Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 10 (181. - 200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
200. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-29 09:31:09
Üzenet elküldve: 2012-09-29 09:31:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte részére//
*Hosszasan áll és gondolkodik a lovag azon, vajon a leány mit énekelhetett. Egyértelmű nem az élet és a szerelem szépségéről szólt a siralmas akkord...
Ám a lovag műveket már nem értő füleinek szép volt. Persze lehet, ez csak annak volt köszönhető, hogy Sziéna hangja gyönyörű... még akkor is mikor szét akarná vetni a düh.
Amikor Sziéna felfogja, hogy nincs egyedül megrezzen. Csönd telepszik a párosra, ám a lovag csak áll és halk lélegzetvételei jelzik, hogy még ott van.
Mikor a lány megfordul és felnéz rá, inkább egy elesett megsebzett magányos vad tekintetébe néz, ám amint a leány feláll egy dühödt fúriával találja magát szembe.
Láthatóan Sziéna az Ő fajtáját vagy képét akarná látni legkevésbé erre felé. De Saravul nem tehet semmit... itt volt, konkrétabban itt lakik. Ez az erdő ha nem is az Ő tulajdona, de ez az otthona nem mehet máshova.
Mikor Sziéna ráförmed, a lovag csak még jobban kihúzza magát és akarva akaratlan ismét kardjának bütykén tölti ki feszültségét... megmarkolja a bütyköt és szorít rajta egyet. Majd elengedi azt és így szól:*
-Fogalmam sincs miért szép Hölgyem... az én fülemnek szépnek tűnt. Nem értek az elfek nyelvén. Még ha egyszer értettem is... már nem.
*Mondja. Bele akarna kezdeni még egy mondatba, mire Sziéna végképp kitör magából.
A lány teste megremeg a dühtől. A lovagnak fogalma sincs mivel válthatja ki ezt a mérhetetlen gyűlöletet a lányból. De kiváltotta. Majd a harag elhal és Sziéna szeméből kigördül a fájdalom jele... egy könny. Könny amit Saravul asszonyok arcán látott és leányokén kiknek urait megölte.
Kicsit megdörzsöli a sisak homlokvédőjét mintha az homloka volna. Neki sem kellemes...
Majd miután láthatóan Sziénát elhagyta haragja időlegesen a lovag így szól:*
-Én... idejönni? Ez a hely az otthonom. Itt élek. Máshova nem menekülhetek. *Tárja szét kezeit.* A gyászával az ember... de még az elf sem lehet egyedül. Hisz valamiben ami Ön fölött áll? Az erdőt a Régiek és a Kettők járják. A Múlt istenei akikre már szinte senki sem emlékszik... Ők végig itt voltak Önnel. Nem érezte?
*Azzal tesz egy lépést hátra és így szól kezét összefonva mellkasa előtt.*
-Így bátorkodtam én is idejönni. Valamit tegnap az asztalán hagyott...
*Azzal durva páncélos kezét kiemeli a hosszú csuha alól. Sziéna gyönyörű kendője, ami igaz a lovagnak hihetetlen sokat jelent, vissza kívánja adni jogos tulajdonosának.
Bátorkodik is egy lépést tenni. A leány kezéért nyúl és belehelyezi a kendőt. Majd két kezébe fogja a nő kezét.
A durva fém bár hideg, annak ellenére mégis sima és kissé Saravul viharos múltja érezhető benne.
Nem tartja ott soká a nő kezeit, csak a szemébe néz a sisak lidérces sötétjéből és így folytatja.*
-Vigyázzon rá jobban. Mert van aki nem becsüli ezt semmibe sem...
*Azzal elereszti a puha kezeket és hátrébb lép.
Nem vár vállon veregetés sem dicsértet... tudja, jól hogy Ő a nőnek nem jelent mást csak fejfájást.*
*Hosszasan áll és gondolkodik a lovag azon, vajon a leány mit énekelhetett. Egyértelmű nem az élet és a szerelem szépségéről szólt a siralmas akkord...
Ám a lovag műveket már nem értő füleinek szép volt. Persze lehet, ez csak annak volt köszönhető, hogy Sziéna hangja gyönyörű... még akkor is mikor szét akarná vetni a düh.
Amikor Sziéna felfogja, hogy nincs egyedül megrezzen. Csönd telepszik a párosra, ám a lovag csak áll és halk lélegzetvételei jelzik, hogy még ott van.
Mikor a lány megfordul és felnéz rá, inkább egy elesett megsebzett magányos vad tekintetébe néz, ám amint a leány feláll egy dühödt fúriával találja magát szembe.
Láthatóan Sziéna az Ő fajtáját vagy képét akarná látni legkevésbé erre felé. De Saravul nem tehet semmit... itt volt, konkrétabban itt lakik. Ez az erdő ha nem is az Ő tulajdona, de ez az otthona nem mehet máshova.
Mikor Sziéna ráförmed, a lovag csak még jobban kihúzza magát és akarva akaratlan ismét kardjának bütykén tölti ki feszültségét... megmarkolja a bütyköt és szorít rajta egyet. Majd elengedi azt és így szól:*
-Fogalmam sincs miért szép Hölgyem... az én fülemnek szépnek tűnt. Nem értek az elfek nyelvén. Még ha egyszer értettem is... már nem.
*Mondja. Bele akarna kezdeni még egy mondatba, mire Sziéna végképp kitör magából.
A lány teste megremeg a dühtől. A lovagnak fogalma sincs mivel válthatja ki ezt a mérhetetlen gyűlöletet a lányból. De kiváltotta. Majd a harag elhal és Sziéna szeméből kigördül a fájdalom jele... egy könny. Könny amit Saravul asszonyok arcán látott és leányokén kiknek urait megölte.
Kicsit megdörzsöli a sisak homlokvédőjét mintha az homloka volna. Neki sem kellemes...
Majd miután láthatóan Sziénát elhagyta haragja időlegesen a lovag így szól:*
-Én... idejönni? Ez a hely az otthonom. Itt élek. Máshova nem menekülhetek. *Tárja szét kezeit.* A gyászával az ember... de még az elf sem lehet egyedül. Hisz valamiben ami Ön fölött áll? Az erdőt a Régiek és a Kettők járják. A Múlt istenei akikre már szinte senki sem emlékszik... Ők végig itt voltak Önnel. Nem érezte?
*Azzal tesz egy lépést hátra és így szól kezét összefonva mellkasa előtt.*
-Így bátorkodtam én is idejönni. Valamit tegnap az asztalán hagyott...
*Azzal durva páncélos kezét kiemeli a hosszú csuha alól. Sziéna gyönyörű kendője, ami igaz a lovagnak hihetetlen sokat jelent, vissza kívánja adni jogos tulajdonosának.
Bátorkodik is egy lépést tenni. A leány kezéért nyúl és belehelyezi a kendőt. Majd két kezébe fogja a nő kezét.
A durva fém bár hideg, annak ellenére mégis sima és kissé Saravul viharos múltja érezhető benne.
Nem tartja ott soká a nő kezeit, csak a szemébe néz a sisak lidérces sötétjéből és így folytatja.*
-Vigyázzon rá jobban. Mert van aki nem becsüli ezt semmibe sem...
*Azzal elereszti a puha kezeket és hátrébb lép.
Nem vár vállon veregetés sem dicsértet... tudja, jól hogy Ő a nőnek nem jelent mást csak fejfájást.*
199. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-29 08:48:33
Üzenet elküldve: 2012-09-29 08:48:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
// Saravul Meradir részére //
*Megannyi érzés kavarog lelkében, fodrozódó indulatok egymást karöltve kergetik lassan őrületbe. Szellemek járnak haláltáncot lelki szemei előtt, őrült ritmus zubog valahol távol, mámorítón mételyező és magával ragadó. Hangja szinte elveszik a fodrozódó káosz hullámaiban. Együtt él s lüktet vele, míg ki nem hagy egy ritmust szíve. Alig észrevehető lélegzete mégis fennakad. A pillanat megáll, s a percek kikristályosodva kezdenek lebegni körülötte Az erdőre átható fagy ereszkedik, a múlt ködének lassúdad örvényei pedig ellepnek mindent, apránként bekebelezve a színeket. Végül a kifakult erdő átalakul. Gyermekkori emlékképek peregnek le előtte olyan időkből, melyeket át sem élhetett. Vagy mégis?
Koránt sem oly véresek mint a lovag elméjében tobzódó képek, annál sokkal melankolikusabbak. Furcsa hangulatúak. Valóság, s ábránd határán mozognak. Önmagát látja fiatalon, mikor még alig nőtt ki a földből, anyját, s annak testvérét boldogan mint egy nagy család. A karcsú nőalak fogja kezét, de ő valamiért előre szalad. Szinte érzi tenyerén teste múló melegét mikor valamiért visszanéz. Bácsikája ekkor a nő fölé hajol és csókot lop ajkairól. Szíve hevesebben ver, a nő akvamarinjai hirtelen rávillannak, miután egymástól elszakadnak. Lopott pillanat. Ijedten pillant a mellette állóra, ki erélyes léptekkel megindul feléje. Reszketni kezd mindene. Érzi, ahogy lábai maguktól kelnek életre. Sokáig szalad. Egészen addig míg a derekát söprő fű szálai magasabbak, vastagabbak nem lesznek, s félszeg alakját elrejti a tóparti nádas. A vízbe gázol, majd megáll. Kövér könnycsepp gördül le bájos arcáról, s hull a vízbe. Halk csobbanás, néhány gyűrű. Mire fátyolos tekintete kitisztul már nem csak saját magát látja a víz tükrén keresztül. Válla fölött ott tornyosul vére. Bizonytalanul felnéz, aztán... vékony karjai a másik derekára fonódnak. Szorosan. Percek, s órák rohannak el mellettük mire elengedi.*
*Kissé eltűnődik miért jutott ez most eszébe, s valóban anyja volt-e az aranyhajú nő vagy sem. Különös az egész. Mindennek ellentmond mit tudni vélt.
