//Második szál//
//Nyárközépi piknik//
//Mágustusa döntő//
//Holdfal: még 4 kör//
//Mana: 9//
*Úgy tűnik, hogy végre számára kedvezően alakulnak az események, legalábbis felfoghatja őket akár így is.
Ugyan éppen kezd kifogyni a manából és a használható varázslatokból egyaránt, valamint mialatt társai harcban állnak egymással, egyelőre ő az, aki egy rácshoz lapul, miután csak nagy nehezen sikerült visszaszereznie korábban elvesztett tollát, legalább most van néhány szempillantásnyi ideje biztonságban kifújni magát.
Külső szemlélő persze akár azt is gondolhatja, hogy nem tett semmi mást, csak gyáván megfutamodott az igazi harc elől, ilyesmi ugyanakkor esze ágában sem volt soha, csak szükség és kényszer hajtotta egészen idáig.
Most viszont, látszólag mosolyogtató helyzete ellenére az a nagy előnye, hogy vele legalább nem foglalkozik senki.
Maydeleine éppen azt a varázslatot veti be az ember ellen, amit korábban ő is szeretett volna, csak a trükkös szélnek köszönhetően, amit megidézett, nem tudott a közelébe férkőzni. Ahol jelenleg ő van, onnan úgy tűnik, hogy használ is, és reméli, hogy az ő holdfala sem csak manája felesleges fogyasztására volt alkalmas, hanem sikerült vele a neki eddig oly sok gondot és kellemetlen meglepetést okozó embert még jobban összezavarnia.
Most pedig, azt az "apróságot" leszámítva, hogy korábban ő maga tette ingataggá a pályát, már semmi akadálya nincsen annak, hogy ismét bevesse talán legerősebb varázslatát, amit a versenyre magával hozott.
Meglehet persze, hogy most ő lesz az, aki másnak vermet ás és maga esik bele, de akkor sem szeretné a küzdelmet úgy befejezni, hogy nem aktivitással, hanem a passzivitással veri meg saját magát.
Egyébként is úgy érzi, hogy ez az a pillanat, amikor kockáztatnia kell, mert jelen helyzetében semmi értelme nem lenne sorra elpufogtatni maradék, de ilyen távolságból teljesen hatástalan varázslatait, csak azért, hogy valamit csináljon, amikor van egy, ami talán tökéletes, legalábbis majdnem tökéletes, már ami az elméletet illeti, viszont gyakorlati alkalmazása előbb sem teljesen a várt eredményt hozta.
Ezúttal abban bízik, - és reméli, hogy másodszorra már képes jól kiszámítani saját varázslatának hatását, - hogy az általa előidézett földrengés, ahogyan előbb is tette, helyükön hagyja majd a pályát a külvilágtól elválasztó nap és holdfényrácsokat, csak a jégtáblákat szedi még inkább széjjel miközben kizökkenti versenytársait egyensúlyukból, és felkorbácsolja kicsit még a víz felületét is.
Talán, éppen elég még egy erőteljes rengetés ahhoz, hogy a férfi ne tudjon kimászni a vízből, valamint, hogy Maydeleine is beessen mellé.
Utóbbi gondolat ugyan egyáltalán nem tölti el kellemes érzésekkel, ugyanakkor győztesként úgy is csak egyikük távozhat, és, ha a másik lánynak sikerülne elérnie, hogy a férfi a vízben maradjon, így pedig kiessen, a következő pillanatban egyébként is egymás ellen kellene fordulniuk, már amennyiben nem lenne valamelyikük olyan nagylelkű, hogy a másik kedvéért feladja a versenyt. Ugyanakkor pont azt ígérték egymásnak a döntő előtt mind a hárman, hogy ilyesmit egyikük sem fog tenni, szóval ilyesmiben bízni nem nagyon lenne értelme a világon semmi.
Tudja, hogy gyorsnak kell lennie, amennyire csak tud, hiszen ehhez a varázslathoz mind a két kezére szüksége van, meg talán kis szerencsére is, viszont, ha most nem kockáztat, tényleg nem marad számára más, mint nézni a többieket és várni, hogy melyik lesz kettőjük közül, aki a másikat kiejtve végül először indul majd el felé, hogy jól legyőzze.*
- Próbálj elkapni kérlek, és visszatenni valahogy ide, ha úgy alakul, hogy vízbe esnék! *kéri a kerubit, akit korábban idézett, bár megint nem nagyon van ideje megnézni, hogy mellette van-e még egyáltalán.
Ezek után a lehető legóvatosabban próbál visszalépni az alatta lévő jégtáblára, miután kiválasztotta a hozzá legközelebbit, amire könnyedén le tud mászni.
Igyekszik megidézni korábbi varázslatát, nagyon remélve, hogy lesz egy nyugodt pillanat az ezt előhívó mozdulat, valamint a pillanat között, amikor megérkezik a holdból egészen idáig lehívott erő, így legalább egy kézzel elkaphatja a rácsot, amiről most mászott le, és visszakapaszkodhat rá.
Ha nincs ilyen pillanat, akkor is pontosan ezt szándékozik tenni.
Varázsol, aztán akár sikerül, akár nem, ha kell ugrik is, de nyúl a rácsért, és igyekszik visszaiszkolni rá, ismét csak nem Maydeleine, vagy az ember, hanem saját magának varázslata elől, ami legalább annyit árthat neki, mint a többieknek.
Mégis nagyon reméli, hogy ezúttal nem félelmei, hanem reményei fognak beigazolódni végül, mivel semmilyen más ötlete nincsen hirtelen, hogy ilyen kiszorított helyzetben, mint amibe az ember mágus kényszerítette, valamint saját maga védekezte önmagát, mi mást is tehetne még.*
A varázsló a magasba mutat két kezével, majd mintha letépne valamit, a föld felé rántja kezét, melynek hatására ezüst fényű pászmák hatolnak a talajba, gyenge földrengést okozva száz lépéses körzetben. A földrengés minden könnyű vagy instabil tárgyat felborít, illetve minden nem mágiával védett élőlényt kizökkent egyensúlyából.