//Az Artheniorba vezető úton//
*Mondjuk, az megfordul a fejében, hogy egy kis krém felvitele a kritikus területre nem olyan nagy ördöngösség és valószínű a gyakorlás miatt nem is fog olyan gyorsan elfáradni a nő keze, mint egy gizda kislánynak. Nem igazán érzi, hogy egyes témák a másik félben kényes húrokat pendítenek meg, hiszen neki éppen a hátát mutatja csak és most van egyéb baja is. Éppen erősen koncentrál, hogy a ló okozta verés miatt ne tűnjön nyafogásnak az, ahogy a kérdésekre válaszol. Mert már kezd fájni neki a nemrég még csak emlegetett terület.*
-Igen, nyilván anyagilag is jobban kijövünk majd, ne félj, nem vagyok túl kényes szobatárs. *Böki ki gyorsan, arra gondolt, esetleg ez az egy oka lehet, amiért a mélységi két szobához ragaszkodhatna, hogy nem akarja hallgatni a kényeskedését. Azt viszont még ő se tagadhatja le, hogy lesz. Járt már a városban, megszállt már fogadóban is ott, ismeri az állapotokat. Viszont, mikor felidézi azt a néhány éjszakát, amelyet az erdőben kellett töltenie, mindjárt sokkal szebb megvilágításba kerülnek a zárt, falevéltől és négyzetméteren öt rovarnál kevesebbet tartalmazó létesítmények. Ággyal. ~Ha már van ágy, és nem roppan a csizmám alatt valami borzadván mikor belépek, már nyugodt leszek. ~ Mantrázza magának, hiszen erről még meg is kell győznie magát, a félelem még ott motoszkál a fejében a dologtól. Aztán a mélységi, hogy gondolatai csapongásának elejét vegye, részletesen beszámol a szerzeteshez fűződő szálairól.*
-Tehát, csupán ennyi tart vissza? Mármint, hogy csak egy napja ismered? Nem ítéllek el, nekem nyugodtan elmondhatod. *Mosolyog maga elé, bár elhisz mindent, amit a nő mond, csak szeretne még tisztázni néhány dolgot vele, hiszen ő lenne a legképmutatóbb egyén a lovon, ha ilyen dolgok miatt ítélkezne.*
-Jajj! Ne haragudj meg érte, nem ítélnélek akkor se el, ha „úgy” történt volna. Általában engem se ismernek régebb óta azok, akikkel összefekszem. De mindenkinek vannak szükségletei. *Mosolya szélesedik, érződik a hangján, hogy a Vérkert leírása után, immár összeszedte magát és sikerült az örvénylő hányingeren is úrrá lennie.*
-De ha ez vigasztal, mikor este felkísért a szobámba megkért, hogy hiányos öltözékben ne mutatkozzak előtte. *Ez a gondolat most már inkább szórakoztatja a kezdeti felháborodás után, valahogy csak sikerül túltennie magát a dolgon, persze akkor se vállal felelősséget érte, mindig becsúszhatnak véletlenek.* -Lehet, hogy a szerzetesek mind ilyenek? *Teszi fel a költői kérdést, hiszen a másnap reggeli férfi se igazán érdeklődött irányában, viszont kétségtelen, hogy a főnökasszony nem kis benyomást tett rá. ~Ott talán még van remény. ~ Mikor a nő megemlíti, hogy szeret táncolni, néha még csak magában is, azért elkerekednek a szemei, ezt a dolgot nem nézte volna ki belőle. A sütés témakörét is jól elraktározza a fejében, de mindjárt be is ugrik neki, hogy talán nem kéne mindenféle jóval tömnie magát, így betolja a fiókot, amibe elhelyezte az információdobozkát. ~Talán majd egyszer. ~ Közben az úton megpillant egy a többiektől fikarcnyit elütő férfit, aki tollal ékesített fejdíszét feléjük tekintve kanyarítja meg a levegőben. Szívesen el is engedné a mélységit, hogy kezével intsen a kedves gesztus láttán, de amint enged a szorításon, mindjárt megbillen a nyeregben, így csak jobban ráfog ismét. Szemét viszont addig rajta tartja, míg az egyik elhajló kanyarban el nem tűnik a színről. Mikor Dreyia megállítja Csillagot, egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait, az volt a mottó, hogy nem nyafog, de már istenesen törte a hátsóját az a szerencsétlen állat. Hálát ad az égnek, hogy a mélységi lesegíti a lóról, mert már most érzi, hogy az izmai lázonganak, minden apró mozdulatot megtorolva.*
-Köszönöm. *Ejt meg egy erőltetett mosolyt a nő felé és, minthogy más nincs a közelben, kezével próbál a befeszült területre nyomkodással hatni. ~Ez nem volt egy kellemes érzés. ~ Miután megszokta a behatárolt mozgásterét, odasétál, hogy segédkezzen a terítésnél, közben helyet is foglal a pokrócon és nekilát.*
-Láttam, de nem tűnt ismerősnek. *Állapítja meg, bár a névmemóriája nem a legjobb, de arcokat meg szokott jegyezni.* -Bár nem emlékezhetek minden vendégre, de lehet csak tetszettél neki. *Mosolyodik el, miközben egy almát tüntet el néhány pillanat leforgása alatt. Ezt követően előveszi a másik pokrócot és a feje alá gyűrve hason fekszik, hogy kímélje szeretett testtáját. ~Nem fogok panaszkodni. ~ Reménykedik benne, hogy még legalább egy óra belefér, és nem sietnek annyira.*