Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 113 (2241. - 2260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2260. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-09-03 11:54:09
Üzenet elküldve: 2024-09-03 11:54:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Norileina Vylrien//
*Mikor végre sikerülne a konfliktuson továbblendülni, egy egyszerű félmondat miatt, ami ebben a városban senkitől sem szokatlan, ismét dühtől izzik a levegő. Értetlen a tekintete, mert valóban nem gyanakszik semmire, udvarias, kedves, így most végképp nem ért semmit, a hátrálást meg főleg.*
- Mi a baj? *Lépne utána, talán a nőnek segítségre lenne szüksége, ám ekkor éri el a fülét a varázsige mormolása, a szemöldökei összeugranak nagy hirtelenjében. Nem ismerősek a szófoszlányok, ám biztos benne, ha a nő valóban megijedt tőle, akkor van mitől tartania. A fekete pontot, ami megjelent a homlokán ő nem látja. De a szavak erősen megütik a fülét.*
- Eeyr szerelmére! Hogy beszélhetsz így az istennőről, akinek a védelme alatt ez a városi is áll?! Tudod te mennyi mindent tettek már a papok ezért a városért? Mit nem merészelsz a szádra venni? *Ekkor már erős a gyanúja, hogy Sa'Tereth hívő vagy legalábbis tisztelővel áll szemben, itt ebben a városban ritkásan vannak és ők is rejtőznek inkább, minthogy üldöztetés áldozataivá váljanak.*
- Takarodj vissza a kikötőbe vagy Pirtianesbe! Itt nem látunk titeket szívesen, míg szépen vagyunk, addig hord el magad! *Mormol el egy rövid igét, amely hatására lángok ölelhetik körbe, toppant is felé, és sétál, hogy elijessze.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására nyaldosó lángok ölelik körül, melyek nincsenek rá hatással. Érintése könnyebb égési sérülést okozhat (2) és fokozottan tűzgyújtó erejű. Hatóideje két kör.
*Mikor végre sikerülne a konfliktuson továbblendülni, egy egyszerű félmondat miatt, ami ebben a városban senkitől sem szokatlan, ismét dühtől izzik a levegő. Értetlen a tekintete, mert valóban nem gyanakszik semmire, udvarias, kedves, így most végképp nem ért semmit, a hátrálást meg főleg.*
- Mi a baj? *Lépne utána, talán a nőnek segítségre lenne szüksége, ám ekkor éri el a fülét a varázsige mormolása, a szemöldökei összeugranak nagy hirtelenjében. Nem ismerősek a szófoszlányok, ám biztos benne, ha a nő valóban megijedt tőle, akkor van mitől tartania. A fekete pontot, ami megjelent a homlokán ő nem látja. De a szavak erősen megütik a fülét.*
- Eeyr szerelmére! Hogy beszélhetsz így az istennőről, akinek a védelme alatt ez a városi is áll?! Tudod te mennyi mindent tettek már a papok ezért a városért? Mit nem merészelsz a szádra venni? *Ekkor már erős a gyanúja, hogy Sa'Tereth hívő vagy legalábbis tisztelővel áll szemben, itt ebben a városban ritkásan vannak és ők is rejtőznek inkább, minthogy üldöztetés áldozataivá váljanak.*
- Takarodj vissza a kikötőbe vagy Pirtianesbe! Itt nem látunk titeket szívesen, míg szépen vagyunk, addig hord el magad! *Mormol el egy rövid igét, amely hatására lángok ölelhetik körbe, toppant is felé, és sétál, hogy elijessze.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására nyaldosó lángok ölelik körül, melyek nincsenek rá hatással. Érintése könnyebb égési sérülést okozhat (2) és fokozottan tűzgyújtó erejű. Hatóideje két kör.
2259. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-09-03 11:01:56
Üzenet elküldve: 2024-09-03 11:01:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Maydeleine Rhywayers//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszólag sikerült tisztázniuk a helyzetet, de sajnos csak látszólag. Az igazság az, hogy talán pont most sikerült elrontani mindent azzal az ártatlannak tűnő félmondattal, melyben a nő Eeyr-nek ad hálát. Rossz döntés volt.
Nori szemei tágra nyílnak, majd először csak teljesen lefagy, nem mozdul, és nem szól egy szót sem. Egyszerűen nem hisz a fülének.
A fél-elfnek addig van ideje kigondolni az üzletet, az árakat, mindent, de ez a feketeség most meg sem hallja.*
- Hogy mit mondtál? Mi a kurva istent mertél mondani?
*Lassan, de magabiztosan, egész testében reszketve kezd hátrálni a nőtől. Tekintetét nem veszi le róla, miközben félhangosan érthetetlen szavakat mormol az orra alá, és reménykedik benne, hogy azt a bizonyos fekete pontot hamarosan látni véli majd a vele szemben álló homlokán, mert ha nem, akkor rohadt nagy bajban van. Varázsol, legalábbis próbál. Varázsol, mert megijedt. Ő bizony nem lesz Eeyr áldozata. Ma nem. Sem az istené, sem az agymosott szolgájáé.*
- Nem! Nem, nem! Nem adok én neked az ég világon semmit, amíg be nem bizonyítod, hogy nem vagy Eeyr mocskos kutyája! Mondd, hogy nem vagy az! Melegen ajánlom, hogy ne legyél az. Hogy mered ezt a nevet előttem a szádra venni?! Hogy?!
*Hangja megemelkedik, és szemében most már a vak is látni véli a nő iránt gyúlt ellenszenvét, az istennő ellen táplált gyűlöletét és az ezekből együttesen fakadó félelmét. Sokszor, sokaknak dicsekedett már azzal, hogy a sötétség istenétől kapott ajándéka áldás, a halhatatlanság áldása, de azt még maga előtt is szeretné, csak nem tudja titkolni, hogy egyben átok is. Ez az oka, amiért úgy fél Eeyr-től, a követőitől, mindentől és mindenkitől, akinek és aminek köze van hozzá, mint a tűztől. Tudja jól, hogy ha hibázik, a Drasszéra Gorra az ő lelkét falja fel.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására egy általa látott célpontot megjelöl egy fekete pöttyel a homlokán, aki ennek következtében a következő egy körben nem tud élet és áldás varázslatot varázsolni, és a célszemélyre nem is hatnak a következő egy körben varázsolt élet és áldás varázslatok. Ha a varázslónak van lélekkötése, azt felszakíthatja. Ekkor a lélekkötés szintjével megegyező számú célpontra hat a varázslat. A fekete pötty eltűnik az első a célponton már hatásos élet és áldás varázslat hatására.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszólag sikerült tisztázniuk a helyzetet, de sajnos csak látszólag. Az igazság az, hogy talán pont most sikerült elrontani mindent azzal az ártatlannak tűnő félmondattal, melyben a nő Eeyr-nek ad hálát. Rossz döntés volt.
Nori szemei tágra nyílnak, majd először csak teljesen lefagy, nem mozdul, és nem szól egy szót sem. Egyszerűen nem hisz a fülének.
A fél-elfnek addig van ideje kigondolni az üzletet, az árakat, mindent, de ez a feketeség most meg sem hallja.*
- Hogy mit mondtál? Mi a kurva istent mertél mondani?
*Lassan, de magabiztosan, egész testében reszketve kezd hátrálni a nőtől. Tekintetét nem veszi le róla, miközben félhangosan érthetetlen szavakat mormol az orra alá, és reménykedik benne, hogy azt a bizonyos fekete pontot hamarosan látni véli majd a vele szemben álló homlokán, mert ha nem, akkor rohadt nagy bajban van. Varázsol, legalábbis próbál. Varázsol, mert megijedt. Ő bizony nem lesz Eeyr áldozata. Ma nem. Sem az istené, sem az agymosott szolgájáé.*
- Nem! Nem, nem! Nem adok én neked az ég világon semmit, amíg be nem bizonyítod, hogy nem vagy Eeyr mocskos kutyája! Mondd, hogy nem vagy az! Melegen ajánlom, hogy ne legyél az. Hogy mered ezt a nevet előttem a szádra venni?! Hogy?!
*Hangja megemelkedik, és szemében most már a vak is látni véli a nő iránt gyúlt ellenszenvét, az istennő ellen táplált gyűlöletét és az ezekből együttesen fakadó félelmét. Sokszor, sokaknak dicsekedett már azzal, hogy a sötétség istenétől kapott ajándéka áldás, a halhatatlanság áldása, de azt még maga előtt is szeretné, csak nem tudja titkolni, hogy egyben átok is. Ez az oka, amiért úgy fél Eeyr-től, a követőitől, mindentől és mindenkitől, akinek és aminek köze van hozzá, mint a tűztől. Tudja jól, hogy ha hibázik, a Drasszéra Gorra az ő lelkét falja fel.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására egy általa látott célpontot megjelöl egy fekete pöttyel a homlokán, aki ennek következtében a következő egy körben nem tud élet és áldás varázslatot varázsolni, és a célszemélyre nem is hatnak a következő egy körben varázsolt élet és áldás varázslatok. Ha a varázslónak van lélekkötése, azt felszakíthatja. Ekkor a lélekkötés szintjével megegyező számú célpontra hat a varázslat. A fekete pötty eltűnik az első a célponton már hatásos élet és áldás varázslat hatására.
2258. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-09-03 10:16:33
Üzenet elküldve: 2024-09-03 10:16:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Norileina Vylrien//
-Ezer szerencse, Eeyrnek hála! *Köszörüli meg a torkát, mikor lekorholják a dolog miatt, bár a nő alacsonyabb nála, kicsit összébb húzza magát az indulat első szikrájára. De ezt követően óvatosan közelebb hajolva ő is megszemléli a nem eltört üveget, hogy valóban nincsen baja, így óhatatlanul is belóghat a másik nő személyes terébe. Ha felnéz rá, csak egy zavart mosolyt csal az arcára.*
- Örülök, hogy sikerült tisztáznunk a helyzetet. *Pislog meglepetten, de kétségtelen, hogy jól szórakozik ezen a felháborodott viselkedésen. Mikor valami üzletféle kezd el kialakulni a levegőben, egy pillanatnyi habozás látszik rajta, de gyorsan kapcsol.*
- Azt megveszem, és ha még hasonló színű van nálad, abból még szeretnék. Kettő elég is lenne. Mennyiért? *Ez a másik fogós kérdés, hiszen nem tudja mennyi most a piaci árfolyama ezeknek a csodáknak, ám itt fennforog még az is, hogy kellemetlenséget okozott a nőnek. Ezért bizony még a lelkiismeretének kiengesztelését is rá kell dobni.*
- Ha neked megfelel, adok nyolcvan aranyat darabjáért, azaz százhatvanat összesen a kettőért. *Hozakodik végül elő a számításával az állát megkocogtatja a beszéd közben.*
-Ezer szerencse, Eeyrnek hála! *Köszörüli meg a torkát, mikor lekorholják a dolog miatt, bár a nő alacsonyabb nála, kicsit összébb húzza magát az indulat első szikrájára. De ezt követően óvatosan közelebb hajolva ő is megszemléli a nem eltört üveget, hogy valóban nincsen baja, így óhatatlanul is belóghat a másik nő személyes terébe. Ha felnéz rá, csak egy zavart mosolyt csal az arcára.*
- Örülök, hogy sikerült tisztáznunk a helyzetet. *Pislog meglepetten, de kétségtelen, hogy jól szórakozik ezen a felháborodott viselkedésen. Mikor valami üzletféle kezd el kialakulni a levegőben, egy pillanatnyi habozás látszik rajta, de gyorsan kapcsol.*
- Azt megveszem, és ha még hasonló színű van nálad, abból még szeretnék. Kettő elég is lenne. Mennyiért? *Ez a másik fogós kérdés, hiszen nem tudja mennyi most a piaci árfolyama ezeknek a csodáknak, ám itt fennforog még az is, hogy kellemetlenséget okozott a nőnek. Ezért bizony még a lelkiismeretének kiengesztelését is rá kell dobni.*
- Ha neked megfelel, adok nyolcvan aranyat darabjáért, azaz százhatvanat összesen a kettőért. *Hozakodik végül elő a számításával az állát megkocogtatja a beszéd közben.*
2257. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-09-01 17:32:36
Üzenet elküldve: 2024-09-01 17:32:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Aki ismeri a feketeséget, bár ilyenből elég kevesen vannak, azok tudják, hogy nem szabad az agyát túl bonyolult történetekkel terhelni, mert amilyen végtelenül kacifántos útvesztők találhatók az elméjében, az okok, melyek végigfutnak a tekervények között, egészen biztosan nem annál a kijáratnál kötnek ki, ahol a megfelelő következtetést tudja majd levonni egy-egy ilyen történetből.
Most is bambán pislog az említett csavar hallatán, míg végül egy hosszabb, szükségtelen csend után megszólal.*
- Őt is megölted, mi? A mostoha anyádat. Akkor ez már kettő. Nem csodálom, hogy a lánya elmenekült tőletek.
*Azt legalább sikerül megértenie, hogy a halott mostohának van egy lánya, de nem lepődik meg azon, hogy egy olyan családban, ahol a nők sorra meghalnak, nem akart maradni.
Nyilván az egész történetből sem tud semmi biztatóra következtetni, így a végső konklúziója is az lesz, hogy Lazz is csak egy szörnyeteg, de az nem baj. Újabban szereti maga köré gyűjteni a hozzá hasonló szörnyetegeket, mert akkor nem érzi magát egyedül, és általában meg is értik egymást.
