Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 156 (3101. - 3120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3120. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:04:34
Üzenet elküldve: 2025-12-27 19:04:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
*Merchen kedvesen elköszön Merlanától, természetesen kikíséri és ellátja mindenféle jókívánságokkal. Ha Teysus is úgy akarja hamarosan ismét találkozhatnak. Utána pedig a tisztásra igyekszik, itt szereti a leginkább kiszellőztetni a fejét az ilyen hosszú, de annál eredményesebb napok után. Kell az, hogy kicsit át tudja gondolni a teendőit, a terveit. Az biztos, hogy Nestart még meg kell majd keresnie hogy a gyógynövényekkel is tiszta legyen a lap és rendezze a korábbi megrendelést. Utána pedig ki tudja hogy alakul? Egyelőre az is elég, hogy jó nagyokat sóhajt a hűvös levegőből ezen a nyugodt helyen.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az intelligenciát a következő két körre.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az intelligenciát a következő két körre.
3119. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-27 14:36:55
Üzenet elküldve: 2025-12-27 14:36:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol egy ajtó bezárul//
-A kikötő, mi? Már hallottam róla. De csak azt, hogy sok a víz, az orkok meg nem szeretik a vizet, legalábbis amit én láttam.
*Annak örül, hogy Magra szavaz annyi bizalmat az idegennek, hogy leereszti fegyverét, így kevésbé feszült ő is, és legalább így többet megtudhat arról, hogy vajon ez a fajtársuk-e az, akiről a szellemek meséltek neki. Úgy látszik, hogy szerencsére mégsem az erődből jött ez a nagydarab harcos, amire a sámán a lehető legjobb módszert választja, amit ismer, hogy kicsit oldja itt a bizalmatlanságot.*
-Én Csorbaáll Broggog vagyok, sámán, a pusztaság mélyéről. Te?
*Kérdi, és a maga részéről fesztelenül, lassan elindul Ukrom felé, hogy fegyvertelen kezét nyújtsa neki, az előzetes béke jeleként.*
-A kürt szava minket is megszólított, így hát mentünk. De az a horda ami ott van nem népünk szolgálja. Ezért jöttünk el.
*Legalábbis a maga részéről így tud nyilatkozni.*
-Ez a vidék idegen. A szellemek azonban azt súgták, hogy akadnak itt hozzánk hasonló orkok, akik nem álltak be esztelenül a mészárosok közé valami idegen szavára. Én pedig bízom bennük.
*Már a szellemekben, természetesen. Egyébként pedig a vidékről csak pletykákat és mendemondákat hallott, meséket, azokból nehéz bármi valósat kifacsarni.*
-Itt élsz ebben a nyüzsgő városban?
*Orrával Arthenior felé bök, bár csak sejti hogy milyen soka élhetnek ott, azok alapján amiket hallott, és hogy látta mekkora szántóföldek látják el élelemmel.*
-A kikötő, mi? Már hallottam róla. De csak azt, hogy sok a víz, az orkok meg nem szeretik a vizet, legalábbis amit én láttam.
*Annak örül, hogy Magra szavaz annyi bizalmat az idegennek, hogy leereszti fegyverét, így kevésbé feszült ő is, és legalább így többet megtudhat arról, hogy vajon ez a fajtársuk-e az, akiről a szellemek meséltek neki. Úgy látszik, hogy szerencsére mégsem az erődből jött ez a nagydarab harcos, amire a sámán a lehető legjobb módszert választja, amit ismer, hogy kicsit oldja itt a bizalmatlanságot.*
-Én Csorbaáll Broggog vagyok, sámán, a pusztaság mélyéről. Te?
*Kérdi, és a maga részéről fesztelenül, lassan elindul Ukrom felé, hogy fegyvertelen kezét nyújtsa neki, az előzetes béke jeleként.*
-A kürt szava minket is megszólított, így hát mentünk. De az a horda ami ott van nem népünk szolgálja. Ezért jöttünk el.
*Legalábbis a maga részéről így tud nyilatkozni.*
-Ez a vidék idegen. A szellemek azonban azt súgták, hogy akadnak itt hozzánk hasonló orkok, akik nem álltak be esztelenül a mészárosok közé valami idegen szavára. Én pedig bízom bennük.
*Már a szellemekben, természetesen. Egyébként pedig a vidékről csak pletykákat és mendemondákat hallott, meséket, azokból nehéz bármi valósat kifacsarni.*
-Itt élsz ebben a nyüzsgő városban?
*Orrával Arthenior felé bök, bár csak sejti hogy milyen soka élhetnek ott, azok alapján amiket hallott, és hogy látta mekkora szántóföldek látják el élelemmel.*
3118. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-25 10:18:24
Üzenet elküldve: 2025-12-25 10:18:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol egy ajtó bezárul//
*Asszimetrikusságára magyarázata szerinte még a várhatóak közé tartozott, tekintve a megjelenését, ezért az elborzadás a csontos részéről kellemesen meglepi. Megemeli a szemöldökét; a (remélhetőleg) állati csontokból készült limlomokat hordó ork megretteg egy kis erőszaktól? Minden nap talál valami újat ha elég ideig keres, úgy néz ki igaz a mondás.*
- Nem itt. *Azért megnyugtatásként még odalöki:* - Itt a légynek sem ártanak legtöbben. A Kikötő egy másik hely.* Még ha nem is mindig ért egyet a törvényhozók irányítgatásával, a csonkítás, főleg fogak által, nem éppen tartozik a napi tevékenységek közé Artheniorban.
Közben a hosszabb hajú ork még nem hajlandó lejjebb rakni azt az átkozott szúrós vasverőt, ami általában kifejezetten frusztrálná, és talán megkísérelné maga lefegyverezni, de ami most elvonja a figyelmét ettől, az a tört nyelv, amivel kifejezi magát. Lehet, hogy a butább fajta? Nem, nem hiszi, különben nem lett volna annyi önfegyelme, hogy most ne kelljen valami hegyeset kihalásznia magából. Akkor már inkább valószínűbb hogy nem a környékről jöttek, hanem valahonnan messzebbről. Remélhetőleg jóval messzebb, mint a mostani problémák forrása.* ~ Magra, Csorbaáll. ~ *Meg tudja tippelni, ki lehet ki.
És ahogy a csorbább állú fajtéstvére is kiigazítja maszkjának az eredetéről, úgy Ukromnak lassan kezd elhalni a veszélyérzete is. No nem azért, mert sámán a szélesebb, annak az egzotikus hangzása miatt inkább még több figyelmet érdemel, hanem mert nem osztanának meg vele ilyen dolgokat oktatási jelleggel, ha el készülnének vágni a torkát. Meg kell vakarnia tarkóját, hogy segítse oldani magának a feszültséget; akkor most mit csináljon? Bevallja, tudna hallgatni a Csorbaáll nevezetű orktól egy-két sort a sámánokról, ugyanis nem volt kifejezetten lehetősége saját szubkultúráiról tanulni ott, ahonnan ő származott. Csábító gondolat...
De a további válasz kérdésére úgy szívta el jóérzését, mint a nyári nap a gyümölcsök nedvét. Összeszűkülnek a pupillái, és extra ráncok jelennek meg a homlokán; lassan bólint egyet. Igen, nehéz volt nem hallani a fűtenger remetéit jóformán teljesen kiírtó testvéreiről, a számukról, az erődről, és a füstről, amit még tisztes távolságból is lehetett tőlük látni. Jobb élete lenne ma, ha senki nem hallott volna róluk.*
- Szégyen tölt el csak, amikor eszembe jutnak.
*Asszimetrikusságára magyarázata szerinte még a várhatóak közé tartozott, tekintve a megjelenését, ezért az elborzadás a csontos részéről kellemesen meglepi. Megemeli a szemöldökét; a (remélhetőleg) állati csontokból készült limlomokat hordó ork megretteg egy kis erőszaktól? Minden nap talál valami újat ha elég ideig keres, úgy néz ki igaz a mondás.*
- Nem itt. *Azért megnyugtatásként még odalöki:* - Itt a légynek sem ártanak legtöbben. A Kikötő egy másik hely.* Még ha nem is mindig ért egyet a törvényhozók irányítgatásával, a csonkítás, főleg fogak által, nem éppen tartozik a napi tevékenységek közé Artheniorban.
Közben a hosszabb hajú ork még nem hajlandó lejjebb rakni azt az átkozott szúrós vasverőt, ami általában kifejezetten frusztrálná, és talán megkísérelné maga lefegyverezni, de ami most elvonja a figyelmét ettől, az a tört nyelv, amivel kifejezi magát. Lehet, hogy a butább fajta? Nem, nem hiszi, különben nem lett volna annyi önfegyelme, hogy most ne kelljen valami hegyeset kihalásznia magából. Akkor már inkább valószínűbb hogy nem a környékről jöttek, hanem valahonnan messzebbről. Remélhetőleg jóval messzebb, mint a mostani problémák forrása.* ~ Magra, Csorbaáll. ~ *Meg tudja tippelni, ki lehet ki.
És ahogy a csorbább állú fajtéstvére is kiigazítja maszkjának az eredetéről, úgy Ukromnak lassan kezd elhalni a veszélyérzete is. No nem azért, mert sámán a szélesebb, annak az egzotikus hangzása miatt inkább még több figyelmet érdemel, hanem mert nem osztanának meg vele ilyen dolgokat oktatási jelleggel, ha el készülnének vágni a torkát. Meg kell vakarnia tarkóját, hogy segítse oldani magának a feszültséget; akkor most mit csináljon? Bevallja, tudna hallgatni a Csorbaáll nevezetű orktól egy-két sort a sámánokról, ugyanis nem volt kifejezetten lehetősége saját szubkultúráiról tanulni ott, ahonnan ő származott. Csábító gondolat...
De a további válasz kérdésére úgy szívta el jóérzését, mint a nyári nap a gyümölcsök nedvét. Összeszűkülnek a pupillái, és extra ráncok jelennek meg a homlokán; lassan bólint egyet. Igen, nehéz volt nem hallani a fűtenger remetéit jóformán teljesen kiírtó testvéreiről, a számukról, az erődről, és a füstről, amit még tisztes távolságból is lehetett tőlük látni. Jobb élete lenne ma, ha senki nem hallott volna róluk.*
- Szégyen tölt el csak, amikor eszembe jutnak.
3117. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-25 01:21:49
Üzenet elküldve: 2025-12-25 01:21:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Ahol egy ajtó bezárul//
* A Magra részéről nem fél, mert tudja, hogy magával van, ha valami butaságon törné a fejét ez az idegen fajtársuk. Főleg, amikor meghallja, hogy miféle barbár népek is laknak errefelé. Egyből elmegy a kedve attól, hogy fehérnépet hajkurásszon, mert nem akar belegondolni, hogy mi történik, ha neki nem a fülét, hanem valami egészen más testrészét harapnák le a nagy kajtatás közepén. *
- Magra nem étel. * Jegyzi meg tömören, hogy mindenkinek tudomására hozza, őt nem fogja senki harapdálni. Se a fülét, se a családi ékszerét, de még egy apró ujjpercet sem szeretne feláldozni a fogak oltárán. Viszont az utasításra csak megrázza a fejét, tömören. *
- Nem ismer. Ha támad, véd Magra és Csorbaáll. Ha nem támad, nincs ok félni. Nyugodalom. * Próbálja fajtársuk tudtára adni, hogy nem tervezi a fejébe állítani a fokost, amíg erre bárki okot nem ad. Azt nem teszi hozzá, hogy Csorbaállnak csak kérnie kell, és fájó szívvel ugyan, de megteszi. Amikor elszöktek, eldöntötte, hogy bármi is történik, az eszes fajtársára fog hagyatkozni mindenben, kételkedés nélkül. Harcban és veszélyben minden apró pillanat számít, és a legapróbb tétovázás eldöntheti, hogy ki él, és ki hal. Magra pedig nem szeretne még halni, hallani viszont annál inkább, lehetőleg két füllel, anélkül, hogy az egyik valaki gyomrában végezné. *
* A Magra részéről nem fél, mert tudja, hogy magával van, ha valami butaságon törné a fejét ez az idegen fajtársuk. Főleg, amikor meghallja, hogy miféle barbár népek is laknak errefelé. Egyből elmegy a kedve attól, hogy fehérnépet hajkurásszon, mert nem akar belegondolni, hogy mi történik, ha neki nem a fülét, hanem valami egészen más testrészét harapnák le a nagy kajtatás közepén. *
- Magra nem étel. * Jegyzi meg tömören, hogy mindenkinek tudomására hozza, őt nem fogja senki harapdálni. Se a fülét, se a családi ékszerét, de még egy apró ujjpercet sem szeretne feláldozni a fogak oltárán. Viszont az utasításra csak megrázza a fejét, tömören. *
- Nem ismer. Ha támad, véd Magra és Csorbaáll. Ha nem támad, nincs ok félni. Nyugodalom. * Próbálja fajtársuk tudtára adni, hogy nem tervezi a fejébe állítani a fokost, amíg erre bárki okot nem ad. Azt nem teszi hozzá, hogy Csorbaállnak csak kérnie kell, és fájó szívvel ugyan, de megteszi. Amikor elszöktek, eldöntötte, hogy bármi is történik, az eszes fajtársára fog hagyatkozni mindenben, kételkedés nélkül. Harcban és veszélyben minden apró pillanat számít, és a legapróbb tétovázás eldöntheti, hogy ki él, és ki hal. Magra pedig nem szeretne még halni, hallani viszont annál inkább, lehetőleg két füllel, anélkül, hogy az egyik valaki gyomrában végezné. *
3116. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-25 01:07:06
Üzenet elküldve: 2025-12-25 01:07:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol egy ajtó bezárul//
*A maga részéről nem fél, hisz tudja, hogy Magra vele van, ha valami butaságon törné a fejét ez az idegen fajtársuk. Másfelől persze nem is túl naiv, és a korábbi ork tényleg érdekes benyomást tett rájuk azzal, hogy idejött, aztán gyorsan el is ment. Azonban tudja jól, hogy a múlt az a múlt, és csak akkor léphetnek tovább ha előre tekint, nem pedig hátra. Úgyhogy igyekszik megtalálni az arany középutat. A kérdésére kapott válaszra egy kicsit azonban meginog ez az elképzelés, és valóban ideges lesz. Szemei kikerekednek és az idegesség hangján is hallható, közben pedig először társára, majd az idegenre néz.*
-A szellemekre! Hát itt megeszik az orkokat?! Magra. Talán ez mégsem a legjobb hely lesz nekünk, ha így bánnak a fajtánkkal.
