//Nem várt találkozás//
- Nem tudom. *vallja be egyszerűen a lány kérdésére.*
- Sajnos ez túl sok mindenen múlik. *próbálja összeszedni a hasonló látomásokról való tudását, az ezzel kapcsolatos gondolatait, és szavakba önteni őket. Nem szeretné megijeszteni Neraniet, de hazudni sem neki egy olyan komoly dologban, amihez még a szellemeknek is köze van.*
- Azon is, hogy a szellem, aki kinézett magának mennyire erőszakos. *sorolja.* Vagy, hogy hány van belőlük.
- Azon is, hogy helyhez között-e, vagy nem, és rajtad is persze, hogy mennyire erős a lelked. De persze megértem, ha nem vágysz ilyenre túl sokszor. Szóval szerintem kerüld el a hasonló helyeket a jövőben, nincs ennél jobb ötletem. *ismeri el, miközben visszaveszi a hátára a táskáját.
Az persze nem kerüli el a figyelmét, hogy a legfontosabb kérdésére Neranie kikerülte a választ, de különösebb jelentőséget nem tulajdonít neki. Hasonlóról nyilván ő sem beszélne szívesen.*
- Amúgy talán ez volt az utolsó alkalom. *teszi hozzá, hátha tényleg, bár azért azzal tisztában van, hogy ott ahol a szellemek is bekerülnek a képbe sose lehet teljesen biztosra menni semmiben.*
- Nem faluból jöttem, hanem egy törzsből. *tisztázza ellenben csak a rend kedvéért, megint szándékosan kerülve a "horda" szót, maga sem igazán értve, hogy miért, amikor a valóságot sokkal jobban lefedné.*
- Vándoroltunk, és megfordultunk sokfelé, elég ritkán pihenve meg hosszabb ideig valahol. Leginkább erre untam rá, azt hiszem. *mélázik el egy pillanatra. Bár arca zöld és vonásai nem durvák annyira, mint az orkoknak úgy általában, így sikerül tudtán kívül kissé talán álmodozó arcot vágnia. Ami őt illeti nem is nagyon biztos abban, hogy az ő népe közül valaha bárki is épített volna igazi falut, olyat, amilyen értelemben ezt a szót más népek használják. Néhány kunyhó, sátor, vagy olyan település, ami inkább katonai tábor, mint bármi más, az persze mindig is akadt, de az azért mégsem ugyanaz.*
- Neked lehet unalmasnak hangzik, de azt hiszem egyelőre csak szeretnék egy helyet, ahonnan egy darabig nem kell elmennem sehová. Meg ahová mindig visszamehetek. *mondja, ezen megint eltűnődve egy kicsit, épp annyi időt, amennyit Neranie az otthonról lopott borral ismerkedik.
Aztán lassan elindulnak visszafelé, amit igazából cseppet sem bán. Nagymestere a meggondolatlan döntések meghozatalának, de ehhez most túlságosan is sok előtte a bizonytalan és ismeretlen tényező.*
- Komolyan? Pedig már azt hittem, hogy nem ízlik. *horkan fel szórakozottan a lány szavaira. Ha nem gondolná azt, hogy egyre jobban ismeri őt, már-már azt hinné, hogy most iszik életében először olyat, ami erősebb a víznél. Mindenesetre visszaveszi tőle a bort és ő is iszik.
Az alkohol ugyan nem újdonság számára, így semmi különösebb ok nincsen arra, hogy jobban megérezze, mégis éhgyomorra és az egész napos gyaloglástól kissé fáradtan, azért ennyi közepes korty is bőven elég ahhoz, hogy gyomrából szétáradva kellemes melegség öntse el testét, néhány pillanattal később pedig a világ kicsit barátságosabb és szebb helynek tűnjön. Amúgy is úgy tűnik, hogy esteledik lassan, éjszaka pedig mindig jobban érzi magát, mint a legtöbbször túlságosan is tolakodó napfényben, amely leginkább csak a hideg hónapok után esik igazán jól, vagyis pontosan ezekben a napokban.
A lány dicséretét mindenesetre nem veszi magára.*
- Nem a mi érdemünk igazából. Iszunk, amit szerzünk, meg eszünk, amit lövünk. Nem igazán szokás mifelénk túlbonyolítani az életet. Bár ez tényleg jó. *ismeri el.
~ Úgy tűnik szerencsés kézzel lopok, ha kell. ~*
- Persze a hímek az erősebb piákat kedvelik. De azért ettől is be lehet rúgni. *teszi hozzá nagyjából akkor, amikor visszaérnek a tisztásra, ahonnan jöttek.
Látja, hogy nincsenek itt kettesben, de kékesszürke szemének kissé talán gyanakvó pillantásán kívül egyelőre nem vesz tudomást a férfiról, aki szintén ott van. Végtére is nem azért jött el otthonról, hogy fegyvert rántson minden idegenre, az ember hímek pedig amúgy is izgatják a fantáziáját, hiszen valamiért mindig is érzett valamiféle perverz vonzalmat ork szemmel mindenképpen lágy, nőies arcaik iránt.*
- Nem bánom, tényleg ideje pihenni. Jöttünk egész nap. *fogadja el a lány ajánlatát, bár csodálkozva nézi, ahogy máris lehuppan a földre.
~ Csak nem gondolja, hogy fát és köveket is egyedül fogok szedni a tűzhöz? ~
Ugyan van valami nagyon furcsa ezen a tisztáson, azon kívül is, hogy az egész valahogy természetellenesen szabályos, de ösztönei semmiféle veszélyre nem figyelmeztetik. Inkább olyan érzése van, hogy a veszély a városban van, aminek irányából visszafordultak.*
- Szerintem szedj pár követ inkább! *mondja Neranienak.*
- Én kicsit beljebb megyek az erdőbe és hozok fát. Rakunk egy kis tüzet, és akkor majd kaja közben kitaláljuk, hogy merre. Nemsokára itt is vagyok. *teszi hozzá, bár természetesen, ha Neranienak bármi hozzáfűznivalója is lenne bármihez azt még megvárja, csak utána indul el.
Ha valamiben hát a tűzrakásban nagy gyakorlata van. Reméli, hogy a lány sincs ezzel másképp, és mire visszaér, ott fogja várni egy csinos kis kőkör, amibe belepakolhatja az általa hozott fát.
Kíváncsian keresi hát, amikor visszatér kezében a fával. Nem utolsó sorban azt is szeretné megtudni, hogy ugyan miért akar a lány pont a kikötőbe menni? De persze mivel eddig sem siettek nagyon, úgy érzi erre rájönni is lesz még ideje bőven.*