A furcsa szokásai közé tartozik az is, hogy azokat a szörnyetegeket, akiket sikerül megtalálnia, ölelgetni is szereti, legyen szó alkimista orkról, bájos szőkéről vagy épp Lazz-ról. Ő sem marad ki a jóból, a lány hirtelen a nyakába ugrik, és úgy szorongatja, mintha innentől kezdve mindörökkön örökké ott akarna csüngeni rajta. Szája boldog mosolyra húzódik, mikor rájön, hogy nem is dobják le onnan, sőt, a vállához hozzáérő kéz még valamiféle viszonzásnak is tekinthető.*
- Sa'Tereth és köztünk a vér a kapocs. *Kezd bele a kérdésre adott válaszába, miközben továbbra sem akaródzik elengedni a másikat az ölelésből.*
- A vérünkkel fogadunk neki hűséget, és vérrel tudunk kapcsolatot teremteni vele. Van egy varázslat, aminek segítségével, mondjuk úgy, kapukat lehet nyitni hozzá. Ehhez kell valakinek a vére, a sajátod is jó. Ha a varázslat sikerül, két lehetőség van. Az egyik, ha az áldozat meghal, akkor a rituálét végző személy kap egy darabkát az isten hatalmából. Ha túléli, akkor maga az áldozat kap belőle, de onnantól a lelke hozzá lesz láncolva Sa'Tereth-hez, és az oltárhoz magához, ami létrejön. Persze, Sa'Tereth nem elégszik meg akármilyen áldozattal. Erősnek kell lennie, csak akkor működik. Így már érted? Az áldozat közben nem muszáj meghalnod. Szóval a feláldozástól sem kell félni, csak akkor, ha gyenge vagy. *Vigyorog gonoszkásan magában.
A magyarázat végére azért elengedi a férfit, és újra a fenekére csüccsen a fűben, de csak azért, hogy újra közelről bámulhassa a másik szemeit, és figyelhesse a reakcióját mindarra, amit most elmondott neki.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.01 17:32:55
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Aki ismeri a feketeséget, bár ilyenből elég kevesen vannak, azok tudják, hogy nem szabad az agyát túl bonyolult történetekkel terhelni, mert amilyen végtelenül kacifántos útvesztők találhatók az elméjében, az okok, melyek végigfutnak a tekervények között, egészen biztosan nem annál a kijáratnál kötnek ki, ahol a megfelelő következtetést tudja majd levonni egy-egy ilyen történetből.
Most is bambán pislog az említett csavar hallatán, míg végül egy hosszabb, szükségtelen csend után megszólal.*
- Őt is megölted, mi? A mostoha anyádat. Akkor ez már kettő. Nem csodálom, hogy a lánya elmenekült tőletek.
*Azt legalább sikerül megértenie, hogy a halott mostohának van egy lánya, de nem lepődik meg azon, hogy egy olyan családban, ahol a nők sorra meghalnak, nem akart maradni.
Nyilván az egész történetből sem tud semmi biztatóra következtetni, így a végső konklúziója is az lesz, hogy Lazz is csak egy szörnyeteg, de az nem baj. Újabban szereti maga köré gyűjteni a hozzá hasonló szörnyetegeket, mert akkor nem érzi magát egyedül, és általában meg is értik egymást.
A furcsa szokásai közé tartozik az is, hogy azokat a szörnyetegeket, akiket sikerül megtalálnia, ölelgetni is szereti, legyen szó alkimista orkról, bájos szőkéről vagy épp Lazz-ról. Ő sem marad ki a jóból, a lány hirtelen a nyakába ugrik, és úgy szorongatja, mintha innentől kezdve mindörökkön örökké ott akarna csüngeni rajta. Szája boldog mosolyra húzódik, mikor rájön, hogy nem is dobják le onnan, sőt, a vállához hozzáérő kéz még valamiféle viszonzásnak is tekinthető.*
- Sa'Tereth és köztünk a vér a kapocs. *Kezd bele a kérdésre adott válaszába, miközben továbbra sem akaródzik elengedni a másikat az ölelésből.*
- A vérünkkel fogadunk neki hűséget, és vérrel tudunk kapcsolatot teremteni vele. Van egy varázslat, aminek segítségével, mondjuk úgy, kapukat lehet nyitni hozzá. Ehhez kell valakinek a vére, a sajátod is jó. Ha a varázslat sikerül, két lehetőség van. Az egyik, ha az áldozat meghal, akkor a rituálét végző személy kap egy darabkát az isten hatalmából. Ha túléli, akkor maga az áldozat kap belőle, de onnantól a lelke hozzá lesz láncolva Sa'Tereth-hez, és az oltárhoz magához, ami létrejön. Persze, Sa'Tereth nem elégszik meg akármilyen áldozattal. Erősnek kell lennie, csak akkor működik. Így már érted? Az áldozat közben nem muszáj meghalnod. Szóval a feláldozástól sem kell félni, csak akkor, ha gyenge vagy. *Vigyorog gonoszkásan magában.
A magyarázat végére azért elengedi a férfit, és újra a fenekére csüccsen a fűben, de csak azért, hogy újra közelről bámulhassa a másik szemeit, és figyelhesse a reakcióját mindarra, amit most elmondott neki.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.01 17:32:55
2256. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-09-01 10:45:41
Üzenet elküldve: 2024-09-01 10:45:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Észreveszi az szúró tekinteteket, és a követ a másik kezében amit oly idegesen forgat. Tekintetét rámereszti a nőre, és idegesen vezeti végig azt rajta. Fejét is enyhén balra jobbra mozgatja nem tetszését kifejezve, és a "meg ne próbáld" kifejezés olvasható le róla.
Ha akarta ha nem, muszáj volt valamelyest megnyílnia a kis csitri előtt, mert őszintén mondva nem igazán volt más lehetősége, hisz az egy jó órával ezelőtt még azzal fenyegette feláldozza őt a drágalátos istenségének. És az pedig számára nem éppen egy ideális cselekmény, tág fogalmakban is igen, káros az egészségre, mert hát tudni illik, a feláldozás mellékhatási között bizony a halál benne szerepel. Szóval egy szó mint száz beszél, még ha a maga módján is.*
-Itt jön a csavar, ugyanis nincs. Mostoha anyám követte előző férjét a sírba nem sokkal az újra esketése után. A kis cafkája pedig fogta magát és köddé vált. Azóta se láttam őt. Szóval maradtam én és a drága jó apám és a "nevelése".
*Emeli fel kezét az utolsó szóra macskakörmöket rajzolva ujjaival, ezzel jelezve milyen túlzott szó is az arra, hogy apja verte őt mint a húzós lovat olykor olykor.
Ekkor valóban észre veszi azokat a furcsa pislogásokat, fejben azóta is nehezen de már kezd összeállni a kép, a nővel tényleg nincs valami rendben, de azon kívül nem tudná biztosan megmondani, hogy mi.*
-Köszönöm, ez igazán megnyugtató.
*Mondja szarkasztikusan, egyáltalán nem örül annak, hogy már születése óta vér tapad a kezéhez ami lemoshatatlan. Egy két bevert szemek, vagy kivert fogak nem zavarják, de az életet becsüli, úgy, ahogy.
A nő hirtelen kitört nevetése, és ölelésére teljesen megdermed, úgymond moccanni sem mer annak ölelő karjaiban, nehogy a végén még azt higgye ráakarna mozdulni, úgyhogy csak karját enyhén felemelve egyik kezével lassan és annál kínosabban paskolja meg annak vállát.*
-Rendben rendben. Igyekszem ezekre emlékezni. Majd ha eljön a tökéletes pillanat megteszem.
*Válaszolja apját illetően.*
-Szeretni pedig, hát azokat már kétlem valaha is fogom, de majd egyszer. Viszont akkor nem fér a fejembe. Mit nyer az istenség azáltal ha valakit feláldozol érte? Nem értékelné azt jobban ha folyamatosan a céljaidra használnád ki? Ha elveszed az életét csupán a potenciált veszed el attól, hogy nyereséged legyen belőle.
*Lehet nem a legjobb válasz ezt felhozni úgy, hogy a lánya a nyakában csüng, de bízik szerencséjében, talán még ki tart egy keveset, amíg a nap hajlandó végre felkelni a horizonton.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Észreveszi az szúró tekinteteket, és a követ a másik kezében amit oly idegesen forgat. Tekintetét rámereszti a nőre, és idegesen vezeti végig azt rajta. Fejét is enyhén balra jobbra mozgatja nem tetszését kifejezve, és a "meg ne próbáld" kifejezés olvasható le róla.
Ha akarta ha nem, muszáj volt valamelyest megnyílnia a kis csitri előtt, mert őszintén mondva nem igazán volt más lehetősége, hisz az egy jó órával ezelőtt még azzal fenyegette feláldozza őt a drágalátos istenségének. És az pedig számára nem éppen egy ideális cselekmény, tág fogalmakban is igen, káros az egészségre, mert hát tudni illik, a feláldozás mellékhatási között bizony a halál benne szerepel. Szóval egy szó mint száz beszél, még ha a maga módján is.*
-Itt jön a csavar, ugyanis nincs. Mostoha anyám követte előző férjét a sírba nem sokkal az újra esketése után. A kis cafkája pedig fogta magát és köddé vált. Azóta se láttam őt. Szóval maradtam én és a drága jó apám és a "nevelése".
*Emeli fel kezét az utolsó szóra macskakörmöket rajzolva ujjaival, ezzel jelezve milyen túlzott szó is az arra, hogy apja verte őt mint a húzós lovat olykor olykor.
Ekkor valóban észre veszi azokat a furcsa pislogásokat, fejben azóta is nehezen de már kezd összeállni a kép, a nővel tényleg nincs valami rendben, de azon kívül nem tudná biztosan megmondani, hogy mi.*
-Köszönöm, ez igazán megnyugtató.
*Mondja szarkasztikusan, egyáltalán nem örül annak, hogy már születése óta vér tapad a kezéhez ami lemoshatatlan. Egy két bevert szemek, vagy kivert fogak nem zavarják, de az életet becsüli, úgy, ahogy.
A nő hirtelen kitört nevetése, és ölelésére teljesen megdermed, úgymond moccanni sem mer annak ölelő karjaiban, nehogy a végén még azt higgye ráakarna mozdulni, úgyhogy csak karját enyhén felemelve egyik kezével lassan és annál kínosabban paskolja meg annak vállát.*
-Rendben rendben. Igyekszem ezekre emlékezni. Majd ha eljön a tökéletes pillanat megteszem.
*Válaszolja apját illetően.*
-Szeretni pedig, hát azokat már kétlem valaha is fogom, de majd egyszer. Viszont akkor nem fér a fejembe. Mit nyer az istenség azáltal ha valakit feláldozol érte? Nem értékelné azt jobban ha folyamatosan a céljaidra használnád ki? Ha elveszed az életét csupán a potenciált veszed el attól, hogy nyereséged legyen belőle.
*Lehet nem a legjobb válasz ezt felhozni úgy, hogy a lánya a nyakában csüng, de bízik szerencséjében, talán még ki tart egy keveset, amíg a nap hajlandó végre felkelni a horizonton.*
2255. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-31 17:49:09
Üzenet elküldve: 2024-08-31 17:49:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Maydeleine Rhywayers//
*Hogy valójában melyikük volt a figyelmetlenebb, azt talán hosszú órákig lehetne elemezni, csak az az egy biztos, hogy Nori szerint egyértelműen nem ő volt az. Véleményének hangot is ad a maga nem túl kedves stílusában, de ami utána történik, arra egyáltalán nem számított. Azt hitte, hogy majd hasonló, ideges, őt hibáztató szavakat kap vissza, de nem, kedvesek vele. Köpni-nyelni nem tud, csak szemeiben tükröződő teljes értetlenséggel pislog a lovas irányába, míg ő jól megszidja és kiköti az állatot ahhoz a fához.
Mikor a nő ránéz, és még meg is kérdezi, hogy jól van-e, majd még bocsánatot is kér, már tényleg nem tudja, mi folyik körülötte. Hollófekete hajába túrva azon gondolkozik, hogy talán most is csak egy olyan álomba csöppent, amilyet furcsa módon újabban minden éjszaka látni szokott. Ott szoktak csak ilyen kedvesen bánni vele, a valóságban nem.*
- Umm, én… nem, nem sérültem meg… Jajj, fejezd már be! *Szól rá szegényre a szabadkozását hallva. Tőle ezt nyugodtan lehetne annak venni, hogy elfogadja a bocsánatkérést, csak inkább ne folytassa, mert nem tud mit kezdeni vele. Halvány fogalma sincs, hogyan kell viselkedni, mikor valaki ilyen… jó hozzá.*
- Nem tört össze. *néz le az üvegre. Továbbra is csak félmondatokban képes reagálni a meglepettség miatt, amit ez a számára szokatlan szituáció okoz. Az pedig csak még jobban meglepi, hogy az egyébként kifejezetten magas nő, akire jócskán fel kell emelnie a fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni, még fizetni is akar a nála lévő italokért.*
- Oké, oké, oké! Tudod mit? Igen, a te hibád volt minden, de most már fejezd be a magyarázkodást, mert megőrjítesz vele! *Szó szerint kell érteni a szavait, persze erről a másik mit sem sejthet.*
- Inkább azt mondd, hogy érted hogy veszel is belőlük? Komolyan gondolod? Nem csak ez az egy van. Van nálam sok. Mennyit adsz értük?
*Pislog kíváncsian, mert az italok valódi értékéről fogalma sincs. Ő is kétes körülmények között szerzi be őket, nem a piacról, így tényleg nem tudja, hogy mennyit érnek. Szerencsére annyi esze neki is van, hogy nem ő mond árat először, nehogy túl alacsony legyen az a szám.*
*Hogy valójában melyikük volt a figyelmetlenebb, azt talán hosszú órákig lehetne elemezni, csak az az egy biztos, hogy Nori szerint egyértelműen nem ő volt az. Véleményének hangot is ad a maga nem túl kedves stílusában, de ami utána történik, arra egyáltalán nem számított. Azt hitte, hogy majd hasonló, ideges, őt hibáztató szavakat kap vissza, de nem, kedvesek vele. Köpni-nyelni nem tud, csak szemeiben tükröződő teljes értetlenséggel pislog a lovas irányába, míg ő jól megszidja és kiköti az állatot ahhoz a fához.
