Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 487 (9721. - 9740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
9740. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 18:35:23
Üzenet elküldve: 2024-08-30 18:35:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem érkezik válasz. Nem elsőre. A félvértől ez megszokott reakció, sokszor hagy néhány másodpercnyi szünetet az elhangzó kérdés után, azelőtt, hogy kinyitná a száját, és felelne rá. Ha felel egyáltalán, mert megesik, hogy nem arra válaszol, amit kérdeztek, vagy nem is válaszol egyáltalán. A nőtől azonban szinte ismeretlen a csend, ami a feltett, egy-két szavas kérdéseket követi. A homloka alól pislant csupán oldalra az elf alakjára, miközben a dolgaival foglalkozik. Nem zavarja a némaság, de mégsem mindegy, miből ered. A másik arcát figyelve azonban elsőre is egyértelmű, hogy a fáradtságból, s ahogy telik az idő a készülődéssel úgy lesz számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy itt már nem arról van szó egyszerűen, hogy egyszerűen kimerítette volna a piactér. Ki tudja mit csinált előző nap, mielőtt egyáltalán elindult volna kikötőből. Elhiszi, hogy a nő fáradt, de elég komolyan talán mégsem veszi, hiszen nincs rálátása annak gondolataira.
Nem szól hangosan semmit, a maga ütemében pakolászva várja a válaszát, ám amikor megkapja végül is csak egy halk hümmentést ad rá feleletként. Nyugodtan igazít még egyet a vértjén, mielőtt a földre dobott kulacsáért hajolna. Szinte oda sem figyelve lép vele közelebb a nőhöz, s nyújtja annak a reggeli kútvizet. Biztosan nem olyan hideg, de itt a fák alatt, a folyóparti fűben meg sem melegedhetett. Nem étel, de addig is lefoglalja valamivel a másik kezét, a hajfonás után, vagy ahelyett, mielőtt állva elalszik itt mellette.
Visszaguggol a földre a tegezéért, hogy a vállára emelje. Ha a városba mennek újra le is vehetné az ideget az íjról, de nem most fog nekiállni. Nem gondolkozik hosszútávokban, amire most gondol az egyedül az, hogy ételt szerezzen a másiknak. Az ágy ráér. Ahol viszont mindkettőt megtalálja az egy fogadó, bár a legrosszabb rémálmai között szokott szerepelni a szó. Artheniorban két helyről tud, de nem kérdés, hogy melyikbe megy. Visszafordulva nyújtja a kezét a hosszúéletű felé, hogy elkérje tőle a kulacsát, ha az már ivott belőle, miután felállva igazít még egy kicsit a tegez szíjain is. Ha nem ivott egyáltalán, akkor meg azért. Visszacsatolja az övére a vizet, s a mozsárért nyúl. Ha idáig ő hozta, eztán is ő viszi, fel sem merül benne, hogy vissza kellene adnia azt a nőnek.*
- Megmutatom, hol a fogadó.
*Közli végül röviden, mint egy tényt, ahogy a másik is mintegy tényt közölt csupán azzal, hogy álmos és éhes.
Még egy pillantást vet maga köré a földre, hátha maradt ott valami, mielőtt elindulna visszafele, a szokásos lépteivel vágva át a fák között. A nyílt téren az ég felé fordulva látja csak, hogy jócskán elszaladt felettük a nap. A lombok alatti árnyékban kevésbé lehetett észrevenni. A tisztás szélére lépve néz hátra a nőre, hogyha az lemaradt volna esetleg.*
*Nem érkezik válasz. Nem elsőre. A félvértől ez megszokott reakció, sokszor hagy néhány másodpercnyi szünetet az elhangzó kérdés után, azelőtt, hogy kinyitná a száját, és felelne rá. Ha felel egyáltalán, mert megesik, hogy nem arra válaszol, amit kérdeztek, vagy nem is válaszol egyáltalán. A nőtől azonban szinte ismeretlen a csend, ami a feltett, egy-két szavas kérdéseket követi. A homloka alól pislant csupán oldalra az elf alakjára, miközben a dolgaival foglalkozik. Nem zavarja a némaság, de mégsem mindegy, miből ered. A másik arcát figyelve azonban elsőre is egyértelmű, hogy a fáradtságból, s ahogy telik az idő a készülődéssel úgy lesz számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy itt már nem arról van szó egyszerűen, hogy egyszerűen kimerítette volna a piactér. Ki tudja mit csinált előző nap, mielőtt egyáltalán elindult volna kikötőből. Elhiszi, hogy a nő fáradt, de elég komolyan talán mégsem veszi, hiszen nincs rálátása annak gondolataira.
Nem szól hangosan semmit, a maga ütemében pakolászva várja a válaszát, ám amikor megkapja végül is csak egy halk hümmentést ad rá feleletként. Nyugodtan igazít még egyet a vértjén, mielőtt a földre dobott kulacsáért hajolna. Szinte oda sem figyelve lép vele közelebb a nőhöz, s nyújtja annak a reggeli kútvizet. Biztosan nem olyan hideg, de itt a fák alatt, a folyóparti fűben meg sem melegedhetett. Nem étel, de addig is lefoglalja valamivel a másik kezét, a hajfonás után, vagy ahelyett, mielőtt állva elalszik itt mellette.
Visszaguggol a földre a tegezéért, hogy a vállára emelje. Ha a városba mennek újra le is vehetné az ideget az íjról, de nem most fog nekiállni. Nem gondolkozik hosszútávokban, amire most gondol az egyedül az, hogy ételt szerezzen a másiknak. Az ágy ráér. Ahol viszont mindkettőt megtalálja az egy fogadó, bár a legrosszabb rémálmai között szokott szerepelni a szó. Artheniorban két helyről tud, de nem kérdés, hogy melyikbe megy. Visszafordulva nyújtja a kezét a hosszúéletű felé, hogy elkérje tőle a kulacsát, ha az már ivott belőle, miután felállva igazít még egy kicsit a tegez szíjain is. Ha nem ivott egyáltalán, akkor meg azért. Visszacsatolja az övére a vizet, s a mozsárért nyúl. Ha idáig ő hozta, eztán is ő viszi, fel sem merül benne, hogy vissza kellene adnia azt a nőnek.*
- Megmutatom, hol a fogadó.
*Közli végül röviden, mint egy tényt, ahogy a másik is mintegy tényt közölt csupán azzal, hogy álmos és éhes.
Még egy pillantást vet maga köré a földre, hátha maradt ott valami, mielőtt elindulna visszafele, a szokásos lépteivel vágva át a fák között. A nyílt téren az ég felé fordulva látja csak, hogy jócskán elszaladt felettük a nap. A lombok alatti árnyékban kevésbé lehetett észrevenni. A tisztás szélére lépve néz hátra a nőre, hogyha az lemaradt volna esetleg.*
9739. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 17:11:59
Üzenet elküldve: 2024-08-30 17:11:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*Felettébb édes, ám a tények tudatában mégis kissé vészjósló kuncogással és bólogatással jelzi, hogy örül, sikerült meggyőznie a férfit arról, hogy jobb, ha nem engedi a lány közelébe a démonokat, mert a végén még valami olyat mondanak neki, amitől már nem is lesz ő annyira jó kislány, mint amilyen most.
Az, hogy Nori-ból egyébként mikor mi tud rászabadulni akárkire, egy jogos, ám annál nehezebben megfejthető kérdés. Ő maga sem tudná megmondani a választ. Pont olyan ez, mint a sötétség maga. Bármikor, bármi előbukkanhat belőle, ráadásul váratlanul. Talán csak egy valaki van, aki kezelni tudja őt, de neki is sikerült már rosszkor nyúlnia a tűzbe.*
- Milyen rébuszokat? Az igazat mondtam. Csak muszáj volt kétéveseknek való példát mondanom, hogy te is megértsd a fa fejeddel, ehh. Remélem, csak az alkohol teszi, hogy ilyen kuka vagy.
*Lemondóan csóválja meg a fejét, mert ha ez a legbonyolultabb dolog, amit Lazz képes felfogni, akkor nem sok jóra számíthatnak ma éjszaka. Sa'Tereth megértése amúgy sem olyan egyszerű. Pont ez az oka annak, hogy a világon élők nagy része miért él tévedésben, és tartják őt gonosznak, rossznak. Nem, nem az, egyáltalán nem. Ő tudja. Már régóta tudja.*
- Szerinted semmi sem az én dolgom, de te mégis itt ücsörögsz velem egy fa alatt, és Sa'Tereth-ről kérdezősködsz. Akkor meg nem árt, ha elmondod, hogy mit tudsz már róla, nem gondolod?
*Egészen felidegesíti, hogy ő itt pofázik a másiknak, de neki a fűszálak bámulása érdekesebb, mint meggyőzni őt a neki szentelt teljes figyelméről. Ezért dönt úgy, hogy odamászik hozzá jó közel, és dugja be a feketére mázolt, bájos kis arcát a fűszálak és a férfi tekintete közé, hogy mégis csak kénytelen legyen azt nézni, amit látnia kell. Őt. Ebből az elenyésző távolságból kezd faggatózni Lazz érzelmeiről.
Mikor ő megadja magát, és azt mondja, hogy beszél róluk, akkor elégedett vigyorral vágja magát ismét ülő pozícióba, de lábait ezúttal kinyújtva pihenteti, csak a karján támaszkodik meg, és úgy figyel arra, hogy mit mond végül Lazz.*
- Még, hogy én beszélek rébuszokban… most úgy koptatod a szád, hogy nem is mondasz semmit. Mit tettél, és mit akarsz tenni? Miféle rossz szó? Kit akarsz bántani? Hadd halljam! Mindenre kíváncsi vagyok.
*Lelkes, felettébb lelkes. Gyermeki lélek révén szereti a történeteket, főleg azokat, amiben valaki szomorú és kétségbeesett. Azok olyan… édesek. A titokzatosságot is szereti, de csak azért, hogy kihúzhassa az emberből vagy épp hosszúfülűből annak a titoknak a nyitját.*
//Világok határán//
*Felettébb édes, ám a tények tudatában mégis kissé vészjósló kuncogással és bólogatással jelzi, hogy örül, sikerült meggyőznie a férfit arról, hogy jobb, ha nem engedi a lány közelébe a démonokat, mert a végén még valami olyat mondanak neki, amitől már nem is lesz ő annyira jó kislány, mint amilyen most.
Az, hogy Nori-ból egyébként mikor mi tud rászabadulni akárkire, egy jogos, ám annál nehezebben megfejthető kérdés. Ő maga sem tudná megmondani a választ. Pont olyan ez, mint a sötétség maga. Bármikor, bármi előbukkanhat belőle, ráadásul váratlanul. Talán csak egy valaki van, aki kezelni tudja őt, de neki is sikerült már rosszkor nyúlnia a tűzbe.*
- Milyen rébuszokat? Az igazat mondtam. Csak muszáj volt kétéveseknek való példát mondanom, hogy te is megértsd a fa fejeddel, ehh. Remélem, csak az alkohol teszi, hogy ilyen kuka vagy.
*Lemondóan csóválja meg a fejét, mert ha ez a legbonyolultabb dolog, amit Lazz képes felfogni, akkor nem sok jóra számíthatnak ma éjszaka. Sa'Tereth megértése amúgy sem olyan egyszerű. Pont ez az oka annak, hogy a világon élők nagy része miért él tévedésben, és tartják őt gonosznak, rossznak. Nem, nem az, egyáltalán nem. Ő tudja. Már régóta tudja.*
- Szerinted semmi sem az én dolgom, de te mégis itt ücsörögsz velem egy fa alatt, és Sa'Tereth-ről kérdezősködsz. Akkor meg nem árt, ha elmondod, hogy mit tudsz már róla, nem gondolod?
*Egészen felidegesíti, hogy ő itt pofázik a másiknak, de neki a fűszálak bámulása érdekesebb, mint meggyőzni őt a neki szentelt teljes figyelméről. Ezért dönt úgy, hogy odamászik hozzá jó közel, és dugja be a feketére mázolt, bájos kis arcát a fűszálak és a férfi tekintete közé, hogy mégis csak kénytelen legyen azt nézni, amit látnia kell. Őt. Ebből az elenyésző távolságból kezd faggatózni Lazz érzelmeiről.
Mikor ő megadja magát, és azt mondja, hogy beszél róluk, akkor elégedett vigyorral vágja magát ismét ülő pozícióba, de lábait ezúttal kinyújtva pihenteti, csak a karján támaszkodik meg, és úgy figyel arra, hogy mit mond végül Lazz.*
- Még, hogy én beszélek rébuszokban… most úgy koptatod a szád, hogy nem is mondasz semmit. Mit tettél, és mit akarsz tenni? Miféle rossz szó? Kit akarsz bántani? Hadd halljam! Mindenre kíváncsi vagyok.
*Lelkes, felettébb lelkes. Gyermeki lélek révén szereti a történeteket, főleg azokat, amiben valaki szomorú és kétségbeesett. Azok olyan… édesek. A titokzatosságot is szereti, de csak azért, hogy kihúzhassa az emberből vagy épp hosszúfülűből annak a titoknak a nyitját.*
9738. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 16:56:10
Üzenet elküldve: 2024-08-30 16:56:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*A fáradtság is tud egyfajta űrt képezni benne, hiszen értelmes gondolatok már nemigen kötik le az elméjét, így hát nem is vesződik velük. Pedig nagy szüksége lenne arra a friss és józan észre, mivel a terve, amit még valahogyan véghez kíván vinni az az, hogy egy fekhelyet keressen magának. Az pedig azzal is együtt jár, hogy újra ténfergőkkel kell megosztania az útszakaszt, amin éppen közlekedni próbál. Sőt mi több, még beszélnie is kell, na meg kikotorni némi aranyat és még meg is számolni azokat, hogy ne kelljen több szót váltani, több mozdulatot megtennie, mint amennyit igazán szükséges. Már, ha egy fogadót akar. Mert a smaragdzöld fű is egészen csábító, de még az a mágiával átitatott fűz lombja alatti fatörzsnek dőlés is. Nem is nagy csoda, hogy nem tud elveszni olyasmiben, vagy nem tud koncentrálni olyasmire, hogy a félvér miképpen ölti vissza az anyagokat, a bőröket magára. Lehetne hálás is a fáradtságnak. De mennyivel jobb lenne, ha megindulhatna a kikötő felé...
