Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 213 (4241. - 4260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4260. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 14:16:52
Üzenet elküldve: 2016-07-22 14:16:52
ÚJ
![>Lorew Mazoral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/562_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*És valóban, a tündér beleegyezik, Lorew pedig eltárolja az időpontot. Azért talán ez így mégis kellemesebb, hiszen Idya pontosan tudja, mikor fog sor kerülni a dologra, így talán a szerzetes nem zavarja meg semmi fontosban. És mivel ő adta meg az engedélyt erre, így mégiscsak nyilvánvaló, hogy mindenről ő dönt. Kizárólag ő irányítja az események menetét. A napnyugta meg egy olyan dolog, ami nagyjából mindenkinek ugyanakkor következik be, legalábbis egy hat alatt talán nem jut olyan messzire a lány, hogy komoly eltérések legyenek, amikből esetleges zűrök adódhatnánk. Majd igyekszik mindent a lehető legjobban csinálni, elvégre akkor mi baj történhetne? Persze sok dologhoz állt már így hozzá, és ezek nagyjából komoly baj lett, de... talán még Idya is élvezné a megidéződést abból a szempontból, hogy sebezhetetlen, Lorew pedig az idéző kör nélkül (amit nyilván nm fog csinálni, vagy ha fog is, akkor sem mászik bele) nagyon is sebezhető. De hát ez még jócskán a jövő zenéje, ahhoz előbb ezt az éjszakát kéne túlélje, bár... láthatóan jó úton halad afelé. Nagyjából a felén már túllehetnek, így őszintén szólva egyre inkább kezd abban bízni, hogy túl fogja élni az egészet. Arra pedig nem is akar gondolni, hogy mi történne akkor, ha elmondaná valakinek a lány nevét. Egyáltalán hogy ő mit élne át... Belülről egészen apró darabokra emésztené magát, és ha újból találkozna a tündérrel, már gyakorlatilag megváltás lenne számára a büntetés. Akármilyen hosszú úton érné is el a halált... Bár lehet addig sem bírná ki, első adandó alkalommal levetné magát egy háztetőről. Mindegy, kár erre gondolni, elvégre kijelentette már korábban: inkább a halál. Ezt a nevet egyetlenegyszer fogja csak kimondani, amikor megidézi egy hat múlva. Aztán... soha többet. Megrázza a fejét, még a gondolatot is el akarja hessegetni, aztán újra felpillant a lányra.*
- Nem mondom el soha senkinek... esküszöm.
*Még nem igazán fordult elő, hogy megesküdött volna dolgokra, de hát ennél komolyabb titka nem lesz soha, szóval elérkezettnek látja az időt. És nagyon helyesen teszi, főleg mivel talán ezek az utolsó értelmes szavak, amik elhagyják a száját. Amint tudatosul benne, hogy hol is van valójában, mibe került... azonnal eltűnik minden más az elméjéből a remények, a kételyek, még az egyszerű gondolatok. Egyetlen dolog marad ott, a vágy. A vágy, hogy Idya elragadja. Éppen ezért első szóra lehunyja a szemét, és vár, bízik benne, hogy mikor kinyitja, akkor már a végső állomásnál lesznek. Egy új világban, legalábbis számára újban, ahol végre nyugodtan eltölthet egy örökkévalóságot. Nem csak ilyen rövid életű, érdektelen köztes megálló a végtelen ösvényén, hanem... mindennek a vége. Világok fognak elpusztulni, és újak születni, míg ő a kínok kínját éli át Idya kezei által. Semmi másra nem vágyik. Ezért amikor a lány azt mondja neki, hogy nem viheti magával, gyakorlatilag teljesen összetörik. Mélyen legbelül. Ennek ellenére kinyitja a szemeit, amikor utasítást kap rá, elvégre... ha itt van rá szüksége a tündérnek, akkor itt marad. Amíg csak kell. Tud várni. Lesz még idejük később is az örökkévalóságra.*
- A tied... *suttogja remegő hangon* Mindenem a tied...
*A szemei hozzá tartoznak, ő pedig Idyához. Ebből egyenesen következik, hogy a szemei is a tündérhez tartoznak. Ahogy az ujjak, sőt, a körmök végigszaladnak a szemgödör peremén, Lorew egy pillanatra valóban elhiszi, hogy el fogja venni az egyik szemét, de... végül mégsem. Végül inkább a kéz továbbsiklik, már a felsőtestén suhan végig, majd pedig hirtelen iszonyatos fájdalom kezd sugározni a korábbi sebből. Olyannyira váratlanul, hogy a férfi kis híján hangosan felüvölt, az utolsó pillanatban sikerül csak összezárnia a száját, és ezzel nyögéssé, vagy halk, erőtlen nyüszítéssé degradálni a kiáltást. Az intenzív fájdalom pillanataiban a szemeit is összeszorítja, de néhány másodperc múltán már nyitja is ki, hogy tekintetét újra Idyára szegezhesse, amíg még megteheti.*
*És valóban, a tündér beleegyezik, Lorew pedig eltárolja az időpontot. Azért talán ez így mégis kellemesebb, hiszen Idya pontosan tudja, mikor fog sor kerülni a dologra, így talán a szerzetes nem zavarja meg semmi fontosban. És mivel ő adta meg az engedélyt erre, így mégiscsak nyilvánvaló, hogy mindenről ő dönt. Kizárólag ő irányítja az események menetét. A napnyugta meg egy olyan dolog, ami nagyjából mindenkinek ugyanakkor következik be, legalábbis egy hat alatt talán nem jut olyan messzire a lány, hogy komoly eltérések legyenek, amikből esetleges zűrök adódhatnánk. Majd igyekszik mindent a lehető legjobban csinálni, elvégre akkor mi baj történhetne? Persze sok dologhoz állt már így hozzá, és ezek nagyjából komoly baj lett, de... talán még Idya is élvezné a megidéződést abból a szempontból, hogy sebezhetetlen, Lorew pedig az idéző kör nélkül (amit nyilván nm fog csinálni, vagy ha fog is, akkor sem mászik bele) nagyon is sebezhető. De hát ez még jócskán a jövő zenéje, ahhoz előbb ezt az éjszakát kéne túlélje, bár... láthatóan jó úton halad afelé. Nagyjából a felén már túllehetnek, így őszintén szólva egyre inkább kezd abban bízni, hogy túl fogja élni az egészet. Arra pedig nem is akar gondolni, hogy mi történne akkor, ha elmondaná valakinek a lány nevét. Egyáltalán hogy ő mit élne át... Belülről egészen apró darabokra emésztené magát, és ha újból találkozna a tündérrel, már gyakorlatilag megváltás lenne számára a büntetés. Akármilyen hosszú úton érné is el a halált... Bár lehet addig sem bírná ki, első adandó alkalommal levetné magát egy háztetőről. Mindegy, kár erre gondolni, elvégre kijelentette már korábban: inkább a halál. Ezt a nevet egyetlenegyszer fogja csak kimondani, amikor megidézi egy hat múlva. Aztán... soha többet. Megrázza a fejét, még a gondolatot is el akarja hessegetni, aztán újra felpillant a lányra.*
- Nem mondom el soha senkinek... esküszöm.
*Még nem igazán fordult elő, hogy megesküdött volna dolgokra, de hát ennél komolyabb titka nem lesz soha, szóval elérkezettnek látja az időt. És nagyon helyesen teszi, főleg mivel talán ezek az utolsó értelmes szavak, amik elhagyják a száját. Amint tudatosul benne, hogy hol is van valójában, mibe került... azonnal eltűnik minden más az elméjéből a remények, a kételyek, még az egyszerű gondolatok. Egyetlen dolog marad ott, a vágy. A vágy, hogy Idya elragadja. Éppen ezért első szóra lehunyja a szemét, és vár, bízik benne, hogy mikor kinyitja, akkor már a végső állomásnál lesznek. Egy új világban, legalábbis számára újban, ahol végre nyugodtan eltölthet egy örökkévalóságot. Nem csak ilyen rövid életű, érdektelen köztes megálló a végtelen ösvényén, hanem... mindennek a vége. Világok fognak elpusztulni, és újak születni, míg ő a kínok kínját éli át Idya kezei által. Semmi másra nem vágyik. Ezért amikor a lány azt mondja neki, hogy nem viheti magával, gyakorlatilag teljesen összetörik. Mélyen legbelül. Ennek ellenére kinyitja a szemeit, amikor utasítást kap rá, elvégre... ha itt van rá szüksége a tündérnek, akkor itt marad. Amíg csak kell. Tud várni. Lesz még idejük később is az örökkévalóságra.*
- A tied... *suttogja remegő hangon* Mindenem a tied...
*A szemei hozzá tartoznak, ő pedig Idyához. Ebből egyenesen következik, hogy a szemei is a tündérhez tartoznak. Ahogy az ujjak, sőt, a körmök végigszaladnak a szemgödör peremén, Lorew egy pillanatra valóban elhiszi, hogy el fogja venni az egyik szemét, de... végül mégsem. Végül inkább a kéz továbbsiklik, már a felsőtestén suhan végig, majd pedig hirtelen iszonyatos fájdalom kezd sugározni a korábbi sebből. Olyannyira váratlanul, hogy a férfi kis híján hangosan felüvölt, az utolsó pillanatban sikerül csak összezárnia a száját, és ezzel nyögéssé, vagy halk, erőtlen nyüszítéssé degradálni a kiáltást. Az intenzív fájdalom pillanataiban a szemeit is összeszorítja, de néhány másodperc múltán már nyitja is ki, hogy tekintetét újra Idyára szegezhesse, amíg még megteheti.*
4259. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 12:28:05
Üzenet elküldve: 2016-07-22 12:28:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kíváncsi lenne, vajon működik-e a tetoválás. Kísértésbe esik, hogy tegyen egy próbát. Nem igazi támadás lenne, csak úgy tenne. Bár lehet, épp a szándék komolytalansága miatt nem működne. Vagy azért, mert nem tud lopakodni, és a sötételf tetoválás nélkül is kiszúrná, hogy a hátába került… De akkor is érdekli. Lehet egy vallásban megőrzött mágikus pecsét ez, mint egyes rúnák. Nem minden babonaság, amit a régi templomok hirdettek. Sőt. Csak épp a mágiát régen más köntösbe bújtatták, vallási körítésben tálalták.*
- Miből ered ez a bizalmatlanság? Volt valami háború az emberek és sötételfek között? *épp most tesz bizonyságot róla, mennyire keveset tud, de nem bánja, hogy ilyen képet mutat a nő felé. Többre értékeli a tudást, mint büszkeségét. És most épp olyasvalakitől van alkalma kérdezni, aki vélhetőleg a „másik oldal” szemszögéből fog mesélni, így talán kicsit másképp hangzik majd a történet, mint amit a város - a „felszíniek” - könyveiből olvashatna.*
- A testvéred… ő maga készítette a tetoválásodat? *kérdez rá csodálkozó kétkedéssel, hogy jól vette-e ki?*
- Volt már úgy, hogy hasznodra vált? *Persze gondolja, hogy az ilyesmit elég nehéz lehet megállapítani, de olyanra számít, amit más módon nehéz megmagyarázni, és így lehetséges, hogy a tetoválás lépett működésbe. Mondjuk egy támadó kezéből kiröppenő kés már elég „csoda” lenne.
Hallgatja ezután, azt a keveset, amit Krisaga „A Városról” tud. Ez a kevés is sok mindent elárul a nő fajtájának történelméből.*
- Akkor hát hol éltek most? Te hogy kerültél ide a városba, vagy az orkok közé?
*Kíváncsi lenne, vajon működik-e a tetoválás. Kísértésbe esik, hogy tegyen egy próbát. Nem igazi támadás lenne, csak úgy tenne. Bár lehet, épp a szándék komolytalansága miatt nem működne. Vagy azért, mert nem tud lopakodni, és a sötételf tetoválás nélkül is kiszúrná, hogy a hátába került… De akkor is érdekli. Lehet egy vallásban megőrzött mágikus pecsét ez, mint egyes rúnák. Nem minden babonaság, amit a régi templomok hirdettek. Sőt. Csak épp a mágiát régen más köntösbe bújtatták, vallási körítésben tálalták.*
- Miből ered ez a bizalmatlanság? Volt valami háború az emberek és sötételfek között? *épp most tesz bizonyságot róla, mennyire keveset tud, de nem bánja, hogy ilyen képet mutat a nő felé. Többre értékeli a tudást, mint büszkeségét. És most épp olyasvalakitől van alkalma kérdezni, aki vélhetőleg a „másik oldal” szemszögéből fog mesélni, így talán kicsit másképp hangzik majd a történet, mint amit a város - a „felszíniek” - könyveiből olvashatna.*
- A testvéred… ő maga készítette a tetoválásodat? *kérdez rá csodálkozó kétkedéssel, hogy jól vette-e ki?*
- Volt már úgy, hogy hasznodra vált? *Persze gondolja, hogy az ilyesmit elég nehéz lehet megállapítani, de olyanra számít, amit más módon nehéz megmagyarázni, és így lehetséges, hogy a tetoválás lépett működésbe. Mondjuk egy támadó kezéből kiröppenő kés már elég „csoda” lenne.
Hallgatja ezután, azt a keveset, amit Krisaga „A Városról” tud. Ez a kevés is sok mindent elárul a nő fajtájának történelméből.*
- Akkor hát hol éltek most? Te hogy kerültél ide a városba, vagy az orkok közé?
