a ranglétrán! *elmosolyodik, s legyint egyet* Persze, én nem volnék nemes, még ha lehetőségeim engednék, akkor sem állnék be abba a sorba, csupán most belecsöppentem a dolgokba, kissé szerencsétlen módon! Legalább a fájdalom emlékeztet arra, hogy a testemhez még szorosan kötődik a lelkem.. *utolsó szavait már fel lehet hangos gondolkodásként is fogni, hiszen alig hallhatóan suttogja a szavakat*
- Hölgyem, el kell ismernem, hogy nagyon szépen forgatja a szavakat, s igazán szép hitvilággal rendelkezik! *véresen izzó tekintetét az ezüsthajú felé fordítja* Viszont ez a világ túlságosan is nagy ahhoz, hogy az emberek, s a többi lény is egy és ugyanazon - ahogy Ön mondta - teremtőben higgyen. Ha mindenki azt gondolná, mint Ön, akkor nem lennének háborúk, nem lenne vérontás, nem lenne szegénység, hanem mindenki boldogan élne majdnem egyenlőségben! Szép világkép ez, viszont én máshogy gondolom. *biccent egyet fejével, majd hátradobja sörényének előrebukó tincseit* Véleményem és felfogásom szerint viszont a komor valóság az az, hogy nem minden a jóból ered. Meg kell lennie ezen a világon is az egyensúlynak, hiszen egyensúly nélkül felborulna a Rend, ami káoszhoz vezetne. Van jó is és rossz - van kevésbé jó, kevésbé rossz. Ahogy van fent - a teremtő -, úgy van lent is, amit akár az Ön beszéde alapján nevezhetünk pusztítónak is. Ahhoz, hogy valamit teremtsünk, valaminek pusztulnia kell - s ahhoz, hogy valamit elpusztítsunk, ahhoz teremteni kell, hiszen az egyensúly ezt kívánja, így lesz ez az egész egy tökéletes körforgás! Ahogy Ön mondta, a tolvajok többsége a megélhetési nehézségek miatt került arra az útra, amire. Ám ne feledjük azokat, kik örömüket lelik abban, ha felhalmozhatják a vagyont, ami akár arany, akár értéktárgy. Utóbbi hiába gazdag, ha abban leli örömét, hogy elhalmozza magát mindennel, amit csak meg tud kaparintani mások kárán, akkor hiába is beszélünk jóról, mert ez nem az. S a gyilkosok.. Van, aki önvédelemből, van, aki a pénzért teszi - ha ezt a két kategóriát nézzük, akkor Önnek van igaza. Rossz útra tértek, s a megpróbáltatások megkövetelik azt, hogy elvegyék egy másik ember életét. Ugyanakkor azokról se feledkezzünk meg, kik örömüket látják abban, ha a "segítségükkel" egy testet magára hagy a lélek, s csupán a hús marad! Ők nem tértek rossz útra, nem érik őket megpróbáltatások, csupán annak tesznek eleget, amit a lelkük diktál. Ha az Ön Teremtőjét és az én Pusztítómat nézzük, akkor az, aki örömből lop, kedvtelésből gyilkol, az a lélek eredhet a Pusztító birodalmából. Kapott egy lehetőséget - egy húsvér testet -, hogy ezen a világon próbára tegye magát, hogy a személyiségének minden apró kis rejtekét megpróbálja felszínre hozni. Ennek függvényében vagy visszatér az eredendő Pusztítóhoz, vagy lelkének egy új oldalának megismerésével a Teremtő kegyeit nyeri el. Ugyanez fordítva is: a Teremtő országából a világunkba tért lélek ha elbukott, akkor is nyert - csupán nem a Teremtőét, hanem a Pusztító birodalmát. Ám ez is egy hatalmas körforgás. Mindig is lesznek lelkek, akik elbuknak, s "újjászületnek", s mindig is lesznek olyanok, akik rendíthetetlenül egy úton haladnak. *ekkor kicsit hátradől, majd elismerő pillantással folytatja* Ám ez is egy világkép, ez is egy felfogás, ahogy az Öné is. Amíg nem tapasztaljuk konkrétan saját magunk, addig abban hiszünk, amit a lelkünk diktál, vagy amit belénk neveltek. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy tündért még nem hallottam így beszélni! Eddig még nem igazán sikerült megismernem a történelmüket, a hitvilágukat, pedig nekem elhiheti, hogy jártam tündérrejtekeken! Csodás a világuk, megnyugtató, minden erőszaktól mentes! Sajnos eddig sok időt nem tölthettem ilyen közegben, mert mindig sietnem kellett, emellett nem éppen veszélytelen! Pár hónapja kaptam a hírt, hogy egy erdőbéli tündérfalut felégettek, csupán azért, mert mámorító parfümöket tudtak készíteni, mely rengeteg nemes számára bármit megért volna! Aztán egyszer csak megtörtént a baj! *keserűen megrázza a fejét* Mindegy is, a lényeg, hogy az Ön letisztult világuk teljesen más, mint a miénk, az emberek világa, s szívesen megismerném jobban is! *köhint egyet, hiszen a gyógyital még mindig kissé égeti torkát, ezért mély hangja most kissé rekedten is szólal fel* S mondja csak, Ön merről jött? Remélem, hogy nem volt alkalma még megtapasztalnia az emberi világ negatív oldalát, melyet említettem! *ekkor váratlanul megragadja a hölgy kezét, melyre lágy csókot hint* Üdvözlöm, Iriana! Az én nevem Mordach! Bár gyakran hívnak Vörösnek, nem is értem, hogy miért.. *ekkor eszébe jut, hogy az egyik kis fejtegetésére nem válaszolt