Hallja a szavakat természetesen, de a két kérdés közötti idő is elveszik valahol, ő pedig csak egy fókuszt tud tartani; hogy ne üljön vissza és itt, most aludjon el. Nem tudná mire vélni, ha ezen töprengene, mert ez a szintű mentális fáradtság nem túl ismeretes. Nem pazarol gondolatokat, túl sok lenne.
Kissé hunyorog, mikor eljut hozzá, hogy válaszolni kell, szemei enyhén összeszűkülve méri a másik alakját, ahogy rendezi a fizimiskáját. A tekintete a mozsárra téved, azt is magához kell vennie, de igazából sietni nem siet, nem is tenné rá azt a terhet a másikra, hogy gyors ütemben kelljen készülődnie. Beletúr végül a hajába, úgy minden alkalmatosság nélkül kezdi el reflexszerűen oldalra fonni inkább, minthogy a hasát fogdossa, csak mert éhes. Azt is remekül bírja máskor, de mintha érezné, hogy energiát kell kapnia belőle. Ágy vagy étel? Nehéz kérdés most. Mindkettő is lehetséges talán, de már az egyikkel is megelégszik.*
- Utálom ezt a helyet.
*Állapítja meg végül, mellőzve a válaszadást. De ez az, ami ki tud belőle szökni. Mintha magyarázatot akarna adni vele mindenre, még magának is. Nem akar itt maradni, mert gyűlöli, de muszáj. Álmos. Éhes. Vesz egy nagy levegőt végül és fejét fordítja az irányba, ahová kéne indulnia. Nem mintha kettejük között a válaszadás olyan kulcsfontosságú szerepet töltene be, de végül csak megejti azt is.*
- Vissza akarok jutni a kikötőbe, de képtelen vagyok. Valahol aludnom kell. És éhen halok.
*Még csak panasznak sem hat. Puszta ténymegállapítás, színtelen hanggal. Tekintete kifejező csupán, de nem arcának rezdülései, hanem a szeme alatt egyre sötétedő foltok jeleznek.*
*A fáradtság is tud egyfajta űrt képezni benne, hiszen értelmes gondolatok már nemigen kötik le az elméjét, így hát nem is vesződik velük. Pedig nagy szüksége lenne arra a friss és józan észre, mivel a terve, amit még valahogyan véghez kíván vinni az az, hogy egy fekhelyet keressen magának. Az pedig azzal is együtt jár, hogy újra ténfergőkkel kell megosztania az útszakaszt, amin éppen közlekedni próbál. Sőt mi több, még beszélnie is kell, na meg kikotorni némi aranyat és még meg is számolni azokat, hogy ne kelljen több szót váltani, több mozdulatot megtennie, mint amennyit igazán szükséges. Már, ha egy fogadót akar. Mert a smaragdzöld fű is egészen csábító, de még az a mágiával átitatott fűz lombja alatti fatörzsnek dőlés is. Nem is nagy csoda, hogy nem tud elveszni olyasmiben, vagy nem tud koncentrálni olyasmire, hogy a félvér miképpen ölti vissza az anyagokat, a bőröket magára. Lehetne hálás is a fáradtságnak. De mennyivel jobb lenne, ha megindulhatna a kikötő felé...
Hallja a szavakat természetesen, de a két kérdés közötti idő is elveszik valahol, ő pedig csak egy fókuszt tud tartani; hogy ne üljön vissza és itt, most aludjon el. Nem tudná mire vélni, ha ezen töprengene, mert ez a szintű mentális fáradtság nem túl ismeretes. Nem pazarol gondolatokat, túl sok lenne.
Kissé hunyorog, mikor eljut hozzá, hogy válaszolni kell, szemei enyhén összeszűkülve méri a másik alakját, ahogy rendezi a fizimiskáját. A tekintete a mozsárra téved, azt is magához kell vennie, de igazából sietni nem siet, nem is tenné rá azt a terhet a másikra, hogy gyors ütemben kelljen készülődnie. Beletúr végül a hajába, úgy minden alkalmatosság nélkül kezdi el reflexszerűen oldalra fonni inkább, minthogy a hasát fogdossa, csak mert éhes. Azt is remekül bírja máskor, de mintha érezné, hogy energiát kell kapnia belőle. Ágy vagy étel? Nehéz kérdés most. Mindkettő is lehetséges talán, de már az egyikkel is megelégszik.*
- Utálom ezt a helyet.
*Állapítja meg végül, mellőzve a válaszadást. De ez az, ami ki tud belőle szökni. Mintha magyarázatot akarna adni vele mindenre, még magának is. Nem akar itt maradni, mert gyűlöli, de muszáj. Álmos. Éhes. Vesz egy nagy levegőt végül és fejét fordítja az irányba, ahová kéne indulnia. Nem mintha kettejük között a válaszadás olyan kulcsfontosságú szerepet töltene be, de végül csak megejti azt is.*
- Vissza akarok jutni a kikötőbe, de képtelen vagyok. Valahol aludnom kell. És éhen halok.
*Még csak panasznak sem hat. Puszta ténymegállapítás, színtelen hanggal. Tekintete kifejező csupán, de nem arcának rezdülései, hanem a szeme alatt egyre sötétedő foltok jeleznek.*
9737. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 15:36:08
Üzenet elküldve: 2024-08-30 15:36:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Maydeleine Rhywayers//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre inkább biztossá válik, hogy míg a kikötőben a világítótornyot és környékét szerette a legjobban, itt Arthenior-ban ez az erdőszéli kis tisztás lesz a kedvenc helye, ahová elvonulhat, ha épp csak a saját társaságát kívánja.
Most is épp így tesz, elég volt már a nyüzsgő város zajából, attól ugyanis állandóan szétmegy a feje.
Az ösvény közelében sétálgat gyanútlanul egy üvegcsével a kezében, melyben valamiféle fehér színű folyadék található. Azt mondják, ez a varázsital segít elérni, hogy könnyebb legyen másokat az ujjai köré csavarni, de a színéből ítélve ebben a formában szerinte nem sokat ér. Biztos benne, hogy ha ebből is összekever többet, erősíthető a hatás.
Ahogy ezen gondolkozik, hallja ugyan, hogy valaki valakinek magyaráz valamit a közelében, de az már nem tűnik fel neki, hogy épp egy felé határozottan haladó ló előtt gyalogol át, ami el is taposná, ha nem pillantana fel épp az utolsó pillanatban, és egy ijedt sikolyt megeresztve nem lépne félre az útjából. Az akciót a kis varázsitalos üvegcse bánja, ami a kezéből áldozatként kirepülve a földön landol, és gurul végig, majd a ló patájának koccanva áll meg. Az lehet a világ legszerencsésebb üvege, mert a puha fűnek köszönhetően sem az eséstől nem törik össze, de még az állat lába sem mozdul, hogy az alatt érjen csúnya véget a fiola rövidke élete.*
- Mi a kurva… hé, figyelj már oda! Ahelyett, hogy a semmibe magyarázol, inkább figyelnéd, hogy merre megy a lovad! Hát majdnem eltaposott.
*Az persze eszébe sem jut, hogy az egész az ő hibája, amiért a földet bámulva, figyelmetlenül csámpázva mászkál össze-vissza úgy, mint aki a világát sem tudja.
Mindenesetre gyorsan lehajol az üvegért, és felkapja, még mielőtt az a szerencsétlen ló mégis úgy dönt, hogy jó móka lenne apró pici darabokra zúzni azt, majd magához ölelve az üvegcsét pislog fel a lovasra, és méri végig magának a barna hajú lányt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre inkább biztossá válik, hogy míg a kikötőben a világítótornyot és környékét szerette a legjobban, itt Arthenior-ban ez az erdőszéli kis tisztás lesz a kedvenc helye, ahová elvonulhat, ha épp csak a saját társaságát kívánja.
Most is épp így tesz, elég volt már a nyüzsgő város zajából, attól ugyanis állandóan szétmegy a feje.
Az ösvény közelében sétálgat gyanútlanul egy üvegcsével a kezében, melyben valamiféle fehér színű folyadék található. Azt mondják, ez a varázsital segít elérni, hogy könnyebb legyen másokat az ujjai köré csavarni, de a színéből ítélve ebben a formában szerinte nem sokat ér. Biztos benne, hogy ha ebből is összekever többet, erősíthető a hatás.
Ahogy ezen gondolkozik, hallja ugyan, hogy valaki valakinek magyaráz valamit a közelében, de az már nem tűnik fel neki, hogy épp egy felé határozottan haladó ló előtt gyalogol át, ami el is taposná, ha nem pillantana fel épp az utolsó pillanatban, és egy ijedt sikolyt megeresztve nem lépne félre az útjából. Az akciót a kis varázsitalos üvegcse bánja, ami a kezéből áldozatként kirepülve a földön landol, és gurul végig, majd a ló patájának koccanva áll meg. Az lehet a világ legszerencsésebb üvege, mert a puha fűnek köszönhetően sem az eséstől nem törik össze, de még az állat lába sem mozdul, hogy az alatt érjen csúnya véget a fiola rövidke élete.*
- Mi a kurva… hé, figyelj már oda! Ahelyett, hogy a semmibe magyarázol, inkább figyelnéd, hogy merre megy a lovad! Hát majdnem eltaposott.
*Az persze eszébe sem jut, hogy az egész az ő hibája, amiért a földet bámulva, figyelmetlenül csámpázva mászkál össze-vissza úgy, mint aki a világát sem tudja.
Mindenesetre gyorsan lehajol az üvegért, és felkapja, még mielőtt az a szerencsétlen ló mégis úgy dönt, hogy jó móka lenne apró pici darabokra zúzni azt, majd magához ölelve az üvegcsét pislog fel a lovasra, és méri végig magának a barna hajú lányt.*
9736. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 13:09:29
Üzenet elküldve: 2024-08-30 13:09:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
*Az istállóban várakozó éjparipa kiváltása után elindul, hogy útra keljen ismételten. A város nem váltotta be minden hozzá fűzött reményét, így a tisztászon sétál, hogy faképnél hagyja, minden lakójával egyetemben. Bár a Templom és az alatta elhelyezkedő könyvtár sokáig lefoglalta, de minden választ nem tudott megadni számára, az új területtel kapcsolatosan. A tarisznyáját a vállára teszi, régen ült már lovon is, meg aztán az utóbbi időben ez az állat se sokat járt ki az istállóból, bizonyára kalandos út elé néznek. A járásán is látszik, hogy menne, és már szaladna, pedig még ki se értek az ösvényre, alig lehet járótempót erőltetni rá. A napsugarak lágyan cirógatják a fűszálakat, amelyek túlélésért küzdve ágaskodnak. A tűz hava ugyanis nem adott elég csapadékot a vidéknek, ahogy az elvárható. A Mágustorony irányába állítja a lovat, azt tartják, hogy az ilyen meleg és csapadékmentes idő még a Lihanechi tó szintét is próbára teszi. Na majd most megnézi magának! Felül a lóra és míg ki nem érnek a tisztásról, próbálja sétatempóban tartani, csupán a biztonság kedvéért, se neki, se a lónak nem hiányzik most egy sérülés.*
- Tűrtőztesd magad, míg szépen vagyunk! *Beszél hozzá közben, hátha a fülét érő inzultus eltereli a figyelmét a felháborodásáról és a lázongásról.*
- Tudod, hogy odapirítok bármikor a patád alá. *Folytatja, ha bárki látná őket azt hihetné, hogy magába szippantotta a magányosan töltött hónapok szelleme és megbolondult. Semmi sincsen kizárva, bár úgy sejti, hogy az állat valamicskét érez az indulatból, amit felé közvetít, ugyanis kevésbé harciasan nyihog, sőt, szinte már csöndessé válik.*
- Tűrtőztesd magad, míg szépen vagyunk! *Beszél hozzá közben, hátha a fülét érő inzultus eltereli a figyelmét a felháborodásáról és a lázongásról.*
- Tudod, hogy odapirítok bármikor a patád alá. *Folytatja, ha bárki látná őket azt hihetné, hogy magába szippantotta a magányosan töltött hónapok szelleme és megbolondult. Semmi sincsen kizárva, bár úgy sejti, hogy az állat valamicskét érez az indulatból, amit felé közvetít, ugyanis kevésbé harciasan nyihog, sőt, szinte már csöndessé válik.*
9735. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 19:14:42
Üzenet elküldve: 2024-08-29 19:14:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Magához képest szinte szórakozott, ahogy visszafele sétál a cuccaihoz. A tekintete még mindig kutat, hol a vizet, hol a lombokat, hol a lába előtti földet kémlelve, hogy ne lépjen mezítláb semmibe, ami felsérthetné a lábát, de nem igazi koncentráció, ami a gondolatai mögött húzódik. Arra talán már ő is képtelen lenne. Úszás ide vagy oda, kimerítette a piactér, s a reggel történteket sem tudja feledni, csak a tudata jótékony homályába burkolni. Majd foglalkozik vele, amikor akar. Ha akar egyáltalán. Ha kell. Ha jönnének őt keresni a sérült gyerek miatt, akit szinte szó nélkül adott le a szomszédos faluban.. Nem gondol rá. A folyót nézi, a madarakat. Továbbra sem figyeli közben, hogy a hosszúéletű mivel foglalkozik a víz partján, egyedül a felemelkedő alakjára fordítja csak felé az fejét, futólag, miközben a korábban levetett gönceihez lép. Az elhangzó szavakra azonban összevonja a szemöldökét, úgy pillantva ezúttal már teljesen a nőre.*
- Itt?
*Kérdez vissza az elf furcsának ható döntésére, bár elég egyetlen pillantás annak arcára, hogy lássa az okot, a helyválasztás mégis szokatlannak hat. A városban, az, aki utálja a tömeget..? Nem vádol azonban, még csak feddő él sincs a hangjában, s nem is időzik sokat a tekintete a másikon; a csizmáira hajított ingéért hajol, hogy felvegye. Nem tűri azonban be a nadrágjába, csak úgy, ahogy belebújik, zuhan a földre a cuccai mellé.
Ahogy levette, úgy is kerül rá vissza minden, ha nem is egészen abban a sorrendben. Az ing után a csizmáiért nyúl, hogy felvegye őket, s csak aztán az alkarvédőket. Továbbra sem siet, de mivel a nő minden jel szerint fáradt, és menni készülne, ezért valamennyit mégis gyorsít a mozdulatain. Az alkarvédőit ki sem fűzte rendesen, így nem telik sok időbe visszahúznia őket, visszatolni a tokjába a kését is a fűből. A korgó gyomor hangja csak felszínesen ér el hozzá, ha nem nézne fel a kézmozdulatra, lehet, hogy el is veszne a többi zörej között, hiába éles a füle. Egy rövid pillanat, mielőtt megszólal, miközben felemelkedve az inge után nyúl, hogy betűrje azt az öve mögé.*
- Éhes vagy?
