*Miután tegnap mélyen éjszakába nyúlóan elmélkedett, sőt, jegyzeteket is készített arról, hogy mi történt vele, sikerült végre egy kiadósat aludnia. Olyannyira fáradt volt, s talán kicsit valóban rosszul is érezte még magát, hogy könnyedén nyomta el az álom. Végre egy éjszaka, amikor nem azon pörgött az agya, hogy gyilkos szempárok figyelhetik, hanem sikerrel, kudarccal és ezek tanulságával volt megtöltve az elméje. Azonban egy dolog továbbra sem hagyja nyugodni. Vajon miért ájult el tegnap este? Nem ért ő az emberi test működéséhez, de ilyen csak akkor szokott történni, ha valami baj van. Továbbra is azon a véleményen van, hogy fel kell keresnie egy orvost, de addig is mindent megpróbál megtenni, amit ő megtehet az ügy érdekében. Például azt, hogy nem a négy fal között tölti az idejét, hisz akár a rossz levegő is okozhatta az ájulást. Szóval a mai napot, legalábbis a délelőttöt itt fogja tölteni a tisztáson. Keres egy szimpatikus fát, és le is ül a tövébe tankönyveinek társaságában. Ideje tanulni. Többet, sokkal többet, mert jobbá kell válnia. A kezdeti sikerei miatt megint elbízta magát, pedig hányszor figyelmeztette pártfogója is arra, hogy ne tegye. Vajon ő mit fog szólni, ha elmeséli neki az elmúlt hatok történéseit? Biztosan nem lesz boldog, de ezen a problémán még kár rágódni. Ráér majd akkor, ha muszáj lesz megoldani. El kell felejtenie azt is, hogy nem létező, csupán valósnak vélt gondok miatt tegye tönkre magát. A kikötőben történtek óta nem történt semmi rossz. Már nem is fog. Nem, ugye?
Megrázza a fejét, és igyekszik kiverni a fejéből az ártó gondolatokat. Kinyitja a könyvet, s igyekszik a sorokat olvasva elmélyedni annak mondanivalójában.*