4258. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 11:07:21
Üzenet elküldve: 2016-07-22 11:07:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Jól esik az érdeklődés, amit Krestviren lát és egyébként is szívesen mesél.*
-Nem csak az ellen véd, elméletben a hátbatámadástól is. Árulástól, ilyenek. A bátyám ugyanannyira bizalmatlan a felszíniekkel szemben, mint bármelyik másik sötételf. De még így is sokkal nyíltabb, mint mások. Hajlandó volt azt elismerni, hogy szükséges megismerni a felszíniek kultúráját, és esetleg van, amiben példát lehet venni tőlük, de ő csak távolról szemlélné a dolgokat. *Ha sikerült is a lánynak megzavarnia, nem túl sok jelét adja, annyira azért nem merült el a dolgokban.*
-Az elején eléggé. De az az idióta megitatott velem vagy fél üveg pálinkát és egy idő után az kiütött. Nem tudom, lehet, jobban jártam volna a fájdalommal, mint a másnapossággal. *Elmosolyodik egy kicsit.*
-Azt hiszem Eirn'Thal, de csak az írásokból tudok találgatni. Én már nem ott születtem, sosem láttam. A szüleim és mindenki, aki megmenekült, csak mint A Várost emlegette, talán fájt nekik az emléke, valamilyen vereségként tekintettek rá. Mára már beomlott, úgyhogy nincs is jelentősége. Talán jobb lenne elfelejteni. *Az utolsó ötlet csak most jut eszébe, eddig meg sem fordult a fejében, hogy esetleg ez is egy lehetőség. Erről a témáról egyébként is tárgyilagosan beszél, habár érdekelné, milyenek is lehetnek ezek a városok, de csak akkor, ha a siránkozás helyett valaki kísérletet tenne az újjáépítésükre, ami most nem tűnik túl valószínűnek.*
*Jól esik az érdeklődés, amit Krestviren lát és egyébként is szívesen mesél.*
-Nem csak az ellen véd, elméletben a hátbatámadástól is. Árulástól, ilyenek. A bátyám ugyanannyira bizalmatlan a felszíniekkel szemben, mint bármelyik másik sötételf. De még így is sokkal nyíltabb, mint mások. Hajlandó volt azt elismerni, hogy szükséges megismerni a felszíniek kultúráját, és esetleg van, amiben példát lehet venni tőlük, de ő csak távolról szemlélné a dolgokat. *Ha sikerült is a lánynak megzavarnia, nem túl sok jelét adja, annyira azért nem merült el a dolgokban.*
-Az elején eléggé. De az az idióta megitatott velem vagy fél üveg pálinkát és egy idő után az kiütött. Nem tudom, lehet, jobban jártam volna a fájdalommal, mint a másnapossággal. *Elmosolyodik egy kicsit.*
-Azt hiszem Eirn'Thal, de csak az írásokból tudok találgatni. Én már nem ott születtem, sosem láttam. A szüleim és mindenki, aki megmenekült, csak mint A Várost emlegette, talán fájt nekik az emléke, valamilyen vereségként tekintettek rá. Mára már beomlott, úgyhogy nincs is jelentősége. Talán jobb lenne elfelejteni. *Az utolsó ötlet csak most jut eszébe, eddig meg sem fordult a fejében, hogy esetleg ez is egy lehetőség. Erről a témáról egyébként is tárgyilagosan beszél, habár érdekelné, milyenek is lehetnek ezek a városok, de csak akkor, ha a siránkozás helyett valaki kísérletet tenne az újjáépítésükre, ami most nem tűnik túl valószínűnek.*
4257. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 10:45:40
Üzenet elküldve: 2016-07-22 10:45:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Egyik ötlet sem tetszik neki igazán. Az iránytű, mivel akkor neki kéne elmennie érte, majd utána megkeresni a férfit. Azt sem tudná kimagyarázni, miért keresni. Mert néhány napja belevésett egy tetoválást a mellkasába, és szeretné megnézni, hogy alakul? Nem, ezért inkább zárkába dobnák. Lehetne régi barát, ismerős, de ez mind olyan, amihez ki kéne találnia egy részletesen kidolgozott történetet a keresztkérdések végett. Az idézés viszont elveszi tőle azt, ami az alapja a "kapcsolatuknak". Az irányítást, a hatalmat; ő lenne az, akit rángatnak, és nem fordítva. Alkalmazkodnia kéne, ami annyit tesz, előre megszervezni, mikor mit csinál, ehhez pedig tudnia kéne, mi lesz a következő néhány napban. Azt sem tudja, hogy hajnal után, miután maga mögött hagyja a tisztást, mihez fog kezdeni, nemhogy két-három nap múlva, de kénytelen bevállalni, ha komolyan gondolja, hogy látni szeretné a kész szárnyakat.*
-Hat nap múlva napnyugtakor. *Bólint rá, mégis csak övé a döntés és az utolsó szó joga. A napnyugta tökéletes időpont. Addigra mindent elintézhet aznap, csak az éjszakáját kell szabaddá tennie. Vagy csak egy órát, azt sem tudja, mennyi ideig marad, hiszen azt sem tudja, mennyi ideig tart a varázs. Lehet, csak egy pár perce lesz, aztán ismét visszakerül a valóságba. Kellemetlen, szorító érzést érez a gyomra tájékán. Csak nem? De bizony... Idya nem hajlandó bevallani, de sajnálná, ha csak pár percről lenne szó. Még első éjszakájuknak sem jutottak a végére, de már most úgy érzi, semmi kedve másokat megkínozni, neki Lorew kell, a maga bugyuta kérdései, az üvöltése, a könyörgése és az imádata, amit soha senkitől nem kapott azelőtt. Nem tehet róla, neki is van lelke, élvezi, ha valaki a Halállal azonosítja és magasztalja. Végre valaki felismerte, mit is szeretne az életétől: sötét, felejthetetlen nyomot hagyni másokban. Az a jelenés akar lenni, aki nem elmebeteg, nem őrült, tiszta fejjel gyilkol, és ezért félnek tőle.*
-Ezt jegyezd meg! Ha megszeged a szavad, teszek róla, hogy a pokolra juss! *Nem, nem ölné meg. Az őrültig kínozná, addig, amíg lélegzik és dobog a szíve, és nem lenne olyan kegyes, mint most. Nem hatna rá könyörgés, kérések. Nem beszélgetnének és a csók is csak egy szép álom lenne. A szemével kezdené, ez biztos. Kivájja a szemeit az üregükből, majd elevenen lenyúzná róla a bőrt a koponyától indulva. Leborotválná a haját és a tőrrel felvágná a bőrt és az ujjaival fejtené le a húsról... Még szerencse, hogyha fel is húzza magát, először csak képzeletben éli ki magát. Ha nem sikerülne megőriznie a hidegvérét, egyetlen lény sem mondhatná el magáról, hogy túlélte a vele való találkozást. Mindenki cafatokban lógna le egy sötét sikátor kőfaláról... Akkor kit kísértene éjszakánként?*
-Aztán ne élj vissza vele! *Tekintete komor, halálosan komolyan gondol minden egyes szót, amit mondott. A név olyan dolog, amihez nyomós ok kell, hogy elárulja. Ha néhány órája kérdezik, biztosan nem jutott volna eszébe olyan helyzet, amiben elárulná, de azóta sokat változott a helyzet. A szerzetesen már annyi csodálatos sebet ejtett, sajnálná, ha nem nézhetné meg, hogyan is alakulnak. Nem csak a tetoválást, de a vállait csúfító mélyedéseket, a hónalját, a mellkasát. Mintha egy játékbaba lenne, amivel egész nap játszott, mégis attól tart, elrontotta, felesleges volt minden. Muszáj megbizonyosodnia róla, hogy maradandó nyomot hagy. Mint a Halál, akihez hasonlította. Jeges ujjaival a férfi arcát simogatja, tekintetét végigfuttatja a testén. Olyan szépet alkotott. A tündérszárnyak, a lék a mellén, a lyuk a hónalján, ahonnan még mindig szivárog a vér... És még mindig él, van egy lélegző személy, aki a kézjegyét fogja viselni egész életén át. Ha megtehetné, akkor sem vinné sehova; végre valaki, akire büszke lehet, mint költő a versére, festő a képére, Idya a megkínzottra.*
-Hunyd le a szemed! *Adja ki az utasítást, majd fölé hajol, és a két csukott szemhéjára fagyos csókot lehel.* Sajnos nem vihetlek el! *Rázza meg a buksiját.* Szükségem van rád itt, ebben a világban... *Szüksége van rá, erre az éjszakára.* Nyisd ki a szemed! Igen, pontosan erre a tekintetre. *A vágyakozó szemek azok, amik lenyűgözik. Nem kaparhatja ki őket, nem lesz még egy olyan ember, vagy bármilyen lény, aki ilyen áhítattal nézne rá.* Olyan szívesen elvenném őket, de felesleges lenne. Hozzád tartozik, te pedig hozzám. *Éles körmei a szemgödör peremét kapargatják, mintha arra készülne, hogy azokkal vájja ki.* Ne félj, vigyázok rád! *Nyom egy puszit az arcára. Tenyere végigfut a hegekkel tarkított felsőtestén, majd hüvelykujját hirtelen belefúrja a mellbimbója helyén lévő véres maradványokba.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Egyik ötlet sem tetszik neki igazán. Az iránytű, mivel akkor neki kéne elmennie érte, majd utána megkeresni a férfit. Azt sem tudná kimagyarázni, miért keresni. Mert néhány napja belevésett egy tetoválást a mellkasába, és szeretné megnézni, hogy alakul? Nem, ezért inkább zárkába dobnák. Lehetne régi barát, ismerős, de ez mind olyan, amihez ki kéne találnia egy részletesen kidolgozott történetet a keresztkérdések végett. Az idézés viszont elveszi tőle azt, ami az alapja a "kapcsolatuknak". Az irányítást, a hatalmat; ő lenne az, akit rángatnak, és nem fordítva. Alkalmazkodnia kéne, ami annyit tesz, előre megszervezni, mikor mit csinál, ehhez pedig tudnia kéne, mi lesz a következő néhány napban. Azt sem tudja, hogy hajnal után, miután maga mögött hagyja a tisztást, mihez fog kezdeni, nemhogy két-három nap múlva, de kénytelen bevállalni, ha komolyan gondolja, hogy látni szeretné a kész szárnyakat.*
-Hat nap múlva napnyugtakor. *Bólint rá, mégis csak övé a döntés és az utolsó szó joga. A napnyugta tökéletes időpont. Addigra mindent elintézhet aznap, csak az éjszakáját kell szabaddá tennie. Vagy csak egy órát, azt sem tudja, mennyi ideig marad, hiszen azt sem tudja, mennyi ideig tart a varázs. Lehet, csak egy pár perce lesz, aztán ismét visszakerül a valóságba. Kellemetlen, szorító érzést érez a gyomra tájékán. Csak nem? De bizony... Idya nem hajlandó bevallani, de sajnálná, ha csak pár percről lenne szó. Még első éjszakájuknak sem jutottak a végére, de már most úgy érzi, semmi kedve másokat megkínozni, neki Lorew kell, a maga bugyuta kérdései, az üvöltése, a könyörgése és az imádata, amit soha senkitől nem kapott azelőtt. Nem tehet róla, neki is van lelke, élvezi, ha valaki a Halállal azonosítja és magasztalja. Végre valaki felismerte, mit is szeretne az életétől: sötét, felejthetetlen nyomot hagyni másokban. Az a jelenés akar lenni, aki nem elmebeteg, nem őrült, tiszta fejjel gyilkol, és ezért félnek tőle.*
-Ezt jegyezd meg! Ha megszeged a szavad, teszek róla, hogy a pokolra juss! *Nem, nem ölné meg. Az őrültig kínozná, addig, amíg lélegzik és dobog a szíve, és nem lenne olyan kegyes, mint most. Nem hatna rá könyörgés, kérések. Nem beszélgetnének és a csók is csak egy szép álom lenne. A szemével kezdené, ez biztos. Kivájja a szemeit az üregükből, majd elevenen lenyúzná róla a bőrt a koponyától indulva. Leborotválná a haját és a tőrrel felvágná a bőrt és az ujjaival fejtené le a húsról... Még szerencse, hogyha fel is húzza magát, először csak képzeletben éli ki magát. Ha nem sikerülne megőriznie a hidegvérét, egyetlen lény sem mondhatná el magáról, hogy túlélte a vele való találkozást. Mindenki cafatokban lógna le egy sötét sikátor kőfaláról... Akkor kit kísértene éjszakánként?*
-Aztán ne élj vissza vele! *Tekintete komor, halálosan komolyan gondol minden egyes szót, amit mondott. A név olyan dolog, amihez nyomós ok kell, hogy elárulja. Ha néhány órája kérdezik, biztosan nem jutott volna eszébe olyan helyzet, amiben elárulná, de azóta sokat változott a helyzet. A szerzetesen már annyi csodálatos sebet ejtett, sajnálná, ha nem nézhetné meg, hogyan is alakulnak. Nem csak a tetoválást, de a vállait csúfító mélyedéseket, a hónalját, a mellkasát. Mintha egy játékbaba lenne, amivel egész nap játszott, mégis attól tart, elrontotta, felesleges volt minden. Muszáj megbizonyosodnia róla, hogy maradandó nyomot hagy. Mint a Halál, akihez hasonlította. Jeges ujjaival a férfi arcát simogatja, tekintetét végigfuttatja a testén. Olyan szépet alkotott. A tündérszárnyak, a lék a mellén, a lyuk a hónalján, ahonnan még mindig szivárog a vér... És még mindig él, van egy lélegző személy, aki a kézjegyét fogja viselni egész életén át. Ha megtehetné, akkor sem vinné sehova; végre valaki, akire büszke lehet, mint költő a versére, festő a képére, Idya a megkínzottra.*
-Hunyd le a szemed! *Adja ki az utasítást, majd fölé hajol, és a két csukott szemhéjára fagyos csókot lehel.* Sajnos nem vihetlek el! *Rázza meg a buksiját.* Szükségem van rád itt, ebben a világban... *Szüksége van rá, erre az éjszakára.* Nyisd ki a szemed! Igen, pontosan erre a tekintetre. *A vágyakozó szemek azok, amik lenyűgözik. Nem kaparhatja ki őket, nem lesz még egy olyan ember, vagy bármilyen lény, aki ilyen áhítattal nézne rá.* Olyan szívesen elvenném őket, de felesleges lenne. Hozzád tartozik, te pedig hozzám. *Éles körmei a szemgödör peremét kapargatják, mintha arra készülne, hogy azokkal vájja ki.* Ne félj, vigyázok rád! *Nyom egy puszit az arcára. Tenyere végigfut a hegekkel tarkított felsőtestén, majd hüvelykujját hirtelen belefúrja a mellbimbója helyén lévő véres maradványokba.*
4256. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 01:00:33
Üzenet elküldve: 2016-07-22 01:00:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*A szerzetes enyhén megrázza a fejét abban a pillanatban, hogy a lány száját elhagyja az első néhány szó. Dehogy gondolt ő olyasmire, hogy majd utána fog rohangálni, sőt, azt is említette, hogy nyilván nem fogja keresni. Csak azért említette, mert hát... a lány azt mondta, hogy nem találná meg, és igazából a szerzetes ezt nem akarta. Mármint az egy tökéletes kapcsolat, ahol a tündér gond nélkül Lorew nyomára akadhat, a fordítottja viszont lehetetlen. Ellenben ugye az idézés már más kérdés, az igazából pont a fordítottja lenne ennek, azért nem olyan szimpatikus a férfi számára, bár... nem lehet letagadni, hogy könnyebbé tenné az életüket. Jóval könnyebbé, mint az a béna iránytű. Viszont természetesen nem is gondolkozik ilyesmin, mindkét lehetőséget elveti az első adandó alkalommal. Illetve egészen addig a pontig tartja elvetve, amíg a lány ki nem mondja azt a bizonyos "Egyszer" szót. Abban a pillanatban olyannyira figyelni kezd rá, mint még soha. Gyakorlatilag ebben a pillanatban változik meg az élete. Nem jelentősen persze, apróság, meg minden, de... mégis a lehető legfontosabb a szerzetes számára.*
- Egyszer... egy hat múlva, mondjuk napnyugtakor... ha úgy megfelel.
*A napnyugta kellemes pont az időben, azt jelenti, végre eltűnik az idegesítő, világító korong az égről, és megkezdődik a nap sötétebbik fele, az a rész, amikor minden sokkal kellemesebb. Főleg a temetőtúrák. Megidézhetné mondjuk a temetőben. Nem mintha számítana a hely, elvégre a tündér sebezhetetlen, amikor megidézik, viszont... gondoskodni szeretne a kellemes légkörről. Azért mégsem egy ócska viskóban szeretné végrehajtani a folyamatot. Az első ötlete az volt, hogy a Namos házban csinálja, a saját szobájában, csak hát nincs saját szobája. Azt meg véletlenül sem szeretné, hogy Syss megzavarja a dolgokat. Lehet mágiával el kéne kábítsa erre az időre, vagy ilyenek. De akkor már mégis egyszerűbb, és hangulatosabb este a temetőben. Nem is beszélve arról, milyen remek teret alakíthatna ott ki, beszórhatná a környező terepet, vagy a sírköveket kisállatok vérével és belsőségeivel, vagy ilyenek. Hangulatos lenne. Elvégre a legtöbb éjszakát úgyis a temetőben tölti, akkor miért ne cselekedhetne ekképpen ezzel is? Ellenben ahhoz még hiányzik neki egy apróság, ami mellesleg az egész folyamatnak a kulcsa, méghozzá egy név. A tündér neve. Egyszer már hallotta, de... nem olyan jó a névmemóriája, hogy elsőre megjegyezzen egy nevet, ha nem figyel rá kifejezetten. Ugyanakkor a lány ezúttal jóval nagyobb ügyet csinál a dologból, amit Lorew nem tud mire vélni, hiszen korábban semmilyen esküt nem kellett letennie. Meg hát megint olyan bizalmatlanná válik a légkör, persze megérti, hogy a tündér számára alapvető dolog az óvatosság, de... mégsem kellemes érzés. Számára teljesen magától értetődő, hogy soha senkinek nem fog beszámolni arról, ami itt ma történt, legfeljebb homályos, rébuszos formában, ha az a makacs Eralil nagyon sokat nyaggatná, hogy hol szerezte a sérüléseit. Vagy bárki a Rendtől. Őszintén szólva nem látja át, miért is lenne ehhez onnét bárkinek bármi köze, egyáltalán miért érzi bármelyik úgy, hogy köze lenne hozzá, de... Már sajnos megszokta, hogy mindenki élvezi a más dolgába ütni az orrát, mindenkinek olyan unalmas, és pocsék élete van, hogy a máséval kell foglalkozzon. Csak tudná, hogy miért, elvégre nem is olyan régen Drayennek is része volt egy kalandban, vagy nevezhetjük hasonlónak. Sérülést is szerzett, egy szép kis kiálló nyílvesszőt a vállából, ha pedig már érti, mit jelent az izgalmas élet, és képes olyasmit produkálni a saját maga részére, vajon... miért nem teszi, ahelyett, hogy a szerzetesével törődik? Mert Nym esetében megérti a dolgot, nyilván lenyűgözi, hogy Lorewvel történnek dolgok, míg ő csak a szobákat takarítja, és ezért is vonzódik annyira hozzá (ami lássuk be, időnként elég kellemetlen légkört eredményez, mivel a férfi nem akar tőle semmit). Még egy pont amellett, hogy ne a Namos házban hajtsa végre az idézést, valaki úgyis bezavarna, és akkor kénytelen lenne agyonlőni a számszeríjjal.*
- Inkább meghalok, minthogy bárkinek is elmondjam *nem kell sokat gondolkozzon a válaszon, elvégre ki a fenének mondaná el? Mégis, sokkal jobb volt így, hogy általánosságban véve senkinek nem mondhatja el, mintha ő is az őrséget hozta volna fel. Akkor neki is le kellett volna vezesse, hogy soha az életben nem fordulna a legapróbb problémával sem az őrséghez, és soha nem is fog. Nem is érti, miért teszi ezt bárki. Mármint leszámítva azt, amikor az őrség teszi ezt saját magával, mert Lorew véletlenül nyilvánosan megalázta az őrmesterüket a templomban. Kellemetlen eset volt, de neki kellett volna időben visszavonulót fújni, láthatta, hogy a szerzetes érinthetetlen a számára. Meg úgy nagyjából mindenki számára. A nagyjából pedig pontosan úgy értendő, hogy vannak bizonyos kivételek, akik rendkívül könnyen hozzá tudnak férni a férfi minden részéhez, és nem pusztán megérinteni tudják, de felvágni is. Az egyik ilyen ez a tündér itt előtte, vagy sokkal inkább felette, akinek most már a nevét is tudja. Idya. Nem ismétli meg a nevet, mert látja, hogy az egyszeri kimondásnál is mennyire ügyelt a lány, hogy tényleg senki ne hallhassa meg rajtuk kívül, még ők is csak... alig-alig.*
- Megjegyeztem *feleli, majd néhány másodperc múltán hozzáteszi* Köszönöm a bizalmat. Megtisztelő.