Mikor a nő ránéz, és még meg is kérdezi, hogy jól van-e, majd még bocsánatot is kér, már tényleg nem tudja, mi folyik körülötte. Hollófekete hajába túrva azon gondolkozik, hogy talán most is csak egy olyan álomba csöppent, amilyet furcsa módon újabban minden éjszaka látni szokott. Ott szoktak csak ilyen kedvesen bánni vele, a valóságban nem.*
- Umm, én… nem, nem sérültem meg… Jajj, fejezd már be! *Szól rá szegényre a szabadkozását hallva. Tőle ezt nyugodtan lehetne annak venni, hogy elfogadja a bocsánatkérést, csak inkább ne folytassa, mert nem tud mit kezdeni vele. Halvány fogalma sincs, hogyan kell viselkedni, mikor valaki ilyen… jó hozzá.*
- Nem tört össze. *néz le az üvegre. Továbbra is csak félmondatokban képes reagálni a meglepettség miatt, amit ez a számára szokatlan szituáció okoz. Az pedig csak még jobban meglepi, hogy az egyébként kifejezetten magas nő, akire jócskán fel kell emelnie a fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni, még fizetni is akar a nála lévő italokért.*
- Oké, oké, oké! Tudod mit? Igen, a te hibád volt minden, de most már fejezd be a magyarázkodást, mert megőrjítesz vele! *Szó szerint kell érteni a szavait, persze erről a másik mit sem sejthet.*
- Inkább azt mondd, hogy érted hogy veszel is belőlük? Komolyan gondolod? Nem csak ez az egy van. Van nálam sok. Mennyit adsz értük?
*Pislog kíváncsian, mert az italok valódi értékéről fogalma sincs. Ő is kétes körülmények között szerzi be őket, nem a piacról, így tényleg nem tudja, hogy mennyit érnek. Szerencsére annyi esze neki is van, hogy nem ő mond árat először, nehogy túl alacsony legyen az a szám.*
2254. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-31 13:08:43
Üzenet elküldve: 2024-08-31 13:08:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Norileina Vylrien//
*Éppen az éjparipával hadakozik, az vonja el a figyelmét, hogy megzabolázza a lázongó természetet, így csak a sikkantásra figyel fel, nem is tűnik fel neki az ugyan azon ösvényen haladó nő. Félrevonja a lovat, mert az se igen együttműködő abban a tekintetben, hogy ne tapossa el szegény gyanútlan teremtést.*
- Hó! Félre te szerencsétlen állat! Hát nem látsz a szemedtől? Mire megyek így veled, te vaksi! *Korhol a lóval, miközben lepattan a nyeregből, hogy lehúzza az ösvényről és egy fához kösse, már csak tanító jelleggel is a rakoncátlan jószágot.*
- Most pedig itt maradsz, és szépen elgondolkozol. *Közli határozottan, csak eztán fordul nagy aggodalommal teli tekintettel a nő irányába.*
- Nem sérültél meg? Te jó ég! Kérlek, bocsáss meg nekem, nem vettelek észre. *Ekkor látja, hogy a nő valamit felszed a földről, természetesen felismeri, nem egyhez volt már szerencséje.*
- Ugye nem tört össze? Kifizetem! *Rántja maga elé a táskáját és kotorászni kezd benne. Tudja jól, a városban élő árvák is abból szerzik a pénzük, hogy ilyen italokat árulnak, bár rejtély, hogy honnan szerzik be. Azt végképp nem szeretné, ha egy ilyen drága lelket fosztana meg a betevő falattól aznapra.*
- Veszek is tőled, hogy úgy orvosolható az iménti eset. Nagyon röstellem, ami történt. *Motyogja kotorászás közben.*
- Épp a tó irányába tartottunk, ez a megveszekedett jószág, meg örül, hogy végre mást is lát, mint a béristálló falait. Persze ez az én hibám, úgy elmerültem a könyvtár berkeiben, hogy azt se tudtam milyen hónapot írunk. *Hebegi magyarázkodva, mint a sebes patak, úgy csorognak kifele a szájából a szavak.*
*Éppen az éjparipával hadakozik, az vonja el a figyelmét, hogy megzabolázza a lázongó természetet, így csak a sikkantásra figyel fel, nem is tűnik fel neki az ugyan azon ösvényen haladó nő. Félrevonja a lovat, mert az se igen együttműködő abban a tekintetben, hogy ne tapossa el szegény gyanútlan teremtést.*
- Hó! Félre te szerencsétlen állat! Hát nem látsz a szemedtől? Mire megyek így veled, te vaksi! *Korhol a lóval, miközben lepattan a nyeregből, hogy lehúzza az ösvényről és egy fához kösse, már csak tanító jelleggel is a rakoncátlan jószágot.*
- Most pedig itt maradsz, és szépen elgondolkozol. *Közli határozottan, csak eztán fordul nagy aggodalommal teli tekintettel a nő irányába.*
- Nem sérültél meg? Te jó ég! Kérlek, bocsáss meg nekem, nem vettelek észre. *Ekkor látja, hogy a nő valamit felszed a földről, természetesen felismeri, nem egyhez volt már szerencséje.*
- Ugye nem tört össze? Kifizetem! *Rántja maga elé a táskáját és kotorászni kezd benne. Tudja jól, a városban élő árvák is abból szerzik a pénzük, hogy ilyen italokat árulnak, bár rejtély, hogy honnan szerzik be. Azt végképp nem szeretné, ha egy ilyen drága lelket fosztana meg a betevő falattól aznapra.*
- Veszek is tőled, hogy úgy orvosolható az iménti eset. Nagyon röstellem, ami történt. *Motyogja kotorászás közben.*
- Épp a tó irányába tartottunk, ez a megveszekedett jószág, meg örül, hogy végre mást is lát, mint a béristálló falait. Persze ez az én hibám, úgy elmerültem a könyvtár berkeiben, hogy azt se tudtam milyen hónapot írunk. *Hebegi magyarázkodva, mint a sebes patak, úgy csorognak kifele a szájából a szavak.*
2253. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 20:43:57
Üzenet elküldve: 2024-08-30 20:43:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ártatlannak egyáltalán nem mondható kuncogása abbamarad, de tekintete egyértelműen ártó szándékú szikrákat szór Lazz irányába, mikor a lány konstatálja, hogy őt kifigurázva próbál hülyét csinálni belőle. Egészen hosszan gondolkozik azon, hogy a követ, ami a kezébe akadt, és ez idáig puszta kényszercselekvésképp szorongatott, hozzávágja-e a fejéhez. Végül egy számára is ismeretlen indok miatt nem teszi meg, de megjegyezte, hogy a férfi szórakozik vele. Talán csak a valamiféle bocsánatkérésnek tűnő szavai enyhítik meg a megsértett, törékeny kis lelke fájdalmát.
Lazz első nekifutásra kinyögött szavaival semmire nem mennek, ezért feltesz még egy adag kérdést, és próbálja verbális erőszakkal kirángatni a lényeget a hosszúfülűből.
Másodszorra már egész jól sikerül előadnia magát, de most Rien az, aki a hosszú litániát hallgatva, magát elunva hol az említett követ egyik tenyeréből a másikba dobálva játszadozik, hol a füvet tépkedi ki csak úgy ok nélkül, hol pedig a fejét billegeti jobbra, majd balra, majd megint jobbra, miközben szinte pislogás nélkül bámulja őt a fekete festékkel tarkított, barna íriszeivel. Szemöldökeit azért néhány résznél rángatja, mikor olyan részhez ér a történet, amihez lenne egy-két hozzáfűzni valója, de végül csak hagyja, hadd mondja végig a másik, amit mondani akar, ha már ő hisztizte ki, hogy megtegye.*
- De hát… *Értetlenül pislog a végén. A pislogása egyébként állandóan rendszertelen, még akkor is, mikor reflexszerűen csinálja. Hozzáértő szemeknek egyértelmű lehetne, hogy valami tényleg nincs rendben az idegrendszerével.*
- Nem tudom, mit játszod a hattyú halálát, és panaszkodsz, mint egy lány. Ha jól értettem, van apád, akit gyűlölhetsz, meg egy nő, akit anyádnak nevezhetsz. *Azt már nem sikerül kivennie a szavakból, hogy egy mostohatestvér is említésre került.*
- Akkor nem értem… én lennék a legboldogabb, ha az apámat felrúghatnám, de már nem él. *Mindenkinek a saját nyűgje a legrosszabb, nyilván, de a lány még annyira sem tudja más helyzetébe képzelni magát, mint amennyire általában az emberek képesek.*
- Amúgy meg gyilkos vagy te is, igen. Fogadd el! Legalább úgy öltél, hogy nem is tudtál róla, szóval csak egy kicsit vagy szörnyeteg, nem annyira, mint én.
*Bizonyára ezekkel a szavakkal most nem segít, csak ront a helyzeten, de ezt sem fogja fel. Ahogy egyre jobban belegondol, mit is hallott, valamiféle féktelen nevetés lesz úrrá rajta, nem sokkal később pedig ismét kísértetiesen hideg tekintettel néz fel Lazz-ra, miután abbahagyta.*
- Kurva hülye egy világ ez, hallod… Te megölted az anyádat, és nem akartad. Én szívesen megtenném az enyémmel, de azt sem tudom, hogy ki az a ribanc. Neked van apád, és utál téged, nekem nincs, és én őt utálom. Hogy kiszúrt már mindkettőnkkel az élet, nem?
*Ismét csak nevet, aztán hirtelen át is öleli az elfet, mert valahogy most a sorstársának érzi magát, hiába különbözik egy csomó helyen a történetük. Csak öleli egyre szorosabban, és nem úgy tűnik, mint aki egyhamar el akarja engedni a másikat.*
- Apádat rúgd tökön, ha megérdemli, azokat meg szeresd, akiket szeretni akarsz! Ennyi. Sa'Tereth sosem mondta, hogy ne érezz, csak azt, hogy ne azok irányítsanak, hanem az eszed. Ha itt szenvedsz ezek miatt, akkor nem jól csinálod.
*Egyszerű ezt mondani, mondhatná neki Lazz, de számára nem csak az érzelmek, hanem minden olyannyira kusza a kis kobakjában, hogy néha a bonyolult dolgokat egyszerűnek, míg az egyszerűeket bonyolultnak érzi. Most épp nem gondolja olyan hatalmas nagy problémának Lazz esetét.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.30 20:47:22
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ártatlannak egyáltalán nem mondható kuncogása abbamarad, de tekintete egyértelműen ártó szándékú szikrákat szór Lazz irányába, mikor a lány konstatálja, hogy őt kifigurázva próbál hülyét csinálni belőle. Egészen hosszan gondolkozik azon, hogy a követ, ami a kezébe akadt, és ez idáig puszta kényszercselekvésképp szorongatott, hozzávágja-e a fejéhez. Végül egy számára is ismeretlen indok miatt nem teszi meg, de megjegyezte, hogy a férfi szórakozik vele. Talán csak a valamiféle bocsánatkérésnek tűnő szavai enyhítik meg a megsértett, törékeny kis lelke fájdalmát.
Lazz első nekifutásra kinyögött szavaival semmire nem mennek, ezért feltesz még egy adag kérdést, és próbálja verbális erőszakkal kirángatni a lényeget a hosszúfülűből.
Másodszorra már egész jól sikerül előadnia magát, de most Rien az, aki a hosszú litániát hallgatva, magát elunva hol az említett követ egyik tenyeréből a másikba dobálva játszadozik, hol a füvet tépkedi ki csak úgy ok nélkül, hol pedig a fejét billegeti jobbra, majd balra, majd megint jobbra, miközben szinte pislogás nélkül bámulja őt a fekete festékkel tarkított, barna íriszeivel. Szemöldökeit azért néhány résznél rángatja, mikor olyan részhez ér a történet, amihez lenne egy-két hozzáfűzni valója, de végül csak hagyja, hadd mondja végig a másik, amit mondani akar, ha már ő hisztizte ki, hogy megtegye.*
- De hát… *Értetlenül pislog a végén. A pislogása egyébként állandóan rendszertelen, még akkor is, mikor reflexszerűen csinálja. Hozzáértő szemeknek egyértelmű lehetne, hogy valami tényleg nincs rendben az idegrendszerével.*
- Nem tudom, mit játszod a hattyú halálát, és panaszkodsz, mint egy lány. Ha jól értettem, van apád, akit gyűlölhetsz, meg egy nő, akit anyádnak nevezhetsz. *Azt már nem sikerül kivennie a szavakból, hogy egy mostohatestvér is említésre került.*
- Akkor nem értem… én lennék a legboldogabb, ha az apámat felrúghatnám, de már nem él. *Mindenkinek a saját nyűgje a legrosszabb, nyilván, de a lány még annyira sem tudja más helyzetébe képzelni magát, mint amennyire általában az emberek képesek.*
- Amúgy meg gyilkos vagy te is, igen. Fogadd el! Legalább úgy öltél, hogy nem is tudtál róla, szóval csak egy kicsit vagy szörnyeteg, nem annyira, mint én.
*Bizonyára ezekkel a szavakkal most nem segít, csak ront a helyzeten, de ezt sem fogja fel. Ahogy egyre jobban belegondol, mit is hallott, valamiféle féktelen nevetés lesz úrrá rajta, nem sokkal később pedig ismét kísértetiesen hideg tekintettel néz fel Lazz-ra, miután abbahagyta.*
- Kurva hülye egy világ ez, hallod… Te megölted az anyádat, és nem akartad. Én szívesen megtenném az enyémmel, de azt sem tudom, hogy ki az a ribanc. Neked van apád, és utál téged, nekem nincs, és én őt utálom. Hogy kiszúrt már mindkettőnkkel az élet, nem?
*Ismét csak nevet, aztán hirtelen át is öleli az elfet, mert valahogy most a sorstársának érzi magát, hiába különbözik egy csomó helyen a történetük. Csak öleli egyre szorosabban, és nem úgy tűnik, mint aki egyhamar el akarja engedni a másikat.*
- Apádat rúgd tökön, ha megérdemli, azokat meg szeresd, akiket szeretni akarsz! Ennyi. Sa'Tereth sosem mondta, hogy ne érezz, csak azt, hogy ne azok irányítsanak, hanem az eszed. Ha itt szenvedsz ezek miatt, akkor nem jól csinálod.
*Egyszerű ezt mondani, mondhatná neki Lazz, de számára nem csak az érzelmek, hanem minden olyannyira kusza a kis kobakjában, hogy néha a bonyolult dolgokat egyszerűnek, míg az egyszerűeket bonyolultnak érzi. Most épp nem gondolja olyan hatalmas nagy problémának Lazz esetét.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.30 20:47:22
2252. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 19:55:52
Üzenet elküldve: 2024-08-30 19:55:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*Bosszankodva figyeli a másik vészjósló kuncogását, nem szereti ha sarokba szorítják, még akkor sem ha egy ilyen ártatlannak tűnő kis hölgyemény teszi azt. De sajnos ezt hozta magára, pedig ő csak ki akarta magát dühöngeni egy alkoholtól fűtött estével. Nincs más hátra mint előre, a sötétségbe amit egyre jobba érez maga körül rázárni, ahogy az eget is egyre jobban takarják el az elvonuló viharfelhők.*
-"A sötétben azt hiheted a rossz lehet jó és vagy fordítva bla bla bla".