*Abba hirtelen nem gondol bele, hogy talán véletlenül harapták le, vagy valami csata közben történhetett, netán egy vadállat a felelős. Az elmúlt hatok eseményei nem ezeket a józan gondolatokat erősítették meg benne.*
-A sámánok, mint bizonyára magad is tudod nem holmi fémeket hagynak hátra. Csakis a csont hordja magában az őseink erejét.
*Úgy mondja, mint egy egyszerű és mindenki által közismert tényt. Persze fogalma sincs róla, hogy Ukrom mennyire követi az ork hagyományokat, vagy mennyire hisz ezekben a módszerekben.*
-Te hallottál a pusztaságban lévő ork hordáról, meg az erődről?
*Szándékosan nem azt kérdezi, hogy onnan jött-e, és hogy értük jött-e, mert akkor könnyebben letagadhatná.*
*A maga részéről nem fél, hisz tudja, hogy Magra vele van, ha valami butaságon törné a fejét ez az idegen fajtársuk. Másfelől persze nem is túl naiv, és a korábbi ork tényleg érdekes benyomást tett rájuk azzal, hogy idejött, aztán gyorsan el is ment. Azonban tudja jól, hogy a múlt az a múlt, és csak akkor léphetnek tovább ha előre tekint, nem pedig hátra. Úgyhogy igyekszik megtalálni az arany középutat. A kérdésére kapott válaszra egy kicsit azonban meginog ez az elképzelés, és valóban ideges lesz. Szemei kikerekednek és az idegesség hangján is hallható, közben pedig először társára, majd az idegenre néz.*
-A szellemekre! Hát itt megeszik az orkokat?! Magra. Talán ez mégsem a legjobb hely lesz nekünk, ha így bánnak a fajtánkkal.
*Abba hirtelen nem gondol bele, hogy talán véletlenül harapták le, vagy valami csata közben történhetett, netán egy vadállat a felelős. Az elmúlt hatok eseményei nem ezeket a józan gondolatokat erősítették meg benne.*
-A sámánok, mint bizonyára magad is tudod nem holmi fémeket hagynak hátra. Csakis a csont hordja magában az őseink erejét.
*Úgy mondja, mint egy egyszerű és mindenki által közismert tényt. Persze fogalma sincs róla, hogy Ukrom mennyire követi az ork hagyományokat, vagy mennyire hisz ezekben a módszerekben.*
-Te hallottál a pusztaságban lévő ork hordáról, meg az erődről?
*Szándékosan nem azt kérdezi, hogy onnan jött-e, és hogy értük jött-e, mert akkor könnyebben letagadhatná.*
3115. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-23 21:58:12
Üzenet elküldve: 2025-12-23 21:58:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol egy ajtó bezárul//
*Utólag elgondolkodva róla, lehet nem kellett volna ilyen elhamarkodottan cselekednie; maradhatott volna a távolban, hátha ki tudja olvasni a levegőből hogy mit akarhattak ott, ugyanis ha tudta volna hogy észrevétel után azonnal fegyver fog rá szegeződni, akkor legalább lett annyi esze, hogy valami vaskos óvóhely mögött hívja fel magára a figyelmüket, vagy lándzsáját hajításra kapja magához, hogy hamarabb eresszen el valamit, mint a másik kettő. Így viszont mindössze annyit tud tenni, hogy még ha lassabban is, de tovább halad feléjük. Az kéne még, hogy ezután hátra forduljon, mintha valami bűnösséget bevalva menekülni próbálna - még a legfegyelmezetteb katonák sem lennének képesek ellenálni annak, hogy ilyenkor a hátába eresszenek egy nyilat. Szoborarca ellenére ideges, hiszen még mindig nem tudja, pontosan kiket zavart most meg, ártatlan lakosokat, vagy másokat. Tekintete többször visszatér a nyílvesszőre, mintha az megindulna ha nincs látóterében.
Akárhogy is, beszélgetőtávban lesz, és bár a levegő alig nyelhető a feszültségtől, legalább lehetősége van jobban szemügyre venni a két orkot. Ami választ kap - szerinte még egész visszafogott - kérdésére, az még jobban felkelti kíváncsiságát. Elsőre nem úgy néz ki, mintha az és a teste többi részét díszítő csecsebecsék is a piacról származnának, szóval igaznak lennie annak, amit mond. Mindazonáltal arca elfacsarodik a retorzióra, nem kifejezetten tetszik neki a visszavágás. De ha már ő kezdte...*
- Leharapták. *Morogja röviden, tömören. Keresztbe tett karokkal gondolkodik a következő felvetnivalóján; nem igazán az a szószátyár típus, sem valami tisztviselő, hogy csak úgy rossz érzésből kivallasson véletlenszerű polgárokat. De ahogy a neki válaszoló személy szinte sámánista kellékei, és a felháborítóan hosszú hajú másik sebei lassan beleégnek a memóriájába, meg akarja győzni magát hogy biztos minden rendben van ezzel a kettővel. Valószínűleg rosszabb esetben is csak turisták lehetnek, ugyanis ha valóban azokról a helyekről jöttek volna, mint eredetileg kigondolta, már rég állna ki egy pár nyíl a mellkasából, nem igaz?*
- Az "ereklyéd" nem hangzik helyinek; mások általában fémeket hagynak hátra. Honnan származtok? *Közben lassan a sztereotipikusabb felépítésű fajtéstvéréhez is odafordul, no nem kutakodó kérdések miatt:*
- Egy rablónak nézek ki neked? Tedd le. *Bök szempárjával a kalapácsra, türelmetlen hangnemmel. Hangulatának és ítélőképességének nagyon sokat fog segíteni, ha nem lesz valami ölésre szánt eszköz az ő irányába felkészítve. Reméli, hogy lassan táplálni fog belé annyi bizalmat.*
*Utólag elgondolkodva róla, lehet nem kellett volna ilyen elhamarkodottan cselekednie; maradhatott volna a távolban, hátha ki tudja olvasni a levegőből hogy mit akarhattak ott, ugyanis ha tudta volna hogy észrevétel után azonnal fegyver fog rá szegeződni, akkor legalább lett annyi esze, hogy valami vaskos óvóhely mögött hívja fel magára a figyelmüket, vagy lándzsáját hajításra kapja magához, hogy hamarabb eresszen el valamit, mint a másik kettő. Így viszont mindössze annyit tud tenni, hogy még ha lassabban is, de tovább halad feléjük. Az kéne még, hogy ezután hátra forduljon, mintha valami bűnösséget bevalva menekülni próbálna - még a legfegyelmezetteb katonák sem lennének képesek ellenálni annak, hogy ilyenkor a hátába eresszenek egy nyilat. Szoborarca ellenére ideges, hiszen még mindig nem tudja, pontosan kiket zavart most meg, ártatlan lakosokat, vagy másokat. Tekintete többször visszatér a nyílvesszőre, mintha az megindulna ha nincs látóterében.
Akárhogy is, beszélgetőtávban lesz, és bár a levegő alig nyelhető a feszültségtől, legalább lehetősége van jobban szemügyre venni a két orkot. Ami választ kap - szerinte még egész visszafogott - kérdésére, az még jobban felkelti kíváncsiságát. Elsőre nem úgy néz ki, mintha az és a teste többi részét díszítő csecsebecsék is a piacról származnának, szóval igaznak lennie annak, amit mond. Mindazonáltal arca elfacsarodik a retorzióra, nem kifejezetten tetszik neki a visszavágás. De ha már ő kezdte...*
- Leharapták. *Morogja röviden, tömören. Keresztbe tett karokkal gondolkodik a következő felvetnivalóján; nem igazán az a szószátyár típus, sem valami tisztviselő, hogy csak úgy rossz érzésből kivallasson véletlenszerű polgárokat. De ahogy a neki válaszoló személy szinte sámánista kellékei, és a felháborítóan hosszú hajú másik sebei lassan beleégnek a memóriájába, meg akarja győzni magát hogy biztos minden rendben van ezzel a kettővel. Valószínűleg rosszabb esetben is csak turisták lehetnek, ugyanis ha valóban azokról a helyekről jöttek volna, mint eredetileg kigondolta, már rég állna ki egy pár nyíl a mellkasából, nem igaz?*
- Az "ereklyéd" nem hangzik helyinek; mások általában fémeket hagynak hátra. Honnan származtok? *Közben lassan a sztereotipikusabb felépítésű fajtéstvéréhez is odafordul, no nem kutakodó kérdések miatt:*
- Egy rablónak nézek ki neked? Tedd le. *Bök szempárjával a kalapácsra, türelmetlen hangnemmel. Hangulatának és ítélőképességének nagyon sokat fog segíteni, ha nem lesz valami ölésre szánt eszköz az ő irányába felkészítve. Reméli, hogy lassan táplálni fog belé annyi bizalmat.*
3114. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-23 17:13:35
Üzenet elküldve: 2025-12-23 17:13:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Ahol egy ajtó bezárul//
* Magra továbbra sincs teljesen meggyőzve arról, hogy nem egy próbatétel ez, amit épp ki kell állniuk. Múltjából adódóan bizonytalan, bizalmatlan, és ott is a bajt és a veszélyt keresi, ahol nincs. Mégis, az elhangzó szavak valamelyest megnyugtatják. Épp engedi le a fegyverét, újra, amikor megjelenik egy ismeretlen ork - újra. Nagyot fújtat, kifejezve nemtetszését, ezúttal viszont a köpet elmarad. Az ideg ismét megfeszül, a nyílhegy pedig az érkező irányába mutat. Csak egy apró mozdulat, a kéz rezdülése választja el attól, hogy útnak induljon fajtársuk irányába. Kezdi úgy érezni, hogy mégis csak neki volt igaza, és ez bizony kihívás. Viszont épp ezért nem is lő rögtön, egyelőre kivár. Tudja, hogy lelőni valakit, harci kiáltás és kihívás nélkül, a gyengeség jele lenne. Meg egyébként gyilkolni sem szeret, még ha el is várták tőle egész életében. Ez a kettősség vívódik a lelkében, miközben Csorbaáll úgy dönt, hogy az erőszak helyett a szokásos megoldást választja, és beszélgetni kezd. És mivel Tompagyar folyamatosan hezitál, a férfi gond nélkül megközelítheti őket. Ekkorra viszont már felesleges ráfogni a nyílvesszőt, túl közel van ahhoz, hogy az íj rendes fegyver maradjon. Leereszti hát, a sokadik alkalommal, és a nyilat a tegezbe teszi. Ha nem érkezik felé támadás a mozdulat közben, akkor az íj is a hátára kerül, de csak azért, hogy felváltsa a fokos - ami egy sokkal megbízhatóbb közelharci fegyver, ha arra kerülne a sor. Egyelőre viszont egy szót sem szót, csak barátságtalanul méregeti az érkezőt. Az előző fajtársuknak megszavazta a bizalmat, és az látszólag ok, és különösebb indíttatás nélkül távozott is, ami gyanút keltett benne. *
* Magra továbbra sincs teljesen meggyőzve arról, hogy nem egy próbatétel ez, amit épp ki kell állniuk. Múltjából adódóan bizonytalan, bizalmatlan, és ott is a bajt és a veszélyt keresi, ahol nincs. Mégis, az elhangzó szavak valamelyest megnyugtatják. Épp engedi le a fegyverét, újra, amikor megjelenik egy ismeretlen ork - újra. Nagyot fújtat, kifejezve nemtetszését, ezúttal viszont a köpet elmarad. Az ideg ismét megfeszül, a nyílhegy pedig az érkező irányába mutat. Csak egy apró mozdulat, a kéz rezdülése választja el attól, hogy útnak induljon fajtársuk irányába. Kezdi úgy érezni, hogy mégis csak neki volt igaza, és ez bizony kihívás. Viszont épp ezért nem is lő rögtön, egyelőre kivár. Tudja, hogy lelőni valakit, harci kiáltás és kihívás nélkül, a gyengeség jele lenne. Meg egyébként gyilkolni sem szeret, még ha el is várták tőle egész életében. Ez a kettősség vívódik a lelkében, miközben Csorbaáll úgy dönt, hogy az erőszak helyett a szokásos megoldást választja, és beszélgetni kezd. És mivel Tompagyar folyamatosan hezitál, a férfi gond nélkül megközelítheti őket. Ekkorra viszont már felesleges ráfogni a nyílvesszőt, túl közel van ahhoz, hogy az íj rendes fegyver maradjon. Leereszti hát, a sokadik alkalommal, és a nyilat a tegezbe teszi. Ha nem érkezik felé támadás a mozdulat közben, akkor az íj is a hátára kerül, de csak azért, hogy felváltsa a fokos - ami egy sokkal megbízhatóbb közelharci fegyver, ha arra kerülne a sor. Egyelőre viszont egy szót sem szót, csak barátságtalanul méregeti az érkezőt. Az előző fajtársuknak megszavazta a bizalmat, és az látszólag ok, és különösebb indíttatás nélkül távozott is, ami gyanút keltett benne. *
3113. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-23 13:38:12
Üzenet elküldve: 2025-12-23 13:38:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Minden nehéz, minden pont a vállára és a mellkasára ül. Utálja ezt az egész helyzetet. Utálja a haragot. A jót is, a rosszat is utálja. Mindent. Csak egyszerűen nem kellett volna aznap elindulnia és akkor a békés tudatlanságba burkolódzva most nem utálna semmit, csak amiket eleve is utált. Nehéz kikecmeregnie a lány mögül még akkor is, ha úgy fest, könnyedén megy már számára az elutasítás és a megfutamodás. Úgysem tud elég messzire menekülni a szomorúságtól, mindegy mikor vág hát neki. De kötelezettségei azért vannak, amik nem tűnnek el csupán azért, mert Ciliának éppen megbocsátani óhajt. Egy kissé megtörve a dacos ábrázatot, már-már bocsánatkérőn néz a smaragdokba. Megkockáztat egy suta mozdulatot, amivel megsimogatja a leány derekát, de már fordul is, hogy induljon.*
- Persze, elkísérnélek a templomig is, de vissza kell érjek vacsoraidőben. *A cipő orrát bámulja, menne is, maradna is. Deressel is rég játszott, vagy túrta kuszábbra a szőrét, most minden annyira hiányzik, mégis annyira utál mindent, ami érzelmet vált ki, legyen bárminemű is az.*
- Hogy?
