//Iliwary Pedricon//
*Az Új Nap Szelleme már legalább félarasznyival elkúszott a deleléstől, és a bestében ennek következtében erősen felötlik, hogy vagy induljon-e most, és otthonában lehessen már éjszakára, vagy maradjon, és továbbra is beszélgessen az ismeretlennel, de akkor mindenképp valahol éjszakáznia kell.
Sok érv szól emellett is, amellett is, végül belső vívódásában győzött az egyik legfontosabb érv; tényleg jó hosszasan beszélgetni valakivel sok idő után, még akkor is, ha a lehető legtöbb szemléletmódjuk ütközik.
Közben figyel a másikra is, így amikor egy értékrendi kérdést tesz az fel, nyugodt szívvel, zavartalanul válaszol.*
- Igen. *Biccent egy leheletnyit.* - Szellemek fontosabbak, mint tünékeny élet. Népünk harcol a sötét ellen, ők meg támogatnak, de csak mint futó embert a hátszél. A fáradtság akkor is a mienk, mert míg sötét tud érintkezni anyagi világgal, szellemvilág külön világ. Mint... *Újra agyal a városi közösségek hierarchikus rendszerén.* - Mint népedet trónteremből irányítani. De jó királyok. Tanácsokat adnak, nem parancsokat. Okos ember követi a tanácsokat, még okosabb kényelmesebb utat keres magának ugyanazon célért. A sötét sámánok orkok korszakában sokan voltak, zöld embereket is ők tették vérszomjassá, de mára már számuk megcsappant. Én meg belebotlottam egybe, és lám, oroszlán lettem. És ez még csak a gyermekded játékuk! Betegségeket, őrületet osztanak, irtják ők is népet. Ez háború. Sötétség és a világ háborúja, melyre rávetül a fény.
*A teológiai szóosztásból mára ennyit, így véli Rojym. Soha nem szeretett ennyit beszélni, de kellően felcsigázta a lány talán tettetett, talán őszinte kíváncsisága ahhoz, hogy képes legyen nagyjából egy percig megállás nélkül beszélni. Ő, a mogorva oroszlán!
A kioktatást már nem veszi jó néven, de negatívan sem reagál rá.*
- Éltető erő. Íj is éltet, mert megmenti azt. Manából varázsolnak, megmenti az életet. Éltető erő. Mint a Természetanya, az Erdőszellem, A sziklaszellem, avagy Gurgothaar, vagy a vizek szüze, Raysha. Természetből eszel, hátán élsz, erdő fáinak tüze melenget, ad élelmet, sziklából emeled házad és hozod fel értékes köveidet, vízből iszol. Életető erők, akik egyben személyek is. Mindkettőnknek igaza volt.
*Menti ki magát ezzel, és a dolog apropóját adja, hogy halvány lilája sem volt eddig a mana lényegéről, de mivel a tündér kérés nélkül elmagyarázta neki, máris tudott gyors párhuzamot vonni. Még az ő isteneiket se kellett felhasználnia, amiknek a nevét sem tudja, nem hogy azt, hogy teljes anyagi valójukban meg szoktak jelenni néhanapján. Összebunyóznak, barlangokat használnak ostorként, összezsugorítják a világot, ezekről mind-mind nem tud, mint az élőholtakról sem. Csak annyit vett észre, hogy ami régen két napnyi lovaglás volt, az mára csak negyednapnyi.*
- Puszta gyermeke vagyok, város gyermeke. Ott születtem, a szélén, okosok városától nem messze. Átváltozásom után húzódtam be mélyebbre, láttam már térképetek, talán a jobb fölső csücsök közepe. *Képzeli el maga előtt.* - Otthonom nem is a puszta, egy magányos hegy lábánál elterül egy tó, szép patak folyik bele a hegyről. A tó körött kicsi fenyőerdő, hűvösek arra a szelek. Körötte mindenhol puszta és síkság, hatalmas lankák fogják közre a helyet. Nagyon szép. Egyszer, ha akarod, elviszlek oda, és megtapasztalhatod, milyen, ha a Szellemek hozzád szólnak!
*Mondja teljes lelkesedéssel, de még mindig nyugodt hanggal. Nem érti, miért ment át rögtönzött hittérítőbe, de tetszene neki az ötlet, miszerint a város gyermekét is meg lehet győzni a természet szeretetéről. Ez azt jelentené, hogy a világ nem menthetetlen.*