direkt, így mivel nem akarja nyitva hagyni a kérdést, feltételezést, ezért csak halkan, kissé sejtelmesen fűz hozzá pár dolgot* Tudja, elég rosszkor, rossz helyen lenni, s már nyakig bele is csöppenünk a bajba! A nemesek világa sokszor kiakasztó, aljas és alattomos tud lenni, akik mindent megtennének azért, hogy a vetélytársakat eltiporják, s magasabbra jussanak a ranglétrán! *elmosolyodik, s legyint egyet* Persze, én nem volnék nemes, még ha lehetőségeim engednék, akkor sem állnék be abba a sorba, csupán most belecsöppentem a dolgokba, kissé szerencsétlen módon! Legalább a fájdalom emlékeztet arra, hogy a testemhez még szorosan kötődik a lelkem.. *utolsó szavait már fel lehet hangos gondolkodásként is fogni, hiszen alig hallhatóan suttogja a szavakat*
666. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-15 00:28:52
Üzenet elküldve: 2013-09-15 00:28:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie Powerd, Mordach Harders//
*Iriana már az idejét sem tudja, mikor esett meg vele utoljára, hogy valaki aprónak szólítsa. Egyesek illetlenségnek tartják, hogy bármilyen megjegyzést is tegyenek erre a faji sajátosságra, mások pedig csak akkor hozakodnak elő vele, ha sértegetni akarnak egy tündért vagy gnómot – a törpéket ritkábban merik. A szemben gubbasztó alak mintha egy másik bolygóról érkezett volna, mégis, az eddigi megnyilvánulásai alapján az egyik leg földre szálltabb ember (vagy elf, vagy ork, vagy …), akihez az utóbbi időben szerencséje volt. Edzett karjaival a talajba kupálhatná őket, ehelyett még sebesülten is felajánlja nekik a lelki, segítő jobbját. Vérre szomjazó szemeivel bárki ereit befagyaszthatná, de ő csak szelíden néz. „Sörénye” egy erős, magával a végletekig elégedett, és büszke ember látszatát kelti, mégis az a lány érzése, hogy csak azért nem állt még két lábra, mert egyenlő partnerként szeretné őket kezelni. Vagy csak egy méretes lyuk tátong az oldalán; ez is egy lehetséges magyarázat, de ez nem tartja vissza az ezüstszeműt, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Talán csak ezért is a túlzott szentimentalitás, mert saját magával próbálja összemosni a férfit: egy rémisztő alak, békés lélekkel, és egy békés alak, rémisztő múlttal. Kirakatfigurák lehetnének egy előítéletek elleni fórumon.*
- A Teremtő nem mondja meg nekünk, hogy kik lehetünk, és nem hint el bennünk szennyezett magvakat, amik a megfelelő pillanatra várnak csak, hogy hajtásnak eredjenek. *a férfi izzó szemébe tekint* Csakis a testünk térhet le a „kitaposott ösvényről”, a lelkünk felett senki sem ítélkezhet, azt csak próbára tehetik! Aki megtör a testi kínok vagy a lelki megpróbáltatások alatt, azt bélyegzi a társadalom különcnek, sokukat akár gonosznak is. Vajon azért lop a tolvaj, mert ez okoz neki örömet, vagy mert világ életében erre kényszerült? Vajon azért járnak köztünk vérszomjas haramiák, mert a sötétség szülöttei volnának, vagy csak sohasem tapasztalták meg az Élet szépségét, és egy torz világképpel a fejükben nőttek fel? Nem az aljasságot kódolták beléjük, hanem a megpróbáltatásokat. Sajnos senki sem beszélget el velük: a tolvaj kezeit megcsonkolják, a gyilkost pedig fellógatják, sokszor még az ítéletet sem várják meg, annyira felbőszülnek a polgárok. Ha mindnyájan hajlandóak lennénk meghallgatni és megérteni a hozzájuk hasonlókat, akkor ahelyett, hogy még nyomorúságosabbá tennénk az életüket, akár meg is menthetnénk őket. *egy lélegzetvételnyi szünet után folytatja.* Ön mit tenne azzal a lénnyel - hacsak nem saját maga okozta -, aki megsebesítette? Egyáltalán ki volt a hib-- *elfojtja szavát, és lesüti a szemeit* elnézést, illetlen voltam; semmi közöm hozzá, és remélem már tényleg jobban van! Azt viszont ne feledje, hogy a Teremtő, vagy, ahogy ön említette, a sors, csakis a testi halálunkba szólhat bele. Lehetséges, hogy itt és most el kellett volna hagynia a világot, de a lelke még nem érezte elérkezettnek az időt, ezért küzdött, elég időt nyerve ahhoz, hogy idetalálhassunk. Lehet most bosszús odafent, amiért még nem tarthat igényt az ön szolgálataira, de biztosan megérti, hogy a lelke még nem végezte be a rendeltetését. Ki tudja, talán pont Ő segítette ki az utolsó pillanatban, és ezért keveredtünk ide. *a narancssárga felhőkre tekint* Néha… néha izgalmasabb tudatlannak lenni.
*A felhők komótosan úsznak az égen, nem sietnek sehová. Iriana nagyon érdekesnek találhatja ezt a teljesen hétköznapi folyamatot, mert csak arra eszmél fel, hogy a férfi visszaadja neki a világoszöldes löttyöt.*
- Igazán nincs mit! *visszaakasztja a tőre mellé, amivel előzőleg ruhát vagdostak Nolie-val* A név pedig Iriana. Iriana Skendarus.