"Lehet csak egy kósza álom, titkos vágy."
Csóválná meg fejét, ám a férfi hangja előbb ér célt. Kissé összerezzen mélységétől, s mint egy félénk állat várja mozdulatlanná merevedve mit tesz majd vele. Kissé kábán, s elveszetten pillant fel rá. Máskor haragoszöld lélektükreiben most fékevesztett reménytelenség csillan egészen bársonyos árnyalatot öltve. Finom ajkai résnyire nyílnak, mintha szólni akarna, de egy árva hangot sem képes kipréselni közülük. Nyel egy aprót. Az énekléstől kiszáradt torka, majd erejét visszanyerve méltóságteljesen felemelkedik a földről. Keze ökölbe szorul a hirtelen szívébe tóduló méregtől.
"Hogyan mered megszentségteleníteni e pillanatot. Már gyászolni sem lehet magányosan?"
Szívesen kimondaná első gondolatát, de helyette félre pillant, majd arcához emeli jobbját, s masszírozni kezdi orrnyergét.*
- Mégis miért?!
*Sóhajtja maga elé. Hangja beleremeg az elfojtott indulatokba. A levegő pattanásig telik feszültséggel. Szinte örökkévalóságnak tűnik, mire karja lehull, s smaragdjai Saravulra villannak, ki joggal kívánhatja bár ne szólt volna. Viharos tekintete szinte mindent elsöpör, teste enyhén megrázkódik a dühtől, míg szeme sarkában ezüstös könnycsepp éled és legördül, hogy elhagyva őt a földet táplálja, füvet, fákat, gyökereket.*
- Hogy merészelsz idejönni, s megzavarni?! Már a gyászommal sem lehetek egyedül?
*Fakad ki, bár sistergő dühe lassan kezd elpárologni.*
- Miért?
*Pillant rá kérdőn, mint akinek csak a magány maradt, s attól is megfosztották. Lélektükreiben lassan lecsitul az imént még tomboló vihar, s helyét átveszi némi halkan pislákoló vágy. Nem érti miért tör ez most rá, de szükségét érzi, hogy átöleljék, viszont túl büszke ahhoz, hogy megtegye az első lépést. Aztán eszébe jut, hogy egy ember lapul a páncél alatt, s elfogja az undor. Átkozni kezdi magát pillanatnyi gyengeségéért, s szemeit lehunyva mély levegőt vesz, hogy összeszedje magát. Kár, hogy az érzést a felismerés ellenére sem képes száműzni szívéből.*
*Megannyi érzés kavarog lelkében, fodrozódó indulatok egymást karöltve kergetik lassan őrületbe. Szellemek járnak haláltáncot lelki szemei előtt, őrült ritmus zubog valahol távol, mámorítón mételyező és magával ragadó. Hangja szinte elveszik a fodrozódó káosz hullámaiban. Együtt él s lüktet vele, míg ki nem hagy egy ritmust szíve. Alig észrevehető lélegzete mégis fennakad. A pillanat megáll, s a percek kikristályosodva kezdenek lebegni körülötte Az erdőre átható fagy ereszkedik, a múlt ködének lassúdad örvényei pedig ellepnek mindent, apránként bekebelezve a színeket. Végül a kifakult erdő átalakul. Gyermekkori emlékképek peregnek le előtte olyan időkből, melyeket át sem élhetett. Vagy mégis?
Koránt sem oly véresek mint a lovag elméjében tobzódó képek, annál sokkal melankolikusabbak. Furcsa hangulatúak. Valóság, s ábránd határán mozognak. Önmagát látja fiatalon, mikor még alig nőtt ki a földből, anyját, s annak testvérét boldogan mint egy nagy család. A karcsú nőalak fogja kezét, de ő valamiért előre szalad. Szinte érzi tenyerén teste múló melegét mikor valamiért visszanéz. Bácsikája ekkor a nő fölé hajol és csókot lop ajkairól. Szíve hevesebben ver, a nő akvamarinjai hirtelen rávillannak, miután egymástól elszakadnak. Lopott pillanat. Ijedten pillant a mellette állóra, ki erélyes léptekkel megindul feléje. Reszketni kezd mindene. Érzi, ahogy lábai maguktól kelnek életre. Sokáig szalad. Egészen addig míg a derekát söprő fű szálai magasabbak, vastagabbak nem lesznek, s félszeg alakját elrejti a tóparti nádas. A vízbe gázol, majd megáll. Kövér könnycsepp gördül le bájos arcáról, s hull a vízbe. Halk csobbanás, néhány gyűrű. Mire fátyolos tekintete kitisztul már nem csak saját magát látja a víz tükrén keresztül. Válla fölött ott tornyosul vére. Bizonytalanul felnéz, aztán... vékony karjai a másik derekára fonódnak. Szorosan. Percek, s órák rohannak el mellettük mire elengedi.*
*Kissé eltűnődik miért jutott ez most eszébe, s valóban anyja volt-e az aranyhajú nő vagy sem. Különös az egész. Mindennek ellentmond mit tudni vélt.
"Lehet csak egy kósza álom, titkos vágy."
Csóválná meg fejét, ám a férfi hangja előbb ér célt. Kissé összerezzen mélységétől, s mint egy félénk állat várja mozdulatlanná merevedve mit tesz majd vele. Kissé kábán, s elveszetten pillant fel rá. Máskor haragoszöld lélektükreiben most fékevesztett reménytelenség csillan egészen bársonyos árnyalatot öltve. Finom ajkai résnyire nyílnak, mintha szólni akarna, de egy árva hangot sem képes kipréselni közülük. Nyel egy aprót. Az énekléstől kiszáradt torka, majd erejét visszanyerve méltóságteljesen felemelkedik a földről. Keze ökölbe szorul a hirtelen szívébe tóduló méregtől.
"Hogyan mered megszentségteleníteni e pillanatot. Már gyászolni sem lehet magányosan?"
Szívesen kimondaná első gondolatát, de helyette félre pillant, majd arcához emeli jobbját, s masszírozni kezdi orrnyergét.*
- Mégis miért?!
*Sóhajtja maga elé. Hangja beleremeg az elfojtott indulatokba. A levegő pattanásig telik feszültséggel. Szinte örökkévalóságnak tűnik, mire karja lehull, s smaragdjai Saravulra villannak, ki joggal kívánhatja bár ne szólt volna. Viharos tekintete szinte mindent elsöpör, teste enyhén megrázkódik a dühtől, míg szeme sarkában ezüstös könnycsepp éled és legördül, hogy elhagyva őt a földet táplálja, füvet, fákat, gyökereket.*
- Hogy merészelsz idejönni, s megzavarni?! Már a gyászommal sem lehetek egyedül?
*Fakad ki, bár sistergő dühe lassan kezd elpárologni.*
- Miért?
*Pillant rá kérdőn, mint akinek csak a magány maradt, s attól is megfosztották. Lélektükreiben lassan lecsitul az imént még tomboló vihar, s helyét átveszi némi halkan pislákoló vágy. Nem érti miért tör ez most rá, de szükségét érzi, hogy átöleljék, viszont túl büszke ahhoz, hogy megtegye az első lépést. Aztán eszébe jut, hogy egy ember lapul a páncél alatt, s elfogja az undor. Átkozni kezdi magát pillanatnyi gyengeségéért, s szemeit lehunyva mély levegőt vesz, hogy összeszedje magát. Kár, hogy az érzést a felismerés ellenére sem képes száműzni szívéből.*
198. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-26 15:09:04
Üzenet elküldve: 2012-09-26 15:09:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
*Lagnar halk léptekkel közelíti meg a folyópartot, s hirtelen térdre borul, mikor eléri azt.*
-Áh, végre... Már teljesen kifáradtam ebben a kis túrázásban... *Mondja halkan a törpe, s hirtelen lehuppan a földre, s hátradől a zöld gyepre.*
-Huhh... Már nem lehet innen olyan messzire. *Mormogja halkan a törpe, miközben vakargatja a feje tetejét. "Legalább most nem üldöznek..." gondolja magában, majd miután teljesen kipihente magát, pár perc elteltével feltápászkodik a földről, s megindul a folyópart felé.*
-Áh, végre... Már teljesen kifáradtam ebben a kis túrázásban... *Mondja halkan a törpe, s hirtelen lehuppan a földre, s hátradől a zöld gyepre.*
-Huhh... Már nem lehet innen olyan messzire. *Mormogja halkan a törpe, miközben vakargatja a feje tetejét. "Legalább most nem üldöznek..." gondolja magában, majd miután teljesen kipihente magát, pár perc elteltével feltápászkodik a földről, s megindul a folyópart felé.*
197. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-24 19:24:33
Üzenet elküldve: 2012-09-24 19:24:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte részére, +16(Erőszak)//
*A lovagra a félelem és a múlt sötét árnyai törnek rá... Az éjszakát mint valami űzött vad tölti el az erdő szélén egy nagy tölgynek dőlve.
Fején sisakjával és testén a régi mementóval a páncéljával.
Az egykori Ser Saravulból mára már csak páncélja maradt és az a sok régi átok amit egykoron a megöltek özvegyei és gyermekei szórtak reá... Olyan korba és olyan helyre született ahol az Ő tetteire és lépéseire szükség volt.
Álmai az éjszakában zavarosak és borzalmasak. Ám ezek nem csak álmok... ez a múltja, melyet rég elfeledett. Legalábbis úgy hitt, hogy elfeledett...
Minden egy templom oltáránál kezdődik el. Páncélban térdel sok más lovagjelölttel együtt és egy pap szavát hallgatják. Füst, ordítozás és őrjöngés járja be a sötét és tompa fénnyel bevilágított helyet. Egyetlen mondat hangzik hangosan Saravul fejében ami megmaradt benne.