*Kérdezi nyugodtan, már a vértjéért hajolva közben, hogy visszavegye magára. Szívesebben hagyja otthon a legtöbbször, de nem tudhatta, hogy mivel számoljon a favágó leírása alapján, s sosem árt nehezebb munkára készülni. A könnyű, sötétre festett bőr nem sokban akadályozza, mégis meleg tud lenni, és feleslegesen sosem szeret cipekedni. Annak szíjait kezdi visszafűzni a helyükre, eközben azonban már az ujjaira figyelve, arra, amit éppen csinál velük.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.29 19:39:13
*Magához képest szinte szórakozott, ahogy visszafele sétál a cuccaihoz. A tekintete még mindig kutat, hol a vizet, hol a lombokat, hol a lába előtti földet kémlelve, hogy ne lépjen mezítláb semmibe, ami felsérthetné a lábát, de nem igazi koncentráció, ami a gondolatai mögött húzódik. Arra talán már ő is képtelen lenne. Úszás ide vagy oda, kimerítette a piactér, s a reggel történteket sem tudja feledni, csak a tudata jótékony homályába burkolni. Majd foglalkozik vele, amikor akar. Ha akar egyáltalán. Ha kell. Ha jönnének őt keresni a sérült gyerek miatt, akit szinte szó nélkül adott le a szomszédos faluban.. Nem gondol rá. A folyót nézi, a madarakat. Továbbra sem figyeli közben, hogy a hosszúéletű mivel foglalkozik a víz partján, egyedül a felemelkedő alakjára fordítja csak felé az fejét, futólag, miközben a korábban levetett gönceihez lép. Az elhangzó szavakra azonban összevonja a szemöldökét, úgy pillantva ezúttal már teljesen a nőre.*
- Itt?
*Kérdez vissza az elf furcsának ható döntésére, bár elég egyetlen pillantás annak arcára, hogy lássa az okot, a helyválasztás mégis szokatlannak hat. A városban, az, aki utálja a tömeget..? Nem vádol azonban, még csak feddő él sincs a hangjában, s nem is időzik sokat a tekintete a másikon; a csizmáira hajított ingéért hajol, hogy felvegye. Nem tűri azonban be a nadrágjába, csak úgy, ahogy belebújik, zuhan a földre a cuccai mellé.
Ahogy levette, úgy is kerül rá vissza minden, ha nem is egészen abban a sorrendben. Az ing után a csizmáiért nyúl, hogy felvegye őket, s csak aztán az alkarvédőket. Továbbra sem siet, de mivel a nő minden jel szerint fáradt, és menni készülne, ezért valamennyit mégis gyorsít a mozdulatain. Az alkarvédőit ki sem fűzte rendesen, így nem telik sok időbe visszahúznia őket, visszatolni a tokjába a kését is a fűből. A korgó gyomor hangja csak felszínesen ér el hozzá, ha nem nézne fel a kézmozdulatra, lehet, hogy el is veszne a többi zörej között, hiába éles a füle. Egy rövid pillanat, mielőtt megszólal, miközben felemelkedve az inge után nyúl, hogy betűrje azt az öve mögé.*
- Éhes vagy?
*Kérdezi nyugodtan, már a vértjéért hajolva közben, hogy visszavegye magára. Szívesebben hagyja otthon a legtöbbször, de nem tudhatta, hogy mivel számoljon a favágó leírása alapján, s sosem árt nehezebb munkára készülni. A könnyű, sötétre festett bőr nem sokban akadályozza, mégis meleg tud lenni, és feleslegesen sosem szeret cipekedni. Annak szíjait kezdi visszafűzni a helyükre, eközben azonban már az ujjaira figyelve, arra, amit éppen csinál velük.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.29 19:39:13
9734. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 18:26:23
Üzenet elküldve: 2024-08-29 18:26:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*A tengert éppen ilyen szívesen fürkészi, szeret benne elveszni... a tájban, a tükrében, annak minden szépségében. Jobb ötlet volt felegyenesedni egy kicsit, majd leguggolni a vízhez és az alját kémlelni, miután a szemei áttörték a saját fodros tükörképét. Nem keres benne élőlényeket, nem azért időzik annyit, mint a másik. Neki a növények lennének a fontosabbak, de számára hasznosat nem látott, így hát csak az apró, kerekre mosott kövek, kavicsok vannak, amikben inkább elveszik. A színeket kedveli és itt megannyit talál. Ha beleérinti a kezét és kivesz egyet, akkor felkavarodik egy rövid időre a víz. Figyeli, hogyan ülepszik vissza és mutatja meg neki újra a szépséget. Mintha minden egyes formából ihletet tudna meríteni. Vannak már színei, kikeverhetné azt a rozsdásnak ható darabhoz hasonlatosat, amit visszaejt, hogy a kezébe vegyen egy feketét. Mégis ennél állapodna meg. Szereti a színeket, de a kezeiben csak a sötét marad meg hosszabban. Nem tud többre fókuszálni, csak ez van. Kiveszett a másik okozta furcsa képzet is, ami miatt felé sem néz jó ideje. Jó most a béke, csak ne lüktetne az a tudat, hogy muszáj lesz aludnia. Messze a kikötő, végtelenül messze. Minden gondolat után arra jut, hogy marad.
Csendességét léptek törik meg, a reflexei talán csak azért hagyják cserben, mert tudja, hogy ki közelít. Nem kapja oda a fejét, de olyannyira kiveszett belőle a már meditatív állapot hatására minden, hogy elfelejti, hogy nem is akar odanézni. Az ujjakat még utoljára megmeríti, várja, hogy közeledjen a félvér. Idő van, tudja. Csakhogy ő marad.
Felegyenesedik és az irányába fordul végül. Kissé észhez is tér. Nincs baj. A szürkéket keresi, várja, hogy közelítsenek, szigorúan ügyelve arra a magasságra. Ő irányít, nem is nehéz.
Ha még tovább bámulja a folyót, lehet, hogy fejjel esik bele. Egy séta is jót tenne, de nem annyi, amennyi a dokkokig tart. Lép néhányat ő is, talán pont az vezérli, hogy ne süppedjen vissza az állapotba. Nehezen szólal meg, mert túl sokáig maradt csendben és jó is volt. De nem ártana a férfi tudtára adni a döntését. Nem mintha amazt túlzottan érdekelhetné, de mégis itt volt. Vele.*
- Maradok éjszakára.
*Nehéz a szemhéj, nehéz pislogni. A finom vonásaira kiült a miért látszata, nem kell kifejtenie. Egy gondolatfoszlány csupán, hogy marasztalja. Talán nem is kérhet ilyet. Túl sok. Nem lesz elveszett, sosem volt az. Nem akar maradni, mindene tiltakozik, de be kell látnia a vereséget. Legalább csak a szemekbe néz. Az is valami. Halkan kordul meg a gyomra, mire finoman teszi rá a kezét. Az is jelez, hogy ne így induljon vissza.*
*A tengert éppen ilyen szívesen fürkészi, szeret benne elveszni... a tájban, a tükrében, annak minden szépségében. Jobb ötlet volt felegyenesedni egy kicsit, majd leguggolni a vízhez és az alját kémlelni, miután a szemei áttörték a saját fodros tükörképét. Nem keres benne élőlényeket, nem azért időzik annyit, mint a másik. Neki a növények lennének a fontosabbak, de számára hasznosat nem látott, így hát csak az apró, kerekre mosott kövek, kavicsok vannak, amikben inkább elveszik. A színeket kedveli és itt megannyit talál. Ha beleérinti a kezét és kivesz egyet, akkor felkavarodik egy rövid időre a víz. Figyeli, hogyan ülepszik vissza és mutatja meg neki újra a szépséget. Mintha minden egyes formából ihletet tudna meríteni. Vannak már színei, kikeverhetné azt a rozsdásnak ható darabhoz hasonlatosat, amit visszaejt, hogy a kezébe vegyen egy feketét. Mégis ennél állapodna meg. Szereti a színeket, de a kezeiben csak a sötét marad meg hosszabban. Nem tud többre fókuszálni, csak ez van. Kiveszett a másik okozta furcsa képzet is, ami miatt felé sem néz jó ideje. Jó most a béke, csak ne lüktetne az a tudat, hogy muszáj lesz aludnia. Messze a kikötő, végtelenül messze. Minden gondolat után arra jut, hogy marad.
Csendességét léptek törik meg, a reflexei talán csak azért hagyják cserben, mert tudja, hogy ki közelít. Nem kapja oda a fejét, de olyannyira kiveszett belőle a már meditatív állapot hatására minden, hogy elfelejti, hogy nem is akar odanézni. Az ujjakat még utoljára megmeríti, várja, hogy közeledjen a félvér. Idő van, tudja. Csakhogy ő marad.
Felegyenesedik és az irányába fordul végül. Kissé észhez is tér. Nincs baj. A szürkéket keresi, várja, hogy közelítsenek, szigorúan ügyelve arra a magasságra. Ő irányít, nem is nehéz.
Ha még tovább bámulja a folyót, lehet, hogy fejjel esik bele. Egy séta is jót tenne, de nem annyi, amennyi a dokkokig tart. Lép néhányat ő is, talán pont az vezérli, hogy ne süppedjen vissza az állapotba. Nehezen szólal meg, mert túl sokáig maradt csendben és jó is volt. De nem ártana a férfi tudtára adni a döntését. Nem mintha amazt túlzottan érdekelhetné, de mégis itt volt. Vele.*
- Maradok éjszakára.
*Nehéz a szemhéj, nehéz pislogni. A finom vonásaira kiült a miért látszata, nem kell kifejtenie. Egy gondolatfoszlány csupán, hogy marasztalja. Talán nem is kérhet ilyet. Túl sok. Nem lesz elveszett, sosem volt az. Nem akar maradni, mindene tiltakozik, de be kell látnia a vereséget. Legalább csak a szemekbe néz. Az is valami. Halkan kordul meg a gyomra, mire finoman teszi rá a kezét. Az is jelez, hogy ne így induljon vissza.*
9733. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 17:08:56
Üzenet elküldve: 2024-08-29 17:08:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Mozog a fa törzse a súlya alatt. Finoman hullámzik fel-le a léptei ritmusára a víz felett. Nem fél azonban, hogy leesne róla, s ha leesne sem történne nagy baj. Elázna újra. Eltörni biztosan nem fog alatta, nem korhadt hozzá. Nem óvatosak a mozdulatok, és nem is bizonytalanok, amikkel végigsétál rajta a part felé. Az ottani sekélyesebb vizek érdekesebbek lehetnek, mint a folyó közepi sötét áramlás, bár valójában napestig tudná nézni azt is.
Egy béka ugrik félre előle a léptei nyomán, valahonnan talán magáról a törzsről. Leguggol a hajdan volt gyökerei felé szélesedő fán, onnan pillantva a part mentén fodrozódó apró hullámok közé. Itt tisztább a víz, lelát az aljáig. Törnek a napfoltok a tetején. A térdére támasztva az alkarját fürkészi a felszín alatti világot maga mellett, hol egyik, hol másik oldalra fordítva a fejét. Sosem lenne jó halász, ha vadásznak el is megy. Bár türelmes, de ha nem ismeri, s nem is látja a zsákmányt, hamar elveszti az érdeklődését. Egy elkapott ezüstös villanás tartja csak vissza attól, hogy továbbmenjen végül. A szeme sarkából veszi észre a kis halak csoportját a felszín alatt cikázni. Egy ideig követi az útjukat, akkor mozdulva csupán odébb, amikor azok eltűnnek a szeme elől a mélyben. Letámasztva a kezét veti át a lábát a törzsön, mintha lovon ülne, úgy fürkészve tovább a vizet a közelében. A száradó félben lévő haja a homlokába hullik, ahogy lepillant egy sötétebben mozduló folt után; egy másik béka alakja válik ki a törzs vonalából nem messze tőle. Figyeli a mozgását, a felszín alatt rugdalózó úszását. Érdekességet jelentenek a vízi lények, mindig is azok voltak, és most, hogy sem feladat, sem semmilyen egyéb nyomás nem sürgeti, nyugodtan követheti az újra felbukkanó halak útját anélkül, hogy bármi eredményt várna tőle, miután a békát elvesztette a part mentén. A mai napra tervezett feladatát elvégezte, és úgy látja, a nő sem siet. Észreveszi ugyan, amikor az feláll a földről, de csak a vízhez indul, nyilvánvalóan nem a kikötőbe.
Egy darabig még figyeli egy folyóba esett falevél útját annak felszínén, a felvert fodrokat körülötte, a halakat, akik a pillanat törtrésze alatt illannak el föntről beeső éles árnyékok alól. Gyorsak, és fél fogára sem lennének elegek vacsorára. Több az energia befektetés, mint a jutalom. Ha nem halász és nincs hálója legalábbis. Elgondolkozva áll fel újra a törzsön. Oda sem figyelve túr a hajába, ezúttal már egészen a partig sétálva a fán; leugorva róla indul vissza a cuccai felé.*
*Mozog a fa törzse a súlya alatt. Finoman hullámzik fel-le a léptei ritmusára a víz felett. Nem fél azonban, hogy leesne róla, s ha leesne sem történne nagy baj. Elázna újra. Eltörni biztosan nem fog alatta, nem korhadt hozzá. Nem óvatosak a mozdulatok, és nem is bizonytalanok, amikkel végigsétál rajta a part felé. Az ottani sekélyesebb vizek érdekesebbek lehetnek, mint a folyó közepi sötét áramlás, bár valójában napestig tudná nézni azt is.