*Az pedig, hogy igyekszik rászolgálni, nos az megint csak magától értetődő. Remélhetőleg. Mindössze nem olyan fontos, hogy külön ki kelljen hangsúlyoznia. Majd pedig a szerzetes túlesik a felismerésen, amit elsőre csak olyan eltúlzott formában mondott, pusztán a külső alapján ítélhetett. Aztán el is felejtette a dolgot, hogy ezt mondta, és hogy Idya nem tagadta le az első pillanatban a dolgot. Most jutott csak újból eszébe. Ezúttal viszont már biztos benne, és ráadásul... ez csak alátámasztja a korábbi elméletét, miszerint ő már a világok határán mozog. A korábbival szépen lassan elveszíti a kapcsolatot, és... körbefonja az új. Ami ezek szerint a halál. Ez az átvezetővilág valóban a kínszenvedésének az eleje lenne?*
- Örökké... *ismétli meg a szót enyhén kábán, részben a félelemtől, részben a csodálattól. Ez a két érzés annyira közel áll egymáshoz, hogy gyakorlatilag lehetetlen is lenne teljesen elválasztani őket. Főleg a szerzetes esetében, elvégre ő csak azt képes csodálni, és csak ahhoz képes vonzódni, amitől fél. Ez vagy a kiút, vagy pedig egy csapda. Ha hagyja magát, a túloldalon talán még borzalmasabb szenvedések várnak rá, de mégis... távozhat ebből a visszataszító köztes világból, ráadásul örökre Idyával lehet. És ehhez mindössze csak annyit kell tegyen, hogy meghal. Olyan apró ár, és annyi nyereség... Lehet egy ilyen ajánlatra nemet mondani?*
- Kérlek... kérlek vigyél el... vigyél magaddal... nem érdekel, mi vár odaát... bármilyen szörnyű szenvedés is... a lényeg, hogy a te kezeid közt... tartson örökké...
*Olyan, mintha csak transzba esett volna, azért is válik óvatlanná. Leereszti a védelmét, és enged a reménynek, amit korábban olyan gyakran kizárt az életéből. Most teljes egészében elhiszi, hogy lehetséges, hogy örökre a tündér kezei között maradjon. Ezen a ponton az üvegplafon, amely a józan eszét volt hivatott megőrizni, egyszerűen ripityára törik a repedés mentén, amelyet Isvu hagyott hátra. Borzalmas, csörömpölő hanggal törik millió darabra, és enged utat a körülötte oly vadul kígyózó tébolynak.*
*A szerzetes enyhén megrázza a fejét abban a pillanatban, hogy a lány száját elhagyja az első néhány szó. Dehogy gondolt ő olyasmire, hogy majd utána fog rohangálni, sőt, azt is említette, hogy nyilván nem fogja keresni. Csak azért említette, mert hát... a lány azt mondta, hogy nem találná meg, és igazából a szerzetes ezt nem akarta. Mármint az egy tökéletes kapcsolat, ahol a tündér gond nélkül Lorew nyomára akadhat, a fordítottja viszont lehetetlen. Ellenben ugye az idézés már más kérdés, az igazából pont a fordítottja lenne ennek, azért nem olyan szimpatikus a férfi számára, bár... nem lehet letagadni, hogy könnyebbé tenné az életüket. Jóval könnyebbé, mint az a béna iránytű. Viszont természetesen nem is gondolkozik ilyesmin, mindkét lehetőséget elveti az első adandó alkalommal. Illetve egészen addig a pontig tartja elvetve, amíg a lány ki nem mondja azt a bizonyos "Egyszer" szót. Abban a pillanatban olyannyira figyelni kezd rá, mint még soha. Gyakorlatilag ebben a pillanatban változik meg az élete. Nem jelentősen persze, apróság, meg minden, de... mégis a lehető legfontosabb a szerzetes számára.*
- Egyszer... egy hat múlva, mondjuk napnyugtakor... ha úgy megfelel.
*A napnyugta kellemes pont az időben, azt jelenti, végre eltűnik az idegesítő, világító korong az égről, és megkezdődik a nap sötétebbik fele, az a rész, amikor minden sokkal kellemesebb. Főleg a temetőtúrák. Megidézhetné mondjuk a temetőben. Nem mintha számítana a hely, elvégre a tündér sebezhetetlen, amikor megidézik, viszont... gondoskodni szeretne a kellemes légkörről. Azért mégsem egy ócska viskóban szeretné végrehajtani a folyamatot. Az első ötlete az volt, hogy a Namos házban csinálja, a saját szobájában, csak hát nincs saját szobája. Azt meg véletlenül sem szeretné, hogy Syss megzavarja a dolgokat. Lehet mágiával el kéne kábítsa erre az időre, vagy ilyenek. De akkor már mégis egyszerűbb, és hangulatosabb este a temetőben. Nem is beszélve arról, milyen remek teret alakíthatna ott ki, beszórhatná a környező terepet, vagy a sírköveket kisállatok vérével és belsőségeivel, vagy ilyenek. Hangulatos lenne. Elvégre a legtöbb éjszakát úgyis a temetőben tölti, akkor miért ne cselekedhetne ekképpen ezzel is? Ellenben ahhoz még hiányzik neki egy apróság, ami mellesleg az egész folyamatnak a kulcsa, méghozzá egy név. A tündér neve. Egyszer már hallotta, de... nem olyan jó a névmemóriája, hogy elsőre megjegyezzen egy nevet, ha nem figyel rá kifejezetten. Ugyanakkor a lány ezúttal jóval nagyobb ügyet csinál a dologból, amit Lorew nem tud mire vélni, hiszen korábban semmilyen esküt nem kellett letennie. Meg hát megint olyan bizalmatlanná válik a légkör, persze megérti, hogy a tündér számára alapvető dolog az óvatosság, de... mégsem kellemes érzés. Számára teljesen magától értetődő, hogy soha senkinek nem fog beszámolni arról, ami itt ma történt, legfeljebb homályos, rébuszos formában, ha az a makacs Eralil nagyon sokat nyaggatná, hogy hol szerezte a sérüléseit. Vagy bárki a Rendtől. Őszintén szólva nem látja át, miért is lenne ehhez onnét bárkinek bármi köze, egyáltalán miért érzi bármelyik úgy, hogy köze lenne hozzá, de... Már sajnos megszokta, hogy mindenki élvezi a más dolgába ütni az orrát, mindenkinek olyan unalmas, és pocsék élete van, hogy a máséval kell foglalkozzon. Csak tudná, hogy miért, elvégre nem is olyan régen Drayennek is része volt egy kalandban, vagy nevezhetjük hasonlónak. Sérülést is szerzett, egy szép kis kiálló nyílvesszőt a vállából, ha pedig már érti, mit jelent az izgalmas élet, és képes olyasmit produkálni a saját maga részére, vajon... miért nem teszi, ahelyett, hogy a szerzetesével törődik? Mert Nym esetében megérti a dolgot, nyilván lenyűgözi, hogy Lorewvel történnek dolgok, míg ő csak a szobákat takarítja, és ezért is vonzódik annyira hozzá (ami lássuk be, időnként elég kellemetlen légkört eredményez, mivel a férfi nem akar tőle semmit). Még egy pont amellett, hogy ne a Namos házban hajtsa végre az idézést, valaki úgyis bezavarna, és akkor kénytelen lenne agyonlőni a számszeríjjal.*
- Inkább meghalok, minthogy bárkinek is elmondjam *nem kell sokat gondolkozzon a válaszon, elvégre ki a fenének mondaná el? Mégis, sokkal jobb volt így, hogy általánosságban véve senkinek nem mondhatja el, mintha ő is az őrséget hozta volna fel. Akkor neki is le kellett volna vezesse, hogy soha az életben nem fordulna a legapróbb problémával sem az őrséghez, és soha nem is fog. Nem is érti, miért teszi ezt bárki. Mármint leszámítva azt, amikor az őrség teszi ezt saját magával, mert Lorew véletlenül nyilvánosan megalázta az őrmesterüket a templomban. Kellemetlen eset volt, de neki kellett volna időben visszavonulót fújni, láthatta, hogy a szerzetes érinthetetlen a számára. Meg úgy nagyjából mindenki számára. A nagyjából pedig pontosan úgy értendő, hogy vannak bizonyos kivételek, akik rendkívül könnyen hozzá tudnak férni a férfi minden részéhez, és nem pusztán megérinteni tudják, de felvágni is. Az egyik ilyen ez a tündér itt előtte, vagy sokkal inkább felette, akinek most már a nevét is tudja. Idya. Nem ismétli meg a nevet, mert látja, hogy az egyszeri kimondásnál is mennyire ügyelt a lány, hogy tényleg senki ne hallhassa meg rajtuk kívül, még ők is csak... alig-alig.*
- Megjegyeztem *feleli, majd néhány másodperc múltán hozzáteszi* Köszönöm a bizalmat. Megtisztelő.
*Az pedig, hogy igyekszik rászolgálni, nos az megint csak magától értetődő. Remélhetőleg. Mindössze nem olyan fontos, hogy külön ki kelljen hangsúlyoznia. Majd pedig a szerzetes túlesik a felismerésen, amit elsőre csak olyan eltúlzott formában mondott, pusztán a külső alapján ítélhetett. Aztán el is felejtette a dolgot, hogy ezt mondta, és hogy Idya nem tagadta le az első pillanatban a dolgot. Most jutott csak újból eszébe. Ezúttal viszont már biztos benne, és ráadásul... ez csak alátámasztja a korábbi elméletét, miszerint ő már a világok határán mozog. A korábbival szépen lassan elveszíti a kapcsolatot, és... körbefonja az új. Ami ezek szerint a halál. Ez az átvezetővilág valóban a kínszenvedésének az eleje lenne?*
- Örökké... *ismétli meg a szót enyhén kábán, részben a félelemtől, részben a csodálattól. Ez a két érzés annyira közel áll egymáshoz, hogy gyakorlatilag lehetetlen is lenne teljesen elválasztani őket. Főleg a szerzetes esetében, elvégre ő csak azt képes csodálni, és csak ahhoz képes vonzódni, amitől fél. Ez vagy a kiút, vagy pedig egy csapda. Ha hagyja magát, a túloldalon talán még borzalmasabb szenvedések várnak rá, de mégis... távozhat ebből a visszataszító köztes világból, ráadásul örökre Idyával lehet. És ehhez mindössze csak annyit kell tegyen, hogy meghal. Olyan apró ár, és annyi nyereség... Lehet egy ilyen ajánlatra nemet mondani?*
- Kérlek... kérlek vigyél el... vigyél magaddal... nem érdekel, mi vár odaát... bármilyen szörnyű szenvedés is... a lényeg, hogy a te kezeid közt... tartson örökké...
