*Seles megkönnyebbülten sóhajt, ahogy megérkezik a tisztásra. Nem sokkal azután, hogy belevágott a vándorok nyughatatlan életébe, a hely gyakori látogatójává vált: itt igyekezett kiheverni mindazt a fájdalmat, amelyen keresztül kellett mennie. Bármennyire is kellemetlen magának beismerni, most ugyanolyan szüksége van a nyugalomra, amit ez a varázslatos hely magából áraszt. Hogy egy kicsit segítsen magának, lerúgja cipőjét, és mezítláb lépked a puha, selymes fűben. Tudja, nem időzhet itt sokáig, tovább kell mennie, de nem elég az álmait és a hasa korgását követnie állandóan.*
~ A lelkemre ugyanakkora szükségem van, mint a lábamra vagy a kezemre. Vigyáznom kell rá. ~
*Egy pillanatra elszorul a gyomra, ahogy eszébe jut, hogy ő maga vágta meg a kezét. Lehunyja a szemét, és nagy levegőt vesz.* ~ Ez most a béke ideje. ~ *Még vár egy kicsit, többször nagy levegőt vesz, kifújja, és mikor már úgy érzi, végre elhagyta a "szökése" óta érzett idegességet, visszabújik cipőjébe, majd fejére húzza a csuklyát, hogy elkerülje a tekinteteket. Indul tovább.*