*Gúnyolódik szemét forgatva, igyekezve a legjobb képességével utánozni a másik hangszínét. Majd egy hangosabb kacajjal töri meg a körülöttük lévő csendet. Kisóhajtozva magát ismét a nőre tekint, de az a megbánást sugalló tekintet vajmi őszintének tűnhet a másiknak.*
-Jól van jól van befejeztem. Khm... Figyelek, most már tényleg. Sose voltam jó ezekből a tanokból, de hajlandó vagyok tanulni.
*Emeli fel kezeit megadóan egy pillanatra. Azok a fekete ajkak. De szívesen elkenné azokat egy jól irányzott pofonnal, nem mintha ínyére lenne bármikor is egy hölgyre kezet emelni. De mindennek eljöhet az ideje. De az csak faggat csak kérdez, olyan részleteket amikre valójában lehet ő maga sem emlékszik már hisz oly régen történt, és ki tudja már jelentőségét vesztette. Az emléknek az érzete él benne erősebben. Apja megvető tekintete, vagy épp a fájdalom amit orcáján érez annak nevelő pofonjaitól.*
-Megkíméllek a részletektől, mert a lista bizony hosszú. Lényegében pokollá tettem saját magam, édesapám és mostohaanyám na meg persze annak a kis trónkövetelő csitrijének az életét. Ahol tudtam oda szúrtam, legyen az egy gyermeki csíny, vagy egy fűszeres megszólalás egy tündöklő banketten. És a többi és a többi.
*Mutatja kezével az ismétlődő gesztust, hangjában tán mintha enyhe megbánás érezhető. Egy pillanatra ismét lehajtva fejét, végiggondol ezeken a tetteken, vajon helyesen tette azt amit régen annak gondolt. Majd ismét a másikra emeli tekintetét.*
-Kérdezhetnéd miért, nos egyszerű. Az én apám se volt egy szent ember, legalább is számomra nem. A városbéliek azonban kedvelték. Bőven adott munkát azoknak akik kerestek, vagyonos volt, és egész szép mennyiségű árú mozgott át a keze alatt amiből persze bőven nyerészkedett a család. De ez a sors fintora, hogy nem lehet meg mindened.
*Hangjában egyre jobban érezni a keserűséget, és erősen látni küzd ezekkel az erős érzelmekkel, kezei is ökölbe szorulnak.*
-Édesanyám belehalt abba, hogy a világra hozott... Apám pedig... Nos... Ő képtelen volt nekem ezt megbocsátani... Egy világ omlott össze benne...
*Ha könnyek nem is szöknek ki már szeméből, hisz ezeket annyiszor élte át, azokon az estéken amikor apja arról beszélt nevelése közben mit vesztett el miatta, és milyen keveset kapott vissza az élettől.*
-Azt hallottam egyesektől, egy igazi tünemény volt.
*Mondja egy keserű mosollyal az arcán. Festményekről látta csupán amik a családi ház falán díszelegnek és azokon oly büszkén, és oly fenségesen állnak akár egy királyi pár.*
-Szóval ezeket az érzelmeket akarom hátra hagyni. A bűntudatot amiért elvettem egy életet pedig éppen, hogy csak felsírtam. Azt a dühöt amit apám felé érzek, amiért fiára úgy tekint mint egy fekélyre. És amiatt mert esélyt sem adtam az újrakezdésre azoknak akik az életünkbe léptek... Pedig ha... Áh már mindegy is...
*Legyint egyet haragosan, ahogy mostohaanyja képe ugrik szeme elé. Rendes asszony volt, kedves és törődő. Bár hamarabb lépett volna életébe. Akkor talán még menthető lett volna az a bosszúvágy amit apja oly szépen ápolt lelkének nevezett kis kertben mint valami rózsabokrot.*
//Világok határán//
*Bosszankodva figyeli a másik vészjósló kuncogását, nem szereti ha sarokba szorítják, még akkor sem ha egy ilyen ártatlannak tűnő kis hölgyemény teszi azt. De sajnos ezt hozta magára, pedig ő csak ki akarta magát dühöngeni egy alkoholtól fűtött estével. Nincs más hátra mint előre, a sötétségbe amit egyre jobba érez maga körül rázárni, ahogy az eget is egyre jobban takarják el az elvonuló viharfelhők.*
-"A sötétben azt hiheted a rossz lehet jó és vagy fordítva bla bla bla".
*Gúnyolódik szemét forgatva, igyekezve a legjobb képességével utánozni a másik hangszínét. Majd egy hangosabb kacajjal töri meg a körülöttük lévő csendet. Kisóhajtozva magát ismét a nőre tekint, de az a megbánást sugalló tekintet vajmi őszintének tűnhet a másiknak.*
-Jól van jól van befejeztem. Khm... Figyelek, most már tényleg. Sose voltam jó ezekből a tanokból, de hajlandó vagyok tanulni.
*Emeli fel kezeit megadóan egy pillanatra. Azok a fekete ajkak. De szívesen elkenné azokat egy jól irányzott pofonnal, nem mintha ínyére lenne bármikor is egy hölgyre kezet emelni. De mindennek eljöhet az ideje. De az csak faggat csak kérdez, olyan részleteket amikre valójában lehet ő maga sem emlékszik már hisz oly régen történt, és ki tudja már jelentőségét vesztette. Az emléknek az érzete él benne erősebben. Apja megvető tekintete, vagy épp a fájdalom amit orcáján érez annak nevelő pofonjaitól.*
-Megkíméllek a részletektől, mert a lista bizony hosszú. Lényegében pokollá tettem saját magam, édesapám és mostohaanyám na meg persze annak a kis trónkövetelő csitrijének az életét. Ahol tudtam oda szúrtam, legyen az egy gyermeki csíny, vagy egy fűszeres megszólalás egy tündöklő banketten. És a többi és a többi.
*Mutatja kezével az ismétlődő gesztust, hangjában tán mintha enyhe megbánás érezhető. Egy pillanatra ismét lehajtva fejét, végiggondol ezeken a tetteken, vajon helyesen tette azt amit régen annak gondolt. Majd ismét a másikra emeli tekintetét.*
-Kérdezhetnéd miért, nos egyszerű. Az én apám se volt egy szent ember, legalább is számomra nem. A városbéliek azonban kedvelték. Bőven adott munkát azoknak akik kerestek, vagyonos volt, és egész szép mennyiségű árú mozgott át a keze alatt amiből persze bőven nyerészkedett a család. De ez a sors fintora, hogy nem lehet meg mindened.
*Hangjában egyre jobban érezni a keserűséget, és erősen látni küzd ezekkel az erős érzelmekkel, kezei is ökölbe szorulnak.*
-Édesanyám belehalt abba, hogy a világra hozott... Apám pedig... Nos... Ő képtelen volt nekem ezt megbocsátani... Egy világ omlott össze benne...
*Ha könnyek nem is szöknek ki már szeméből, hisz ezeket annyiszor élte át, azokon az estéken amikor apja arról beszélt nevelése közben mit vesztett el miatta, és milyen keveset kapott vissza az élettől.*
-Azt hallottam egyesektől, egy igazi tünemény volt.
*Mondja egy keserű mosollyal az arcán. Festményekről látta csupán amik a családi ház falán díszelegnek és azokon oly büszkén, és oly fenségesen állnak akár egy királyi pár.*
-Szóval ezeket az érzelmeket akarom hátra hagyni. A bűntudatot amiért elvettem egy életet pedig éppen, hogy csak felsírtam. Azt a dühöt amit apám felé érzek, amiért fiára úgy tekint mint egy fekélyre. És amiatt mert esélyt sem adtam az újrakezdésre azoknak akik az életünkbe léptek... Pedig ha... Áh már mindegy is...
*Legyint egyet haragosan, ahogy mostohaanyja képe ugrik szeme elé. Rendes asszony volt, kedves és törődő. Bár hamarabb lépett volna életébe. Akkor talán még menthető lett volna az a bosszúvágy amit apja oly szépen ápolt lelkének nevezett kis kertben mint valami rózsabokrot.*
2251. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 18:35:23
Üzenet elküldve: 2024-08-30 18:35:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem érkezik válasz. Nem elsőre. A félvértől ez megszokott reakció, sokszor hagy néhány másodpercnyi szünetet az elhangzó kérdés után, azelőtt, hogy kinyitná a száját, és felelne rá. Ha felel egyáltalán, mert megesik, hogy nem arra válaszol, amit kérdeztek, vagy nem is válaszol egyáltalán. A nőtől azonban szinte ismeretlen a csend, ami a feltett, egy-két szavas kérdéseket követi. A homloka alól pislant csupán oldalra az elf alakjára, miközben a dolgaival foglalkozik. Nem zavarja a némaság, de mégsem mindegy, miből ered. A másik arcát figyelve azonban elsőre is egyértelmű, hogy a fáradtságból, s ahogy telik az idő a készülődéssel úgy lesz számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy itt már nem arról van szó egyszerűen, hogy egyszerűen kimerítette volna a piactér. Ki tudja mit csinált előző nap, mielőtt egyáltalán elindult volna kikötőből. Elhiszi, hogy a nő fáradt, de elég komolyan talán mégsem veszi, hiszen nincs rálátása annak gondolataira.
Nem szól hangosan semmit, a maga ütemében pakolászva várja a válaszát, ám amikor megkapja végül is csak egy halk hümmentést ad rá feleletként. Nyugodtan igazít még egyet a vértjén, mielőtt a földre dobott kulacsáért hajolna. Szinte oda sem figyelve lép vele közelebb a nőhöz, s nyújtja annak a reggeli kútvizet. Biztosan nem olyan hideg, de itt a fák alatt, a folyóparti fűben meg sem melegedhetett. Nem étel, de addig is lefoglalja valamivel a másik kezét, a hajfonás után, vagy ahelyett, mielőtt állva elalszik itt mellette.
Visszaguggol a földre a tegezéért, hogy a vállára emelje. Ha a városba mennek újra le is vehetné az ideget az íjról, de nem most fog nekiállni. Nem gondolkozik hosszútávokban, amire most gondol az egyedül az, hogy ételt szerezzen a másiknak. Az ágy ráér. Ahol viszont mindkettőt megtalálja az egy fogadó, bár a legrosszabb rémálmai között szokott szerepelni a szó. Artheniorban két helyről tud, de nem kérdés, hogy melyikbe megy. Visszafordulva nyújtja a kezét a hosszúéletű felé, hogy elkérje tőle a kulacsát, ha az már ivott belőle, miután felállva igazít még egy kicsit a tegez szíjain is. Ha nem ivott egyáltalán, akkor meg azért. Visszacsatolja az övére a vizet, s a mozsárért nyúl. Ha idáig ő hozta, eztán is ő viszi, fel sem merül benne, hogy vissza kellene adnia azt a nőnek.*
- Megmutatom, hol a fogadó.
*Közli végül röviden, mint egy tényt, ahogy a másik is mintegy tényt közölt csupán azzal, hogy álmos és éhes.
Még egy pillantást vet maga köré a földre, hátha maradt ott valami, mielőtt elindulna visszafele, a szokásos lépteivel vágva át a fák között. A nyílt téren az ég felé fordulva látja csak, hogy jócskán elszaladt felettük a nap. A lombok alatti árnyékban kevésbé lehetett észrevenni. A tisztás szélére lépve néz hátra a nőre, hogyha az lemaradt volna esetleg.*
*Nem érkezik válasz. Nem elsőre. A félvértől ez megszokott reakció, sokszor hagy néhány másodpercnyi szünetet az elhangzó kérdés után, azelőtt, hogy kinyitná a száját, és felelne rá. Ha felel egyáltalán, mert megesik, hogy nem arra válaszol, amit kérdeztek, vagy nem is válaszol egyáltalán. A nőtől azonban szinte ismeretlen a csend, ami a feltett, egy-két szavas kérdéseket követi. A homloka alól pislant csupán oldalra az elf alakjára, miközben a dolgaival foglalkozik. Nem zavarja a némaság, de mégsem mindegy, miből ered. A másik arcát figyelve azonban elsőre is egyértelmű, hogy a fáradtságból, s ahogy telik az idő a készülődéssel úgy lesz számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy itt már nem arról van szó egyszerűen, hogy egyszerűen kimerítette volna a piactér. Ki tudja mit csinált előző nap, mielőtt egyáltalán elindult volna kikötőből. Elhiszi, hogy a nő fáradt, de elég komolyan talán mégsem veszi, hiszen nincs rálátása annak gondolataira.
Nem szól hangosan semmit, a maga ütemében pakolászva várja a válaszát, ám amikor megkapja végül is csak egy halk hümmentést ad rá feleletként. Nyugodtan igazít még egyet a vértjén, mielőtt a földre dobott kulacsáért hajolna. Szinte oda sem figyelve lép vele közelebb a nőhöz, s nyújtja annak a reggeli kútvizet. Biztosan nem olyan hideg, de itt a fák alatt, a folyóparti fűben meg sem melegedhetett. Nem étel, de addig is lefoglalja valamivel a másik kezét, a hajfonás után, vagy ahelyett, mielőtt állva elalszik itt mellette.
Visszaguggol a földre a tegezéért, hogy a vállára emelje. Ha a városba mennek újra le is vehetné az ideget az íjról, de nem most fog nekiállni. Nem gondolkozik hosszútávokban, amire most gondol az egyedül az, hogy ételt szerezzen a másiknak. Az ágy ráér. Ahol viszont mindkettőt megtalálja az egy fogadó, bár a legrosszabb rémálmai között szokott szerepelni a szó. Artheniorban két helyről tud, de nem kérdés, hogy melyikbe megy. Visszafordulva nyújtja a kezét a hosszúéletű felé, hogy elkérje tőle a kulacsát, ha az már ivott belőle, miután felállva igazít még egy kicsit a tegez szíjain is. Ha nem ivott egyáltalán, akkor meg azért. Visszacsatolja az övére a vizet, s a mozsárért nyúl. Ha idáig ő hozta, eztán is ő viszi, fel sem merül benne, hogy vissza kellene adnia azt a nőnek.*
- Megmutatom, hol a fogadó.