*Olyan, mintha csak transzba esett volna, azért is válik óvatlanná. Leereszti a védelmét, és enged a reménynek, amit korábban olyan gyakran kizárt az életéből. Most teljes egészében elhiszi, hogy lehetséges, hogy örökre a tündér kezei között maradjon. Ezen a ponton az üvegplafon, amely a józan eszét volt hivatott megőrizni, egyszerűen ripityára törik a repedés mentén, amelyet Isvu hagyott hátra. Borzalmas, csörömpölő hanggal törik millió darabra, és enged utat a körülötte oly vadul kígyózó tébolynak.*
4255. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-22 00:34:10
Üzenet elküldve: 2016-07-22 00:34:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nagy érdeklődéssel hallgat mindent, amit Krisaga elmesél és magyaráz. Természetesen a legérdekesebb a tetoválás kapcsán elhangzó ismertető lesz.*
- Miért nyugtatja meg? Ennyire fél tőle, hogy átvernének? *kíváncsiskodik, talán meg is zavarva a nőt mélázásában. Sőt, lesz még több kérdése is, de mindig megvárja, hogy előbb az előzőre kapjon választ.*
- Nagyon fájt? *kérdi, még mindig a tetoválással kapcsolatban.*
- Milyen volt? A város, amiről beszéltél… Melyik város volt az? *hátha már olvasott róla. Bár kétli, hisz a még épen álló városokról is alig tud valamit. Túl sok olvasni és tanulni való van a listáján, egyszerre nem megy minden.*
*Nagy érdeklődéssel hallgat mindent, amit Krisaga elmesél és magyaráz. Természetesen a legérdekesebb a tetoválás kapcsán elhangzó ismertető lesz.*
- Miért nyugtatja meg? Ennyire fél tőle, hogy átvernének? *kíváncsiskodik, talán meg is zavarva a nőt mélázásában. Sőt, lesz még több kérdése is, de mindig megvárja, hogy előbb az előzőre kapjon választ.*
- Nagyon fájt? *kérdi, még mindig a tetoválással kapcsolatban.*
- Milyen volt? A város, amiről beszéltél… Melyik város volt az? *hátha már olvasott róla. Bár kétli, hisz a még épen álló városokról is alig tud valamit. Túl sok olvasni és tanulni való van a listáján, egyszerre nem megy minden.*
4254. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 23:32:36
Üzenet elküldve: 2016-07-21 23:32:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-A haj nem szokás, csak így tetszik. Az ékszerek néhány pap és papnő, meg a nemesség sorai közt annak számított, még amikor a város állt, most már annyira nem az, de még előfordul. A tetoválás egy kicsit bonyolultabb. Szokás őket készíttetni, van aki vallási, van aki esztétikai okokból kapja, de lehet valamilyen ismertető jel is. Az enyém valamilyen istenség segítségét jelentené eredetileg, nehezebben megtéveszthetőbbé tesz, ilyesmik. Viszont, én nem ezt az istenséget követtem és mára egyet sem követek, csak két okból viselem a mintát. Egy, mert emlék, kettő, hogy megnyugtassa a kevésbé fafejű fivéremet. *Elmosolyodik az utolsó mondatnál, emlékszik, hogy milyen lelkesen magyarázta a bátyja, mit is talált, és hogy neki kellett fedezni szerencsétlent, mert nem igazán lett volna szabad a templomi iratok közt turkálnia. Szép emlékek az indulása előttről. A készítésére nem emlékszik, nem az egészre, de abból a kevésből amire mégis, tudja, hogy jobb is. Abban azért a mai napig kételkedik, hogy a kerítésszaggató pálinka a legjobb fájdalomcsillapító és altató módszer, de legalább működött. Kicsit elveszik az emlékek közt, de csak pár pillanat, amíg a gondolatok végigfutnak az agyán, legfeljebb fél perc.*
-A haj nem szokás, csak így tetszik. Az ékszerek néhány pap és papnő, meg a nemesség sorai közt annak számított, még amikor a város állt, most már annyira nem az, de még előfordul. A tetoválás egy kicsit bonyolultabb. Szokás őket készíttetni, van aki vallási, van aki esztétikai okokból kapja, de lehet valamilyen ismertető jel is. Az enyém valamilyen istenség segítségét jelentené eredetileg, nehezebben megtéveszthetőbbé tesz, ilyesmik. Viszont, én nem ezt az istenséget követtem és mára egyet sem követek, csak két okból viselem a mintát. Egy, mert emlék, kettő, hogy megnyugtassa a kevésbé fafejű fivéremet. *Elmosolyodik az utolsó mondatnál, emlékszik, hogy milyen lelkesen magyarázta a bátyja, mit is talált, és hogy neki kellett fedezni szerencsétlent, mert nem igazán lett volna szabad a templomi iratok közt turkálnia. Szép emlékek az indulása előttről. A készítésére nem emlékszik, nem az egészre, de abból a kevésből amire mégis, tudja, hogy jobb is. Abban azért a mai napig kételkedik, hogy a kerítésszaggató pálinka a legjobb fájdalomcsillapító és altató módszer, de legalább működött. Kicsit elveszik az emlékek közt, de csak pár pillanat, amíg a gondolatok végigfutnak az agyán, legfeljebb fél perc.*
4253. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:58:02
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:58:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
*Nem hitte volna, hogy ilyen könnyedén elveszi az eszét egy pár tiltott szempár. Mindennél jobban meg akarja őket kaparintani, de tudja, hogy nem szabad. Megígérte, és szavai úgy kötik gúzsba, mint néhány perce Lorew kezét az anyagdarab. Nehezen, de elengedi a csábítást, inkább olyat tesz, amit lehet és legalább annyi örömet okoz. Aztán ha végzett, megint keres valami mást, aztán megint és megint, míg teljesen el nem felejti, hogy van egy hely, ahova nem nyúlhat. Ha kifogy az ötletekből végleg, akkor lesz cak bajban... de ez még a jövő zenéje, alakulhat teljesen máshogy még az éjszaka. Minden figyelmét tudatosan a tetoválastra összpontosítja, talán ezért is sikerül ilyen meglepően szépen. Még a lány is meglepődik, hiszen sosem csinált még ilyet. Rajzolni már rajzolt párszor, kellett a művészetek órára, ahová édesanyja iratta be, de nem volt kiemelkedő tehetség.*
-Remélem nem sértődsz meg, de nem fogok utánad rohangálni! *Komorodik el. Ne mondjon neki senki olyat, hogy ide meg oda menjen, ezt az embert keresse stb. Nem tudja meg milyen lesz a minta végleges állapota, na puff neki, így járt. Mielőtt azonban ennél is jobban kikérhetné magának, a szerzetes folytatja a lehetőségeket, és az egyik furcsamód felkelti az érdeklődését. Megidézni. Mint egy kísértetet, egy nem e világi lényt. Csábítóan hangzik, de pontosan nem is tudja, miért. Talán tudatalatt örül, hogy viszontláthatja még az egyetlen áldozatát, akit őszintén megkedvelt. Kialakulna köztük egy kötelék... de hogy bármikor megidézhetik... ez az egyetlen, ami nem tetszik neki a dologban. Akkor neki kéne alkalmazkodnia, hiszen bármit is csinál, eszik, alszik, gyilkol, abba kéne hagynia a legváratlanabb pillanatban.* Egyszer. *Szól hirtelen.* Egyszer megidézhetsz, de csak mert kíváncsi vagyok, mit alkottam. Nagyjából egy hat múlva alakulnak ki a végleges körvonalak, két hónapig is eltarthat, míg teljesen beheged, de az mát nem érdekel. *Mégis csak lesz alkalma megcsodálnia a művét. Már csak egy a bökkenő, ahhoz be kéne mutatkoznia, elmondania a valódi nevét, ami nincs ínyére. A név hatalom, és sokat árthat neki, ha tudja a nevét. Nem lenne jó ötlet.*
-Elmondom a nevem, de csak ha a szavadat adod, hogy soha senkinek nem árulod el. Sem engem, sem azt mi történt ma éjjel! Megértetted? *Eddig nem volt oka bizalmatlannak lenni, a következő pár napban az is kiderül, jogos volt-e a bizalom. Ha nem, már holnap a nyakán lehet a városőrség. Úgy ítéli, a férfi nem fogja elárulni. Mint azt már megszokhatta, megint közel hajol hozzá, egyenesen a füléhez.* Úgy hívnak, Idya Rotan. *Súgja. Nem a drámai hatás kedvéért, hanem mert tényleg úgy őrzi ezt a két szót, mit Lorew a szemeit. Nem is tudja, ki volt az utolsó, akinek elárulta a valódi nevét.
Örül, hogy a tetoválást is letudták, most már zavartalanul haladhatnak tovább. Újabb vágás, és a tündér már megint csuklóig a férfiban van. Derekasan tűri a fájdalmat, a húsa alatt motoszkáló ujjakat, de a nyöszörgését nem bírja teljesen visszafogni. Nehezen szuszog, szinte szűri fogai között a fájdalmat, de nem ordít fel, mint egy sakál. Ez már haladás.*
-Miért rettegsz? *Húzódik vigyorra a mosoly.* Nem szeretnél velem maradni... örökké? A Halál ölelésében elveszni... *Játszadozik vele, úgy bújik hozzá, mint gyermek az apjához. Átöleli a nyakát, ében haja az arcába omlik, nyelvével a fülét simogatja.* Csak mondd, mit szeretnél! *Búgja mézesmázas hangján. Egyre jobban élvezi a halálhozó szerepét, az istenített nőét, akit féli és vágyja a szerzetes.*
*Nem hitte volna, hogy ilyen könnyedén elveszi az eszét egy pár tiltott szempár. Mindennél jobban meg akarja őket kaparintani, de tudja, hogy nem szabad. Megígérte, és szavai úgy kötik gúzsba, mint néhány perce Lorew kezét az anyagdarab. Nehezen, de elengedi a csábítást, inkább olyat tesz, amit lehet és legalább annyi örömet okoz. Aztán ha végzett, megint keres valami mást, aztán megint és megint, míg teljesen el nem felejti, hogy van egy hely, ahova nem nyúlhat. Ha kifogy az ötletekből végleg, akkor lesz cak bajban... de ez még a jövő zenéje, alakulhat teljesen máshogy még az éjszaka. Minden figyelmét tudatosan a tetoválastra összpontosítja, talán ezért is sikerül ilyen meglepően szépen. Még a lány is meglepődik, hiszen sosem csinált még ilyet. Rajzolni már rajzolt párszor, kellett a művészetek órára, ahová édesanyja iratta be, de nem volt kiemelkedő tehetség.*
-Remélem nem sértődsz meg, de nem fogok utánad rohangálni! *Komorodik el. Ne mondjon neki senki olyat, hogy ide meg oda menjen, ezt az embert keresse stb. Nem tudja meg milyen lesz a minta végleges állapota, na puff neki, így járt. Mielőtt azonban ennél is jobban kikérhetné magának, a szerzetes folytatja a lehetőségeket, és az egyik furcsamód felkelti az érdeklődését. Megidézni. Mint egy kísértetet, egy nem e világi lényt. Csábítóan hangzik, de pontosan nem is tudja, miért. Talán tudatalatt örül, hogy viszontláthatja még az egyetlen áldozatát, akit őszintén megkedvelt. Kialakulna köztük egy kötelék... de hogy bármikor megidézhetik... ez az egyetlen, ami nem tetszik neki a dologban. Akkor neki kéne alkalmazkodnia, hiszen bármit is csinál, eszik, alszik, gyilkol, abba kéne hagynia a legváratlanabb pillanatban.* Egyszer. *Szól hirtelen.* Egyszer megidézhetsz, de csak mert kíváncsi vagyok, mit alkottam. Nagyjából egy hat múlva alakulnak ki a végleges körvonalak, két hónapig is eltarthat, míg teljesen beheged, de az mát nem érdekel. *Mégis csak lesz alkalma megcsodálnia a művét. Már csak egy a bökkenő, ahhoz be kéne mutatkoznia, elmondania a valódi nevét, ami nincs ínyére. A név hatalom, és sokat árthat neki, ha tudja a nevét. Nem lenne jó ötlet.*
-Elmondom a nevem, de csak ha a szavadat adod, hogy soha senkinek nem árulod el. Sem engem, sem azt mi történt ma éjjel! Megértetted? *Eddig nem volt oka bizalmatlannak lenni, a következő pár napban az is kiderül, jogos volt-e a bizalom. Ha nem, már holnap a nyakán lehet a városőrség. Úgy ítéli, a férfi nem fogja elárulni. Mint azt már megszokhatta, megint közel hajol hozzá, egyenesen a füléhez.* Úgy hívnak, Idya Rotan. *Súgja. Nem a drámai hatás kedvéért, hanem mert tényleg úgy őrzi ezt a két szót, mit Lorew a szemeit. Nem is tudja, ki volt az utolsó, akinek elárulta a valódi nevét.
Örül, hogy a tetoválást is letudták, most már zavartalanul haladhatnak tovább. Újabb vágás, és a tündér már megint csuklóig a férfiban van. Derekasan tűri a fájdalmat, a húsa alatt motoszkáló ujjakat, de a nyöszörgését nem bírja teljesen visszafogni. Nehezen szuszog, szinte szűri fogai között a fájdalmat, de nem ordít fel, mint egy sakál. Ez már haladás.*
-Miért rettegsz? *Húzódik vigyorra a mosoly.* Nem szeretnél velem maradni... örökké? A Halál ölelésében elveszni... *Játszadozik vele, úgy bújik hozzá, mint gyermek az apjához. Átöleli a nyakát, ében haja az arcába omlik, nyelvével a fülét simogatja.* Csak mondd, mit szeretnél! *Búgja mézesmázas hangján. Egyre jobban élvezi a halálhozó szerepét, az istenített nőét, akit féli és vágyja a szerzetes.*
4252. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:38:56
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:38:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*A szerzetes fájdalma a tetőfokára hág, éppen úgy, ahogy a tündér vágyai, és nem hunyja le a szemét, amikor az idegen ujjak közelítenek. Szeretné hagyni. Ahogy a lány szemébe néz, és látja benne, mennyire szeretné, míg az ujjak a tekinteteik közé nem ékelődnek... Azt kéne mondania, hogy "Vedd el" vagy hogy "A tied". Sőt, meg kéne kérnie rá... Bárcsak meg tudna szólalni, bárcsak többre lenne képes egy könyörgő tekintetnél, de sajnos nem így van. Az ujjak pedig sosem érik el a szemét, valahol kicsivel a félúton túl megállnak, és csak az arcát simítják végig. Ez nem mehet így tovább. Nem folytathatja így. össze kell szedje magát, mert... ezt nem lehet kibírni. Majd a lány előredől, és a mellkasán köt ki, a lendület hoz magával némi fájdalmat, de korántsem annyit, mint maga a dilemma. Nem tud megszólalni, nem is mer, mert attól tart, hogy az első, amit mondana, az az lenne, hogy vegye el a szemét. Az övé. Mindene az övé. Átkozott halandó életösztönök és védekező mechanizmusok. Undorító, visszataszító, és... sajnos elküzdhetetlen. És rövid időn belül a tündér fel is emelkedik, majd pedig úgy fest, hogy ezt a témát elengedhetik egy időre. Persze csak úgy fest, mert valójában a szerzetes korántsem engedte el, ezen fog kattogni az agya végig, hogy vajon hogyan és mint hidalhatnák át ezt a dolgot úgy, hogy mindkettőjüknek jó legyen. Ami pedig ugye azonos azzal, hogy a tündérnek jó legyen. A szerzetes pedig nagyjából kibírja, vagy legalább fel merje vetni, a maradék már kit érdekel? Azonban elkészül közben a tetoválás, ami valóban szép, bár ha a lány szavainak hihet (és természetesen hisz) akkor a végleges forma csak pár nap múlva lesz majd látható.*
- Hát... nos... számtalan módja lenne... végül is engem a Namos háznál megtalálsz, ha pedig nem vagyok ott, akkor... Eralilnak van hozzám iránytűje, nem tűnhetek el, ha csak meg nem halok... szóval... mármint nem mintha keresnél, csak... Meg ha elmondod a nevedet, bármikor meg tudlak idézni... már mondtad persze, de nem tudtam az egészet... megjegyezni, sajnálom. Szóval... tényleg... számtalan módja van.
*Nem igazán tudja, hogy mit mondhatna ez ügyben, elvégre ha a lány egyszer eltűnik, akkor tényleg nem akadhat a nyomára. Örökre elveszíteni pedig nem szeretné, nagyon nem... Azonban nem tud a jövőről elmélkedni, hiszen a fájdalom sikeresen a jelenben tartja, a borzalmas kín, ahogy a lány a sebben turkál, és mindezt még csendben is kéne tűrnie... lehetetlen. A száját összeszorítja az utasításra, a fogait csikorgatja, már csaknem darabjaira törnek, de... az üvöltés így is hallatszik, noha csak tompa nyögés, de nem teljes csend. Ahhoz is kevés, hogy bárki felfigyeljen rájuk, hacsak nincs nagyon közel, de mégsem érzi teljesnek a sikert. Amikor pedig vége az egésznek, Lorew pedig megvilágosodik, nos... a rettegés csúcsát éri el azokban a pillanatokban, és ez valamelyest még a fájdalmat is feledteti vele. Ahogy a lány közel hajol, szinte érzi a pengét a nyakán, amely bármelyik pillanatban átvághatja.*
- Ha... ha el akarsz ragadni, úgyis el fogsz. Felesleges félnem emiatt, az semmin nem változtatna *jegyzi meg, majd néhány másodperc után hozzáteszi* Viszont ennek ellenére... mindennél jobban rettegek tőle.
*A szerzetes fájdalma a tetőfokára hág, éppen úgy, ahogy a tündér vágyai, és nem hunyja le a szemét, amikor az idegen ujjak közelítenek. Szeretné hagyni. Ahogy a lány szemébe néz, és látja benne, mennyire szeretné, míg az ujjak a tekinteteik közé nem ékelődnek... Azt kéne mondania, hogy "Vedd el" vagy hogy "A tied". Sőt, meg kéne kérnie rá... Bárcsak meg tudna szólalni, bárcsak többre lenne képes egy könyörgő tekintetnél, de sajnos nem így van. Az ujjak pedig sosem érik el a szemét, valahol kicsivel a félúton túl megállnak, és csak az arcát simítják végig. Ez nem mehet így tovább. Nem folytathatja így. össze kell szedje magát, mert... ezt nem lehet kibírni. Majd a lány előredől, és a mellkasán köt ki, a lendület hoz magával némi fájdalmat, de korántsem annyit, mint maga a dilemma. Nem tud megszólalni, nem is mer, mert attól tart, hogy az első, amit mondana, az az lenne, hogy vegye el a szemét. Az övé. Mindene az övé. Átkozott halandó életösztönök és védekező mechanizmusok. Undorító, visszataszító, és... sajnos elküzdhetetlen. És rövid időn belül a tündér fel is emelkedik, majd pedig úgy fest, hogy ezt a témát elengedhetik egy időre. Persze csak úgy fest, mert valójában a szerzetes korántsem engedte el, ezen fog kattogni az agya végig, hogy vajon hogyan és mint hidalhatnák át ezt a dolgot úgy, hogy mindkettőjüknek jó legyen. Ami pedig ugye azonos azzal, hogy a tündérnek jó legyen. A szerzetes pedig nagyjából kibírja, vagy legalább fel merje vetni, a maradék már kit érdekel? Azonban elkészül közben a tetoválás, ami valóban szép, bár ha a lány szavainak hihet (és természetesen hisz) akkor a végleges forma csak pár nap múlva lesz majd látható.*
- Hát... nos... számtalan módja lenne... végül is engem a Namos háznál megtalálsz, ha pedig nem vagyok ott, akkor... Eralilnak van hozzám iránytűje, nem tűnhetek el, ha csak meg nem halok... szóval... mármint nem mintha keresnél, csak... Meg ha elmondod a nevedet, bármikor meg tudlak idézni... már mondtad persze, de nem tudtam az egészet... megjegyezni, sajnálom. Szóval... tényleg... számtalan módja van.
