//Enilorac//
* Ymra nem sértődik meg, hogy a leány nem mond köszönetet a cipóért. A hála ezerszer többet ér, ha tettekben nyilvánul meg. Kapott valamit, így természetes, hogy osztozik ő is. A polgároktól hallotta már néhányszor, hogy egymással szemben mindig milyen udvariasan viselkednek, tartják magukat a formaságokhoz, egymás háta mögött azonban nem ritkán szórják a szitkokat, rosszindulatú megjegyzéseket tesznek.*
- Helyes döntés, hogy elkerülted. A városi "nagy fejek" ügyeibe felesleges belefolyni.
* Emlékszik vissza arra, mikor egy Gazdagnegyedben tartott esküvőn meggyilkolták a menyasszonyt. Régi sérelmek törtek a felszínre, mindenki gyanús volt mindenkinek, megkezdődtek a tettesről való találgatások...
Figyelmesen hallgatja a lányt, aki szent meggyőződéssel beszél a természet istennőjéről. Számára kissé olyan, mint egyfajta dajkamese, azonban eszében sincs ezt hangosan kijelenteni, még csak meg sem mosolyogja Enilorac állítását, hanem komolyan bólint szavaira.*
- Még nem volt szerencsén hallani -e hitről, de úgy hiszem sokan vélekednek még hasonlóan, csupán nem fogalmaznak ilyen tisztán. Mint az előbb is említettem, biztos vagyok benne, hogy a természet maga a teremtő erő, ahogy te nevezted, ő Mera istennő. Nemes cél az erdő védelme, hiszen mindent a természettől kapunk. A kérdés, hogy nem veszünk -e el túl sokat? Szükség van -e akkora épületekre, végig kikövezett városi utakra, erdőpusztításra ahhoz, hogy teret hódítson az ember és más lények?
* Gondolkozik el hangosan.*
- Ha nem is egy követőre, de egy a felfogásodat és célodat elismerő emberre márt szert tettél szerény személyemben.
* Néz a fél-elf szemébe őszintén.*
- Na igen, hiába van jó idő még az éj beálltával is, ide tévedhetnek vadállatok, így szükség van egy tábortűzre.
* Emelkedik föl maga is a puha pázsitról, hogy gallyakat, illetve követ keressen, mellyel majd szikrákat pattinthat.
Mikor elég rőzsét hordanak össze, felszítja a lángokat, leül a vidáman táncoló fény mellé, s élvezi a nyári estét, a lágyan fújó esti szellőt, a víg madarak vígan szóló füttyét. Végül ismét eldől a puha, zöld köpenyen, tekintetével az eget pásztázva, hátha kiszúr néhány csillagképet.*