//Alissäe, Bobbir és Grüksunosz//
*Alissäet nem annyira a város sorsa érdekli, mint inkább a jelenlegi helyzetből fakadó lehetőségek, és a kíváncsisága azt illetően, hogy ki miként ragadja meg azt, és mi lesz annak a pontos végkimenetele. De persze ha már ilyen sok szép jót mondanak arról a bizonyos Denjaar parancsnokról, érthetően Lissa érdeklődését is felkelti, és szívesen megnézné magának. Valamiért úgy sejti, hogy ezúttal is csalódni fog, mert az esetek igen túlnyomó részében mások elvárásai sokkal alacsonyabban helyezkednek el, mint az övéi.*
- Igen, így lenne valahogy.
*Erősíti meg Bobbir szavait, és innentől már két hegyes fülével is kíváncsian hallgatja a beszélgetést, amiben talán nagyobb szerepe is lesz.*
- Mindegy.
*Sóhajt kissé csalódottan, és türelmetlenül.*
- Ha élnek, majd úgyis hallok felőlük. Ha nem, úgy kár időt vesztegetni erre.
*Körmei piszkálgatásába kezd. Előbbi megjegyzésével családja, és rokonsága rossz hírnevére utal, bár ezeket aligha sejtheti a két férfi.*
- Nyilván, tudok. Meglehetősen jól.
*Folyékonyan, és szépen. Bár a papírok felett görnyedés is untatja, de ha választani kell, úgy ezerszer inkább azt csinálná, minthogy szép kis kacsóit bemocskolja, és tönkre tegye.*
- Kecsegtetően hangzik.
*El kell ismernie, hogy eddig ez a legvonzóbb ajánlat, amit egy feldúlt, és szerinte lelakott város kínálni tudna neki. Aztán legfeljebb ha nem úgy alakulna a dolog egyszerűen csak kifordul az irodából, vagy a városból, és megy tovább. Legalábbis Lissa ilyen egyszerűnek gondolja az egészet.
A továbbiakban megint elhallgat, amíg Bobbir válaszol a felajánlásra, addig pedig elővesz egyetlen kósza aranyérmét, hogy ujjai között játszadozzon vele, vagy éppen felfelé pöccintgetve hallgassa a suhogást és a fémest hangot, éppen attól függően melyiket találja izgalmasabbnak.*