*Közli végül röviden, mint egy tényt, ahogy a másik is mintegy tényt közölt csupán azzal, hogy álmos és éhes.
Még egy pillantást vet maga köré a földre, hátha maradt ott valami, mielőtt elindulna visszafele, a szokásos lépteivel vágva át a fák között. A nyílt téren az ég felé fordulva látja csak, hogy jócskán elszaladt felettük a nap. A lombok alatti árnyékban kevésbé lehetett észrevenni. A tisztás szélére lépve néz hátra a nőre, hogyha az lemaradt volna esetleg.*
2250. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 17:11:59
Üzenet elküldve: 2024-08-30 17:11:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*Felettébb édes, ám a tények tudatában mégis kissé vészjósló kuncogással és bólogatással jelzi, hogy örül, sikerült meggyőznie a férfit arról, hogy jobb, ha nem engedi a lány közelébe a démonokat, mert a végén még valami olyat mondanak neki, amitől már nem is lesz ő annyira jó kislány, mint amilyen most.
Az, hogy Nori-ból egyébként mikor mi tud rászabadulni akárkire, egy jogos, ám annál nehezebben megfejthető kérdés. Ő maga sem tudná megmondani a választ. Pont olyan ez, mint a sötétség maga. Bármikor, bármi előbukkanhat belőle, ráadásul váratlanul. Talán csak egy valaki van, aki kezelni tudja őt, de neki is sikerült már rosszkor nyúlnia a tűzbe.*
- Milyen rébuszokat? Az igazat mondtam. Csak muszáj volt kétéveseknek való példát mondanom, hogy te is megértsd a fa fejeddel, ehh. Remélem, csak az alkohol teszi, hogy ilyen kuka vagy.
*Lemondóan csóválja meg a fejét, mert ha ez a legbonyolultabb dolog, amit Lazz képes felfogni, akkor nem sok jóra számíthatnak ma éjszaka. Sa'Tereth megértése amúgy sem olyan egyszerű. Pont ez az oka annak, hogy a világon élők nagy része miért él tévedésben, és tartják őt gonosznak, rossznak. Nem, nem az, egyáltalán nem. Ő tudja. Már régóta tudja.*
- Szerinted semmi sem az én dolgom, de te mégis itt ücsörögsz velem egy fa alatt, és Sa'Tereth-ről kérdezősködsz. Akkor meg nem árt, ha elmondod, hogy mit tudsz már róla, nem gondolod?
*Egészen felidegesíti, hogy ő itt pofázik a másiknak, de neki a fűszálak bámulása érdekesebb, mint meggyőzni őt a neki szentelt teljes figyelméről. Ezért dönt úgy, hogy odamászik hozzá jó közel, és dugja be a feketére mázolt, bájos kis arcát a fűszálak és a férfi tekintete közé, hogy mégis csak kénytelen legyen azt nézni, amit látnia kell. Őt. Ebből az elenyésző távolságból kezd faggatózni Lazz érzelmeiről.
Mikor ő megadja magát, és azt mondja, hogy beszél róluk, akkor elégedett vigyorral vágja magát ismét ülő pozícióba, de lábait ezúttal kinyújtva pihenteti, csak a karján támaszkodik meg, és úgy figyel arra, hogy mit mond végül Lazz.*
- Még, hogy én beszélek rébuszokban… most úgy koptatod a szád, hogy nem is mondasz semmit. Mit tettél, és mit akarsz tenni? Miféle rossz szó? Kit akarsz bántani? Hadd halljam! Mindenre kíváncsi vagyok.
*Lelkes, felettébb lelkes. Gyermeki lélek révén szereti a történeteket, főleg azokat, amiben valaki szomorú és kétségbeesett. Azok olyan… édesek. A titokzatosságot is szereti, de csak azért, hogy kihúzhassa az emberből vagy épp hosszúfülűből annak a titoknak a nyitját.*
//Világok határán//
*Felettébb édes, ám a tények tudatában mégis kissé vészjósló kuncogással és bólogatással jelzi, hogy örül, sikerült meggyőznie a férfit arról, hogy jobb, ha nem engedi a lány közelébe a démonokat, mert a végén még valami olyat mondanak neki, amitől már nem is lesz ő annyira jó kislány, mint amilyen most.
Az, hogy Nori-ból egyébként mikor mi tud rászabadulni akárkire, egy jogos, ám annál nehezebben megfejthető kérdés. Ő maga sem tudná megmondani a választ. Pont olyan ez, mint a sötétség maga. Bármikor, bármi előbukkanhat belőle, ráadásul váratlanul. Talán csak egy valaki van, aki kezelni tudja őt, de neki is sikerült már rosszkor nyúlnia a tűzbe.*
- Milyen rébuszokat? Az igazat mondtam. Csak muszáj volt kétéveseknek való példát mondanom, hogy te is megértsd a fa fejeddel, ehh. Remélem, csak az alkohol teszi, hogy ilyen kuka vagy.
*Lemondóan csóválja meg a fejét, mert ha ez a legbonyolultabb dolog, amit Lazz képes felfogni, akkor nem sok jóra számíthatnak ma éjszaka. Sa'Tereth megértése amúgy sem olyan egyszerű. Pont ez az oka annak, hogy a világon élők nagy része miért él tévedésben, és tartják őt gonosznak, rossznak. Nem, nem az, egyáltalán nem. Ő tudja. Már régóta tudja.*
- Szerinted semmi sem az én dolgom, de te mégis itt ücsörögsz velem egy fa alatt, és Sa'Tereth-ről kérdezősködsz. Akkor meg nem árt, ha elmondod, hogy mit tudsz már róla, nem gondolod?
*Egészen felidegesíti, hogy ő itt pofázik a másiknak, de neki a fűszálak bámulása érdekesebb, mint meggyőzni őt a neki szentelt teljes figyelméről. Ezért dönt úgy, hogy odamászik hozzá jó közel, és dugja be a feketére mázolt, bájos kis arcát a fűszálak és a férfi tekintete közé, hogy mégis csak kénytelen legyen azt nézni, amit látnia kell. Őt. Ebből az elenyésző távolságból kezd faggatózni Lazz érzelmeiről.
Mikor ő megadja magát, és azt mondja, hogy beszél róluk, akkor elégedett vigyorral vágja magát ismét ülő pozícióba, de lábait ezúttal kinyújtva pihenteti, csak a karján támaszkodik meg, és úgy figyel arra, hogy mit mond végül Lazz.*
- Még, hogy én beszélek rébuszokban… most úgy koptatod a szád, hogy nem is mondasz semmit. Mit tettél, és mit akarsz tenni? Miféle rossz szó? Kit akarsz bántani? Hadd halljam! Mindenre kíváncsi vagyok.
*Lelkes, felettébb lelkes. Gyermeki lélek révén szereti a történeteket, főleg azokat, amiben valaki szomorú és kétségbeesett. Azok olyan… édesek. A titokzatosságot is szereti, de csak azért, hogy kihúzhassa az emberből vagy épp hosszúfülűből annak a titoknak a nyitját.*
2249. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 16:56:10
Üzenet elküldve: 2024-08-30 16:56:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*A fáradtság is tud egyfajta űrt képezni benne, hiszen értelmes gondolatok már nemigen kötik le az elméjét, így hát nem is vesződik velük. Pedig nagy szüksége lenne arra a friss és józan észre, mivel a terve, amit még valahogyan véghez kíván vinni az az, hogy egy fekhelyet keressen magának. Az pedig azzal is együtt jár, hogy újra ténfergőkkel kell megosztania az útszakaszt, amin éppen közlekedni próbál. Sőt mi több, még beszélnie is kell, na meg kikotorni némi aranyat és még meg is számolni azokat, hogy ne kelljen több szót váltani, több mozdulatot megtennie, mint amennyit igazán szükséges. Már, ha egy fogadót akar. Mert a smaragdzöld fű is egészen csábító, de még az a mágiával átitatott fűz lombja alatti fatörzsnek dőlés is. Nem is nagy csoda, hogy nem tud elveszni olyasmiben, vagy nem tud koncentrálni olyasmire, hogy a félvér miképpen ölti vissza az anyagokat, a bőröket magára. Lehetne hálás is a fáradtságnak. De mennyivel jobb lenne, ha megindulhatna a kikötő felé...
Hallja a szavakat természetesen, de a két kérdés közötti idő is elveszik valahol, ő pedig csak egy fókuszt tud tartani; hogy ne üljön vissza és itt, most aludjon el. Nem tudná mire vélni, ha ezen töprengene, mert ez a szintű mentális fáradtság nem túl ismeretes. Nem pazarol gondolatokat, túl sok lenne.
Kissé hunyorog, mikor eljut hozzá, hogy válaszolni kell, szemei enyhén összeszűkülve méri a másik alakját, ahogy rendezi a fizimiskáját. A tekintete a mozsárra téved, azt is magához kell vennie, de igazából sietni nem siet, nem is tenné rá azt a terhet a másikra, hogy gyors ütemben kelljen készülődnie. Beletúr végül a hajába, úgy minden alkalmatosság nélkül kezdi el reflexszerűen oldalra fonni inkább, minthogy a hasát fogdossa, csak mert éhes. Azt is remekül bírja máskor, de mintha érezné, hogy energiát kell kapnia belőle. Ágy vagy étel? Nehéz kérdés most. Mindkettő is lehetséges talán, de már az egyikkel is megelégszik.*
- Utálom ezt a helyet.
*Állapítja meg végül, mellőzve a válaszadást. De ez az, ami ki tud belőle szökni. Mintha magyarázatot akarna adni vele mindenre, még magának is. Nem akar itt maradni, mert gyűlöli, de muszáj. Álmos. Éhes. Vesz egy nagy levegőt végül és fejét fordítja az irányba, ahová kéne indulnia. Nem mintha kettejük között a válaszadás olyan kulcsfontosságú szerepet töltene be, de végül csak megejti azt is.*
- Vissza akarok jutni a kikötőbe, de képtelen vagyok. Valahol aludnom kell. És éhen halok.
*Még csak panasznak sem hat. Puszta ténymegállapítás, színtelen hanggal. Tekintete kifejező csupán, de nem arcának rezdülései, hanem a szeme alatt egyre sötétedő foltok jeleznek.*
*A fáradtság is tud egyfajta űrt képezni benne, hiszen értelmes gondolatok már nemigen kötik le az elméjét, így hát nem is vesződik velük. Pedig nagy szüksége lenne arra a friss és józan észre, mivel a terve, amit még valahogyan véghez kíván vinni az az, hogy egy fekhelyet keressen magának. Az pedig azzal is együtt jár, hogy újra ténfergőkkel kell megosztania az útszakaszt, amin éppen közlekedni próbál. Sőt mi több, még beszélnie is kell, na meg kikotorni némi aranyat és még meg is számolni azokat, hogy ne kelljen több szót váltani, több mozdulatot megtennie, mint amennyit igazán szükséges. Már, ha egy fogadót akar. Mert a smaragdzöld fű is egészen csábító, de még az a mágiával átitatott fűz lombja alatti fatörzsnek dőlés is. Nem is nagy csoda, hogy nem tud elveszni olyasmiben, vagy nem tud koncentrálni olyasmire, hogy a félvér miképpen ölti vissza az anyagokat, a bőröket magára. Lehetne hálás is a fáradtságnak. De mennyivel jobb lenne, ha megindulhatna a kikötő felé...
Hallja a szavakat természetesen, de a két kérdés közötti idő is elveszik valahol, ő pedig csak egy fókuszt tud tartani; hogy ne üljön vissza és itt, most aludjon el. Nem tudná mire vélni, ha ezen töprengene, mert ez a szintű mentális fáradtság nem túl ismeretes. Nem pazarol gondolatokat, túl sok lenne.
Kissé hunyorog, mikor eljut hozzá, hogy válaszolni kell, szemei enyhén összeszűkülve méri a másik alakját, ahogy rendezi a fizimiskáját. A tekintete a mozsárra téved, azt is magához kell vennie, de igazából sietni nem siet, nem is tenné rá azt a terhet a másikra, hogy gyors ütemben kelljen készülődnie. Beletúr végül a hajába, úgy minden alkalmatosság nélkül kezdi el reflexszerűen oldalra fonni inkább, minthogy a hasát fogdossa, csak mert éhes. Azt is remekül bírja máskor, de mintha érezné, hogy energiát kell kapnia belőle. Ágy vagy étel? Nehéz kérdés most. Mindkettő is lehetséges talán, de már az egyikkel is megelégszik.*
- Utálom ezt a helyet.
*Állapítja meg végül, mellőzve a válaszadást. De ez az, ami ki tud belőle szökni. Mintha magyarázatot akarna adni vele mindenre, még magának is. Nem akar itt maradni, mert gyűlöli, de muszáj. Álmos. Éhes. Vesz egy nagy levegőt végül és fejét fordítja az irányba, ahová kéne indulnia. Nem mintha kettejük között a válaszadás olyan kulcsfontosságú szerepet töltene be, de végül csak megejti azt is.*
- Vissza akarok jutni a kikötőbe, de képtelen vagyok. Valahol aludnom kell. És éhen halok.
*Még csak panasznak sem hat. Puszta ténymegállapítás, színtelen hanggal. Tekintete kifejező csupán, de nem arcának rezdülései, hanem a szeme alatt egyre sötétedő foltok jeleznek.*
2248. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 15:36:08
Üzenet elküldve: 2024-08-30 15:36:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Maydeleine Rhywayers//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre inkább biztossá válik, hogy míg a kikötőben a világítótornyot és környékét szerette a legjobban, itt Arthenior-ban ez az erdőszéli kis tisztás lesz a kedvenc helye, ahová elvonulhat, ha épp csak a saját társaságát kívánja.
Most is épp így tesz, elég volt már a nyüzsgő város zajából, attól ugyanis állandóan szétmegy a feje.
Az ösvény közelében sétálgat gyanútlanul egy üvegcsével a kezében, melyben valamiféle fehér színű folyadék található. Azt mondják, ez a varázsital segít elérni, hogy könnyebb legyen másokat az ujjai köré csavarni, de a színéből ítélve ebben a formában szerinte nem sokat ér. Biztos benne, hogy ha ebből is összekever többet, erősíthető a hatás.