Egy béka ugrik félre előle a léptei nyomán, valahonnan talán magáról a törzsről. Leguggol a hajdan volt gyökerei felé szélesedő fán, onnan pillantva a part mentén fodrozódó apró hullámok közé. Itt tisztább a víz, lelát az aljáig. Törnek a napfoltok a tetején. A térdére támasztva az alkarját fürkészi a felszín alatti világot maga mellett, hol egyik, hol másik oldalra fordítva a fejét. Sosem lenne jó halász, ha vadásznak el is megy. Bár türelmes, de ha nem ismeri, s nem is látja a zsákmányt, hamar elveszti az érdeklődését. Egy elkapott ezüstös villanás tartja csak vissza attól, hogy továbbmenjen végül. A szeme sarkából veszi észre a kis halak csoportját a felszín alatt cikázni. Egy ideig követi az útjukat, akkor mozdulva csupán odébb, amikor azok eltűnnek a szeme elől a mélyben. Letámasztva a kezét veti át a lábát a törzsön, mintha lovon ülne, úgy fürkészve tovább a vizet a közelében. A száradó félben lévő haja a homlokába hullik, ahogy lepillant egy sötétebben mozduló folt után; egy másik béka alakja válik ki a törzs vonalából nem messze tőle. Figyeli a mozgását, a felszín alatt rugdalózó úszását. Érdekességet jelentenek a vízi lények, mindig is azok voltak, és most, hogy sem feladat, sem semmilyen egyéb nyomás nem sürgeti, nyugodtan követheti az újra felbukkanó halak útját anélkül, hogy bármi eredményt várna tőle, miután a békát elvesztette a part mentén. A mai napra tervezett feladatát elvégezte, és úgy látja, a nő sem siet. Észreveszi ugyan, amikor az feláll a földről, de csak a vízhez indul, nyilvánvalóan nem a kikötőbe.
Egy darabig még figyeli egy folyóba esett falevél útját annak felszínén, a felvert fodrokat körülötte, a halakat, akik a pillanat törtrésze alatt illannak el föntről beeső éles árnyékok alól. Gyorsak, és fél fogára sem lennének elegek vacsorára. Több az energia befektetés, mint a jutalom. Ha nem halász és nincs hálója legalábbis. Elgondolkozva áll fel újra a törzsön. Oda sem figyelve túr a hajába, ezúttal már egészen a partig sétálva a fán; leugorva róla indul vissza a cuccai felé.*
9732. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:22
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felemeli a tekintetét, ahogy meghallja a másik motoszkálását, talán csak reflexből már, főleg amiatt is, hogy nem lesz egy hasonló vérgőzös kitörése a másiknak csak úgy mint a temetőben. Szerencsére ez elmarad, de cserébe egy aprócska hideg zuhany. Nem mintha teljesen meglepte volna a tény, hogy a lányka veszélyes és tudja is forgatni azokat a fegyvereket amiket hord. De, hogy egy hidegvérű gyilkos legyen nehezen tudja elképzelni. És mégis most hallja a saját fülével.*
-Reeenndbeeen. Meggyőztél. Akkor majd figyelek azokra a démonokra.
*Bólint egy nagyot, mert látja nincs értelme erről többet vitatkozni. Azonban bosszantja, hogy így fogalma sincs mikor tud majd megszabadulni a lánytól. Ha más nem halálra untatja és végül faképnél hagyja.*
-Na végre, ideje volt már a rébuszokat hátra hagyni. Most már értem miről beszélsz... Vagy legalább is azt hiszem...
*Válaszolja egy hirtelen jött vehemenciával, ami hamar abba is marad, mert csak a felszínét kapargatja annak amit a lány megértetni akar vele. Bár igazából szerencséje van, hogy ezt a gyerekes ént kapta ki most Sa'tereth tanainak hallgatására. Mert ha a másikat kapta volna ki, minden egyes hibás válaszáért valószínűleg egy körmöt tépett volna le a lány morcosabb pillanatában.*
-Utálni? Nem, csak nem a te dolgod.
*Vonja meg meg vállát, majd amint felveszi az önsajnálkozó pozícióját, mi mást kellene nézni ismét a békés fűszálak helyett? A lány arca rajzolódik ki egy következő pislantásnál lábai között. Fejével hirtelen hátra hőkölve, bosszankodó tekintettél néz a másikra. Főleg, hogy amaz azt is felhozta egy újjal se engedné, hogy hozzáérjen, most meg itt a képébe mászik majdnem.*
-Jó jó, csak menj ki az arcomból.
*Válaszolja morogva, majd egy nagy sóhajjal kezd bele mondandójába. Annak előző szavai bizony eljutottak fülébe, azért is hajlandó végre beszélni arról ami bántja.*
-Apámra leginkább, és magamra. Azért amit tettem és tudom elfogok követni. Az, hogy elég egy rossz szó és eljár a kezem, azért mert úgy kelek fel, hogy azt remélem bár ne történt volna meg.
*Arcára egy pillanatra egy keserédes mosoly húzódik. Egy hasonló hangzatú rövid kacajjal együtt. Hiszen most ébredt rá, az elmúlt sok év alatt. Senkivel sem tudott erről beszélni, és tessék most, ezalatt a különleges fűzfa takarásában, az éjszaka közepén, egy félőrült hallgatja bánatát. Igaz a mondás mi szerint az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felemeli a tekintetét, ahogy meghallja a másik motoszkálását, talán csak reflexből már, főleg amiatt is, hogy nem lesz egy hasonló vérgőzös kitörése a másiknak csak úgy mint a temetőben. Szerencsére ez elmarad, de cserébe egy aprócska hideg zuhany. Nem mintha teljesen meglepte volna a tény, hogy a lányka veszélyes és tudja is forgatni azokat a fegyvereket amiket hord. De, hogy egy hidegvérű gyilkos legyen nehezen tudja elképzelni. És mégis most hallja a saját fülével.*
-Reeenndbeeen. Meggyőztél. Akkor majd figyelek azokra a démonokra.
*Bólint egy nagyot, mert látja nincs értelme erről többet vitatkozni. Azonban bosszantja, hogy így fogalma sincs mikor tud majd megszabadulni a lánytól. Ha más nem halálra untatja és végül faképnél hagyja.*
-Na végre, ideje volt már a rébuszokat hátra hagyni. Most már értem miről beszélsz... Vagy legalább is azt hiszem...
*Válaszolja egy hirtelen jött vehemenciával, ami hamar abba is marad, mert csak a felszínét kapargatja annak amit a lány megértetni akar vele. Bár igazából szerencséje van, hogy ezt a gyerekes ént kapta ki most Sa'tereth tanainak hallgatására. Mert ha a másikat kapta volna ki, minden egyes hibás válaszáért valószínűleg egy körmöt tépett volna le a lány morcosabb pillanatában.*
-Utálni? Nem, csak nem a te dolgod.
*Vonja meg meg vállát, majd amint felveszi az önsajnálkozó pozícióját, mi mást kellene nézni ismét a békés fűszálak helyett? A lány arca rajzolódik ki egy következő pislantásnál lábai között. Fejével hirtelen hátra hőkölve, bosszankodó tekintettél néz a másikra. Főleg, hogy amaz azt is felhozta egy újjal se engedné, hogy hozzáérjen, most meg itt a képébe mászik majdnem.*
-Jó jó, csak menj ki az arcomból.
*Válaszolja morogva, majd egy nagy sóhajjal kezd bele mondandójába. Annak előző szavai bizony eljutottak fülébe, azért is hajlandó végre beszélni arról ami bántja.*
-Apámra leginkább, és magamra. Azért amit tettem és tudom elfogok követni. Az, hogy elég egy rossz szó és eljár a kezem, azért mert úgy kelek fel, hogy azt remélem bár ne történt volna meg.
*Arcára egy pillanatra egy keserédes mosoly húzódik. Egy hasonló hangzatú rövid kacajjal együtt. Hiszen most ébredt rá, az elmúlt sok év alatt. Senkivel sem tudott erről beszélni, és tessék most, ezalatt a különleges fűzfa takarásában, az éjszaka közepén, egy félőrült hallgatja bánatát. Igaz a mondás mi szerint az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
9731. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:12:19
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:12:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Még mindig olyan vonzó a semmi, a csendes gondolatnélküliség, a hideg érvek, összekötözött, kibogozott képek, ahogy sorakoznak egymás mellett és csak következtetéseket kell levonnia belőle. Tanult következtetéseket, amik szilárdak, kevés kétség fér hozzájuk, így nem zavaróak sosem. Mindennek megvan a helye, a módja, a válasza. Száz oldalról megtekintve is kilyukad annál, amire kell és így nem tud benne zavart okozni. Minden perc, amit a másik állapotában tölt, amit csak most ismer meg, teljesen különbözik. Megvannak a képek, de nem jól kapcsolódnak, elveszik a merev irány, beköltöznek tévképzetek, érzelmek, megfejthetetlen ingerek, amik nem hagyják folyni a saját medrében. Kitérők, gátak, a vízfolyást kettéválasztó test, ami eddig hátát óvta, most pedig csak kelti a további nemkívánatos impulzusokat sekélyesnek mondható lelkének megmutatva, hogy van ott azért némi élet. Nincs túl nagy szüksége rá, mert még nem mutatta meg neki a belőle kivehető jót.
Mereng, kényelmetlenül mereng, karcos aranyakkal a semmibe, majd a feketeséget bámulja, miután lehunyja szemeit. Nem aludhat el, bár talán jobb lenne. Amaz nem siet, nem úgy tűnik. Távol van, nem tudja hol, mert nem néz rá, csak füleire hagyatkozik, amik cserbenhagyják, mert ha valaki nem mozog, azt nem tudja meghallani, a lélegzete pedig vele együtt ott ül a fán. Nem tudja mennyi időt tölt el így, mert a percek, amik telnek sosem ugyanabban az ütemben pörögnek, van, hogy végtelenül lassúak, máskor pedig sietősebbek, mint szeretné. Nem is érdekes. Mennie kell, de már érzi, hogy nem fog menni. Nem tudja, mit fog gondolni a másik, ha úgy dönt, hiába kísérte, hiába élte át amit, ő marad. Itt akár a fűben, egy fogadóban, nem érdekli. Szólna, de ha szól, akkor rá kell nézni. Nem tudja miért nem akar arra tekinteni, csak a bevésődés tartja vissza, a kép, amit azzal párosít, hogy idegen ijesztő ingert küldött végig minden vonalán. Amiért még haragudni is képes, mintha direkt volna, mintha irányítani tudná bárki. De hiszen irányítani mindent lehet. Mindent tud. Ha a félvér nem, majd ő. Mégsem tekint felé, mikor mozdul, hogy újra felüljön.
A fáradtság nem múlik. Majd szól. Vagy csak feláll, sarkon fordul és elmegy, keres egy helyet magának. Mozdulatai mégsem viszik ki a széles földútra, sem a város felé, nem arra iramodik, pusztán néhány lépést tesz a vízközelhez, hogy belemeríthesse a kezét, hogy majd arcát hűtse a nedvességgel és térjen már vissza belé valami élet. Újra csak magát bámulja, guggolva és rámeredve a képre, amit száz helyen tör meg a sodrás. Nincs rosszul, nincs jól. Fáradt. Idegenül fáradt.*
*Még mindig olyan vonzó a semmi, a csendes gondolatnélküliség, a hideg érvek, összekötözött, kibogozott képek, ahogy sorakoznak egymás mellett és csak következtetéseket kell levonnia belőle. Tanult következtetéseket, amik szilárdak, kevés kétség fér hozzájuk, így nem zavaróak sosem. Mindennek megvan a helye, a módja, a válasza. Száz oldalról megtekintve is kilyukad annál, amire kell és így nem tud benne zavart okozni. Minden perc, amit a másik állapotában tölt, amit csak most ismer meg, teljesen különbözik. Megvannak a képek, de nem jól kapcsolódnak, elveszik a merev irány, beköltöznek tévképzetek, érzelmek, megfejthetetlen ingerek, amik nem hagyják folyni a saját medrében. Kitérők, gátak, a vízfolyást kettéválasztó test, ami eddig hátát óvta, most pedig csak kelti a további nemkívánatos impulzusokat sekélyesnek mondható lelkének megmutatva, hogy van ott azért némi élet. Nincs túl nagy szüksége rá, mert még nem mutatta meg neki a belőle kivehető jót.
Mereng, kényelmetlenül mereng, karcos aranyakkal a semmibe, majd a feketeséget bámulja, miután lehunyja szemeit. Nem aludhat el, bár talán jobb lenne. Amaz nem siet, nem úgy tűnik. Távol van, nem tudja hol, mert nem néz rá, csak füleire hagyatkozik, amik cserbenhagyják, mert ha valaki nem mozog, azt nem tudja meghallani, a lélegzete pedig vele együtt ott ül a fán. Nem tudja mennyi időt tölt el így, mert a percek, amik telnek sosem ugyanabban az ütemben pörögnek, van, hogy végtelenül lassúak, máskor pedig sietősebbek, mint szeretné. Nem is érdekes. Mennie kell, de már érzi, hogy nem fog menni. Nem tudja, mit fog gondolni a másik, ha úgy dönt, hiába kísérte, hiába élte át amit, ő marad. Itt akár a fűben, egy fogadóban, nem érdekli. Szólna, de ha szól, akkor rá kell nézni. Nem tudja miért nem akar arra tekinteni, csak a bevésődés tartja vissza, a kép, amit azzal párosít, hogy idegen ijesztő ingert küldött végig minden vonalán. Amiért még haragudni is képes, mintha direkt volna, mintha irányítani tudná bárki. De hiszen irányítani mindent lehet. Mindent tud. Ha a félvér nem, majd ő. Mégsem tekint felé, mikor mozdul, hogy újra felüljön.
A fáradtság nem múlik. Majd szól. Vagy csak feláll, sarkon fordul és elmegy, keres egy helyet magának. Mozdulatai mégsem viszik ki a széles földútra, sem a város felé, nem arra iramodik, pusztán néhány lépést tesz a vízközelhez, hogy belemeríthesse a kezét, hogy majd arcát hűtse a nedvességgel és térjen már vissza belé valami élet. Újra csak magát bámulja, guggolva és rámeredve a képre, amit száz helyen tör meg a sodrás. Nincs rosszul, nincs jól. Fáradt. Idegenül fáradt.*
9730. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 12:03:19
Üzenet elküldve: 2024-08-29 12:03:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ebben a fekvő helyzetben nem lehet normálisan beszélgetni, szóval a következő pillanatokban inkább mégis feltápászkodik a földről, és törökülésbe vágja magát, majd a következő mondat hallatára értetlenül billenti oldalra a fejét, és úgy vizslatja Lazz alkoholtól mámoros tekintetét.*
- Ha hagyom, hogy elkapjanak, akkor mások élete kerül veszélybe. Megtörtént már. Az a tündér meg az elf sem fogta ezt fel, és most… hümm… már nincsenek többé.