"Isten óvjon benneteket azon a szentségtelen úton amin járni fogtok! Isten óvjon!"
A következő kép pedig már egy véres, saras és füstös harctéren van...
Ömlik a vér... megcsonkolt katonák és köztük Ő. A lovag aki a szarvas jelében küzdött. Egy valamit érez csupán... a túlélést. Azért küzd, hogy éljen. A világ és minden pedig körülötte vérben úszik. Egy klasszikus középkori csatatér. Halál és kín mindenütt...
A világ elmosódik és jön a következő szekvencia... Egy lovagi ütközet ahol már mást érez. Gyűlöletet és haragot. Gyilkolási vágyat. Most nem azért vágtat a lován, hogy éljen, hanem hogy gyilkoljon... Látja amint a kopják megtörnek, amint emberek nyomorodnak meg, amint a csatalovak eltapossák azokat akik nem bírnak elmenekülni...
Füstbe és homályba merül a borzalmas kép...
Már azt hinné elméje ez minden szörnyűség, amit felidézhet. De nem...
Jön az a bizonyos ütközet, ahol Ser Saravul a rettegett és véreskezű szarvas megsebesül és eltűnik.
Ott fekszik a földön a sárban a holtak közt és körülötte folyik a csata. Felkel a kezében nincs fegyver. Semmi csak egy vadásztőr. Egy páncélos katona rohan felé baltával. Ő megelőzi, a tőrt nyakába döfi. A katona nyakából kiömlik a vér... De Ő nem áll meg. Kitépi a haldokló kezéből a baltát és egy következő emberre súlyt le... Mellkason találja. A katona felordít. A csapás közben minden egyes borda roppanása hallatszik. Ám ez nem elég a vértől megveszett szarvasnak... Kihúzza a baltát és meglódítva azt egyenest az előtte összerogyó fejébe veri teljes erővel.
Aztán újabb jelenetek ugranak be a csatából... még több mészárlás és kegyetlenség. Míg nem csapások után Ő maga is megsebződik. Egy kósza nyílvessző a térdébe landol.
Zihálva kap oda és letöri a vesszőt. Sántítva de tovább menetel, majd a hangok tompulnak és dallamszó kezd feléledni a háttérbe... női hang dallamai. A hang irányába tekint és Sziéna alakja mozog el a katonák közt. A szemei kitágulnak és leereszti a baltát. Mint valami földöntúli tünemény a maga vörös hajkoronájában. Ámulva néz utána. Látja amint eltűnik az egymást öldöklők közt és végül számára is elsötétül a világ. Egy csapást érez hátán és egy ordítást... Valaki megsebezte és az álom... véget ér.
A lovag felébred, mozdul hirtelen egyet, ám elgémberedett tagjai nem reagálnak olyan gyorsan mint normális esetben. A reggeli harmat lerakódott sisakjára és minden porcikájára. Fehér-zöld páncéltakarója csurom víz, ahogy a taréj is sisakján. Kicsit bizonytalanul néz körbe, mire meghallja a szomorkás dallamot. Egy női hang méghozzá nem is akárkié... Az álmokban látott tűzvörös ruhában sétáló Sziénáé. Álmában a leányt tűzvörös selyem ruhában látta, amint mint egy kísértet elhalad a küzdő és egymást öldöklő népek közt. Hajában vérvörös díszek, ahogy nyakában is skarlát színű kövek.
Nem tudja megítélni, még most sem a lovag, ez rémisztő vagy inkább elbűvölő.
Feláll és megrázva magát a legtöbb víz lejön róla. Sziéna a fa mögött térdel pont és énekel... bár az ének innen már siratásnak tűnik. Saravul szép lassú léptekkel a fa mögé megy és megáll a lány háta mögött tisztes távolságba.
Bár a páncélja biztos elárulja majd Őt. Félve a kendőért nyúl és előveszi azt. Ha majd a lány befejezi hátha tud vele szót váltani.
Durva páncélos kezét hosszú köpenye alá rejti amiben a kendő van, majd kisvártatva kissé rekedt hangon így szól:*
-Szomorú ének... szomorú. De gyönyörű.
*Mondja. A sisakjának akusztikája pedig némileg határozatlanságát ellensúlyozza.
Álmával ellentétben Sziéna kicsit visszafogottabb de elbűvölő ruhakollekciót hord magán. Bár az biztos van ízlése a ruhákhoz.*
*A lovagra a félelem és a múlt sötét árnyai törnek rá... Az éjszakát mint valami űzött vad tölti el az erdő szélén egy nagy tölgynek dőlve.
Fején sisakjával és testén a régi mementóval a páncéljával.
Az egykori Ser Saravulból mára már csak páncélja maradt és az a sok régi átok amit egykoron a megöltek özvegyei és gyermekei szórtak reá... Olyan korba és olyan helyre született ahol az Ő tetteire és lépéseire szükség volt.
Álmai az éjszakában zavarosak és borzalmasak. Ám ezek nem csak álmok... ez a múltja, melyet rég elfeledett. Legalábbis úgy hitt, hogy elfeledett...
Minden egy templom oltáránál kezdődik el. Páncélban térdel sok más lovagjelölttel együtt és egy pap szavát hallgatják. Füst, ordítozás és őrjöngés járja be a sötét és tompa fénnyel bevilágított helyet. Egyetlen mondat hangzik hangosan Saravul fejében ami megmaradt benne.
"Isten óvjon benneteket azon a szentségtelen úton amin járni fogtok! Isten óvjon!"
A következő kép pedig már egy véres, saras és füstös harctéren van...
Ömlik a vér... megcsonkolt katonák és köztük Ő. A lovag aki a szarvas jelében küzdött. Egy valamit érez csupán... a túlélést. Azért küzd, hogy éljen. A világ és minden pedig körülötte vérben úszik. Egy klasszikus középkori csatatér. Halál és kín mindenütt...
A világ elmosódik és jön a következő szekvencia... Egy lovagi ütközet ahol már mást érez. Gyűlöletet és haragot. Gyilkolási vágyat. Most nem azért vágtat a lován, hogy éljen, hanem hogy gyilkoljon... Látja amint a kopják megtörnek, amint emberek nyomorodnak meg, amint a csatalovak eltapossák azokat akik nem bírnak elmenekülni...
Füstbe és homályba merül a borzalmas kép...
Már azt hinné elméje ez minden szörnyűség, amit felidézhet. De nem...
Jön az a bizonyos ütközet, ahol Ser Saravul a rettegett és véreskezű szarvas megsebesül és eltűnik.
Ott fekszik a földön a sárban a holtak közt és körülötte folyik a csata. Felkel a kezében nincs fegyver. Semmi csak egy vadásztőr. Egy páncélos katona rohan felé baltával. Ő megelőzi, a tőrt nyakába döfi. A katona nyakából kiömlik a vér... De Ő nem áll meg. Kitépi a haldokló kezéből a baltát és egy következő emberre súlyt le... Mellkason találja. A katona felordít. A csapás közben minden egyes borda roppanása hallatszik. Ám ez nem elég a vértől megveszett szarvasnak... Kihúzza a baltát és meglódítva azt egyenest az előtte összerogyó fejébe veri teljes erővel.
Aztán újabb jelenetek ugranak be a csatából... még több mészárlás és kegyetlenség. Míg nem csapások után Ő maga is megsebződik. Egy kósza nyílvessző a térdébe landol.
Zihálva kap oda és letöri a vesszőt. Sántítva de tovább menetel, majd a hangok tompulnak és dallamszó kezd feléledni a háttérbe... női hang dallamai. A hang irányába tekint és Sziéna alakja mozog el a katonák közt. A szemei kitágulnak és leereszti a baltát. Mint valami földöntúli tünemény a maga vörös hajkoronájában. Ámulva néz utána. Látja amint eltűnik az egymást öldöklők közt és végül számára is elsötétül a világ. Egy csapást érez hátán és egy ordítást... Valaki megsebezte és az álom... véget ér.
A lovag felébred, mozdul hirtelen egyet, ám elgémberedett tagjai nem reagálnak olyan gyorsan mint normális esetben. A reggeli harmat lerakódott sisakjára és minden porcikájára. Fehér-zöld páncéltakarója csurom víz, ahogy a taréj is sisakján. Kicsit bizonytalanul néz körbe, mire meghallja a szomorkás dallamot. Egy női hang méghozzá nem is akárkié... Az álmokban látott tűzvörös ruhában sétáló Sziénáé. Álmában a leányt tűzvörös selyem ruhában látta, amint mint egy kísértet elhalad a küzdő és egymást öldöklő népek közt. Hajában vérvörös díszek, ahogy nyakában is skarlát színű kövek.
Nem tudja megítélni, még most sem a lovag, ez rémisztő vagy inkább elbűvölő.
Feláll és megrázva magát a legtöbb víz lejön róla. Sziéna a fa mögött térdel pont és énekel... bár az ének innen már siratásnak tűnik. Saravul szép lassú léptekkel a fa mögé megy és megáll a lány háta mögött tisztes távolságba.
Bár a páncélja biztos elárulja majd Őt. Félve a kendőért nyúl és előveszi azt. Ha majd a lány befejezi hátha tud vele szót váltani.
Durva páncélos kezét hosszú köpenye alá rejti amiben a kendő van, majd kisvártatva kissé rekedt hangon így szól:*
-Szomorú ének... szomorú. De gyönyörű.
*Mondja. A sisakjának akusztikája pedig némileg határozatlanságát ellensúlyozza.