*Iriana már az idejét sem tudja, mikor esett meg vele utoljára, hogy valaki aprónak szólítsa. Egyesek illetlenségnek tartják, hogy bármilyen megjegyzést is tegyenek erre a faji sajátosságra, mások pedig csak akkor hozakodnak elő vele, ha sértegetni akarnak egy tündért vagy gnómot – a törpéket ritkábban merik. A szemben gubbasztó alak mintha egy másik bolygóról érkezett volna, mégis, az eddigi megnyilvánulásai alapján az egyik leg földre szálltabb ember (vagy elf, vagy ork, vagy …), akihez az utóbbi időben szerencséje volt. Edzett karjaival a talajba kupálhatná őket, ehelyett még sebesülten is felajánlja nekik a lelki, segítő jobbját. Vérre szomjazó szemeivel bárki ereit befagyaszthatná, de ő csak szelíden néz. „Sörénye” egy erős, magával a végletekig elégedett, és büszke ember látszatát kelti, mégis az a lány érzése, hogy csak azért nem állt még két lábra, mert egyenlő partnerként szeretné őket kezelni. Vagy csak egy méretes lyuk tátong az oldalán; ez is egy lehetséges magyarázat, de ez nem tartja vissza az ezüstszeműt, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Talán csak ezért is a túlzott szentimentalitás, mert saját magával próbálja összemosni a férfit: egy rémisztő alak, békés lélekkel, és egy békés alak, rémisztő múlttal. Kirakatfigurák lehetnének egy előítéletek elleni fórumon.*
- A Teremtő nem mondja meg nekünk, hogy kik lehetünk, és nem hint el bennünk szennyezett magvakat, amik a megfelelő pillanatra várnak csak, hogy hajtásnak eredjenek. *a férfi izzó szemébe tekint* Csakis a testünk térhet le a „kitaposott ösvényről”, a lelkünk felett senki sem ítélkezhet, azt csak próbára tehetik! Aki megtör a testi kínok vagy a lelki megpróbáltatások alatt, azt bélyegzi a társadalom különcnek, sokukat akár gonosznak is. Vajon azért lop a tolvaj, mert ez okoz neki örömet, vagy mert világ életében erre kényszerült? Vajon azért járnak köztünk vérszomjas haramiák, mert a sötétség szülöttei volnának, vagy csak sohasem tapasztalták meg az Élet szépségét, és egy torz világképpel a fejükben nőttek fel? Nem az aljasságot kódolták beléjük, hanem a megpróbáltatásokat. Sajnos senki sem beszélget el velük: a tolvaj kezeit megcsonkolják, a gyilkost pedig fellógatják, sokszor még az ítéletet sem várják meg, annyira felbőszülnek a polgárok. Ha mindnyájan hajlandóak lennénk meghallgatni és megérteni a hozzájuk hasonlókat, akkor ahelyett, hogy még nyomorúságosabbá tennénk az életüket, akár meg is menthetnénk őket. *egy lélegzetvételnyi szünet után folytatja.* Ön mit tenne azzal a lénnyel - hacsak nem saját maga okozta -, aki megsebesítette? Egyáltalán ki volt a hib-- *elfojtja szavát, és lesüti a szemeit* elnézést, illetlen voltam; semmi közöm hozzá, és remélem már tényleg jobban van! Azt viszont ne feledje, hogy a Teremtő, vagy, ahogy ön említette, a sors, csakis a testi halálunkba szólhat bele. Lehetséges, hogy itt és most el kellett volna hagynia a világot, de a lelke még nem érezte elérkezettnek az időt, ezért küzdött, elég időt nyerve ahhoz, hogy idetalálhassunk. Lehet most bosszús odafent, amiért még nem tarthat igényt az ön szolgálataira, de biztosan megérti, hogy a lelke még nem végezte be a rendeltetését. Ki tudja, talán pont Ő segítette ki az utolsó pillanatban, és ezért keveredtünk ide. *a narancssárga felhőkre tekint* Néha… néha izgalmasabb tudatlannak lenni.
*A felhők komótosan úsznak az égen, nem sietnek sehová. Iriana nagyon érdekesnek találhatja ezt a teljesen hétköznapi folyamatot, mert csak arra eszmél fel, hogy a férfi visszaadja neki a világoszöldes löttyöt.*
- Igazán nincs mit! *visszaakasztja a tőre mellé, amivel előzőleg ruhát vagdostak Nolie-val* A név pedig Iriana. Iriana Skendarus.
665. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-14 10:58:23
Üzenet elküldve: 2013-09-14 10:58:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Pimbóék nyomában//
*Deron végighallgatja a másik kettő mondandóját, majd kissé elgondolkodik. Chipon gondolatmenetét érti, Kraggaron meg látszik, hogy már tényleg nincs több ötlete, hogy hogyan tudnák megtörni a félszeműt. De hát miért is lenne amikor eddig szinte mindig csak ő beszélt.*
- Nos, nem lehetsz valami értékes ember, ha a társaid simán hagytak volna a barakkban megdögleni. Azt hiszem, hogy két dolgot tehetsz a saját érdekedben. Vagy felbéreltek minket, vagy pedig visszamegyünk a barakkba téged pedig vagy halálra kínoznak vagy kutya közönségesen kivégeznek. Melyik tetszik jobban?
*Ha ez sem sikerül akkor már csak a Chipon nevű ork tehet esetleg valamit, Deronnak ugyanis jelen esetben nincsen több ötlete. Igazán kíváncsi rá, hogy erre most mit fog mondani a félszemű.*
*Deron végighallgatja a másik kettő mondandóját, majd kissé elgondolkodik. Chipon gondolatmenetét érti, Kraggaron meg látszik, hogy már tényleg nincs több ötlete, hogy hogyan tudnák megtörni a félszeműt. De hát miért is lenne amikor eddig szinte mindig csak ő beszélt.*
- Nos, nem lehetsz valami értékes ember, ha a társaid simán hagytak volna a barakkban megdögleni. Azt hiszem, hogy két dolgot tehetsz a saját érdekedben. Vagy felbéreltek minket, vagy pedig visszamegyünk a barakkba téged pedig vagy halálra kínoznak vagy kutya közönségesen kivégeznek. Melyik tetszik jobban?