Ahogy ezen gondolkozik, hallja ugyan, hogy valaki valakinek magyaráz valamit a közelében, de az már nem tűnik fel neki, hogy épp egy felé határozottan haladó ló előtt gyalogol át, ami el is taposná, ha nem pillantana fel épp az utolsó pillanatban, és egy ijedt sikolyt megeresztve nem lépne félre az útjából. Az akciót a kis varázsitalos üvegcse bánja, ami a kezéből áldozatként kirepülve a földön landol, és gurul végig, majd a ló patájának koccanva áll meg. Az lehet a világ legszerencsésebb üvege, mert a puha fűnek köszönhetően sem az eséstől nem törik össze, de még az állat lába sem mozdul, hogy az alatt érjen csúnya véget a fiola rövidke élete.*
- Mi a kurva… hé, figyelj már oda! Ahelyett, hogy a semmibe magyarázol, inkább figyelnéd, hogy merre megy a lovad! Hát majdnem eltaposott.
*Az persze eszébe sem jut, hogy az egész az ő hibája, amiért a földet bámulva, figyelmetlenül csámpázva mászkál össze-vissza úgy, mint aki a világát sem tudja.
Mindenesetre gyorsan lehajol az üvegért, és felkapja, még mielőtt az a szerencsétlen ló mégis úgy dönt, hogy jó móka lenne apró pici darabokra zúzni azt, majd magához ölelve az üvegcsét pislog fel a lovasra, és méri végig magának a barna hajú lányt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyre inkább biztossá válik, hogy míg a kikötőben a világítótornyot és környékét szerette a legjobban, itt Arthenior-ban ez az erdőszéli kis tisztás lesz a kedvenc helye, ahová elvonulhat, ha épp csak a saját társaságát kívánja.
Most is épp így tesz, elég volt már a nyüzsgő város zajából, attól ugyanis állandóan szétmegy a feje.
Az ösvény közelében sétálgat gyanútlanul egy üvegcsével a kezében, melyben valamiféle fehér színű folyadék található. Azt mondják, ez a varázsital segít elérni, hogy könnyebb legyen másokat az ujjai köré csavarni, de a színéből ítélve ebben a formában szerinte nem sokat ér. Biztos benne, hogy ha ebből is összekever többet, erősíthető a hatás.
Ahogy ezen gondolkozik, hallja ugyan, hogy valaki valakinek magyaráz valamit a közelében, de az már nem tűnik fel neki, hogy épp egy felé határozottan haladó ló előtt gyalogol át, ami el is taposná, ha nem pillantana fel épp az utolsó pillanatban, és egy ijedt sikolyt megeresztve nem lépne félre az útjából. Az akciót a kis varázsitalos üvegcse bánja, ami a kezéből áldozatként kirepülve a földön landol, és gurul végig, majd a ló patájának koccanva áll meg. Az lehet a világ legszerencsésebb üvege, mert a puha fűnek köszönhetően sem az eséstől nem törik össze, de még az állat lába sem mozdul, hogy az alatt érjen csúnya véget a fiola rövidke élete.*
- Mi a kurva… hé, figyelj már oda! Ahelyett, hogy a semmibe magyarázol, inkább figyelnéd, hogy merre megy a lovad! Hát majdnem eltaposott.
*Az persze eszébe sem jut, hogy az egész az ő hibája, amiért a földet bámulva, figyelmetlenül csámpázva mászkál össze-vissza úgy, mint aki a világát sem tudja.
Mindenesetre gyorsan lehajol az üvegért, és felkapja, még mielőtt az a szerencsétlen ló mégis úgy dönt, hogy jó móka lenne apró pici darabokra zúzni azt, majd magához ölelve az üvegcsét pislog fel a lovasra, és méri végig magának a barna hajú lányt.*
2247. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-30 13:09:29
Üzenet elküldve: 2024-08-30 13:09:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
*Az istállóban várakozó éjparipa kiváltása után elindul, hogy útra keljen ismételten. A város nem váltotta be minden hozzá fűzött reményét, így a tisztászon sétál, hogy faképnél hagyja, minden lakójával egyetemben. Bár a Templom és az alatta elhelyezkedő könyvtár sokáig lefoglalta, de minden választ nem tudott megadni számára, az új területtel kapcsolatosan. A tarisznyáját a vállára teszi, régen ült már lovon is, meg aztán az utóbbi időben ez az állat se sokat járt ki az istállóból, bizonyára kalandos út elé néznek. A járásán is látszik, hogy menne, és már szaladna, pedig még ki se értek az ösvényre, alig lehet járótempót erőltetni rá. A napsugarak lágyan cirógatják a fűszálakat, amelyek túlélésért küzdve ágaskodnak. A tűz hava ugyanis nem adott elég csapadékot a vidéknek, ahogy az elvárható. A Mágustorony irányába állítja a lovat, azt tartják, hogy az ilyen meleg és csapadékmentes idő még a Lihanechi tó szintét is próbára teszi. Na majd most megnézi magának! Felül a lóra és míg ki nem érnek a tisztásról, próbálja sétatempóban tartani, csupán a biztonság kedvéért, se neki, se a lónak nem hiányzik most egy sérülés.*
- Tűrtőztesd magad, míg szépen vagyunk! *Beszél hozzá közben, hátha a fülét érő inzultus eltereli a figyelmét a felháborodásáról és a lázongásról.*
- Tudod, hogy odapirítok bármikor a patád alá. *Folytatja, ha bárki látná őket azt hihetné, hogy magába szippantotta a magányosan töltött hónapok szelleme és megbolondult. Semmi sincsen kizárva, bár úgy sejti, hogy az állat valamicskét érez az indulatból, amit felé közvetít, ugyanis kevésbé harciasan nyihog, sőt, szinte már csöndessé válik.*
- Tűrtőztesd magad, míg szépen vagyunk! *Beszél hozzá közben, hátha a fülét érő inzultus eltereli a figyelmét a felháborodásáról és a lázongásról.*
- Tudod, hogy odapirítok bármikor a patád alá. *Folytatja, ha bárki látná őket azt hihetné, hogy magába szippantotta a magányosan töltött hónapok szelleme és megbolondult. Semmi sincsen kizárva, bár úgy sejti, hogy az állat valamicskét érez az indulatból, amit felé közvetít, ugyanis kevésbé harciasan nyihog, sőt, szinte már csöndessé válik.*
2246. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 19:14:42
Üzenet elküldve: 2024-08-29 19:14:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Magához képest szinte szórakozott, ahogy visszafele sétál a cuccaihoz. A tekintete még mindig kutat, hol a vizet, hol a lombokat, hol a lába előtti földet kémlelve, hogy ne lépjen mezítláb semmibe, ami felsérthetné a lábát, de nem igazi koncentráció, ami a gondolatai mögött húzódik. Arra talán már ő is képtelen lenne. Úszás ide vagy oda, kimerítette a piactér, s a reggel történteket sem tudja feledni, csak a tudata jótékony homályába burkolni. Majd foglalkozik vele, amikor akar. Ha akar egyáltalán. Ha kell. Ha jönnének őt keresni a sérült gyerek miatt, akit szinte szó nélkül adott le a szomszédos faluban.. Nem gondol rá. A folyót nézi, a madarakat. Továbbra sem figyeli közben, hogy a hosszúéletű mivel foglalkozik a víz partján, egyedül a felemelkedő alakjára fordítja csak felé az fejét, futólag, miközben a korábban levetett gönceihez lép. Az elhangzó szavakra azonban összevonja a szemöldökét, úgy pillantva ezúttal már teljesen a nőre.*
- Itt?
*Kérdez vissza az elf furcsának ható döntésére, bár elég egyetlen pillantás annak arcára, hogy lássa az okot, a helyválasztás mégis szokatlannak hat. A városban, az, aki utálja a tömeget..? Nem vádol azonban, még csak feddő él sincs a hangjában, s nem is időzik sokat a tekintete a másikon; a csizmáira hajított ingéért hajol, hogy felvegye. Nem tűri azonban be a nadrágjába, csak úgy, ahogy belebújik, zuhan a földre a cuccai mellé.
Ahogy levette, úgy is kerül rá vissza minden, ha nem is egészen abban a sorrendben. Az ing után a csizmáiért nyúl, hogy felvegye őket, s csak aztán az alkarvédőket. Továbbra sem siet, de mivel a nő minden jel szerint fáradt, és menni készülne, ezért valamennyit mégis gyorsít a mozdulatain. Az alkarvédőit ki sem fűzte rendesen, így nem telik sok időbe visszahúznia őket, visszatolni a tokjába a kését is a fűből. A korgó gyomor hangja csak felszínesen ér el hozzá, ha nem nézne fel a kézmozdulatra, lehet, hogy el is veszne a többi zörej között, hiába éles a füle. Egy rövid pillanat, mielőtt megszólal, miközben felemelkedve az inge után nyúl, hogy betűrje azt az öve mögé.*
- Éhes vagy?
*Kérdezi nyugodtan, már a vértjéért hajolva közben, hogy visszavegye magára. Szívesebben hagyja otthon a legtöbbször, de nem tudhatta, hogy mivel számoljon a favágó leírása alapján, s sosem árt nehezebb munkára készülni. A könnyű, sötétre festett bőr nem sokban akadályozza, mégis meleg tud lenni, és feleslegesen sosem szeret cipekedni. Annak szíjait kezdi visszafűzni a helyükre, eközben azonban már az ujjaira figyelve, arra, amit éppen csinál velük.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.29 19:39:13
*Magához képest szinte szórakozott, ahogy visszafele sétál a cuccaihoz. A tekintete még mindig kutat, hol a vizet, hol a lombokat, hol a lába előtti földet kémlelve, hogy ne lépjen mezítláb semmibe, ami felsérthetné a lábát, de nem igazi koncentráció, ami a gondolatai mögött húzódik. Arra talán már ő is képtelen lenne. Úszás ide vagy oda, kimerítette a piactér, s a reggel történteket sem tudja feledni, csak a tudata jótékony homályába burkolni. Majd foglalkozik vele, amikor akar. Ha akar egyáltalán. Ha kell. Ha jönnének őt keresni a sérült gyerek miatt, akit szinte szó nélkül adott le a szomszédos faluban.. Nem gondol rá. A folyót nézi, a madarakat. Továbbra sem figyeli közben, hogy a hosszúéletű mivel foglalkozik a víz partján, egyedül a felemelkedő alakjára fordítja csak felé az fejét, futólag, miközben a korábban levetett gönceihez lép. Az elhangzó szavakra azonban összevonja a szemöldökét, úgy pillantva ezúttal már teljesen a nőre.*
- Itt?
*Kérdez vissza az elf furcsának ható döntésére, bár elég egyetlen pillantás annak arcára, hogy lássa az okot, a helyválasztás mégis szokatlannak hat. A városban, az, aki utálja a tömeget..? Nem vádol azonban, még csak feddő él sincs a hangjában, s nem is időzik sokat a tekintete a másikon; a csizmáira hajított ingéért hajol, hogy felvegye. Nem tűri azonban be a nadrágjába, csak úgy, ahogy belebújik, zuhan a földre a cuccai mellé.
Ahogy levette, úgy is kerül rá vissza minden, ha nem is egészen abban a sorrendben. Az ing után a csizmáiért nyúl, hogy felvegye őket, s csak aztán az alkarvédőket. Továbbra sem siet, de mivel a nő minden jel szerint fáradt, és menni készülne, ezért valamennyit mégis gyorsít a mozdulatain. Az alkarvédőit ki sem fűzte rendesen, így nem telik sok időbe visszahúznia őket, visszatolni a tokjába a kését is a fűből. A korgó gyomor hangja csak felszínesen ér el hozzá, ha nem nézne fel a kézmozdulatra, lehet, hogy el is veszne a többi zörej között, hiába éles a füle. Egy rövid pillanat, mielőtt megszólal, miközben felemelkedve az inge után nyúl, hogy betűrje azt az öve mögé.*
- Éhes vagy?
*Kérdezi nyugodtan, már a vértjéért hajolva közben, hogy visszavegye magára. Szívesebben hagyja otthon a legtöbbször, de nem tudhatta, hogy mivel számoljon a favágó leírása alapján, s sosem árt nehezebb munkára készülni. A könnyű, sötétre festett bőr nem sokban akadályozza, mégis meleg tud lenni, és feleslegesen sosem szeret cipekedni. Annak szíjait kezdi visszafűzni a helyükre, eközben azonban már az ujjaira figyelve, arra, amit éppen csinál velük.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.29 19:39:13
2245. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 18:26:23
Üzenet elküldve: 2024-08-29 18:26:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*A tengert éppen ilyen szívesen fürkészi, szeret benne elveszni... a tájban, a tükrében, annak minden szépségében. Jobb ötlet volt felegyenesedni egy kicsit, majd leguggolni a vízhez és az alját kémlelni, miután a szemei áttörték a saját fodros tükörképét. Nem keres benne élőlényeket, nem azért időzik annyit, mint a másik. Neki a növények lennének a fontosabbak, de számára hasznosat nem látott, így hát csak az apró, kerekre mosott kövek, kavicsok vannak, amikben inkább elveszik. A színeket kedveli és itt megannyit talál. Ha beleérinti a kezét és kivesz egyet, akkor felkavarodik egy rövid időre a víz. Figyeli, hogyan ülepszik vissza és mutatja meg neki újra a szépséget. Mintha minden egyes formából ihletet tudna meríteni. Vannak már színei, kikeverhetné azt a rozsdásnak ható darabhoz hasonlatosat, amit visszaejt, hogy a kezébe vegyen egy feketét. Mégis ennél állapodna meg. Szereti a színeket, de a kezeiben csak a sötét marad meg hosszabban. Nem tud többre fókuszálni, csak ez van. Kiveszett a másik okozta furcsa képzet is, ami miatt felé sem néz jó ideje. Jó most a béke, csak ne lüktetne az a tudat, hogy muszáj lesz aludnia. Messze a kikötő, végtelenül messze. Minden gondolat után arra jut, hogy marad.