*Azzal el is indul, csakhogy megtorpanásra készteti a kellemes kis bizonytalan hang. Éppen ezen járt az esze, ettől szomorodott tovább, s most, mintha egy kis lámpás fénye gyúlna meg a távolban: talán van remény. Az első megkönnyebbült mosoly tán ez a mai napon. Ahogy lép, hosszú karjával átnyúl a szőkeség vállán, s magához húzva sétál tovább a negyed irányába.*
- Hát, jól. *Mondja egyszerűen, hiszen amennyire akart erről diskurálni, olyan nehéz, na de mindjárt belejön.* - Igyekszem sokat edzeni és egyre jobban vívok. De többnyire csak kérelmeket írok, meg régi hülyeségeket másolok át pergamenekre, amikkel egyik helyről a másikra küldenek. Dornak a hadnagy, aki… hát tudod, aki magához vett, de azért mások is kérnek ezt-azt. De ő nagyon erős. Egy törpe, iszákos meg minden, de ha ő basz oda, akkor oda van baszva! *Hirtelen elvörösödik, majd felkacag.* - És nagyon sok új káromkodást tanultam. Anviel biztos kitérne a hitéből, ha hallaná. *Látszólag feloldódott a helyzetben, csak egyszer kellett végre annak történnie, amire vágyott. *
- Az a Grael… ő vitt be hozzá amúgy. *A lányra sandít, majd kicsit még közelebb vonja magához, most nem bánja, hogy így haladni sem lehet.* - De azt mondják bent, hogy egy naplopó. Nem mernék úgy beszélni a feletteseimmel, ahogy ő teszi. Gondolom ezért nem lesz soha senki felettese. Ez már csak így megy. Talán majd egyszer azér' megköszönöm neki, mondjuk továbbra sem kedvelem.
*Nincs tér sajnos annyi fecsegésre, amennyi jól esne, és a lányt is sok mindenről kérdezné ki, de vészesen fogy az idő. Talán… talán nem dobják ki azonnal, ha egy egészen picikét késik.*
- Neked is volna mit mesélni, ugye? *Szinte reménykedik, hogy igen legyen a válasz. *
*Minden nehéz, minden pont a vállára és a mellkasára ül. Utálja ezt az egész helyzetet. Utálja a haragot. A jót is, a rosszat is utálja. Mindent. Csak egyszerűen nem kellett volna aznap elindulnia és akkor a békés tudatlanságba burkolódzva most nem utálna semmit, csak amiket eleve is utált. Nehéz kikecmeregnie a lány mögül még akkor is, ha úgy fest, könnyedén megy már számára az elutasítás és a megfutamodás. Úgysem tud elég messzire menekülni a szomorúságtól, mindegy mikor vág hát neki. De kötelezettségei azért vannak, amik nem tűnnek el csupán azért, mert Ciliának éppen megbocsátani óhajt. Egy kissé megtörve a dacos ábrázatot, már-már bocsánatkérőn néz a smaragdokba. Megkockáztat egy suta mozdulatot, amivel megsimogatja a leány derekát, de már fordul is, hogy induljon.*
- Persze, elkísérnélek a templomig is, de vissza kell érjek vacsoraidőben. *A cipő orrát bámulja, menne is, maradna is. Deressel is rég játszott, vagy túrta kuszábbra a szőrét, most minden annyira hiányzik, mégis annyira utál mindent, ami érzelmet vált ki, legyen bárminemű is az.*
- Hogy?
*Azzal el is indul, csakhogy megtorpanásra készteti a kellemes kis bizonytalan hang. Éppen ezen járt az esze, ettől szomorodott tovább, s most, mintha egy kis lámpás fénye gyúlna meg a távolban: talán van remény. Az első megkönnyebbült mosoly tán ez a mai napon. Ahogy lép, hosszú karjával átnyúl a szőkeség vállán, s magához húzva sétál tovább a negyed irányába.*
- Hát, jól. *Mondja egyszerűen, hiszen amennyire akart erről diskurálni, olyan nehéz, na de mindjárt belejön.* - Igyekszem sokat edzeni és egyre jobban vívok. De többnyire csak kérelmeket írok, meg régi hülyeségeket másolok át pergamenekre, amikkel egyik helyről a másikra küldenek. Dornak a hadnagy, aki… hát tudod, aki magához vett, de azért mások is kérnek ezt-azt. De ő nagyon erős. Egy törpe, iszákos meg minden, de ha ő basz oda, akkor oda van baszva! *Hirtelen elvörösödik, majd felkacag.* - És nagyon sok új káromkodást tanultam. Anviel biztos kitérne a hitéből, ha hallaná. *Látszólag feloldódott a helyzetben, csak egyszer kellett végre annak történnie, amire vágyott. *
- Az a Grael… ő vitt be hozzá amúgy. *A lányra sandít, majd kicsit még közelebb vonja magához, most nem bánja, hogy így haladni sem lehet.* - De azt mondják bent, hogy egy naplopó. Nem mernék úgy beszélni a feletteseimmel, ahogy ő teszi. Gondolom ezért nem lesz soha senki felettese. Ez már csak így megy. Talán majd egyszer azér' megköszönöm neki, mondjuk továbbra sem kedvelem.
*Nincs tér sajnos annyi fecsegésre, amennyi jól esne, és a lányt is sok mindenről kérdezné ki, de vészesen fogy az idő. Talán… talán nem dobják ki azonnal, ha egy egészen picikét késik.*
- Neked is volna mit mesélni, ugye? *Szinte reménykedik, hogy igen legyen a válasz. *
3112. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-21 19:45:39
Üzenet elküldve: 2025-12-21 19:45:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol egy ajtó bezárul//
*Ogi nincs könnyű helyzetben. Most kellene tudnia vezetni, megmondani hogy mi az irány, merre haladjanak tovább. A szellemekben megbízik, ők ritkán vezetik rossz irányba, legfeljebb ő az, aki nem kellőképp olvassa ki a jeleket, ezért pedig kár lenne mást hibáztatnia. Ezt is sok idő volt, mire megtanulta. Magra szavai azonban ismét egy újfajta kihívás elé állítják őt, egy másféle kérdést vetnek fel. Roppant érdekes kérdéseket, melyekre a válasz aligha lapul Broggog tarsolyában. Ez azonban nem jogosítja fel arra, hogy bambán nézzen maga elé, és várja a csodát. Egy darabig nem is szól, csak megfontolja mit is szeretne mondani, végül csak kibukik belőle valami.*
-Bizonyítunk, de kinek? Nincs itt senki rajtunk kívül, testvér. A városban annyian vannak, akár a hangyák a bolyban. ~Már ha lehet hinni a pletykáknak.~ Lehet, hogy nem is figyelnének fel ránk.
*Tart egy kis szünetet, mielőtt még befejezné a gondolatot.*
-Én élni akarok, nem csak túlélni.
*Ez nem Magra ellen szól, inkább csak egy másféle megközelítése ugyanannak a problémának. Persze tökéletesen érti, hogy honnan jön a másik, és hogy miféle késztetés feszítheti belülről. Ahogy pedig azon kezdhetne agyalni, hogy hogyan is tovább, egy jól megtermett ork tűnik fel a színen. Jól felszerelt harcosnak látszik, ám nem olyanoknak, mint akiket az erődben látott. Bár kétségtelen, hogy ott is rengeteg ork volt, nehéz megmondani ki kicsoda, melyik törzs melyik klán tagja. A maga részéről nem ránt fegyvert, de tudja jól, hogy társa így is elég feszült állapotban van, reméli hogy nem lövi képen egyből az orkot hisz lehet, hogy éppen ő lesz az, akikről a szellemek jósoltak neki. A kapott kérdés igazán meglepi és nem is tud rögtön felelni, kíváncsian akár egy farkas oldalra biccenti a fejét.*
-Családi ereklye, az apámé, előtte meg az ő apjáé volt. Hol a füled?
*Kérdez vissza hasonló stílusban.*
*Ogi nincs könnyű helyzetben. Most kellene tudnia vezetni, megmondani hogy mi az irány, merre haladjanak tovább. A szellemekben megbízik, ők ritkán vezetik rossz irányba, legfeljebb ő az, aki nem kellőképp olvassa ki a jeleket, ezért pedig kár lenne mást hibáztatnia. Ezt is sok idő volt, mire megtanulta. Magra szavai azonban ismét egy újfajta kihívás elé állítják őt, egy másféle kérdést vetnek fel. Roppant érdekes kérdéseket, melyekre a válasz aligha lapul Broggog tarsolyában. Ez azonban nem jogosítja fel arra, hogy bambán nézzen maga elé, és várja a csodát. Egy darabig nem is szól, csak megfontolja mit is szeretne mondani, végül csak kibukik belőle valami.*
-Bizonyítunk, de kinek? Nincs itt senki rajtunk kívül, testvér. A városban annyian vannak, akár a hangyák a bolyban. ~Már ha lehet hinni a pletykáknak.~ Lehet, hogy nem is figyelnének fel ránk.
*Tart egy kis szünetet, mielőtt még befejezné a gondolatot.*
-Én élni akarok, nem csak túlélni.
*Ez nem Magra ellen szól, inkább csak egy másféle megközelítése ugyanannak a problémának. Persze tökéletesen érti, hogy honnan jön a másik, és hogy miféle késztetés feszítheti belülről. Ahogy pedig azon kezdhetne agyalni, hogy hogyan is tovább, egy jól megtermett ork tűnik fel a színen. Jól felszerelt harcosnak látszik, ám nem olyanoknak, mint akiket az erődben látott. Bár kétségtelen, hogy ott is rengeteg ork volt, nehéz megmondani ki kicsoda, melyik törzs melyik klán tagja. A maga részéről nem ránt fegyvert, de tudja jól, hogy társa így is elég feszült állapotban van, reméli hogy nem lövi képen egyből az orkot hisz lehet, hogy éppen ő lesz az, akikről a szellemek jósoltak neki. A kapott kérdés igazán meglepi és nem is tud rögtön felelni, kíváncsian akár egy farkas oldalra biccenti a fejét.*
-Családi ereklye, az apámé, előtte meg az ő apjáé volt. Hol a füled?
*Kérdez vissza hasonló stílusban.*
3111. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:19:08
Üzenet elküldve: 2025-12-21 11:19:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Inkább csak gyűlnek. A kis cserfességbe most alaposan belefojtotta a szót a fiú. Pedig megannyi kérdése lenne, és még ő is megannyit mesélne. Hiszen még a kalandját is csak nagy körvonalakban mesélte el Trylnornak. De most minden szó, minden kérdés. Egyszerűen értelmetlennek tűnik.
Mint amikor egy hatalmas csatatérre lépnének a harc után. A pusztítás annyi kárt okozott. Nem tudják hol kezdjék a túlélők utáni keresést.
Pedig a válasz sokkalta egyszerűbb, mint a látvány befogadása. Egy lépéssel.
Amit sajnos Cilia képtelen most megtenni. Még visszhangzik fülében Trylnor haragos szava. Hogy neki semmi köze sincs hozzá. És bár valóban megenyhültek az érzelmek. Mégis fél. Fél attól, hogy megint rossz irányba tesz egy lépést. És ez annyira megdermeszti, hogy végül semerre sem halad.
Na persze nem tűnik olyan rossznak megrekedni a fiú karjaiban. Azonban az idő nem fog megfagyni, mert most ő úgy szeretné.
Így pusztán maradnak szótlan és Trylnor számára igen fájdalmas pillantok.
Ez a kis ölelés hoz egy pillanatnyi békét. Ami pontosan addig is tart. Amikor már kezdte volna újra közel érezni magához a fiút. Az mocorogni kezd, és a karok elhúzódnak tőle. És mire feleszmél ebből a békés pillanatból, egy apró csókot is érez kobakja tetején.*
- Máris?
*Kérdi riadtan, mert most az sem érdekelné ha ismét szoba fogságot kapna pár napra. Mert pár órával később jött haza. Trylnorért megérné.
Elfogadja a segítő kezet, így hamar ő is talpra pattan. Egy ideig csak nézi a csalódott barna szempárokat. Az ő zöldjei tanácstalanul mérik fel a másikét. Mint aki mondani szeretne valamit, ám mégis csendben marad. Kissé ügyetlenül igazítja meg ruhácskáját, és a hátára veszi kis táskáját ami eddig a földön pihent mellettük. Benne a sok zötyögő üveges hanggal.*
- Kelatkor. Akkor sietek majd a teendőkkel, hogy több időnk legyen.
*Húzódik szája egy apró mosolyra. Ami csak annyira őszintén boldog mint a fiú tekintete. Mint egy félig borús ég ami játszadozik a szakadó eső gondolatával.*
- Deres gyere!
*Hívja magához a távolban keringő jószágot. Éles hangja egy pillanatra betölti a tisztást. Amíg arra vár a jószág vissza trappoljon hozzájuk Trylnor irányába fordul. Látszik rajta mondani szeretne valamit de sokkalta kevesebbet mond mint amit szeretne.*
- Trylnor.
*Kezd bele végül bizonytalanul mondatába, miközben két kezét szorongatja.*
- A piacra már nem hiszem lesz időm. De a templomba még elmegyek. A negyedig esetleg veled tarthatunk?
*Ha ilyen kevés idejük lesz egymásra, azt szeretné annyira kihasználni amennyire lehet. Az utolsó adott másodpercet is kifogja belőle sajtolni.*
- Tudom semmi közöm hozzá, de. Ha akarsz. Vagyis. Ha szeretnél. Szeretném tudni, hogy megy sorod a láncosokkal.
