//Második szál//
//Nyárközépi piknik//
//Mágustusa döntő//
//Mana:14//
*Nagyon hirtelen lesz vége ennek a fordulónak. Ugyan örül, hogy immár ezen is túl van, de Maydeleinehoz hasonlóan ő maga is érez némi csalódottságot, már csak azért is, hogy nem próbálhatta ki élesben a varázslatot, amit eredetileg tervezett, így csak sejtheti, mint tudhatja, hogy akkor is sikerült volna eljutnia a következő körbe, ha az elf nem adja fel a küzdelmet. Reméli mindenesetre, hogy a védőkerubi a veszély elmúltával nem tűnik el túlságosan hirtelen, így lesz még alkalma legalább néhány halkan és gyorsan elhadart szót váltania vele.*
- Kérlek bocsáss meg, hogy feleslegesen hívtalak! *hajtja meg előtte a fejét udvariasnak szánt mozdulattal amennyiben nem azonnal tér vissza oda, ahonnan elhívta. Kissé szégyelli magát, és reméli, hogy mindez látszik is rajta. Bár nem tudja pontosan, hogy van-e jelentősége mindennek, hogy rendelkezik-e egyáltalán tudattal, lélekkel, értelemmel a segítője, megsértődik-e, hogy feleslegesen idézte meg valaki, vagy éppen ellenkezőleg, boldog, hogyha nincsen semmi veszély, úgy érzi mindenesetre, hogy egy köszönet a legkevesebb, amivel tartozik neki.
Bár a hatalma ezek szerint meg van hozzá, hogy erre a világra hozza, mégis rosszul érezné magát, ha pusztán lelketlen eszközt látna benne, akit bármikor kedvére előrángathat egy másik létsíkról, ezért a talán teljesen felesleges szavak.*
- Bárhogy is, már maga a jelenléted is sokat segített és erőt adott. Köszönöm!
*Az eddig elhangzottakat próbálta olyan hangosan mondani, hogy versenytársai ne hallják, a következőkkel viszont már határozottan nem ez a célja.*
- Szintén sok sikert! *viszonozza az ember férfi udvarias gesztusát, egy újabb apró fejhajtás kíséretében. Örül neki, hogy attól, hogy ellenfelek, még nem veszik annyira véresen komolyan a versenyt, hogy annak harag, vagy sértődés legyen a vége.*
- Nyugodj meg, én biztosan nem fogom feladni. *mosolyog ezek után barátságosan a másik lányra, aztán ő is elhagyja a küzdőteret.
A következő órában próbálja a maga módján kihasználni azt az időt, ami a rendelkezésére áll. Szerencsére a ruhájának nem esett semmi baja, nem is érzi szükségét, hogy lecserélje másikra, viszont gyorsan választ új varázslatokat, az eddig benevezettekből pedig kitöröl párat a versenyt felügyelő mágusoknál.
Ezek után sietve megkeresi az édesanyját és eltölt vele és plüssnyulaival jó néhány kellemes és megnyugtató percet, amibe hosszas ölelések és valamennyi beszélgetés is belefér.
Hogy kis erőt is gyűjtsön eszik két szép szelet kenyér közé rakott hagymaszárat, kecskesajtot és szalonnát, iszik kis vizet, aztán már sietnie is kell vissza, mert a pihenőidő sokkal gyorsabban repül el családja körében, mint szeretné. Így is utolsónak érkezik meg, de még éppen időben, nemsokára pedig már ott is áll a jégen, ami talán a legrosszabb kiindulópont a három közül, viszont miközben a kijelölt helyrére sétál, legalább van alkalma kicsit kitapasztalnia, hogy mennyire csúszós, illetve legalább rá tud érezni kicsit a rajta való mozgásra. Ez talán apró előny lesz majd társaihoz képest, akiknek már csak küzdelem közben lesz majd alkalmuk rálépni először.
Abban is reménykedik, hogy apró termete, és az, hogy neki van a legkisebb súlya a versenyzők közül, most előnyére válik, mivel így őt talán sokkal jobban elbírja majd a jég, mint a többieket.
Sokat mindenesetre nem gondolkodik ezen, mert elkezdődik a döntő.