*Ha ez sem sikerül akkor már csak a Chipon nevű ork tehet esetleg valamit, Deronnak ugyanis jelen esetben nincsen több ötlete. Igazán kíváncsi rá, hogy erre most mit fog mondani a félszemű.*
664. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-14 10:52:22
Üzenet elküldve: 2013-09-14 10:52:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Nolie Piwerd, Iriana Skendarus //
*Mordach bár elsőre nem tűnhet olyan embernek, aki mély lelki világgal rendelkezik, viszont ez a megállapítás nagyon téves lenne. Ezért is jegyzi meg magának az ébentündér megnyugvó mosolyát, s ezután szentül hiszi már, hogy bizony a tény, hogy nincs szárnya, nagyon nyomasztja belülről, s nem szokott erről beszélni. Viszont a férfi abban is teljesen biztos, hogy nagyon sok esetben jó kibeszélni a bajunkat, "kikiáltani" a világnak, hiszen akkor már nem egyedül minket nyomna belülről, hanem az egész világot! Viszont egy újabb nagyobb tartalommal megáldott keserű mosoly ismét arra enged következtetni a Vörös számára, hogy biz' sok negatív dolog motoszkál ott bent a tündérben!
Tekintete hamarosan a holdtündér felé vándorol, s egy szemöldökemeléssel kísért mosollyal könyveli el magában, hogy az angyal-démon párosítás nagyon is valós! Az egyik sötét ruhás, sötét hajú, a másik ezüstös öltözéket hord hasonló halovány ruhával. Míg az egyik keveset beszél, a másik szereti több szóval kifejezni magát. Az egyik magasabb, a másik alacsonyabb.. Tökéletes ellentétei egymásnak! Bár a jellemüket nem ismerte ki még, viszont sejtése szerint az is nagyon különbözik!*
- Való igaz, amit mondanak! A fogadó nem éppen olyanoknak való, akik jobban szeretik a nyugalmat! Meg hát ha belegondolnak, Önök apró lények, könnyű prédák egy tolvaj számára. A tömegben senki sem venné észre, ha egy kést szorítanának a torkukhoz, s a vagyonukat követlenék! Sajnos a legtöbb ilyen alak természetesen a hölgyeket veszi célba! *hitetlenkedve rázza meg a fejét* Nem mondom, hogy az erdő sokkal biztonságosabb, hiszen itt vadak élnek, de tapasztalatból mondom - hiszen vándor lennék -, hogy a tűztől megriadnak.
*Bár a múló napsugarak kellemes félhomályba borítják a tisztást, ahol közrejátszik az a pár felhőfoszlány, mely vöröses, narancssárgás színben tündököl az égen, így misztikus köntösbe burkolva a tájat. Még van idejük ugyan sötétedésig, de azután ha maradni szeretnének, akkor célszerű lenne tüzet gyújtaniuk itt a tisztás körül. Mordach még fel sem épült, de már szinte el is felejtette az oldalán tátongó - a virágtól kissé kékes - sebet, s már azon jár az esze, hogy tudná biztonságban tudni a tündéreket. A lovagias énjét még ha akarná, sem tudná elfojtani!*
- Micsoda igaz szavak! *bólogat elismerően* Valóban sok múlik a neveltetésen, szinten minden fajra más jellemzők illenek. Ugyanakkor hiába van a jó neveltetés, ha a személyiségbe eleve be van kódolva, hogy le kell térnie a helyes, kitaposott ösvényről, ha meg akarja találni a saját útját - ezért a gonoszság is viszonyítás kérdése. S bár láttam az arcán a haragot, mikor azt mondtam, hogy ha engem kapnának el előbb, az csak jót jelentene az Önök számára.. Ezt teljesen komolyan is gondoltam. Ha a Sors azt írta nekem elő, hogy a mai nap lelem halálom s lépek át egy új világba, akkor mindegy, hogy mit csinálok, ez be fog következni. Nem mondom, hogy amíg nem jöttek, addig nem fordult meg a fejemben, hogy talán elérkezett a Pillanat.. Hiszen számtalan, súlyosabb sérülésem is volt már, s azokat nem viseltem ilyen rosszul. Viszont jöttek Önök..
*Ekkor inkább leharapja beszédének többi felét, s a maradékot megtartja magának. Már így is túl sokat beszélt, függően attól, hogy a társaság most nagyon is lelkesíti.*
- Ó, köszönöm! *elfogja az üveget, majd beleszagol, ám egy kis fintor ül ki arcára* Honnan szerezte ezt? *újra beleszagol, majd egy nagyon apró kortyot húz belőle* Hmm, igazán.. erős!
*Egy pillanatra elkerekednek a szemei, hiszen az itóka végigégeti a torkát, ám az enyhe hatás pillanatokon belül érződik is, hiszen sebe valamennyire elkezd összehúzódni, s fizikailag is valamennyire jobban érzi magát.*
- Parancsoljon, úgy érzem, hogy igen hatásos, tegye csak el, hátha még szüksége lesz rá!
*Azzal visszaadja a hölgynek az üvegcsét, amiből csupán egy apró korty hiányzik. Ezután a másik tündér felé fordul, aki jóval szótlanabb kettejüknél. Nem akarja kihagyni őt semmiből a férfi, hiszen ketten segítettek rajta s a titokzatosság vonzza is a Vöröst, így ha nem figyel rá az ébenhajú, akkor fejével kicsit cikázik körülötte, hogy magára vonja a figyelmét.*
- S Ön mit gondol? *tér vissza a nemrégi témára* Ön szerint sem létezik gonoszság, ahogy a társa mondta? *egy pillanatra felvonja szemöldökét egy sejtelmes mosollyal kísérve, ám váratlanul fejéhez kap* A nevüket még nem is tudom.. Elárulnák nekem?