*Keresi a megfelelő szavakat, ügyetlenül. Egy apró bizonytalan lépés az ismeretlenbe. De úgy érzi, muszáj megkockáztatnia.
Addigra már Deres is visszaér a kettőshöz. Cilia mellé lép rögtön Deres. Az apró kéz a szőrös fejet cirógatja. Ők készen állnak arra, ha Trylnor menni akar. Ám ha nem, akkor útjuk itt válik majd ketté. Egyelőre.*
*Inkább csak gyűlnek. A kis cserfességbe most alaposan belefojtotta a szót a fiú. Pedig megannyi kérdése lenne, és még ő is megannyit mesélne. Hiszen még a kalandját is csak nagy körvonalakban mesélte el Trylnornak. De most minden szó, minden kérdés. Egyszerűen értelmetlennek tűnik.
Mint amikor egy hatalmas csatatérre lépnének a harc után. A pusztítás annyi kárt okozott. Nem tudják hol kezdjék a túlélők utáni keresést.
Pedig a válasz sokkalta egyszerűbb, mint a látvány befogadása. Egy lépéssel.
Amit sajnos Cilia képtelen most megtenni. Még visszhangzik fülében Trylnor haragos szava. Hogy neki semmi köze sincs hozzá. És bár valóban megenyhültek az érzelmek. Mégis fél. Fél attól, hogy megint rossz irányba tesz egy lépést. És ez annyira megdermeszti, hogy végül semerre sem halad.
Na persze nem tűnik olyan rossznak megrekedni a fiú karjaiban. Azonban az idő nem fog megfagyni, mert most ő úgy szeretné.
Így pusztán maradnak szótlan és Trylnor számára igen fájdalmas pillantok.
Ez a kis ölelés hoz egy pillanatnyi békét. Ami pontosan addig is tart. Amikor már kezdte volna újra közel érezni magához a fiút. Az mocorogni kezd, és a karok elhúzódnak tőle. És mire feleszmél ebből a békés pillanatból, egy apró csókot is érez kobakja tetején.*
- Máris?
*Kérdi riadtan, mert most az sem érdekelné ha ismét szoba fogságot kapna pár napra. Mert pár órával később jött haza. Trylnorért megérné.
Elfogadja a segítő kezet, így hamar ő is talpra pattan. Egy ideig csak nézi a csalódott barna szempárokat. Az ő zöldjei tanácstalanul mérik fel a másikét. Mint aki mondani szeretne valamit, ám mégis csendben marad. Kissé ügyetlenül igazítja meg ruhácskáját, és a hátára veszi kis táskáját ami eddig a földön pihent mellettük. Benne a sok zötyögő üveges hanggal.*
- Kelatkor. Akkor sietek majd a teendőkkel, hogy több időnk legyen.
*Húzódik szája egy apró mosolyra. Ami csak annyira őszintén boldog mint a fiú tekintete. Mint egy félig borús ég ami játszadozik a szakadó eső gondolatával.*
- Deres gyere!
*Hívja magához a távolban keringő jószágot. Éles hangja egy pillanatra betölti a tisztást. Amíg arra vár a jószág vissza trappoljon hozzájuk Trylnor irányába fordul. Látszik rajta mondani szeretne valamit de sokkalta kevesebbet mond mint amit szeretne.*
- Trylnor.
*Kezd bele végül bizonytalanul mondatába, miközben két kezét szorongatja.*
- A piacra már nem hiszem lesz időm. De a templomba még elmegyek. A negyedig esetleg veled tarthatunk?
*Ha ilyen kevés idejük lesz egymásra, azt szeretné annyira kihasználni amennyire lehet. Az utolsó adott másodpercet is kifogja belőle sajtolni.*
- Tudom semmi közöm hozzá, de. Ha akarsz. Vagyis. Ha szeretnél. Szeretném tudni, hogy megy sorod a láncosokkal.
*Keresi a megfelelő szavakat, ügyetlenül. Egy apró bizonytalan lépés az ismeretlenbe. De úgy érzi, muszáj megkockáztatnia.
Addigra már Deres is visszaér a kettőshöz. Cilia mellé lép rögtön Deres. Az apró kéz a szőrös fejet cirógatja. Ők készen állnak arra, ha Trylnor menni akar. Ám ha nem, akkor útjuk itt válik majd ketté. Egyelőre.*
3110. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-21 07:39:27
Üzenet elküldve: 2025-12-21 07:39:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Elfogytak a szavai és talán a szőkeségnek is. Most kellene kitalálni valami meséset, valami játékosat, hogy azzal semmissé tegyék az összes sérelmet, ami a mai napon és ezekelőtt megmérgezte a kis szívüket. Olyan távolinak tűnik, hogy kacsázni próbáljanak a folyóban, ahol egyébként szinte nem is lehet, de ők mégis megpróbálták. Talán most nem nevetnének akkorát, de ez nem is baj. Ha valaki érni kezd, azzal jönnek az érett gondolatok is, amik fájdalmasak. Nem kellene felnőni.
Esetleg beszélgethetnének. Volna mit mesélnie a Kaszárnyás életéről, s bele is kezdett. Még a jövőbeni házukra is utalt. De nem sok a reakció, ami érkezik a lánytól, így csak karjaiban tartja, s kissé elmélyedve a gondolataiban egyre jobban szorítja. Várja, hogy kérdéseket tegyen fel neki. Hogy kifaggassa, hogy milyen most ott, kikkel vív Gabék helyett, milyen az étel, amit nem Anviel készít, de most is, mint néhány fertályórával ezelőtt, a leányzó csak magára gondol. Hogy neki fáj. Hát fáj Trylnornak is. Ez nem tesz jót a fiúnak, de próbál szemet hunyni. Ha nem érdekli, hát nem kérdez. Nem fog ezen is idegeskedni, mindössze csalódottan húzza el végül karját, majd egy suta kis csókot lehel a szőke kobakra. Eltávolodik.*
- Mennem kell. *Feltápászkodik és a kezét nyújtja, hogy felsegítse a lányt. Bár a szeme nem mosolyog úgy, ahogy kellene egy békülés után. Hogyne maradna morcos. Semmi nem úgy alakult, ahogy szerette volna, pedig ő az, aki mondhatni megbocsát valamit, amit elkövettek ellene. Talán ilyen az élet.*
- Kelatkor szabad vagyok, majd benézek az árvaházba.
*Elgondolkodik, hogy elkíséri egészen a jelzett helyig, de már így is régóta van távol a Kaszárnyától. És meg kell eméssze egyedül azt, ami ma történt, ami a múltkor történt és azt, hogy az ő dolgai immáron nem számítanak, csak a leányzó fájdalma. Mert ma csak az került némileg helyre, az övé nem. Egy darabon úgyis együtt kell baktatniuk, de hamar leválik Ciliáról.*
*Elfogytak a szavai és talán a szőkeségnek is. Most kellene kitalálni valami meséset, valami játékosat, hogy azzal semmissé tegyék az összes sérelmet, ami a mai napon és ezekelőtt megmérgezte a kis szívüket. Olyan távolinak tűnik, hogy kacsázni próbáljanak a folyóban, ahol egyébként szinte nem is lehet, de ők mégis megpróbálták. Talán most nem nevetnének akkorát, de ez nem is baj. Ha valaki érni kezd, azzal jönnek az érett gondolatok is, amik fájdalmasak. Nem kellene felnőni.
Esetleg beszélgethetnének. Volna mit mesélnie a Kaszárnyás életéről, s bele is kezdett. Még a jövőbeni házukra is utalt. De nem sok a reakció, ami érkezik a lánytól, így csak karjaiban tartja, s kissé elmélyedve a gondolataiban egyre jobban szorítja. Várja, hogy kérdéseket tegyen fel neki. Hogy kifaggassa, hogy milyen most ott, kikkel vív Gabék helyett, milyen az étel, amit nem Anviel készít, de most is, mint néhány fertályórával ezelőtt, a leányzó csak magára gondol. Hogy neki fáj. Hát fáj Trylnornak is. Ez nem tesz jót a fiúnak, de próbál szemet hunyni. Ha nem érdekli, hát nem kérdez. Nem fog ezen is idegeskedni, mindössze csalódottan húzza el végül karját, majd egy suta kis csókot lehel a szőke kobakra. Eltávolodik.*
- Mennem kell. *Feltápászkodik és a kezét nyújtja, hogy felsegítse a lányt. Bár a szeme nem mosolyog úgy, ahogy kellene egy békülés után. Hogyne maradna morcos. Semmi nem úgy alakult, ahogy szerette volna, pedig ő az, aki mondhatni megbocsát valamit, amit elkövettek ellene. Talán ilyen az élet.*
- Kelatkor szabad vagyok, majd benézek az árvaházba.
*Elgondolkodik, hogy elkíséri egészen a jelzett helyig, de már így is régóta van távol a Kaszárnyától. És meg kell eméssze egyedül azt, ami ma történt, ami a múltkor történt és azt, hogy az ő dolgai immáron nem számítanak, csak a leányzó fájdalma. Mert ma csak az került némileg helyre, az övé nem. Egy darabon úgyis együtt kell baktatniuk, de hamar leválik Ciliáról.*
3109. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-20 23:56:53
Üzenet elküldve: 2025-12-20 23:56:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 677
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Vakmerő
// Forró nyomon //
* Miután a piacon nem jár sikerrel, úgy dönt, megnézi a tisztásra. Bár Pashnak nem szokása, tudja, hogy a nemesek és a mágusok szeretnek ide kijárni, és bízik benne, hogy legalább az egyik csoportból talál valakit. Mivel az előző helyszínen elrontotta, a tisztáson pedig senkit sem talál, megáll a folyó mellett, és hallgatja kicsit a halkan csordogáló víz hangját. Mivel ettől pisilnie kell, ezért még egyszer ellenőrzi, hogy nem látja senki, majd kioldja nadrágszíját, és könnyíteni kezd magán. A hólyag ürítése egészen megnyugtatja, és miközben az aranyló sugár új életet talál a kristálytiszta, és szerfelett hideg vízben, a harcos mély levegőt vesz. Kiüríti az elméjét, magában elképzeli ahogy a varázslat létrejön, és miközben csak saját csurgatásának a hangja hallatszódik, elismétli a fontos szavakat. Naesala arcát idézi fel a szavak sorolása közben, hogy biztos hozzá érkezzen meg az üzenet. *
- Szaros ágytál, nedves puki, hányás utáni reggeli szájszag. Remélem nem hallatszódik be a csordogáló hang, éppen pisálok. * Küldi el a roppant fontos üzenetet Naesalának, ha nem rontja el a varázslatot. Ezúttal egy újabb mondatot fűz mögé, mert nem tudja, hogy a varázsige csak az elmondott szavakat, vagy a környezeti zajokat is továbbítja. Egy biztos, dolga végeztével elindul a Kovács irányába, ha másért nem, hát azért, hogy számon kérje, miért adott el semmit nem érő bőrt az ő kedvesének. *
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
* Miután a piacon nem jár sikerrel, úgy dönt, megnézi a tisztásra. Bár Pashnak nem szokása, tudja, hogy a nemesek és a mágusok szeretnek ide kijárni, és bízik benne, hogy legalább az egyik csoportból talál valakit. Mivel az előző helyszínen elrontotta, a tisztáson pedig senkit sem talál, megáll a folyó mellett, és hallgatja kicsit a halkan csordogáló víz hangját. Mivel ettől pisilnie kell, ezért még egyszer ellenőrzi, hogy nem látja senki, majd kioldja nadrágszíját, és könnyíteni kezd magán. A hólyag ürítése egészen megnyugtatja, és miközben az aranyló sugár új életet talál a kristálytiszta, és szerfelett hideg vízben, a harcos mély levegőt vesz. Kiüríti az elméjét, magában elképzeli ahogy a varázslat létrejön, és miközben csak saját csurgatásának a hangja hallatszódik, elismétli a fontos szavakat. Naesala arcát idézi fel a szavak sorolása közben, hogy biztos hozzá érkezzen meg az üzenet. *
- Szaros ágytál, nedves puki, hányás utáni reggeli szájszag. Remélem nem hallatszódik be a csordogáló hang, éppen pisálok. * Küldi el a roppant fontos üzenetet Naesalának, ha nem rontja el a varázslatot. Ezúttal egy újabb mondatot fűz mögé, mert nem tudja, hogy a varázsige csak az elmondott szavakat, vagy a környezeti zajokat is továbbítja. Egy biztos, dolga végeztével elindul a Kovács irányába, ha másért nem, hát azért, hogy számon kérje, miért adott el semmit nem érő bőrt az ő kedvesének. *
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
3108. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-20 19:58:11
Üzenet elküldve: 2025-12-20 19:58:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Már csak az időben tudna reménykedni Cilia. Mert az ő szavai édes kevesek a fiú megnyugtatásához. Bár igaz, annak bosszúságát jó részben ő okozta. Hiába a bocsánat kérés és az őszinte szó. Fájó, ám jó lecke lett ez Cilia számára. Néha a jó szándék és kedves szavak nem elegek.*
- Talán csak egy megérzés.
* Válaszolja megadóan. Mi mást mondhatna. Sokszor hallgat az ösztöneire. Jobban mondva inkább a jó szívére. Hajlamos csak a jót látni az emberekben, és szemet hunyni a rossz jellemvonásaikon. Abban bízik, hogy ha csak ezt látja az emberekben. Akkor képesek lesznek saját maguk is meglátni azt. Ha ez naivitás lenne, hát legyen az. De a világ nem lesz egy jobb hely attól, hogy ha csak a rosszat képesek meglátni az emberek a másikban.
Elvégre ha Trylnor ennyire nem bízik a fiúban. Minek hozta az árvaházba ha ennyire megbízhatatlan? Valami oka csak volt neki. Tán Trylnor akarta, hogy Luurien sorsa is jobbra forduljon. Hogy meglegyen az esélye a jobb életre.