*Bele sem gondol abba, hogy valójában mennyire borzasztó ötlet elkotyogni egy újabb idegennek, hogy ő bizony gyilkos. Gyermeteg naivság, igaz?
Majd hiába próbálja érthetően elmagyarázni, mi is olyan jó a sötétségben, úgy érzi, hogy a férfi nem veszi őt komolyan, hogy csak a bolondját járatja vele és legszívesebben kinevetné őt. Emiatt elég morcossá is válik a tekintete, de legalább nem fenyegetővé, mint nem is olyan régen.*
- Te most idiótát játszol vagy figyelsz rám rendesen? Itt nem a hülye lábujjadról van szó, hanem arról, hogy a sötét meg tud védeni téged. Mondok egy még egyszerűbb példát, ha ezt nehéz felfogni. Ha a sötétben nem lát téged az íjász, akkor nem is tud lelőlni, ugye? Na látod!
*Igen, talán jobb lenne egy jó nagy pofonnal vagy valahogy visszaküldeni szerencsétlen kislányt a lelkének mélyére, hogy komolyan tudjanak komoly témáról beszélgetni, de Rien egyelőre nem az, aki erre képes lenne. Bár gyermeki egyszerűséggel fog fel mindent, mégis őszinte igazságokat beszél, ezt viszont nem lehet tagadni.*
- Mi van, ennyire utálsz? *Kérdez vissza még mindig duzzogva, mikor Lazz azt mondja, hogy szerinte utoljára látták egymást ma éjszaka.*
- Meg amúgy is, miért ne beszélhetnél róla nekem? Én ismerem Sa'Tereth-et, nem foglak elítélni miatta, szóval na, hadd halljam!
*Noszogatja a férfit, s annak végül meg is ered a nyelve. Ahogy hallgatja, egyetértően bólogatni kezd.*
- Valahogy úgy. Az érzelmek fájnak, sokszor nem kedvesek, ez igaz. Azonban az még fontosabb, hogy te legyél a legjobb, és ha valaki valamiben jobb nálad, akkor használd őt fel arra, amiben te nem vagy jó.
*Hiába nem keresi Lazz a lány tekintetét, ő négykézláb odamászik hozzá, és belenéz egyenesen a szemébe.*
- Hogy nem akarsz érezni? Mit érzel, ami nem jó? Kire vagy dühös? Mondd el, érdekel! *Nem, ő nem az a fajta, aki tiszteli mások magánéletét.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ebben a fekvő helyzetben nem lehet normálisan beszélgetni, szóval a következő pillanatokban inkább mégis feltápászkodik a földről, és törökülésbe vágja magát, majd a következő mondat hallatára értetlenül billenti oldalra a fejét, és úgy vizslatja Lazz alkoholtól mámoros tekintetét.*
- Ha hagyom, hogy elkapjanak, akkor mások élete kerül veszélybe. Megtörtént már. Az a tündér meg az elf sem fogta ezt fel, és most… hümm… már nincsenek többé.
*Bele sem gondol abba, hogy valójában mennyire borzasztó ötlet elkotyogni egy újabb idegennek, hogy ő bizony gyilkos. Gyermeteg naivság, igaz?
Majd hiába próbálja érthetően elmagyarázni, mi is olyan jó a sötétségben, úgy érzi, hogy a férfi nem veszi őt komolyan, hogy csak a bolondját járatja vele és legszívesebben kinevetné őt. Emiatt elég morcossá is válik a tekintete, de legalább nem fenyegetővé, mint nem is olyan régen.*
- Te most idiótát játszol vagy figyelsz rám rendesen? Itt nem a hülye lábujjadról van szó, hanem arról, hogy a sötét meg tud védeni téged. Mondok egy még egyszerűbb példát, ha ezt nehéz felfogni. Ha a sötétben nem lát téged az íjász, akkor nem is tud lelőlni, ugye? Na látod!
*Igen, talán jobb lenne egy jó nagy pofonnal vagy valahogy visszaküldeni szerencsétlen kislányt a lelkének mélyére, hogy komolyan tudjanak komoly témáról beszélgetni, de Rien egyelőre nem az, aki erre képes lenne. Bár gyermeki egyszerűséggel fog fel mindent, mégis őszinte igazságokat beszél, ezt viszont nem lehet tagadni.*
- Mi van, ennyire utálsz? *Kérdez vissza még mindig duzzogva, mikor Lazz azt mondja, hogy szerinte utoljára látták egymást ma éjszaka.*
- Meg amúgy is, miért ne beszélhetnél róla nekem? Én ismerem Sa'Tereth-et, nem foglak elítélni miatta, szóval na, hadd halljam!
*Noszogatja a férfit, s annak végül meg is ered a nyelve. Ahogy hallgatja, egyetértően bólogatni kezd.*
- Valahogy úgy. Az érzelmek fájnak, sokszor nem kedvesek, ez igaz. Azonban az még fontosabb, hogy te legyél a legjobb, és ha valaki valamiben jobb nálad, akkor használd őt fel arra, amiben te nem vagy jó.
*Hiába nem keresi Lazz a lány tekintetét, ő négykézláb odamászik hozzá, és belenéz egyenesen a szemébe.*
- Hogy nem akarsz érezni? Mit érzel, ami nem jó? Kire vagy dühös? Mondd el, érdekel! *Nem, ő nem az a fajta, aki tiszteli mások magánéletét.*
9729. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:26:04
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:26:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A tisztás csendje//
* Hát nem. Tényleg nem ért sem a varázsitalokhoz, sem az állatokhoz. Csak ne adjanak a kezébe varázsitalt. Még a végén olyat kever, amitől a következő hatokat a mellékhelységen töltik. Biztos igaza van. *
- Nem kételkedem a tapasztalataidban. Azonban lehetnek örült tudósok, akik nem férnek a bőrükbe, és mindenfélével kísérleteznek.
* A meghökkenés észreveszi, de nem gondol bele túl sokat. Biztos mások repkednének az örömtől, ha ennyire könnyen jönne a pénz. Derket azonban nem érdeklik most az anyagiak. Majd talál magának alkalmi munkát. Egyelőre az információ a leghasznosabb!
Mikor kijelenti, hogy talán tud segíteni, akkor megörül. Bár öröme lankad, mikor magáról kérdezi. Gyorsan jött, gyorsan ment öröm. Hirtelen nem tudja mit hazudjon. Végül marad a beváltnál, amit még pegazusban kezdett. Csak vissza kéne emlékeznie, hogy mit is mondott a lányának nehogy belegabalyodjon ebbe a hazugság rengetegbe. *
- Hát tudod… Lihanechtől egy délre eső falucskában nőttem fel. Nem voltam megelégedve az életemmel, így először Lihanechben kerestem magamnak életcélt. De végül meguntam azt is, és elkezdtem fokozatosan délre vándorolni. Utam során találkoztam, néhány érdekes fazonnal, akiknek a szakmáját próbáltam imitálni, de semmi nem vált be. Hogy mik a céljaim? Talán a gondtalan élet elérése?
* Kérdően pillant Alesianra. Egyelőre életcélja nem nagyon akad. Szeretne egy jó helyet magának és boldogan élni, de ki nem? Később bólint a piac felvetésére. *
- Jó ötlet. Pont terveztem oda menni. De… megtartod?
* A kérdő pillantások nem állnak meg *
* Hát nem. Tényleg nem ért sem a varázsitalokhoz, sem az állatokhoz. Csak ne adjanak a kezébe varázsitalt. Még a végén olyat kever, amitől a következő hatokat a mellékhelységen töltik. Biztos igaza van. *
- Nem kételkedem a tapasztalataidban. Azonban lehetnek örült tudósok, akik nem férnek a bőrükbe, és mindenfélével kísérleteznek.
* A meghökkenés észreveszi, de nem gondol bele túl sokat. Biztos mások repkednének az örömtől, ha ennyire könnyen jönne a pénz. Derket azonban nem érdeklik most az anyagiak. Majd talál magának alkalmi munkát. Egyelőre az információ a leghasznosabb!
Mikor kijelenti, hogy talán tud segíteni, akkor megörül. Bár öröme lankad, mikor magáról kérdezi. Gyorsan jött, gyorsan ment öröm. Hirtelen nem tudja mit hazudjon. Végül marad a beváltnál, amit még pegazusban kezdett. Csak vissza kéne emlékeznie, hogy mit is mondott a lányának nehogy belegabalyodjon ebbe a hazugság rengetegbe. *
- Hát tudod… Lihanechtől egy délre eső falucskában nőttem fel. Nem voltam megelégedve az életemmel, így először Lihanechben kerestem magamnak életcélt. De végül meguntam azt is, és elkezdtem fokozatosan délre vándorolni. Utam során találkoztam, néhány érdekes fazonnal, akiknek a szakmáját próbáltam imitálni, de semmi nem vált be. Hogy mik a céljaim? Talán a gondtalan élet elérése?
* Kérdően pillant Alesianra. Egyelőre életcélja nem nagyon akad. Szeretne egy jó helyet magának és boldogan élni, de ki nem? Később bólint a piac felvetésére. *
- Jó ötlet. Pont terveztem oda menni. De… megtartod?
* A kérdő pillantások nem állnak meg *
9728. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 22:11:59
Üzenet elküldve: 2024-08-28 22:11:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Forgatja a szemeit, alig hiszi el, hogy egy fekete hajú kis tompa fülű cafka itt még sakkban tartja. Hát mentem kezdi el kitépni szempilláit egyenként. Végül egy gonosz ötlet támad fejében.*
-Talán nem üldöznének téged ha végre átadnád magad nekik. Ki tudja lehet megkímélnék életed.
*Vonja meg vállát, és arcán ismét felhúzódik a sármos gonoszkásnak tűnő félmosoly.*
-Na jó ebben igazat kell adjak. Tanulnom kéne az életemből de eddig jól megvoltam nem igaz?
*Emeli fel karjait mit sem törődően azzal, hogy amúgy bármikor elcserélné életét ha erre alkalma lenne, de ezt csak nem teregeti a nő orra alá.
A fa biztonságában, végig simít az enyhén párától nedves fűszálakon, és kiélvezi a csendet, amit csak a nő, és saját légzése tör meg. Ágy ide vagy oda az ilyesfajta békével akár egy kellemes fogadó szobája sem vetekedhet.
Ott a fűben heverészve, megkapja a nagy büdös gőzölgő semmit. A lány amit beszél, nem ad választ semmire sőt inkább megkutyulja a dolgokat a fejében. Amire először értetlenül megrázza a fejét, majd szóra nyitja a száját.*
-Persze a sötét körbeölel, általában ha az éjszaka közepén ki kelek az ágyból akkor a sötét miatt rúgok bele az ágy szélébe úgy, hogy azt hiszem majd leszakad a kis lábujjam.
*Mondja egy hitetlenkedő arckifejezéssel az arcán egy legyintéssel egyetemben. Azonban a másik visszakérdezése, elkomorítja őt, az eddigi hitetlenkedő komikus amit próbált mutatni eltűnik. Felhúzza lábát, és rákönyököl térdeire, alkarját ebben a széles terpeszben lógatja lábai között. Egy nagyobb sóhajjal kezd bele.*
-Őszintén, te lennél az utolsó akit ilyenekbe beavatnék, de van egy olyan érzésem, hogy először és utoljára találkozunk szóval.
*Tart egy levegővételnyi szünetet, becsukja a szemét és egy kifújással nekikezd.*
-Arról olvastam, hogy az érzelmek hátráltatnak. Hogy a hideg logika az ami számít... Nos engem nem érdekel a győzelem. Csak nem akarok úgy érezni, ahogy. El akarom ezt a sok haragot, dühöt felejteni egyszer és mindenkorra.
*Tekintetét nem fordítja a nőre, nem igazán kíváncsi annak reakciójára. Ő pontosan tudja mire gondol, és mit akar ezzel elérni.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Forgatja a szemeit, alig hiszi el, hogy egy fekete hajú kis tompa fülű cafka itt még sakkban tartja. Hát mentem kezdi el kitépni szempilláit egyenként. Végül egy gonosz ötlet támad fejében.*
-Talán nem üldöznének téged ha végre átadnád magad nekik. Ki tudja lehet megkímélnék életed.
*Vonja meg vállát, és arcán ismét felhúzódik a sármos gonoszkásnak tűnő félmosoly.*
-Na jó ebben igazat kell adjak. Tanulnom kéne az életemből de eddig jól megvoltam nem igaz?
*Emeli fel karjait mit sem törődően azzal, hogy amúgy bármikor elcserélné életét ha erre alkalma lenne, de ezt csak nem teregeti a nő orra alá.
A fa biztonságában, végig simít az enyhén párától nedves fűszálakon, és kiélvezi a csendet, amit csak a nő, és saját légzése tör meg. Ágy ide vagy oda az ilyesfajta békével akár egy kellemes fogadó szobája sem vetekedhet.
Ott a fűben heverészve, megkapja a nagy büdös gőzölgő semmit. A lány amit beszél, nem ad választ semmire sőt inkább megkutyulja a dolgokat a fejében. Amire először értetlenül megrázza a fejét, majd szóra nyitja a száját.*
-Persze a sötét körbeölel, általában ha az éjszaka közepén ki kelek az ágyból akkor a sötét miatt rúgok bele az ágy szélébe úgy, hogy azt hiszem majd leszakad a kis lábujjam.
*Mondja egy hitetlenkedő arckifejezéssel az arcán egy legyintéssel egyetemben. Azonban a másik visszakérdezése, elkomorítja őt, az eddigi hitetlenkedő komikus amit próbált mutatni eltűnik. Felhúzza lábát, és rákönyököl térdeire, alkarját ebben a széles terpeszben lógatja lábai között. Egy nagyobb sóhajjal kezd bele.*
-Őszintén, te lennél az utolsó akit ilyenekbe beavatnék, de van egy olyan érzésem, hogy először és utoljára találkozunk szóval.
*Tart egy levegővételnyi szünetet, becsukja a szemét és egy kifújással nekikezd.*
-Arról olvastam, hogy az érzelmek hátráltatnak. Hogy a hideg logika az ami számít... Nos engem nem érdekel a győzelem. Csak nem akarok úgy érezni, ahogy. El akarom ezt a sok haragot, dühöt felejteni egyszer és mindenkorra.
