//Hófesztivál//
//Bersean J’ales Casthar//
*A férfi szavaira, csak továbbra is elismerően tud mosolyogni. A jeges szavak legalább olyan hidegek, mint a kinti levegő. A barna tekintet érdektelenül szemléli előbb őt, majd a forrón gőzölgő gesztenyét. De azért elégedettséggel tölti el, hogy sikerült némileg meglepnie.*
- A kíséretem? *Kérdez vissza. Szíve a kérdés hallatán egy ritmust kihagy. Vajon tud róla, hogy keresik? Kapcsolatban állhat az északi Légiósokkal? Nem az nem lehet, hiszen senkivel sem lehet kapcsolatban, addig ameddig úton vannak. Kivéve, ha útközben nem találkoznak. Meglehet, hogy összefutott néhány Feketével? Nem, mert ha igen, kiadták volna számára is a parancsot, hogy vigye vissza.*
~Nem, nem tudhat róla, az biztos. Nem tudhat róla.~ *Futnak át agyán a gondolatok, de arcára nem ül ki az aggodalom s az izgalom. Nemi s tudja a férfi, hogy mily reakciókat volt képes kihozni belőle, egy pillanat töredéke alatt.*
- Az nincs. *Mondja egyszerű, hideg hangsúlyban.* - Nincs rá szükségem, alapvető harci technikákra minket is megtanítottak.
*Reméli, hogy a férfi ennyiben is hagyja a kérdést. Bár ha egy kicsit is szemfüles volt a kúriában, akkor tudhatja, hogy se Worf papi, se az anyjuk, nem hagyta, hogy a lányok, akár egy tizedmásodpercre is egyedül császkáljanak a várba. Noha az őrök elhagyása, kicselezése remek játékuk volt, de az életük nagy részében, valaki mindig ott loholt körülöttük.
Ha a férfi akár egy fél pillanatra is elnéz tőle, akkor gyorsan kihasználja az alkalmat, s lopva körül néz. Talán csak hajának mozgását vélheti felfedezni a vele szemben álló. Megkönnyebül, hogy nem lát egy másik katonát sem, ám lát egy másik ismerős arcot. Tekintete hirtelen derül fel, majd rögtön fel is vonja a szemöldökét. A fiatal mágus az, alig néhány évvel idősebb tőle, Argus. Néhány évig a kúriában tartózkodott, s miután kiderült saját képessége, hozzá ment, hogy meséljen a mágiáról. De rég is volt. De mint látja, nincs egyedül, s esze ágában sincs, hogy megzavarja. Lágyan mosolyodik el, ahogy az emlékek vissza-visszaszöknek elméjébe. A férfi kérésének eleget tesz. Nem akar beszélni róla, akkor nem beszél róla. Bár azért egy gyanús gondolat felsejlik elméjében, hogy talán épp őt keresi. Habár a Légiós katonák, ha megkapnak egy parancsot, akkor nem állnak le „áldozatukkal” beszélgetni, s „becserkészni”. Így gyorsan el is felejti, hiszen érdekes információkat hall.
Fejét hirtelen kapja vissza a feketés hajú férfira. Szemei örömbe táncolnak a hír hallatán.*
- Valóban? Találkozott Rhanával? *Mosolyodik el, őszintén. Kezeivel a férfi kezei felé nyúlnak, s megfogva azokat, megszorítja őket. Minek következtében a saját gesztenyéi közéjük, a földre hullnak.* - Mondja csak Casthar úr, hogy van? Egészséges? Nincs nagyon elhagyatva? S merre ment tovább?
*Csak úgy záporoznak belőle a kérdések, hisz oly régen látott, s szeretett testvéréről van szó. Minden más problémája rögtön eltűnik, s kicsinynek hat. Nem is tudhatja a férfi, hogy mennyire bearanyozta napját, ezzel az információval. Látja szemei előtt, hogy húga, Lyara is mennyire fog örülni ennek a hírnek.*
- Önnel tartott? S merre mentek? Netalán tudja, hogy mégis merre tart?
*Bár ezt a kérdést már feltette, nem elég hangsúlyozni, hogy mennyire is fontos számára. A gyors kérdésözön után, viszont rájön, hogy mily zavaróan közel van a férfihoz. A barna hajú lányt, ezt nem zavarja, de tudja, hogy nem illik. A férfi kezeit hirtelen engedi el, majd lehajol a leesett gesztenyékért. Még guggoltában, megtisztítja a hótól, s egyéb piszoktól, hogy még ehető legyen. Nem zavarja, ha némi kosz rajta marad, az étel az étel. Ha valamit, hát azt megbecsülte, már hamarabb, mielőtt a kúriába mentek volna. Haja az arcába lóg, így nem látható, némi zavara. Tudja, hogy nem illik egy Légiós katonával így viselkednie. Lassan egyenesedik fel, s várja a másik válaszát.*