Álmával ellentétben Sziéna kicsit visszafogottabb de elbűvölő ruhakollekciót hord magán. Bár az biztos van ízlése a ruhákhoz.*
196. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-24 18:37:32
Üzenet elküldve: 2012-09-24 18:37:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
// Saravul Meradir részére //
*Szobájába távozván a gyümölcsökhöz nem volt már gusztusa. Hiába vitte fel az egyik szolgáló utána, s tette le mellé az asztalra nem nyúlt hozzá. Még csak meg sem piszkálta villájával, pedig ínycsiklandozó illata ugyanolyan selymesen cirógatta orrát, s nektártól harmatos felszínének csillogása is csábosan hívogatta ajkát, de a len történtek túlzottan is megfeküdték gyomrát. Az érzés belülről marta és szorongatta, addig, hogy a végén egyetlen falatot sem tudott legyűrni torkán. Kedve lett volna egy széles mozdulattal leseperni az egészet az asztalról, ám ahogy a lovagot is képtelen volt ilyen könnyedén kiűzni emlékezetéből, úgy ezzel sem ment volna sokra. Dühös volt magára és a világra. Végül reszketeg testét az ablakon betörő józanító szél valahogy álomba ringatta.
Másnap arra ébredt, hogy a nap ráragyog orcájára, finoman simogatja bőrét, melege egész testét átjárja. Lassan kinyitotta szemét és rácsodálkozott a világra. Mint mindig ma is azt remélte otthon van. Testét selyemtakaró és jegyese öleli körül. Sokszor álmodott ezzel azóta, de a rideg való újra, s újra kiábrándítja. Egyedül van. Hirtelen kirázza a hideg. Összébb húzza magán a takarót, majd sóhajt egyet és kimászik alóla. Méretes utazóládájához lépdel, s felnyitja. Benne megannyi gyönyörű ruha, mindegyiket ő varrta. Leheletnyi díszítésük, lágy szövésű anyaguk és filigrán szabásuk pont olyan mint a nő maga. Mégsem ezek közül választ ma, hanem a leges-legaljáról előhúz egy egyszerű őzbarna nadrágot és hozzá illő fűzöld blúzt, valamint egy pántos fűzőt, mely ébenfa törzseként fonja körül karcsú derekát. Megszokott topánja helyett ezúttal csizma kerül lábára, végül egy kopott lombszín köpenyt ölt magára. Haját is összefonja, hajdíszei ékszereivel együtt itt hagyja szobájában. Miután elkészült csuklyáját mélyen arcába húzza, s az ajtót gondosan bezárva háta mögött siet le a fogadóba.
Kerüli a feltűnést, rá sem néz a fogadósra, vagy az asztaloknál serénykedő lányra. Útja egyenesen a hátsóajtóhoz, s innen a Holdudvaron át az Erdőbe vezet. Szellőlépteit szaporázva hamar kiér egy nagyobbacska tisztásra, s az azt ölelő fákat egyesével megérinti, majd homlokát hozzájuk érintve köszönti őket. Miután körbeér halkan dúdolni kezd, s összegyűjtve néhány ágat rönkszentélyt készít. Halk sóhajjal ereszkedik le a földre, vesz kezeibe egy egy marék földet, majd karjait széttárva sarkain ülve éneklése halk kántálássá változik. S ahogy lepereg karcsú ujjai közül a föld úgy válik a dallam lüktetése egyre szomorúbbá. Mintha az egész erdő vele sírna az ágak neszezése úgy olvad bele éteri zenéjébe. Mivel úgy érzi senki sem látja néhány könnycseppnek is utat enged. Érteni sem kell hozzá nyelvét, hogy aki hallja tudja ez egy elf siratódal. Érezni lehet, a szomorúság úgy árad ajkai közül. Mikor befejezi karja erőtlenül ölébe hull. Nem áll fel. Hagyja, hogy a szél játszadozzon lángoló tincseivel és lassacskán felszárítsa könnyeit. A közelben tanyázó lovagot szemlátomást nem is vette észre, de talán nem is csoda, hisz lélektükreit a gyász fátyolozza.*
*Szobájába távozván a gyümölcsökhöz nem volt már gusztusa. Hiába vitte fel az egyik szolgáló utána, s tette le mellé az asztalra nem nyúlt hozzá. Még csak meg sem piszkálta villájával, pedig ínycsiklandozó illata ugyanolyan selymesen cirógatta orrát, s nektártól harmatos felszínének csillogása is csábosan hívogatta ajkát, de a len történtek túlzottan is megfeküdték gyomrát. Az érzés belülről marta és szorongatta, addig, hogy a végén egyetlen falatot sem tudott legyűrni torkán. Kedve lett volna egy széles mozdulattal leseperni az egészet az asztalról, ám ahogy a lovagot is képtelen volt ilyen könnyedén kiűzni emlékezetéből, úgy ezzel sem ment volna sokra. Dühös volt magára és a világra. Végül reszketeg testét az ablakon betörő józanító szél valahogy álomba ringatta.
Másnap arra ébredt, hogy a nap ráragyog orcájára, finoman simogatja bőrét, melege egész testét átjárja. Lassan kinyitotta szemét és rácsodálkozott a világra. Mint mindig ma is azt remélte otthon van. Testét selyemtakaró és jegyese öleli körül. Sokszor álmodott ezzel azóta, de a rideg való újra, s újra kiábrándítja. Egyedül van. Hirtelen kirázza a hideg. Összébb húzza magán a takarót, majd sóhajt egyet és kimászik alóla. Méretes utazóládájához lépdel, s felnyitja. Benne megannyi gyönyörű ruha, mindegyiket ő varrta. Leheletnyi díszítésük, lágy szövésű anyaguk és filigrán szabásuk pont olyan mint a nő maga. Mégsem ezek közül választ ma, hanem a leges-legaljáról előhúz egy egyszerű őzbarna nadrágot és hozzá illő fűzöld blúzt, valamint egy pántos fűzőt, mely ébenfa törzseként fonja körül karcsú derekát. Megszokott topánja helyett ezúttal csizma kerül lábára, végül egy kopott lombszín köpenyt ölt magára. Haját is összefonja, hajdíszei ékszereivel együtt itt hagyja szobájában. Miután elkészült csuklyáját mélyen arcába húzza, s az ajtót gondosan bezárva háta mögött siet le a fogadóba.
Kerüli a feltűnést, rá sem néz a fogadósra, vagy az asztaloknál serénykedő lányra. Útja egyenesen a hátsóajtóhoz, s innen a Holdudvaron át az Erdőbe vezet. Szellőlépteit szaporázva hamar kiér egy nagyobbacska tisztásra, s az azt ölelő fákat egyesével megérinti, majd homlokát hozzájuk érintve köszönti őket. Miután körbeér halkan dúdolni kezd, s összegyűjtve néhány ágat rönkszentélyt készít. Halk sóhajjal ereszkedik le a földre, vesz kezeibe egy egy marék földet, majd karjait széttárva sarkain ülve éneklése halk kántálássá változik. S ahogy lepereg karcsú ujjai közül a föld úgy válik a dallam lüktetése egyre szomorúbbá. Mintha az egész erdő vele sírna az ágak neszezése úgy olvad bele éteri zenéjébe. Mivel úgy érzi senki sem látja néhány könnycseppnek is utat enged. Érteni sem kell hozzá nyelvét, hogy aki hallja tudja ez egy elf siratódal. Érezni lehet, a szomorúság úgy árad ajkai közül. Mikor befejezi karja erőtlenül ölébe hull. Nem áll fel. Hagyja, hogy a szél játszadozzon lángoló tincseivel és lassacskán felszárítsa könnyeit. A közelben tanyázó lovagot szemlátomást nem is vette észre, de talán nem is csoda, hisz lélektükreit a gyász fátyolozza.*
195. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-23 13:10:23
Üzenet elküldve: 2012-09-23 13:10:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
* A visszafelé úton több furcsa hangot is hall. Némelyek csilingelnek, mások nevetésnek tűnnek. Megrázza fejét, nem e káprázat, de nem az. Ahonnan ő jött, nem látott még tündéreket így szokatlan számára a helyzet. Karján a minta fel is villan egy pillanatra, de nyugalmat erőltet mostanában néha eléggé forró fejére. *
"... Jobb lesz ha beveszem magamat az erdőbe..." morran magában.
* Úgy is tesz, a közeli kis ösvényen betér az artheniori fasereg közé... *
"... Jobb lesz ha beveszem magamat az erdőbe..." morran magában.
* Úgy is tesz, a közeli kis ösvényen betér az artheniori fasereg közé... *
194. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-20 19:02:18
Üzenet elküldve: 2012-09-20 19:02:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Meiw Zyne részére//
* Calira csak mosolyogva nézi a lány kómáját. Aranyos. Jegyzi meg magában. Mint tündér, nincs túlontúl sok alvásra szüksége, remekül elvan akkor is, ha 5 óra jut csak egy éjszaka során alvásra. Hamar befejezi a tojást, és gondosan két részre osztja.*
- Kisasszony, a reggeli tálalva van!
* Nem sokáig élvezhetik azonban az étkezés nyugodt örömeit. Lassan, halkan és szinte észrevehetetlenül közelít hozzájuk valaki a fák mögül. Ez a valaki nem lehet magasabb, mint 140 centi, és otromba, barnás-zöld ruháival könnyen beleolvad a fás-növényes környezetbe. Mezítelen lába nem ver zajt az avaron. Rejtély, hogy hogyan jutott már eddig is ilyen közel a két nőhöz. Egyikük sem rossz, ha reflexekről vagy figyelemről van szó. Talán a rántotta. Talán a reggel.
Lényeg, ami a lényeg: az apró férfi mert férfi az illető, látni már Calira mögött áll, és elkerekedett szemekkel nézi a tündér hátán lévő tegezt. Bár az elkerekedett nem a legpontosabb kifejezés. Ugyanis a torz kis arc, amivel csúnya tréfát űzött az anyatermészet, csak az egyik szemnek adta a meg a kiváltságos lehetőséget az előbb említett cselekvésre. A másikat ugyanis összenyomja a természetellenesen nagy és görbe orr.