Mintha megfagyna körülöttük az idő, és vele ők maguk is. Még ha csak egy pillanatra is. De kellemetlen érzés ez a szőkeségnek. Rosszul esik számára, hogy így látja magukat. Az ő fejében sosem fordult meg, hogy ők valaha is fognak így veszekedni. Sőt mi több haragudni egymásra. Kisebb nagyobb vitán már átmentek, de azok olyanok is voltak. Ez viszont más. Súlya van, ami ránehezedik lelkére.
Szorongatja a lábait és nézi a messzeséget. Hiába is látja Derest a távolban, ahogy amaz önfeledten sétálgat és keresi az újabbnál is újabb szagokat amiket mások hagytak maguk után. Nem foglalkozik azzal sem Cilia, az a meleg, barátságos smaragd tekintet elrévül.
Még akkor sem mozdul igazán, amikor Trylnor átkarolja őt. Nem az a fajta amit megszokott tőle. Nem olyan meghitt. De jól esik neki. Ám nem fog elmerülni benne, még annak ellenére sem, hogy érzi a másik kobakjának súlyát a fején.
Hallgatja a másikat, és mikor amaz fiatal koráról beszél, egy jól hallható lélegzet hagyja el apró orrát. Száján is egy apró mosoly jelenik meg. Mert sokszor hallotta ezt már. Átkozott elf lét.*
- Jól van.
*Feleli kissé megadóan. Attól függetlenül nem örül a válasznak. Mert ez az jelenti egyedül marad az árvaházban. Lehet ez önző gondolat, ám úgy érzi ennyit igazán megengedhet magának. És Bármennyire is imádja Mait. A felé érzett szeretet más mint amit Trylnor iránt érez. Azon még az együtt alvás sem segítene bármennyire is szeret Mai karjaiban elaludni. Trylnoré csak jobban esik neki.*
- Ha ettől leszel boldog, elfogadom.
*Feleli végül. Ekkor mozdul meg kissé, hogy súlyát valamelyest Trylnorra helyezze. És karjai is a combjáról, a másikéra kúsznak.*
*Már csak az időben tudna reménykedni Cilia. Mert az ő szavai édes kevesek a fiú megnyugtatásához. Bár igaz, annak bosszúságát jó részben ő okozta. Hiába a bocsánat kérés és az őszinte szó. Fájó, ám jó lecke lett ez Cilia számára. Néha a jó szándék és kedves szavak nem elegek.*
- Talán csak egy megérzés.
* Válaszolja megadóan. Mi mást mondhatna. Sokszor hallgat az ösztöneire. Jobban mondva inkább a jó szívére. Hajlamos csak a jót látni az emberekben, és szemet hunyni a rossz jellemvonásaikon. Abban bízik, hogy ha csak ezt látja az emberekben. Akkor képesek lesznek saját maguk is meglátni azt. Ha ez naivitás lenne, hát legyen az. De a világ nem lesz egy jobb hely attól, hogy ha csak a rosszat képesek meglátni az emberek a másikban.
Elvégre ha Trylnor ennyire nem bízik a fiúban. Minek hozta az árvaházba ha ennyire megbízhatatlan? Valami oka csak volt neki. Tán Trylnor akarta, hogy Luurien sorsa is jobbra forduljon. Hogy meglegyen az esélye a jobb életre.
Mintha megfagyna körülöttük az idő, és vele ők maguk is. Még ha csak egy pillanatra is. De kellemetlen érzés ez a szőkeségnek. Rosszul esik számára, hogy így látja magukat. Az ő fejében sosem fordult meg, hogy ők valaha is fognak így veszekedni. Sőt mi több haragudni egymásra. Kisebb nagyobb vitán már átmentek, de azok olyanok is voltak. Ez viszont más. Súlya van, ami ránehezedik lelkére.
Szorongatja a lábait és nézi a messzeséget. Hiába is látja Derest a távolban, ahogy amaz önfeledten sétálgat és keresi az újabbnál is újabb szagokat amiket mások hagytak maguk után. Nem foglalkozik azzal sem Cilia, az a meleg, barátságos smaragd tekintet elrévül.
Még akkor sem mozdul igazán, amikor Trylnor átkarolja őt. Nem az a fajta amit megszokott tőle. Nem olyan meghitt. De jól esik neki. Ám nem fog elmerülni benne, még annak ellenére sem, hogy érzi a másik kobakjának súlyát a fején.
Hallgatja a másikat, és mikor amaz fiatal koráról beszél, egy jól hallható lélegzet hagyja el apró orrát. Száján is egy apró mosoly jelenik meg. Mert sokszor hallotta ezt már. Átkozott elf lét.*
- Jól van.
*Feleli kissé megadóan. Attól függetlenül nem örül a válasznak. Mert ez az jelenti egyedül marad az árvaházban. Lehet ez önző gondolat, ám úgy érzi ennyit igazán megengedhet magának. És Bármennyire is imádja Mait. A felé érzett szeretet más mint amit Trylnor iránt érez. Azon még az együtt alvás sem segítene bármennyire is szeret Mai karjaiban elaludni. Trylnoré csak jobban esik neki.*
- Ha ettől leszel boldog, elfogadom.
*Feleli végül. Ekkor mozdul meg kissé, hogy súlyát valamelyest Trylnorra helyezze. És karjai is a combjáról, a másikéra kúsznak.*
3107. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-20 18:33:17
Üzenet elküldve: 2025-12-20 18:33:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Majd az idő segít, vagy az sem. Majd meggyőzi magát, mert Cilia nem tudja. Valahogy nem állja meg a helyét az, amit mond, de nem tudna a szavakba belekötni. Ez egy érzés. De talán fontosabb annál a lány és az eddig szövögetett jövőkép vele, hogy szemet hunyjon, még ha csupán látszatra is.*
- Az, hogy az én barátom, az azt jelenti, hogy az enyém. *Mondja, ami ismét rosszul kezdődik, de tán mégsem végződik olyan szörnyen, hogy az a szemöldök még tovább emelkedjen, s a rosszallás a tekintetben mélyüljön.* - Velem szövetséges. Kedves tőled, hogy a sajátodnak érzed miattam, de ő téged miattam nem fog. Nem rossz gyerek, de nem megbízható és ha akkor rossz kedve is volt éppen, a plakátot csak az orrod alá akarta dörgölni. *Megingatja a fejét.* - Az árvaházban sem képes viselkedni, pedig ott is mindenkitől csak a jót kapta. *Mélyen néz a szép szemekbe, most már nem az eget kémleli.* - Még én sem tudom ezek után, hogy tényleg a barátom-e. Hát akkor te honnan tudhatnád? *Hosszan fújja ki a levegőt. Az a naivitás, ami a lányban van, már-már fáj neki, persze ez az emlékei előtt is így volt. Nem félti Luurientől, szó sincs róla, de őt ne tegye felelőssé senki azért majd később, mert egy olyan verte át a szőkeséget, akit miatta istápolt. Talán ez mind az indulat. Vagy csak nem akarja többé így látni a kettőst. Nem tudja, de sehogy nem helyes.
Fájdalmasan szorítja össze szemeit, s ajkát. Nem, nem mondhat többet. Az az egetverő baromság, hogy amaz nem érezné rosszul magát, mert bízik benne olyasmi, amit még az ő tizennégy esztendejével is pontosan tud, hogy csak egy ócska védekezés. Nagy baj lenne, ha nem okozna szemernyi megdöbbenést sem, ha fordított esetben lennének. De nem, elüti az egészet. Nem érdemel több szót, mert újabb vitát szülne.
Ahogy kijeletette a fiú azt amit, látja, hogy fájdalmat okoz a lánynak. De ez olyasmi, amit meg tud vele értetni. Ez olyasmi, ami nem önsajnáltatás, vagy bugyutaság. Tryl szíve is enyhül a látványra, így felguggol és térdén lépked a lány mögé, hogy ha hagyja, onnan ölelje át, miközben visszaül és a két comb mellett nyújtja ki hosszú lábait. A szőke kobakra hajtaná az állát. *
- Ezért ne legyél szomorú. Mindenki azt mondja, hogy túl fiatal vagyok meg a seggemen a tojáshéj, meg ilyenek. A szobában is én vagyok a legkisebb. Ez tudod miért jó? Mert korábban kezdtem mindannyiuknál. És ezért messzebb is fogok jutni. Van egy Hadnagy, akinek dolgozok. Meg fog tanítani mindenre. Az árvaházat már kinőttem, Cilia. Így megy, így kell mennie és így hamarabb lesz pénzünk külön menni. *Tán az egész monológnak az utolsó mondata a lényeg. Nem szorítja magához a lányt, inkább csak tartja körötte a kezeit, de ebből aztán tudhatja a szőkeség, hogy nincs minden veszve.*
*Majd az idő segít, vagy az sem. Majd meggyőzi magát, mert Cilia nem tudja. Valahogy nem állja meg a helyét az, amit mond, de nem tudna a szavakba belekötni. Ez egy érzés. De talán fontosabb annál a lány és az eddig szövögetett jövőkép vele, hogy szemet hunyjon, még ha csupán látszatra is.*
- Az, hogy az én barátom, az azt jelenti, hogy az enyém. *Mondja, ami ismét rosszul kezdődik, de tán mégsem végződik olyan szörnyen, hogy az a szemöldök még tovább emelkedjen, s a rosszallás a tekintetben mélyüljön.* - Velem szövetséges. Kedves tőled, hogy a sajátodnak érzed miattam, de ő téged miattam nem fog. Nem rossz gyerek, de nem megbízható és ha akkor rossz kedve is volt éppen, a plakátot csak az orrod alá akarta dörgölni. *Megingatja a fejét.* - Az árvaházban sem képes viselkedni, pedig ott is mindenkitől csak a jót kapta. *Mélyen néz a szép szemekbe, most már nem az eget kémleli.* - Még én sem tudom ezek után, hogy tényleg a barátom-e. Hát akkor te honnan tudhatnád? *Hosszan fújja ki a levegőt. Az a naivitás, ami a lányban van, már-már fáj neki, persze ez az emlékei előtt is így volt. Nem félti Luurientől, szó sincs róla, de őt ne tegye felelőssé senki azért majd később, mert egy olyan verte át a szőkeséget, akit miatta istápolt. Talán ez mind az indulat. Vagy csak nem akarja többé így látni a kettőst. Nem tudja, de sehogy nem helyes.
Fájdalmasan szorítja össze szemeit, s ajkát. Nem, nem mondhat többet. Az az egetverő baromság, hogy amaz nem érezné rosszul magát, mert bízik benne olyasmi, amit még az ő tizennégy esztendejével is pontosan tud, hogy csak egy ócska védekezés. Nagy baj lenne, ha nem okozna szemernyi megdöbbenést sem, ha fordított esetben lennének. De nem, elüti az egészet. Nem érdemel több szót, mert újabb vitát szülne.
Ahogy kijeletette a fiú azt amit, látja, hogy fájdalmat okoz a lánynak. De ez olyasmi, amit meg tud vele értetni. Ez olyasmi, ami nem önsajnáltatás, vagy bugyutaság. Tryl szíve is enyhül a látványra, így felguggol és térdén lépked a lány mögé, hogy ha hagyja, onnan ölelje át, miközben visszaül és a két comb mellett nyújtja ki hosszú lábait. A szőke kobakra hajtaná az állát. *
- Ezért ne legyél szomorú. Mindenki azt mondja, hogy túl fiatal vagyok meg a seggemen a tojáshéj, meg ilyenek. A szobában is én vagyok a legkisebb. Ez tudod miért jó? Mert korábban kezdtem mindannyiuknál. És ezért messzebb is fogok jutni. Van egy Hadnagy, akinek dolgozok. Meg fog tanítani mindenre. Az árvaházat már kinőttem, Cilia. Így megy, így kell mennie és így hamarabb lesz pénzünk külön menni. *Tán az egész monológnak az utolsó mondata a lényeg. Nem szorítja magához a lányt, inkább csak tartja körötte a kezeit, de ebből aztán tudhatja a szőkeség, hogy nincs minden veszve.*
3106. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-19 21:50:38
Üzenet elküldve: 2025-12-19 21:50:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Mondja, mondja és csak mondja. Szépen, lassan, érthetően magyarázva el az érme rá eső felét. Miközben abban reménykedik Trylnor képes lesz a józan eszére hallgatnia. És minél hamarabb maguk mögött tudni ezt az ostoba félreértést.
Tekintetét története közben néha Trylnor felé fordítja. Figyeli a fiú arcának apró rezzenéseit. És bizony lehet látni, hogy ez egy hatalmas falat számára. Amit lassan képes csak megemészteni. Ha egyáltalán képes rá.*
- De valamelyest igen. Az ő öröme, a tiéd is. Az pedig az enyém.
*Válaszolja szelíden az a gondolat menetet ami akkor is végig szaladt fején. Egy apró pillanatra húzódik közben szeme egy rosszalló tekintetre. Mert ő maga sem látja szívesen ezt az önző arcát Trylnornak.*
- Tudom. De a te barátod, és ha te bízol benne. Akkor én is. És, ahogy mondtam az csak egy ölelés volt semmi más.
*Ismétli el magát ismételten, hátra megmarad a fejében a fiúcskának.
Igyekszik indulatait fékezni. Hangja továbbra is nyugodt és kimért. Akadt mára a kirohanásaiból elég. Az jelenleg csak rosszabbítani a helyzetét.*
- Lehet, de akkor nem annak tűnt.
*Rázza meg a fejét. Igyekszik menteni Luurien helyzetét is. Mert ő látta, és emlékszik a fiú arcára. Igaz nem ismeri őt eléggé. De feltudja ismerni azt, ha valaki el van veszve. ÉS akkor Luurien annak tűnt.
Utána Trylnor egy érdekes dolgot tesz. Ezt a tükröt Cilia felé fordítja. A szőkeség már rögtön valami okosat is mondott volna. De inkább visszafogja azt a választ amit eredetileg mondani akart. Majd egy nagy sóhajjal előre tekintve válaszol.*
- Nem tudom Trylnor. Sosem. *Hagy egy kis szünetet mielőtt még folytatná.* -Éreztem még így. Lehet fájna. De tudom. Vagy bíznék abban, hogy okkal tetted. Mert. Bízok benned. És.
