*A másnap reggel hamar felébreszti a lányt. Az napsugár első sugarai még alig bújtak ki a horizonton, Elyne máris talpon van. Az előző napi rekkenő hőség teljesen kikészítette. Nem is emlékszik már, hogy mi történt a Fürdőház után. Talán visszaindult a hűs Fogadóba, hogy lepihenjen.
De ma tettre kész. Elhatározása nagy, hogy a mai napot nem hagyja kárba veszni, nem ezért indult el. Igaz az előző napi forgatagon számos embert megismert, új ismeretségekre tett szert. Nem is mondhatja, hogy nem volt eseményben gazdag a nap, inkább csak fárasztó. Vagyis annak érezte, de ezt még mindig a meleg hatásának teszi be.
Ezért is határozta el, hogy mihamarabb hozzászokik a hőséghez, s ehhez a legjobb hely, úgy véli, hogy a tisztás. Itt bár van árnyék, mégis a szabadban van. Ha pár napot kint töltene, talán hamar megtenné a hatását. Legfeljebb felforr az agya, s meglágyul tőle, de egy próbát megér. Emlékszik fivérei kitartására, s akaraterejükre. S ez az, mi motiválta mindig is, s most is. Nem fog alulmaradni, s nem fog visszatérni Északra sem. Nem, majd tíz év múlva ő is hazamegy. Feltéve, ha megéli azt az időt. Hiszen ha a következő napokba felforr, akkor nincs mit tennie.
Gyorsan felhúzza térdig érő csizmáját. Érzi, hogy hamar meg fog válni tőle. Nem is érti, hogy miért készítenek ilyet. Legszívesebben kardhegyre hányná azt a figurát, ki ezt megtervezte annak idején, s kiadta a piacra. Ennél rosszabb üzletet még nem kötött, mint tavasszal De hát ki gondolta volna, még ekkor, hogy ilyen meleg lesz?
Meglehet, hogy ő nem gondolta, no de az árus? Fejét csóválja, ahogy combközépig érő, rövid szoknyáját felveszi, majd az egyszerű lenge vászoninget, mely felé mell alá érő fűzőt vesz fel. Haját – tanulva a tegnap napból – laza kontyba tűzi, hogy nyaka, s dekoltázsa is szabadon legyen. Nyakában továbbra is ott függ, az tőle elválaszthatatlan holdkő medál.
Így indul el a tisztásra.
Viszonylag hamar kiér a kora reggeli, friss levegőbe. Mélyet szippant belőle, s szinte rögtön érzi, ahogy elbódul tőle. Olyan, mintha függővé vált volna a déli időnek, a melegnek, a tömény illatoknak. S ez nem is halványul el a tisztáson sem. Csizmáját hamar leveszi, s egy fa tövébe dobja. Meztelen talpaival tapicskol a kis patakba, hogy hűtse magát. Majd a kör alakú tisztás közepére megy, s előbb csak leül. Lábait felhúzza, de hátát leveti a finom, puha, zöld fűbe. Szemeit lecsukva élvezi a napfényt. S tudja, érzi legbelül, hogy hozzá fog tudni szokni. A tengernél még nem is járt, pedig oda is el akar menni, s ha most itt, ezt nem bírja, akkor mi lesz vele ott?
Ezen jár a gondolata, miközben macskamódjára kunkorodik fel ajkai, ahogy elmosolyodik.*