*Nem igazán tudja, hogy mit mondhatna ez ügyben, elvégre ha a lány egyszer eltűnik, akkor tényleg nem akadhat a nyomára. Örökre elveszíteni pedig nem szeretné, nagyon nem... Azonban nem tud a jövőről elmélkedni, hiszen a fájdalom sikeresen a jelenben tartja, a borzalmas kín, ahogy a lány a sebben turkál, és mindezt még csendben is kéne tűrnie... lehetetlen. A száját összeszorítja az utasításra, a fogait csikorgatja, már csaknem darabjaira törnek, de... az üvöltés így is hallatszik, noha csak tompa nyögés, de nem teljes csend. Ahhoz is kevés, hogy bárki felfigyeljen rájuk, hacsak nincs nagyon közel, de mégsem érzi teljesnek a sikert. Amikor pedig vége az egésznek, Lorew pedig megvilágosodik, nos... a rettegés csúcsát éri el azokban a pillanatokban, és ez valamelyest még a fájdalmat is feledteti vele. Ahogy a lány közel hajol, szinte érzi a pengét a nyakán, amely bármelyik pillanatban átvághatja.*
- Ha... ha el akarsz ragadni, úgyis el fogsz. Felesleges félnem emiatt, az semmin nem változtatna *jegyzi meg, majd néhány másodperc után hozzáteszi* Viszont ennek ellenére... mindennél jobban rettegek tőle.
4251. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:17:22
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:17:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Úgy hunyorog Krisagára, mint aki ki reméli olvasni a gondolatokat a fejéből. Ennek sem olvasott még utána, de valamiféle nyom, benyomás él az emlékeiben, ha az effélét egyáltalán emléknek lehet nevezni… szóval tud róla, hogy a sötételfekre rossz szemmel, vagy legalább is gyanakvón szokás nézni. Ám hogy pontosan miért, azt nem tudná megmondani.*
- Köszönöm még egyszer. *zárja vissza köpönyegét, s ezzel elfogadja, hogy ajándékot kapott.
Nem feledkezett meg közben a kérdéseiről, csak előbb ezt tisztázni akarta. Ám most, hogy a nő felhívja rá a figyelmét…*
- Igen. *biccent, majd nekilát, hogy megfogalmazza magában a kérdést.*
- Ezek a… tetoválások, az ékszereid, meg ahogy a hajadat viseled… Így szokás ott, ahonnan jöttél, vagy csak neked tetszik így?
*Úgy hunyorog Krisagára, mint aki ki reméli olvasni a gondolatokat a fejéből. Ennek sem olvasott még utána, de valamiféle nyom, benyomás él az emlékeiben, ha az effélét egyáltalán emléknek lehet nevezni… szóval tud róla, hogy a sötételfekre rossz szemmel, vagy legalább is gyanakvón szokás nézni. Ám hogy pontosan miért, azt nem tudná megmondani.*
- Köszönöm még egyszer. *zárja vissza köpönyegét, s ezzel elfogadja, hogy ajándékot kapott.
Nem feledkezett meg közben a kérdéseiről, csak előbb ezt tisztázni akarta. Ám most, hogy a nő felhívja rá a figyelmét…*
- Igen. *biccent, majd nekilát, hogy megfogalmazza magában a kérdést.*
- Ezek a… tetoválások, az ékszereid, meg ahogy a hajadat viseled… Így szokás ott, ahonnan jöttél, vagy csak neked tetszik így?
4250. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:05:31
Üzenet elküldve: 2016-07-21 18:05:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Semmivel. *Hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, még meg is rázza a fejét.*
-Nagyjából annyira igyekszem változtatni az enyéim megítélésén, mint amennyire Hagrar teszi. Csak nekem nincs klánom. *Egy kicsit fel is kuncog a párhuzamon, de valószínűleg ez a hasonlóság az, ami az orkoknál tartotta. És az apró segítségek, és hasonlók ugyanannyit tudnak változtatni, mint egy-egy nagy hőstett. Mondjuk, a kettő kombinációja a leghasznosabb.*
-Az előbb még kérdezni akartál. *Emlékezteti a lányt, mielőtt nagyon belemerülnének a tartozás dolgába.*
-Semmivel. *Hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, még meg is rázza a fejét.*
-Nagyjából annyira igyekszem változtatni az enyéim megítélésén, mint amennyire Hagrar teszi. Csak nekem nincs klánom. *Egy kicsit fel is kuncog a párhuzamon, de valószínűleg ez a hasonlóság az, ami az orkoknál tartotta. És az apró segítségek, és hasonlók ugyanannyit tudnak változtatni, mint egy-egy nagy hőstett. Mondjuk, a kettő kombinációja a leghasznosabb.*
-Az előbb még kérdezni akartál. *Emlékezteti a lányt, mielőtt nagyon belemerülnének a tartozás dolgába.*
4249. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 15:31:33
Üzenet elküldve: 2016-07-21 15:31:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Krisaga megállapítására biccent.*
- Ez a leggyakrabban így van… *szúr oda saját magának.* - Azt hiszem. *teszi hozzá fanyar kis mosollyal, mert ezt a poént nem lehet kihagyni.
Utána azonban figyel.*
- Köszönöm. *veszi át az üvegcsét, és elpakolja köpönyege egyik belső zsebébe. Nem számított ilyesmire, a sötételf már így is messze felülmúlta az elképzeléseit. Mégis ki törődik ennyit egy sérült madárral?*
- Mivel tartozok?
*Krisaga megállapítására biccent.*
- Ez a leggyakrabban így van… *szúr oda saját magának.* - Azt hiszem. *teszi hozzá fanyar kis mosollyal, mert ezt a poént nem lehet kihagyni.
Utána azonban figyel.*
- Köszönöm. *veszi át az üvegcsét, és elpakolja köpönyege egyik belső zsebébe. Nem számított ilyesmire, a sötételf már így is messze felülmúlta az elképzeléseit. Mégis ki törődik ennyit egy sérült madárral?*
- Mivel tartozok?
4248. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 14:37:26
Üzenet elküldve: 2016-07-21 14:37:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Csak olyan bizonytalannak hangzottál. *Megvonja a vállát, ha nem ideges a másik, akkor nincs semmi baj.*
-Azért, mert akkor adok valamit a madaradnak. *Ismét előhalássza a vérfű főzetet. Tényleg nem hozott magával sokat, csak kisebb sebekre lett volna elég, és biztos abban, hogy jó helyre kerül. Amon Ruadh elég messze van ahhoz, hogy esetleg szükség legyen a holló ápolgatására, ha Krestvir tényleg haza akarja vinni.*
-Tessék. *Nyújtja oda az apró üvegcsét.* -Még két vagy három alkalomra elég, kend be vele a sebet útközben. Segíti a gyógyulást.
*Ezt letudva, várja a kérdéseket.*
-Csak olyan bizonytalannak hangzottál. *Megvonja a vállát, ha nem ideges a másik, akkor nincs semmi baj.*
-Azért, mert akkor adok valamit a madaradnak. *Ismét előhalássza a vérfű főzetet. Tényleg nem hozott magával sokat, csak kisebb sebekre lett volna elég, és biztos abban, hogy jó helyre kerül. Amon Ruadh elég messze van ahhoz, hogy esetleg szükség legyen a holló ápolgatására, ha Krestvir tényleg haza akarja vinni.*
-Tessék. *Nyújtja oda az apró üvegcsét.* -Még két vagy három alkalomra elég, kend be vele a sebet útközben. Segíti a gyógyulást.
*Ezt letudva, várja a kérdéseket.*
4247. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 11:21:18
Üzenet elküldve: 2016-07-21 11:21:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Csakis Idya tehet róla, hogy ilyen válogatós. Sok minden van az életén kívül, amit örökre elvehetne tőle, de mégis csak a legkönnyebb, és a legszórakoztatóbb, hiszen azt ösztönösen védi az ember. Vájt ki már szemeket, barnát, zöldet, kéket, feketét, sárgát, ezekhez képest a férfié még csak nem is különleges. Sötétbarna, mint minden második lénynek, még csak anyajegyeket sem lát rajta, pedig az nagyon szépen tud mutatni. Mégis... alig bír ellenállni a kísértésnek. És nem az a legszörnyűbb, hogy megígérte, nem teszi, hanem hogy akár meg is tehetné, a lehetősége meg van hozzá.*
-Bárcsak elvehetném! *Nyújtja ujjait a szeme felé, mintha egy távoli, elérhetetlen dolgot szeretne megfogni. De nem nyúl hozzá. Keze az utolsó pillanatban lehanyatlik, és finoman végigsimít a szerzetes arcán, ahogy visszahúzza. Nagyon szeretné, és az sem érdekli, ha amiatt nem venné komolyan, mert túl színpadiasak a mozdulatai, túl drámaivá teszi a helyzetet, így vezeti le a feszültséget. Még mindig jobb, mintha máshogy tenné... Ahogy ránéznek az utcán, ahogy végigmérik, kiolvashatja a tekintetekből, hogy érzéketlennek és minden iránt közömbösnek tartják, a halál hírnökének. Az utóbbi talán igaz is, ezt ő sem tudhatja biztosra, de hogy az első felvetés hazugság, az bizonyos. Rengeteg érzelem szorult ebbe a kis, törékeny testbe; képes gyűlölni, szeretni, vágyakozni, rettegni, csak azoknak van félnivalójuk, akik iránt nem érez semmit, mint Lorew. Szimpatikusnak tartja, és örömmel veszi, hogy önként felajánlja magát neki, de ez még nem elég ahhoz, hogy ne vágja fel apró darabokra. Kezdve a szemével... Hirtelen meglendül előre, és egy határozott mozdulattal belevágja a fejét a férfi mellkasába. Nem nagyon van azon olyan terület, ami még teljesen ép és meg sem érzi a pihekönnyű buksit, de nem is vett célba semmi fájdalmas pontot, azt a gravitáció elintézi helyette. Szűk fél percig piheg fején támaszkodva, majd nagy levegőt véve emelkedik fel ismét.* Oké, túl vagyok rajta... azt hiszem...
*Muszáj lesz valamivel lekötnie magát, így jön a tetoválás. Egyszer hátrapillant, alaposan szemügyre veszi a saját szárnyait, majd nekiáll dolgozni. Biztos kézzel könnyű egyenes vonalakat rajzolni, de annál nehezebb felismerhető mintát.*
-Meglehet... *Hagyja rá, bár nem tartja valószínűnek. Szívesen megnézné a tetoválás végleges állapotát, de nem törné magát csak ezért.* Azt sem tudom, hol keresselek, hiszen azt mondtad, a ház nem a tiéd, a város pedig túl nagy ahhoz, hogy véletlenül összefussunk. Majd a Sors eldönti, találkozunk-e még a jövőben. *Nem hisz a felsőbb erőben, szerinte mindenki a maga életének kovácsa, viszont ha van is valaki, aki dróton rángatja őket, mint a bábukat, akkor az akarata szerint fognak cselekedni. ha azt akarja, hogy találkozzanak, bizonyosan fognak. Ha nem, akkor hajnalban örökre búcsút vesznek egymástól. Feleslegesen aggódik a sebei miatt, a lány tökéletesen ismeri az emberi testet, tisztában van azzal, mit csinál, és hogy mennyire erős a szervezet. Eddig egy olyan vágást sem ejtett, egy olyan lyukat sem fúrt, ami bizonyos időn belül ne gyógyulna be magától, csak arra kell vigyáznia, hogy amíg nyílt seb, addig ne kerüljön bele semmi. A tenyerén áthaladó tőr után is csak egy rózsaszín vagy fehér heg marad majd; a nyúzás ás az ostor nyomai teljesen el fognak tűnni; a két lyuk a vállában... hát, az valószínűleg mindig is lyuk marad, csak jóval kisebb, mint most. Mellbimbója viszont nem lesz többé, legalábbis a jobb oldalán. Bár már azon sem csodálkozna, ha azt is vissza lehetne növeszteni valamilyen varázslattal. Nem olyan jó, ha tudja, alkímista és mágus az áldozata, félti a hegeket, a nyomokat, amiket a testén hagyott. Lehet mindegyiket egyetlen egy csettintéssel meg tudja gyógyítani, és akkor örökre elfelejti őt és ezt az éjszakát.
A mocorgással semmi baja nincs, ösztönös reakció, mert a teste azt hiszi, így védekezhet a fájdalom ellen, a visítás viszont már sok. A könyörgés zene füleinek, nagyon sokáig elhallgatná, ha nem a szabadban lennének, ahol még éjfél után is járhatnak.*
-Ssssh! *Teszi mutatóujját az ajkakra.* Azt kérted, ne fogjam be a szádat, viszont akkor kénytelen vagy te gondoskodni erről. Ha üvöltözöl, betömöm, és úgy is maradsz reggelig. És ez nem csak a beszéd lehetőségétől fosztana meg... *Hanem a csóktól is. Ezt már nem teszi hozzá, vagy rájön magától, vagy értetlenül néz még egy darabig. Abban biztos lehet, a tündér meg fogja oldani, hogy elhallgasson.* Mindjárt végzek, addig bírd még ki. *És csak ezután érinti a csontot. Ezt nem bírja ki hang nélkül, ami nem is meglepő, hiszen ezernél is több idegsejt visítva közvetíti az agynak a borzalmas fájdalmat, de ez nem mentség. Amint meglátja, hogy üvölteni fog, szabad kezét a kitátott szájába nyomja, alkarjával némítva el. Ha csupán a tenyerével próbálkozna, annak semmi hatása nem lenne, az inger túl intenzív, ő pedig túl gyenge, hogy egy ilyen rohamot visszatartson. Aztán vége. Kihúzza balját a szájából, jobbját a sebből, szabadjára engedve a lassan csörgedező vérpatakot.*
-Köszönöm! *Hajol meg ültében egy elégedett vigyor kíséretében. Ilyen bókot sem kapott még, de jól esik neki, végre nem a szépséggel jön, azzal nem tud mit kezdeni. De a Halál, az már olyan, mait ismer.* És nem félsz, hogy elragadlak? *Hajol közel hozzá, vértől csöpögő kezével a szakállával játszik.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Csakis Idya tehet róla, hogy ilyen válogatós. Sok minden van az életén kívül, amit örökre elvehetne tőle, de mégis csak a legkönnyebb, és a legszórakoztatóbb, hiszen azt ösztönösen védi az ember. Vájt ki már szemeket, barnát, zöldet, kéket, feketét, sárgát, ezekhez képest a férfié még csak nem is különleges. Sötétbarna, mint minden második lénynek, még csak anyajegyeket sem lát rajta, pedig az nagyon szépen tud mutatni. Mégis... alig bír ellenállni a kísértésnek. És nem az a legszörnyűbb, hogy megígérte, nem teszi, hanem hogy akár meg is tehetné, a lehetősége meg van hozzá.*
-Bárcsak elvehetném! *Nyújtja ujjait a szeme felé, mintha egy távoli, elérhetetlen dolgot szeretne megfogni. De nem nyúl hozzá. Keze az utolsó pillanatban lehanyatlik, és finoman végigsimít a szerzetes arcán, ahogy visszahúzza. Nagyon szeretné, és az sem érdekli, ha amiatt nem venné komolyan, mert túl színpadiasak a mozdulatai, túl drámaivá teszi a helyzetet, így vezeti le a feszültséget. Még mindig jobb, mintha máshogy tenné... Ahogy ránéznek az utcán, ahogy végigmérik, kiolvashatja a tekintetekből, hogy érzéketlennek és minden iránt közömbösnek tartják, a halál hírnökének. Az utóbbi talán igaz is, ezt ő sem tudhatja biztosra, de hogy az első felvetés hazugság, az bizonyos. Rengeteg érzelem szorult ebbe a kis, törékeny testbe; képes gyűlölni, szeretni, vágyakozni, rettegni, csak azoknak van félnivalójuk, akik iránt nem érez semmit, mint Lorew. Szimpatikusnak tartja, és örömmel veszi, hogy önként felajánlja magát neki, de ez még nem elég ahhoz, hogy ne vágja fel apró darabokra. Kezdve a szemével... Hirtelen meglendül előre, és egy határozott mozdulattal belevágja a fejét a férfi mellkasába. Nem nagyon van azon olyan terület, ami még teljesen ép és meg sem érzi a pihekönnyű buksit, de nem is vett célba semmi fájdalmas pontot, azt a gravitáció elintézi helyette. Szűk fél percig piheg fején támaszkodva, majd nagy levegőt véve emelkedik fel ismét.* Oké, túl vagyok rajta... azt hiszem...