*Mordach bár elsőre nem tűnhet olyan embernek, aki mély lelki világgal rendelkezik, viszont ez a megállapítás nagyon téves lenne. Ezért is jegyzi meg magának az ébentündér megnyugvó mosolyát, s ezután szentül hiszi már, hogy bizony a tény, hogy nincs szárnya, nagyon nyomasztja belülről, s nem szokott erről beszélni. Viszont a férfi abban is teljesen biztos, hogy nagyon sok esetben jó kibeszélni a bajunkat, "kikiáltani" a világnak, hiszen akkor már nem egyedül minket nyomna belülről, hanem az egész világot! Viszont egy újabb nagyobb tartalommal megáldott keserű mosoly ismét arra enged következtetni a Vörös számára, hogy biz' sok negatív dolog motoszkál ott bent a tündérben!
Tekintete hamarosan a holdtündér felé vándorol, s egy szemöldökemeléssel kísért mosollyal könyveli el magában, hogy az angyal-démon párosítás nagyon is valós! Az egyik sötét ruhás, sötét hajú, a másik ezüstös öltözéket hord hasonló halovány ruhával. Míg az egyik keveset beszél, a másik szereti több szóval kifejezni magát. Az egyik magasabb, a másik alacsonyabb.. Tökéletes ellentétei egymásnak! Bár a jellemüket nem ismerte ki még, viszont sejtése szerint az is nagyon különbözik!*
- Való igaz, amit mondanak! A fogadó nem éppen olyanoknak való, akik jobban szeretik a nyugalmat! Meg hát ha belegondolnak, Önök apró lények, könnyű prédák egy tolvaj számára. A tömegben senki sem venné észre, ha egy kést szorítanának a torkukhoz, s a vagyonukat követlenék! Sajnos a legtöbb ilyen alak természetesen a hölgyeket veszi célba! *hitetlenkedve rázza meg a fejét* Nem mondom, hogy az erdő sokkal biztonságosabb, hiszen itt vadak élnek, de tapasztalatból mondom - hiszen vándor lennék -, hogy a tűztől megriadnak.
*Bár a múló napsugarak kellemes félhomályba borítják a tisztást, ahol közrejátszik az a pár felhőfoszlány, mely vöröses, narancssárgás színben tündököl az égen, így misztikus köntösbe burkolva a tájat. Még van idejük ugyan sötétedésig, de azután ha maradni szeretnének, akkor célszerű lenne tüzet gyújtaniuk itt a tisztás körül. Mordach még fel sem épült, de már szinte el is felejtette az oldalán tátongó - a virágtól kissé kékes - sebet, s már azon jár az esze, hogy tudná biztonságban tudni a tündéreket. A lovagias énjét még ha akarná, sem tudná elfojtani!*
- Micsoda igaz szavak! *bólogat elismerően* Valóban sok múlik a neveltetésen, szinten minden fajra más jellemzők illenek. Ugyanakkor hiába van a jó neveltetés, ha a személyiségbe eleve be van kódolva, hogy le kell térnie a helyes, kitaposott ösvényről, ha meg akarja találni a saját útját - ezért a gonoszság is viszonyítás kérdése. S bár láttam az arcán a haragot, mikor azt mondtam, hogy ha engem kapnának el előbb, az csak jót jelentene az Önök számára.. Ezt teljesen komolyan is gondoltam. Ha a Sors azt írta nekem elő, hogy a mai nap lelem halálom s lépek át egy új világba, akkor mindegy, hogy mit csinálok, ez be fog következni. Nem mondom, hogy amíg nem jöttek, addig nem fordult meg a fejemben, hogy talán elérkezett a Pillanat.. Hiszen számtalan, súlyosabb sérülésem is volt már, s azokat nem viseltem ilyen rosszul. Viszont jöttek Önök..
*Ekkor inkább leharapja beszédének többi felét, s a maradékot megtartja magának. Már így is túl sokat beszélt, függően attól, hogy a társaság most nagyon is lelkesíti.*
- Ó, köszönöm! *elfogja az üveget, majd beleszagol, ám egy kis fintor ül ki arcára* Honnan szerezte ezt? *újra beleszagol, majd egy nagyon apró kortyot húz belőle* Hmm, igazán.. erős!
*Egy pillanatra elkerekednek a szemei, hiszen az itóka végigégeti a torkát, ám az enyhe hatás pillanatokon belül érződik is, hiszen sebe valamennyire elkezd összehúzódni, s fizikailag is valamennyire jobban érzi magát.*
- Parancsoljon, úgy érzem, hogy igen hatásos, tegye csak el, hátha még szüksége lesz rá!
*Azzal visszaadja a hölgynek az üvegcsét, amiből csupán egy apró korty hiányzik. Ezután a másik tündér felé fordul, aki jóval szótlanabb kettejüknél. Nem akarja kihagyni őt semmiből a férfi, hiszen ketten segítettek rajta s a titokzatosság vonzza is a Vöröst, így ha nem figyel rá az ébenhajú, akkor fejével kicsit cikázik körülötte, hogy magára vonja a figyelmét.*
- S Ön mit gondol? *tér vissza a nemrégi témára* Ön szerint sem létezik gonoszság, ahogy a társa mondta? *egy pillanatra felvonja szemöldökét egy sejtelmes mosollyal kísérve, ám váratlanul fejéhez kap* A nevüket még nem is tudom.. Elárulnák nekem?
663. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-12 21:40:09
Üzenet elküldve: 2013-09-12 21:40:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sylorian és Vashen Loendir Belor//
*Kézfogás s búcsúzkodás után töri fejét azon, hogy mi is történt az elmúlt órában. Hisz ő csak kijött a tisztásra, egy kicsit meditálni, erre rögtön lecsapott rá Vashen, azzal a lehetőséggel, hogy meglépjenek Sylorian elől*
~Igaz is, Sylorian, szóval tervezte a meggyilkolásomat? Ám úgy... Sejtettem, hogy valami hasonlón merenghetett, mikor otthagytam az asztalnál. Viszont mit tegyek? Nem akarom a lányt kellemetlen helyzetbe keverni, viszont meghalni sem. Legalábbis még nem~
*Ekkor ezt találja ki*
~Nem teszek semmit. Mintha mi sem történt volna, viszont a szemem rajta tartom Sylorianon, és ha már nagyon égető lenne a kérdés, akkor szólnék Vashennek. Hogy utána mi lesz? Nem tudom. Meneküljek? Gyilkoljak? Csak akkor fogom megölni, ha nincs más választásom. Viszont amíg lehet, jóban kell vele lennem...~
*Gondolja, majd szép lassan elindul vissza a Fogadóba*
~Izgalmas kalandok várnak még ránk, az egyszer biztos, s kíváncsian várom a folytatást!~
*S nevetni kezd egymagában*
A hozzászólás írója (Deinster Rokharon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.12 21:41:17
*Kézfogás s búcsúzkodás után töri fejét azon, hogy mi is történt az elmúlt órában. Hisz ő csak kijött a tisztásra, egy kicsit meditálni, erre rögtön lecsapott rá Vashen, azzal a lehetőséggel, hogy meglépjenek Sylorian elől*
~Igaz is, Sylorian, szóval tervezte a meggyilkolásomat? Ám úgy... Sejtettem, hogy valami hasonlón merenghetett, mikor otthagytam az asztalnál. Viszont mit tegyek? Nem akarom a lányt kellemetlen helyzetbe keverni, viszont meghalni sem. Legalábbis még nem~
*Ekkor ezt találja ki*
~Nem teszek semmit. Mintha mi sem történt volna, viszont a szemem rajta tartom Sylorianon, és ha már nagyon égető lenne a kérdés, akkor szólnék Vashennek. Hogy utána mi lesz? Nem tudom. Meneküljek? Gyilkoljak? Csak akkor fogom megölni, ha nincs más választásom. Viszont amíg lehet, jóban kell vele lennem...~
*Gondolja, majd szép lassan elindul vissza a Fogadóba*
~Izgalmas kalandok várnak még ránk, az egyszer biztos, s kíváncsian várom a folytatást!~
*S nevetni kezd egymagában*
A hozzászólás írója (Deinster Rokharon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.12 21:41:17
662. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-12 21:02:19
Üzenet elküldve: 2013-09-12 21:02:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie Powerd, Mordach Harders//
~Ez határozottan nem egy keserves „áú”, de még csak nem is egy aggodalmat keltő „juj”.~ *Hasonlítgatja Iriana a lábadozó férfi első megnyilvánulásait a múltbéli tapasztalataihoz* ~Meglékelték a testét, de ennek ellenére minket lát el bölcsességekkel. Örömmámorba került volna, vagy valóban az az őszinte meglátása, hogy mi szorulunk vigasztalásra? Egyáltalán tudja-e, hogy mi is az a veszteség?~
*A hármójuk közül legkisebbre nőtt – vagy, ahogy előszeretettel fogalmaznak a tündérek, „legkevésbé nagy”, esetleg „praktikus méretű” – lény picit dühös lesz a kijelentés hallatán, és szíve keserűséget pumpál szét az ereiben. Ezek azok a pillanatok, amikor nehéz megállni, hogy ne förmedjen rá valakire. Pedig most már több jelentkező is akad körülötte, ugyanis kicsiny alakok jelennek meg szerteszét, és látszólag nagyon jól érzik magukat. Kergetőznek a tündérek vállain, úsznak a hajtincseik közt, a többiek pedig egyszerűen csak táncolni kezdenek. A szürkületben különösen szép látványt nyújtanak, ám alig tűnik pár pillanatnak az egész. A lány zúgolódó szíve már a múlté, most már csak szégyelli magát.
~Tapasztalt harcosnak tűnik, nincs jogom ilyeneket feltételezni róla. Sőt, nem szabadna bárki elé is követelményeket állítanom, amik alapján eldöntetne, hogy – így vagy úgy – segíthessen-e másokon. Lehet könnyűszerrel el is porlaszthatott volna minket, ehelyett megmutatta a mágia szép, ártatlan, igaz oldalát. Vagy csak nagyon ügyes szemfényvesztő *nevet fel magában a lány*, de sohasem éreztem efféle varázslatosságot, amikor trükkökkel kápráztattak el.~
*Iriana kislányos mosollyal biccent vissza Nolie-nak. Úgy érzi magát, mint amikor annak idején a nővérével ellátogattak egy kisállatkereskedésbe – mert hiszen nem minden életveszélyes, aminek szeme van, és szőrös –, és az idősebbik Skendarus minden egyes standnál épp úgy nézett tudakolón testvérére, mint ahogy most Nolie. Aznap végül egy tarka kiscicát választott – amiért egyébként teljesen feleslegesen sétáltak kilométereket, mert majd minden háztartásban volt egy nyávogi, amelyik épp kölykezett –, most pedig lehet egy vörös óriásnak lesz az egyik gazdája. De még mielőtt teljesen a képtelenségek világába ringatná magát, még komolyan válaszol a férfi – talán költőinek szánt – kérdésére.*
- Senkiben sem lapul gonoszság, csupán az eltévedt és megtört lelkek tettei keltik ezt a látszatot. Azért hisznek bennünket békés lényeknek, mert a neveltetésünkből eredően kisebb a veszélye annak, hogy letérjünk a helyes ösvényről; madárcsiripelésre kelünk, és tücskök szerenádjára nyugszunk, miközben a Természet megad nekünk mindent, amire egy fejlődő szervezet vágyhat. Akik nem kaptak meg mindent, amire joggal tarthattak volna igényt, azok előbb-utóbb megpróbálnak eleget tenni a szívük s lelkük követeléseinek, ezt pedig gyakran mások kárára teszik, mert nincs, aki utat mutasson nekik. Bizonyos vagyok abban, hogy aki ezt a sebet okozta önnek - legyen szó emberről, orkról, esetleg állatról -, nem merő gonoszságból cselekedett.