*Tekintetét nem fordítja a nőre, nem igazán kíváncsi annak reakciójára. Ő pontosan tudja mire gondol, és mit akar ezzel elérni.*
9727. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 19:41:45
Üzenet elküldve: 2024-08-28 19:41:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*A víz felszínét meg-megtörő cseppek hűvösen folynak a bőrén. Hamar kirázza újra a hideg, ahogy kiül a folyóba nyúló fa törzsére; némán fut végig a karján a libabőr. Oldalra támaszkodva figyeli a víz mozgását maga alatt. A lába még lábszár középig beleér, miután a súlya lejjebb nyomta a kidőlt törzset. Sötét a felszín alatt a folyó, nem olyan tiszta, hogy az aljára látna, mégis nézi egy darabig, mielőtt felpillantana az égre, amennyit lát belőle a levelek között. Imbolyognak a napfoltok a fenti szélben. Órákat képes lenne elidőzni pusztán a világ bámulásával, mint egy békés, kíváncsi gyerek. A folyópart csendjét, ezt a zavartalanságot nem hitte, hogy a város környékén is fel tudja lelni. Elbambulva nézi a madarakat az ágak között, ha éppen észrevesz egyet közülük. A hangjukat hallja, az árnyaikat látja néha elsuhanni a lombok között. Kifejezéstelen a tekintet, de a piacon fokozatosan elutasítóvá torzuló közönyt felváltotta a nyugalom a vonásain. Körbepillant maga körül, a törzstől elváló ághoz mozdulva odébb ültében, kijjebb a part felé, hogy annak támassza a hátát. Valamivel hátrébb van, és nem is legkényelmesebb a kérge a csupasz bőrén, mégis úgy dől neki, mintha a világ gondját hagyta volna hátra. S lehet, így is van.
Egy darabig nyitott szemmel követi tovább a madarakat, aztán becsukja inkább, csak a fülével hallgatva tovább a hangokat. A folyó erejét a lába alatt, a lengedező levegőt, a fák árnyékát. Ha el nem is aludt, jó darabig tűnhet úgy, hogy igen. A kezei az ölébe ejtve, itt-ott még apró cseppek törik meg alatta a víz felszínét, ahogy pihen. Nem mozdul, nem figyeli, mit csinál a másik a parton. Hogy mikor dől hátra sem hallja, de nem is érdekelné, ha látná sem. Amíg a nő nem mondja, hogy menjenek, addig ő elvan. Mint egy szobor, amit valaki szórakozásból odaültetett a kidőlt fára, a víz fölé. A kikötő lehet messze van, de a kunyhó is. A város is. A hangok vannak közel. A folyó hűvöse a bőrén.
A piacról hátramaradt fáradtságot hamar megtöri az itteni csend. A tudat, hogy lemosta magáról a koszt, ami úgy érezte ráragadt ott. Egy ideje ismét az eget figyeli maga felett nyitott szemmel, a villanó kék foltokat a sötétlő levelek közt. A bőre már jórészt száraz, de a ruhája nem az, abból sem folyik már azonban a víz. Nem tudja, mennyi idő telt el, de képtelen sokáig egy helyben ülni. Ahogy a hosszúéletű alakja felé pillant, akkor látja csak, hogy az elfeküdt a földön időközben. Talán alszik. Messze van a kikötő, és előző éjjel még nagy valószínűséggel gyalogolnia kellett. Nem zavarja. Nem fogja felkelteni. Ha meg neki kell valami, majd szól. Visszatolja magát a törzsre; felállva egyenesedik fel rajta, hogy kijjebb sétáljon a széles fán part felé. Hátha talál a sekélyesebb vizekben valami érdekes állatot.*
*A víz felszínét meg-megtörő cseppek hűvösen folynak a bőrén. Hamar kirázza újra a hideg, ahogy kiül a folyóba nyúló fa törzsére; némán fut végig a karján a libabőr. Oldalra támaszkodva figyeli a víz mozgását maga alatt. A lába még lábszár középig beleér, miután a súlya lejjebb nyomta a kidőlt törzset. Sötét a felszín alatt a folyó, nem olyan tiszta, hogy az aljára látna, mégis nézi egy darabig, mielőtt felpillantana az égre, amennyit lát belőle a levelek között. Imbolyognak a napfoltok a fenti szélben. Órákat képes lenne elidőzni pusztán a világ bámulásával, mint egy békés, kíváncsi gyerek. A folyópart csendjét, ezt a zavartalanságot nem hitte, hogy a város környékén is fel tudja lelni. Elbambulva nézi a madarakat az ágak között, ha éppen észrevesz egyet közülük. A hangjukat hallja, az árnyaikat látja néha elsuhanni a lombok között. Kifejezéstelen a tekintet, de a piacon fokozatosan elutasítóvá torzuló közönyt felváltotta a nyugalom a vonásain. Körbepillant maga körül, a törzstől elváló ághoz mozdulva odébb ültében, kijjebb a part felé, hogy annak támassza a hátát. Valamivel hátrébb van, és nem is legkényelmesebb a kérge a csupasz bőrén, mégis úgy dől neki, mintha a világ gondját hagyta volna hátra. S lehet, így is van.
Egy darabig nyitott szemmel követi tovább a madarakat, aztán becsukja inkább, csak a fülével hallgatva tovább a hangokat. A folyó erejét a lába alatt, a lengedező levegőt, a fák árnyékát. Ha el nem is aludt, jó darabig tűnhet úgy, hogy igen. A kezei az ölébe ejtve, itt-ott még apró cseppek törik meg alatta a víz felszínét, ahogy pihen. Nem mozdul, nem figyeli, mit csinál a másik a parton. Hogy mikor dől hátra sem hallja, de nem is érdekelné, ha látná sem. Amíg a nő nem mondja, hogy menjenek, addig ő elvan. Mint egy szobor, amit valaki szórakozásból odaültetett a kidőlt fára, a víz fölé. A kikötő lehet messze van, de a kunyhó is. A város is. A hangok vannak közel. A folyó hűvöse a bőrén.
A piacról hátramaradt fáradtságot hamar megtöri az itteni csend. A tudat, hogy lemosta magáról a koszt, ami úgy érezte ráragadt ott. Egy ideje ismét az eget figyeli maga felett nyitott szemmel, a villanó kék foltokat a sötétlő levelek közt. A bőre már jórészt száraz, de a ruhája nem az, abból sem folyik már azonban a víz. Nem tudja, mennyi idő telt el, de képtelen sokáig egy helyben ülni. Ahogy a hosszúéletű alakja felé pillant, akkor látja csak, hogy az elfeküdt a földön időközben. Talán alszik. Messze van a kikötő, és előző éjjel még nagy valószínűséggel gyalogolnia kellett. Nem zavarja. Nem fogja felkelteni. Ha meg neki kell valami, majd szól. Visszatolja magát a törzsre; felállva egyenesedik fel rajta, hogy kijjebb sétáljon a széles fán part felé. Hátha talál a sekélyesebb vizekben valami érdekes állatot.*
9726. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 18:47:13
Üzenet elküldve: 2024-08-28 18:47:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ha megtámadnak, kénytelen leszek feláldozni nekik, hogy megbékéljenek. Ha megvédesz tőlük, akkor nem. Üzlet? *Édesen mosolyog a másikra, s ez a mosoly nem hervad le az arcáról a következő kérdést hallva sem, csak épp kiegészül egy erőteljes fejrázással.*
- Az álmok hasznosak. A rémálmok is azok. Tanulni lehet belőlük. Tanulj belőlük te is!
*Abban is megegyeznek végül, hogy nem lesznek egymáséi, míg ásó, kapa, nagyharang el nem választja őket. Bár az ásó akár még így is alkalmas lehet a feladatra, de ez majd elválik, ha a démonok megjelenése miatti kényszerű áldozat után mégis szükség lesz rá.
Rien most már tényleg eltűnik a fa levelei mögött, Lazz pedig kisvártatva követi őt, a lány pedig addigra már teljesen kényelembe helyezte magát a földön. Ő már eldöntötte, hogy itt akar éjszakázni. Hiába van pihe-puha ágyikója az egyik fogadóban. Nincs az az isten, hogy ő most visszamenjen a négy fal közé.
Fekvésből figyeli barna szemeivel, ahogy a férfi is ledobja magát a fűbe, aztán kérdezősködni kezd Sa'Tereth-ről, a sötétség istenéről. Erre nem mosolyog, tekintetébe valami titokzatosság költözik, de hangja továbbra is kedves. Ezt követően kezd el gyakorlatilag úgy beszélni, mintha csak találóskérdéseket tenne fel a másiknak.*
- Mi az, hogy mit jelent? *Húzza fel a szemöldökét értetlenül, mikor teljesen egyértelmű, amit mondott. Persze, hogy az. Hogyne.*
- Azt, amit mondtam. És nem. Nincs igazad. Volt már veled, hogy a sötétben valamit sokkal rémisztőbbnek hittél, mint, amilyen a valóságban volt, ugye? Na! Ezt fordítva is lehet. Ha a valóság túl ijesztő, akkor a sötétben elképzelheted, hogy szép és kedves minden. A sötét… átölel és… megvéd mindentől. Érted?
*Talán nem lett sokkal érthetőbb, hogy mire gondol, de ő olyan beleéléssel adja elő, hogy látszik rajta, komolyan gondolja minden szavát.*
- Mit olvastál róla régen abban a könyvben? Próbáld megerőltetni a kobakod, aztán elmondom, hogy igaz-e! Nekem elhiheted, hogy tudom, mert találkoztam már vele. *Na, nem magával Sa'Tereth-tel, csak az egyik démonjával, de ennek a részleteit egyelőre megtartja inkább magának.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ha megtámadnak, kénytelen leszek feláldozni nekik, hogy megbékéljenek. Ha megvédesz tőlük, akkor nem. Üzlet? *Édesen mosolyog a másikra, s ez a mosoly nem hervad le az arcáról a következő kérdést hallva sem, csak épp kiegészül egy erőteljes fejrázással.*
- Az álmok hasznosak. A rémálmok is azok. Tanulni lehet belőlük. Tanulj belőlük te is!
*Abban is megegyeznek végül, hogy nem lesznek egymáséi, míg ásó, kapa, nagyharang el nem választja őket. Bár az ásó akár még így is alkalmas lehet a feladatra, de ez majd elválik, ha a démonok megjelenése miatti kényszerű áldozat után mégis szükség lesz rá.
Rien most már tényleg eltűnik a fa levelei mögött, Lazz pedig kisvártatva követi őt, a lány pedig addigra már teljesen kényelembe helyezte magát a földön. Ő már eldöntötte, hogy itt akar éjszakázni. Hiába van pihe-puha ágyikója az egyik fogadóban. Nincs az az isten, hogy ő most visszamenjen a négy fal közé.
Fekvésből figyeli barna szemeivel, ahogy a férfi is ledobja magát a fűbe, aztán kérdezősködni kezd Sa'Tereth-ről, a sötétség istenéről. Erre nem mosolyog, tekintetébe valami titokzatosság költözik, de hangja továbbra is kedves. Ezt követően kezd el gyakorlatilag úgy beszélni, mintha csak találóskérdéseket tenne fel a másiknak.*
- Mi az, hogy mit jelent? *Húzza fel a szemöldökét értetlenül, mikor teljesen egyértelmű, amit mondott. Persze, hogy az. Hogyne.*
- Azt, amit mondtam. És nem. Nincs igazad. Volt már veled, hogy a sötétben valamit sokkal rémisztőbbnek hittél, mint, amilyen a valóságban volt, ugye? Na! Ezt fordítva is lehet. Ha a valóság túl ijesztő, akkor a sötétben elképzelheted, hogy szép és kedves minden. A sötét… átölel és… megvéd mindentől. Érted?
*Talán nem lett sokkal érthetőbb, hogy mire gondol, de ő olyan beleéléssel adja elő, hogy látszik rajta, komolyan gondolja minden szavát.*
- Mit olvastál róla régen abban a könyvben? Próbáld megerőltetni a kobakod, aztán elmondom, hogy igaz-e! Nekem elhiheted, hogy tudom, mert találkoztam már vele. *Na, nem magával Sa'Tereth-tel, csak az egyik démonjával, de ennek a részleteit egyelőre megtartja inkább magának.*
9725. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 18:39:16
Üzenet elküldve: 2024-08-28 18:39:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Csendes zsibogás, amibe ha beleereszkedne, biztosan a helyszínen aludna el. Szép környezet, hűs a fák alatt, béke honol, és nem zavarja semmi a tudaton kívül, hogy el kell indulni. Néhány perc csend. Jár neki. Megtépázták belül olyan dolgok, amikre még csak nem is gondolt volna, hogy képesek rá. Tört már el az arccsontja, zúzták mindenhol, éles penge hasított a bőrébe, fulladt és fájt. Csakhogy annak okozója, az alakja, a vonásai nincsenek meg az emlékei között. A piacé ott van. A lányé ott van. Még a szőke fürtösé is ott van.
Nem törődik a külvilággal, belül rétegződnek egymásra a képek, a szeme pedig lehunyva óvják az aranyakat, amibe mintha törött üvegcsék ezrei pattantak volna bele. Elveszik a benne duruzsoló zajban a férfi ténykedése, hogy mit hová pakol, mit vesz le magáról és azt hová dobja. Ki kellene kapcsolni mindent, elaludni, hátradőlni és eltüntetni a valóságot, hogy helyette törjék rá az ajtót az álmai, legyenek bármilyenek. Az a termés képében tönkretett álom a zuhanásról is olyan vonzó, hogy már csak azért is nézné újra meg, hogy kikeveredjen abból a taszításból, ami löki egyre mélyebbre. Nem fog elaludni. Ez nem az a játék, amit a másikkal űzött nála. Nem az ágyról szól. Nem a fölényről, a gondoskodásról, a dacról. Mennie kell tovább és nem alhat el.
A csobbanás a fülében hangosabb, mint amilyen. Hirtelen kerül vissza a valóságba, végtére is ezt akarta... Csak figyel. Távolodó zaj. Nem emeli meg a fejét, mert nincs szüksége még egy dologra, ami felgyorsítsa a szívverését. Meg nem fulladt, bele nem esett. Úszik. Vizes. ~Baszd meg Kyr.~ döbben rá, hogy mit látna. Emlékszik a képre. Emlékszik, mert beleégett. Csak nem gondolt rá azóta. Nagyot sóhajt és dől hátra, nélkülözve a fejének oldalra fordítását. Kényszeredetten nevet fel hangtalan. Még hogy nem lehet rosszabb a nap. Jobbak voltak a képek, az emlékeiről. Ő kívánta álomra cserélni, vagy valami másra. Megkapta.