*Muszáj lesz valamivel lekötnie magát, így jön a tetoválás. Egyszer hátrapillant, alaposan szemügyre veszi a saját szárnyait, majd nekiáll dolgozni. Biztos kézzel könnyű egyenes vonalakat rajzolni, de annál nehezebb felismerhető mintát.*
-Meglehet... *Hagyja rá, bár nem tartja valószínűnek. Szívesen megnézné a tetoválás végleges állapotát, de nem törné magát csak ezért.* Azt sem tudom, hol keresselek, hiszen azt mondtad, a ház nem a tiéd, a város pedig túl nagy ahhoz, hogy véletlenül összefussunk. Majd a Sors eldönti, találkozunk-e még a jövőben. *Nem hisz a felsőbb erőben, szerinte mindenki a maga életének kovácsa, viszont ha van is valaki, aki dróton rángatja őket, mint a bábukat, akkor az akarata szerint fognak cselekedni. ha azt akarja, hogy találkozzanak, bizonyosan fognak. Ha nem, akkor hajnalban örökre búcsút vesznek egymástól. Feleslegesen aggódik a sebei miatt, a lány tökéletesen ismeri az emberi testet, tisztában van azzal, mit csinál, és hogy mennyire erős a szervezet. Eddig egy olyan vágást sem ejtett, egy olyan lyukat sem fúrt, ami bizonyos időn belül ne gyógyulna be magától, csak arra kell vigyáznia, hogy amíg nyílt seb, addig ne kerüljön bele semmi. A tenyerén áthaladó tőr után is csak egy rózsaszín vagy fehér heg marad majd; a nyúzás ás az ostor nyomai teljesen el fognak tűnni; a két lyuk a vállában... hát, az valószínűleg mindig is lyuk marad, csak jóval kisebb, mint most. Mellbimbója viszont nem lesz többé, legalábbis a jobb oldalán. Bár már azon sem csodálkozna, ha azt is vissza lehetne növeszteni valamilyen varázslattal. Nem olyan jó, ha tudja, alkímista és mágus az áldozata, félti a hegeket, a nyomokat, amiket a testén hagyott. Lehet mindegyiket egyetlen egy csettintéssel meg tudja gyógyítani, és akkor örökre elfelejti őt és ezt az éjszakát.
A mocorgással semmi baja nincs, ösztönös reakció, mert a teste azt hiszi, így védekezhet a fájdalom ellen, a visítás viszont már sok. A könyörgés zene füleinek, nagyon sokáig elhallgatná, ha nem a szabadban lennének, ahol még éjfél után is járhatnak.*
-Ssssh! *Teszi mutatóujját az ajkakra.* Azt kérted, ne fogjam be a szádat, viszont akkor kénytelen vagy te gondoskodni erről. Ha üvöltözöl, betömöm, és úgy is maradsz reggelig. És ez nem csak a beszéd lehetőségétől fosztana meg... *Hanem a csóktól is. Ezt már nem teszi hozzá, vagy rájön magától, vagy értetlenül néz még egy darabig. Abban biztos lehet, a tündér meg fogja oldani, hogy elhallgasson.* Mindjárt végzek, addig bírd még ki. *És csak ezután érinti a csontot. Ezt nem bírja ki hang nélkül, ami nem is meglepő, hiszen ezernél is több idegsejt visítva közvetíti az agynak a borzalmas fájdalmat, de ez nem mentség. Amint meglátja, hogy üvölteni fog, szabad kezét a kitátott szájába nyomja, alkarjával némítva el. Ha csupán a tenyerével próbálkozna, annak semmi hatása nem lenne, az inger túl intenzív, ő pedig túl gyenge, hogy egy ilyen rohamot visszatartson. Aztán vége. Kihúzza balját a szájából, jobbját a sebből, szabadjára engedve a lassan csörgedező vérpatakot.*
-Köszönöm! *Hajol meg ültében egy elégedett vigyor kíséretében. Ilyen bókot sem kapott még, de jól esik neki, végre nem a szépséggel jön, azzal nem tud mit kezdeni. De a Halál, az már olyan, mait ismer.* És nem félsz, hogy elragadlak? *Hajol közel hozzá, vértől csöpögő kezével a szakállával játszik.*
4246. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-21 03:07:36
Üzenet elküldve: 2016-07-21 03:07:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*Persze meg tudja érteni, hogy a tündér maradandó kárt akar okozni neki, és szava sem lenne, ha a fülét vágná le, vagy ilyenek, de... a szemét valahogy mindenki ösztönösen védi. Olyan érzékeny, és fontos terület, hogy még Lorew sem képes nem védeni. Ennyiben a reakciói egyeznek a többi halandóéval. Bármennyire is szánalmasnak tartja magát ebből a szempontból, nem tehet ellene semmit. Képtelen lenne vakon leélni az élete hátralevő részét. Gyűlöletes dolog az ember életében, mikor egy valódi korlátba ütközik, de csak ebben az esetben úgy érzi, hogy a vakságnál talán még a halál is jobb.*
- Sajnálom, bárcsak... bárcsak önként adhatnám...
*Számára ez egy hatalmas törés. És minél inkább látja, hogy a tündér vágyik erre, annál jobban fáj neki is, mert legszívesebben mindent megadna neki, amire csak vágyik. Ez egy kudarc a szerzetesnek. Elbukott. Erővel persze bármikor elveheti a tündér, elvégre a szerzetes elmondta, hogy bekötött szájjal teljesen tehetetlen, de az olyan... személytelen lenne. Mintha csak egy átlagos áldozata lenne a sok közül. Bár őszintén szólva azt Lorew sem tudná elmondani, miért zavarná, de... Zavarná. A tudat belülről hasogatná. Nem is akar ilyesmire gondolni. Persze ki nem mondaná, hogy kényszeresen szeretné különlegesnek érezni magát, mert nevetségesnek tartja az ilyesmit. Saját magát is, amiért így érez. Csak hát az érzéseit nem válogathatja meg az ember. Amikor pedig a tetoválásról beszél a tündér, akkor a szerzetes újból felemeli a fejét, és igyekszik legalább a lehetőségeihez mérten alaposan szemügyre venni a művet. Tényleg szépre sikerült, már amit így lát belőle, olyan szimmetrikusnak is tűnik, meg egyáltalán... szép szárnyak. Lorew talán papírra sem tudott volna ilyet vetni, az ő ábrái mindig elnagyoltak voltak.*
- Hát... talán még találkozunk... ha más nem, hogy szemügyre vedd... vagy hogy megismételjük... sosem tudhatjuk...
*A szerzetes legalábbis roppant boldog lenne, ha napnyugtakor nem örökre kéne elveszítenie a tündért. Mindegy, hogy mi az ürügy, de... Jó lenne, ha nem vesztené el a reményt. Ha legalább a nevét sikerülne megjegyeznie, akkor megidézhetné, és aztán ki tudja. Mindegy, nem kéne most ilyesmin gondolkodnia, elvégre a tündér éppen darabokra szedi. Most éppen újfent kilyuggatta, és ujjaival matat a sebben, egyre mélyebben, ami pedig nem kevés fájdalommal jár a szerzetes számára. Ebből legutóbb sem sült ki semmi jó, ráadásul megtörténik, amitől félt, hogy az önkéntelen mocorgás hatására mélyül a tenyerein a seb. Vagy nevezzük inkább luknak, elvégre az. Az vajon hogy begyógyulni? A hús majd... összenő? Vagy örökre marad egy-egy lyuk a tenyerein? Rémes, hogy szerzetes létére még ennyit sem tud a gyógyításról, de hát hiába, nem ezért tartották. Mindenesetre már csak ezért is igyekszik nyugton maradni, hogy ne kelljen lyukas marokkal leélje élete hátralevő részét. Amikor viszont a lány elkezdi tapogatni a belső részeit, akkor képtelen nyugton maradni, gyakorlatilag minden mozdulatára megrándul a férfi teste, a száját pedig keserves visítás hagyja el.*
- Könyörgök ne... ez... mintha... mintha a belső szerveimet rángatnád... könyörgök állj... könyörgök... *zihálja kétségbeesetten, és bízik benne, hogy elégszer mondta a "könyörgök" szót ahhoz, hogy a tündér véletlenül se parancsolgatásnak fogja fel. Bár nem volt elég ideje és levegője elmondani, de az egész olyan érzés volt, mintha jóval mélyebben benne vájkálna. Józan ésszel tudja, hogy a tündér apró keze legalább könyékig el kéne tűnjön a sebben, hogy az ujjai a mellkasában legyenek, és a bordái miatt ez nem is lenne igazán lehetséges, de... másik oldalról meg teljesen olyan érzés volt (talán csak a fájdalom sugárzásának köszönhetően) mintha legalábbis a mellkasa teljes tartalmát lökdösné ide-oda. Arról pedig felesleges is beszélni, hogy a borda érintése milyen borzalmas fájdalom volt. Mintha egy apró villámcsapást érzett volna a belsejében. Talán a visítás is itt volt a csúcsponton egy pillanatra, bár igyekezett elharapni, és csendben maradni, de... képtelen volt. A csont érintésének a fájdalmát nem képes halkan elviselni, még annak örülhet, hogy az ép eszét megőrzi egy-egy ilyen alkalommal. Legszívesebben mindig azt kiáltaná, hogy "Ölj meg!", amit abban a szikrányi pillanatban, amíg a fájdalom eljut az agyáig, komolyan is gondol, de... aztán persze azonnal megbánná. Remélhetőleg a lány mondjuk nem tenné meg neki, elvégre csinált ő bármit azért, hogy megkímélje a szenvedéstől? Ezt még képes visszanyelni, meg az ehhez hasonló ostobaságokat, viszont a nyüszítést nem. Legszívesebben hangosan üvöltene, de igyekszik összeszorítani a száját, mégis csak a szabadban vannak. Akkor is, ha nincs a közelben senki, nem akar hangoskodni.
És végre megtörténik, amiért egy örökkévalóság óta könyörgött, hol hangosan, hol csak magában: a lány kihúzza a kezét a sebből, mely néhány másodpercig csak plusz fájdalmat eredményez, de aztán olyan kellemes, megkönnyebbült érzéssé válik az egész. Hogy vége, nem fog többet odabent matatni. Lorew ilyenkor mindig kicsit aggódik, hogy merjen-e fellélegezni, nem fogja-e az esetleg arra motiválni a tündért, hogy megismételje a korábbit, de... a levegőt sem tarthatja vissza, a zihálásán viszont pontosan érződik mikor vált át rettegőből megkönnyebbültté. A légzése egyre rendezettebbé válik, próbál megnyugodni, és nem is gondolni arra, hogy a vére ebben pillanatban is ki tudja, milyen bő sugárban ömlik a fűre. Érzi, hogy folyik, persze ő jóval drasztikusabbnak képzeli el a sebet, mint amilyen valójában, talán ez is egy jó pont amellett, ha látja, mit csinál a tündér. A hold éppen pályája csúcsán van, így felülről világítja meg őket, apró sugarakban, amennyit a felhős égbolt enged. Ebben a gyenge, ezüstös fényben amikor Lorew a lányra pillant, valóban úgy tűnik... sőt, nem csak úgy tűnik, egészen egyértelműen látja...*
- Te... te tényleg magad vagy a Halál *nyögi elhaló hangon. Nem öli meg. Nem veszi el tőle az életét, nem válik eggyé vele. Csak újra és újra megérinti. Összefonódik vele egy időre, majd elengedi. Kóstolgatja, de nem ragadja el. A kezében tartja, és ezt erősebben mutatja, mint valaha. Találkozott vele, és a sorsa mégsem pecsételődött meg azonnal. Nem történés, hanem folyamat. Jóval több, mint amit az egyszerű halandók feltételeznének róla. Jóval több, mint amit Lorew valaha is feltételezett róla. Nem pusztán elvágja az élet fonalát. Először kezébe veszi, végigsimít rajta, az ujja köré tekeri... A végtelenségig játszadozik vele. A halál nem a vég. Inkább az örök szenvedés kezdete.*
*Persze meg tudja érteni, hogy a tündér maradandó kárt akar okozni neki, és szava sem lenne, ha a fülét vágná le, vagy ilyenek, de... a szemét valahogy mindenki ösztönösen védi. Olyan érzékeny, és fontos terület, hogy még Lorew sem képes nem védeni. Ennyiben a reakciói egyeznek a többi halandóéval. Bármennyire is szánalmasnak tartja magát ebből a szempontból, nem tehet ellene semmit. Képtelen lenne vakon leélni az élete hátralevő részét. Gyűlöletes dolog az ember életében, mikor egy valódi korlátba ütközik, de csak ebben az esetben úgy érzi, hogy a vakságnál talán még a halál is jobb.*
- Sajnálom, bárcsak... bárcsak önként adhatnám...
*Számára ez egy hatalmas törés. És minél inkább látja, hogy a tündér vágyik erre, annál jobban fáj neki is, mert legszívesebben mindent megadna neki, amire csak vágyik. Ez egy kudarc a szerzetesnek. Elbukott. Erővel persze bármikor elveheti a tündér, elvégre a szerzetes elmondta, hogy bekötött szájjal teljesen tehetetlen, de az olyan... személytelen lenne. Mintha csak egy átlagos áldozata lenne a sok közül. Bár őszintén szólva azt Lorew sem tudná elmondani, miért zavarná, de... Zavarná. A tudat belülről hasogatná. Nem is akar ilyesmire gondolni. Persze ki nem mondaná, hogy kényszeresen szeretné különlegesnek érezni magát, mert nevetségesnek tartja az ilyesmit. Saját magát is, amiért így érez. Csak hát az érzéseit nem válogathatja meg az ember. Amikor pedig a tetoválásról beszél a tündér, akkor a szerzetes újból felemeli a fejét, és igyekszik legalább a lehetőségeihez mérten alaposan szemügyre venni a művet. Tényleg szépre sikerült, már amit így lát belőle, olyan szimmetrikusnak is tűnik, meg egyáltalán... szép szárnyak. Lorew talán papírra sem tudott volna ilyet vetni, az ő ábrái mindig elnagyoltak voltak.*
- Hát... talán még találkozunk... ha más nem, hogy szemügyre vedd... vagy hogy megismételjük... sosem tudhatjuk...
*A szerzetes legalábbis roppant boldog lenne, ha napnyugtakor nem örökre kéne elveszítenie a tündért. Mindegy, hogy mi az ürügy, de... Jó lenne, ha nem vesztené el a reményt. Ha legalább a nevét sikerülne megjegyeznie, akkor megidézhetné, és aztán ki tudja. Mindegy, nem kéne most ilyesmin gondolkodnia, elvégre a tündér éppen darabokra szedi. Most éppen újfent kilyuggatta, és ujjaival matat a sebben, egyre mélyebben, ami pedig nem kevés fájdalommal jár a szerzetes számára. Ebből legutóbb sem sült ki semmi jó, ráadásul megtörténik, amitől félt, hogy az önkéntelen mocorgás hatására mélyül a tenyerein a seb. Vagy nevezzük inkább luknak, elvégre az. Az vajon hogy begyógyulni? A hús majd... összenő? Vagy örökre marad egy-egy lyuk a tenyerein? Rémes, hogy szerzetes létére még ennyit sem tud a gyógyításról, de hát hiába, nem ezért tartották. Mindenesetre már csak ezért is igyekszik nyugton maradni, hogy ne kelljen lyukas marokkal leélje élete hátralevő részét. Amikor viszont a lány elkezdi tapogatni a belső részeit, akkor képtelen nyugton maradni, gyakorlatilag minden mozdulatára megrándul a férfi teste, a száját pedig keserves visítás hagyja el.*
- Könyörgök ne... ez... mintha... mintha a belső szerveimet rángatnád... könyörgök állj... könyörgök... *zihálja kétségbeesetten, és bízik benne, hogy elégszer mondta a "könyörgök" szót ahhoz, hogy a tündér véletlenül se parancsolgatásnak fogja fel. Bár nem volt elég ideje és levegője elmondani, de az egész olyan érzés volt, mintha jóval mélyebben benne vájkálna. Józan ésszel tudja, hogy a tündér apró keze legalább könyékig el kéne tűnjön a sebben, hogy az ujjai a mellkasában legyenek, és a bordái miatt ez nem is lenne igazán lehetséges, de... másik oldalról meg teljesen olyan érzés volt (talán csak a fájdalom sugárzásának köszönhetően) mintha legalábbis a mellkasa teljes tartalmát lökdösné ide-oda. Arról pedig felesleges is beszélni, hogy a borda érintése milyen borzalmas fájdalom volt. Mintha egy apró villámcsapást érzett volna a belsejében. Talán a visítás is itt volt a csúcsponton egy pillanatra, bár igyekezett elharapni, és csendben maradni, de... képtelen volt. A csont érintésének a fájdalmát nem képes halkan elviselni, még annak örülhet, hogy az ép eszét megőrzi egy-egy ilyen alkalommal. Legszívesebben mindig azt kiáltaná, hogy "Ölj meg!", amit abban a szikrányi pillanatban, amíg a fájdalom eljut az agyáig, komolyan is gondol, de... aztán persze azonnal megbánná. Remélhetőleg a lány mondjuk nem tenné meg neki, elvégre csinált ő bármit azért, hogy megkímélje a szenvedéstől? Ezt még képes visszanyelni, meg az ehhez hasonló ostobaságokat, viszont a nyüszítést nem. Legszívesebben hangosan üvöltene, de igyekszik összeszorítani a száját, mégis csak a szabadban vannak. Akkor is, ha nincs a közelben senki, nem akar hangoskodni.