*Az előbb említett tücskök már muzsikálásba is kezdenek, mint egy kitöltendő a hirtelen csend okozta űrt. A lány nem szeretné, hogy ez a kis beszéde megölje a hangulatot, ezért előveszi a világoszöld varázsitalát, némi erőlködés után kihúzza belőle a dugót, és jobb kezével alázatosan a férfi felé nyújtja*
- Furcsa színe van, az üvege piszkos, valamiért még mindig hideg, és elképzelni sem tudom, hogy mi is ez, de jelenleg nem tartok magamnál más folyadékot. Csak saját felelősségre! *Bárhogy is dönt a férfi, ezután Nolie-hoz fordul.*
- Ott nem is lehet rendesen aludni! *Iriana eddigi legfelháborodottabb arcát villantja meg, de még ez sem biztos, hogy elijesztene akárcsak egy kisebb rágcsálót is. Ő mindenesetre lelkesen folytatja.* Csörömpölnek, énekelnek, ráadásul hamisan! Ha épp nem egy illetlen dalt dúdolásznak, akkor valami klasszikust, ami a fejemben olyan szépen szól, de amikor ők zendítenek rá, egy világ omlik össze bennem, hogy Ennyire csúnyán is elő lehet adni. Semmiképp sem támogatom az ötletet! *Bősz bólogatásba kezd, jelezvén, hogy ő egyetért Nolie-val, de főképp magával.*
~Ez határozottan nem egy keserves „áú”, de még csak nem is egy aggodalmat keltő „juj”.~ *Hasonlítgatja Iriana a lábadozó férfi első megnyilvánulásait a múltbéli tapasztalataihoz* ~Meglékelték a testét, de ennek ellenére minket lát el bölcsességekkel. Örömmámorba került volna, vagy valóban az az őszinte meglátása, hogy mi szorulunk vigasztalásra? Egyáltalán tudja-e, hogy mi is az a veszteség?~
*A hármójuk közül legkisebbre nőtt – vagy, ahogy előszeretettel fogalmaznak a tündérek, „legkevésbé nagy”, esetleg „praktikus méretű” – lény picit dühös lesz a kijelentés hallatán, és szíve keserűséget pumpál szét az ereiben. Ezek azok a pillanatok, amikor nehéz megállni, hogy ne förmedjen rá valakire. Pedig most már több jelentkező is akad körülötte, ugyanis kicsiny alakok jelennek meg szerteszét, és látszólag nagyon jól érzik magukat. Kergetőznek a tündérek vállain, úsznak a hajtincseik közt, a többiek pedig egyszerűen csak táncolni kezdenek. A szürkületben különösen szép látványt nyújtanak, ám alig tűnik pár pillanatnak az egész. A lány zúgolódó szíve már a múlté, most már csak szégyelli magát.
~Tapasztalt harcosnak tűnik, nincs jogom ilyeneket feltételezni róla. Sőt, nem szabadna bárki elé is követelményeket állítanom, amik alapján eldöntetne, hogy – így vagy úgy – segíthessen-e másokon. Lehet könnyűszerrel el is porlaszthatott volna minket, ehelyett megmutatta a mágia szép, ártatlan, igaz oldalát. Vagy csak nagyon ügyes szemfényvesztő *nevet fel magában a lány*, de sohasem éreztem efféle varázslatosságot, amikor trükkökkel kápráztattak el.~
*Iriana kislányos mosollyal biccent vissza Nolie-nak. Úgy érzi magát, mint amikor annak idején a nővérével ellátogattak egy kisállatkereskedésbe – mert hiszen nem minden életveszélyes, aminek szeme van, és szőrös –, és az idősebbik Skendarus minden egyes standnál épp úgy nézett tudakolón testvérére, mint ahogy most Nolie. Aznap végül egy tarka kiscicát választott – amiért egyébként teljesen feleslegesen sétáltak kilométereket, mert majd minden háztartásban volt egy nyávogi, amelyik épp kölykezett –, most pedig lehet egy vörös óriásnak lesz az egyik gazdája. De még mielőtt teljesen a képtelenségek világába ringatná magát, még komolyan válaszol a férfi – talán költőinek szánt – kérdésére.*
- Senkiben sem lapul gonoszság, csupán az eltévedt és megtört lelkek tettei keltik ezt a látszatot. Azért hisznek bennünket békés lényeknek, mert a neveltetésünkből eredően kisebb a veszélye annak, hogy letérjünk a helyes ösvényről; madárcsiripelésre kelünk, és tücskök szerenádjára nyugszunk, miközben a Természet megad nekünk mindent, amire egy fejlődő szervezet vágyhat. Akik nem kaptak meg mindent, amire joggal tarthattak volna igényt, azok előbb-utóbb megpróbálnak eleget tenni a szívük s lelkük követeléseinek, ezt pedig gyakran mások kárára teszik, mert nincs, aki utat mutasson nekik. Bizonyos vagyok abban, hogy aki ezt a sebet okozta önnek - legyen szó emberről, orkról, esetleg állatról -, nem merő gonoszságból cselekedett.