Amikor a tündér feláll, hogy mégis csak elmenjen azért a kulacsért, a gnóm megragadja a tegezt. A lány felkészületlenül billen hátra, épp hogy csak meg tuja tartani az egyensúlyát.*
- Hogy mereed? Miért viseled a jeleet? *suttogja az ocsmány teremtmény a szépség fülébe. Calira a hirtelen orrára törő szagtól kissé megszédül.*
- Tudod te, mi eez? Nő! Rettegj, mikor az égi kerek egészség rajtad találja a deravinok egyikét! Ne légy akkor itt!
*Majd ahogy jött, olyan hirtelenséggel (ami elég meglepő vastag lábaival, amiknek még csak a hossza sem egyforma ) tűnik el a sűrűben, maga után hagyva két ledöbbent nőt, és egy szagcsíkot.*
* Calira csak mosolyogva nézi a lány kómáját. Aranyos. Jegyzi meg magában. Mint tündér, nincs túlontúl sok alvásra szüksége, remekül elvan akkor is, ha 5 óra jut csak egy éjszaka során alvásra. Hamar befejezi a tojást, és gondosan két részre osztja.*
- Kisasszony, a reggeli tálalva van!
* Nem sokáig élvezhetik azonban az étkezés nyugodt örömeit. Lassan, halkan és szinte észrevehetetlenül közelít hozzájuk valaki a fák mögül. Ez a valaki nem lehet magasabb, mint 140 centi, és otromba, barnás-zöld ruháival könnyen beleolvad a fás-növényes környezetbe. Mezítelen lába nem ver zajt az avaron. Rejtély, hogy hogyan jutott már eddig is ilyen közel a két nőhöz. Egyikük sem rossz, ha reflexekről vagy figyelemről van szó. Talán a rántotta. Talán a reggel.
Lényeg, ami a lényeg: az apró férfi mert férfi az illető, látni már Calira mögött áll, és elkerekedett szemekkel nézi a tündér hátán lévő tegezt. Bár az elkerekedett nem a legpontosabb kifejezés. Ugyanis a torz kis arc, amivel csúnya tréfát űzött az anyatermészet, csak az egyik szemnek adta a meg a kiváltságos lehetőséget az előbb említett cselekvésre. A másikat ugyanis összenyomja a természetellenesen nagy és görbe orr.
Amikor a tündér feláll, hogy mégis csak elmenjen azért a kulacsért, a gnóm megragadja a tegezt. A lány felkészületlenül billen hátra, épp hogy csak meg tuja tartani az egyensúlyát.*
- Hogy mereed? Miért viseled a jeleet? *suttogja az ocsmány teremtmény a szépség fülébe. Calira a hirtelen orrára törő szagtól kissé megszédül.*
- Tudod te, mi eez? Nő! Rettegj, mikor az égi kerek egészség rajtad találja a deravinok egyikét! Ne légy akkor itt!
*Majd ahogy jött, olyan hirtelenséggel (ami elég meglepő vastag lábaival, amiknek még csak a hossza sem egyforma ) tűnik el a sűrűben, maga után hagyva két ledöbbent nőt, és egy szagcsíkot.*
193. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-18 22:36:10
Üzenet elküldve: 2012-09-18 22:36:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Calira Aeli részére//
*Hunyorogva sandít a barna tasak irányába. "Ejnye, de messze van. Én bizony el nem megyek odáig." Gondolja Meiw, pedig alig néhány méter választja el a vizet rejtő táskától.
A szomjúság azonban győzedelmeskedik a lustaság felett, így néhány perc elteltével ráveszi ólomnehézségű végtagjait a mozgásra. Több, mint valószínű, hogy érdekes látványt nyújt most az íjász. Négykézláb, összekuszált hajtincsekkel megáldva, ásításokat elnyomja halad a kulacs irányába.*
- Áh, így már sokkal jobb. Mehetünk vissza aludni. *Dünnyögi halkan, miután az életmentő nedű lecsorog a torkán. Nem veszi a fáradtságot arra, hogy visszamásszon eredeti fekhelyére, ott ahol van, lekuporodik. Valahol az ébrenlét és az álmok világának a mezsgyéjén táncol a továbbiakban. Mindenről tud, mi körülötte zajlik, de még sincs magánál.
E különös állapotából csak az ínycsiklandozó illatok csábítják vissza.
Lomhán az oldalára fordul, hogy jól láthassa Calirát, majd óvatosan kinyitja a szemeit, amiket még mindig bánt a hajnal erős fénye.*
- Fogalmam sincs mit csinálsz, de biztosan nagyon finom. "... lesz akkor is, ha még alszunk egy kicsit." *Fűzi hozzá magában, de látva a tündér lány éberségét, inkább nem ad hangot gondolatainak.*
*Hunyorogva sandít a barna tasak irányába. "Ejnye, de messze van. Én bizony el nem megyek odáig." Gondolja Meiw, pedig alig néhány méter választja el a vizet rejtő táskától.
A szomjúság azonban győzedelmeskedik a lustaság felett, így néhány perc elteltével ráveszi ólomnehézségű végtagjait a mozgásra. Több, mint valószínű, hogy érdekes látványt nyújt most az íjász. Négykézláb, összekuszált hajtincsekkel megáldva, ásításokat elnyomja halad a kulacs irányába.*
- Áh, így már sokkal jobb. Mehetünk vissza aludni. *Dünnyögi halkan, miután az életmentő nedű lecsorog a torkán. Nem veszi a fáradtságot arra, hogy visszamásszon eredeti fekhelyére, ott ahol van, lekuporodik. Valahol az ébrenlét és az álmok világának a mezsgyéjén táncol a továbbiakban. Mindenről tud, mi körülötte zajlik, de még sincs magánál.
E különös állapotából csak az ínycsiklandozó illatok csábítják vissza.
Lomhán az oldalára fordul, hogy jól láthassa Calirát, majd óvatosan kinyitja a szemeit, amiket még mindig bánt a hajnal erős fénye.*
- Fogalmam sincs mit csinálsz, de biztosan nagyon finom. "... lesz akkor is, ha még alszunk egy kicsit." *Fűzi hozzá magában, de látva a tündér lány éberségét, inkább nem ad hangot gondolatainak.*
192. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-18 19:11:38
Üzenet elküldve: 2012-09-18 19:11:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Meiw Zyne részére//
* Kissé kikerekedett szemekkel néz, amikor az egy másodperccel azelőtt még békésen szundikáló lány hirtelen felugrik, és előrántja kardját. Szeme még álmosan hunyorognak a kelő nap fényében, de érzései és ösztönei éberebbek, mint ahogy egy átlagos embernél megszokható lett volna*
-Ejj, no, hátrébb az agarakkal! *kiált fel nevetve a tündér, és apró kezét rárakja a fegyver lapjára.*
-Csak nem csináljuk ki a reggelit hozó jótevőket? Vizet frissen nem hoztam, de a barna tasakban találsz a kulacsomban még egy keveset. Idd meg nyugodtan, aztán meg majd megtöltjük. Reggelinek pedig voliá! *mutat a főben heverő friss tojásokra.
Nem kell hozzá sok idő, már gyorsabban megy a tűzgyújtás, s 10-15 perc múlva már illatos a főtt fürjtojás.*
-Holdfű. Errefelé sok helyen terem. Remek fűszer-íze van az mellett, hogy kiváló hatása van a fogakra. *magyarázza, miközben rászórja az összetépett növényt a tojásokra.*
* Kissé kikerekedett szemekkel néz, amikor az egy másodperccel azelőtt még békésen szundikáló lány hirtelen felugrik, és előrántja kardját. Szeme még álmosan hunyorognak a kelő nap fényében, de érzései és ösztönei éberebbek, mint ahogy egy átlagos embernél megszokható lett volna*
-Ejj, no, hátrébb az agarakkal! *kiált fel nevetve a tündér, és apró kezét rárakja a fegyver lapjára.*
-Csak nem csináljuk ki a reggelit hozó jótevőket? Vizet frissen nem hoztam, de a barna tasakban találsz a kulacsomban még egy keveset. Idd meg nyugodtan, aztán meg majd megtöltjük. Reggelinek pedig voliá! *mutat a főben heverő friss tojásokra.
Nem kell hozzá sok idő, már gyorsabban megy a tűzgyújtás, s 10-15 perc múlva már illatos a főtt fürjtojás.*
-Holdfű. Errefelé sok helyen terem. Remek fűszer-íze van az mellett, hogy kiváló hatása van a fogakra. *magyarázza, miközben rászórja az összetépett növényt a tojásokra.*
191. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-17 20:46:58
Üzenet elküldve: 2012-09-17 20:46:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Calira Aeli részére//
*Az ébredő természet hangja, fényessége kelti őt az igazak álmából. Óvatosan nyújtózkodik egyet, majd lomhán átfordul oldalára. Nem akar még felébredni, ám hiába minden próbálkozás, az álommanó nem tér már vissza hozzá.
"Miért jön el mindig ilyen hamar a reggel?" Egy porcikája sem kívánja, hogy a csípős hajnali levegő teljesen észhez térítse, de a közeledő léptek halk nesze azonnal kimossa szeméből az álmosságot. Hirtelen felpattan, s mindeközben ösztönösen kivonja rövidkardját a helyéről.*
- Jaj, csak Te vagy az, Calira? Már megijedtem. *Visszahuppan a nedves fűre, azután fegyverét óvatosan visszacsúsztatja a tokjába.* Bocsáss meg. Korán van még. *Mentegetőzik Meiw egy ásítást elnyomva.* Miért mentél az erdőbe? Mondd azt, hogy egy kis vizet hoztál. Már cserepes a szám. *Szemeit dörzsölgetve beszél, és az egész lényéből csak úgy sugárzik az korai órák rossz mellékhatása, a kábultság.*
*Az ébredő természet hangja, fényessége kelti őt az igazak álmából. Óvatosan nyújtózkodik egyet, majd lomhán átfordul oldalára. Nem akar még felébredni, ám hiába minden próbálkozás, az álommanó nem tér már vissza hozzá.