Csendességét léptek törik meg, a reflexei talán csak azért hagyják cserben, mert tudja, hogy ki közelít. Nem kapja oda a fejét, de olyannyira kiveszett belőle a már meditatív állapot hatására minden, hogy elfelejti, hogy nem is akar odanézni. Az ujjakat még utoljára megmeríti, várja, hogy közeledjen a félvér. Idő van, tudja. Csakhogy ő marad.
Felegyenesedik és az irányába fordul végül. Kissé észhez is tér. Nincs baj. A szürkéket keresi, várja, hogy közelítsenek, szigorúan ügyelve arra a magasságra. Ő irányít, nem is nehéz.
Ha még tovább bámulja a folyót, lehet, hogy fejjel esik bele. Egy séta is jót tenne, de nem annyi, amennyi a dokkokig tart. Lép néhányat ő is, talán pont az vezérli, hogy ne süppedjen vissza az állapotba. Nehezen szólal meg, mert túl sokáig maradt csendben és jó is volt. De nem ártana a férfi tudtára adni a döntését. Nem mintha amazt túlzottan érdekelhetné, de mégis itt volt. Vele.*
- Maradok éjszakára.
*Nehéz a szemhéj, nehéz pislogni. A finom vonásaira kiült a miért látszata, nem kell kifejtenie. Egy gondolatfoszlány csupán, hogy marasztalja. Talán nem is kérhet ilyet. Túl sok. Nem lesz elveszett, sosem volt az. Nem akar maradni, mindene tiltakozik, de be kell látnia a vereséget. Legalább csak a szemekbe néz. Az is valami. Halkan kordul meg a gyomra, mire finoman teszi rá a kezét. Az is jelez, hogy ne így induljon vissza.*
*A tengert éppen ilyen szívesen fürkészi, szeret benne elveszni... a tájban, a tükrében, annak minden szépségében. Jobb ötlet volt felegyenesedni egy kicsit, majd leguggolni a vízhez és az alját kémlelni, miután a szemei áttörték a saját fodros tükörképét. Nem keres benne élőlényeket, nem azért időzik annyit, mint a másik. Neki a növények lennének a fontosabbak, de számára hasznosat nem látott, így hát csak az apró, kerekre mosott kövek, kavicsok vannak, amikben inkább elveszik. A színeket kedveli és itt megannyit talál. Ha beleérinti a kezét és kivesz egyet, akkor felkavarodik egy rövid időre a víz. Figyeli, hogyan ülepszik vissza és mutatja meg neki újra a szépséget. Mintha minden egyes formából ihletet tudna meríteni. Vannak már színei, kikeverhetné azt a rozsdásnak ható darabhoz hasonlatosat, amit visszaejt, hogy a kezébe vegyen egy feketét. Mégis ennél állapodna meg. Szereti a színeket, de a kezeiben csak a sötét marad meg hosszabban. Nem tud többre fókuszálni, csak ez van. Kiveszett a másik okozta furcsa képzet is, ami miatt felé sem néz jó ideje. Jó most a béke, csak ne lüktetne az a tudat, hogy muszáj lesz aludnia. Messze a kikötő, végtelenül messze. Minden gondolat után arra jut, hogy marad.
Csendességét léptek törik meg, a reflexei talán csak azért hagyják cserben, mert tudja, hogy ki közelít. Nem kapja oda a fejét, de olyannyira kiveszett belőle a már meditatív állapot hatására minden, hogy elfelejti, hogy nem is akar odanézni. Az ujjakat még utoljára megmeríti, várja, hogy közeledjen a félvér. Idő van, tudja. Csakhogy ő marad.
Felegyenesedik és az irányába fordul végül. Kissé észhez is tér. Nincs baj. A szürkéket keresi, várja, hogy közelítsenek, szigorúan ügyelve arra a magasságra. Ő irányít, nem is nehéz.
Ha még tovább bámulja a folyót, lehet, hogy fejjel esik bele. Egy séta is jót tenne, de nem annyi, amennyi a dokkokig tart. Lép néhányat ő is, talán pont az vezérli, hogy ne süppedjen vissza az állapotba. Nehezen szólal meg, mert túl sokáig maradt csendben és jó is volt. De nem ártana a férfi tudtára adni a döntését. Nem mintha amazt túlzottan érdekelhetné, de mégis itt volt. Vele.*
- Maradok éjszakára.
*Nehéz a szemhéj, nehéz pislogni. A finom vonásaira kiült a miért látszata, nem kell kifejtenie. Egy gondolatfoszlány csupán, hogy marasztalja. Talán nem is kérhet ilyet. Túl sok. Nem lesz elveszett, sosem volt az. Nem akar maradni, mindene tiltakozik, de be kell látnia a vereséget. Legalább csak a szemekbe néz. Az is valami. Halkan kordul meg a gyomra, mire finoman teszi rá a kezét. Az is jelez, hogy ne így induljon vissza.*
2244. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 17:08:56
Üzenet elküldve: 2024-08-29 17:08:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Mozog a fa törzse a súlya alatt. Finoman hullámzik fel-le a léptei ritmusára a víz felett. Nem fél azonban, hogy leesne róla, s ha leesne sem történne nagy baj. Elázna újra. Eltörni biztosan nem fog alatta, nem korhadt hozzá. Nem óvatosak a mozdulatok, és nem is bizonytalanok, amikkel végigsétál rajta a part felé. Az ottani sekélyesebb vizek érdekesebbek lehetnek, mint a folyó közepi sötét áramlás, bár valójában napestig tudná nézni azt is.
Egy béka ugrik félre előle a léptei nyomán, valahonnan talán magáról a törzsről. Leguggol a hajdan volt gyökerei felé szélesedő fán, onnan pillantva a part mentén fodrozódó apró hullámok közé. Itt tisztább a víz, lelát az aljáig. Törnek a napfoltok a tetején. A térdére támasztva az alkarját fürkészi a felszín alatti világot maga mellett, hol egyik, hol másik oldalra fordítva a fejét. Sosem lenne jó halász, ha vadásznak el is megy. Bár türelmes, de ha nem ismeri, s nem is látja a zsákmányt, hamar elveszti az érdeklődését. Egy elkapott ezüstös villanás tartja csak vissza attól, hogy továbbmenjen végül. A szeme sarkából veszi észre a kis halak csoportját a felszín alatt cikázni. Egy ideig követi az útjukat, akkor mozdulva csupán odébb, amikor azok eltűnnek a szeme elől a mélyben. Letámasztva a kezét veti át a lábát a törzsön, mintha lovon ülne, úgy fürkészve tovább a vizet a közelében. A száradó félben lévő haja a homlokába hullik, ahogy lepillant egy sötétebben mozduló folt után; egy másik béka alakja válik ki a törzs vonalából nem messze tőle. Figyeli a mozgását, a felszín alatt rugdalózó úszását. Érdekességet jelentenek a vízi lények, mindig is azok voltak, és most, hogy sem feladat, sem semmilyen egyéb nyomás nem sürgeti, nyugodtan követheti az újra felbukkanó halak útját anélkül, hogy bármi eredményt várna tőle, miután a békát elvesztette a part mentén. A mai napra tervezett feladatát elvégezte, és úgy látja, a nő sem siet. Észreveszi ugyan, amikor az feláll a földről, de csak a vízhez indul, nyilvánvalóan nem a kikötőbe.
Egy darabig még figyeli egy folyóba esett falevél útját annak felszínén, a felvert fodrokat körülötte, a halakat, akik a pillanat törtrésze alatt illannak el föntről beeső éles árnyékok alól. Gyorsak, és fél fogára sem lennének elegek vacsorára. Több az energia befektetés, mint a jutalom. Ha nem halász és nincs hálója legalábbis. Elgondolkozva áll fel újra a törzsön. Oda sem figyelve túr a hajába, ezúttal már egészen a partig sétálva a fán; leugorva róla indul vissza a cuccai felé.*
*Mozog a fa törzse a súlya alatt. Finoman hullámzik fel-le a léptei ritmusára a víz felett. Nem fél azonban, hogy leesne róla, s ha leesne sem történne nagy baj. Elázna újra. Eltörni biztosan nem fog alatta, nem korhadt hozzá. Nem óvatosak a mozdulatok, és nem is bizonytalanok, amikkel végigsétál rajta a part felé. Az ottani sekélyesebb vizek érdekesebbek lehetnek, mint a folyó közepi sötét áramlás, bár valójában napestig tudná nézni azt is.
Egy béka ugrik félre előle a léptei nyomán, valahonnan talán magáról a törzsről. Leguggol a hajdan volt gyökerei felé szélesedő fán, onnan pillantva a part mentén fodrozódó apró hullámok közé. Itt tisztább a víz, lelát az aljáig. Törnek a napfoltok a tetején. A térdére támasztva az alkarját fürkészi a felszín alatti világot maga mellett, hol egyik, hol másik oldalra fordítva a fejét. Sosem lenne jó halász, ha vadásznak el is megy. Bár türelmes, de ha nem ismeri, s nem is látja a zsákmányt, hamar elveszti az érdeklődését. Egy elkapott ezüstös villanás tartja csak vissza attól, hogy továbbmenjen végül. A szeme sarkából veszi észre a kis halak csoportját a felszín alatt cikázni. Egy ideig követi az útjukat, akkor mozdulva csupán odébb, amikor azok eltűnnek a szeme elől a mélyben. Letámasztva a kezét veti át a lábát a törzsön, mintha lovon ülne, úgy fürkészve tovább a vizet a közelében. A száradó félben lévő haja a homlokába hullik, ahogy lepillant egy sötétebben mozduló folt után; egy másik béka alakja válik ki a törzs vonalából nem messze tőle. Figyeli a mozgását, a felszín alatt rugdalózó úszását. Érdekességet jelentenek a vízi lények, mindig is azok voltak, és most, hogy sem feladat, sem semmilyen egyéb nyomás nem sürgeti, nyugodtan követheti az újra felbukkanó halak útját anélkül, hogy bármi eredményt várna tőle, miután a békát elvesztette a part mentén. A mai napra tervezett feladatát elvégezte, és úgy látja, a nő sem siet. Észreveszi ugyan, amikor az feláll a földről, de csak a vízhez indul, nyilvánvalóan nem a kikötőbe.
Egy darabig még figyeli egy folyóba esett falevél útját annak felszínén, a felvert fodrokat körülötte, a halakat, akik a pillanat törtrésze alatt illannak el föntről beeső éles árnyékok alól. Gyorsak, és fél fogára sem lennének elegek vacsorára. Több az energia befektetés, mint a jutalom. Ha nem halász és nincs hálója legalábbis. Elgondolkozva áll fel újra a törzsön. Oda sem figyelve túr a hajába, ezúttal már egészen a partig sétálva a fán; leugorva róla indul vissza a cuccai felé.*
2243. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:22
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felemeli a tekintetét, ahogy meghallja a másik motoszkálását, talán csak reflexből már, főleg amiatt is, hogy nem lesz egy hasonló vérgőzös kitörése a másiknak csak úgy mint a temetőben. Szerencsére ez elmarad, de cserébe egy aprócska hideg zuhany. Nem mintha teljesen meglepte volna a tény, hogy a lányka veszélyes és tudja is forgatni azokat a fegyvereket amiket hord. De, hogy egy hidegvérű gyilkos legyen nehezen tudja elképzelni. És mégis most hallja a saját fülével.*
-Reeenndbeeen. Meggyőztél. Akkor majd figyelek azokra a démonokra.
*Bólint egy nagyot, mert látja nincs értelme erről többet vitatkozni. Azonban bosszantja, hogy így fogalma sincs mikor tud majd megszabadulni a lánytól. Ha más nem halálra untatja és végül faképnél hagyja.*
-Na végre, ideje volt már a rébuszokat hátra hagyni. Most már értem miről beszélsz... Vagy legalább is azt hiszem...
*Válaszolja egy hirtelen jött vehemenciával, ami hamar abba is marad, mert csak a felszínét kapargatja annak amit a lány megértetni akar vele. Bár igazából szerencséje van, hogy ezt a gyerekes ént kapta ki most Sa'tereth tanainak hallgatására. Mert ha a másikat kapta volna ki, minden egyes hibás válaszáért valószínűleg egy körmöt tépett volna le a lány morcosabb pillanatában.*
-Utálni? Nem, csak nem a te dolgod.
*Vonja meg meg vállát, majd amint felveszi az önsajnálkozó pozícióját, mi mást kellene nézni ismét a békés fűszálak helyett? A lány arca rajzolódik ki egy következő pislantásnál lábai között. Fejével hirtelen hátra hőkölve, bosszankodó tekintettél néz a másikra. Főleg, hogy amaz azt is felhozta egy újjal se engedné, hogy hozzáérjen, most meg itt a képébe mászik majdnem.*
-Jó jó, csak menj ki az arcomból.
*Válaszolja morogva, majd egy nagy sóhajjal kezd bele mondandójába. Annak előző szavai bizony eljutottak fülébe, azért is hajlandó végre beszélni arról ami bántja.*
-Apámra leginkább, és magamra. Azért amit tettem és tudom elfogok követni. Az, hogy elég egy rossz szó és eljár a kezem, azért mert úgy kelek fel, hogy azt remélem bár ne történt volna meg.
*Arcára egy pillanatra egy keserédes mosoly húzódik. Egy hasonló hangzatú rövid kacajjal együtt. Hiszen most ébredt rá, az elmúlt sok év alatt. Senkivel sem tudott erről beszélni, és tessék most, ezalatt a különleges fűzfa takarásában, az éjszaka közepén, egy félőrült hallgatja bánatát. Igaz a mondás mi szerint az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felemeli a tekintetét, ahogy meghallja a másik motoszkálását, talán csak reflexből már, főleg amiatt is, hogy nem lesz egy hasonló vérgőzös kitörése a másiknak csak úgy mint a temetőben. Szerencsére ez elmarad, de cserébe egy aprócska hideg zuhany. Nem mintha teljesen meglepte volna a tény, hogy a lányka veszélyes és tudja is forgatni azokat a fegyvereket amiket hord. De, hogy egy hidegvérű gyilkos legyen nehezen tudja elképzelni. És mégis most hallja a saját fülével.*
-Reeenndbeeen. Meggyőztél. Akkor majd figyelek azokra a démonokra.