*Szorongatja kissé lábát, mert még sosem mondták ki isten igazán egymás szemébe azt amit éreznek. Tudták, látták egymáson. De ki sosem nyilvánították. A mostani helyzetük miatt pedig Cilia tart attól, ha kimondja. Tán örökre elvész az ami kettőjük között van.
Trylnor végül határozottan tesz pontot a végére. Azt is kijelentve nem tér vissza az árvaházba. Cilia tekintete rögtön a fiúra szegeződik. Mintha meglepte volna a válasz. De valójában csak megrémítette. Mert akkor ez azt jelenti, hogy alig fogja látni Trylnort. Még szerencse, hogy most nem járt el teljesen a szája.*
- Értem.
*Fordul előre, fejét lehajtva oldalasan karjaira, amit összefonva tart térdein. Egy nagy sóhaj hagyja el finom ajkait.
Nehézkes gondolatok szállnak le Cilia elméjére. Tanácstalan. Elmélkedik azon, hogyan is keveredtek ide. A miérteken, és hogy miképpen lehetett ezt volna elkerülni. Ám választ nem talál. Csak egyre jobban gabalyodik bele saját gondolataiba.*
*Mondja, mondja és csak mondja. Szépen, lassan, érthetően magyarázva el az érme rá eső felét. Miközben abban reménykedik Trylnor képes lesz a józan eszére hallgatnia. És minél hamarabb maguk mögött tudni ezt az ostoba félreértést.
Tekintetét története közben néha Trylnor felé fordítja. Figyeli a fiú arcának apró rezzenéseit. És bizony lehet látni, hogy ez egy hatalmas falat számára. Amit lassan képes csak megemészteni. Ha egyáltalán képes rá.*
- De valamelyest igen. Az ő öröme, a tiéd is. Az pedig az enyém.
*Válaszolja szelíden az a gondolat menetet ami akkor is végig szaladt fején. Egy apró pillanatra húzódik közben szeme egy rosszalló tekintetre. Mert ő maga sem látja szívesen ezt az önző arcát Trylnornak.*
- Tudom. De a te barátod, és ha te bízol benne. Akkor én is. És, ahogy mondtam az csak egy ölelés volt semmi más.
*Ismétli el magát ismételten, hátra megmarad a fejében a fiúcskának.
Igyekszik indulatait fékezni. Hangja továbbra is nyugodt és kimért. Akadt mára a kirohanásaiból elég. Az jelenleg csak rosszabbítani a helyzetét.*
- Lehet, de akkor nem annak tűnt.
*Rázza meg a fejét. Igyekszik menteni Luurien helyzetét is. Mert ő látta, és emlékszik a fiú arcára. Igaz nem ismeri őt eléggé. De feltudja ismerni azt, ha valaki el van veszve. ÉS akkor Luurien annak tűnt.
Utána Trylnor egy érdekes dolgot tesz. Ezt a tükröt Cilia felé fordítja. A szőkeség már rögtön valami okosat is mondott volna. De inkább visszafogja azt a választ amit eredetileg mondani akart. Majd egy nagy sóhajjal előre tekintve válaszol.*
- Nem tudom Trylnor. Sosem. *Hagy egy kis szünetet mielőtt még folytatná.* -Éreztem még így. Lehet fájna. De tudom. Vagy bíznék abban, hogy okkal tetted. Mert. Bízok benned. És.
*Szorongatja kissé lábát, mert még sosem mondták ki isten igazán egymás szemébe azt amit éreznek. Tudták, látták egymáson. De ki sosem nyilvánították. A mostani helyzetük miatt pedig Cilia tart attól, ha kimondja. Tán örökre elvész az ami kettőjük között van.
Trylnor végül határozottan tesz pontot a végére. Azt is kijelentve nem tér vissza az árvaházba. Cilia tekintete rögtön a fiúra szegeződik. Mintha meglepte volna a válasz. De valójában csak megrémítette. Mert akkor ez azt jelenti, hogy alig fogja látni Trylnort. Még szerencse, hogy most nem járt el teljesen a szája.*
- Értem.
*Fordul előre, fejét lehajtva oldalasan karjaira, amit összefonva tart térdein. Egy nagy sóhaj hagyja el finom ajkait.
Nehézkes gondolatok szállnak le Cilia elméjére. Tanácstalan. Elmélkedik azon, hogyan is keveredtek ide. A miérteken, és hogy miképpen lehetett ezt volna elkerülni. Ám választ nem talál. Csak egyre jobban gabalyodik bele saját gondolataiba.*
3105. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-19 18:12:04
Üzenet elküldve: 2025-12-19 18:12:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Minden lépéssel nyugodni akar és valahogy helyre tenni a dolgokat, amik belül csak olyan teszetosza módon egymásra vannak hajigálva és nem látja jól egyiktől a másik gondolatot. De elérkezik, hogy le kell ülni, hogy meg kell hallgatni a másikat, na meg meghallani saját magát is. Nagyon nehéz dolog, ha a felnőttség ilyen, lehet, hogy akkor nem kér belőle. Pedig milyen szépen elterveztek már ők ketten minden pontot. Ha néha változtattak is rajta, tán a házuk falának színét is tudták. Most pedig egymáshoz közel ülnek, mégis távolabb, mint mielőtt megismerhette volna egyáltalán.
Hallgat. Kiüresedett tekintettel bámul maga elé, vagy fel az égre. Tekintete mintha meglovagolhatná a felhőket. Mindenre könnyebb meredni, csak a lány szép arcára nehéz, meg az ajkára, ahogy a szavakat formálja. Azokat a szavakat, amiket el kellene hinnie, de nem tudja. A zsigereiben érzi, hogy több volt, mint ami. Mindegy, hogy egy elenyésző pillanatig tartott az a több, vagy hosszú órákig. Tudja és kész. De igyekszik esélyt adni. Neki is rettentő könnyű lenne, ha egyszerűen csak elhinné és kész. Nem megy. Már árkot vájtak fogai a szájának húsába, ahogy harapja. Hagyja, hogy végigmondjon mindent a lány, akkor szól csak újra.*
- Az nem a te dolgod. *Idegen a szájából, s az önzés érzése is idegen.* - Nem a te dolgod jókedvre deríteni. *Tudja, hogy ahogy hangzik is szörnyű, de nem tud mit kezdeni vele. A féltékenység egy ragacsos egércsapda, ami odatapasztotta magához és nem akarja elereszteni. A lelke ragadt bele.*
- Nem is ismered. Nem is ismered annyira, hogy megöleld, hogy úgy öleld meg, ahogy engem szoktál. *Ciccent egyet, majd a fejét rázza, ekkor néz csak a zöld szemekbe.* - A plakáttal is biztos csak téged akart bántani merő tréfából. *Ebben mondjuk egészen biztos.* - Én nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, de ha neked rendben van helyettem más vállán kisírni magad, akkor én nem kellek ide, az biztos. *Felsóhajt, tán fájdalmasabban, mint kellene. Nem akar ő ilyen lenni. Nem akarja, hogy fel kelljen hívnia a figyelmet alapvető dolgokra. Ezt még ő is tudja. Hát megnézné, hogy Cilia sugárzó mosolya hogyan olvadna le, ha hozzá búja egy leányzó. *
- Te hogy érezted volna magad..? Ha egyszer csak arra érnél vissza, hogy Tassát karolom át a kertben, ő meg rám hajtja a fejét. Ahogy te szoktad. *Hagy időt, hogy olyan választ kapjon, amibe bele is gondol a szőkeség.*
- De nem akarok ezen lovagolni tovább. Hinnem kell neked, mert megígértük egymásnak, hogy nincs hazugság. *Ha mégis van, hát ki-ki alszik ahogy tud.* - De nem megyek vissza az árvaházba.
*Minden lépéssel nyugodni akar és valahogy helyre tenni a dolgokat, amik belül csak olyan teszetosza módon egymásra vannak hajigálva és nem látja jól egyiktől a másik gondolatot. De elérkezik, hogy le kell ülni, hogy meg kell hallgatni a másikat, na meg meghallani saját magát is. Nagyon nehéz dolog, ha a felnőttség ilyen, lehet, hogy akkor nem kér belőle. Pedig milyen szépen elterveztek már ők ketten minden pontot. Ha néha változtattak is rajta, tán a házuk falának színét is tudták. Most pedig egymáshoz közel ülnek, mégis távolabb, mint mielőtt megismerhette volna egyáltalán.
Hallgat. Kiüresedett tekintettel bámul maga elé, vagy fel az égre. Tekintete mintha meglovagolhatná a felhőket. Mindenre könnyebb meredni, csak a lány szép arcára nehéz, meg az ajkára, ahogy a szavakat formálja. Azokat a szavakat, amiket el kellene hinnie, de nem tudja. A zsigereiben érzi, hogy több volt, mint ami. Mindegy, hogy egy elenyésző pillanatig tartott az a több, vagy hosszú órákig. Tudja és kész. De igyekszik esélyt adni. Neki is rettentő könnyű lenne, ha egyszerűen csak elhinné és kész. Nem megy. Már árkot vájtak fogai a szájának húsába, ahogy harapja. Hagyja, hogy végigmondjon mindent a lány, akkor szól csak újra.*
- Az nem a te dolgod. *Idegen a szájából, s az önzés érzése is idegen.* - Nem a te dolgod jókedvre deríteni. *Tudja, hogy ahogy hangzik is szörnyű, de nem tud mit kezdeni vele. A féltékenység egy ragacsos egércsapda, ami odatapasztotta magához és nem akarja elereszteni. A lelke ragadt bele.*
- Nem is ismered. Nem is ismered annyira, hogy megöleld, hogy úgy öleld meg, ahogy engem szoktál. *Ciccent egyet, majd a fejét rázza, ekkor néz csak a zöld szemekbe.* - A plakáttal is biztos csak téged akart bántani merő tréfából. *Ebben mondjuk egészen biztos.* - Én nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, de ha neked rendben van helyettem más vállán kisírni magad, akkor én nem kellek ide, az biztos. *Felsóhajt, tán fájdalmasabban, mint kellene. Nem akar ő ilyen lenni. Nem akarja, hogy fel kelljen hívnia a figyelmet alapvető dolgokra. Ezt még ő is tudja. Hát megnézné, hogy Cilia sugárzó mosolya hogyan olvadna le, ha hozzá búja egy leányzó. *
- Te hogy érezted volna magad..? Ha egyszer csak arra érnél vissza, hogy Tassát karolom át a kertben, ő meg rám hajtja a fejét. Ahogy te szoktad. *Hagy időt, hogy olyan választ kapjon, amibe bele is gondol a szőkeség.*
- De nem akarok ezen lovagolni tovább. Hinnem kell neked, mert megígértük egymásnak, hogy nincs hazugság. *Ha mégis van, hát ki-ki alszik ahogy tud.* - De nem megyek vissza az árvaházba.
3104. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-18 20:32:50
Üzenet elküldve: 2025-12-18 20:32:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol egy ajtó bezárul//
*Az utóbbi időkben megsokszorozódottak az itt töltött órái, méghozzá egy egészen egyszerű okból: A konfliktus. Egész idáig porblémamentesen eléldegélte békés mindennapjait Artheniorban, nagyobb összezördülések helyett erős kezet igénylő munkákat vállalva el, és e havak alatt közelebb jutott a benső békéhez, mint valaha. De amilyen lassan sikerült egy monoton, tökéletlen, de legalább szilárd rendszert kialakítania magának a városban, olyan gyorsan is omlott össze az ork táborok első híreivel: nem egyszer már ijedt és tartózkodó tekintetek fogadják, és a szokásosnál is torokszorongatóbb csönddel szolgálják ki ott, ahol nem azonnal ismerik fel a munkavállalás pedig egyszerűen lehetetlenné vált számára; elsuhintják, mielőtt száját szóra nyitná. És ahogy a pletykákból az egész csak kiéleződni hallatszik, van egy olyan érzése, hogy ez csak a kezdet. Jelenlegi állapotában Mindössze annyit tud tenni, hogy fogcsikorgatva várja ki mindennek a végét, és közben reménykedik benne hogy egyszer nem fog valami éleset a hátába kapni, miközben a Pegazusban issza éppen a sört.
Éppen ezért magányt és csendet remélve baktat ki újra a tisztásra, a sokadik alkalommal a hét sokadik napján, hagyni hogy a hideg szél lepergesse róla a felgyűlt, forrongó feszültséget és addig nézze a fenti felhőket ahogy gomolyodnak, míg be nem sötétedik, és bámészkodók nélkül vissza tud ballagni a vendéglőbe aludni. Ez a letargikus rituálé a mai nap abbaszakad, ugyanis amint szeme elé teremtődik a fakör és a mögöttük nyugvó folyó sziluettje, úgy tűnik fel neki, hogy a hely már foglalt. Szemet forgatva odébb is állna, csakhogy a két, számára teljesen ismeretlen figura kinézete, minél hosszabb ideig szemezgeti őket feketéivel, felkelt benne némi kíváncsiságot. Számára is nyilvánvaló hogy nem ő az egyetlen ork Artheniorban, de az az érzése, hogy valami nem stimmel velük; A kettő ruházata nem teljesen szokatlan egy-két vándortól, akik egy gyors éjszakát szoktak a Pegazusban eltölteni mielőtt tovább álnak egy másik nyaktörő kalandnak; ez magában rendben van, de akkor miért nem az említett fogadóban látja őket, hanem itt? Miért pont két ork ezekben az orkgyanús időkben, a város felé nyíló üres tisztásnál, mintha látszólag ide sem tartoznának...*
~ Csak nem...? ~ *A mindig is pesszimista szürkebőrűnek most különösen baljósló irányba forognak a fogaskerekei, bőven elég ideig hogy a két másik ork is fel tudjon figyelni a még távoli jelenlétére. Mikor Ukrom elhatározásra jut, hideg és átgondolt lépésekkel kezdi megközelíteni a kettőt. Ha még nem lett észrevéve, nem szólal fel hogy felhívja magára a figyelmüket, megvárja míg fülük működésbe lépjen nehéz léptei következteképp. Ha nem lesz verbális vagy fizikai módon megállítva, öt méterre megáll a duó előtt; Arckifejezése komor mint a városi hangulat, és tekintete le nem válik a két orkról, de ennél fenyegetőbb testbeszédet nem mutat; ha netalán félreértésbe ütközik, az csak növelni fogja a fajtestvérei iránti ellenszenvet ezekben a nehéz időkben, és nem ő akar lenni a bűnbak.