És végre megtörténik, amiért egy örökkévalóság óta könyörgött, hol hangosan, hol csak magában: a lány kihúzza a kezét a sebből, mely néhány másodpercig csak plusz fájdalmat eredményez, de aztán olyan kellemes, megkönnyebbült érzéssé válik az egész. Hogy vége, nem fog többet odabent matatni. Lorew ilyenkor mindig kicsit aggódik, hogy merjen-e fellélegezni, nem fogja-e az esetleg arra motiválni a tündért, hogy megismételje a korábbit, de... a levegőt sem tarthatja vissza, a zihálásán viszont pontosan érződik mikor vált át rettegőből megkönnyebbültté. A légzése egyre rendezettebbé válik, próbál megnyugodni, és nem is gondolni arra, hogy a vére ebben pillanatban is ki tudja, milyen bő sugárban ömlik a fűre. Érzi, hogy folyik, persze ő jóval drasztikusabbnak képzeli el a sebet, mint amilyen valójában, talán ez is egy jó pont amellett, ha látja, mit csinál a tündér. A hold éppen pályája csúcsán van, így felülről világítja meg őket, apró sugarakban, amennyit a felhős égbolt enged. Ebben a gyenge, ezüstös fényben amikor Lorew a lányra pillant, valóban úgy tűnik... sőt, nem csak úgy tűnik, egészen egyértelműen látja...*
- Te... te tényleg magad vagy a Halál *nyögi elhaló hangon. Nem öli meg. Nem veszi el tőle az életét, nem válik eggyé vele. Csak újra és újra megérinti. Összefonódik vele egy időre, majd elengedi. Kóstolgatja, de nem ragadja el. A kezében tartja, és ezt erősebben mutatja, mint valaha. Találkozott vele, és a sorsa mégsem pecsételődött meg azonnal. Nem történés, hanem folyamat. Jóval több, mint amit az egyszerű halandók feltételeznének róla. Jóval több, mint amit Lorew valaha is feltételezett róla. Nem pusztán elvágja az élet fonalát. Először kezébe veszi, végigsimít rajta, az ujja köré tekeri... A végtelenségig játszadozik vele. A halál nem a vég. Inkább az örök szenvedés kezdete.*
4245. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-20 22:01:05
Üzenet elküldve: 2016-07-20 22:01:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nem is bánja annyira, hogy kihagyja a szemet, az is bőven elég, hogy látja a félelmet. Nagyon retteg, hogy elveszíti a látását, és ez kárpótolja. Mintha csak a halál gondolata lebegne előtte. Pedig vaknak lenni se nem halál, de még csak nem is kibírhatatlan. És igazán megérdemelné. Azt hiszi mindent meg lehet oldani bájitalokkal és varázsigékkel, így megtanulná, hogy vannak olyan dolgok az életben, amiket nem lehet meggyógyítani, megjavítani. Olyan biztosak, mint maga a halál...*
-Ez a lényeg. Elvennék valami olyat, amit sosem kaphatsz vissza. Ez is olyan beteg vágy lehet, mint egyes férfiaknak a szűz lányok imádata, akiknek elveszik az ártatlanságát. *Mélyen megveti az ilyen embereket, de hirtelen nem jutott eszébe ennél jobb hasonlat. Még lehet, visszatér a szeméhez, de egyelőre hanyagolja. Van még néhány ötlete, aztán ha kifogy belőlük, lehet megbeszélik, mi lesz a látásával. Áttér a mellkasára. Még anno ezt adta meg, mint potenciális célpont, és elég nagy felület, hogy több mindent kipróbáljon rajta.
Egész gyorsan sikerül kiviteleznie a mintát, de nem lett hevenyészett munka. Sosem tetszett még neki egyik seb sem ennyire, de ez tényleg lenyűgözi. Még az is lehet, hogy rá fog szokni ezekre a tetoválásokra. Gyors, egyszerű, mégis fájdalmas és látványos. Bárcsak neki is lenne egy hasonló. Ezek után lehet keres is valakit, aki belevésne néhány mintát hófehér bőrébe, a fekete tinta erős kontrasztot adna... de ezt majd később.*
-Tényleg? *Kérdez vissza mosolyogva. Örömmel hallja, hogy nem csak ő van elájulva első művétől.* Arra leszek kíváncsi, mennyire marad meg a rajz hegesedés után... elvileg pár nap után már kialakul a majdani végleges forma. Kár, hogy már nem láthatom a végeredményt. *Kámpicsoridik el. Nem valószínű, hogyha reggel elválnak útjaik, akkor az életben még valaha összefutnak. Idya nem maradhat túl sokáig egy városban, a háborús időkben pedig még jobban meg kell húznia magát, nehogy felfigyeljenek rá a törvény emberei. Ezért is olyan fontos ez az este, talán ez az utolsó, amit Artheniorban tölt. Szinte végig sem gondolja, már halad is tovább. A keze eddig alig kapott valamit, kár lenne kihagyni az itteni érzékeny területeket. Mély sebet ejt a hónalján, hideg ujjai a forró vérbe merülnek. Milyen kellemes. Szívesen kivéreztetné és megfürdene a friss, gőzölgő vörös folyadékban. Felmelegítené az egész testét és bíborba öltöztetné, mint egy csodás selyemruha.*
-Ujjaimmal... keresem... de már meg is van. *Néhány pillanatig matat a sebben, mikor ujjbegyei megérintik a barázdált izom felszínét. A bordák feletti izmot érinti, nem is tudja pontosan melyiket. Talán a mellizom pereme, vagy a vállizom tapadása vagy eredése van a kulcscsontnál, már nem emlékszik, de nem is fontos.* Egy izmot kerestem. Azt... azt még nem érintettem soha közvetlenül. *Mintha elérzékenyülne, úgy csuklik el a hangja. Neki is új érzés. Lassan már az egész ökle a sebben van, próbálja kitágítani, de olyan sok vér ömlik ki, esélytelen, hogy lásson bármit is.* Ez. *Nyomja meg óvatosan az egyenletlen felületet.* Azt hiszem a mellizmod. És ez... *Körmeivel kaparja az utat a húsban, hogy elérje, amit szeretne.* Ez a bordád. *Csak egy szemvillanásnyi idő, míg érinti, de nem lehet kellemes. Mint a lapocka érintése. Megforgatja kezét a mélyedésben, majd kihúzza, vastagon borítva a környező fűszálakat vérrel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nem is bánja annyira, hogy kihagyja a szemet, az is bőven elég, hogy látja a félelmet. Nagyon retteg, hogy elveszíti a látását, és ez kárpótolja. Mintha csak a halál gondolata lebegne előtte. Pedig vaknak lenni se nem halál, de még csak nem is kibírhatatlan. És igazán megérdemelné. Azt hiszi mindent meg lehet oldani bájitalokkal és varázsigékkel, így megtanulná, hogy vannak olyan dolgok az életben, amiket nem lehet meggyógyítani, megjavítani. Olyan biztosak, mint maga a halál...*
-Ez a lényeg. Elvennék valami olyat, amit sosem kaphatsz vissza. Ez is olyan beteg vágy lehet, mint egyes férfiaknak a szűz lányok imádata, akiknek elveszik az ártatlanságát. *Mélyen megveti az ilyen embereket, de hirtelen nem jutott eszébe ennél jobb hasonlat. Még lehet, visszatér a szeméhez, de egyelőre hanyagolja. Van még néhány ötlete, aztán ha kifogy belőlük, lehet megbeszélik, mi lesz a látásával. Áttér a mellkasára. Még anno ezt adta meg, mint potenciális célpont, és elég nagy felület, hogy több mindent kipróbáljon rajta.
Egész gyorsan sikerül kiviteleznie a mintát, de nem lett hevenyészett munka. Sosem tetszett még neki egyik seb sem ennyire, de ez tényleg lenyűgözi. Még az is lehet, hogy rá fog szokni ezekre a tetoválásokra. Gyors, egyszerű, mégis fájdalmas és látványos. Bárcsak neki is lenne egy hasonló. Ezek után lehet keres is valakit, aki belevésne néhány mintát hófehér bőrébe, a fekete tinta erős kontrasztot adna... de ezt majd később.*
-Tényleg? *Kérdez vissza mosolyogva. Örömmel hallja, hogy nem csak ő van elájulva első művétől.* Arra leszek kíváncsi, mennyire marad meg a rajz hegesedés után... elvileg pár nap után már kialakul a majdani végleges forma. Kár, hogy már nem láthatom a végeredményt. *Kámpicsoridik el. Nem valószínű, hogyha reggel elválnak útjaik, akkor az életben még valaha összefutnak. Idya nem maradhat túl sokáig egy városban, a háborús időkben pedig még jobban meg kell húznia magát, nehogy felfigyeljenek rá a törvény emberei. Ezért is olyan fontos ez az este, talán ez az utolsó, amit Artheniorban tölt. Szinte végig sem gondolja, már halad is tovább. A keze eddig alig kapott valamit, kár lenne kihagyni az itteni érzékeny területeket. Mély sebet ejt a hónalján, hideg ujjai a forró vérbe merülnek. Milyen kellemes. Szívesen kivéreztetné és megfürdene a friss, gőzölgő vörös folyadékban. Felmelegítené az egész testét és bíborba öltöztetné, mint egy csodás selyemruha.*
-Ujjaimmal... keresem... de már meg is van. *Néhány pillanatig matat a sebben, mikor ujjbegyei megérintik a barázdált izom felszínét. A bordák feletti izmot érinti, nem is tudja pontosan melyiket. Talán a mellizom pereme, vagy a vállizom tapadása vagy eredése van a kulcscsontnál, már nem emlékszik, de nem is fontos.* Egy izmot kerestem. Azt... azt még nem érintettem soha közvetlenül. *Mintha elérzékenyülne, úgy csuklik el a hangja. Neki is új érzés. Lassan már az egész ökle a sebben van, próbálja kitágítani, de olyan sok vér ömlik ki, esélytelen, hogy lásson bármit is.* Ez. *Nyomja meg óvatosan az egyenletlen felületet.* Azt hiszem a mellizmod. És ez... *Körmeivel kaparja az utat a húsban, hogy elérje, amit szeretne.* Ez a bordád. *Csak egy szemvillanásnyi idő, míg érinti, de nem lehet kellemes. Mint a lapocka érintése. Megforgatja kezét a mélyedésben, majd kihúzza, vastagon borítva a környező fűszálakat vérrel.*
4244. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-20 20:40:20
Üzenet elküldve: 2016-07-20 20:40:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
//Idya//
*Lorew csak bólint, mikor a tündér kifejezett távolságtartását fejezi ki a mágia irányában, hát valahol meg tudja érteni. Mi szüksége lenne neki a mágiára? Az élete teljes, kerek, és ehhez elég, hogy a fegyverekkel tud bánni. Milyen pluszt adna neki a mágia, ami miatt érdemes lenne számára időt és energiát belefektetni? Semmit. És nem úgy semmi, mint mondjuk egy arany, amiből semmit nem tudna venni. Mert ha azt még néhányszor összegyűjti, legalább egy szelet kenyeret adnak neki a fogadóban, de ez a legteljesebb értelemben vett nulla. Kis hasznot mondjuk a magas szintű holdvarázslatokból nyerhetne ki, de az meg olyan iszonyatosan sok idő lenne, hogy... teljesen felesleges. Ebből a szempontból hülyeség is volt rákérdezni. Aztán bevillan neki, hogy nem is tette, csak kijelentette, a lány pedig megerősítette a hitében.*
- Én tudom, és... és sajnálom, de... kérlek... túlzottan félek... a szemet semmi... semmi nem gyógyítaná meg... a látást...
*Elvégre ha sebet ejt rajta, az meggyógyul. Ha levágja a karját, bizonyos mágiával az is visszanöveszthető. Ha a fülét levágja, hát jó, nem volt rá szüksége, de... a szeme... Talán ez számára a határ. Eddig képes elmenni azért, hogy a tündér szórakozását biztosítsa. Gyűlöli, hogy vannak korlátai, és látja, hogy a lány tényleg őszintén ki szeretné vájni a szemét... És legszívesebben hagyná neki, de... egyszerűen túlzottan retteg ettől, nem garantálhatná, hogy nem kezd el valami varázsigét mondani, amikor szorul a hurok, amitől talán óhatatlanul is eldurvulnának a dolgok. Erre gondolni sem akar. Arra, hogy nem a tündér irányít mindent. Nem azért nem vájja ki a szemét, mert a szerzetes esetleg tehetne ellene, hanem mert szánalmasan könyörgött neki, és megszánta. Semmi több. Ugyanakkor azt teljesen őszintén mondta, hogy megtisztelő, azt már mondjuk nem tudta hozzátenni, hogy hálás is érte, de ez magától értetődik. Maga a bőr leszakításának folyamata fájdalmas. Lehet csak elszokott az érzéstől, de még a fogait összeszorítva is időről időre felnyüszít, viszont közben igyekszik felemelni a fejét, és nézni, mi történik. Így legalább azt is folyamatosan láthatja, hogy mennyi van még hátra. Amikor pedig teljes egészében elkészül a mű, akkor leengedi a fejét, és... zihál. Megkönnyebbülten, hogy vége.*
- Köszönöm... gyönyörű... *zihálja a kérdésekre, de bármennyire is szeretné jobban kifejteni a véleményét, utána egy jó darabig csak hangosan lihegni tud. Azt mondjuk amúgy sem tudná meghatározni, hogy felismerhető-e, sötét is van, és nem is lát rá rendesen a saját felsőtestére, főleg ebben a helyzetben. Azonban a tündér nem hagy neki igazán időt a fellélegzésre, máris halad tovább, és a következő célpont a karja. A kés pengéje belevájódik a könyökrészbe, és halad tovább, egészen a válláig, amit Lorew csak egyre szaporább légzéssel, és a hozzá tartozó nyöszörgő hangokkal tud jutalmazni. Eztán a lány a hónalját veszi célba, és hát... a szerzetes valójában csak két vágást érez, bár ez is épp elég, azt már aligha tudja eldönteni, hogy ezek egymásra merőlegesek voltak-e.*
- Kérlek... ugye nem... könyörgök...
*Amikor a lány leteszi a tőrt, és kezeivel nyúl a seb felé, csak a legrosszabbra tud gondolni. Eszébe jut, mikor a hátán lévő sebbe nyúlt bele, és megérintette a csontot. Mondani sem kell, mérhetetlenül retteg tőle, hogy most is valami ilyesmi fog következni. Ha a lány még nem mondta volna el, mit tervez, mikor az ujjait a sebbe mélyeszti, Lorew rákérdez:*
- Mi... mi történik? Mit csinálsz?
*Már korábban elmagyarázta, miért szereti ezt tudni, és akkor a tündér azt ígérte, informálni fogja mindenről.*
*Lorew csak bólint, mikor a tündér kifejezett távolságtartását fejezi ki a mágia irányában, hát valahol meg tudja érteni. Mi szüksége lenne neki a mágiára? Az élete teljes, kerek, és ehhez elég, hogy a fegyverekkel tud bánni. Milyen pluszt adna neki a mágia, ami miatt érdemes lenne számára időt és energiát belefektetni? Semmit. És nem úgy semmi, mint mondjuk egy arany, amiből semmit nem tudna venni. Mert ha azt még néhányszor összegyűjti, legalább egy szelet kenyeret adnak neki a fogadóban, de ez a legteljesebb értelemben vett nulla. Kis hasznot mondjuk a magas szintű holdvarázslatokból nyerhetne ki, de az meg olyan iszonyatosan sok idő lenne, hogy... teljesen felesleges. Ebből a szempontból hülyeség is volt rákérdezni. Aztán bevillan neki, hogy nem is tette, csak kijelentette, a lány pedig megerősítette a hitében.*
- Én tudom, és... és sajnálom, de... kérlek... túlzottan félek... a szemet semmi... semmi nem gyógyítaná meg... a látást...
