//Magányos tündér//
* Az álomfűz hűsítő árnyékában, lábait összekulcsolva üldögél egy tündér, szemeit lecsukva pihenve. Csak rövid időre állt meg, hogy kicsit felfrissítse magát kulacsának tartalmával, és felkészüljön arra, hogy hosszasan, sokat gyalogoljon. Hiszen céllal érkezett, amit szeretne mielőtt beteljesíteni. Persze a rövidtávú célja nem több, mint egy út a hosszútávú gazdagság felé, amiről mindig is álmodott. Viszont nagyon jól tudja, hogy addig még sok víz kell lefolyjon az Erdőkerülő folyón. Az vigasztalja, hogy fiatal még, nem siet sehová, és előtte van még majdnem száz esztendő, aminek ha csak harmadát, vagy felét tölti el a céljának elérésével, még az is kellemes életúttal kecsegtet. Ahhoz viszont, hogy mindezt elérje, tovább kell induljon. Befejezi a meditációt, és feláll, leporolva ruháját. Rosszallóan húzza el a száját, mert koszosabb lett, mint amennyire szerette volna - persze semennyire nem akarta összekoszolni magát. Ezen viszont már kár bánkódni, és ha nem akar időt vesztegetni azzal, hogy a folyóban tisztára mossa magát, akkor jobb, ha indul. Tekintettel arra, hogy milyen hosszú út áll előtte, elveti ezt a lehetőséget, arra gondol, hogy jobban jár, ha a helyszín közelében tisztítja meg magát, hiszen addig annyi sok por és kosz nehezítheti meg a haladását, ha minden alkalommal görcsölni kezd rajta, és megáll egy mosás erejéig. *
- Arthenior, milyen szép. Kár, hogy nem ismerhetem meg most igazán. * Dünnyögi az orra alatt, ahogy a fákra sandít, abba az irányba, amerre a várost sejti. Megigazítja sapkáját, hogy ne tűzzön a szemébe a nap, és indul is tovább. Délnek tart, és fog is tartani még egy darabig. *