*Tényleg fontolgatta, hogy beveti magát a piac forgatagába, ahogy azt eredetileg tervezte, csak, hát Lazziar társaságában. De így, hogy magára maradt nem igazán van kedve sem a tömeghez, sem ahhoz, hogy egyedül igya le magát, mint valami szánni való szerencsétlen, aki készül a saját kínjába belebetegedni. Így maradt a tisztás, ahova egyébként is szeret járni. A levegő itt más. Hidegebb, tisztább, nem ragad meg benne a szavak utóíze, amik bent maradtak a ház falai között. Mélyet lélegzik, mintha attól félne, ha nem teszi, a mellkasában rekedt feszültség egyszerűen szétrepeszti. A fű még nedves, a talpa alatt halk sercenéssel adja meg magát, ahogy beljebb sétál, egészen addig, ahol már nem hallatszik a város tompa zaja sem. Leül egy kidőlt fatörzsre. Ujjai ösztönösen a köpenye szélébe kapaszkodnak, mintha ott tartaná össze magát. A gondolatai kuszák, nem akarnak sorba állni. Csak képek villannak fel Lazziar arcáról, amikor elindult, az ajtó csattanása, az a fojtott indulat, amit nem sikerült kimondani, sem elnyelni, végül az üres csend, mikor újból egyedül maradt. Nem haragszik rá. Ez a legzavaróbb az egészben. Könnyebb lenne dühösnek lenni, könnyebb lenne egyetlen mondattal elintézni mindazt, ami történt. De helyette ott ül benne a bizonyosság, hogy valahol mindketten félnek, csak máshogy. Lazziar előre menekül, tervez, rombolna is, ha kell, míg ő... Ő egyszerűen csak inkább megáll, és hagyja, hogy a fájdalom utolérje. Felnéz az égre. A felhők lassan vonulnak, mintha nem is tudnának arról, hogy lent valakinek most darabokra hullik egy elképzelt jövő. Eszébe jut, milyen természetesnek tűnt nemrég minden. A reggelek, a csendes esték, ahogy rántottát csinál maguknak, ahogy elveszik ölelések és csókok között, az a hit, hogy ami jó, az talán maradhat is. Most már tudja, mennyire naiv volt. Mégsem bánja. Ha választania kellene újra, ugyanígy hinne benne. Lehunyja a szemét, és hagyja, hogy a szél kicsit rendet tegyen benne. Nem dönt most semmiről. Nem fogadkozik, nem esküszik. Csak megpróbál nyugodtan sodródni, elviselni, hogy a világ hirtelen túl nagy terveket akar ráaggatni.*
- Csak egy kis nyugalom.
*Suttogja maga elé, mintha a tisztás értené. És egyelőre ez is elég.*