Kezdetnek a szélesebb felé fordul; nagyritkán adatik meg, hogy nem izomtól kidurranó egyedet lásson saját fajtájából, amitől még egy picurnyi kíváncsiságot is ki lehet halászni a nézéséből.* - A zavarásért elnézést kérek. *Rossz hazudozó, azt nem kihívás észrevenniük.* - A maszkod ismerős. Honnan van?
*Az utóbbi időkben megsokszorozódottak az itt töltött órái, méghozzá egy egészen egyszerű okból: A konfliktus. Egész idáig porblémamentesen eléldegélte békés mindennapjait Artheniorban, nagyobb összezördülések helyett erős kezet igénylő munkákat vállalva el, és e havak alatt közelebb jutott a benső békéhez, mint valaha. De amilyen lassan sikerült egy monoton, tökéletlen, de legalább szilárd rendszert kialakítania magának a városban, olyan gyorsan is omlott össze az ork táborok első híreivel: nem egyszer már ijedt és tartózkodó tekintetek fogadják, és a szokásosnál is torokszorongatóbb csönddel szolgálják ki ott, ahol nem azonnal ismerik fel a munkavállalás pedig egyszerűen lehetetlenné vált számára; elsuhintják, mielőtt száját szóra nyitná. És ahogy a pletykákból az egész csak kiéleződni hallatszik, van egy olyan érzése, hogy ez csak a kezdet. Jelenlegi állapotában Mindössze annyit tud tenni, hogy fogcsikorgatva várja ki mindennek a végét, és közben reménykedik benne hogy egyszer nem fog valami éleset a hátába kapni, miközben a Pegazusban issza éppen a sört.
Éppen ezért magányt és csendet remélve baktat ki újra a tisztásra, a sokadik alkalommal a hét sokadik napján, hagyni hogy a hideg szél lepergesse róla a felgyűlt, forrongó feszültséget és addig nézze a fenti felhőket ahogy gomolyodnak, míg be nem sötétedik, és bámészkodók nélkül vissza tud ballagni a vendéglőbe aludni. Ez a letargikus rituálé a mai nap abbaszakad, ugyanis amint szeme elé teremtődik a fakör és a mögöttük nyugvó folyó sziluettje, úgy tűnik fel neki, hogy a hely már foglalt. Szemet forgatva odébb is állna, csakhogy a két, számára teljesen ismeretlen figura kinézete, minél hosszabb ideig szemezgeti őket feketéivel, felkelt benne némi kíváncsiságot. Számára is nyilvánvaló hogy nem ő az egyetlen ork Artheniorban, de az az érzése, hogy valami nem stimmel velük; A kettő ruházata nem teljesen szokatlan egy-két vándortól, akik egy gyors éjszakát szoktak a Pegazusban eltölteni mielőtt tovább álnak egy másik nyaktörő kalandnak; ez magában rendben van, de akkor miért nem az említett fogadóban látja őket, hanem itt? Miért pont két ork ezekben az orkgyanús időkben, a város felé nyíló üres tisztásnál, mintha látszólag ide sem tartoznának...*
~ Csak nem...? ~ *A mindig is pesszimista szürkebőrűnek most különösen baljósló irányba forognak a fogaskerekei, bőven elég ideig hogy a két másik ork is fel tudjon figyelni a még távoli jelenlétére. Mikor Ukrom elhatározásra jut, hideg és átgondolt lépésekkel kezdi megközelíteni a kettőt. Ha még nem lett észrevéve, nem szólal fel hogy felhívja magára a figyelmüket, megvárja míg fülük működésbe lépjen nehéz léptei következteképp. Ha nem lesz verbális vagy fizikai módon megállítva, öt méterre megáll a duó előtt; Arckifejezése komor mint a városi hangulat, és tekintete le nem válik a két orkról, de ennél fenyegetőbb testbeszédet nem mutat; ha netalán félreértésbe ütközik, az csak növelni fogja a fajtestvérei iránti ellenszenvet ezekben a nehéz időkben, és nem ő akar lenni a bűnbak.
Kezdetnek a szélesebb felé fordul; nagyritkán adatik meg, hogy nem izomtól kidurranó egyedet lásson saját fajtájából, amitől még egy picurnyi kíváncsiságot is ki lehet halászni a nézéséből.* - A zavarásért elnézést kérek. *Rossz hazudozó, azt nem kihívás észrevenniük.* - A maszkod ismerős. Honnan van?
3103. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-18 12:36:12
Üzenet elküldve: 2025-12-18 12:36:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Ahol egy ajtó bezárul//
* Magra még mindig bizonytalanul pislog abba az irányba, amerre a fura fajtársuk eltűnt. Elégedetlenségét kifejezendő Magra kiköp az irányába, miután mesterien hangos szürcsöléssel szedi össze az ehhez szükséges mennyiségű turhát, és nadrágjába nyúl, hogy megvakarja a családi ékszer lógó részét. Hiába, az ork kultúra egyszerre lenyűgöző, és magával ragadó. Vagy csak Magra ekkora paraszt. *
- Nem menni. Várni. * Csóválja meg a fejét fajtársa szavait hallva, és kérdő arckifejezéssel fordul a sámán felé. *
- Kihívás. Nem fut, küzd. Bizonyít, hogy van helye. * Magyarázza el, hogy mik az érzései, és mire gondol. Nem szeretne megfutamodni, hogyha a városi orkok tényleg azt próbálják felmérni, hogy mennyire talpraesettek, és hogy csatlakozhatnak a törzsükhöz, vagy sem. Több törzsnél is van hasonló próbatétel, ezért ez nem idegen Magra számára, még ha utálja is. Nem szereti az értelmetlen harcot, de tudja, hogy fajtársai gyakran megkövetelik. És ha tényleg szeretnének a városban élni, akkor kénytelenek lesznek az ő szabályaik szerint játszani. Újra kézbe veszi az íját, és egy nyilat helyez az idegre, jelezve, hogy kész bármilyen próbatételre. Persze nem tervezi lelőni az első orkot, aki megjelenik, csak ha az kihívást intéz felé. Még ha gyűlölné is a tényt, hogy ki kell oltsa egy fajtársa életét. *
- Magra nem fut. Harcol, és túlél. * Teszi még hozzá, mert most, hogy elfutott a törzsből, nem szeretne megint megfutamodni. Fél, hogy akkor egész élete arról fog szólni, hogy folyton folyvást fut, és menekül. Gyáva élet az, amit nem szeretne magának. Békét szeretne, és nyugalmat. *
* Magra még mindig bizonytalanul pislog abba az irányba, amerre a fura fajtársuk eltűnt. Elégedetlenségét kifejezendő Magra kiköp az irányába, miután mesterien hangos szürcsöléssel szedi össze az ehhez szükséges mennyiségű turhát, és nadrágjába nyúl, hogy megvakarja a családi ékszer lógó részét. Hiába, az ork kultúra egyszerre lenyűgöző, és magával ragadó. Vagy csak Magra ekkora paraszt. *
- Nem menni. Várni. * Csóválja meg a fejét fajtársa szavait hallva, és kérdő arckifejezéssel fordul a sámán felé. *
- Kihívás. Nem fut, küzd. Bizonyít, hogy van helye. * Magyarázza el, hogy mik az érzései, és mire gondol. Nem szeretne megfutamodni, hogyha a városi orkok tényleg azt próbálják felmérni, hogy mennyire talpraesettek, és hogy csatlakozhatnak a törzsükhöz, vagy sem. Több törzsnél is van hasonló próbatétel, ezért ez nem idegen Magra számára, még ha utálja is. Nem szereti az értelmetlen harcot, de tudja, hogy fajtársai gyakran megkövetelik. És ha tényleg szeretnének a városban élni, akkor kénytelenek lesznek az ő szabályaik szerint játszani. Újra kézbe veszi az íját, és egy nyilat helyez az idegre, jelezve, hogy kész bármilyen próbatételre. Persze nem tervezi lelőni az első orkot, aki megjelenik, csak ha az kihívást intéz felé. Még ha gyűlölné is a tényt, hogy ki kell oltsa egy fajtársa életét. *
- Magra nem fut. Harcol, és túlél. * Teszi még hozzá, mert most, hogy elfutott a törzsből, nem szeretne megint megfutamodni. Fél, hogy akkor egész élete arról fog szólni, hogy folyton folyvást fut, és menekül. Gyáva élet az, amit nem szeretne magának. Békét szeretne, és nyugalmat. *
3102. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-17 21:01:39
Üzenet elküldve: 2025-12-17 21:01:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 518
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Milyen furcsa így látni ezt a fiút. A kis egyenruhájában. Ami talán még bő is rá egy két helyen. Tökéletesen szimbolizálja azt, hogy még csak most kezdett csak igazán belenőni abba a kötelességbe amit a vállára vett. Bár egyik sem lesz nehezebb mint elviselni a szőkeség szeszélyeskedését. És abból mára már kapott eleget.
Ismét közel kerültek egymáshoz, ám lelkük még továbbra is távol áll egymástól. Cilia nagyon reméli ez már a forduló pont, ahol megkezdhetik végre a gyógyuláshoz felé vezető utat.
Ám azok a barna szemek nem enyhülnek. Meg sem rezdülnek érintésére. Azt a dobogó szívet pedig képtelen érezni. Nem csak a fizikális vértje védi a fiút. Mintha tényleg egy pajzzsal védekezne minden erejével, hogy újra közel engedje magához. Úgy rázza le érintését is, mintha semmit sem számítana.
Nagyon is fáj ez Cilianak. De próbálja tűrni, és nem sérelemként megérni. Mert tudja csúnyán viselkedtek egymással.
Annyit legalább elért, hogy mindketten sajnáljak azt ami történt. Ez valamelyest nyugtatja kicsiny lelkét.*
- Értem.
*Mondja halkan egy nagy sóhajjal. Mi mást tehetne. Türelmesnek kell lennie.
A néma csend viszont ami ezután kíséri kettőjüket, nos az egy másik kérdés.
Egy örökkévalóságnak tűnik amíg kiérnek kedvenc tisztására. Egy egy kósza pillantást vetve a konokul baktató Trylnorra. Közbe elgondolkodik, vajon megérintse a fiút. Megfoghatja a kezét? Vagy azért is haragudni fog rá. Egyszer egyszer még bátorságot is vesz, hogy megtegye. De még mielőtt megérintené, elengedi az ötletet. Jobbnak látja, ha időt hagy Trylnornak, hogy megeméssze mindazt ami történt.
Csak mögötte lépked, lehajtott fejjel és a kapucnijával a fején. Nem mellesleg nagyra értékeli, hogy Trylnor a kis utcákat részesíti előnyben. Így egyikőjüket sem érheti el a törvény keze, ilyen vagy olyan módon.
De szerencsére végül megérkeznek, minden probléma nélkül. Viszont még sem hoz olyan örömet számára a hely látványa, mint az ezelőtt képes volt nyújtani. Hiába áll mellette kis szerelme. A tisztás most olyan szomorúnak tűnik. Bár csak a hideg idő lenne az oka. Ám a csupasz fák levéltelen látványa nem segíti elő a kedvesebb gondolatokat.
Trylnor megköszörüli a torkát és végre szóra nyitja a száját miközben helyet is foglal a hűvös földön.
Cilia is hasonlóképpen tesz. Szoknyáját maga alatt tartva szépen lekuporodik a fiú mellé.
Tekintetét csak lopva fordítja csak a másikra. Ő is inkább elmerül az üres ágakban, a távolban lustán hullámzó folyón.
Nem annyi lett volna? Nem igazán tudja már ő sem. Akkor abban a pillanatban mintha tényleg jobban esett volna az az ölelés. De visszatekintve a jelenből. Másképpen érződik már Ciliának is.
Látta Luu letörtségét akkor. Sosem látta még így a fiút. Ábrándozónak esetleg, de úgy le volt törve mint a bili füle. És megpróbált rajta segíteni. És amaz fordítva. Mert akkor Cilia sem volt éppen a legjobb formájában.*
- Trylnor, egy hosszabb ölelés volt, igen. De nem. Olyan.
*Nyomja meg kissé az utolsó szót.*
- Igen az.
*Húzódik szája egy félmosolyra a szája és meg is rázza a fejét. Nem is tudna jobban egyetérteni Trylnorral.*
- Trylnor! Nem vertünk át! Esküszöm.
*Fordítja oda tekintetét indulatosan, de nem haragosan. Mert tagadja, bármit is hitt a fiú az a fejében rosszabbnak tűnik mint ami valójában megtörtént. Majd vissza is fordítja, hogy egy nyugodtabb hangnemben folytassa.*
- Derest sétáltattam aznap, mint általában.
*Kezd bele a mondókájába, hogy végre Trylnor megtudhassa az érme másik felét.*
- És belebotlottam, ahogy bánatosan ücsörgött a folyó partján. Nagyon lógatta az orrát. És tudom, jóbarátok vagytok, akkor már a harmadik napja tűnt el. De tudod milyen olyan mint a kóbor macska. De tudtam, hogy jó barátod. És segíteni akartam rajta. Mert vele mindig olyan jókat játszol és viccelődtök egymással. Én is olyan boldogan tudlak titeket nézni, és hallgatni.
*Elönti őt a nosztalgikus érzik, ahogy azokra a napokra gondol. A sok játék és kacagás amiben részesült a két bajtárs mellett.*
- Szóval maradtam vele beszélgetni egy kicsit. Kiderült ő állt Kira csacsi szökése mögött is. Meg a kondért is kiborította az ebédlőben amiért Anviel megdorgálta. De az szerintem csak hab volt a torta tetején.
*Sóhajt egyet.*
- Majd megmutatta a körözési plakátomat amit az akasztáson látott meg amin járt. Ami megrémisztett. Féltem Mai dühös lesz, féltem, hogy elveszítelek, hogy elvisznek a láncosok.