"Miért jön el mindig ilyen hamar a reggel?" Egy porcikája sem kívánja, hogy a csípős hajnali levegő teljesen észhez térítse, de a közeledő léptek halk nesze azonnal kimossa szeméből az álmosságot. Hirtelen felpattan, s mindeközben ösztönösen kivonja rövidkardját a helyéről.*
- Jaj, csak Te vagy az, Calira? Már megijedtem. *Visszahuppan a nedves fűre, azután fegyverét óvatosan visszacsúsztatja a tokjába.* Bocsáss meg. Korán van még. *Mentegetőzik Meiw egy ásítást elnyomva.* Miért mentél az erdőbe? Mondd azt, hogy egy kis vizet hoztál. Már cserepes a szám. *Szemeit dörzsölgetve beszél, és az egész lényéből csak úgy sugárzik az korai órák rossz mellékhatása, a kábultság.*
190. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-16 09:42:21
Üzenet elküldve: 2012-09-16 09:42:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte részére//
*A lovag hű gondolatához és vad, őrült vágtába kezd a Holdudvartól egészen az erdő legmélyebb tisztásáig...
A ló maga nem érti miért vágtatnak így, csak azt érzi, hogy a gazdájában kavargó gondolatok nem épp egyértelműek...
Emlékekből eredő gyűlölet és csatagőz hajtja előre, csalódottság és féltékenység egy nem létező vagy távollévő személy iránt... múlt és jelen keveredik a férfi fejében. Saravul pedig nem tud köztük különbséget tenni.
Szíve szerint agyonzúzna most pár embert egy buzogánnyal, de az nem rá vallana... nem a mai valójára. De mikor valaki csalódott és kissé zaklatott elbújnak belőle fura vágyak...
Csak vágtat és az erdő csöndjét a páncélos ló felszerelésének csörgése veri fel.
A lovag jó ütemben kerülgeti a köveket, szikla darabokat és nagy fákat, miközben fejében kavarognak a gondolatok...
Csak vágtat és vágtat... meg sem áll az egyik tisztásig.
Mikor megérkezik, hirtelen az ütemben lévő lovat megfékezi. A ló kicsit kapkodja a fejét... Saravul csak néz maga elé.
Pár régi emlék, a vágás nyom emléke az arcán felelevenedik, pedig ennek nem is lenne szabad előkerülnie, mert ezt elfeledte...
A harctéren a déli csatákban az egyik lovag kesztyűjére karmok voltak kovácsolva. A véres küzdelemben kiverte a kezéből a pallost és mint a patkány a másik, belemart az arcába a karommal. Akkor a sisakját ugyanis leverték a csata közben.
Erre Ő válaszként egy jól irányzott döféssel a rövidebbik kardját a lovag fejébe szúrta az egyik rostélyon keresztül... Majd a kép elhomályosul. Vérengzés, gyűlölet és halál...
Ezek járnak a fejében. Olyannyira leuralják a fejét, hogy azt sem veszi észre, leszállt a lóról közbe és karddal kezébe sétál fel és alá a tisztáson.
Még jó hogy ezt valaki nem látja... sült bolondnak tartaná... sült bolondnak a veszélyesebbek közül.
A homályos gondolatokból végül kardjának tompa hangja ébreszti föl... a kard valamibe beleállt... A lovag magához tér és látja ez csak egy facsonk. Szerencsére... Lehetett volna élő ember is.
A lovag elképed és kissé elbizonytalanodva lép hátrébb. Mit művelt addig míg el nem indult a Fogadótól?*
-Az Öregekre...
*Azzal arrébb lépdel az egyik fához ami a pont szembe van az előbb emlegetett facsonkkal. Nekidől és leül.
Valóban valami történt de mind ez, amire emlékszik pontosan minek köszönhető ? Azzal lenéz az övtáskájára. Arra amibe Sziéna kendőjét rakta...
Előveszi és végig simítja. Lehet a lánynak tényleg köze lenne az emlék megelevenedéséhez? Vagy csak véletlen... Egy biztos Saravul őszintén reméli lesz még alkalma vele találkozni szemtől-szembe és lehetőleg jobb körülmények közt.*
*A lovag hű gondolatához és vad, őrült vágtába kezd a Holdudvartól egészen az erdő legmélyebb tisztásáig...
A ló maga nem érti miért vágtatnak így, csak azt érzi, hogy a gazdájában kavargó gondolatok nem épp egyértelműek...
Emlékekből eredő gyűlölet és csatagőz hajtja előre, csalódottság és féltékenység egy nem létező vagy távollévő személy iránt... múlt és jelen keveredik a férfi fejében. Saravul pedig nem tud köztük különbséget tenni.
Szíve szerint agyonzúzna most pár embert egy buzogánnyal, de az nem rá vallana... nem a mai valójára. De mikor valaki csalódott és kissé zaklatott elbújnak belőle fura vágyak...
Csak vágtat és az erdő csöndjét a páncélos ló felszerelésének csörgése veri fel.
A lovag jó ütemben kerülgeti a köveket, szikla darabokat és nagy fákat, miközben fejében kavarognak a gondolatok...
Csak vágtat és vágtat... meg sem áll az egyik tisztásig.
Mikor megérkezik, hirtelen az ütemben lévő lovat megfékezi. A ló kicsit kapkodja a fejét... Saravul csak néz maga elé.
Pár régi emlék, a vágás nyom emléke az arcán felelevenedik, pedig ennek nem is lenne szabad előkerülnie, mert ezt elfeledte...
A harctéren a déli csatákban az egyik lovag kesztyűjére karmok voltak kovácsolva. A véres küzdelemben kiverte a kezéből a pallost és mint a patkány a másik, belemart az arcába a karommal. Akkor a sisakját ugyanis leverték a csata közben.
Erre Ő válaszként egy jól irányzott döféssel a rövidebbik kardját a lovag fejébe szúrta az egyik rostélyon keresztül... Majd a kép elhomályosul. Vérengzés, gyűlölet és halál...
Ezek járnak a fejében. Olyannyira leuralják a fejét, hogy azt sem veszi észre, leszállt a lóról közbe és karddal kezébe sétál fel és alá a tisztáson.
Még jó hogy ezt valaki nem látja... sült bolondnak tartaná... sült bolondnak a veszélyesebbek közül.
A homályos gondolatokból végül kardjának tompa hangja ébreszti föl... a kard valamibe beleállt... A lovag magához tér és látja ez csak egy facsonk. Szerencsére... Lehetett volna élő ember is.
A lovag elképed és kissé elbizonytalanodva lép hátrébb. Mit művelt addig míg el nem indult a Fogadótól?*
-Az Öregekre...
*Azzal arrébb lépdel az egyik fához ami a pont szembe van az előbb emlegetett facsonkkal. Nekidől és leül.
Valóban valami történt de mind ez, amire emlékszik pontosan minek köszönhető ? Azzal lenéz az övtáskájára. Arra amibe Sziéna kendőjét rakta...
Előveszi és végig simítja. Lehet a lánynak tényleg köze lenne az emlék megelevenedéséhez? Vagy csak véletlen... Egy biztos Saravul őszintén reméli lesz még alkalma vele találkozni szemtől-szembe és lehetőleg jobb körülmények közt.*
189. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-15 20:13:21
Üzenet elküldve: 2012-09-15 20:13:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Kellemes ez a kis séta, teljesen más így társaságban és teli hassal az erdőt járni az ösvényen, mint úttalan utakon bolyongani egyedül, éhesen, fázva, szörnyek által üldözve. Ahogy ezen gondolkozik, épp mondana valamit Sis-nek, ám ekkor hallja meg a kiáltását, s mikor már oldalra pillant, feje egész lent van a föld közelében.*
- Jól vagy? *Kérdi hirtelen, majd a felé nyújtott kezet megragadva felhúzza.*
- Mi történt? *Kérdi óvatosan, nem örülne neki, ha újdonsült ismerősének baja esett volna.*
- Meg tudom érteni, azt hiszem vetekszik a Holdudvarral is, bár ott közelebb van az élelem, mint itt, mert aludni akár itt is el tudnék. *Lehajol, hogy végigsimítson a selymes füvön, majd folytatja útját.*
- Jónak jó, csak már nem tudok olyan jól harcolni, mint évekkel ezelőtt. Eléggé megerőltető mindig erőm teljében lenni, de még így is meg tudom védeni magam, ha úgy hozza a sors. Mert nem csak harchoz értek, hanem a mágiához is, bár most ideiglenesen erőtlen vagyok ezen a téren, de csak a megfelelő körülmények kellenek és ismét tudom használni a varázslatokat.
- Biztos értesz valamihez, ha erdőben éltél, akkor biztos ismered a növények egy részét és az állatokat. *Kacsint Sisre.*
- Jó, akkor menjünk. Már csak azt kell kitalálni, hogy merre az arra. *Majd vízcsobogást hall meg, s gondol egyet.*
- Menjünk, nézzük meg a folyót, kíváncsi vagyok milyen nagy és milyen halak vannak benne. *Már látja is lelki szemei előtt, ahogy nyugodt körülmények közt horgászik a folyóparton.*
- Jól vagy? *Kérdi hirtelen, majd a felé nyújtott kezet megragadva felhúzza.*
- Mi történt? *Kérdi óvatosan, nem örülne neki, ha újdonsült ismerősének baja esett volna.*
- Meg tudom érteni, azt hiszem vetekszik a Holdudvarral is, bár ott közelebb van az élelem, mint itt, mert aludni akár itt is el tudnék. *Lehajol, hogy végigsimítson a selymes füvön, majd folytatja útját.*
- Jónak jó, csak már nem tudok olyan jól harcolni, mint évekkel ezelőtt. Eléggé megerőltető mindig erőm teljében lenni, de még így is meg tudom védeni magam, ha úgy hozza a sors. Mert nem csak harchoz értek, hanem a mágiához is, bár most ideiglenesen erőtlen vagyok ezen a téren, de csak a megfelelő körülmények kellenek és ismét tudom használni a varázslatokat.