*Bólint egy nagyot, mert látja nincs értelme erről többet vitatkozni. Azonban bosszantja, hogy így fogalma sincs mikor tud majd megszabadulni a lánytól. Ha más nem halálra untatja és végül faképnél hagyja.*
-Na végre, ideje volt már a rébuszokat hátra hagyni. Most már értem miről beszélsz... Vagy legalább is azt hiszem...
*Válaszolja egy hirtelen jött vehemenciával, ami hamar abba is marad, mert csak a felszínét kapargatja annak amit a lány megértetni akar vele. Bár igazából szerencséje van, hogy ezt a gyerekes ént kapta ki most Sa'tereth tanainak hallgatására. Mert ha a másikat kapta volna ki, minden egyes hibás válaszáért valószínűleg egy körmöt tépett volna le a lány morcosabb pillanatában.*
-Utálni? Nem, csak nem a te dolgod.
*Vonja meg meg vállát, majd amint felveszi az önsajnálkozó pozícióját, mi mást kellene nézni ismét a békés fűszálak helyett? A lány arca rajzolódik ki egy következő pislantásnál lábai között. Fejével hirtelen hátra hőkölve, bosszankodó tekintettél néz a másikra. Főleg, hogy amaz azt is felhozta egy újjal se engedné, hogy hozzáérjen, most meg itt a képébe mászik majdnem.*
-Jó jó, csak menj ki az arcomból.
*Válaszolja morogva, majd egy nagy sóhajjal kezd bele mondandójába. Annak előző szavai bizony eljutottak fülébe, azért is hajlandó végre beszélni arról ami bántja.*
-Apámra leginkább, és magamra. Azért amit tettem és tudom elfogok követni. Az, hogy elég egy rossz szó és eljár a kezem, azért mert úgy kelek fel, hogy azt remélem bár ne történt volna meg.
*Arcára egy pillanatra egy keserédes mosoly húzódik. Egy hasonló hangzatú rövid kacajjal együtt. Hiszen most ébredt rá, az elmúlt sok év alatt. Senkivel sem tudott erről beszélni, és tessék most, ezalatt a különleges fűzfa takarásában, az éjszaka közepén, egy félőrült hallgatja bánatát. Igaz a mondás mi szerint az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
2242. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:12:19
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:12:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Még mindig olyan vonzó a semmi, a csendes gondolatnélküliség, a hideg érvek, összekötözött, kibogozott képek, ahogy sorakoznak egymás mellett és csak következtetéseket kell levonnia belőle. Tanult következtetéseket, amik szilárdak, kevés kétség fér hozzájuk, így nem zavaróak sosem. Mindennek megvan a helye, a módja, a válasza. Száz oldalról megtekintve is kilyukad annál, amire kell és így nem tud benne zavart okozni. Minden perc, amit a másik állapotában tölt, amit csak most ismer meg, teljesen különbözik. Megvannak a képek, de nem jól kapcsolódnak, elveszik a merev irány, beköltöznek tévképzetek, érzelmek, megfejthetetlen ingerek, amik nem hagyják folyni a saját medrében. Kitérők, gátak, a vízfolyást kettéválasztó test, ami eddig hátát óvta, most pedig csak kelti a további nemkívánatos impulzusokat sekélyesnek mondható lelkének megmutatva, hogy van ott azért némi élet. Nincs túl nagy szüksége rá, mert még nem mutatta meg neki a belőle kivehető jót.
Mereng, kényelmetlenül mereng, karcos aranyakkal a semmibe, majd a feketeséget bámulja, miután lehunyja szemeit. Nem aludhat el, bár talán jobb lenne. Amaz nem siet, nem úgy tűnik. Távol van, nem tudja hol, mert nem néz rá, csak füleire hagyatkozik, amik cserbenhagyják, mert ha valaki nem mozog, azt nem tudja meghallani, a lélegzete pedig vele együtt ott ül a fán. Nem tudja mennyi időt tölt el így, mert a percek, amik telnek sosem ugyanabban az ütemben pörögnek, van, hogy végtelenül lassúak, máskor pedig sietősebbek, mint szeretné. Nem is érdekes. Mennie kell, de már érzi, hogy nem fog menni. Nem tudja, mit fog gondolni a másik, ha úgy dönt, hiába kísérte, hiába élte át amit, ő marad. Itt akár a fűben, egy fogadóban, nem érdekli. Szólna, de ha szól, akkor rá kell nézni. Nem tudja miért nem akar arra tekinteni, csak a bevésődés tartja vissza, a kép, amit azzal párosít, hogy idegen ijesztő ingert küldött végig minden vonalán. Amiért még haragudni is képes, mintha direkt volna, mintha irányítani tudná bárki. De hiszen irányítani mindent lehet. Mindent tud. Ha a félvér nem, majd ő. Mégsem tekint felé, mikor mozdul, hogy újra felüljön.
A fáradtság nem múlik. Majd szól. Vagy csak feláll, sarkon fordul és elmegy, keres egy helyet magának. Mozdulatai mégsem viszik ki a széles földútra, sem a város felé, nem arra iramodik, pusztán néhány lépést tesz a vízközelhez, hogy belemeríthesse a kezét, hogy majd arcát hűtse a nedvességgel és térjen már vissza belé valami élet. Újra csak magát bámulja, guggolva és rámeredve a képre, amit száz helyen tör meg a sodrás. Nincs rosszul, nincs jól. Fáradt. Idegenül fáradt.*
*Még mindig olyan vonzó a semmi, a csendes gondolatnélküliség, a hideg érvek, összekötözött, kibogozott képek, ahogy sorakoznak egymás mellett és csak következtetéseket kell levonnia belőle. Tanult következtetéseket, amik szilárdak, kevés kétség fér hozzájuk, így nem zavaróak sosem. Mindennek megvan a helye, a módja, a válasza. Száz oldalról megtekintve is kilyukad annál, amire kell és így nem tud benne zavart okozni. Minden perc, amit a másik állapotában tölt, amit csak most ismer meg, teljesen különbözik. Megvannak a képek, de nem jól kapcsolódnak, elveszik a merev irány, beköltöznek tévképzetek, érzelmek, megfejthetetlen ingerek, amik nem hagyják folyni a saját medrében. Kitérők, gátak, a vízfolyást kettéválasztó test, ami eddig hátát óvta, most pedig csak kelti a további nemkívánatos impulzusokat sekélyesnek mondható lelkének megmutatva, hogy van ott azért némi élet. Nincs túl nagy szüksége rá, mert még nem mutatta meg neki a belőle kivehető jót.
Mereng, kényelmetlenül mereng, karcos aranyakkal a semmibe, majd a feketeséget bámulja, miután lehunyja szemeit. Nem aludhat el, bár talán jobb lenne. Amaz nem siet, nem úgy tűnik. Távol van, nem tudja hol, mert nem néz rá, csak füleire hagyatkozik, amik cserbenhagyják, mert ha valaki nem mozog, azt nem tudja meghallani, a lélegzete pedig vele együtt ott ül a fán. Nem tudja mennyi időt tölt el így, mert a percek, amik telnek sosem ugyanabban az ütemben pörögnek, van, hogy végtelenül lassúak, máskor pedig sietősebbek, mint szeretné. Nem is érdekes. Mennie kell, de már érzi, hogy nem fog menni. Nem tudja, mit fog gondolni a másik, ha úgy dönt, hiába kísérte, hiába élte át amit, ő marad. Itt akár a fűben, egy fogadóban, nem érdekli. Szólna, de ha szól, akkor rá kell nézni. Nem tudja miért nem akar arra tekinteni, csak a bevésődés tartja vissza, a kép, amit azzal párosít, hogy idegen ijesztő ingert küldött végig minden vonalán. Amiért még haragudni is képes, mintha direkt volna, mintha irányítani tudná bárki. De hiszen irányítani mindent lehet. Mindent tud. Ha a félvér nem, majd ő. Mégsem tekint felé, mikor mozdul, hogy újra felüljön.
A fáradtság nem múlik. Majd szól. Vagy csak feláll, sarkon fordul és elmegy, keres egy helyet magának. Mozdulatai mégsem viszik ki a széles földútra, sem a város felé, nem arra iramodik, pusztán néhány lépést tesz a vízközelhez, hogy belemeríthesse a kezét, hogy majd arcát hűtse a nedvességgel és térjen már vissza belé valami élet. Újra csak magát bámulja, guggolva és rámeredve a képre, amit száz helyen tör meg a sodrás. Nincs rosszul, nincs jól. Fáradt. Idegenül fáradt.*
2241. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2024-08-29 12:03:19
Üzenet elküldve: 2024-08-29 12:03:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ebben a fekvő helyzetben nem lehet normálisan beszélgetni, szóval a következő pillanatokban inkább mégis feltápászkodik a földről, és törökülésbe vágja magát, majd a következő mondat hallatára értetlenül billenti oldalra a fejét, és úgy vizslatja Lazz alkoholtól mámoros tekintetét.*
- Ha hagyom, hogy elkapjanak, akkor mások élete kerül veszélybe. Megtörtént már. Az a tündér meg az elf sem fogta ezt fel, és most… hümm… már nincsenek többé.
*Bele sem gondol abba, hogy valójában mennyire borzasztó ötlet elkotyogni egy újabb idegennek, hogy ő bizony gyilkos. Gyermeteg naivság, igaz?
Majd hiába próbálja érthetően elmagyarázni, mi is olyan jó a sötétségben, úgy érzi, hogy a férfi nem veszi őt komolyan, hogy csak a bolondját járatja vele és legszívesebben kinevetné őt. Emiatt elég morcossá is válik a tekintete, de legalább nem fenyegetővé, mint nem is olyan régen.*
- Te most idiótát játszol vagy figyelsz rám rendesen? Itt nem a hülye lábujjadról van szó, hanem arról, hogy a sötét meg tud védeni téged. Mondok egy még egyszerűbb példát, ha ezt nehéz felfogni. Ha a sötétben nem lát téged az íjász, akkor nem is tud lelőlni, ugye? Na látod!
*Igen, talán jobb lenne egy jó nagy pofonnal vagy valahogy visszaküldeni szerencsétlen kislányt a lelkének mélyére, hogy komolyan tudjanak komoly témáról beszélgetni, de Rien egyelőre nem az, aki erre képes lenne. Bár gyermeki egyszerűséggel fog fel mindent, mégis őszinte igazságokat beszél, ezt viszont nem lehet tagadni.*
- Mi van, ennyire utálsz? *Kérdez vissza még mindig duzzogva, mikor Lazz azt mondja, hogy szerinte utoljára látták egymást ma éjszaka.*
- Meg amúgy is, miért ne beszélhetnél róla nekem? Én ismerem Sa'Tereth-et, nem foglak elítélni miatta, szóval na, hadd halljam!
*Noszogatja a férfit, s annak végül meg is ered a nyelve. Ahogy hallgatja, egyetértően bólogatni kezd.*
- Valahogy úgy. Az érzelmek fájnak, sokszor nem kedvesek, ez igaz. Azonban az még fontosabb, hogy te legyél a legjobb, és ha valaki valamiben jobb nálad, akkor használd őt fel arra, amiben te nem vagy jó.
*Hiába nem keresi Lazz a lány tekintetét, ő négykézláb odamászik hozzá, és belenéz egyenesen a szemébe.*
- Hogy nem akarsz érezni? Mit érzel, ami nem jó? Kire vagy dühös? Mondd el, érdekel! *Nem, ő nem az a fajta, aki tiszteli mások magánéletét.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ebben a fekvő helyzetben nem lehet normálisan beszélgetni, szóval a következő pillanatokban inkább mégis feltápászkodik a földről, és törökülésbe vágja magát, majd a következő mondat hallatára értetlenül billenti oldalra a fejét, és úgy vizslatja Lazz alkoholtól mámoros tekintetét.*
- Ha hagyom, hogy elkapjanak, akkor mások élete kerül veszélybe. Megtörtént már. Az a tündér meg az elf sem fogta ezt fel, és most… hümm… már nincsenek többé.
*Bele sem gondol abba, hogy valójában mennyire borzasztó ötlet elkotyogni egy újabb idegennek, hogy ő bizony gyilkos. Gyermeteg naivság, igaz?
Majd hiába próbálja érthetően elmagyarázni, mi is olyan jó a sötétségben, úgy érzi, hogy a férfi nem veszi őt komolyan, hogy csak a bolondját járatja vele és legszívesebben kinevetné őt. Emiatt elég morcossá is válik a tekintete, de legalább nem fenyegetővé, mint nem is olyan régen.*
- Te most idiótát játszol vagy figyelsz rám rendesen? Itt nem a hülye lábujjadról van szó, hanem arról, hogy a sötét meg tud védeni téged. Mondok egy még egyszerűbb példát, ha ezt nehéz felfogni. Ha a sötétben nem lát téged az íjász, akkor nem is tud lelőlni, ugye? Na látod!
*Igen, talán jobb lenne egy jó nagy pofonnal vagy valahogy visszaküldeni szerencsétlen kislányt a lelkének mélyére, hogy komolyan tudjanak komoly témáról beszélgetni, de Rien egyelőre nem az, aki erre képes lenne. Bár gyermeki egyszerűséggel fog fel mindent, mégis őszinte igazságokat beszél, ezt viszont nem lehet tagadni.*
- Mi van, ennyire utálsz? *Kérdez vissza még mindig duzzogva, mikor Lazz azt mondja, hogy szerinte utoljára látták egymást ma éjszaka.*
- Meg amúgy is, miért ne beszélhetnél róla nekem? Én ismerem Sa'Tereth-et, nem foglak elítélni miatta, szóval na, hadd halljam!
*Noszogatja a férfit, s annak végül meg is ered a nyelve. Ahogy hallgatja, egyetértően bólogatni kezd.*
- Valahogy úgy. Az érzelmek fájnak, sokszor nem kedvesek, ez igaz. Azonban az még fontosabb, hogy te legyél a legjobb, és ha valaki valamiben jobb nálad, akkor használd őt fel arra, amiben te nem vagy jó.
*Hiába nem keresi Lazz a lány tekintetét, ő négykézláb odamászik hozzá, és belenéz egyenesen a szemébe.*
- Hogy nem akarsz érezni? Mit érzel, ami nem jó? Kire vagy dühös? Mondd el, érdekel! *Nem, ő nem az a fajta, aki tiszteli mások magánéletét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3077-3096