*Az előbb említett tücskök már muzsikálásba is kezdenek, mint egy kitöltendő a hirtelen csend okozta űrt. A lány nem szeretné, hogy ez a kis beszéde megölje a hangulatot, ezért előveszi a világoszöld varázsitalát, némi erőlködés után kihúzza belőle a dugót, és jobb kezével alázatosan a férfi felé nyújtja*
- Furcsa színe van, az üvege piszkos, valamiért még mindig hideg, és elképzelni sem tudom, hogy mi is ez, de jelenleg nem tartok magamnál más folyadékot. Csak saját felelősségre! *Bárhogy is dönt a férfi, ezután Nolie-hoz fordul.*
- Ott nem is lehet rendesen aludni! *Iriana eddigi legfelháborodottabb arcát villantja meg, de még ez sem biztos, hogy elijesztene akárcsak egy kisebb rágcsálót is. Ő mindenesetre lelkesen folytatja.* Csörömpölnek, énekelnek, ráadásul hamisan! Ha épp nem egy illetlen dalt dúdolásznak, akkor valami klasszikust, ami a fejemben olyan szépen szól, de amikor ők zendítenek rá, egy világ omlik össze bennem, hogy Ennyire csúnyán is elő lehet adni. Semmiképp sem támogatom az ötletet! *Bősz bólogatásba kezd, jelezvén, hogy ő egyetért Nolie-val, de főképp magával.*
661. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2013-09-12 19:21:48
Üzenet elküldve: 2013-09-12 19:21:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
//Iriana Skendarus, Mordach Harders//
* Nincs elragadtatva attól, hogy szóba került a szárnya, de Iriana kezét érezve a vállán kissé megnyugszik.*
~ Nem kéne mindig így reagálnom, ha a szárnyamról van szó. Több tündér van, akiknek nincs szárnya, mégsem zavarja őket a dolog. Vagy ha igen, azt nem mutatják kifelé.~
* Örül, hogy mindkét beszélgetőpartnere témát váltott, ezért mosolyogva veszi fel a beszélgetés fonalát. A férfi mondatát ugyan nem igazán érti, pedig érzi, hogy nem ok nélkül hagyták el a szavak ajkait. De nincs is nagyon ideje töprengeni, mivel a mély basszus újra felcsendül.*
~ Mágia.~
* Gondolja, és néhány pillanat múlva apró alakok jelennek meg a lány vállán. Élvezettel nézi a varázslatos kis lények táncát. Lassan az a kevés nyugtalanság is elszáll belőle, ami még maradt, helyét a béke veszi át. Mikor a varázslat hatása elmúlik, szemét Mordach mellkasán felejti, ahol a manók eltűntek, de hamar észbe kap és elfordítja tekintetét. A Vörös újabb kérdését hallva keserűen elmosolyodik.*
~ Ha tudná...~
* Nem akar visszaemlékezni, ezért figyelmét, ha erőszakosan is, de a másik szavaira összpontosítja.*
~ Mi naiv tündérek már csak ilyenek vagyunk.~
* Irianat ugyan még nem ismeri igazán, de úgy gondolja, hogy egyedül is segített volna az idegenen.
Mordach ajánlatát hallva elmosolyodik. Örülne, ha velük tartana, de társa véleményére is kíváncsi, ezért egy sokatmondó pillantással fordul felé. Mikor a férfi felül Nolie is felemelkedik a guggolásból és a botjára támaszkodva hallgatja tovább a másikat. A kérdést hallva tudatosul benne, hogy most már illene neki is megszólalni.*
- Eredetileg pihenni jöttünk. Én személy szerint nem vagyok oda a fogadóért, nem nekem való hely. Azért fizessek, hogy a négy fal közé zárjanak?
* Nem biztos benne, hogy a másik kettő megérti őt, a legtöbben jobban szeretik az ágyat, mint a puha pázsitot.*
* Nincs elragadtatva attól, hogy szóba került a szárnya, de Iriana kezét érezve a vállán kissé megnyugszik.*
~ Nem kéne mindig így reagálnom, ha a szárnyamról van szó. Több tündér van, akiknek nincs szárnya, mégsem zavarja őket a dolog. Vagy ha igen, azt nem mutatják kifelé.~
* Örül, hogy mindkét beszélgetőpartnere témát váltott, ezért mosolyogva veszi fel a beszélgetés fonalát. A férfi mondatát ugyan nem igazán érti, pedig érzi, hogy nem ok nélkül hagyták el a szavak ajkait. De nincs is nagyon ideje töprengeni, mivel a mély basszus újra felcsendül.*
~ Mágia.~
* Gondolja, és néhány pillanat múlva apró alakok jelennek meg a lány vállán. Élvezettel nézi a varázslatos kis lények táncát. Lassan az a kevés nyugtalanság is elszáll belőle, ami még maradt, helyét a béke veszi át. Mikor a varázslat hatása elmúlik, szemét Mordach mellkasán felejti, ahol a manók eltűntek, de hamar észbe kap és elfordítja tekintetét. A Vörös újabb kérdését hallva keserűen elmosolyodik.*
~ Ha tudná...~
* Nem akar visszaemlékezni, ezért figyelmét, ha erőszakosan is, de a másik szavaira összpontosítja.*
~ Mi naiv tündérek már csak ilyenek vagyunk.~
* Irianat ugyan még nem ismeri igazán, de úgy gondolja, hogy egyedül is segített volna az idegenen.
Mordach ajánlatát hallva elmosolyodik. Örülne, ha velük tartana, de társa véleményére is kíváncsi, ezért egy sokatmondó pillantással fordul felé. Mikor a férfi felül Nolie is felemelkedik a guggolásból és a botjára támaszkodva hallgatja tovább a másikat. A kérdést hallva tudatosul benne, hogy most már illene neki is megszólalni.*
- Eredetileg pihenni jöttünk. Én személy szerint nem vagyok oda a fogadóért, nem nekem való hely. Azért fizessek, hogy a négy fal közé zárjanak?
* Nem biztos benne, hogy a másik kettő megérti őt, a legtöbben jobban szeretik az ágyat, mint a puha pázsitot.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587