//Fehér csönd//
*Ha az a fegyelmezettség, az a hidegvér uralkodhatna benne a nap további részében, akkor minden mondhatni tökéletes lenne. Akkor maradnának a képek, uralkodni tudna magán és nem okozna benne a világon semmit mások frusztrációja, cselekedete, hangja. A nő nem érdekli. Majd visszajön és lerendezi. Újabb eldöntött tény, feltéve a polcra, leveszi majd onnan, ha kell. Most nem számít. Azt még szilárdan tudja, hogy nem most van itt az ideje bántani, nem most kell teret engedni arra, hogy elvegye tőle a szavait örökre. Nem létezik addig a számára, nem esedékes.
A félvér gyors léptei, az, hogy mellette halad el, rá sem nézve, szóval sem méltatva az eseményeket húzza vissza a valóságba, abba, amit nem akar látni. Mennyivel egyszerűbb lenne elengedni és tárolás helyett azonnal rárontani Merlaná-ra. De nem tud elsőbbséget élvezni. A kabát anyaga, ahogy végigsiklik az ő ruháján, mintha penge lett volna, ami átvágja a bőrt. Nem érti. Hogyan tudja egyetlen mozdulatával tönkretenni azt, amiben jó, amiben nincsen semmilyen érzés, csak a ridegség.
Nem adja meg a nőnek, hogy visszanéz rá. Kyr van. Akit úgy tűnik elüldözött. Persze, hogy el. Ezt hozza magával, pusztít mindent, ami a közelében van. Hagynia kellene. Hadd menjen, siessen el és vissza se nézzen rá lehetőleg, mert mindenkinek az lenne a legjobb, mégsem tudja megállítani a saját lépteit, amik egyre csak gyorsulnak elfeledve a fáradtságot. Ott hagyta a főtéren, hogy meddig, nem érdekli.
Siet, de még szótlan. Arcán úgy feszül a bőr, hogy szinte érzi, ahogy helyenként felreped. Nem tudja mi ez. Nem is érdekli. Zakatol az ismeretlen, amit el akar ejteni, mint az álmosságot, kopjon el, hulljon ki valahol félúton. Mióta érdekli őt bárki és annak gondolatai? Más feszültsége... hogy ő maga mit okoz másnak. Nem látja az utat, csak a léptek nyomát követi. Hogy hogyan ért vissza a tisztásra és hagyják el szinte talány. Magával kellene valamit kezdenie, nem lehet ennyire figyelmetlen, de mégis mi nagyobb baj érhetné annál, hogy most tényleg megy. Nem csak azért iramodik így előre, mert haza akar menni, vagy a szántókra, hanem miatta. Sok volt. Túl sok az impulzus. El kellene engedni. Most kivételesen pontosan tudja, mégsem teszi. Nem tudja mi neki az a két szürke és azt végképp nem tudja, hogy miért érdekli, hogy hogyan néz rá. Jelen esetben hogyan nem. *
- Kyr!
*Hangja nélkülözi, ami bent van. Nem is igazán tudja, hogy mit mondjon. Nincs benne szín, azt már nem tudná rátenni. Nem magyarázkodni akar. Kérdez, ha akar. Ahogy megszólal és nyúl utána a kezével, annak mozsarat fogójához hátulról, hogy megállítsa lassul csak le minden. *
- Elbasztam.
*A reggeli indulást, a gyereket, a napot, hogy nem tud mit kezdeni olyan közelséggel, hogy ha valaki csak úgy ott van érdek nélkül, hogy végig kellett hallgatnia azt az átkozott nőt, mindent. A kezeit el is kapja. Megrázza a fejét. Sosem mondta még ki ezt a szót talán.*
- Sajnálom.
*Nem vár rá semmit, a mozsárért sem nyúl. Nem akar tovább rombolni. Nem tud ettől többet. Adhatná a csöndet, de az most feszültebb a szokottnál.*