*Elvégre ha sebet ejt rajta, az meggyógyul. Ha levágja a karját, bizonyos mágiával az is visszanöveszthető. Ha a fülét levágja, hát jó, nem volt rá szüksége, de... a szeme... Talán ez számára a határ. Eddig képes elmenni azért, hogy a tündér szórakozását biztosítsa. Gyűlöli, hogy vannak korlátai, és látja, hogy a lány tényleg őszintén ki szeretné vájni a szemét... És legszívesebben hagyná neki, de... egyszerűen túlzottan retteg ettől, nem garantálhatná, hogy nem kezd el valami varázsigét mondani, amikor szorul a hurok, amitől talán óhatatlanul is eldurvulnának a dolgok. Erre gondolni sem akar. Arra, hogy nem a tündér irányít mindent. Nem azért nem vájja ki a szemét, mert a szerzetes esetleg tehetne ellene, hanem mert szánalmasan könyörgött neki, és megszánta. Semmi több. Ugyanakkor azt teljesen őszintén mondta, hogy megtisztelő, azt már mondjuk nem tudta hozzátenni, hogy hálás is érte, de ez magától értetődik. Maga a bőr leszakításának folyamata fájdalmas. Lehet csak elszokott az érzéstől, de még a fogait összeszorítva is időről időre felnyüszít, viszont közben igyekszik felemelni a fejét, és nézni, mi történik. Így legalább azt is folyamatosan láthatja, hogy mennyi van még hátra. Amikor pedig teljes egészében elkészül a mű, akkor leengedi a fejét, és... zihál. Megkönnyebbülten, hogy vége.*
- Köszönöm... gyönyörű... *zihálja a kérdésekre, de bármennyire is szeretné jobban kifejteni a véleményét, utána egy jó darabig csak hangosan lihegni tud. Azt mondjuk amúgy sem tudná meghatározni, hogy felismerhető-e, sötét is van, és nem is lát rá rendesen a saját felsőtestére, főleg ebben a helyzetben. Azonban a tündér nem hagy neki igazán időt a fellélegzésre, máris halad tovább, és a következő célpont a karja. A kés pengéje belevájódik a könyökrészbe, és halad tovább, egészen a válláig, amit Lorew csak egyre szaporább légzéssel, és a hozzá tartozó nyöszörgő hangokkal tud jutalmazni. Eztán a lány a hónalját veszi célba, és hát... a szerzetes valójában csak két vágást érez, bár ez is épp elég, azt már aligha tudja eldönteni, hogy ezek egymásra merőlegesek voltak-e.*
- Kérlek... ugye nem... könyörgök...
*Amikor a lány leteszi a tőrt, és kezeivel nyúl a seb felé, csak a legrosszabbra tud gondolni. Eszébe jut, mikor a hátán lévő sebbe nyúlt bele, és megérintette a csontot. Mondani sem kell, mérhetetlenül retteg tőle, hogy most is valami ilyesmi fog következni. Ha a lány még nem mondta volna el, mit tervez, mikor az ujjait a sebbe mélyeszti, Lorew rákérdez:*
- Mi... mi történik? Mit csinálsz?
*Már korábban elmagyarázta, miért szereti ezt tudni, és akkor a tündér azt ígérte, informálni fogja mindenről.*
4243. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-20 19:57:56
Üzenet elküldve: 2016-07-20 19:57:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Rendben. Nem… vagyok ideges. *néz némileg furcsállón Krisagára, mert pont a nyugtatástól lesz egy kicsit idegen az egész. De azért továbbra sem idegeskedik, kíváncsian várja, hogy a nő feltegye a kérdést.
Ami végül tényleg nem lesz túl… személyes? Vagy nem is tudja, mire számított…*
- Amon Ruadh felé. Miért?
- Rendben. Nem… vagyok ideges. *néz némileg furcsállón Krisagára, mert pont a nyugtatástól lesz egy kicsit idegen az egész. De azért továbbra sem idegeskedik, kíváncsian várja, hogy a nő feltegye a kérdést.
Ami végül tényleg nem lesz túl… személyes? Vagy nem is tudja, mire számított…*
- Amon Ruadh felé. Miért?
4242. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-20 18:51:59
Üzenet elküldve: 2016-07-20 18:51:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Lorew//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mi sem áll tőle távolabb, mint a mágia. Meg talán a rózsaszín miniszoknyák, de ez mellékes. A mágiát a gyáva, gyenge lények eszközének tartja, akik nem mernek közel merészkedni az ellenfelükhöz, és inkább hadonásznak meg igéket mormolnak, minthogy fegyvert ragadjanak vagy a puszta kezükkel állnának ki magukért. Utálatos népség, nem is érti, miért nem irtották még ki őket. Mindenkit, aki csak egy kicsit is ért ehhez a humbughoz. Minek ők a világra? Harcolni fegyverrel kell, gyógyítani gyógynövényekkel és gyógyszerekkel, vizet fakasztani, élelmet adni pedig csak a természetnek van joga.*
-Nem akarok, távol áll tőlem ez a marhaság. *Nagyon szívesen levezetné a gondolatmenetet, ami az előbb lejátszódott a fejében, de a végén csak összevesznének rajta, az pedig rengeteg időt elvenne tőlük. A gyaloglás is épp elég hosszúra sikeredett, nem szeretne még többet elpocsékolni, hiszen sokkal hasznosabban is tölthetik az idejüket. Például kivájhatná a szemét. Nem tudja elnyomni magában a "csak azért is" érzést, minél többet gondol erre, annál nagyobb a késztetés, hogy megszegje az ígéretét. Hiszen mi rossz lehet abból? Ő a főnök, nála van a tőr, azt csinál, amit csak akar... De nem az a fajta, aki hazudna. Ha nem tartja be azt, amit mondott, Lorewtől sem várhatná el tovább, hogy betartsa, és akkor oda az egész éjszaka. A ki nem mondott bizalomnak hála sokkal jobban szórakozik, mint máskor. Nem kell arra figyelnie, hogy mindig sakkban tartsa; azon gondolkodnia, mikor jut eszébe elmenekülni, mikor talál lehetőséget kibújni a szorítása alól.*
-Ne aggódj, megígértem, hogy nem bántom! *Lejjebb csúszik a penge, sekély sebet ejt, amolyan feszültséglevezetés, annyira benne volt már a kezében a mozdulat.* Csak annyira... nehéz... ellenállni a kísértésnek. *Nem igazán tudja ennél szebben mondani, hogy ki akarja kaparni a szemét.*
-Remélem is, hogy annak veszed. *Két okból is. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a tündér ekkora gondot fordított a kínzásukra, a sebek minőségére, és, ami a férfi szempontjából még jobb lehet, hogy ez amolyan kézjegy, amit nem rakna olyan személyre, akiről nem gondolja, hogy még sokáig hordhatja. Megelőlegezi neki, hogy életben lesz még a nap feljövetelekor és büszkén viselheti a motívumot. Egész szimmetrikus lesz a rajz már elsőre, meg van vele elégedve. Aztán jön a neheze. Úgy kell eltávolítania a felső réteget, hogy nem sérti meg az alatta lévőt, különben amorf lesz a minta. A penge segítségével megkeresi a hám és irha közti határt, majd óvatosan becsúsztatja a hegyét. Mintha csak nyúzna, csak itt sokkal fontosabb a nyugodt kéz és az éles szem. Lassan elkezdi felhajtani a bőrt az egyik szárny szélén, aztán szabad kézzel húzza le, közben a tőrrel segítve a leszakadást. Mikor végez, megcsodálja a művét. Mintha csak profi csinálta volna. Szép, és tényleg fel lehet ismerni, hogy nem csak szárnyak, hanem a saját szárnyai, megvan benne az egyedi ív, a tündérekére jellemző tagolás.*
-Hogy tetszik? *Nem láthatja olyan jól a szerzetes, mint ő, de remélhetőleg tetszik neki, mégis csak ő fogja hordani élete végéig.* Felismerhető, ugye? *Ez a másik fontos kérdés. Az lenne a lényeg, hogy felismerje.* Ha lenne nálam tinta vagy valamilyen festék, be is festhetném, csak félő, az elfertőződne. Ez sem lesz túl kellemes, nem túl nagy, de biztos lesz egy hónap, mire beheged teljesen és már nem lesz érzékeny, addig vigyázz rá! *Úgy beszél, mintha annyira értene a tetoválásokhoz, pedig ezzel a céllal most vágott először. De a sebeket ismeri, tudja mennyi egy ilyen lefutási ideje.
Ezzel is készen van. Nem tudja miért, talán egy front, talán a hold, talán Lorew, de valami miatt ma éjszaka nagyon beindult a fantáziája, és ezt nagyon élvezi. Már tudja is, mivel szeretné folytatni. Ismét egy kifejezetten érzékeny pontot vesz célba, ami alapból nehezen elérhető lenne, de ebben a testhelyzetben kényelmesen hozzáfér. Megint kicsit mocorognia kell, hogy jó helyen üljön, majd ismét kézbe veszi a fegyvert. Végigfuttatja a pengét a felkarján, a könyöktől a válla irányába, vért fakasztva a vágás mentén, egészen a hónaljáig. Itt már nem tud olyan pontosan dolgozni, mivel a szőrtől -ami valószínűleg kis pamacsban itt csücsül- már nem látja a közvetlen bőrfelületet. A tőr hegyével kereszt alakban felvágja a húst, hogy könnyebb legyen a feltárás. Ha ezzel végzett, ismét előveszi a két kezét, és a hosszú ujjaival belenyúl a mélyedésbe.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mi sem áll tőle távolabb, mint a mágia. Meg talán a rózsaszín miniszoknyák, de ez mellékes. A mágiát a gyáva, gyenge lények eszközének tartja, akik nem mernek közel merészkedni az ellenfelükhöz, és inkább hadonásznak meg igéket mormolnak, minthogy fegyvert ragadjanak vagy a puszta kezükkel állnának ki magukért. Utálatos népség, nem is érti, miért nem irtották még ki őket. Mindenkit, aki csak egy kicsit is ért ehhez a humbughoz. Minek ők a világra? Harcolni fegyverrel kell, gyógyítani gyógynövényekkel és gyógyszerekkel, vizet fakasztani, élelmet adni pedig csak a természetnek van joga.*
-Nem akarok, távol áll tőlem ez a marhaság. *Nagyon szívesen levezetné a gondolatmenetet, ami az előbb lejátszódott a fejében, de a végén csak összevesznének rajta, az pedig rengeteg időt elvenne tőlük. A gyaloglás is épp elég hosszúra sikeredett, nem szeretne még többet elpocsékolni, hiszen sokkal hasznosabban is tölthetik az idejüket. Például kivájhatná a szemét. Nem tudja elnyomni magában a "csak azért is" érzést, minél többet gondol erre, annál nagyobb a késztetés, hogy megszegje az ígéretét. Hiszen mi rossz lehet abból? Ő a főnök, nála van a tőr, azt csinál, amit csak akar... De nem az a fajta, aki hazudna. Ha nem tartja be azt, amit mondott, Lorewtől sem várhatná el tovább, hogy betartsa, és akkor oda az egész éjszaka. A ki nem mondott bizalomnak hála sokkal jobban szórakozik, mint máskor. Nem kell arra figyelnie, hogy mindig sakkban tartsa; azon gondolkodnia, mikor jut eszébe elmenekülni, mikor talál lehetőséget kibújni a szorítása alól.*
-Ne aggódj, megígértem, hogy nem bántom! *Lejjebb csúszik a penge, sekély sebet ejt, amolyan feszültséglevezetés, annyira benne volt már a kezében a mozdulat.* Csak annyira... nehéz... ellenállni a kísértésnek. *Nem igazán tudja ennél szebben mondani, hogy ki akarja kaparni a szemét.*
-Remélem is, hogy annak veszed. *Két okból is. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a tündér ekkora gondot fordított a kínzásukra, a sebek minőségére, és, ami a férfi szempontjából még jobb lehet, hogy ez amolyan kézjegy, amit nem rakna olyan személyre, akiről nem gondolja, hogy még sokáig hordhatja. Megelőlegezi neki, hogy életben lesz még a nap feljövetelekor és büszkén viselheti a motívumot. Egész szimmetrikus lesz a rajz már elsőre, meg van vele elégedve. Aztán jön a neheze. Úgy kell eltávolítania a felső réteget, hogy nem sérti meg az alatta lévőt, különben amorf lesz a minta. A penge segítségével megkeresi a hám és irha közti határt, majd óvatosan becsúsztatja a hegyét. Mintha csak nyúzna, csak itt sokkal fontosabb a nyugodt kéz és az éles szem. Lassan elkezdi felhajtani a bőrt az egyik szárny szélén, aztán szabad kézzel húzza le, közben a tőrrel segítve a leszakadást. Mikor végez, megcsodálja a művét. Mintha csak profi csinálta volna. Szép, és tényleg fel lehet ismerni, hogy nem csak szárnyak, hanem a saját szárnyai, megvan benne az egyedi ív, a tündérekére jellemző tagolás.*
-Hogy tetszik? *Nem láthatja olyan jól a szerzetes, mint ő, de remélhetőleg tetszik neki, mégis csak ő fogja hordani élete végéig.* Felismerhető, ugye? *Ez a másik fontos kérdés. Az lenne a lényeg, hogy felismerje.* Ha lenne nálam tinta vagy valamilyen festék, be is festhetném, csak félő, az elfertőződne. Ez sem lesz túl kellemes, nem túl nagy, de biztos lesz egy hónap, mire beheged teljesen és már nem lesz érzékeny, addig vigyázz rá! *Úgy beszél, mintha annyira értene a tetoválásokhoz, pedig ezzel a céllal most vágott először. De a sebeket ismeri, tudja mennyi egy ilyen lefutási ideje.
Ezzel is készen van. Nem tudja miért, talán egy front, talán a hold, talán Lorew, de valami miatt ma éjszaka nagyon beindult a fantáziája, és ezt nagyon élvezi. Már tudja is, mivel szeretné folytatni. Ismét egy kifejezetten érzékeny pontot vesz célba, ami alapból nehezen elérhető lenne, de ebben a testhelyzetben kényelmesen hozzáfér. Megint kicsit mocorognia kell, hogy jó helyen üljön, majd ismét kézbe veszi a fegyvert. Végigfuttatja a pengét a felkarján, a könyöktől a válla irányába, vért fakasztva a vágás mentén, egészen a hónaljáig. Itt már nem tud olyan pontosan dolgozni, mivel a szőrtől -ami valószínűleg kis pamacsban itt csücsül- már nem látja a közvetlen bőrfelületet. A tőr hegyével kereszt alakban felvágja a húst, hogy könnyebb legyen a feltárás. Ha ezzel végzett, ismét előveszi a két kezét, és a hosszú ujjaival belenyúl a mélyedésbe.*
4241. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2016-07-20 17:54:11
Üzenet elküldve: 2016-07-20 17:54:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Nem kell ahhoz semmilyen más tudás? Mármint, nekem nincs különleges tehetségem a mágiához, és mágustanonc sem vagyok. *Értékeli az ajánlatot, igazán kedves Nellarától, hogy tanítaná, de a dolgok általában nem ilyen egyszerűek. a igaza van, és kell valamilyen képesség vagy tudás, akkor azt fejben tartja, és kifejleszti mielőtt nekiállna varázslatokat tanulni.
A mestere, és úgy általában mindenki ízlését illetően, nincs mit mondania, csak bólint egyet az egyetértése jeleként.*
-Persze, menjünk! *Áll fel ő is, és ha a másik elindul, akkor követi.*
-Nem kell ahhoz semmilyen más tudás? Mármint, nekem nincs különleges tehetségem a mágiához, és mágustanonc sem vagyok. *Értékeli az ajánlatot, igazán kedves Nellarától, hogy tanítaná, de a dolgok általában nem ilyen egyszerűek. a igaza van, és kell valamilyen képesség vagy tudás, akkor azt fejben tartja, és kifejleszti mielőtt nekiállna varázslatokat tanulni.
A mestere, és úgy általában mindenki ízlését illetően, nincs mit mondania, csak bólint egyet az egyetértése jeleként.*
-Persze, menjünk! *Áll fel ő is, és ha a másik elindul, akkor követi.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9872-9891