- Biztos értesz valamihez, ha erdőben éltél, akkor biztos ismered a növények egy részét és az állatokat. *Kacsint Sisre.*
- Jó, akkor menjünk. Már csak azt kell kitalálni, hogy merre az arra. *Majd vízcsobogást hall meg, s gondol egyet.*
- Menjünk, nézzük meg a folyót, kíváncsi vagyok milyen nagy és milyen halak vannak benne. *Már látja is lelki szemei előtt, ahogy nyugodt körülmények közt horgászik a folyóparton.*
188. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-15 16:35:33
Üzenet elküldve: 2012-09-15 16:35:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Lassú sétájuk közben átérnek az erdőből a tisztásra. Már épp azt hiszi, hogy megúszta anélkül, hogy belelépne valami fájdalmasba, amikor valami bogáncs szerű kemény, szúrós dolog a talpa alá kerül, és ő rátapos. A meglepetéstől hirtelen felkiált, és a földre huppan. Talpát masszírozza, sebet, vért szerencsére nem érez rajta.*
- Jaj, úgy tudtam! *Mérgelődik, aztán a fájdalom hamar múlni kezd. Kezét társa felé nyújtja, és ha az érti a célzást, akkor Sistyra felhúzatja magát. Sérült lábára még kicsit óvatosan lép rá, de amúgy már semmi baja.*
- Nekem ez a kedvenc részem Artheniorból. *Jegyzi meg mosolyogva, aztán pedig érdeklődve hallgatja,a klánról, és hogy mit is csinál egy kriptaőr, és a férfivel együtt nevet, amikor az azt mondja, hogy csak unatkozik.*
- Az jó, hogy ha megtanultál fegyverekkel bánni. Én semmihez sem értek, és még sosem verekedtem. *Feleli szégyenlősen nevetve. Az ötletre, hogy menjenek a temetőbe kriptanézőbe ugyan kirázza a hideg, de tetszik neki a dolog.*
- Érdekel, mehetünk! *Válaszol mosolyogva.*
- Jaj, úgy tudtam! *Mérgelődik, aztán a fájdalom hamar múlni kezd. Kezét társa felé nyújtja, és ha az érti a célzást, akkor Sistyra felhúzatja magát. Sérült lábára még kicsit óvatosan lép rá, de amúgy már semmi baja.*
- Nekem ez a kedvenc részem Artheniorból. *Jegyzi meg mosolyogva, aztán pedig érdeklődve hallgatja,a klánról, és hogy mit is csinál egy kriptaőr, és a férfivel együtt nevet, amikor az azt mondja, hogy csak unatkozik.*
- Az jó, hogy ha megtanultál fegyverekkel bánni. Én semmihez sem értek, és még sosem verekedtem. *Feleli szégyenlősen nevetve. Az ötletre, hogy menjenek a temetőbe kriptanézőbe ugyan kirázza a hideg, de tetszik neki a dolog.*
- Érdekel, mehetünk! *Válaszol mosolyogva.*
187. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-11 19:15:46
Üzenet elküldve: 2012-09-11 19:15:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Elfut a tópartról, ott hagyja a tündérlányt. Egészen a tisztásig fut, csak ott áll meg egy pillanatra, hogy megcsodálja a csodás teret. Nem akar itt sokat időzni, inkább tovább megy az erdő felé. Ott olyan, mintha otthon lenne, bár tudja, hogy haza valószínűleg soha többet nem talál. Mindenesetre továbbhalad, miután eleget időzött a tisztáson. Meztelen lábainak jól esik a fű érintése, és már előre húzza a száját, amikor látja, hogy az erdő árnyas lombkoronája alatt nem nagyon akad aljnövényzet.*
"Csak nehogy belelépjek valami szúrósba."
"Csak nehogy belelépjek valami szúrósba."
186. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-11 18:33:17
Üzenet elküldve: 2012-09-11 18:33:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Meiw Zyne részére//
*A nap első sugaraival a lány szeme is felnyílik. Érzi, hogy fázik, szóval összébb húzza magán vékony barna köpenyét. A felkelő napsugarak ragyogó sárgába vonják a világot: minden csillog.
Calira körülnéz, s látja, hogy Meiw szemei még csukva. Óvatosan feltápászkodik, leporolja a ruháját, kiropogtatja elgémberedett végtagjait. Elvégre is az alvást nem feltétlenül mint ülve végezendő tevékenységet találták ki. Majd gyors és nesztelen léptekkel eltűnik az erdőben.
Tíz perc múlva már a visszatérő alak látszik. Visszaérve óvatosan kipakolja a kincseket, amiket a zsebe rejt: a fürjtojások nyugodalmasan hevernek a fűben.*
*A nap első sugaraival a lány szeme is felnyílik. Érzi, hogy fázik, szóval összébb húzza magán vékony barna köpenyét. A felkelő napsugarak ragyogó sárgába vonják a világot: minden csillog.
Calira körülnéz, s látja, hogy Meiw szemei még csukva. Óvatosan feltápászkodik, leporolja a ruháját, kiropogtatja elgémberedett végtagjait. Elvégre is az alvást nem feltétlenül mint ülve végezendő tevékenységet találták ki. Majd gyors és nesztelen léptekkel eltűnik az erdőben.
Tíz perc múlva már a visszatérő alak látszik. Visszaérve óvatosan kipakolja a kincseket, amiket a zsebe rejt: a fürjtojások nyugodalmasan hevernek a fűben.*
185. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-10 21:53:24
Üzenet elküldve: 2012-09-10 21:53:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Calira Aeli részére//
*A tündér leányzó úgy tűnik különös erővel rendelkezik, elvégre Meiwet is néhány óra alatt képes volt egy szelíd báránykává változtatnia.
Az íjász maga is meglepődik saját barátságosságán, még egy kicsit zavarba is hozza őt.
Az éjszaka további részében nem is szól, csak enyhe pírral az arcán üldögél. Hasát már kellőképpen megtöltötte, ám némi vizet szívesen magához venne. Óvatosan oldalra pillanat, de látva, hogy Calira már édesdeden alszik, úgy határoz, kibírja reggelig, ugyanis egyedül semmiképpen nem merészkedik vissza az erdő sűrűjébe.
Mielőtt ő is csatlakozna újdonsült barátjához az álmok világába, gondoskodik arról, hogy a pattogó láng ne égethessen föl semmit.
Miután végez ügyes bajos dolgaival, ő is odakuporodik a tűzhöz, köpenyét maga köré tekeri, és azzal a feltett szándékkal alszik el, hogy másnap piacra viszi az állat maradékát.*
*A tündér leányzó úgy tűnik különös erővel rendelkezik, elvégre Meiwet is néhány óra alatt képes volt egy szelíd báránykává változtatnia.
Az íjász maga is meglepődik saját barátságosságán, még egy kicsit zavarba is hozza őt.
Az éjszaka további részében nem is szól, csak enyhe pírral az arcán üldögél. Hasát már kellőképpen megtöltötte, ám némi vizet szívesen magához venne. Óvatosan oldalra pillanat, de látva, hogy Calira már édesdeden alszik, úgy határoz, kibírja reggelig, ugyanis egyedül semmiképpen nem merészkedik vissza az erdő sűrűjébe.
Mielőtt ő is csatlakozna újdonsült barátjához az álmok világába, gondoskodik arról, hogy a pattogó láng ne égethessen föl semmit.
Miután végez ügyes bajos dolgaival, ő is odakuporodik a tűzhöz, köpenyét maga köré tekeri, és azzal a feltett szándékkal alszik el, hogy másnap piacra viszi az állat maradékát.*
184. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-09 19:51:14
Üzenet elküldve: 2012-09-09 19:51:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Meiw Zyne részére//
-Persze. Mondom. Szabad, mint a kék madár. *Csak egy mosoly, többre nincs idő, s már érzi magán a lány meleg ölelését.*
-Ugyan. Csak rutin és némi türelem. Szeretek szöszmötölni mindennel. Ez az életben néha negatív tulajdonság.
*Az este csendesen folytatódik tovább. Mindkét lány furcsán érzi magát. Egy napja ismerik egymást, és még ők sem nagyon tudják feldolgozni, hogy ilyen sok mindent megosztottak egymással ilyen rövid idő alatt. De hát ilyen ez a barátság. Jön, mint a villám.
Calira érzi a tűz melegét és az ólmos fáradtságot minden végtagjában. Lassan csúszik az álmok puha, meleg világába.*
-Persze. Mondom. Szabad, mint a kék madár. *Csak egy mosoly, többre nincs idő, s már érzi magán a lány meleg ölelését.*
-Ugyan. Csak rutin és némi türelem. Szeretek szöszmötölni mindennel. Ez az életben néha negatív tulajdonság.
*Az este csendesen folytatódik tovább. Mindkét lány furcsán érzi magát. Egy napja ismerik egymást, és még ők sem nagyon tudják feldolgozni, hogy ilyen sok mindent megosztottak egymással ilyen rövid idő alatt. De hát ilyen ez a barátság. Jön, mint a villám.
