//Második szál//
//Csillaghullás//
*Taitos pont a város szélén húzza meg magát, kellemesen üldögél az egyre sötétedő eget vizslatva, hogy láthassa ő is a csillagrajt. Valamiért mindig elvarázsolják az ilyen égi tünemények. Viszont nem csak erről van itt szó, egy óriási, növekvő tűzgömb közeleg feléjük. Taitos feláll a szikláról, amin eddig nyugodtan üldögélt.*
~Ez felénk jön!~
*Sötétedik, így az erdőben nem is lát olyan messzire, de a templom tetejét még éppen ki tudja szúrni, főleg, ha a sötétség szemeihez fordul előtte.*
~De mi van, ha pont oda csapódik?~
*Teljesen készenlétben ismételgeti magában a két igét, míg nem a csillag fejük felett szét nem pukkan és az izzó szilánkok ezrei el nem kezdenek Lanawin földjére zuhanni.*
~Fedezékbe!~
*Gondolja, és rohanni kezd egy vastagabb kinyúló ággal rendelkező fa felé, mely a tisztás Artheniori bejárata mellett található. A forró szilánkok alig fél perccel később záporoznak be a tisztásra sisteregve, szuszogva, melegséget hozva. Egy éppen Taitos mellett szúródik a földbe, így mire a tömeg odaér, ő már jó órája figyelheti az egyre mélyvörösebben izzó kristálydarabot. Aztán lassan ki is hűl. Több órával később Taitos már hozzá meri nyomni botját, majd megfogja a végét, ellenőrzi, hogy mennyire meleg. Már nem forró.*
~Akkor ideje megfogni.~
*Lehajol az átlátszó szilánkhoz, ujjai közé zárja, aztán pár pillanatra megmerevedik.*
~Utak Szellemei vezessetek!~
*Rázza meg fejét felállva. Zavarában pár másodpercig nézegeti a barnává vált szilánkot.*
-Pont, mint az Emlékezőkövek.
*Motyogja magának, de a synmirai kőhalommal ellentétben, most nem igazán emlékszik a látomásra, csak arra, hogy ezek a kövek valamiféle erőt jelenthetnek. Talán. A fának dőlve forgatja meg ujjai között a szilánkot lustán, hogy a kihordott fáklyák fényénél szemügyre vehesse.*