//Nyárelői karaván//
//A fekete vagont kellett volna//
*A síró nő bár hallhatja Lorew felszólalását, mivel maradásra kéri, de nem igazán reagál rá, s a szobába ettől függetlenül berobog. Ahogy Lorew az ajtóhoz sétál, különösebb változás nem történik, egyelőre ugyanazt a nagy semmit néha-néha megtörő halk sóhajt, vagy elfojtott nyögést hallhatja, de nem elemi erővel, inkább amolyan beletörődő és csendesedő lendülettel. A kopogásra sincs válasz, így Lorew vagy benyit, vagy valami úton módon továbbáll, bár a kis ablakokon testét talán csak végtagvesztéssel tudná átpréselni, az ajtó pedig többszörösen is zárt akadályt képez. A döntés az övé. Persze lehet, hogy segítségére szolgálhat, az a halk beszélgetés foszlányok és lépések zajai, amik, mintha céltudatosan ahhoz a szekérhez igyekeznének, mely jelenleg Fátyolka és Lorew csapdájául szolgál. Az olykor puha földet, olykor pedig apró kavicsokat érintő lábak folyamatos ropogása egyre közelebbről hallatszik, immár mintha az ajtó elé is értek volna.*
//Nyárelői karaván//
//Dalospacsirta//
//Salwar//
*Az árus szimpatikus fickó, látszólag Salwar is szimpatikus számára. Persze ki tudná megmondani, hogy a vállalkozó élet képezte ki ily csengőre nyelvét, vagy önmagában személyisége ily elragadó. Erre vélhetően választ nem is kapunk történetünk folyamán, így elégedjünk meg azzal a holtbiztos ténnyel, hogy feltételezhetően elnyerték egymás szimpátiáját, s ebből még jó üzlet is születhet mindkét fél válaszára. Elégedetten hallgatja Salwar válaszát, s cseppet sem tűnik elkeseredettnek, még akkor sem, mikor Salwar kevés időt szánna a dologra.*
- Idő? Idő? *Kérdezi egyre hangosabban, majd felnevet.* Ne vicceljen, miket mond, számomra csodálatos! De miért épp délután? Legyen inkább most! *Mielőtt Salwar érdemben reagálni tudna a két kis lurkóhoz hajol, kik mögötte téblábolnak, s a fülükbe sugdos valamit. A gyerekek szájuk elé kapott kézzel hangosan felsikkantanak, s abban a pillanatban el is szaladnak, egyik erre, másik arra.*
- Látja, barátom! Ugye nem sértődik meg, ha így hívom? *Kérdi gyorsan.* Mi műkedvelők tartsunk össze! *Kacsint Salwarra.* Mindent meg tudunk oldani! *Jelenti ki határozottan, majd szinte kijelentésével egy időben húzgálás, cincálás zaja hallatszik. Ha Salwar esetleg érdeklődő tekintettel odanéz, láthatja, amint különböző, színes ruhába öltözött, kacagó gyermeksereg, egy pódiumhoz hasonló fatákolmányt cincál a stand irányába. Az árus nevetve tapsolja meg őket. Valóban elkápráztató a színkavalkád, s egyre több ember figyelmét is felkelti. Láthatóan előbb csak egy, kettő ember, majd hirtelen, mintha vonzanák egymást kis csapatokban gyűlnek össze az eddig szemlélődő, vásárolgató emberek, szerzetek Salwar és a stand körül. A gyerekek kacagására többen mosolyogni kezdenek, egyesek fel is nevetnek. Mindenki tudja, hogy itt valami készülődik, így inkább megállnak, nehogy lemaradjanak róla.*
//Nyárelői karaván//
//A négylábúak asszonya//
*Hevesen bólogat Vierstra szavaira.*
- Igen, igen valóban! *Látványosan veri homlokon magát vigyorogva.* Látszik, hogy ön ért a dolgához, bizonyára értékelni fogja a felhozatalt. *Közben a nő esdeklő tekintetét még akkor is fenntartja, mikor apróbb nyögések közepette sikálja fel a vizet a stand előtti fa padozatról. Bár lehet, hogy immár néha szomorú csalódottság is vegyül a szenvedő ráncokba. Az árus megindul, a nőt nemes egyszerűséggel félrelöki, s a szekér ajtaját kitárja.*
- Tűnj már innen! *Morran a nőre, szinte köpi a szavakat, mintha nem ő utasította volna legutóbb arra, hogy itt takarítson.*
- Kérem fáradjon beljebb kedves! Válasszon! *Invitálja a szekér belsejébe Vierstrát. Ahogy az ajtó kinyílik ismét csaholás és ugatás hangjai üthetik meg a fülét, bizonyítva, hogy valóban több négylábú lehet oda bezárva, kétséges körülmények között. A szekér belsejéből áporodott és nehéz bűz árad kifelé, s közelítve a csaholások sem oly boldogak, vagy fenségesek, mintsem inkább szenvedőnek hangzanak.*