//Uzsonna//
*Nagy léptekkel sétál be a tisztásra, amit az Arthenioriak annyira szeretnek, nem is csoda, hiszen a piac agyontaposós forgataga után ez már szinte kész felüdülés, hogy nem akarják agyontaposni minden méteren a gnómot. Most meg aztán még egy nálánál kisebb személy is van vele, mindig mikor eszébe jut ez, belül elönti a büszkeség, hogy bizony ő a magasabb.*
- Szép, jah, hát aki szereti az ilyet. *Von vállat, ez még csak- csak, de beljebb már nem menne az erdőbe. Már túlságosan is hozzászokott a városi léthez, nem hiányzik neki, hogy lerészegedett orkok vagy vedelő banditák célpontja legyen, a vadállatokról már nem is szólva. Az ő gyorsaságával még a csiga is könnyen utolérné, főleg, ha minden kidőlt fában megbotlana.*
- Én jobban érzem magam otthon. *Mert hát a házban csak néha egy-egy egér vagy kósza patkány, esetleg csótány a vendég, akiket nagy örömmel agyon is csap a jó alapanyag reményében. Látszik, hogy a tündér először jár erre, még nagyon lelkesnek tűnik, ő meg nem akarja lelombozni ezt a kedélyt.*
- Jó, persze. *Cipeli magával a zsákot, amiben a barackot kapta, majd ha megérkeznek le is ül.*
- Ez mágikus, nem természetes úton keletkezett, csupán ennyi. A varázslók tudod szeretik ilyen dolgokkal fitogtatni az erejüket. *Forgatja meg a szemét, bár utána mindjárt eszébe is jut, hogy most már közéjük tartozónak is hazudhatja magát, hogy megtanulta azt a pár hasznos trükköt a toronyban.*
- Tessék. *Nyújtja oda a zsákot, hogy a lány vegyen barackot.*
- Köszönöm a segítségedet. *Motyogja, mert ezt nagyon ritkán kell kiejtenie a száján, furcsán is hangzik.*
- Viszont nekem lassan vissza kell térnem, mert van még egy megrendelésem, amit teljesítenem kell. *Magyarázza, miközben lehámozza az érett barack szőrét, majd szétdobálja maga körül.*
- Te meg vigyázz magadra, sok a nagy állat errefelé. Főleg a piacon.