A szemek a fák lombjain beszűrődő fényt figyelik. Már nem csak a szilánkérzet miatt fáj, hanem mert egyenesen abba a fénysugárba néz, amit a nap küld neki. Abba az egészen kevésbe, amit láthat éppen. Égjen ki a retinája, sokkal jobb lesz.
Kezeit végül mozdítja, egyiket a feje alá tolja kemény, kényelmetlen párnaként, a másikkal pedig elzárja a fény útját. Rossz gondolat volt kínoznia magát, megtette már ez a pár óra, ami előtte van. Gondolatok ezrei tudják megtámadni kéretlen időkben, most jöhetnek, takarítsák el a nem is látottat. Csak annyi szerencse jutott számára, hogy addig már nem tud eljutni gondolatban, hogy miért is zavarja. Vagy miért nem. Ahhoz is túlságosan fáradt és ez így van jól.*
*Csendes zsibogás, amibe ha beleereszkedne, biztosan a helyszínen aludna el. Szép környezet, hűs a fák alatt, béke honol, és nem zavarja semmi a tudaton kívül, hogy el kell indulni. Néhány perc csend. Jár neki. Megtépázták belül olyan dolgok, amikre még csak nem is gondolt volna, hogy képesek rá. Tört már el az arccsontja, zúzták mindenhol, éles penge hasított a bőrébe, fulladt és fájt. Csakhogy annak okozója, az alakja, a vonásai nincsenek meg az emlékei között. A piacé ott van. A lányé ott van. Még a szőke fürtösé is ott van.
Nem törődik a külvilággal, belül rétegződnek egymásra a képek, a szeme pedig lehunyva óvják az aranyakat, amibe mintha törött üvegcsék ezrei pattantak volna bele. Elveszik a benne duruzsoló zajban a férfi ténykedése, hogy mit hová pakol, mit vesz le magáról és azt hová dobja. Ki kellene kapcsolni mindent, elaludni, hátradőlni és eltüntetni a valóságot, hogy helyette törjék rá az ajtót az álmai, legyenek bármilyenek. Az a termés képében tönkretett álom a zuhanásról is olyan vonzó, hogy már csak azért is nézné újra meg, hogy kikeveredjen abból a taszításból, ami löki egyre mélyebbre. Nem fog elaludni. Ez nem az a játék, amit a másikkal űzött nála. Nem az ágyról szól. Nem a fölényről, a gondoskodásról, a dacról. Mennie kell tovább és nem alhat el.
A csobbanás a fülében hangosabb, mint amilyen. Hirtelen kerül vissza a valóságba, végtére is ezt akarta... Csak figyel. Távolodó zaj. Nem emeli meg a fejét, mert nincs szüksége még egy dologra, ami felgyorsítsa a szívverését. Meg nem fulladt, bele nem esett. Úszik. Vizes. ~Baszd meg Kyr.~ döbben rá, hogy mit látna. Emlékszik a képre. Emlékszik, mert beleégett. Csak nem gondolt rá azóta. Nagyot sóhajt és dől hátra, nélkülözve a fejének oldalra fordítását. Kényszeredetten nevet fel hangtalan. Még hogy nem lehet rosszabb a nap. Jobbak voltak a képek, az emlékeiről. Ő kívánta álomra cserélni, vagy valami másra. Megkapta.
A szemek a fák lombjain beszűrődő fényt figyelik. Már nem csak a szilánkérzet miatt fáj, hanem mert egyenesen abba a fénysugárba néz, amit a nap küld neki. Abba az egészen kevésbe, amit láthat éppen. Égjen ki a retinája, sokkal jobb lesz.
Kezeit végül mozdítja, egyiket a feje alá tolja kemény, kényelmetlen párnaként, a másikkal pedig elzárja a fény útját. Rossz gondolat volt kínoznia magát, megtette már ez a pár óra, ami előtte van. Gondolatok ezrei tudják megtámadni kéretlen időkben, most jöhetnek, takarítsák el a nem is látottat. Csak annyi szerencse jutott számára, hogy addig már nem tud eljutni gondolatban, hogy miért is zavarja. Vagy miért nem. Ahhoz is túlságosan fáradt és ez így van jól.*
9724. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:48:28
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:48:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Ahogy az utcákon, úgy bámul most bele a folyóba is, annak túlpartjába, a fenti lombok közé, a világba. Ami itt éri az nem zaj. Madarak, víz, szél, egyik sem terhes, egyik sem bántja a fülét. Hogy mégis fáradtnak érzi magát, nem ennek köszönhető. Ez sosem fárasztja el, vagy ha igen, egészen másképp teszi. A város zaja után most egyenesen mint egy oázisként éli meg a természet hangjait. A tisztáson nem tudta teljesen kizárni, ide azonban, a fák övezte folyó partjára, már egyáltalán nem jut el a város. Sem a zaja, sem a szaga, sem a lakói. Behunyja egy pillanatra a szemét. A víz még cseppen az álláról, csorog a térdére támasztott kezéről. Hűvös érzetet ad, ahogy szellő éri.
Nem pillant oda a másik felé, csak hallja a lépteket, ahogy leül a földre. Nyugodtan mozdul végül ő is. Megfordulva sétál vissza a folyó szélétől, hogy lepakolja a dolgait. A mozsarat a kezéből egy füvesebb, kevésbé nyirkos részen; óvatosan teszi le, majd mellé guggolva csatolja ki a tegeze szíját. Leemeli a válláról, eldöntve az íjával együtt a földön. Leül aztán maga is, hogy a csizmáit is levesse, azokat is rendezetten egymás mellé pakolva. A piactéren melege volt, ha akkor nem is érezte, mert lefoglalta más. A tömeg, a zaj, a szagok.. Mocskosnak érzi magát tőle. Kihűlt már a bőrén az a finom réteg izzadtság, de kényelmetlen a tudat, hogy ott van. A por, a kosz, mások testének-ruhájának a lenyomata az övén. A folyó egy közeli, fentebb eső szakaszát nézi, miközben kibújik a csizmájából. Széles kidőlt fa nyúlik a vízbe hosszan. Nem lehet ott túl régen. Félreállítja a párja mellé a lábbelit, a nadrágszáráért nyúlva, hogy feljebb hajtsa a térde alá, szorosan, ahogy szokta. Le-lepillant az anyagra is a keze alatt, miközben dolgozik vele, bár ez is olyasmit, amit szinte csukott szemmel is meg tudna már csinálni. Nem siet, nincs miért. Nem figyel a nőre, egyedül az alakját látja a perifériáján, de nem kívánja zavarni. Nincs is miért. Nincs is mivel. Megigazítja még egyszer a felhajtott nadrágot ellenőrzésképpen, lecsatolva az övéről közben a kulacsot is, mellédobva még a kését a tokjából. Leveszi az alkarvédőket is, a könnyű bőrvértet, majd megemelkedve a helyén nyúl aztán ingéért, a hátánál markolva az anyagba, hogy áthúzza a fején. Ezzel már nem törődik sokat, tessék-lássék hajítja csak a csizmákra, mielőtt megindulna a víz felé.
Józanítóan hideg, ahogy az öve felett végül bőrt ér a hasán; hezitálás nélkül rúgja magát előre, s merül el benne egészen. Csend. Néhány pillanat, de az tökéletes csend. Libabőrös lesz, hogy nekifeszül a bőrének a sodrás a víz alatt. Sötét. Hideg. Levegő.. Zöldnek tűnnek a fények a lombok alatt, ahogy felnéz rájuk. Hideg. Tiszta. Néhány pillanat csak, amíg elveszik a visszakapott hangok közt, mielőtt aztán a kidőlt fa felé fordulna. Néhány tempó, amíg eléri. Hideg. Megmozdul a törzs a súlya alatt, ahogy belekapaszkodik, s felrúgja magát rá. A kezével túr a hajába, hátrasimítva az elázott tincseket. Oldalra támaszkodik maga mellé, úgy lógatva a lábát a vízbe a fáról; annak tükrében bámulja a csöpögő cseppek visszhangját maga alatt.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2024.08.29 10:12:42, a következő indokkal:
Kérésre.
*Ahogy az utcákon, úgy bámul most bele a folyóba is, annak túlpartjába, a fenti lombok közé, a világba. Ami itt éri az nem zaj. Madarak, víz, szél, egyik sem terhes, egyik sem bántja a fülét. Hogy mégis fáradtnak érzi magát, nem ennek köszönhető. Ez sosem fárasztja el, vagy ha igen, egészen másképp teszi. A város zaja után most egyenesen mint egy oázisként éli meg a természet hangjait. A tisztáson nem tudta teljesen kizárni, ide azonban, a fák övezte folyó partjára, már egyáltalán nem jut el a város. Sem a zaja, sem a szaga, sem a lakói. Behunyja egy pillanatra a szemét. A víz még cseppen az álláról, csorog a térdére támasztott kezéről. Hűvös érzetet ad, ahogy szellő éri.
Nem pillant oda a másik felé, csak hallja a lépteket, ahogy leül a földre. Nyugodtan mozdul végül ő is. Megfordulva sétál vissza a folyó szélétől, hogy lepakolja a dolgait. A mozsarat a kezéből egy füvesebb, kevésbé nyirkos részen; óvatosan teszi le, majd mellé guggolva csatolja ki a tegeze szíját. Leemeli a válláról, eldöntve az íjával együtt a földön. Leül aztán maga is, hogy a csizmáit is levesse, azokat is rendezetten egymás mellé pakolva. A piactéren melege volt, ha akkor nem is érezte, mert lefoglalta más. A tömeg, a zaj, a szagok.. Mocskosnak érzi magát tőle. Kihűlt már a bőrén az a finom réteg izzadtság, de kényelmetlen a tudat, hogy ott van. A por, a kosz, mások testének-ruhájának a lenyomata az övén. A folyó egy közeli, fentebb eső szakaszát nézi, miközben kibújik a csizmájából. Széles kidőlt fa nyúlik a vízbe hosszan. Nem lehet ott túl régen. Félreállítja a párja mellé a lábbelit, a nadrágszáráért nyúlva, hogy feljebb hajtsa a térde alá, szorosan, ahogy szokta. Le-lepillant az anyagra is a keze alatt, miközben dolgozik vele, bár ez is olyasmit, amit szinte csukott szemmel is meg tudna már csinálni. Nem siet, nincs miért. Nem figyel a nőre, egyedül az alakját látja a perifériáján, de nem kívánja zavarni. Nincs is miért. Nincs is mivel. Megigazítja még egyszer a felhajtott nadrágot ellenőrzésképpen, lecsatolva az övéről közben a kulacsot is, mellédobva még a kését a tokjából. Leveszi az alkarvédőket is, a könnyű bőrvértet, majd megemelkedve a helyén nyúl aztán ingéért, a hátánál markolva az anyagba, hogy áthúzza a fején. Ezzel már nem törődik sokat, tessék-lássék hajítja csak a csizmákra, mielőtt megindulna a víz felé.
Józanítóan hideg, ahogy az öve felett végül bőrt ér a hasán; hezitálás nélkül rúgja magát előre, s merül el benne egészen. Csend. Néhány pillanat, de az tökéletes csend. Libabőrös lesz, hogy nekifeszül a bőrének a sodrás a víz alatt. Sötét. Hideg. Levegő.. Zöldnek tűnnek a fények a lombok alatt, ahogy felnéz rájuk. Hideg. Tiszta. Néhány pillanat csak, amíg elveszik a visszakapott hangok közt, mielőtt aztán a kidőlt fa felé fordulna. Néhány tempó, amíg eléri. Hideg. Megmozdul a törzs a súlya alatt, ahogy belekapaszkodik, s felrúgja magát rá. A kezével túr a hajába, hátrasimítva az elázott tincseket. Oldalra támaszkodik maga mellé, úgy lógatva a lábát a vízbe a fáról; annak tükrében bámulja a csöpögő cseppek visszhangját maga alatt.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2024.08.29 10:12:42, a következő indokkal:
Kérésre.
9723. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 16:52:57
Üzenet elküldve: 2024-08-28 16:52:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Egyszerűen csak kell még valami... még valami, mielőtt a visszaútra kanyarodnának, ami teljes bizonyosságot nyújt arra vonatkozóan, hogy a kikötő mocska lesz hamarost a talpa alatt. Mi a jobb? Elhagyni a piacteret, ahol feltört belőle minden, amit megpróbált a legmesszebb taszítani, vagy a dokkok, a lakónegyed, ahol nem várja semmi csak az idegen falak. Idegenebb, mint bármi. A tisztás gondolata egy apró kitérő a két nyomasztó vidék között. Még a félvér sem tompít azon, ami benne zúg halkan, hiába van a közelében, most talán csak azért vannak szinkronban a léptek, mert már úgy elegyedett a tudatával, hogy ott van, mintha ott is kéne lennie. Pedig megint vége lesz, ugyanúgy, mint mindig. Csakhogy nem tud erre gondolni. Végtelenül fáradt még hogyha be sem ismeri magának. Túl hosszú út vár rá ahhoz, hogy megbarátkozzon azzal, hogy nincs elég energiája. Hiszen neki mindig van. Mindent elvett belőle a nap, amit csak lehetett, s a tagjaiban mégsem érzi a lázat, mint a vívás, a harc, vagy mászás után. Nem tetszik neki, egy cseppet sem tetszik.
Bár odafigyel a léptekre, elkalandozik a gondolatok között. Figyel a külvilágra, de mégsem olyan feszülten. Ha tehetné bárhol leülne és fel sem állna másnapig. Pedig egyáltalán nem jellemző rá, hogy csak úgy megmaradjon. Egy ültő helyében. Nevetséges. Még álmában is folyton csak vándorol az ágy egyik sarkából a másikba.