A lánytól kapott jegyzeteknek, valamint mindannak köszönhetően, amit a mágustusán eddig tőle látott, egyértelműen Maydeleinet tartja hármuk közül a legerősebbnek, ugyanakkor a férfit is majdnem annyira veszélyesnek érzi, mivel már eddig is képes volt elég kellemetlen meglepetéseket okozni, az első fordulóban őt, a másodikban pedig majdnem a Madyt ejtette ki, mindezt pedig egy-egy tulajdonképpen egyszerű, de annál hatékonyabb varázslattal. Kíváncsi rá, hogy mit tartogat még a tarsolyában, de azt gyanítja, hogy rá nézve semmi jót, illetve, hogy talán sokkal hamarabb, mint szeretné, úgy is meg fogja tudni.
Mivel ő áll a két másik versenyző között nincs ideje sokat gondolkodni, hogy mit csináljon, főleg, hogy ellenfeleit méregetve látja, ahogyan a férfi felé, majd Maydeleine szintén felé, vagy akár feléjük indul, igazából mindegy is.
Javasolhatná ugyan a lánynak megint, hogy szövetkezzenek, de egyrészt erre lehet ideje sem lenne, másrészt pedig, egy fordulóval korábban, amikor sokkal kaotikusabb körülmények között, és még egyel többen voltak, valahogy még tisztességesebb ajánlatnak érezte ezt, főleg úgy, hogy a legelső pályán, ha nem is összebeszélve és egy időben, de őt is egyszerre ketten támadták. Most, hogy már csak hárman maradtak, sokkal kevésbé lenne korrekt ez az ajánlat, meg persze valahol értelmetlen is, hiszen esetleges győzelmük után a másik lánnyal azonnal egymás ellen kellene fordulniuk. Amúgy is talán jobb és tisztességesebb úgy, ha most már mindenki saját sikerének, vagy éppen kudarcának a kovácsa.
Az ember mágus most bizonyos értelemben nem csak megnehezíti, de meg is könnyíti a helyzetét azzal, hogy úgy tűnik őt nézte ki magának, mert ő is arra jut szinte gondolkodás nélkül, hogy jobb lenne, ha először vele kellene szembenéznie, nem pedig azonnal Maydeleineal. Utóbbitól legalább tudja, hogy nagyjából mire számíthat, a férfi ellenben a meglepetések mestere, jó lenne hát minél hamarabb megszabadulni a kiszámíthatatlantól legalább, főleg úgy, hogy immár mindhárman eleve egy vékony jégpáncélon állnak.
Nyilván nem áll neki futni rajta, de azért szeretne olyan gyorsan a férfi közelébe érni, amennyire azt csak az egészséges óvatosság megengedi, így reményei szerint a lehetőségekhez képest gyors és határozott léptekkel indul meg felé, annak ellenére is, hogy próbál nagyon vigyázni arra, hogy ne csússzon el.
Szeretné annyira megközelíteni őt, hogy legközelebb három, legtávolabb körülbelül öt méterre állhasson meg vele szemben, mivel egyáltalán nem fél közel menni hozzá. Az első fordulóban is elkapta őt a porviharral egy szempillantás alatt, pedig jóval messzebb állt tőle akkor, mint három méter, vagy öt, szóval ilyen szempontból teljesen mindegy a közöttük lévő távolság.
Két apró óvintézkedést azért megtesz. Először is bal kezét a tollára szorítja, hogy legalább ne egy szélroham tépje le róla, vagy valami hasonló, amire immár számít. Senki sem mondta, hogy tollát csak mágikus eszközökkel védheti meg, mindezt pedig már az előző pályán is megtette, bár akkor a küzdelem hirtelen vége miatt nem volt alkalma kipróbálni, hogy mennyire hatásos hasonló egyszerű, mondhatni teljesen hétköznapi védekezés komolyabb varázslatok ellen.
Másodszor újra elmondja a korábbi igét, remélve, hogy a védőkerubi ezúttal is megjelenik neki. Ugyan még mindig nem tudja pontosan, hogy jelen helyzetben mi hasznát veheti neki, de, ha már csak annyi értelme lenne a megjelenésének, hogy a férfit csak kicsit elbizonytalanítja vele, vagy az ezüstfény alak hirtelen megjelenése megzavarja legalább akkor amikor célba veszi őt, már megéri még egyszer a segítségét kérnie.
Aztán, ha az embernek nem sikerül őt valahogy egyetlen varázslattal elintéznie, kezdődhet az igazi harc.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.