*Karjaival átöleli saját lábait, ahogy ott guggol a fiú mellett. Szorítása pedig egyre csak erősödik, ahogy elmélyül a mesében.*
- Az az ölelés pedig ezután történt. Ő vigasztalt engem, és én őt. Mert szerintem megrázta őt az amit látott. Mert válaszolni sem akart arra mi történt.
*Fejét saját térdeire hajtja, hogy arca a fiú felé nézzen. A szorítás is végül abba marad, ahogy a mese véget ér. Kezével megpróbál a másik keze után nyúlni, hogy azt végre megfogja gyengéden.*
- Bocsánat, hogy ha ezzel megbántottalak. De tudom, hogy jó barátod Luurien, és segíteni akartam neki.
*Néz végül a fiúra, amennyire nyaka engedi. Mert amaz hatra dőlve az eget kémleli.
Deres mindeközben magukra hagyta a párost. A tisztásra kiérve ha nem is messze jár. De még látótávolságon belül járkál fel és alá a tisztáson.*
*Milyen furcsa így látni ezt a fiút. A kis egyenruhájában. Ami talán még bő is rá egy két helyen. Tökéletesen szimbolizálja azt, hogy még csak most kezdett csak igazán belenőni abba a kötelességbe amit a vállára vett. Bár egyik sem lesz nehezebb mint elviselni a szőkeség szeszélyeskedését. És abból mára már kapott eleget.
Ismét közel kerültek egymáshoz, ám lelkük még továbbra is távol áll egymástól. Cilia nagyon reméli ez már a forduló pont, ahol megkezdhetik végre a gyógyuláshoz felé vezető utat.
Ám azok a barna szemek nem enyhülnek. Meg sem rezdülnek érintésére. Azt a dobogó szívet pedig képtelen érezni. Nem csak a fizikális vértje védi a fiút. Mintha tényleg egy pajzzsal védekezne minden erejével, hogy újra közel engedje magához. Úgy rázza le érintését is, mintha semmit sem számítana.
Nagyon is fáj ez Cilianak. De próbálja tűrni, és nem sérelemként megérni. Mert tudja csúnyán viselkedtek egymással.
Annyit legalább elért, hogy mindketten sajnáljak azt ami történt. Ez valamelyest nyugtatja kicsiny lelkét.*
- Értem.
*Mondja halkan egy nagy sóhajjal. Mi mást tehetne. Türelmesnek kell lennie.
A néma csend viszont ami ezután kíséri kettőjüket, nos az egy másik kérdés.
Egy örökkévalóságnak tűnik amíg kiérnek kedvenc tisztására. Egy egy kósza pillantást vetve a konokul baktató Trylnorra. Közbe elgondolkodik, vajon megérintse a fiút. Megfoghatja a kezét? Vagy azért is haragudni fog rá. Egyszer egyszer még bátorságot is vesz, hogy megtegye. De még mielőtt megérintené, elengedi az ötletet. Jobbnak látja, ha időt hagy Trylnornak, hogy megeméssze mindazt ami történt.
Csak mögötte lépked, lehajtott fejjel és a kapucnijával a fején. Nem mellesleg nagyra értékeli, hogy Trylnor a kis utcákat részesíti előnyben. Így egyikőjüket sem érheti el a törvény keze, ilyen vagy olyan módon.
De szerencsére végül megérkeznek, minden probléma nélkül. Viszont még sem hoz olyan örömet számára a hely látványa, mint az ezelőtt képes volt nyújtani. Hiába áll mellette kis szerelme. A tisztás most olyan szomorúnak tűnik. Bár csak a hideg idő lenne az oka. Ám a csupasz fák levéltelen látványa nem segíti elő a kedvesebb gondolatokat.
Trylnor megköszörüli a torkát és végre szóra nyitja a száját miközben helyet is foglal a hűvös földön.
Cilia is hasonlóképpen tesz. Szoknyáját maga alatt tartva szépen lekuporodik a fiú mellé.
Tekintetét csak lopva fordítja csak a másikra. Ő is inkább elmerül az üres ágakban, a távolban lustán hullámzó folyón.
Nem annyi lett volna? Nem igazán tudja már ő sem. Akkor abban a pillanatban mintha tényleg jobban esett volna az az ölelés. De visszatekintve a jelenből. Másképpen érződik már Ciliának is.
Látta Luu letörtségét akkor. Sosem látta még így a fiút. Ábrándozónak esetleg, de úgy le volt törve mint a bili füle. És megpróbált rajta segíteni. És amaz fordítva. Mert akkor Cilia sem volt éppen a legjobb formájában.*
- Trylnor, egy hosszabb ölelés volt, igen. De nem. Olyan.
*Nyomja meg kissé az utolsó szót.*
- Igen az.
*Húzódik szája egy félmosolyra a szája és meg is rázza a fejét. Nem is tudna jobban egyetérteni Trylnorral.*
- Trylnor! Nem vertünk át! Esküszöm.
*Fordítja oda tekintetét indulatosan, de nem haragosan. Mert tagadja, bármit is hitt a fiú az a fejében rosszabbnak tűnik mint ami valójában megtörtént. Majd vissza is fordítja, hogy egy nyugodtabb hangnemben folytassa.*
- Derest sétáltattam aznap, mint általában.
*Kezd bele a mondókájába, hogy végre Trylnor megtudhassa az érme másik felét.*
- És belebotlottam, ahogy bánatosan ücsörgött a folyó partján. Nagyon lógatta az orrát. És tudom, jóbarátok vagytok, akkor már a harmadik napja tűnt el. De tudod milyen olyan mint a kóbor macska. De tudtam, hogy jó barátod. És segíteni akartam rajta. Mert vele mindig olyan jókat játszol és viccelődtök egymással. Én is olyan boldogan tudlak titeket nézni, és hallgatni.
*Elönti őt a nosztalgikus érzik, ahogy azokra a napokra gondol. A sok játék és kacagás amiben részesült a két bajtárs mellett.*
- Szóval maradtam vele beszélgetni egy kicsit. Kiderült ő állt Kira csacsi szökése mögött is. Meg a kondért is kiborította az ebédlőben amiért Anviel megdorgálta. De az szerintem csak hab volt a torta tetején.
*Sóhajt egyet.*
- Majd megmutatta a körözési plakátomat amit az akasztáson látott meg amin járt. Ami megrémisztett. Féltem Mai dühös lesz, féltem, hogy elveszítelek, hogy elvisznek a láncosok.
*Karjaival átöleli saját lábait, ahogy ott guggol a fiú mellett. Szorítása pedig egyre csak erősödik, ahogy elmélyül a mesében.*
- Az az ölelés pedig ezután történt. Ő vigasztalt engem, és én őt. Mert szerintem megrázta őt az amit látott. Mert válaszolni sem akart arra mi történt.
*Fejét saját térdeire hajtja, hogy arca a fiú felé nézzen. A szorítás is végül abba marad, ahogy a mese véget ér. Kezével megpróbál a másik keze után nyúlni, hogy azt végre megfogja gyengéden.*
- Bocsánat, hogy ha ezzel megbántottalak. De tudom, hogy jó barátod Luurien, és segíteni akartam neki.
*Néz végül a fiúra, amennyire nyaka engedi. Mert amaz hatra dőlve az eget kémleli.
Deres mindeközben magukra hagyta a párost. A tisztásra kiérve ha nem is messze jár. De még látótávolságon belül járkál fel és alá a tisztáson.*
3101. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2025-12-17 19:18:07
Üzenet elküldve: 2025-12-17 19:18:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Ilyenkor azért jó volna egy apa, aki megmondja, hogy mit tegyen. Persze látta, hogy hogyan viselkedett a szülői házban, amikor még élt. Ott boldogság volt látszólag, csakhogy keveset beszélgettek az anyjával, mert mindig csak dolgozni kellett. Talán akkor a jó tényleg, ha nincs idő egymásra, s ezért nincs min összeveszni. Hát Trylnornak lett feladata elég. Szava viszont kevés van arra, hogy meg tudja értetni azt, amit szeretne. Jobb a csend, csak az belülről emészt. Valójában nem jó semmi, mégis újra egy kicsit szebb a világ, hogy ha sután is, de valamennyit el tudott habogni. A leány közel lép, a keze a mellkasán, s így, hogy enyhült a benne kavargó düh, megint csak azt érzi, hogy mennyire kellemes az az érintés. De meg még nem öleli. Pedig milyen jó volna a kobakjára hajtani az állát. *
- Én is sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled. *Elnézést kérni nem derogál, ha azt komolyan gondolja. Tudja, hogy ő is elvetette a sulykot, habár nem tudna vitatkozni a tartalommal, ellenben a nyersséggel és a hangsúllyal igen.*
- Nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani. *Mondja, s egyre hevesebben ver a szíve a közeledéstől. Még mindig nem szorítja magához, nem mozdul a keze. Attól, mert nem veszekednek épp, még igenis sérelem érte. A simítást is kőszobor ábrázattal tűri.
Elindul, s magában ízlelgeti a szavakat. A lány követi, ő pedig meg sem áll a tisztásig, de nem fő útvonalakon jár-kel, mert nem szeretne egyetlen véletlen nyakába eső feladatot sem egy városőrtől például. Csend van és talán Ciliára jobban ránehezedik, mint rá, nem tudja. De muszáj egy kicsit gondolkodnia, még ha addig választalan is marad a szőkeség.
Csak mikor a helyre vezeti Ciliát, ahol először találkoztak, akkor köszörüli meg a torkát, majd leül, csak úgy a hűvös fűbe.*
- Tudom, hogy nem csak annyi volt. Láttam. *Szólal meg végül, de a csalódottságon kívül már nem hallatszik ki más.* - Tudom, hogyan öleled meg Derest, Mait, vagy bárkit, amikor épp örülsz, vagy amikor szomorú vagy. És tudom, hogyan ölelsz meg engem. Őt is úgy. *Hátra dől és két tenyerével maga mögött támaszkodik meg a gyér füves földön. Nem néz a lányra, az eget kémleli.*
- Csak… csak nem értem. Akkora egy megbízhatatlan faszfej. *Hirtelen zárja össze a száját. Ő is tudja, hogy a káromkodás nem dívik.* - Mármint velem nem volt az, eddig. *Mert hát kettőn áll a vásár és ő ezzel két közeli személyt veszített.* - Ketten. *Fordítja a fejét a kis elf felé.* - Ketten számítottatok és ketten voltatok ott. *Mutat az irányba, ami persze messze van, de mind a ketten tudják, hogy hol.* - Egyszerre vert át a két valakim, akim volt. Persze, hogy eljöttem. *Még ha netán meggyőzhető is arról, hogy nem volt az olyan romantikus pillanat, mint azt Tryl hiszi, ettől még az a pillanat szörnyűséges volt. *
*Ilyenkor azért jó volna egy apa, aki megmondja, hogy mit tegyen. Persze látta, hogy hogyan viselkedett a szülői házban, amikor még élt. Ott boldogság volt látszólag, csakhogy keveset beszélgettek az anyjával, mert mindig csak dolgozni kellett. Talán akkor a jó tényleg, ha nincs idő egymásra, s ezért nincs min összeveszni. Hát Trylnornak lett feladata elég. Szava viszont kevés van arra, hogy meg tudja értetni azt, amit szeretne. Jobb a csend, csak az belülről emészt. Valójában nem jó semmi, mégis újra egy kicsit szebb a világ, hogy ha sután is, de valamennyit el tudott habogni. A leány közel lép, a keze a mellkasán, s így, hogy enyhült a benne kavargó düh, megint csak azt érzi, hogy mennyire kellemes az az érintés. De meg még nem öleli. Pedig milyen jó volna a kobakjára hajtani az állát. *
- Én is sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled. *Elnézést kérni nem derogál, ha azt komolyan gondolja. Tudja, hogy ő is elvetette a sulykot, habár nem tudna vitatkozni a tartalommal, ellenben a nyersséggel és a hangsúllyal igen.*
- Nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani. *Mondja, s egyre hevesebben ver a szíve a közeledéstől. Még mindig nem szorítja magához, nem mozdul a keze. Attól, mert nem veszekednek épp, még igenis sérelem érte. A simítást is kőszobor ábrázattal tűri.
Elindul, s magában ízlelgeti a szavakat. A lány követi, ő pedig meg sem áll a tisztásig, de nem fő útvonalakon jár-kel, mert nem szeretne egyetlen véletlen nyakába eső feladatot sem egy városőrtől például. Csend van és talán Ciliára jobban ránehezedik, mint rá, nem tudja. De muszáj egy kicsit gondolkodnia, még ha addig választalan is marad a szőkeség.
Csak mikor a helyre vezeti Ciliát, ahol először találkoztak, akkor köszörüli meg a torkát, majd leül, csak úgy a hűvös fűbe.*
- Tudom, hogy nem csak annyi volt. Láttam. *Szólal meg végül, de a csalódottságon kívül már nem hallatszik ki más.* - Tudom, hogyan öleled meg Derest, Mait, vagy bárkit, amikor épp örülsz, vagy amikor szomorú vagy. És tudom, hogyan ölelsz meg engem. Őt is úgy. *Hátra dől és két tenyerével maga mögött támaszkodik meg a gyér füves földön. Nem néz a lányra, az eget kémleli.*
- Csak… csak nem értem. Akkora egy megbízhatatlan faszfej. *Hirtelen zárja össze a száját. Ő is tudja, hogy a káromkodás nem dívik.* - Mármint velem nem volt az, eddig. *Mert hát kettőn áll a vásár és ő ezzel két közeli személyt veszített.* - Ketten. *Fordítja a fejét a kis elf felé.* - Ketten számítottatok és ketten voltatok ott. *Mutat az irányba, ami persze messze van, de mind a ketten tudják, hogy hol.* - Egyszerre vert át a két valakim, akim volt. Persze, hogy eljöttem. *Még ha netán meggyőzhető is arról, hogy nem volt az olyan romantikus pillanat, mint azt Tryl hiszi, ettől még az a pillanat szörnyűséges volt. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3160-3179