//Calira Aeli részére//
- Támogatom. *Mosolyog a nyárs ötletére, majd a leány várakozó tenyerébe nyomja a tőrt. Míg társa kifaragja az ágakat, Meiw a már leszálló párát kihasználva megtisztítja kezeit a rájuk száradt vértől. Az íjász elveszi az elkészült műveket, s egy-egy húsdarabot tűz fel rájuk, majd a tündér megkeni őket saját remekművével.
Alig telik el pár perc, a két leányzó máris egymás mellett, Meiw köpenyén üldögélve sütöget. A lobogó tűz, a hús sercegő hangja, valamint a finom illatok hamar kellemes hangulatot varázsolnak köréjük.*
- Tudod, mikor a múltamról kérdeztél... *Töri meg az eleinte kellemes, most már viszont feszült csendet Meiw, miközben a tűztüneményből kiemelve megvizsgálja ételét.* Remélem, nem bántottalak meg. *Helyezi vissza a nyársát, miután megállapítja, hogy kell még neki egy kicsi.* Igazából szégyellem is magam, amiért így viselkedtem, főleg miután tudom, hogy Veled mi történt. *Szemeit egy pillanatra sem emelné föl, végig a lángokba nézve beszél.* Az én sorsom ehhez képest leányálom. Gazdag, ősi nemesi, de mégis szerető családba születtem bele. A gyerekkorom csodálatos volt. Tele élettel, kacagással. *Szemein látni lehet, hogy gondolatai visszavándorolnak a régi boldogságba.* Azután tizennégy éves lettem, eladósorba kerültem, kezemért pedig egyenesen versenyeztek a pökhendi családok ifjú sarjai. Elvégre szüleim kitaníttattak, jelentős hozományra számíthattam, ráadásul még csúnyának sem nevezhettek. Eleinte féltem a jövőmtől, azután rettegtem, majd legvégül meggyűlöltem. Édesapám szerencsére mindenben mellettem volt, ő sem kívánt még férjet látni oldalamon, édesanyám pedig egyetértett vele. És ekkor, mint lenni szokott, becsapott a ménkű. *Egy időre elhallgat, kiveszi a megsült vacsoráját a lángok öleléséből.* Apám meghalt, anyám pedig beleőrült a tudatba, hogy elvesztette őt. Egyedül maradtam, ráadásul a család vagyonát is a féleszű, tizenhat évesen még szoptatós dajka mellett élő unokabátyám kapta meg, nem én, szerencsétlen nő. Természetesen az eddig apám által lenémított családok újból felhozták házassági ajánlataikat, mondván, más lehetőségem nincs. Én azonban azt mondtam, hogy nem. *Harap egyet az időközben már meghűlt húsból.* A hozományomat szétosztottam a rászorulók közt, én pedig eljöttem, és vándor életet kezdtem élni. Sokszor próbáltam letelepedni, de bármerre is néztem, mindenütt azt láttam, hogy nem bánnak egyenlően a nőkkel, mindenhol csak az a feladatuk, mit nekem is szántak, fiút szülni. Úgy döntöttem tehát, hogy csuklyám rejtekében férfiként fogok járni-kelni, minek köszönhetően egyre tisztességesebben kezdtek bánni velem. Na igen, ekkor utáltam meg véglegesen a férfinépet. *Fejezi be történetét egy vállrándítással, azután nekilát vacsorájának, mit múltja ecsetelése közben csak egy-egy harapással ízlelgetett.*