A következő pillanat már a folyónál éri, s ő úgy állva bámul bele a szétfolyt tükörképébe, az árnyra, ami belevetül a kellemesen hűsnek tűnő vízfolyásba. A másik kezei tovább zavarják a látott képet. Lustán nézi végig, ahogy belemeríti azt, majd ahogy a cseppek nedvesítik az arcot. Elnéz az irányba, ahová majd tartaniuk kell. Nem. Szemei égnek, a feje tetejére nehezedik a tömegesnek tűnő ég, mintha csak azt akarná, hogy itt és most üljön le. Lép egy nagyot hátra és meg is teszi. Az sem érdekelné, ha kissé saras lenne a föld, de szerencséjére szó sincs erről, így kényelmesen rendezi magát törökülésbe és könyököl combjaira, hogy a tenyerébe temethesse a fejét. Talán neki is az a hideg víz kéne, az életre keltené. De csak várja, hogy tovaszálljon belőle az, ami nem akaródzik. A másik sem tűnik frissebbnek. Hagyja telni az időt, szótlanul, akkor sem nézne fel, ha a másik megmártózna, mert képtelen. Erőt kell vennie magán. Szomjas. Talán éhes is, de inkább szomjas. A nyűgösség idegen, de miért is lenne ismeretes számára, ha az egész eltelt idő a világon szinte semmi olyat nem mutatott, mint eddig? Csak az az egy pontja szilárd ott a folyó kis partján. *
*Egyszerűen csak kell még valami... még valami, mielőtt a visszaútra kanyarodnának, ami teljes bizonyosságot nyújt arra vonatkozóan, hogy a kikötő mocska lesz hamarost a talpa alatt. Mi a jobb? Elhagyni a piacteret, ahol feltört belőle minden, amit megpróbált a legmesszebb taszítani, vagy a dokkok, a lakónegyed, ahol nem várja semmi csak az idegen falak. Idegenebb, mint bármi. A tisztás gondolata egy apró kitérő a két nyomasztó vidék között. Még a félvér sem tompít azon, ami benne zúg halkan, hiába van a közelében, most talán csak azért vannak szinkronban a léptek, mert már úgy elegyedett a tudatával, hogy ott van, mintha ott is kéne lennie. Pedig megint vége lesz, ugyanúgy, mint mindig. Csakhogy nem tud erre gondolni. Végtelenül fáradt még hogyha be sem ismeri magának. Túl hosszú út vár rá ahhoz, hogy megbarátkozzon azzal, hogy nincs elég energiája. Hiszen neki mindig van. Mindent elvett belőle a nap, amit csak lehetett, s a tagjaiban mégsem érzi a lázat, mint a vívás, a harc, vagy mászás után. Nem tetszik neki, egy cseppet sem tetszik.
Bár odafigyel a léptekre, elkalandozik a gondolatok között. Figyel a külvilágra, de mégsem olyan feszülten. Ha tehetné bárhol leülne és fel sem állna másnapig. Pedig egyáltalán nem jellemző rá, hogy csak úgy megmaradjon. Egy ültő helyében. Nevetséges. Még álmában is folyton csak vándorol az ágy egyik sarkából a másikba.
A következő pillanat már a folyónál éri, s ő úgy állva bámul bele a szétfolyt tükörképébe, az árnyra, ami belevetül a kellemesen hűsnek tűnő vízfolyásba. A másik kezei tovább zavarják a látott képet. Lustán nézi végig, ahogy belemeríti azt, majd ahogy a cseppek nedvesítik az arcot. Elnéz az irányba, ahová majd tartaniuk kell. Nem. Szemei égnek, a feje tetejére nehezedik a tömegesnek tűnő ég, mintha csak azt akarná, hogy itt és most üljön le. Lép egy nagyot hátra és meg is teszi. Az sem érdekelné, ha kissé saras lenne a föld, de szerencséjére szó sincs erről, így kényelmesen rendezi magát törökülésbe és könyököl combjaira, hogy a tenyerébe temethesse a fejét. Talán neki is az a hideg víz kéne, az életre keltené. De csak várja, hogy tovaszálljon belőle az, ami nem akaródzik. A másik sem tűnik frissebbnek. Hagyja telni az időt, szótlanul, akkor sem nézne fel, ha a másik megmártózna, mert képtelen. Erőt kell vennie magán. Szomjas. Talán éhes is, de inkább szomjas. A nyűgösség idegen, de miért is lenne ismeretes számára, ha az egész eltelt idő a világon szinte semmi olyat nem mutatott, mint eddig? Csak az az egy pontja szilárd ott a folyó kis partján. *
9722. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 16:42:54
Üzenet elküldve: 2024-08-28 16:42:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//A tisztás csendje//
* Az állatka végre a tündér kezében pihenget. Egyelőre még a szelídítése hatása alatt, szóval nagyon nem ellenkezik. A varázsital megtette hatását, amire partnere meglepődik, majd rögvest egy saját elmélettel elő is áll. Ebből azért le tudja szűrni Alesian, hogy nem sokat ért Derk az állatokhoz, de a varázsitalokhoz se. Na nem, mintha Alesian valami nagy alkimista volna, arról szó sincs, de az állatokhoz ért.*
- Hát én kétlem, hogy varázsitaloktól vadulnának meg az állatok. Rengeteg oka lehet annak, ha egy állat zabolátlanná válik, főleg, ha egy vadállatról van szó. Párzási időszak, szagok, hangok, illatok, meg még sorolhatnám napestig, hogy mi minden.* Magyarázza mielőtt felajánlaná, hogy fizet neki egy kicsit, de Derk nem akarja elfogadni a fizetséget, amin meglepődik a kis tündér, mert pont nem várta volna, hogy egy ilyen alak ne fogadjon el aranyat.*
- Útbaigazítást?* Hökken meg Alesian, de nem kell sokáig gondolkodnia, hogy eszébe jusson valami.*
- Talán segíthetek rajtad, elvégre bejártam széles e világot, amikor még a társulattal utaztam. Viszont, mielőtt bármit is mondhatnék, mesélj magadról. Miért gondolod, hogy béna vagy és mi azok a dolgok, amikről ezt gondolod. Mik a terveid, céljaid.* Pillant fel kérdőn a férfira, de mielőtt mondhatna bármit újra megszólal.*
- Közben, azért induljunk el a piacra, mert szeretnék venni ennek a gazfickónak pár dolgot. Úgy döntöttem megtartom ezt a kis bestiát.* Ha nincs ellenvetés, akkor piac felé indulna el, de persze alkalmazkodik a férfihoz. Nagyon kíváncsi, hogy fog neki bármit is mondani, arra is van gondolata, ha nem, de előbb még vár. Na nem azt várja, hogy minden apró titkát kifecsegjék neki, de kezdetnek örülne, ha valamin el tudna indulni.*
* Az állatka végre a tündér kezében pihenget. Egyelőre még a szelídítése hatása alatt, szóval nagyon nem ellenkezik. A varázsital megtette hatását, amire partnere meglepődik, majd rögvest egy saját elmélettel elő is áll. Ebből azért le tudja szűrni Alesian, hogy nem sokat ért Derk az állatokhoz, de a varázsitalokhoz se. Na nem, mintha Alesian valami nagy alkimista volna, arról szó sincs, de az állatokhoz ért.*
- Hát én kétlem, hogy varázsitaloktól vadulnának meg az állatok. Rengeteg oka lehet annak, ha egy állat zabolátlanná válik, főleg, ha egy vadállatról van szó. Párzási időszak, szagok, hangok, illatok, meg még sorolhatnám napestig, hogy mi minden.* Magyarázza mielőtt felajánlaná, hogy fizet neki egy kicsit, de Derk nem akarja elfogadni a fizetséget, amin meglepődik a kis tündér, mert pont nem várta volna, hogy egy ilyen alak ne fogadjon el aranyat.*
- Útbaigazítást?* Hökken meg Alesian, de nem kell sokáig gondolkodnia, hogy eszébe jusson valami.*
- Talán segíthetek rajtad, elvégre bejártam széles e világot, amikor még a társulattal utaztam. Viszont, mielőtt bármit is mondhatnék, mesélj magadról. Miért gondolod, hogy béna vagy és mi azok a dolgok, amikről ezt gondolod. Mik a terveid, céljaid.* Pillant fel kérdőn a férfira, de mielőtt mondhatna bármit újra megszólal.*
- Közben, azért induljunk el a piacra, mert szeretnék venni ennek a gazfickónak pár dolgot. Úgy döntöttem megtartom ezt a kis bestiát.* Ha nincs ellenvetés, akkor piac felé indulna el, de persze alkalmazkodik a férfihoz. Nagyon kíváncsi, hogy fog neki bármit is mondani, arra is van gondolata, ha nem, de előbb még vár. Na nem azt várja, hogy minden apró titkát kifecsegjék neki, de kezdetnek örülne, ha valamin el tudna indulni.*
9721. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-28 15:39:45
Üzenet elküldve: 2024-08-28 15:39:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Elbambul az utcán állva. A piac után megnyugvás még ez a hely is, ahol az eddig feszültség alatt tartott idegek akaratlanul is engednek, bár valójában messze van a valódi nyugalomtól. De legalább hűvösebb van, érzi járni a levegőt a házak között, nem az a fülledt, összekeveredett egyveleg szaglik, mint a téren. A mozsarat nézi, a környezetet, az embereket, a köveket a lába előtt, konkrét cél vagy gondolat nélkül. A szeme távolságokhoz szokott, s egy pillanatra mintha valóban kilométereket látna át az utca kövezete alatt. Fáradt. Nem az izmai, az elméje. De megtévesztő lehet a lankadtabbnak tűnő figyelem, hiszen a nő mozdulatát, amivel az hirtelen ránéz, elkapja. Lassan fordítja oda a fejét a másik felé, a szokásos egykedvűségével pillantva az elfre, aki ellöki végül magát a korláttól. Meggondolta magát, a szavait hallva. Korábban azt mondta, nem akar visszamenni a tisztásra. Azonban azontúl, hogy ezt észreveszi, nem tesz rá megjegyzést. Arra sem, hogy a kikötő messze lenne. Arra sem, hogy menjenek. Ha meg is mozdul bármilyen gondolat is a fejében, hangosan nem reagál rá. Nyugodtan indul a nő után, akár a tisztásra, akár a kikötő felé indul. A mozsár a kezében, oda sem figyelve vigyáz rá, miközben a szeme újra csak figyelni kezdi körülüttök az utcákat, megszokásból, ha nem is olyan barátságtalanul, mint korábban.
Hacsak a hosszúéletű nem szól hozzá, a maga részéről némán érik el a tisztás szélét. Nem tudja, a másik mit tervez, nem is kérdezi. Ő maga nem lassít, amikor elérik a rét szélét, ha a nő így is tenne. Csendesen sétál keresztbe a füvön, oda sem pillantva közben a virágokkal teli dombra. Az Álomfűz sem izgatja, pedig ott megy el mellette. Csupán egy fa a szemében, furcsa terméssel, de ezt leszámítva nem izgatja a dolog. Nem siet, a maga tempójában sétál be a fák közé, mintha még mindig az utca kövén járna, a lombok adta hűvösbe a nap egyre élesebb sugarai elől. Az árnyék jóleső megnyugvást hoz a szemének. A folyó felé tart, annak partjára. Melege is van, koszosnak is érzi a bőrét a tömeg után. Mintha egy vékony hártyarétegben rászáradt volna a finom izzadtság, abba beleragadva a kosz..
A mozsarat nem ereszti a kezéből, ahogy lesétál a partra, egészen közel guggolva a folyó széléhez. A szabad kezét engedi csak bele, a másikkal továbbra is a mozsár követ vonva magához. Hűvös az ujjai közötti áramlás, és újra csak a szelet hallja a lombok felett. Az arcára emel egy adag vizet, egy kézzel mosva le róla a koszt, ami talán ott sincs. Mégis jó érzés. De azt is tudja, hogy kevés. Mégsem mozdul azonnal. A parton guggolva figyeli a folyó víz lassú mozgását a fák alatt. Elfáradt.*
*Elbambul az utcán állva. A piac után megnyugvás még ez a hely is, ahol az eddig feszültség alatt tartott idegek akaratlanul is engednek, bár valójában messze van a valódi nyugalomtól. De legalább hűvösebb van, érzi járni a levegőt a házak között, nem az a fülledt, összekeveredett egyveleg szaglik, mint a téren. A mozsarat nézi, a környezetet, az embereket, a köveket a lába előtt, konkrét cél vagy gondolat nélkül. A szeme távolságokhoz szokott, s egy pillanatra mintha valóban kilométereket látna át az utca kövezete alatt. Fáradt. Nem az izmai, az elméje. De megtévesztő lehet a lankadtabbnak tűnő figyelem, hiszen a nő mozdulatát, amivel az hirtelen ránéz, elkapja. Lassan fordítja oda a fejét a másik felé, a szokásos egykedvűségével pillantva az elfre, aki ellöki végül magát a korláttól. Meggondolta magát, a szavait hallva. Korábban azt mondta, nem akar visszamenni a tisztásra. Azonban azontúl, hogy ezt észreveszi, nem tesz rá megjegyzést. Arra sem, hogy a kikötő messze lenne. Arra sem, hogy menjenek. Ha meg is mozdul bármilyen gondolat is a fejében, hangosan nem reagál rá. Nyugodtan indul a nő után, akár a tisztásra, akár a kikötő felé indul. A mozsár a kezében, oda sem figyelve vigyáz rá, miközben a szeme újra csak figyelni kezdi körülüttök az utcákat, megszokásból, ha nem is olyan barátságtalanul, mint korábban.
Hacsak a hosszúéletű nem szól hozzá, a maga részéről némán érik el a tisztás szélét. Nem tudja, a másik mit tervez, nem is kérdezi. Ő maga nem lassít, amikor elérik a rét szélét, ha a nő így is tenne. Csendesen sétál keresztbe a füvön, oda sem pillantva közben a virágokkal teli dombra. Az Álomfűz sem izgatja, pedig ott megy el mellette. Csupán egy fa a szemében, furcsa terméssel, de ezt leszámítva nem izgatja a dolog. Nem siet, a maga tempójában sétál be a fák közé, mintha még mindig az utca kövén járna, a lombok adta hűvösbe a nap egyre élesebb sugarai elől. Az árnyék jóleső megnyugvást hoz a szemének. A folyó felé tart, annak partjára. Melege is van, koszosnak is érzi a bőrét a tömeg után. Mintha egy vékony hártyarétegben rászáradt volna a finom izzadtság, abba beleragadva a kosz..
A mozsarat nem ereszti a kezéből, ahogy lesétál a partra, egészen közel guggolva a folyó széléhez. A szabad kezét engedi csak bele, a másikkal továbbra is a mozsár követ vonva magához. Hűvös az ujjai közötti áramlás, és újra csak a szelet hallja a lombok felett. Az arcára emel egy adag vizet, egy kézzel mosva le róla a koszt, ami talán ott sincs. Mégis jó érzés. De azt is tudja, hogy kevés. Mégsem mozdul azonnal. A parton guggolva figyeli a folyó víz lassú mozgását a fák alatt. Elfáradt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9891-9910