// Második szál //
// Ejtőzős nap //
*A másik meglepettségén jót mosolyog.*
-Ilyen melegben megizzadok a csuha alatt. A virágfűzéshez öreg vagyok, de papnak fiatal. Mit szoktak a korombeliek csinálni felétek?
*Néz a másikra érdeklődve. Tényleg érdekli hol tudja elképzelni őt a Astree. Azzal, hogy a hite iránt érdeklődik a lány jól láthatóan felderíti az amúgy se épp mélabús papocskát. Szinte átszellemülten kezd mesélni.*
-Egy nagyszerű személy volt! A valaha volt legjobb zenész és igazi világjáró. Dalai hol könnyeket csaltak az emberek szemébe, hol még az öregeket is megtáncoltatta. Mondják is, hogy egyik útján egy faluban volt egy férfi, aki oly szerencsétlen sorsú volt, hogy a feleségét és a gyerekeit is elvesztette egy balesetben. Ami, után teljesen magába roskadt. Elhagyta a falut és remeteségbe vonult. Évek múlva találták meg favágók ahogy rongyokban, súlyosan lesoványodva feküdt az egyik fa alatt szinte teljesen átfagyva és hiába beszéltek hozzá nem reagált semmire. Visszavitték a faluba, de csak hálni járt belé a lélek. Alig evett és nem volt hajlandó magától se átöltözni, se még a különböző szükségleteit elvégezni is kimenni. De gondozták ahogy tudták nem hagyták meghalni. Guymar próféta pedig arra járt. Hallotta a történetét és összehívta az embereket. Malacot, kecskét, tyúkot süttetett, bort és sört rendelt és a falusiakat rábeszélte, hogy aznap este mindenki legyen ott a főtéren, egyenek igyanak, ő fizet mindent és a láb alá valóról is majd gondoskodik. Este így is lett. Megérkeztek az emberek, ettek ittak, beszélgettek. Hálálkodtak az idegennek a nagylelkűségéért. Mikor pedig mindenki jól lakott az asztalokat elvitette és elkezdett játszani a lantján. Az ujjai sebesen föl alá jártak a húrokon, érces hangja bezengte az egész teret, lábával pedig a ritmust verte. Az emberek nem is tudták megállni táncra keltek, de az est fénypontja az volt mikor a több éve az ágyából se kikelő férfi könnyes arccal, de őszintén nevetve megjelent köztük és ő is csatlakozott a mulatsághoz. Ez Guymar próféta egyik híres csodatétele. De sokfelé járt, megannyi kalandja volt. Száz évet élt. Tanult, bölcs férfi volt. Ezért választotta ki a természet tökéletes rendje őt egy látomásban, hogy megismertesse az emberekkel az igazat és megtanítson mindenkit a boldogságra, meghallgatni a lelkünket, elfogadni magunkat és vágyainkat és úgy élni egymás mellett ahogy az elrendeltetett. Halála után a próféta sírján egy domb nőtt ahol, azt mondják még a vadállatok is olyan szelídekké válnak, hogy akár meg is lehet őket simogatni, senki nem betegedhet meg, az öregek szinte megfiatalodnak és aki ott alszik az hallhatja álmában a próféta dalát és megtapasztalhatja a lelki nyugalmat.
*Bólogat lelkesen. Hogy mennyire nagyra is tartja, azt a személyt szinte lesüt róla. Valósággal rajong a prófétájáért. A kapott kérdésen se akad fenn. Úgy válaszol mintha teljesen természetes lenne.*
-Amennyiben mindkét fél élvezetét leli benne áldott a te szakmád hisz örömöt adsz. A próféta szívében kiemelt helyen voltatok mindig.
*Meséli és hangján és arcán is az látszik, hogy ő amit mond, azt természetesnek gondolja. Mintha semmi baj nem volna vele és fel se fogná, hogy furcsaságot mond.*