Calira érzi a tűz melegét és az ólmos fáradtságot minden végtagjában. Lassan csúszik az álmok puha, meleg világába.*
183. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-09 18:51:17
Üzenet elküldve: 2012-09-09 18:51:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Calira Aeli részére//
*Mosolyogva bólint a lány szavaira, majd tekintete ismét elveszik a pattogó tűzben. A tűztünemény vizslatása közben, gyötrő emlékei ismételten felszínre akarnak törni, de szerencsére a lány hangja még idejében visszazökkenti Meiwet a jelenbe.*
- Valóban. Eddig nem is vettem észre. *A merengésből felocsúdott íjász jót mosolyog saját figyelmetlenségén. Azután jóformán még észbe sem kap, de már a tündér szorgos kezei munkálkodnak a kék kelmén. Néhány pillanat, és a nem rég még összegubancolt agyag máris apró madárkák alakját ölti magára.*
- Bámulatos a kézügyességed. *Dicséri őszinte szavakkal a leányzót. Calira azután még valamit szöszmötöl a remekművével, majd feláll és elhajtja a barna hajzuhatagot. Meiw megrökönyödve ül a helyén, talán még nyársát is elejti.*
- Nekem? Biztosan? *Kérdezi tétován a meglepett lány, majd ha helyeslő választ kap, egyszerűen megöleli a lányt, és suttogva megköszöni a nem mindennapi ajándékot.*
*Mosolyogva bólint a lány szavaira, majd tekintete ismét elveszik a pattogó tűzben. A tűztünemény vizslatása közben, gyötrő emlékei ismételten felszínre akarnak törni, de szerencsére a lány hangja még idejében visszazökkenti Meiwet a jelenbe.*
- Valóban. Eddig nem is vettem észre. *A merengésből felocsúdott íjász jót mosolyog saját figyelmetlenségén. Azután jóformán még észbe sem kap, de már a tündér szorgos kezei munkálkodnak a kék kelmén. Néhány pillanat, és a nem rég még összegubancolt agyag máris apró madárkák alakját ölti magára.*
- Bámulatos a kézügyességed. *Dicséri őszinte szavakkal a leányzót. Calira azután még valamit szöszmötöl a remekművével, majd feláll és elhajtja a barna hajzuhatagot. Meiw megrökönyödve ül a helyén, talán még nyársát is elejti.*
- Nekem? Biztosan? *Kérdezi tétován a meglepett lány, majd ha helyeslő választ kap, egyszerűen megöleli a lányt, és suttogva megköszöni a nem mindennapi ajándékot.*
182. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-07 18:52:04
Üzenet elküldve: 2012-09-07 18:52:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Meiw Zyne részére//
-Nem, köszönöm. *Néz fel a lányra, akit szinte narancssárgára fest a pattogó tűz fénye.*
-Azt hiszem a mai napra elég a dohos szagú, átható és megható családi drámákból.
*Majd óvatosan körülnéz maga mellett.*
-Nézd, egy szalag!
*Óvatosan felveszi a tőle nem messze heverő kék szalagot, mely kissé összegubancolódva, de jó állapotban fekszik pár méterre a tűztől. A lány ügyesen kicsomózza, majd késével könnyedén kettévágja. Az agyag könnyen megadja magát. Batyujából nagyon vékony barna zsineget húz elő. Koncentrál. Pár perc, s kék szalag tekeredik-csavarodik, és két ici-pici madárkát formál, ha jól megnézi az ember. Calira még valamit elővesz, ami nem is látszik a sötétben, olyan apró. A madárkákra szerkeszti. Majd a másikhoz lép, haját elhajtja a füléről.*
-Remek. Van lyuk a füledben.
*Majd óvatosan a meglepett Meiw fülébe rakja az ügyesen elkészített fülönfüggőt.*
-Kék madár. Olyan szabad, mint Te vagy.
-Nem, köszönöm. *Néz fel a lányra, akit szinte narancssárgára fest a pattogó tűz fénye.*
-Azt hiszem a mai napra elég a dohos szagú, átható és megható családi drámákból.
*Majd óvatosan körülnéz maga mellett.*
-Nézd, egy szalag!
*Óvatosan felveszi a tőle nem messze heverő kék szalagot, mely kissé összegubancolódva, de jó állapotban fekszik pár méterre a tűztől. A lány ügyesen kicsomózza, majd késével könnyedén kettévágja. Az agyag könnyen megadja magát. Batyujából nagyon vékony barna zsineget húz elő. Koncentrál. Pár perc, s kék szalag tekeredik-csavarodik, és két ici-pici madárkát formál, ha jól megnézi az ember. Calira még valamit elővesz, ami nem is látszik a sötétben, olyan apró. A madárkákra szerkeszti. Majd a másikhoz lép, haját elhajtja a füléről.*
-Remek. Van lyuk a füledben.
*Majd óvatosan a meglepett Meiw fülébe rakja az ügyesen elkészített fülönfüggőt.*
-Kék madár. Olyan szabad, mint Te vagy.
181. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2012-09-06 15:25:04
Üzenet elküldve: 2012-09-06 15:25:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Zetriat, Eleonor//
*Az elf Eleonorhoz egyre kedvesebben viszonyul. Másik útitársával még mindig kicsit hadilábon áll, de nem csinál egyelőre semmit. Lágy hangján elkezdi a mondókáját. Miközben tekintget a leányzó gyönyörű szemei és fajtársa pillantásai között.*
- Az útiterv a következő Arthenior erdején át haladunk. Mint tudjátok még sose jártam ezen a vidéken, de hallottam róla, és az erdőből bő egynapi sétálással át lehet haladni. Talán még egy kis pihenő is belefér. Aztán a Karavánpihenőben éjszakázunk, és megtervezzük a többi részét a tervnek. Például élelem tartalékhoz jutni, meg ilyenek. Zetriat egy percet se aggódj Eleonor nagyon edzet csak tegnap mozgalmas napja volt, nem szokott hozzá a magasztosabb vérontáshoz. *Gúnyosan hozzáteszi.* Ahogy kiderült te se. Készenlétben áll, ha az elf egy rossz mozdulatot is tenne, valószínűleg ő kerülne ki győztesen, ugyan is most számít a támadásra.
*De nem történt semmi egy pillanatnyi kínos csendet leszámítva. Majd a lányra néz Geradras egy bíztató mosollyal.*
- Ha készen álltok mehetünk. Ja és Zetriat ne tudom mennyire vagy hozzászokva az üldözöttek életéhez. De ha már elmondom Eleonornak is miktől óvakodjon neked is elmondom. És jó lenne, ha nem válnánk szét a lakott területeken.
* Folytatja óva intéseit, amit sok éves bűnözői pályafutása alatt tapasztalt meg. Majd elindultak Arthenior erdeje felé. Hosszú út volt, melyben nagyon keveset pihentek. Geradras főleg Eleonorral törődött, de néha váltott pár szót a másik elfel. Bár túl sokat egyikkel sem, hiszen az csak lassítaná a tempólyukat.*
-Eleonor kedvesem, Mi legyen Zetriattal, szerinted bízzunk meg benne, vagy majd szakagyunk el tőle?
*Kérdezi oly feltűnésmentesen, hogy a másik elf nem halja meg. Nagyon vigyázott, hogy akkor kérdezze meg mikor nincs ott. Ugyan nem az zavarná, hogy megbántaná feltételezéseivel, sokkal inkább az, hogy hasznos szövetséges és bűnelvevő lehet. Meg, ha ellenségesen lépnének egymás felé fél, hogy feladná őket, bár erre szinte semmi esélyt nem lát, hisz még is csak fajtársak. Eleonor válasza után próbálja a lány útját boldoggá tenni, hogy jól érezze magát a meglehetősen hosszú úton.*
*Az elf Eleonorhoz egyre kedvesebben viszonyul. Másik útitársával még mindig kicsit hadilábon áll, de nem csinál egyelőre semmit. Lágy hangján elkezdi a mondókáját. Miközben tekintget a leányzó gyönyörű szemei és fajtársa pillantásai között.*
- Az útiterv a következő Arthenior erdején át haladunk. Mint tudjátok még sose jártam ezen a vidéken, de hallottam róla, és az erdőből bő egynapi sétálással át lehet haladni. Talán még egy kis pihenő is belefér. Aztán a Karavánpihenőben éjszakázunk, és megtervezzük a többi részét a tervnek. Például élelem tartalékhoz jutni, meg ilyenek. Zetriat egy percet se aggódj Eleonor nagyon edzet csak tegnap mozgalmas napja volt, nem szokott hozzá a magasztosabb vérontáshoz. *Gúnyosan hozzáteszi.* Ahogy kiderült te se. Készenlétben áll, ha az elf egy rossz mozdulatot is tenne, valószínűleg ő kerülne ki győztesen, ugyan is most számít a támadásra.
*De nem történt semmi egy pillanatnyi kínos csendet leszámítva. Majd a lányra néz Geradras egy bíztató mosollyal.*
- Ha készen álltok mehetünk. Ja és Zetriat ne tudom mennyire vagy hozzászokva az üldözöttek életéhez. De ha már elmondom Eleonornak is miktől óvakodjon neked is elmondom. És jó lenne, ha nem válnánk szét a lakott területeken.
* Folytatja óva intéseit, amit sok éves bűnözői pályafutása alatt tapasztalt meg. Majd elindultak Arthenior erdeje felé. Hosszú út volt, melyben nagyon keveset pihentek. Geradras főleg Eleonorral törődött, de néha váltott pár szót a másik elfel. Bár túl sokat egyikkel sem, hiszen az csak lassítaná a tempólyukat.*
-Eleonor kedvesem, Mi legyen Zetriattal, szerinted bízzunk meg benne, vagy majd szakagyunk el tőle?
*Kérdezi oly feltűnésmentesen, hogy a másik elf nem halja meg. Nagyon vigyázott, hogy akkor kérdezze meg mikor nincs ott. Ugyan nem az zavarná, hogy megbántaná feltételezéseivel, sokkal inkább az, hogy hasznos szövetséges és bűnelvevő lehet. Meg, ha ellenségesen lépnének egymás felé fél, hogy feladná őket, bár erre szinte semmi esélyt nem lát, hisz még is csak fajtársak. Eleonor válasza után próbálja a lány útját boldoggá tenni, hogy jól érezze magát a meglehetősen hosszú úton.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9771-9790