//Második szál//
//Nyárközépi piknik//
//Mágustusa döntő//
//Védőkerubi idézése: még 1 kör//
//Mana: 12//
*Kissé furcsának érzi, hogy már attól boldogság töltötte el, hogy eljutott idáig, illetve, hogy nem esett ki a legelső fordulóban, most azonban, hogy tolla immár másodszor is messzire repül tőle, pedig azt kezével is próbálta védeni, elég határozott csalódottságot érez, pontosabban inkább szomorú.
Hiába nem tartotta esélyesnek magát a győzelemre, sőt először benevezni is félt kicsit a tusára, ettől még veszíteni sohasem jó érzés. Végül ráadásul még egyik terve sem jött be, bár utólag már könnyű okosnak lenni.
A kerubi is csak attól tudta megóvni, hogy feldöntse a szél, bár azért ez sem kevés, sőt. Hálás is neki már csak ezért is.*
- Köszönöm! *köszöni is meg, de ettől még nincsen kint a vízből. Toll nélkül ugyanis a korábban varázsolt ezüsthíd sajnos tejesen felesleges, így rá sem lép, hiába lett volna amúgy úgy tökéletes fegyver ezen a pályán, hogy éppen minden, csak pont támadó varázslat nem. Reméli legalább Maydeleine majd jól kihasználja a sajátját.
Más tekintetben sem nagyon van szerencséje, mivel ahhoz is messze van, hogy használhassa a tűzcsóvát az ember mágus ellen, eredetileg ugyanis ez volt vele szemben a terve. Na persze, sohasem vetemedett volna arra semmilyen körülmények között, hogy eleve rá irányítsa azt. Ennyire erős és pusztító tűzzel csak akkor lenne képes egy élőlényt megkínálni, ha a saját élete lenne a tét, és éppen az akarná megölni, aki ellen beveti ezt a nem túl barátságos varázslatot. Csak a férfi lábai elé szeretett volna célozni vele, hogy felgyorsítsa a jégpáncél olvadását, ami őt nem érintette volna az ezüsthídon állva.
Mostanra viszont már mindez csak meg nem valósult lehetőség, amit megszülhetett volna magából a múlt, de hát az élet az szerencsére nem egy egy szereplős játék, ahol mindig minden úgy történik ahogyan azt a fél-elf eltervezi.
Nem lát semmiyen reális esélyt arra sem, hogy a tollát vissza tudja szerezni. Ha legalább csak pár méterre lenne tőle akkor mindenképpen megpróbálná, de így, hogy szó szerint vékony jégen áll és becslése szerint úgy nyolc-tíz méter lehet a távolság közöttük, felesleges erőfeszítésnek érti még magát a próbálkozást is.
Ha megpróbálna elfutni odáig érte, - a jégen eleve megkérdőjelezhető értelmű és sikerű vállalkozás lenne hasonló, - a férfi újra rávarázsolhatna valami trükkös szelet, ami megakadályozná ebben, ráadásul azt a benyomást is keltené, mintha menekülne előle, pedig a döntőre eleve azzal a szándékkal érkezett, hogy támadni fog. A kerubi sem tudná visszahozni neki, mert nagyjából pont akkor foszlana szerte, mire érte ér.
Különben is, ha már kiesik, szeretné azt legalább méltósággal megtenni, inkább odacsapva még egy utolsót, mint megkísérelni a reménytelent, vagy passzív beletörődéssel szemlélni az elkerülhetetlen sorsot.
Nagyon reméli, hogy a tusán végrehajtott utolsó varázslata is működni fog, ahogyan az eddigiek, és azt is, hogy jól számít arra, hogy mi lesz a hatása. A rengető hold elvben földrengést idéz elő. Az alapján, amit korábban olvasott róla még a toronyban, ezüstszín pászmák hatolnak a talajba, rengést okozva körülbelül a középponttól számítva száz lépéses körön belül, ami minden könnyű, vagy nem erősen rögzített tárgyat feldönt, illetve kizökkent az egyensúlyából mindenkit, aki nincsen éppen mágiával védve. Csakhogy most tulajdonképpen a vékony jégpáncél a talaj, amin ő és az ember mágus állnak, így ha jól értelmezte az általa megtanultakat, arra kell hatnia az erőnek, amit a holdtól magához szándékozik hívni.
Azt reméli, hogy a varázslat, amit megidéz, szanaszét tépi az egész jégpáncélt, vagy legalábbis gyorsítani fogja annak apró darabokra való töredezését, ha sikerül. Mivel pedig Maydeleine az ezüsthídon áll, vagy igyekszik éppen rajta az ember háta mögé kerülni, ezért ez csak a férfit fogja kellemetlen helyzetbe hozni, már amennyiben minden úgy valósul meg, ahogy reméli, főleg, ha nem csak a jég szakad szerteszét, hanem ezúttal neki sikerült a szakállas mágust kibillentenie az egyensúlyából. Ha pedig nem lesz a lába alatt összefüggő jégpáncél akkor már mágiával megtámogatott gyorsaságát sem lesz képes kihasználni, Maydeleine pedig előnyben lesz vele szemben az ezüsthídon.
Ha már elkerülhetetlenül ki kell esnie, szeretné, ha legalább sikerülne azt magával rántania, vagy legalábbis egy nagyot löknie rajta a vereség felé, akinek mindezt köszönheti. Főleg úgy, hogy ha a tusán való szereplést nézi, akkor szerinte eleve az lenne az igazságos, ha Maydeleine nyerné meg ezt a versenyt. Ő maga is rengeteg tanult tőle korábban, erős és hasznos varázslatokat, ráadásul a másik lány végig bátor volt és kreatív. Már akkor támadott, és nagyon bátran és okosan támadott, amikor az első fordulóban mindenki még inkább a védekezésre koncentrált. Nem mellesleg jó eséllyel sokkal több varázslatot ismer, mint ő és az ember mágus együttvéve.
Nagyon szeretné, ha az eddigiekkel ellentétben most beválna, amit a közeljövőről gondol és tőle remél. Bár nem ez az elsődleges célja vele, hanem a tisztességes és vállalható búcsú a versenytől, reméli, hogy utolsó itt végrehajtott varázslata most majd az általa kívánt irányba fogja befolyásolni az eseményeket.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.11 18:53:07
A varázsló a magasba mutat két kezével, majd mintha letépne valamit, a föld felé rántja kezét, melynek hatására ezüst fényű pászmák hatolnak a talajba, gyenge földrengést okozva száz lépéses körzetben. A földrengés minden könnyű vagy instabil tárgyat felborít, illetve minden nem mágiával védett élőlényt kizökkent egyensúlyából.